20141031

14-11-19 • Kortárs Magyarország / Kiss Miklós, grafikus


Szeretettel meghívunk a 
WorkShopron, "Kortárs Magyarország"
nevű előadás-sorozának első részére! 

Info:

Írj!

Villog a kurzor. Mindig villog az a rohadt kurzor és várja a betűket. Idegesen, türelmetlenül figyeli, mikor kezdek el gépelni: a gondolataimat kérvényekbe, leírásokba, kérdésekbe és magyarázatokba kell önteni. Ma már írtam egy kérvényt a Győri Építész Kamarának a Negyedik Workshop támogatása okán. Írtam egy kérdést a workshopron.hu domain szolgáltatóinak. Írok egy hosszú leírást a workshopron facebook oldalának és írok majd egy leírást az AMIHangSzer táborról a WS blogra. Több ezer karakter. 
Gyűlnek a karakterek, van még jónéhány: AMI20, leírások, kérvények, cikkek, beszámolók, levelek a hallgatóknak, levelek az öregdiákoknak, levelek a tanároknak meg NKA pályázat és meghívó a soproni design cégeknek az AMI-ba. De a kurzor még mindig villog, és csak akkor hagyja abba, mikor írni kezdek. Még! Még! Még! Még mindig van mit írni. Újabb és újabb sorok.
Nehogy azt hidd – mondja a kurzor – hogy eleget írhatsz! Ha egész nap írnál, 24 órában, az se lenne elég! Mindig van megírni való! Szakmai beszámoló, koncepciós terv, újabb levelek, újabb kérvények, újabb felszólítások! Nem tudsz mindent megírni, mert minél többet írsz, annál több marad! Ha azt hiszed, vége lesz egyszer, tévedsz! Sose fogy el! Önmagad titkárnője vagy és hajt a főnököd! Még ezt is írd meg, légy oly jó, mondja Neked Krizbai Gergely, és Te, Krizbó, engedelmesen írsz, mert nem akarod elveszíteni az állásod. 
Most ís írsz, látod, pedig most épp senki nem hajt, Gergely kiment az irodából, miután megíratta Veled a kérvényt és a kérdést. Kényszeresen írsz, mert nem tudsz nem írni. Mert nem akarod későbbre hagyni. Nem tudsz másra gondolni, mint, hogy mit kell még megírnod. Csak írj! ÍRJ!

NapiSzörny #157


"Koholt vádak, mint kohó, koh...meg ugye köhögsz"

• Tumblr link •

20141024

Ez a bejegyzés nem politizál

Nem politizálok. A Krizbo.com-on eddig se volt politika, és nem is lesz. Bár senki nem „politizál” az országban, ahogy én látom, hiszen politizálni akkor lehet, ha politikáról beszélünk: ideológiák és gondolatok mentén hozott felelős döntések helyességéről vagy helytelenségéről. Pártok és politikusok tetteiről, melyek a mi véleményünk következményei. Hiszen ezért szavazunk valakire! A politikus az őt támogató csoport akaratát képviselő ember, aki ideológiai és szakmai irányvonalak mentén hoz átgondolt döntéseket, melyekért felelősséget vállal. Ezen döntésekről folytatott beszélgetés a „politizálás”. Érvek, ellenérvek, akár indulatok is: könnyen össze lehet veszni azon, hogy mi a jó az országnak.

"A politikus az őt támogató csoport akaratát képviselő ember,
aki ideológiai és szakmai irányvonalak mentén hoz átgondolt döntéseket,
melyekért felelősséget vállal."

Az itthoni helyzet – tradicionálisan – azért más egy kicsit, mert mi egóval politizálunk: önmagunk meghatározásának fontos pillére az, hogy melyik pártra szavazunk és melyikre nem. Identitásunk kiterjesztése a választott Párt, ezért ha választott miniszterelnökünket kritizálják, azzal a pártot és így közvetve a saját egyéniségünket sértik. Nekünk szegezik a kérdést: mi van ha az élet– és gondolkodásmód amit választottunk helytelen?

