20141226

Disqus komment

Nem mintha annyira aktív komment-élet lenne a blogomon, de már lehet rendesen, Disqus-al hozzászólásokat írni a bejegyzésekhez. Csak mondom, ha esetleg... :) 

20141218

Elefánt

…és amikor reggel magamhoz tértem, nem tudtam, hogy hol vagyok. Egyszerre éreztem magam mind a három térben, és a gondolataim sem segítettek rendezni az ellentmondást. A tudatom egy része egy Amon Tobin felvételtől élt át orgazmust az iskolapadon ülve, egy másik része ott volt azon a bizonyos erdei koncerten, amin a felvétel készült, közben pedig az ágyamban feküdtem, ami akár lehetett volna a tanteremben is, rögtön a fák alatt. Szuperpozícióba került a tudatom és ezt a döntés nélküli állapot tovább tartott, mint eddig bármikor. Mintha arra is meglett volna a lehetőségem, hogy ezt a döntést sose hozzam meg, és az idők végezetéig anyag és anyagtalan között lebegjek. Úgy éreztem, az anyagisága valaminek egy döntés következménye, amit minden pillanatban meghozunk.
Sokáig forgott velem a szoba, miután meghoztam a döntést emellett a sík mellett. Lementem, ittam két bögre vizet és igyekeztem visszatérni önmagamba, de valahogy olyan távolinak éreztem mindent. Ugyan meghoztam a döntést arról, hogy hol élem le az életem, mégis, mintha a saját tarkóm mögül követném az eseményeket, egy számítógépes játékot játszva. Mintha kialakult volna egy távolság az érzéseim és gondolataim által meghatározott „tudat” halmaza és valami más között. Az életemről forgatott filmet néztem, amibe szerencsés módon bele tudtam szólni. Az a határozott érzetem volt, hogy van egy „Én” és van egy „Ő”, aki az „Én” egy kiterjedése ugyan, de nem az egész lény, csak egy része annak. Valamiféle átszivárgás, csak egy nézőpontja egy sokdimenziós entitásnak. Aztán leültem a székbe és pötyögtem a semmit. Azon gondolkodtam, hogy vajon mi lehet ez a távolság önmagammal szemben?
Talán azért lehet, mert tegnap nem tört ki belőlem a harag? Mert nem mentem neki nyilvánosan a tanároknak, akiknek szerettem volna? Legalábbis nem agresszíven, nem barbár módjára. Egy okosabb, diplomatikus megoldást választottam, aminek talán eredménye is lesz egyszer. Olyan eredménye, amilyen a nyílt „támadásnak” biztosan nem lenne. A „Legbölcsebb megoldást választottad” mondák nekem tegnap este. Én is ezt mondtam tovább magamnak, és mindenkinek. A legbölcsebb megoldás. De a legbölcsebb megoldás valahogy eltávolít önmagamtól. Miközben az egyéniségem része a higgadt kritika is, ugyan annyira mint a padok eldobálása a tanárok felé. Most már elmondhatom, hogy mindkettőre volt példa az életemben. Kiderül, melyik a célravezetőbb. Melyik a…hasznosabb.
Aztán kerestem egy kicsit és találtam megoldást. Hiszen minderre Konfucius ezt mondja:

321. A csatában kiképzett elefántot használnak, a királyok saját kiképzett elefántjaikon ülnek. A legjobb ember önmagát képzi, és békésen tűri a bántalmakat.

322. Jók a kezessé nevelt öszvérek, s a Szindhből való nemes paripák. Jók a szelídre nevelt, erős elefántok. De a legjobb az ember, aki önmagát neveli.

323. Mert nem ilyen jószágokon érhetjük el az ismeretlen országot. A Nirvánát az ember éri el, aki bölcsen, bátran neveli önmagát.

324. A nagy elefántot, a Dhana-palakát nehéz megfékezni a bőgés idején, és fogságban visszautasítja az ételt, mert nem felejti el hazáját, az ősvadont.

325. A lusta és falánk ember, aki nagyokat eszik, majd lehever, aki olyan, mint a hizlalt disznó, az olyan balga meghalni születik újra.

