20130731

Arc 3.

Előzmény Egy és Kettő

Cool down

Lefekvés előtt valamit még gyorsan, hogy jól aludjak. 

20130729

Random...

...robotos post, kipróbálni az új méretező scriptet. Mostantól minden képet ilyen szép nagyra szeretnék. Kivéve persze a kivételek esetében. Azok mindig lesznek. De tényleg. Lehet, hogy az állóképek nem lesznek ilyen nagyok mégsem. Csak a négyzetes- és fekvő képek.

Apokalipszis

Úgy érzem magam mint egy, az apokalipszist túlélő maroknyi csoport tagja. A bunkereinkben kuporogva várjuk, hogy “odakinn” elmúljon a nukleáris holokauszt okozta sugárzás, és a felperzselt földfelszín újra lakható legyen. Addig is, idebenn igyekszünk életben maradni.
Megtaláltam a lakás egyetlen hűvös szobáját, mert a miénk a tetőtérben, szerintem életveszélyesen meleg. Erről öcsém máshogy vélekedik és valahogy elviseli a dolgot, de én nem vagyok hajlandó ott aszalódni.
Szóval hűvös “műterem” szoba, a földön matrac hever, az asztalon laptop szuszog, a hangfalakból ez-az zakatol elő – most éppen Hendrix.
A húgom nőből van, “napmániás”. Egy ügyes kis sprickával és könyvvel felszerelkezve használja ki a fényt és egyenletesen barnára süti magát a kertben.
Mikor meséltem neki az apokalipszises hasonlatot, az első kérdése az volt, hogy ő kicsoda ebben az analógiában? Nos, közben rájöttem, hogy ő a mutáns aki már úgy született, hogy képes elviselni a sugárzást.
Öcsém, szegény, be kellett, hogy menjen Pestre ügyeket intézni. Talán ő a kutatócsoport, akinek Ki Kell Mennie, hogy a csoport többi tagjának élelmiszert és nyersanyagot szerezzen. Mi, otthon maradtak pedig izgulunk, hogy ne essen semmi baja és egyben visszatérjen. Oly sokan eltűntek már az ilyen expedíciók közben az évek alatt.
Így éljük túl az év legmelegebb napját.

NoFacebook

Egyenlőre say goodye a facebook doboznak, mert a rohadt blogger megint megadta magát, resetelni kellett a template-t, változott kicsit a kód, tehát a facebook plugin nem működik. De most már fogok keresni valakit aki rendesen megcsinálja nekem, mert rohadtul idegesít ez az egész... Addig itt egy rajz. Az előző itt van, és készülnek a folytatások. 

20130723

Bloom




DailyDelta #14 - Lomoszolós


Régen, mikor még nem vezettem blogot és kisebb voltam, mint most, a szüleim megkértek, hogy rakjak rendet a szobámban. Minden okuk megvolt ez kérni, következetesen rendetlenség volt a padlón. Kiadták az utasítást és magamra hagytak. Valamivel később leszaladtam szólni nekik, hogy készen vagyok, nézzék meg, milyen szuperül megoldottam a feladatot. 
A szülőket érdekes látvány fogadta. A szoba egy pontján az Összes fellelhető tárgy, tehát a székektől kezdve a karácsonyfalábakon át egészen ruhákig és könyvekig, egy hatalmas halomba voltak hordva. A megszeppent csendet apám törte meg azzal, hogy "Na de hát Évikém, ez egy installáció!" majd azzal a lendülettel lefényképezte a Halmot. 
A mai DailyDelta ennek az élménynek állít emléket. Valahol megvan a fénykép is Arról a halomról, majd feltöltöm mellé azt is! Némi adalék a történethez, hogy ez a HáromszögHalom ugyan azon szobában talált magának helyet.

20130722

20130721

Fától az erdőt című bejegyzés


TrúMinionok #119: Yolo


DailyDelta #12

Tegnap elmentünk mászkálni, egy fényképezőgépes antikvár könyvvel tértünk vissza amiből aztán DailyDelta lett. Lehetett volna krumplit is pucolni ahelyett, hogy megrajzoltam, de hát... Szóval így működnek ezek az ügyek.