Ezt erősíti, hogy a választókorúak egyik fele a rendszerváltás előtt született és lehetett része az „átkos” elnyomásában is. Így bármi és bárki, ami akár névlegesen, akár ideológiailag köthető az előző rendszerhez, automatikusan ellenséggé lesz – hiszen sokan az előző rendszerrel szemben határozzák meg magukat. A másik fele pedig nem tudja megérteni a mérhetetlen haragot és sértettséget, ami ezekben az emberekben dolgozik és egy érett, „nyugati” demokrácia azonnali megvalósulását várja. A politikából kiábrándultak száma pedig óriási, de erről később.

Azonban ezekről a viszonyokról mélyebben nem szeretnék beszélni, leginkább mert nem is tudok. Nálam sokkal okosabb, képzettebb és tájékozottabb emberek vannak, akik jobban ismerik az egyén önmeghatározásának működését, illetve ennek kapcsolatát a politikával. Most arról szeretnék írni, hogy milyen kibaszottul átverve, cserbenhagyva és kinevetve érzem magam. Ezért nem politizálok.

"az emberek, akik a parlamentben ülve elkeseredetten küzdenek
a jobb– vagy baloldali szavazatokért nem politikusok."

Pontosabban nem tudok politizálni, mert, ami 2014-ben történik Magyarországon nem politika és ezek az emberek, akik a parlamentben ülve elkeseredetten küzdenek a jobb– vagy baloldali szavazatokért nem politikusok. Mert ha elfogadjuk a fenti definíciót, miszerint „A politikus az őt támogató csoport akaratát képviselő ember, aki ideológiai és szakmai irányvonalak mentén hoz fátgondolt döntéseket, melyekért felelősséget vállal.”, akkor Magyarországon egyetlen praktizáló politikus se dolgozik.

Ezek a társadalmon élősködő, az impotens-elit, féreg-rétegéhez tartozó kullancsszerű, örökké mohó ízeltlábúak. Bár ez túl hízelgő: a rovarok évmilliárdok alatt az evolúció által tökélyre fejlesztett túlélők. A mi, úgynevezett „politikusaink” nem ennyire tökéletes lények. Tulajdonképpen nincs olyan életforma a Földön, ami megfeleltethető lenne Magyarország politikusainak. Még a vírusok sem, mert bár ezek a mikrobák képesek hasonló méretű pusztítást okozni, mégis, ezek is inkább csodái az evolúciónak, mintsem zsákutcái, hiszen legalább a saját fajtájukat nem zabálják fel.

"A Magyar politikai közélet, milliárdokkal is pitiáner,
ostoba, köztörvényes bűnözők szappanoperája..."

Pedig tényleg szeretnék politizálni. Engem érdekelnek ezek a kérdések. Szeretnék arról beszélgetni kocsmákban, sörök fölött, hogy miért helyes vagy helytelen a kormány vagy az ellenzék egy-egy döntése. Erről azonban nem tud értelmes diskurzus folyni mert az „ők többet lopnak mint a másik” és az „ezek is korruptak csak kevésbé” stb. jellegű mondatok az én felfogásomban nem fedik a politika fogalmát. Ezek legjobb esetben is egy szarul megírt krimi félresikerült forgatókönyvének oldalai. A Magyar politikai közélet, milliárdokkal is pitiáner, ostoba, köztörvényes bűnözők szappanoperája, ebben pedig nem kívánok részt venni.

Tehát átverve érzem magam: megfosztottak a lehetőségétől is, hogy politizáljak és megfosztottak a példától, amit egy politikusnak lenne kötelessége nyújtani. Arról nem beszélve, hogy elvették a jövőmet és tönkretették a jelenemet. Az egyetemi éveim arról kell, hogy szóljanak, hogy félek az újabb módosításoktól, hogy nem tudom, bezárják-e az iskolát a diplomámig, hogy a választott szakmámból meg tudok-e élni, és ha nem, elmehetek-e dolgozni külföldre legálisan? Egyáltalán, a tény, hogy fel kell, hogy merüljön a kérdés: külföldön kell-e dolgoznom ahhoz, hogy elfogadható életszínvonalon éljek?

