20150829

Aznap

Jólesik a hideg és a rohadó fügelevelek szaga a kávé mellé. Még kicsit aznapos vagyok, nem tagadom. Remegnek a tagjaim. Tegnap kicsit berúgtunk, ez az igazság. Én biztosan. Most épp parasztra ittam magam, de szerencsére volt egy takaros kis kifutóm, egy nem egészségtelenül nagy karámom, ahol kiprosztóskodhattam magamat. Ebbe a karámba eleve nem sokan jöhetnek be, tegnap este pedig egészen kevesen voltak ott, még a szokotthoz képes is. Páran egyébként felismertek. „Az a Krizbo?!” meg „Irigykedve nézem a szörnyeket!” meg „Ez már nem a szomszéd srác ügyesen rajzol kategória”. Muszáj leírnom ezeket, hogy ha legközelebb fulladozva zokognék a padlón, legyen mit elolvasnom, hogy jobb legyen. Vagy épp rosszabb. Egyébként vettek nekem egy unikumot tegnap este. Egész pontosan Charlie fia vett nekem egyet és máris bűntudatom van, hogy így írtam le a történetet. A „Charlie fia”. Apáink árnyékában kullogunk, mondtam neki akkor. Biztos ezért kaptam az unikumot. Beadta a karámom szabálytalan korlátján: tessék, igyad, rohanjál szépen a kis karámodban. Érzésre, kifutottam volna a világból. Sőt, lehánytam volna a világot, és csak aztán futottam volna ki belőle.

20150828

#227 NapiSzörny

„Nem úgy vágjuk ki a féklapot mint a wc ajtót!“

/ A negyedik szörny, amit a beküldött mondatok alapján csináltam, Paulik Dénes – szó szerint! – légből kapott élményéből táplálkozik, és bizonyítja, milyen kemény tud lenni olykor az élet! Igaz, már elmúlt éjfél, de tekintsük ezt a tegnapinak! Ahogy a többiek, úgy Dénes is megkapja az eredetit! A mondatokat továbbra is várom a vonatkozó bejegyzés alá, privát üzenetben, vagy e-mail-ben az info@krizbo.com címre! Ja és egy apróság: holnap / ma egész nap utazni fogok, keresztbe kasul az országban, szóval a szörny elmarad, de pótlásra kerül, így aki még nem küldött mondatot, még megteheti. Sőt, tegye meg! /

20150826

#226 NapiSzörny


„Most olyan szívesen lennék elősütött fagyasztott fokhagymás bagett.”

/ A harmadik szörny, amit a beküldött mondatok alapján csináltam, Füzes Anna filozofikus péksüteményeiről szóló idézetet, illetve egy másik, szintén általa beküldött mondat összegyurmázása révén követelt magának teret az egyetemes művészettörténetben. Így ez az eposzi jelenet két mondat szülötte, ám, hogy megmaradjon legendának az eset, a második mondatot nem osztom meg. Talán Anna megosztja, talán nem. Ahogy a többiek, úgy Anna is megkapja az eredetit! A mondatokat továbbra is várom a vonatkozó bejegyzés alá, privát üzenetben, vagy e-mail-ben az info@krizbo.com címre! /

20150825

#225 NapiSzörny


"Szeretlek bébi. De ez, csak elméleti maximum "

/ A második szörny, amit a beküldött mondatok alapján csináltam Nagy Dávid lehengerlő odamondásából szökkent szárba! Az azóta érkezett mondatokat is köszönöm, a holnapi rajz azokból fog kialakulni egy ponton!
Ezzel együtt továbbra is várom az újabb mondatfoszlányokat, idézeteket, nyár-darabokat minden kedves olvasótól a vonatkozó bejegyzés alá, privát üzenetben vagy az info@krizbo.com címre! Természetesen csak úgy mint Zsófi, Dávid is megkapja az eredetit, ahogy mindenki, akinek az idézete végül rajzzá transzformálódik! Kettő megvolt, még öt van hátra! /

20150824

#224 NapiSzörny


"Azt ajánlom tegyél egy kiflit a fejed búbjára , hogy elkerüld
a kellemetlen könnyezést hagymavágás közben."

