20141018

Egy

Írtam egy rövid történetet még a nyáron. Elolvasható, ha valakit érdekel. Elvileg sci-fi, de azért annyira mégsem. 

„Basszameg” Ezt gondolta Máté, mikor lakásának erkélyén ácsorogva, a kora délutáni nap melegében igyekezett kávéval elűzni szájából az aszpirin kellemetlen utóízét. Úgy érezte, egy homlokába ütött lyukon keresztül, méretes locsolócsövet erőszakoltak a koponyájába, ami egészen a tarkójáig tekergőzve feszítette az agyát, itt-ott véletlenszerűen lüktetve. Szédült, hányingere volt, szitkozódott és számolta a másodperceket. Már legalább fél perce beszedte a gyógyszert, két szemet, biztos-ami-tuti, de legalább negyed óra volt még hátra a hatásig. Onnantól lassan csökkenni kezd majd a fájdalom.

Addig viszont valahogy ki kell bírnia és nem széttörni a fejét a linóleummal borított, márvány mintás, fehér konyhapulton. Pedig igazán szépen festenének agyának véres cafatai, rögtön az instant kávés doboz mellett. A fájdalom pedig elmúlna – sajnálatos módon vele együtt. Bár ebben a pillanatban nem bánta volna a teljes megsemmisülést. Legalább eltűnne a fájdalom az agyából az életét elnyelő fekete vákuumban. Nem bírt tovább állva maradni: majdnem leszédült az erkélyről. Betámolygott a szobájába, de egy pillanatra őszintén megfordult a fejében az is, hogy előveszi az ágy alól a fúrót, amit még az apja hagyott itt neki, és egyszerűen átfúrja a koponyáját ott, ahol fáj.

Az ágyra zuhant, forgott fölötte a plafon, teste görcsösen tekeredett a gyűrött lepedőn. Igyekezett elfelejteni a fájdalmat, sikertelenül. Maga volt a pokol. Sőt, rosszabb volt annál. A fülledt szoba és a szűnni nem akaró tompa fájdalom megbénította. Arra se volt ereje, hogy leengedje a redőnyöket, ám az ablakon betűző fényben úgy érezte magát, mint ahogy hangyák érezhették, akiket évtizedekkel korábban a nagyítójával kínzott a kertjükben. Elhaló nyögés hagyta el kiszáradt ajkait, a keletkezett résben kifolyt szájából az aszpirintól és kávétól keserű nyál, amibe egy óvatlan mozdulattal belefordította arcát. Az órájára nézet: öt perc telt el.


„Meghalok” gondolta és erőtlenül tovább kínlódott az ágyban. Lehunyta a szemeit, aludni próbált de a tompa nyomás, ami minden oldalról szorította a fejét, csak valami furcsa félálomba taszította: még felfogta, hogy a szobájában van, látta a penészes tapétát és a szennyes ruhák alkotta összetett hegylánc-struktúra tetején pihenő kopott VR szemüveget, de közben a szeme sarkából egy fekete alakra lett figyelmes, akiről tudta, hogy egy még formálódó álom jövendőbeli szereplője. Az alak, mikor észrevette, hogy meglátták, természetfeletti sebességgel Máté mellkasán termett, amitől a fiú úgy érezte, megfullad.

A tüdejére nehezedő nyomástól és az arctalan fekete formától csak felfelé menekülhetett: belekapaszkodott egy liánba, ami a csillárról lógott alá. Megpróbálta felhúzni magát, de ettől csak kiszakadt egy darab a mennyezetből, majd az egész plafon beomlott. A tátongó lyuk fölött egy, az eget eltakaró öltönyös férfi, természetellenesre retusált vigyorral potencianövelőt kívánt eladni számára. Máté elutasította, hátat fordított a hatalmas alaknak. Menekülni próbált a lépcsőn, aminek tetején az ágya volt, de ahogy körbenézett, látta, hogy útját újabb és újabb házalóügynökök állják el, mind a saját portékájukkal: szintetikus szexpartnert, péniszpumpát, teljesítményfokozókat és stimulánsokat akartak eladni neki. Ordítva utasította vissza őket, teljes erejéből igyekezett utat vágni közöttük, de nem sikerült. Azok csak egyre agresszívebben kínálták értéktelen szemetüket, majd ütni kezdték. A pofonok nedves toccsanással csapódtak az arcának. Erre riadt fel.

A nyálában feküdt az ágyán, odakinn időközben lement a nap, a fejfájása pedig elmúlt. Úgy látszik hatott a két aszpirin, a kávé viszont nem. Átaludta a délutánt, megint. Ez bosszantotta, mert így alig maradt ideje munka előtt, de legalább a feje nem fájt. Másnap reggelig biztos nem fog. Az óra fél nyolcat mutatott, a munka tízkor kezdődik, ez azt jelentette, hogy letusolhat, ehet valamit és talán – talán! – lesz ideje semmit se csinálni. És közben nem fog fájni a feje! Ettől jobban érezte magát. Az előbbi álmot szinte teljesen elfelejtette, fütyörészve a zuhanyzó felé indult. „Ki kellett volna cserélni a szőnyeget” jutott eszébe, mikor a sárgás-barna, egykor fehér zuhanyzó közepén, megállíthatatlanul enyésző gumi csúszásgátlóra bámult.

