20131031

Szörnyek


"Véget ért az Október, eltelt hat hónap és valami szörnyűség kezd ébredezni. Csak nem újra indult a…" – ám a fiatal mesélő nem fejezhette be történetét: elragadták az árnyak. A homályból tompán, alig hallhatóan szüremlett a mindent átitató suttogás: visszatértek a szörnyek

20131029

Rövid történet a keresésről

Elkezdtem nézni egy Philip K. Dick dokumentumfilmet, amit valamikor 1994-ben készítettek. Közben még szép, hogy fájlokat rendszereztem. Mellette persze figyeltem a szöveget. Aztán egyszer csak valami furcsát hallottam. A beszéd alatt valami egészen szuper dallamú, atmoszférikus-szinti-ambient dolog kezdett percegni. Mire észbe kaptam már le is keverték, szóval gyorsan visszatekertem és újra meghallgattam. Ismerős volt, de nem tudtam honnan.
Lekapcsoltam a filmet és utánakerestem , hogy kiknek a zenéje szól benne, de csak annyi derült ki, hogy Brian Eno - Deep Blue Day című száma hallható benne egy ponton. Persze ez nem az volt, amit én kerestem, de az Igazsághoz közelebb vitt. (Egyébként stáblistába be se tették Eno nevét, ami gáz, mert egy személyben komolyabb művész mint a filmet készítő teljes csapat!)
A következő lépés az volt, hogy megkerestem, majd elkezdtem „beszerezni“ az Eno albumok közül azt, amin a fent említett dal is szerepel, hátha a szerkesztő a PKD dokumentumfilmben lévő összes számot erről válogatta. Köztük azt is, ami nekem kell. Közben persze túrtam az agyam, hogy honnan ismerős a darab. Eszembe jutott: a Sunshine-ban hallottam egy nagyon hasonlót, ami azért furcsa mert az jó 10 évvel az PKD dokumentumfilm után készül, és úgy tudom annak saját zenéje van.
Azért tettem egy bátortalan kísérletet, és úgy kerestem tovább, hogy Eno neve mellett a Sunshine is bekerült a preferenciákba. Ettől máris meglett a szent Igazság.
A szám valóban azon az albumon volt, amit ekkor már éppen töltöttem, tehát mindenképp meglett volna, viszont így az is kiderült, hogy ezt a darabot egy csomó filmben felhasználták, többek között a Sunshine-ban, a Slumdog Millionare-ben és persze a PKD dokumentumfilmben.
Hát nem csodálatos dolog, hogy az interneten minden megtalálható? Amúgy pedig ez még egy egyszerűb keresés volt...

20131027

Dana


Lassan véget ér a Fekete-Fehér Október, ami nem is feltétlenül baj, mert kezdenének lassan felrobbanni a színeim. November elején szerintem írok erről pár szót. Addig is itt van a Dana szülinapjára készített rajz fekete-fehérben. Igen, fenn lesz újra ha már mehet színesben. Igen, tudom, hogy túldimenzionálom ezt a dolgot. 

20131022

Turányi

Még mindig nem szoktam le arról, hogy ha éjszakázom, akkor legalább egyszer meghallgassam a Massive Attack, Dissolved Girl című számát. Persze nem csak azért, mert király dal, hanem azért is, mert Neo ezt a számot hallgatta a számítógépe előtt, kidőlve, félálomban.



Ez egy ilyen kamaszos dolog, azt hiszem onnan maradt vissza és eddig nem is éreztem, hogy ezen változtatnom kéne. Az embernek legyenek ilyen hősei azt hiszem. Nekem az egyik ilyen hősöm kicsit mindig a Neo marad. Szívesen írnám, hogy csak az első rész féle Neo, de ez nem lenne igaz, mert nagyon szerettem, hogy a vézna kis programozó a második résztől uralni kezdi a valóságot, az elméje felszabadul és hülyén röpköd meg állít meg golyókat. Klassz, bárhogy is forgatom.
Szóval most a Turányi előadás után itt csücsülök, képeket válogatok, prezentációt csinálok, hallgatom a Dissolved Girlt-t, a radiátor melegíti a hátam, Kriszti békésen szuszog, sörözöm és tulajdonképpen minden tökjó. A képen az ott fehérben Turányi Gábor, építész amúgy. Alatta Matyi gondolkodik és fogja a fejét, Ő alatta pedig Zsófi lapul a kardarabján kívül, teljesen láthatatlanul, Gellért mögött, aki mellett Orsi ücsörög, aki mellet meg Dia veszik a mélység-életlenség homályába. Most meg Risingson és jóéjszakát.


20131018

A Milos

Az Amiból kilépve, improvizatív módon, Miloshoz odalépve... "Elmondom most mi fog történni a következő egy másodpercben. Odahajolok az arcodhoz, elkattintom a fényképezőt és továbbmegyek"

Reggeli-Gif

Nem is lenne reggeli a Reggeli Gif nélkül, igaz-e? 


A "Tovább" után pár egészen döbbenetes állókép!

20131016

Kriszti az AMI előtt



"Ez már akkora faszkodás, hogy már működik"

WS-Reggeli: Hozd a kenyérre valót!


20131015

Anat


Gif Haiku a parkettán fekvésről anatómia modellként

Meg volt nem haikus is:


Mittudomén-izé

Bejegyzés következik, ami leginkább ilyen furcsa mittudoménmilyen régen írt önsimogató/önbántó izé. Inkább hallgass zenét, pl ezt:



De ha mindenáron olvasni akarsz, akkor a tovább után megteheted, nyilván.

20131013

20131008

Önkioldós

Gravity

Menjetek el moziba és nézzétek meg a Gravity-t mert nagyon király. Ezek meg nem azért készültek, de aztán utólag rájöttem, hogy mégis. Egyébként ezzel bővült a majd egyszer megépülő házam helyiségeinek száma: a grafikai műterem mellé kell egy fotóstúdió is. Marha jól lehet benne ökörködni mindennel. 

20131002

Sárga patent



Fekete-Fehér Október

Jeleket kaptam az Univerzum részéről, hogy az Október szürkeárnyalatos kell, hogy legyen, szóval ez fog történni. Kezdőtött a dolog a kukoricákkal, aztán jött öcsém, majd tegnap az előadás...szóval meghirdetem a Krizbo.com első tematikus hónapját, a "Fekete-Fehér Október"-t