"látom, miként őröli fel napról napra egyre nyilvánvalóbban
ez a féreg-réteg – akiket mostantól nem vagyok
hajlandó politikusnak nevezni – az országot"

Pedig nem akarok elmenni. Szeretem ezt az országot és az itt élő embertársaimat. Elfogadom, hogy milyenek vagyunk mi Magyarok és minden idegesítő tulajdonságunk ellenére szeretem magunkat. Különös, viharvert és sokszor negatív „néplelkünk” dacára mégis jófej emberek vagyunk. Szeretem a ravaszságunkat, a folytonos útkeresésünket, közvetlenségünket és éberségünket. Szeretném ha a gyerekeim is itt nőnének fel, megküzdve ezzel a sokszor szerencsétlen, csonkított, kárpát-medencei levessel, mert feltételezem, hogy ami emberré tett engem, őket is azzá fogja.

De el vagyok keseredve, mert látom, miként őröli fel napról napra egyre nyilvánvalóbban ez a féreg-réteg – akiket mostantól nem vagyok hajlandó politikusnak nevezni – az országot amit szeretek, egyre kevesebbet hagyva abból a kevésből ami megmaradt. Nincsenek oldalak. Nincs jobb és bal. Nincsenek ideológiák. Piócáink vannak. Meztelen csigáink, narancs, piros vagy zöld csíkokkal a hátukon.

Köszönöm, hogy elolvastad.

20141020

20141018

Diploma2015: WorkShopron Arculat + Szervezés

Hohó! Újabb év, újabb diploma! WorkShopron arculat + szervezések! Már megvan a logó. Részletek hamarosan! Addig is az alábbi képen megnézhetitek az anatómiát, a workshopron blogon pedig már munka közben látható! 


UPDATE: 
Egy Pethő Verától kölcsönvett majd cukros-hipsterséggel leöntött
csíkos WS Logó méretekkel. Alvás + Chapelier Fou. 


Egy

Írtam egy rövid történetet még a nyáron. Elolvasható, ha valakit érdekel. Elvileg sci-fi, de azért annyira mégsem. 

„Basszameg” Ezt gondolta Máté, mikor lakásának erkélyén ácsorogva, a kora délutáni nap melegében igyekezett kávéval elűzni szájából az aszpirin kellemetlen utóízét. Úgy érezte, egy homlokába ütött lyukon keresztül, méretes locsolócsövet erőszakoltak a koponyájába, ami egészen a tarkójáig tekergőzve feszítette az agyát, itt-ott véletlenszerűen lüktetve. Szédült, hányingere volt, szitkozódott és számolta a másodperceket. Már legalább fél perce beszedte a gyógyszert, két szemet, biztos-ami-tuti, de legalább negyed óra volt még hátra a hatásig. Onnantól lassan csökkenni kezd majd a fájdalom.

Addig viszont valahogy ki kell bírnia és nem széttörni a fejét a linóleummal borított, márvány mintás, fehér konyhapulton. Pedig igazán szépen festenének agyának véres cafatai, rögtön az instant kávés doboz mellett. A fájdalom pedig elmúlna – sajnálatos módon vele együtt. Bár ebben a pillanatban nem bánta volna a teljes megsemmisülést. Legalább eltűnne a fájdalom az agyából az életét elnyelő fekete vákuumban. Nem bírt tovább állva maradni: majdnem leszédült az erkélyről. Betámolygott a szobájába, de egy pillanatra őszintén megfordult a fejében az is, hogy előveszi az ágy alól a fúrót, amit még az apja hagyott itt neki, és egyszerűen átfúrja a koponyáját ott, ahol fáj.

Az ágyra zuhant, forgott fölötte a plafon, teste görcsösen tekeredett a gyűrött lepedőn. Igyekezett elfelejteni a fájdalmat, sikertelenül. Maga volt a pokol. Sőt, rosszabb volt annál. A fülledt szoba és a szűnni nem akaró tompa fájdalom megbénította. Arra se volt ereje, hogy leengedje a redőnyöket, ám az ablakon betűző fényben úgy érezte magát, mint ahogy hangyák érezhették, akiket évtizedekkel korábban a nagyítójával kínzott a kertjükben. Elhaló nyögés hagyta el kiszáradt ajkait, a keletkezett résben kifolyt szájából az aszpirintól és kávétól keserű nyál, amibe egy óvatlan mozdulattal belefordította arcát. Az órájára nézet: öt perc telt el.