326. Egykor elmém még arra kóborolt, amerre az önös vágyak, a bujaság, a gyönyör vonzotta. Ma ugyanez az elme nem kóborol. Megszelídült az összhang állapotában, mint ahogy a vad elefántot is megszelídíti a nevelő.

327. Élvezd az éberség örömét. Őrizd jól az elméd. Szakadj el alacsonyabb énedtől, ahogy az elefánt rántja ki magát a mocsárból.

328. Ha az élet útján az ember bölcs és értelmes társra talál, akiben megvalósult a jóság és önuralom, járjanak együtt az úton. Együtt győzzék le az út veszedelmeit, örömben és belső teljességben.

329. De ha az élet útján az ember nem talál bölcs és értelmes társra, akiben megvalósult a jóság és önuralom, járjon egyedül az úton, mint a száműzött király, mint a magányos elefánt.

330. Mert jobb egyedül járni az élet útján, mint egy bolond társaságában. Keveset kívánva és kevéssel törődve, hátrahagyva minden bűnt, járj egyedül, mint a magányos elefánt.

331. Jó a barátság a szükség idején, és a barátokkal az örömben osztozni is jó. Jó helyesen élni halálunk előtt, és a fájdalmat legyőzni is jó.

332. Jó e világban anyának lenni, és apának lenni is jó. Jó e világban szerzetesnek lenni, és szentéletű bráhminnak lenni is jó.

333. Jó egy életen át élvezni az erényt, és szilárd, tiszta hitben élni is jó. Jó a bölcsességet elérni, és a bűnt elvetni is jó.

20141215

NapiSzörny #MITTUDOMÉN...

Az elszámolás nemrég kiderült pontatlansága miatt, ha minden nap egy szörnyet csinálok, év végéig nem fogom elérni a kitűzött 100 darabot, amint fontos lenne, hiszen az OMDK-ra két, száz-száz szörnyet tartalmazó könyvel jelentkeztem. Tehát december végéig a maival együtt, lesz 14 nap, amikor 2 szörnyet csinálok. Utána visszatér a “napi” rendszeresség, legfeljebb egy szörnnyel naponta.
Kérdés: Legyen ilyen, hogy ha rajzot töltök fel, odabiggyesztem, hogy milyen eszközöket használtam? Hm...igazából mindegy, úgyis odafogom.
#kuretake no40 #Rotring ArtPen #RotringIsograph #RotringVariant
...vagyis nem, mert mindig ezeket használom. Inkább csinálok egy "Tolltartó" menüpontot ahol lehet olvasgatni az eszközökről.
0

20141208

TrúMinionok #127: Minden lány


Köszönöm a párbeszédet Baranyai Kittivel. 

20141203

NapiSzörny / A Történet

Jelentkeztem a 2015-s OTDK-ra a NapiSzörnyekkel, amikből két könyvet fogok csinálni, amik egyenként 100-100 szörnyet tartalmaznak. A "Tovább" után elolvasható a projekt műleírása. Talán ennyire még sose szedtem össze, mi vezetett a szörnyekhez.

20141127

NapiSzörny #170


"Minden, mindig, egyre."

Botanerdő

Krisztivel beszabadultunk a Botankerben egy állvány, egy lámpa és egy fényképező társaságában. A többi már történélmény.



20141126

NapiSzörny #168–169

Say "Hello" to our new friend, Kuretake.

- Megvilágosodási szándékunk lenne,,,
- Ó, nos akkor töltség ki a narancssárga formanyomtatványt.

Nemsokára érkezik egy poszt írószerekről és tollbuziságról, az új szerzeményem okán, ami egy Kuretake ecset-toll. Addig meg nézzétek, mit tudok vele csinálni! Jeee! 

20141124

20141123

NapiSzörny #166


"Szeretném megmenteni annak a hagymának a lelkét!"

