20130331

Tumblr

Nyugi, a tovább után megvan szöveg nélkül is. :)

20130329

Gipsz negatív

Hamarosan indul a vonatom szóval most nem akarok terjedelmes - és érzelmes, ahogy arra már rámutattak néhányan - bejegyzést írni arról, mennyire megkönnyebbültem. Talán majd este vagy a vonatról, meglátjuk. Na de a lényeg: ki van fizetve, el van intézve, le van rendezve, el van költözve, át lett rendezve, ki lett találva, meg lett oldva. Minden meg lett oldva! Persze, van annyi feladat még mint a nyű, de az mindig van. Viszont ami igazán nyomta mostanában a lelkem, mondjuk az utóbbi 2-3 hónapban, azok mind le vannak tudva. Végre... Szóval nyugi van, elkezdhetek végre kivételesen felengedni.
Mert tudjátok, van az, mikor már a végén vagy, a cél előtt, az utolsó napoknál/métereknél de már ezer éve összeszorított fogakkal helytállsz és a finisben az a rossz érzésed támad, hogy nem fogod tudni befejezni. Vagy legalábbis kitörnek a fogaid. Ami az esetemben annyira nem lenne rossz, de mégis. 
Aztán mikor vége, mikor lerendezed a problémákat az egész hirtelen...puffan egyet. Nincs dicsőséges befejezés vagy szent pillanat. Egyszerűen ott, abban a térben ahol addig a problémák voltak, csak a gipsznegatív marad. Üresség. Huss, egyszer csak volt-nincs. Ja, és elsőre még nem tudsz megnyugodni,  mert annyira hozzászoktál a nyomáshoz, hogy igazán fel se fogod, hogy eltűnt. 
A gimi volt ilyen nekem érettségi után. Kábé másfél évig tartott mire elfogadtam, hogy nincs többé szívás és gyötrelem. Na de mindegy. Majd ezekről később. Most irány Szentendre. Puszillak titeket. 

20130328

Do the Yorke... :)



There's an empty space inside my heart
Where the weeds take root
So now I'll set you free
I'll set you free

TTT: Bizottság!

Ugye senki nem felejtette el? Jövő hét szerdán, vagyis április 3-án, este 9-kor, ef Zámbó István képzőművész tolmácsolásában hallhatunk a Bizottságról és arról, hogy eszik-e vagy isszák a Jégkrémbalettet! Mindenkit szeretettel várunk, gyertek el. De tényleg.

20130327

Új kezdet



Esküszöm írok is valami értelmeset, csak kicsit még szokom az új élethelyzetet. Legyen ez, jó? 

20130326

Miraq - No Man Living


...ezt most azért, mert ez a szám valahogy örök. De ne kérdezd miért, egyszerűen így van és kész. Abban az esetben is, ha te nem így gondolod. 