/ Az első szörny, amit a beküldött mondatok alapján csináltam Eőry Zsófi Csodálatos idézete nyomán született – bár meg kell mondjam, nem okoztatok csalódást, mindegyik mondat megérdemelne egy-egy rajzot, köszönöm Nektek!
Továbbra is várom a beérkező mondatokat, idézeteket a holnapi szörnyhöz a vonatkozó bejegyzés alá, vagy az info@krizbo.com címre! És, hogy emeljük a tétet, a végül illusztrálásra kerülő mondat beküldője megkapja az eredeti rajzot is! /

20150817

Krisztivelanyár

Ennyi még sose utaztunk, ilyen rövid idő alatt. Épp most számoltam ki, több mint 2000 km-t tettünk keresztbe-kasul az országban. Ennek persze nagyon jó oka van: a tavalyi nyarunk egy nagy, tátongó lyuk, ami elnyelte az időnket és azt hiszem minket is. Ennek a sötét lyuknak pedig csak mélyülése, folytatása volt az idei tanév, ami összefolyva az azt megelőzővel, egy hatalmas, lüktető fekete maszat, benne pályázatokkal, szervezésekkel, megoldhatatlan problémákkal, amiket mégis sikerül megoldani, meg feloldhatatlan ellentmondásokkal amiknek egy részét mégis sikerült feloldani. Sokszor olyan volt, mintha ingoványban igyekeztünk volna ugrálni, és a napra figyelni.

Nem mondom, hogy nem voltak jó pillanatok, mert voltak bőven, de valahogy mindegyiket beárnyékolta az ember agyának hátsó részében megbújó bűntudat, és az ezzel járó kellemetlen nehézség a mellkason. Ami20, KoMa, HarmadikWS, NKA, HÖK, Diploma, konstans pénzhiány, munkák stb. Minden, ami a csövön kifér, és még több, meg az a szó, ami úgy tűnik lézerrel írja be magát az ember életébe: felelősség. Aztán egy ponton észrevettem, hogy felnőttem, megkeményedtem és szigorúbbá váltam. Valahogy nem ugyan olyan a világ, mint előtte volt.

Szóval megígértük magunknak, hogy ez a nyár más lesz. Nem lesznek feladatok. Nem lesz szervezés és munka. Nem lesz semmi, csak mi ketten: bele a nyárba, a napba, a vízbe, a jóba meg kedvesbe. Elindultunk Sopronból, a szélkerekek alól, hogy a nyarunk egy központozás és pontok nélküli hatalmas, összefüggő mondattá váljon. Most, hogy lassan vége, el kell kezdeni emészteni az élményeket és kitalálni, hogy hogyan tovább.

És erről most még nem tudok többet írni. Túl sok minden kavarog még a fejemben ahhoz, hogy letisztítsam az emlékeket és egy koherens, összefüggő egésszé transzformáljam azt a színes, pulzáló valamit, ami ez a nyár volt. A legmozgalmasabb nyaram az összes közül. A legjobb, legkrisztibb és legkrizbóbb. :)

El Mariachi

Volt egyszer egy görbe estém Szentendrén pár éve. A pontos dátumra már sajnos nem emlékszem, de valamikor 2005 és 2008 között történhetett. A HÉV állomás környékén belebotlottam három lányba. Talán az italboltban találkoztam velük, talán az egyikük – aki miatt ezt írom – a járdaszélen ülve igyekezett talajt találni, nem tudom, mindenesetre elindultam velük egy irányba.

Azt mondták, a szentendrei barátnőjükhöz jöttek, itt fognak aludni. Ketten közülük teljesen józannak tűntek, de a harmadik, aki a járdaszélen ült, elég rendesen el volt ázva. Azt mondták, akkor ivott először, de legalábbis az első alkalmai között volt ez a berúgás. Egy törékeny, kedves arcú, jobb kimenetelű estékre érdemes lány volt. Azt mondtam, segítek nekik eltalálni, ahova csak akarják.

Röviden beszélgettem a két józan lánnyal: nagyképűen képzőművészként mutatkoztam be, amiről aztán hosszasan beszélgettünk. Nagyon rövid úton a tudtomra adták, hogy nem kifejezetten bíznak bennem. Talán akkor még a fekete bőrkabátos hosszú hajú korszakom volt, szóval nem is csoda. Én se bíztam volna magamban.