20130429

NapiSzörny

Haha...legalább száz éve nem csináltam semmit ebben a világban. Napiszörny amúgy!

“Tudod, a magában motyogós srác a Deákról”

20130426

Halszem

Újra és újra igaznak bizonyul a tétel, miszerint halszem optikával minden jól néz ki.

Bejegyzés a Totemekről

Kezdem az elején, és ez most azért ilyen szabályos, mert már régóta szeretném ezeket elmondani, de valahogy nem jöttek a nyelvemre – vagy a klaviatúrámra – a szavak. Lehetne keresni az okait, hivatkozni elfoglaltságra vagy ilyesmi, de ettől most inkább eltekintenék. Érdekes egyébként, hogy ahogy visszaolvasom az eddig leírt sorokat, az egésznek van valami magyarázkodás hangulata. Azért furcsa ez, mert nektek talán nem feltétlenül tartozom magyarázattal, szóval inkább magamnak címzem ezeket. Mintha próbálnám elmondani, hogy figyelj, elúsztál, hülye vagy, de ne menjünk bele, inkább írjál szépen és majd lesz valami. Mint mikor Philip K Dick úgy nyitja a VALIS c. könyvét, hogy ez a könyv egyes szám harmadik személyben íródik, de valójában róla szól. Viszont az objektivitás miatt szüksége van erre a perspektíva. A főszereplő neve Horselover Fat ami a "Philip Dick" tükörfordítása. A dolog egyébként akkor kezd nagyon abszurddá válni, mikor megjelenik a könyvben szereplőként Phil, a scifi író, akinek a gondolatait egyesszám első személyben írja meg, naplószerűen. Kábé így képzeljétek el.
- Hé Phil, szerinted hallucináltam azokat a háromszemű Marsról jött idegeneket? – kérdezte tőlem Fat.
- Nem tudom, kérdezd meg Kevint
Ez így kicsit bonyolult, de biztos értitek. A VALIS egyike a legmeghatározóbb könyvélményeimnek.

Szóval Totemek

Akik itt vannak Sopronba láttak már éjszaka, padon ülve, golflabdát dobálni. "Nooooo, már megint az a kurva golflabda" mondta egyszer Kincső. És tényleg, már megint. Nem volt ez mindig így. Mármint nem mindig "az a kurva golflabda" volt a totemem. Erről eszembe jutott, hogy ha írok róla, talán elveszíti az erejét a dolog, de bízzunk benne, hogy nem így lesz. A lényeg az, hogy időnként eljut hozzám valami, egy tárgy, ami a kézzelfogható jelentésén felül valami kozmikus jelenséggel segít kapcsolatot létesíteni. Ilyen volt a kavics is két éve.
Találtam a Deák téren egy kövecskét, homokkővel fedett kis kavicsot amit eltettem és elkezdtem mindenhová magammal hordani. Itt írtam erről egyébként anno. Nem tudom, hogy történt, ott volt velem mindenhol én meg törtem rajta a fejemet, hogy mit is jelent ez? Mármint, mit jelent az: Kavics. Ez alapján csináltam az identitás kristályomat Plasztikára és aztán ebből nőtt ki a Mementós-kéményes sorozat is, a kifutása pedig a Fragmentáj volt.
Az volt az érzésem, hogy a kavicsomon keresztül megértettem valamit a mindenség természetéről. Segített kézzelfoghatóvá tenni az időt. Ha felemeltem és játszottam vele, a feszültség levezetésén felül az éreztem, hogy az örökkévalóság egy darabját tartom az ujjaim között. Egy folyamatosan változó, átalakuló de végtelen objektumot, aminek a velem töltött évei csak egy kis szegmensét képezik a történetének. Két év alatt megtanultam tőle mindent, amit meglehetett. Így aztán pár hónappal ezelőtt elengedtem a Kavicsom. Gondolkodtam rajta, hogy eldobjam, vagy letegyem valahova, de végül ennél egyszerűbb megoldás született: elhagyódott. Továbbment. Szétváltak útjaink. Mástól kezdtem tanulni.
Isten tudja mikor, valahonnan összeszedtem egy golflabdát. Tényleg nem tudom, hogyan került hozzám. Találtam, de fogalmam sincs a körülményekről. El is felejtettem, hogy van ilyenem. Aztán legutóbb mikor otthon jártam, az egyik fiókban találtam meg újra. Eltettem, mert olyan jó kis súlya van, gömb alakú, pörög-forog és imádom. Először nem értettem, milyen jelentősége van, de most már kezdem sejteni. Amíg a kavics a természeti jelenségekről mondott nekem dolgokat, úgy a golflabda az ideákról, az emberi szellem alkotta eszmékről mesél. Persze ezzel együtt egyre rakódnak rá a személyes élmények is de igazából ezeknek nincs akkor jelentősége. Ha megfogom ezt a méretéhez képest súlyos kis golyót…mindegy.
Nem a konkrétumokról szerettem volna írni, hanem általánosságban ezekről a Totemekről. Mert ezek Totemek. Olyan tárgyak amik a szikrát adják későbbi, jóval összetettebb gondolatokhoz. Megtestesítenek egy ideológiát, részeivé válnak az életünknek. Már-már barátok, akikkel valamilyen más, nem verbális módon kommunikálunk. Igazából erről nehéz írni, mert nem egészen megmagyarázható érzés. Tudod, érzed, hogy valami jelentősége van ezeknek a tárgyaknak az életed adott szakaszában. Szereted ezeket a tárgyakat, fontosak neked és persze ideiglenesek. Előbb vagy utóbb cserélődnek, de persze csak azután, hogy mindent megtanultál tőlük/általuk amit kellett. A Kaviccsal kapcsolatban ugyanazt éreztem, mint most a Labdával: tanulok "tőle" de közben valahogy azonos is velem. Az én Labdám, de én a Labda vagyok.
Érdekes egyébként, hogy mekkora szociális népszerűségre tett szert ez a kis golflabda. Tegnap este odaadtam egy lánynak, hogy játsszon vele, aztán mikor leejtette, inkább felkaptam és nem eresztettem. Erre a csaj elkezdte feszegetni az ujjaimat, majd mikor így nem sikerült elérnie amit akart, HARAPDÁLNI kezdte a kezemet. Szóval inkább engedtem, többet nem ejtette le, aztán visszaadta mikor kértem. Aztán a Zoli folyamatosan ellopja és különböző helyekre rejti el, ezzel – egyébként nagyon helyesen! – emlékeztetve rá, hogy nem figyelek eléggé. Valahogy ingerenciát éreznek rá az emberek, hogy megkaparintsák. Mindenki akarja. Megfogni, tapogatni, játszani vele stb. Nem tudnak elmenni fölötte. Jobban belegondolva talán pont ez a jelentősége a Labdámnak: kapcsolatot teremt a többi ember és köztem. Mindegy, majd ezt is megtanulom.