Zene

Egyik nap hazafelé sétáltam. Eszembe jutott egy hang, amit két dalban is hallottam. Vagy legalábbis a két dalból nagyon hasonló dolgokra emlékeztem. Az egyik biztosan az M83 - Midnight City című műve, és az emlékezetes hang, az a nagyon jellegzetes magas...nem is tudom...elektronikusan magasra torzított bútor-talp csiszogás a linóleumon? Mindegy, fogjátok hallani:



A másik dal címe nem jutott eszembe, csak mikor két nappal később a zuhany alatt azon gondolkodtam, hogy mit fogok mondani a második órámon a hallgatóságnak. Aztán egyszer csak bevillant, hogy tulajdonképpen az MGMT - Time to pretend volt a másik szám, aminek a hangulata átszűrődött a szinaptikus kapcsolataim közül.



Nem tudom megmondani miért, de számomra ez a két dal valahogy összekapcsolódik. Biztos mert mindkettőben van egy-egy speciálisan széttorzított magas szinti prüntyögés és mert valahogy hasonló nihilizmust érzek mindkettőben. Meg hiányt. Valami egészen megfoghatatlan dolog miatti hiányérzetet. És nem, nem fogok megint...mindegy. 

20141115

Alak. Mászkálgat.

Éjszaka-Reggel

Szeretném ha a valóság kifolyna az ellenőrzés alól és mint valami zselé-szerű, plazmaanyag, körbevenné az ismeretlent, és érthetetlen nyelven a fülembe ordítaná az igazságot, mindenről az Univerzumban, én meg sírhatnék neki, mint egy gyermek, mikor elmondják neki, hogy a mikulás nem létezik.
Nem lenne értelme a tettnek, szétesne és elrohadna ez is, mint minden más a történelemben, a tudatom pedig nem látna kevesebb rohadó mutánst lézengeni egy elfejetett civilizáció, sajnos nem elhagyott utcáin. Elpárolgott a létezés a „Mindenből”, csak valami üresen kongó félhalott valami maradt a világban, amivel újra és újra meg kell küzdenie a fényhozóknak. Hálátlan és eredménytelen küzdelem ez a tér határtalanságának szempontjából. A Nagy Igazságtalanság, hogy képesek vagyunk a végtelenhez mérni magunkat, de tetteinkkel még csak meg sem tudjuk közelíteni azt. Véges kis aktusaink épp csak karcolják a mindenség fagyott jégpáncélját: kaparászunk mint csótányok a hűtőszekrény alatt.
Mi a menekvés? Mibe lehet kapaszkodni mikor az emberi végesség a természet végtelenségével szembesül? Abba talán, hogy emberként, a tudatunk jelentőségét firtatjuk? Hiszen többet ér egy tetszőlegesen ostoba, de önálló emberi Gondolat is, mint a fizika törvényeinek vakon engedelmeskedő Anyag, ami a világegyetem csodáit létrehozza, nem? Nem?!
Tehát az anyagi világnak alárendelt test, a romló hús is alávalóbb, mint a szellem csodái! Így válik az egyén az Univerzum közepévé. Van…vagy nincs…vagy ez az egész gondolat, csak mint valami festék, ami szétoszlik, feloldódik és eltűnik egy pohár vízben…
Áttetszővé válok, légüressé, nevetségessé…egy pohár pezsgővé a szilveszteri buli után, amit az asztalon felejtettek és másodikára már kiszállt belőle a szénsav.
Tessék, hasonlat-kupacok, mert nem tudok mit mondani, csak képeim vannak, amiket egymásra hányhatok egy nagy asztalon, hogy Ti kibogarászhassátok belőle, hogy Én, mit éreztem most.
Ki szeretnék önteni, mint a Duna a tavaszi áradásokkor, magam alá gyűrve a világot. Táncolva, énekelve, ordítva! Vadállatként keresztülrohanni az életeteken, egy hosszú percre belétek fojtva a szót! Megosztani azt a sok mindent és kérdés nélkül elétek tolni minden akkordját a valóságnak, amiben létezem. Nem megtűrve titeket a saját világotokban, önző módon átírva minden színt és fénypászmát jelentéktelen kis momentumainkban. Így akarok halhatatlan lenni, bennetek továbbélve.
Tessék, ma már órám lesz, az első órám, mégis itt ülök a boraim fölött és azon gondolkodom, hogyan tölthetném ki az érzékelés hézagait, és minden mást ebben a sokszor elemzett, valóságnak nevezett dimenzióban.
Miért ne beszélhetnék ma délelőtt a gimnazistáknak az érzékelés szabadságáról a webdesign-ban? A tervezést felszabadító tértelenségről? Ki mondja, hogy ezt nem lehet megtenni? Milyen erő vagy hatalom kötelez az értelmességre? A bevettre, meg arra, hogy a megtanulhatót tanítsam bárkinek?
Ki vagyok én tulajdonképpen? Még mindig nem tudom. Minden nap valaki más vagyok. Bár mostanában elég sokszor ugyan az: aki megold problémákat. De mi lenne, ha az első órámon, amint tartok, problémákat adnék? Ha nem választ, hanem kérdést gyömöszölnék 90 percbe? Pár óra múlva kiderül. „There is nothing, i can do. There is nothing i can say.