20130719

A-O-M

AOM...Háromszög-Kör-Négyzet...Szentháromság, Végtelen, Égtájak...stb.
Önmagam végső megértése az alapformák ösvényén félvakon bolyongva. Ilyesmik.

- O -

Előzmények itt és itt

- M -

Előzmény Itt. Most már rájöttem, mik lesznek ezek.

20130718

DailyDe...Énké...Vajd...

Talán beteszem a holnapi DailyDeltának, de nem annak készült, csak az előző nyomán.
Utózmány Itt

DailyDelta #9

20130715

20130706

Mászka

Szeretem az ilyet. Elmentem csavarogni, Dömörkapun lyukadtam ki, majd mikor a hazafordulásra parancsoló Isteni jel egy gigantikus villámcsapás képében jelentkezett, visszastoppoltam a városba.

DailyDelta #03

20130704

20130702

Összegzés

Hol vagytok, ti régi árnyak, sötét démonok, örök kísértő szellemek? Hol vannak a szörnyetegek, a mindennapok élőholtjai, a sötétben bujkáló fantomok, akik árnyékról árnyékra járva kerítenek be? Hol vagyok, ti szürke tónusai az életnek? Hova rejtőztetek el? Mitől féltek, ti rettenetek? Tán nem megijedtetek az erőtől, ami körbevesz mostanában? Ennyire féltek? Gyertek elő, nem bántalak titeket, szörnyei az éjszakának. Gyertek elő, ne féljetek, idekinn nem vár rátok megtorlás, csak végtelen fényesség. Ne aggódjatok, nincs bennem harag, nem akarlak elpusztítani titeket, hiszen ti vagytok azok a barátok, akik évekig kísértetek és kísértettetek, hogy is haragudhatnék rátok, örödgök? Minden rendben lesz, az árnyékok is lehetnek jó barátok! Tolerálom a hideget, ami belőletek árad: nem zavar, együtt élek vele, pontosabban veletek. Nem lesz semmi gond. A szörnyek szomorúsága már nem árthat nekem. Nincs hatalma rajtam egy árnyéknak sem.
• •
Az emlékeim lépésről lépésre áthömpölyögnek a jelenbe, ami, mint valami szűrő, kimenti a lényeges darabokat a lassulni nem akaró végtelen folyamból. Furcsa nézni a húgomat, szép ruhában, egy széken ücsörögve, ahogy a bizonyítványát szorongatja.
Legalább ennyire kiábrándító és közben felemelő, hogy sem én, sem öcsém nem nőttünk fel és ostoba vicceken fulladozunk. Én inkább hátrébb megyek mert a dékáni beszéd után illetlenségnek érzem, hogy a testmodifikációkon nevessek, egy sokaknak talán szent napon.
• •
Az egész élet menekülés. A dolgok, amikért élünk, és, amik kitöltik a mindennapjainkat ennek a menekülésnek részei. Ezek segítségével találunk értelmet a romló hús földön töltött éveinek. Ha igazán pragmatikusan és mindenfajta ideától mentesen közelítjük meg a dolgot, hamar kiderül, hogy az életünk csak önáltatás. Szeretnénk, ha “valamiért” lennénk, de mivel a valóság nem igazán ad visszajelzéseket, keresünk olyan okot, amiért lehetünk. A szépség fogalma, a művészet, de egyáltalán a kultúra mint olyan…a szerelem és más érzések. Ezek mind menekülési útvonalak, az egyébként sivár matériától.
Tulajdonképpen ezek vagyunk mi. Jelentést adunk a dolgoknak, elnevezzük őket valahogy, tartalommal ruházzuk fel az a Teremtetést. Ezzel tesszük elviselhetővé a létezésünket. Márai jól írta: “Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém - ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas.". Szóval igen, egyfelől menekülés minden, de ez a menekülés az emberi szellem végső célja. Mi vagyunk azok, akik elnevezik a világot.
• •
Mindenki más tévedett. A szent igazság az, hogy nekünk lett igazunk. Nekünk, hülyéknek, őrülteknek, bolondoknak, linkeknek. Mi vagyunk a valódi győztesei ennek a játéknak, nem más.
• •
Csak az irónia mentőcsónakján átvészelhető az olykor kötelező mindennapiság szélcsendje.