20130425

Rush


Tehát fordított időrendi sorrendben: Philip Glass Mad Rush című, orgonával előadott darabjának Pantha Du Prince "minimal" remixe. Alatta az eredeti darab, orgonával, Philip Glass előadásában, legalul pedig a zongora verzió, amit eredetileg megismertem annak idején. Egyébként a darab 79-ben született, eredeti nevén "Part Four" később nevezte át Mad Rush-ra, és azt kell róla tudni, hogy 81-ben ezt a darabot adta elő Glass, Őszentsége a XIV. Dalai Láma tiszteletére, New Yorkban. 







20130424

TTT Fcbk!

Ohohó, elindult a TTT Facebook oldal!
https://www.facebook.com/tiltottturttamogatott
Csak mondom.

20130423

Totem


A fenti gif egy ígéret egy ennél kissé grandiózusabb projectre...

Előbb utóbb...

...mindennek megtalálom az értelmét. Megint.

20130422

Kreatív Gömb

A már korábban felmerült performanszos plaszikta feladat, a kreatív gömb megoldása. 2013. márc. 13. Összeszedem róla a gondolataim és írok majd pár sort erről az ügyről. 

NapiSzörny Szintézis

Szóval ez egy ilyen szintézise a két legutóbbi NapiSzörnynek, meg gondolat kísérlet és a mai Szörnyike egy személyben... és már megint nem tudtam addig aludni, amíg ki nem jött belőlem.

20130420

Bizottság




Mert amúgy valamikor nem elég a szakmaiság és a profizmus, ordítani kell.

Ami-Kiscsaládunk


20130419

20130414

Membran


...és akkor néha előkerülnek ilyen gyöngyszemek, mint a Membran.