Érthető, hogy tegnap egy kicsit izgatott voltam Sok mindennek kellett kifolynia belőlem és persze sok maradt még, beszáradva a negatív formákba. De közben pedig elkezdődött a nap, megtisztult a tudatom és Chemical Borthers-el tudok nekivágni életem első órájának.
Tartottam már workshopot általános iskolásoknak egyszer-kétszer, de azt sose éreztem „igazi” órának. Rajzot tanítottam, de az egyszeri alkalom volt. Most három alkalommal önthetem a hülyeséget szegény gimnazistákra, és nagyon várom már.
Tizenöt éves korom óta ezt a pillanatot várom. Aztán 18 voltam, mikor összevesztem a matematika tanárommal. Megvolt a „Nagy Kiborulás”, az esemény után pedig, a padon ülve azt motyogtam magam elé, hogy „Pedig tanár akartam lenni…tanítani szerettem volna”. Akkor úgy nézett ki, hogy ez nem tud megvalósulni, és végképp kipörgettem magam az oktatási rendszerből. Most pedig majd’ tíz év elteltével, ezen a csodálatos szombaton arra készülök, hogy megtartom az első órámat.
Bevallom tegnap annyira feszült voltam miatta, hogy nem tudtam anyagot összeállítani, de szerencsére nem én kezdek, és bízok magamban annyira, hogy ne essek pánikba.
Abba viszont elég dermesztő belegondolni, hogy lesz olyan a teremben, akinél tíz kerek évvel vagyok idősebb. Na mindegy, majd lesz valahogy. Mindig van valahogy. Indulás. Krizbó. Indulás. Tovább. Főzök kávét.

NapiSzörny #165

"Egy sörrel adós maradtam"

20141103

Cikkek az elmúlt hónapból

Írtam két cikket a "VivatAcademia" című egyetemi újságnak, egyet az AMI20-ról, ami ugyebár az AMI szeptemberi születésnapi heppeningje volt Budapesten, egyet pedig az AMIHangSzerről, ami pedig az évindító művészeti projektje a sulinak. Illetve tulajdonképpen a Workshopronnak. Persze mindkettőt mi szervezzük, diákok. Az alábbiakban ezeket olvashatjátok, ha akarjátok! :) A linkek után folytatódik mindkettő. Igen, ilyen aljas vagyok, hogy külső oldalra küldelek titeket, hogy ezzel is reklámozzam a www.workshopron.hu-t! 
Azért teszem fel ezeket a blogomra is, mert tudjátok az alapbetést: magánélet-szakma-művészet nem különválasztható. Tíz év múlva mikor már akkora zseni leszek, hogy az agyam nem fér a koponyámba, jókat akarok mosolyogni az egyetemi éveken, tudva, hogy ennek az egésznek mi volt a kifutása...connecting the dots.

