20130930

#Domi #2009 #Coolság


Ez a fotó 2009 december 6-án készült, tegnapelőtt pedig a kabátom okán került szóba, ami pont olyan, mint öcsémé a képen. Ezt mondtam:"...látnád Domin, van róla egy olyan fotó, amin nagyon királyul néz ki, a távolba réved, mint valami író vagy ilyesmi".
Aztán ledöbbenve kellett tudomásul vennem, hogy nincs fenn a kép a blogomon. Szóval itt van. Az utókornak, természetesen. 

WS-Reggeli: Porcelánból az igazi!


20130929

#gondolkodom #everyday #clevermind

#rosszidők
A rossz idők olyanok, akár a varjak, amiket tegnap este láttam a Spar fölött körözni. Rengetegen voltak, százak, talán ezrek is. A sűrű, fekete madár raszter majdhogynem eltakarta az eget. Károgtak, vijjogtak, úgy köröztek fölöttem, mintha a világ végére készülnének, és egy pillanatra tényleg azon gondolkodtam, eljött-e a végítélet? Hosszú percekig néztem őket.
Egészen szürreális volt, Hitchcock jutott eszembe róla: az ikonikus mászóka és az azon gubbasztó baljós madársereg. A rosszidők döghúson lakmározó szörnymadarak képében jönnek, kimarják a szenvedők szemeit, lerágják a halottak húsát a sápadt csontról.
Aztán elmennek, mint ahogy tegnap is tették. A felhő eloszlott, mire megvettem a napi betevőt. Az eget eltakaró raszter fülsiketítő károgása elhalkult, majd teljesen átadta a teret a város csendes zajának: biciklicsengő, busz, bazmegező gimnazista, morgó nyugdíjas, cuppogó szerelmes. Aki ekkor érkezett a Sparba, már nem látta világvégét. A rossz idők nyomtalanul eltűntek. Legfeljebb mi emlékszünk rájuk, akik ott voltunk.

#tudásháló
Sokat tipródom azon – főleg a diploma munkám okán – hogy tulajdonképpen mi a tudás? Arra jutottam, hogy nem önmagában Egy Információ. Mármint nem az elolvasott irgalmatlan mennyiségű könyv, vagy a megtanult szakmai fogások, ahogy nem is az a rengeteg élettapasztalat, amit az ember összeszedhet. Persze, ezek rendkívül fontosak, de nem vagyok biztos abban, hogy ez a tudás. Ez legfeljebb műveltség, a tágabb értelemben véve. Feltétele a tudásnak, de nem a tudás maga.
Arra jutottam, hogy ezek a neuronok a neuronhálóban. Önmagukban buta kis egységek, amiknek a hálózatba kötve lesz jelentősége. Információ, hogy tudom: a kerék gurul, a lánc erőt visz át. Tudás pedig, hogy a kettőt kombinálva, hálózatba rendezve, biciklit építek. Ez így elég közhelyesnek tűnik, de érdekes módon folyton megfeledkezünk, olyan iszonyúan fontos területeken, mint amilyen az oktatás. Az egyes tanórákon különálló feladatokat kapunk, más-más információkat, de a tanterv nem kapacitál minket arra, hogy ezeket az információkat együttesen, összefüggéseimben alkalmazzuk. Elárasztanak tucatnyi feladattal, ahelyett, így pedig legjobb esetben is Szelektáljuk, hogy mit oldunk meg, ahelyett, hogy létrehoznánk a saját információs hálónkat. Egy tudás hálót, aminek segítségéve egy darab, de jóval komplexebb feladatot oldanánk meg.

#ahashtegpoéndetényleg #megmindig #nagyon #hipster

A Zsilip

Szóval az van, hogy sütöttünk egy Muffint. Nyilván Kriszti volt a szellemi keresztapja – keresztanyja? – a dolognak, szerénységem viszont karamellkészítéssel és gyümölcsszeleteléssel járult hozzá a csodához! És igen, olyan volt, nincs a magyar nyelvben olyan kifejezés, ami hitelesen reprezentálná az élményt! 
Ráadásnak meg egy almás pite, amit még korábban csináltunk, egészen pontosan múlt hét vasárnap. Szuperség!
...és ha nem ez történik, akkor Kriszti, éjszakába nyúlóan, őrjöngve küzd az InDesign-Illustrator duóval! 

20130921

Önkép

Maradva a Vajda féle párhuzamosdinál, újra megcsináltam a még tavaly elkezdett ügyet fotóval, csak ezúttal jobban, stúdióban.

20130918

Emlékezet

Senki soha nem fogja teljesen megérteni azt, amit gondolok, és ez jól van így. Senki soha nem fogja teljes valójában látni a tapasztalataimat, nem fogom tudni átadni a világnak, pedig nagyon szeretném. Tényleg nagyon de nagyon szeretném minden érzésem és minden értelmezésem egy dobozban odaadni az univerzumnak. Tessék haver, itt van, fogd és vidd, de tudd, hogy tőlem van. Amikor blogot írok, valahol mélyen reménykedem benne, hogy lesz egyszer valaki aki egy "Héezmi?" érzéssel rálel a dologra, Mindent elolvas és én benne valahogy tovább élek majd. De félek, ez nem fog megtörténni. Leírom, amit leírok, aztán egy ponton egyszerűen elfelejtenek majd. Egy youtubeos agytágító előadásban mondták, hogy kétszer halunk meg: egyszer mikor fizikailag megszűnünk, egyszer pedig mikor utoljára mondják ki a nevünket. Csodálatos gondolat, ha érzitek, amit én. A művészetnek valahol célja az is – bevallottan vagy titokban – hogy az alkotót ilyen módon halhatatlanná tegye. Leonardot sose fogjuk elfelejteni, ilyen értelemben tovább él, egész addig amíg ember van a földön. 

Viszont én nem akarok…nem vagyok hajlandó eltűnni. Egyszer átéltem, hogy valaki törölt engem a képei közül. Mármint minden olyan fotót, amin szerepelek. Megszűntem. Akik még láttak a képek között, tudják, hogy valaha ott Voltam, de semmi más nem maradt. Én ezt sose tenném meg emberi lénnyel. Nem akarok törölni senkit, egyszerűen, mert nem akarom sürgetni az elfelejtődést. Az egyik Hallmark sorozatban, ami Merlinről szólt, – és Sam Neil játszotta! – úgy győzték le a gonosz boszorkányt, hogy hátat fordítottak neki és annyit mondtak "nem fogunk megölni, hanem egyszerűen elfelejtünk". A legkegyetlenebb dolog amit emberrel – vagy boszorkánnyal – tenni lehet, azt hiszem. Tudatosan, egy döntés mentén elfelejteni valakit. 

Mindenkire emlékszem. Kicsit jobban, vagy kevésbé, de mindenkire emlékszem valamennyire és mesélek is róla, ha szeretnétek. Nem mindenki része ma is az életemnek, aki korábban az volt, de senkit nem felejtettem el. Tudjátok, sokat viccelek ezzel: Nem vagyok haragtartó, de nem felejtek. 

A Blogom valamiféle végtelenített emlékezet és azt hiszem ez jó. Ha már nem leszek, kérlek, emlékezzetek rám. 

Seriös

A Papagáj Ügy

20130913

Alma



Félbevágott-mosolygós-krumplifej

A reggeliből maradt


Szobrok

Olyan különös, hogy a soproni  Botanikus kert fái között megbúvó kőbe-bronzba vésett arcok egyikünk figyelmét se tudták megszerezni az itt töltött évek alatt. Mindenesetre felírtam magamnak az "ügyet".