Bizalmatlanság Vasban és Húsban

Tudjátok, volt ez az egész dolog a gépemmel, amiről még mindig nem írtam bejegyzést, de fogok! Na mindegy, szóval a lényeg, hogy egy tárgy, amiben baromira Bíztam, egyszer csak elromlott. Bár megjavították – harmadszorra sikerült – nem volt ugyan olyan a "kapcsolatunk". Értitek, szóval már bizalmatlan vagyok. Ha nem ad bekapcsoló hangot, ha egy program megdermed egy pillanatra, ha asztalváltáskor egy tizedre fekete lesz a kép… Ezek mind velejárói a használatnak és nem feltétlen jelentenek rosszat, sőt, normális esetben észre se venném őket. De mióta egyszer elromlott a gép, jobban odafigyelek, jobban észreveszem az ilyeneket, mint azelőtt. Nem bízom úgy a vasban, és ez talán már sose fog változni. Paranoiás lettem.
Na, ma pont ezt a fajta bizalmatlanságot vettem észre magamon, a testemmel kapcsolatban is. Elmentünk bulizni: Ortodox DnB parti, pontosan olyan, amire szükségem volt. Bedobtam magam, "úgy mint rég" és táncolni kezdtem. Felszabadultan lépkedtem, ikszeltem, ugráltam, pörögtem, utaztam stb. Aztán hirtelen megéreztem, hogy gond van. Pillanatok alatt elpárolgott a levegő a tüdőmből, köhögni kezdtem, megfájdult a lában, leizzadtam, kiszáradt a szám és negyed óra múlva levegőért kapkodva szürcsöltem a csapvizet a padon.Nem egészen így emlékeztem a testemre. Egy-egy ilyen bulit simán végigugráltam régen, olyannyira, hogy inkább kipotyogtak mellőlem az emberek, mert nem bírták úgy mint én. Mert tudjátok ilyenkor én beleadok mindent, kiszakad belőlem a lélek, a testem meg valahogy igyekszik követni a ritmust, és fenntartani ezt az transz állapotot. Ma este a testem feladta.Ahogy a padon szuszogtam, elmorogtam a bánatom Máténak, hogy ez így baromira nem lesz jó, rosszul vagyok. Azt felelte, hogy sajnos nem csak náthás voltam, szóval ne is számítsak másra.
Aztán elkapott egy köhögő roham, szóval végül a wc-ben támasztottam az ajtót és fuldokoltam, attól rettegve, hogy megint olyan jön fel mint Akkor. El tudjátok képzelni, mennyire pánikba estem, mikor tényleg pirosas volt, de aztán kapcsoltam, hogy a korábban megivott fél pohár vörösbor – és tényleg csak annyi, az orvos azt mondta annyi belefér nagy ritkán! – miatt van. Sőt, itthon aztán kiderült, hogy Kata is rettenetesen köhögött, kábé annyira mint én. Rájöttünk, hogy olyan basszus volt a teremben, ami szó szerint kiverte a szöszölős, ezer éve takarított, textillel borított falakból a port. Szóval nincs gond, de azért görcsbe rándult a gyomrom…
Na mindegy, szóval értitek a párhuzamot. Valami, amiben bíztál, fogta magát, elromlott és bár már jól működik – a testem majd vissza edződik előbb-utóbb – jobban aggasztanak az apró kis dolgok. Inkább észreveszem az ilyeneket mint előtte. Az utóbbi két-három évben vállalhatatlanul gyakran voltak komoly betegségeim és őszintén szóval semmilyen bizalmam nem maradt a húsomban. Úgy érzem, át vagyok verve és nincs meg a garancia papír, amivel visszacserélhetném a szerveimet.
Mondhatja nekem akárki, hogy a test mennyire szuperül ki van találva, valójában rossz konstrukció. Ha valami elromlik, nehéz javítani, cserélni költséges, rengeteg macerával jár, és az Élet Inc. üzletpolitikája tiltja új test kiutalását, még a radikális hibák esetében is. Így jártunk. Ez is egy szar konstrukció, ami elvesztette a belé vetett bizalmamat. Csak úgy mint gépem, és oly sok minden más. Tulajdonképpen a tollaimba bízom egyedül. Meg a teás kancsóban. Azok nem hagytak cserbe. Eddig.

20130412

NapiSzörny, de tényleg

Stratégiát váltok NapiSzörny ügyben...az a baj, hogy mire bepótlok visszamenőleg többet, elmegy az idő és mivel aznapra sose posztolok, sose érem magam utol. Szóval úgy döntöttem apránként feltöltögetem őket, de közben meg lesz aktuális dátummal is. Így talán jó lesz.