AMI20

Az Alkalmazott Művészeti Intézet (AMI) idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Egy ember számára a huszadik életév hatalmas lépés, egy nagy korszak lezárása, és egy másik kezdete. Ugyanez elmondható egy művészeti intézetről is. Az AMI, azzal, hogy az egyre nehezedő körülmények között is fent tudott maradni, sőt, megőrizte jelentőségét és helyét Magyarország kulturális térképén, jelzi az intézmény fontosságát. Ennek megfelelően nem múlhat el az évforduló ünneplés és megemlékezés nélkül.
2014-ben az iskola jelentős részt vállal az idén először, Sopronban is megtartott DesignHét szervezésében, mely immáron 11. éve kerül megrendezésre az országban. Az AMI ezen kívül számos további eseményt szervez az iskolában működő hallgatói szerveződéssel, a Workshopronnal közösen, mely már második éve fontos szekcióját képezi a Richter-Réz Géza szakkollégiumnak. Idén mindezen az események szorosan kötődnek az évfordulóhoz is, mely az AMI20 nevet kapta, és az egész évre kiterjedő eseménysorozatot jelöli.
Ennek kezdetét jelentette a szeptember 12 és 27 között, a FUGA Budapesti Építészeti Központban tartott programsorozat, melynek egyaránt részét képezték konferenciák, hallgatói- és oktatói előadások, kiállítások illetve koncertek.

AMIHangSzer

Az AMIHangSzer név a soproni Alkalmazott Művészeti Intézet (AMI) évkezdő művészeti táborát fedi, melyet az Intézet hallgatói szerveznek, a leendő elsőévesek számára, a vend-vidéki Orfalu mesés természeti környezetében. A tábor célja kettős: egyfelől megalapozza a közösséget, aminek részei, és alkotói lesznek az Intézet diákjai. Másfelől a művészeti feladatokon és a meghívott művészek előadásain keresztül betekintést enged abba a szellemi közegbe, ami az egyetemen várja őket. Talán ez utóbbi szerepe különbözteti meg az AMIHangSzert a többi gólya-tábortól. Az erdő közelsége, a sátorozás és a művészet sajátos kapcsolata ébresztő jellegű minden AMI-ba felvett hallgató számára. Azt üzeni számukra, hogy innentől egy egészen más fajta gondolati-közegbe kerülnek majd, mint amilyenből jöttek.

NapiSzörny #160


"Sajnos ennek a filmnek sincs mit mondania a kortárs fotográfiáról a világnak, ahogy a kortárs fotográfia se tud mit mondani a világról"


20141031

14-11-19 • Kortárs Magyarország / Kiss Miklós, grafikus


Szeretettel meghívunk a 
WorkShopron, "Kortárs Magyarország"
nevű előadás-sorozának első részére! 

Info:

Írj!

Villog a kurzor. Mindig villog az a rohadt kurzor és várja a betűket. Idegesen, türelmetlenül figyeli, mikor kezdek el gépelni: a gondolataimat kérvényekbe, leírásokba, kérdésekbe és magyarázatokba kell önteni. Ma már írtam egy kérvényt a Győri Építész Kamarának a Negyedik Workshop támogatása okán. Írtam egy kérdést a workshopron.hu domain szolgáltatóinak. Írok egy hosszú leírást a workshopron facebook oldalának és írok majd egy leírást az AMIHangSzer táborról a WS blogra. Több ezer karakter. 
Gyűlnek a karakterek, van még jónéhány: AMI20, leírások, kérvények, cikkek, beszámolók, levelek a hallgatóknak, levelek az öregdiákoknak, levelek a tanároknak meg NKA pályázat és meghívó a soproni design cégeknek az AMI-ba. De a kurzor még mindig villog, és csak akkor hagyja abba, mikor írni kezdek. Még! Még! Még! Még mindig van mit írni. Újabb és újabb sorok.
Nehogy azt hidd – mondja a kurzor – hogy eleget írhatsz! Ha egész nap írnál, 24 órában, az se lenne elég! Mindig van megírni való! Szakmai beszámoló, koncepciós terv, újabb levelek, újabb kérvények, újabb felszólítások! Nem tudsz mindent megírni, mert minél többet írsz, annál több marad! Ha azt hiszed, vége lesz egyszer, tévedsz! Sose fogy el! Önmagad titkárnője vagy és hajt a főnököd! Még ezt is írd meg, légy oly jó, mondja Neked Krizbai Gergely, és Te, Krizbó, engedelmesen írsz, mert nem akarod elveszíteni az állásod. 
Most ís írsz, látod, pedig most épp senki nem hajt, Gergely kiment az irodából, miután megíratta Veled a kérvényt és a kérdést. Kényszeresen írsz, mert nem tudsz nem írni. Mert nem akarod későbbre hagyni. Nem tudsz másra gondolni, mint, hogy mit kell még megírnod. Csak írj! ÍRJ!