Tusolás után megborotválkozott. Ettől Egészen embernek érezte magát, és bár a szemei kissé véreresek voltak, semmivel se látta magát kevesebbnek mint a többségi társadalom bármely más tagját. Eszébe jutott, hogy végső soron nem olyan szar munka az övé. Lehetne sokkal rosszabb. Ismert pár srácot akik az Egyetem után ugyan annyira nem tudtak elhelyezkedni a saját területükön mint ő. De ők tényleg szar munkát végeztek. A SPAM-Szűrés nem is annyira vészes, és a nagyját úgyis átalussza az ember. A fejfájás pedig elmúlik az aszpirin meg egy kevés alvás után. Úgy döntött, elindul ebédért. Vagy vacsoráért. Végül az ebéd megnevezés mellett döntött. Ezek a szavak egyébként se jelentettek számára semmit.

„Holnap felhúzok egy ébresztőt” mondta magának a lift tükrébe bámulva, miközben a szerkezet elindultában olyan hangokat hallatott, mintha menten szét akarna esni. Miután zörögve-nyikorogva megállt a földszinten, Máté a lépcsőházon átvágva kilépett a férfi-deo, kebab és vattacukor szagú valóságba. Egy pillanatra elmerengett azon, hogy mit enne szívesen: a sarki kebabost unta, a pár utcányira lévő pizzásról tudta, hogy az Albán tulajdonos macskából készíti a sonkát a pizzaszeletek tetejére, a közelebbi kínaiba pedig be sem mert menni: egy barátja egyszer rejtéjesen megkérdezte tőle, hogy tudja-e, hova tűnnek a bevándorló Kínaiak, a haláluk után. Nem tudta.

Egy kocsmában ültek, a barát pedig, látva, hogy kérdése célt ért, lecsapott. “Tudod – mondta – az Állam se tudja. Meg a cégek se. Senki se tudja, ami azt illeti! Kínai temető nincs az országban, utaztatni pedig nem lehet a hullákat. Viszont – itt a barát suttogóra fogta a hangját és közelebb hajolt Mátéhoz – azt mindenki tudja, hogy a kínai éttermekben a legolcsóbb a kaja. Ahhoz, hogy megérje nekik, nagyon olcsón kell venni az alapanyagokat: tésztát, zöldségeket és persze a húst is. Fillérekért hozzájutnak valahonnan. Egy haverom dolgozott a Chen-ben. Tudod az a hely kábé két utcára a lakásodtól. Kérdeztem is tőle, hogy honnan veszik a csirkét, mert van egy másik spanom aki venne, de a srác nem tudta megmondani. A zöldséget meg a tésztát a piacról hozzák, azt én is vágom, de húst a főnök szállítja – itt a barát már olyan halkan beszélt, hogy Máté alig értette, közben pedig le nem hervadt volna az arcáról a jólértesültek kaján vigyora – kétnaponta, darabolva, előkészítve… Na most a kettőt ha egymás mellé teszed, hogy nincsenek hullák, és filléres a hús, hát…Véletlen? Aligha.”

Szóval Máté a háza előtt merengve úgy döntött, hogy nem kebabozik, nem kért a macskás pizzából és közelebbi Kínait pedig aznap sem fogja kipróbálni. Ellenben a történet felidézésétől elment a kedve mindenfajta sütött-főzöt, összebuherált gusztustalan étel gondolatától is. Inkább vett néhány tablettát az éjjelnappaliban. Ezekről legalább annyit biztosan tudott, hogy nem tartalmaznak organikus anyagokat, laktatóak és csak nagyon hosszú távon okoznak rákot, de nem evett annyit belőle, hogy ez nála felmerüljön.

Megvolt mindennel, amit az estére tervezett. Ráadásul, alig múlt kilenc óra. Időközben lehűlt levegő, szemerkélni kezdett az eső és megjelentek az utcán a fiatalok. Az emberek kezében itt-ott neonfénnyel világító esernyők szárai villantak fel, Máté pedig úgy döntött, leül egy fedett padra, elszív egy cigarettát a tablettákra és az emberfolyót bámulva nem tesz semmit. Valahol azt olvasta, hogy létezik egy tetszőleges folyóvízzel végzendő meditációs technika: az ember csak ül a parton és nézi a rohanó vizet, közben pedig hagyja, hogy a mozgás elvigye a gondolatait. Máténak nem volt patakja – sőt, ami azt illeti a Szabályzás óta egyik városban se volt egyetlen patak sem – viszont volt helyette embertömege, aminek lüktető áramlása pont úgy ürítette ki a fejét, mint ahogy a patak a technika szerint. Legalábbis úgy képzelte, az is hasonló lehet.

Nincsenek megjegyzések :