20130411

"Zolimegaroland"




Történjen ez, legyen így


Kedves Kori és Zoli: ezután pár alternatív sor fog következni, amit valószínűleg senki nem fog érteni, legfeljebb részeit, és ennek én roppantmód örülök. 
Szóval csodaország már csak ilyen, hogy mindenféle, csak szellősen következetes események karolnak egymásba és körtáncot járnak a tábortűznél, a zsíros kenyér meg a virslis-kifli fölött. Igazán nem értem, hogy történhetett mindez, ráadásul ennyire magátólértetődően, mégis, mindenféle kontroll nélkül. Igyekeztem elegáns maradni, de a siker többé-kevésbé elmaradt, végül pedig levágták a hajam, csak úgy mint Sámsonnak, de én nem fürtjeimtől voltam/vagyok erős. Talán a padló nem a tiéd, és mocskos is, de én azon fekszem, fulladozom néha, ahogy már azt tudod. Így alakult, nincs mit tenni, és az a legdurvább az egészben, hogy csak mi élünk együtt önmagunkkal. Nem csoda, hogy megutáljuk néha a ránk meredő tükörképet, ahogy egyébként én is szoktam, meg talán ti is. Nincs megoldás. 
A dolgok valójában végtelenül egyszerűek, minden hétköznapi apróságok következménye, amiket aztán tényleg nem uralunk semennyire se. Továbbra is kitartok amellett, hogy látszólagos a rend és egy igazságos, hovatovább karmikus káoszban élünk. Kaparjuk a falat és reméljük hogy a leeső tapéta mögött nekünk szóló üzenetet találunk a múltból, ami már majdnem olyan, mintha szeretnének minket. Aranyat kutatok az emlékeim között és sztorik buggyannak elő, amik úgy kezdődnek "Emlékszem, egyszer egyik haverommal ott ültünk és…". De csak arról van szó, hogy nem tudok Túllépni mert cipelem magammal Szentendrét meg a Hatévet, barátokat és olyan pillanatokat, amik már akkor se léteztek igazán, mikor átéltem őket. 
De végső soron örökké a tóparton sétálok, álmosan hunyorogva a napba és a sást fotózom, meg mindenfélére gondolok a mélységről, a zakómra várva. Az is eszembe jut, hogy milyen jólesne egy pohár kefir. Igyekszem jó ember lenni. Történjen ez, legyen így.

20130408

WS: Reggeli vol 3.

Tudjátok...

...néha az élet pont olyan, mint egy szar alternatív zenekar tucatszáma, amit mégis nagyon szeretünk valamiért.


mostanában sokszor keserű, irigy és csalódott vagyok,
tudom, hogy nálunk ez nem olyan meglepő,
sőt, egy idő után mindenki ilyen lesz, de azért félek, hogy
olyan leszek, mint az ismerőseim
vagy már olyan vagyok
vagy soha nem leszek olyan

Fogasok


Kapuzárási Piknik



20130407

Öt új NapiSzörny

Hej-hó! Öt új NapiSzörny, egyet közülük személyesen édesapám, Krizbai Sándor rajzolt! Már csak 14-van hátra és beérem magam!

20130405

Maisema

Tegnapelőtt egy nyárba olvadt
a tengerparti homokvár,
az ablakában integetett
a holnaputáni halott lány.

Aludnom kellene, de én nem akarok aludni! Nem akarom már az ittlétet. Vagyis akarom, kábé felerészben. A másik felem máshol és mást csinál. Nem kell nekem ez a diploma, nem kell a papír, kinek-minek-mit bizonyítanék vele? Lassan úgyis elnyel az őskáosz, mint az illedelmes prostituált a már soha meg nem születő gyermekeket. Nincs nekem ehhez az egészhez kedvem.
De talán csak azért van ez így, mert még mindig fagy éjjelente. Folyamatosan fázom, a hiányzik a fény, a bor és a szerelem. Hol van a Nap és az a régi nyár Szentendrén, fenn a templom tornyán, magasan a város fölött, utazást sodorva és repülőt eregetve. Meg úgy egyáltalán. Vigyázok a sötétben pislákoló gyertyácskámra, de senki nem kíváncsi erre a fényre. Sem itt, sem máshol. Nincs végső igazság, csak nyers káosz és a véletlenek láncolata. Na de ideje aludni, nincs mit tenni. Holnap talán más lesz.

20130404

Visszacsatolás

...de mindazonáltal mindazon általmennek, amin ekkor szokás: álmodozás.

Nincs dicsőség

Ez a bejegyzés Március 29-én íródott. Csak mondom. 