NapiSzörny #157


"Koholt vádak, mint kohó, koh...meg ugye köhögsz"

• Tumblr link •

20141024

Ez a bejegyzés nem politizál

Nem politizálok. A Krizbo.com-on eddig se volt politika, és nem is lesz. Bár senki nem „politizál” az országban, ahogy én látom, hiszen politizálni akkor lehet, ha politikáról beszélünk: ideológiák és gondolatok mentén hozott felelős döntések helyességéről vagy helytelenségéről. Pártok és politikusok tetteiről, melyek a mi véleményünk következményei. Hiszen ezért szavazunk valakire! A politikus az őt támogató csoport akaratát képviselő ember, aki ideológiai és szakmai irányvonalak mentén hoz átgondolt döntéseket, melyekért felelősséget vállal. Ezen döntésekről folytatott beszélgetés a „politizálás”. Érvek, ellenérvek, akár indulatok is: könnyen össze lehet veszni azon, hogy mi a jó az országnak.

"A politikus az őt támogató csoport akaratát képviselő ember,
aki ideológiai és szakmai irányvonalak mentén hoz átgondolt döntéseket,
melyekért felelősséget vállal."

Az itthoni helyzet – tradicionálisan – azért más egy kicsit, mert mi egóval politizálunk: önmagunk meghatározásának fontos pillére az, hogy melyik pártra szavazunk és melyikre nem. Identitásunk kiterjesztése a választott Párt, ezért ha választott miniszterelnökünket kritizálják, azzal a pártot és így közvetve a saját egyéniségünket sértik. Nekünk szegezik a kérdést: mi van ha az élet– és gondolkodásmód amit választottunk helytelen?

Ezt erősíti, hogy a választókorúak egyik fele a rendszerváltás előtt született és lehetett része az „átkos” elnyomásában is. Így bármi és bárki, ami akár névlegesen, akár ideológiailag köthető az előző rendszerhez, automatikusan ellenséggé lesz – hiszen sokan az előző rendszerrel szemben határozzák meg magukat. A másik fele pedig nem tudja megérteni a mérhetetlen haragot és sértettséget, ami ezekben az emberekben dolgozik és egy érett, „nyugati” demokrácia azonnali megvalósulását várja. A politikából kiábrándultak száma pedig óriási, de erről később.

Azonban ezekről a viszonyokról mélyebben nem szeretnék beszélni, leginkább mert nem is tudok. Nálam sokkal okosabb, képzettebb és tájékozottabb emberek vannak, akik jobban ismerik az egyén önmeghatározásának működését, illetve ennek kapcsolatát a politikával. Most arról szeretnék írni, hogy milyen kibaszottul átverve, cserbenhagyva és kinevetve érzem magam. Ezért nem politizálok.

"az emberek, akik a parlamentben ülve elkeseredetten küzdenek
a jobb– vagy baloldali szavazatokért nem politikusok."

Pontosabban nem tudok politizálni, mert, ami 2014-ben történik Magyarországon nem politika és ezek az emberek, akik a parlamentben ülve elkeseredetten küzdenek a jobb– vagy baloldali szavazatokért nem politikusok. Mert ha elfogadjuk a fenti definíciót, miszerint „A politikus az őt támogató csoport akaratát képviselő ember, aki ideológiai és szakmai irányvonalak mentén hoz fátgondolt döntéseket, melyekért felelősséget vállal.”, akkor Magyarországon egyetlen praktizáló politikus se dolgozik.

Ezek a társadalmon élősködő, az impotens-elit, féreg-rétegéhez tartozó kullancsszerű, örökké mohó ízeltlábúak. Bár ez túl hízelgő: a rovarok évmilliárdok alatt az evolúció által tökélyre fejlesztett túlélők. A mi, úgynevezett „politikusaink” nem ennyire tökéletes lények. Tulajdonképpen nincs olyan életforma a Földön, ami megfeleltethető lenne Magyarország politikusainak. Még a vírusok sem, mert bár ezek a mikrobák képesek hasonló méretű pusztítást okozni, mégis, ezek is inkább csodái az evolúciónak, mintsem zsákutcái, hiszen legalább a saját fajtájukat nem zabálják fel.

"A Magyar politikai közélet, milliárdokkal is pitiáner,
ostoba, köztörvényes bűnözők szappanoperája..."

Pedig tényleg szeretnék politizálni. Engem érdekelnek ezek a kérdések. Szeretnék arról beszélgetni kocsmákban, sörök fölött, hogy miért helyes vagy helytelen a kormány vagy az ellenzék egy-egy döntése. Erről azonban nem tud értelmes diskurzus folyni mert az „ők többet lopnak mint a másik” és az „ezek is korruptak csak kevésbé” stb. jellegű mondatok az én felfogásomban nem fedik a politika fogalmát. Ezek legjobb esetben is egy szarul megírt krimi félresikerült forgatókönyvének oldalai. A Magyar politikai közélet, milliárdokkal is pitiáner, ostoba, köztörvényes bűnözők szappanoperája, ebben pedig nem kívánok részt venni.

Tehát átverve érzem magam: megfosztottak a lehetőségétől is, hogy politizáljak és megfosztottak a példától, amit egy politikusnak lenne kötelessége nyújtani. Arról nem beszélve, hogy elvették a jövőmet és tönkretették a jelenemet. Az egyetemi éveim arról kell, hogy szóljanak, hogy félek az újabb módosításoktól, hogy nem tudom, bezárják-e az iskolát a diplomámig, hogy a választott szakmámból meg tudok-e élni, és ha nem, elmehetek-e dolgozni külföldre legálisan? Egyáltalán, a tény, hogy fel kell, hogy merüljön a kérdés: külföldön kell-e dolgoznom ahhoz, hogy elfogadható életszínvonalon éljek?

"látom, miként őröli fel napról napra egyre nyilvánvalóbban
ez a féreg-réteg – akiket mostantól nem vagyok
hajlandó politikusnak nevezni – az országot"

Pedig nem akarok elmenni. Szeretem ezt az országot és az itt élő embertársaimat. Elfogadom, hogy milyenek vagyunk mi Magyarok és minden idegesítő tulajdonságunk ellenére szeretem magunkat. Különös, viharvert és sokszor negatív „néplelkünk” dacára mégis jófej emberek vagyunk. Szeretem a ravaszságunkat, a folytonos útkeresésünket, közvetlenségünket és éberségünket. Szeretném ha a gyerekeim is itt nőnének fel, megküzdve ezzel a sokszor szerencsétlen, csonkított, kárpát-medencei levessel, mert feltételezem, hogy ami emberré tett engem, őket is azzá fogja.

De el vagyok keseredve, mert látom, miként őröli fel napról napra egyre nyilvánvalóbban ez a féreg-réteg – akiket mostantól nem vagyok hajlandó politikusnak nevezni – az országot amit szeretek, egyre kevesebbet hagyva abból a kevésből ami megmaradt. Nincsenek oldalak. Nincs jobb és bal. Nincsenek ideológiák. Piócáink vannak. Meztelen csigáink, narancs, piros vagy zöld csíkokkal a hátukon.

Köszönöm, hogy elolvastad.

20141020

20141018

Diploma2015: WorkShopron Arculat + Szervezés

Hohó! Újabb év, újabb diploma! WorkShopron arculat + szervezések! Már megvan a logó. Részletek hamarosan! Addig is az alábbi képen megnézhetitek az anatómiát, a workshopron blogon pedig már munka közben látható! 


UPDATE: 
Egy Pethő Verától kölcsönvett majd cukros-hipsterséggel leöntött
csíkos WS Logó méretekkel. Alvás + Chapelier Fou. 


Egy

Írtam egy rövid történetet még a nyáron. Elolvasható, ha valakit érdekel. Elvileg sci-fi, de azért annyira mégsem. 