Szóval ott tartottam az előbb, hogy ledobott terhek, megoldástok stb. Azóta lesétáltam az állomásra, integettem egy mellettem eltekerő Borinak és elértem a vonatot amivel, ha Isten is úgy akarja, húsz óra negyven-valamennyire érek Pestre. Szóval most elég időm van arra, hogy megfogalmazzam a gondolataimat. Szóval.
Nincs dicsőség. Volt egyszer egy munkám a Balkán Fanatik zenekarnak. Terveztem nekik egy borítót az American Perestroika c. albumukhoz még 2009-ben. Guglizzatok rá, fenn van még YouTubeon is! Életem egyik legtanulságosabb melója/élménye volt. Amennyire jó zenét csináltak egy időben, annyira nehéz megrendelők. Írok majd róla egy külön bejegyzést előbb-utóbb, most legyen elég, hogy annyit megrendelővel azóta se vitatkoztam, mint velük. Két hónapig húzódott, szerintem keveset kaptam a melóért és mind fizikailag mind lelkileg teljesen kimerültem. Katasztrófa volt. Persze hozzá kell tenni, hogy én is elég zöldfülű voltam, egy csomó mindent nem beszéltem meg velük időben stb. Tehát javarészt magamra vethetek. Mindenkivel azt lehet megcsinálni, amit hagy, hogy megcsináljanak vele. Ennyire egyszerű. Na mindegy.



Az történt, hogy egyik este, a leadás és fizetés után pár héttel Duna-korzón borozgattam, mikor megállt a jól ismert türkizkék Suzuki, kiszállt belőle Jorgosz, a megrendelő, és intett, hogy menjek oda. Na - gondoltam magamban - mi a fasz van már megint? Szia Jorgosz, miújság? Kaptál már cédét Krizbó? Hogy mit? Cédét. Nem, nem kaptam. Aha, tessék - azzal felpattintotta a csomagtartót amiben több száz lemez volt, rajtuk az én borítómmal. Kettőt kaptam. Megköszöntem, elbúcsúztunk, aztán felsétáltam a korzóra, meghúztam a bort és…nem éreztem semmit, csak ürességet. Elmeséltem a velem lévőknek, hogy mi volt ez, megmutattam a borítót, rajta az Easter Egg-el. Tetszett nekik. Aztán még egy kicsit néztem a fekete Dunát, majd elindultam hazafelé, zsebemben a két lemezzel. Útközben benéztem Danához, elújságolni nekik, mi történt.
Ajtót nyitott. Ő ismerte a történetet, tudta mekkora dolog ez. Vállon veregetett, én meg kuncogni kezdtem, hogy kész van. Kész van, kész van KÉSZ VAN, KÉSZ VAGYOK! Aztán mielőtt felfoghattam volna mi történik, már hisztérikusan, vinnyogva, visítozva hahotáztam a csempén fekve, kabátostul, mindenestül a két lemezt szorongatva. Szerintem bő tíz percen keresztül tarthatott ez a…nem is tudom mi…esetleg performansz? Talán fel is vette Dana az iPhonejával. Apropó, ha olvasod ezt Dana, el tudod nekem küldeni? Kitenném a blogra. Ez volt az első eset, hogy egy régóta húzódó nehéz meló egyszer csak véget ért. Huss.


De dicsőség nincs és nem is volt soha. Ezek olyan győzelmek, amiket nem ünnepel senki, hiába érzem magam igazi hősnek. Hiszen egyszerűen befejeztem egy melót. Persze, nehéz volt, problémás, rettenetes, de csak egy meló. Azóta kiderült, Magyarországon minden meló ilyen. Az összes megrendelés háború. Nincsenek sima ügyek. Mindenért meg kell harcolni és a megrendelők nem ismerik a szabályokat, de ha ismernék se tartanák be. Éppen ezért egy siker, egy kifizetés, egy megoldás nem dicsőség csak annak bizonyítéka, hogy nem vagy teljesen gyökér. Egyszerűen megvan és kész. Pipa.
Vagy mikor végigcsinálsz egy olyan bulit mint a kórház, vagy egy szakítás, egy költözés, tartozások, laptop ügyek stb. Ezek is harcok, sőt háborúk, amikért nem kapsz díjat vagy elismerést. Egyszerűen túl vagy rajtuk. Megtörténnek. Nem jön senki oda hozzád az utcán, hogy hú, na ez kemény volt fiam, tessék, igyál egy kávét és fújd ki magad. Nincs klasszikus értelemben vett jutalom, hacsak nem a tapasztalat, aminek a gyümölcsét életed végéig élvezheted. Végső soron így igazságos. Mindenki háborúzik, életének minden napján. Ki ezzel, ki azzal. Azt is mondhatnám, hogy ez az egész erről szól. Ezért vagyunk itt. Küzdünk, győzünk vagy veszítünk és tapasztalunk. Milyen jogon várnánk bárkitől, hogy ünnepelje a győzelmeinket? Ilyen az élet. Mindenkinek nehéz. Nincs dicsőség.

Tuhoalue

...mert valójában a dolgoknak nincs értelme és mindent elnyel a nyers irracionalitás. Ezt nevezzük köznyelven valóságnak. 

20130402

Repedések

Természetesen a Tovább után nagyban...