„Basszameg” Ezt gondolta Máté, mikor lakásának erkélyén ácsorogva, a kora délutáni nap melegében igyekezett kávéval elűzni szájából az aszpirin kellemetlen utóízét. Úgy érezte, egy homlokába ütött lyukon keresztül, méretes locsolócsövet erőszakoltak a koponyájába, ami egészen a tarkójáig tekergőzve feszítette az agyát, itt-ott véletlenszerűen lüktetve. Szédült, hányingere volt, szitkozódott és számolta a másodperceket. Már legalább fél perce beszedte a gyógyszert, két szemet, biztos-ami-tuti, de legalább negyed óra volt még hátra a hatásig. Onnantól lassan csökkenni kezd majd a fájdalom.

Addig viszont valahogy ki kell bírnia és nem széttörni a fejét a linóleummal borított, márvány mintás, fehér konyhapulton. Pedig igazán szépen festenének agyának véres cafatai, rögtön az instant kávés doboz mellett. A fájdalom pedig elmúlna – sajnálatos módon vele együtt. Bár ebben a pillanatban nem bánta volna a teljes megsemmisülést. Legalább eltűnne a fájdalom az agyából az életét elnyelő fekete vákuumban. Nem bírt tovább állva maradni: majdnem leszédült az erkélyről. Betámolygott a szobájába, de egy pillanatra őszintén megfordult a fejében az is, hogy előveszi az ágy alól a fúrót, amit még az apja hagyott itt neki, és egyszerűen átfúrja a koponyáját ott, ahol fáj.

Az ágyra zuhant, forgott fölötte a plafon, teste görcsösen tekeredett a gyűrött lepedőn. Igyekezett elfelejteni a fájdalmat, sikertelenül. Maga volt a pokol. Sőt, rosszabb volt annál. A fülledt szoba és a szűnni nem akaró tompa fájdalom megbénította. Arra se volt ereje, hogy leengedje a redőnyöket, ám az ablakon betűző fényben úgy érezte magát, mint ahogy hangyák érezhették, akiket évtizedekkel korábban a nagyítójával kínzott a kertjükben. Elhaló nyögés hagyta el kiszáradt ajkait, a keletkezett résben kifolyt szájából az aszpirintól és kávétól keserű nyál, amibe egy óvatlan mozdulattal belefordította arcát. Az órájára nézet: öt perc telt el.

20140926

Majd máskor

Őszintén? Kicsit kiborít, hogy egy kiadós ordibálás se fér bele, mert nem engedi meg a becsület. Meg ilyenek. Meg egyáltalán, mi az a…na mindegy. Majd később. Majd máskor. Ahogy mindig.

20140910

AMI20 – a főszervező naplója


Kezdem érteni, mi az oka ennek az egésznek. Tehát még egyszer, az "oka", és nem az "értelme".
Úgy gondolom valaminek az „oka” mindig önző, az „értelme” pedig magasztos. Például: ételt osztok a rászorulóknak, aminek az az értelme, hogy nem halnak éhen, és a világ egy kicsit jobb hely lesz, az oka pedig az, hogy nyugodtabb lett a lelkem és kompenzáltam valamicskét a romokban heverő önérzetem felé.
Ez egyébként nem baj. Álszent, ostoba dolog elvárni magunktól – és másoktól! – hogy úgynevezett „hátsó szándék” nélkül tegyenek bármit. Mindig van valami háttérben húzódó motiváció, akár tudatalatti, akár tudatos. 
Kivéve talán a szerelemnél, bár ott lehet a birtoklási vágy és a reménytelen, „szeretve-ráfigyelve-levés” utáni olthatatlan szomj a háttérben. Vagy egyszerűen az önreprodukció ősi ösztöne. Nem tudom. Ettől még a szerelem szép és önzetlen dolog is tud lenni, ezért erről most nem írok bővebben. 
Írok viszont az AMI20 szervezése nyomán létrejött gondolatokról a "Tovább" után.

20140809

"Hyvää syntymäpäivää!"


A kedves lényt – Zombi-amőba – Kriszti készítette, a meggymagok gyümölcsből való "kinyerését" és alapos tisztítását Krizbainé Szabó Évának köszönjük, a hátteréül szolgáló grafikát pedig Krizbó festette! :)