Folyton beszélő, hallgatag hulla

Ma délután valami nagyon lényegesről akartam írni egy bejegyzést, de elmaradt. Nem tudom, pontosan miért. Pedig volt rá idő, energia is akadt, bár az utóbbi napokban kissé neurotikus vagyok. Gyanítom, hogy ez  csak a hirtelen jött hideg, a költözés, a permanens pénzhiány meg ilyenek miatt van. Aligha lenne rá más okom. Ezek pedig múló dolgok. Hol lesznek ezek a problémák 5 év múlva? Sőt, hol lesznek ezek két hónap múlva? 
Na mindegy, szóval akartam írni egy bejegyzést. Kicsit göröngyös az út alattam, azt hiszem. Sápadtak a fények, én meg kicsit megint fogytam. Fogalmam sincs, hogy tudom ezt még számon tartani. Érzem és kész. Egyébként nem mintha meglátszana. Egészen baráti kapcsolatom van a csontjaimmal. Egyszer a fürdőben felfedeztem, mennyire jól láthatóak a bordáim, a kulcs csontjaim stb. Így tanultam meg a váll és a felkar találkozását. Nézegettem magam a rajzterem tükrében és csináltam egy csomó rajzot. Mint Schiele. Legalábbis én akkor úgy képzeltem, hogy olyan vagyok. Talán kicsit tényleg, csak még nem tudok úgy rajzolni. 
Egy időben az volt a mániám, hogy koponya fejem van, mert tisztán kirajzolódnak az arccsontjaim és az állkapcsom. Girnyó vagyok. Pedig elég sokat eszem. Hideget, meleget egyaránt. Sőt, vitaminokat is szedek! Hormonális dolog, azt mondják. Mindegy, elég kellemetlen. Jobban kopognak a billentyűkön a csontos kis ujjaim, mint kellene.
53 kiló voltam a kórház előtt, utána 60. Elképzelésem sincs, most mennyi lehetek. Szerintem kb. 57-56 kiló. Fogalmam sincs. Meg kéne mérnem magam, de nincs itthon mérleg. Na mindegy, majd szerzek valahonnan. Persze igazából mindegy, 185 centihez mindkét érték kevés. Ilyen vagyok. Kezdem megszeretni. Van ebben  valami egészségesen rémisztő…mármint csontváznak lenni. Értitek, kicsit halottnak. Anyukám egy időben azzal heccelt, hogy olyan egészségtelen színem van. Mondtam neki, hogy mindig sápadt voltam. Erre az felelte, hogy nem sápadt, inkább olyan hulla zöld. Nagyra értékelem a humorát. 
Persze ezt mindenkitől megkaptam már. Melinda például az első balatoni nyaralásunk alatt elég kínosan érezhette magát mellettem. Szó szerint világítottam. De tényleg. Minden túlzás nélkül. Ami pedig a legrosszabb volt az egészben, hogy semmit nem barnultam. De még csak le se égtem. Genetikailag sápadt, vékony és hullaszerű vagyok. Ami azért érdekes, mert senki nem ilyen a családból. Legalábbis az élők közül. Mind a két tesóm nagyon szép. Egyszerűen szép emberek. Szép arcú, kedves szemű, jó vágású stb. Ugyan ez vonatkozik a szüleimre is, művészpocak ide vagy oda.
Néha amúgy azon nevetgélek, hogy engem jó eséllyel ledobtak volna a Taigetoszról. Eleve, köldökzsinórral a nyakam körül születtem, a többit meg már leírtam. Bár, állítólag kisbabaként inkább kövérkés voltam. Telt arcú kis babóca. Szerintem akkor romlott el minden mikor gondolkodni kezdtem. Tudtátok, hogy a gondolkodással több zsírt égetünk el, mint akár a futással? Biztos ez az oka. Meg, hogy nem az a beszélgetős típus vagyok. Azokról a dolgokról nem tudok beszélni, amik igazán nyomják a kis lelkem. Nem tudom, miért van ez. Mindig ilyen voltam. Egy folyton beszélő, hallgatag hulla. 

20130324

Ohohó...

...négy újabb NapiSzörny!

20130323

Séta

Egyik nap elmentem tejért, aztán máshogy lett. Nagyban a Tovább után. 
"A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban, megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal.
Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek. Gondold meg, hogy a földön jársz és csillagok alatt sétálhatsz. Nagyszerű dolog ez."
Márai Sándor


Fringe

Ez most egy kicsit rendhagyó bejegyzés lesz. Már feltéve ha beszélhetünk rendhagyó bejegyzésekről. Mintha lenne bármilyen rend abban, amit csinálni igyekszem. Tényleg, szerintetek van ilyen, hogy "Rendes Krizbó Bejegyzést?"? Na mindegy, nem erről akarok írni.
Szóval az a lényeg, hogy mindenki máshogy kapcsol ki. Jómagam általában éjszakába nyúló borozással szoktam, de hát erre nem igazán van lehetőség. A másik opció, hogy nézem a "sorozataimat". Amire szintén nem nagyon volt lehetőség, a gép hibája vagy a rengeteg meló miatt. Meg egyáltalán, ez egy magányos tevékenység, mert olyanokat nézek, amiket errefelé kevesen. Ami nem baj, mert szeretek egyedül filmezni.
Mindegy, a lényeg, hogy véget ért a Fringe. Magyarul Rejtélynek fordították, fogalmam sincs miért. Legalább két évados csúszással kezdtem nézni, még akkor, mikor Sopronba költöztem. Az egyik teljesen önálló dolog volt amúgy. Ez most furcsának hat, de ezt úgy kell érteni, hogy nem azért néztem mert valaki mondta, vagy mert húgom/öcsém nézte én meg csatlakoztam hozzájuk. Úgy esett, hogy olvastam valahol, hogy van egy ilyen kicsit X-akták szerű sci-fi, egy habókos professzor meg a fia kalandjairól, akiket egy dögös nyomozónő pátyolgat. Együtt oldanak meg nagyon cseles-trükkös ügyeket az FBI Áltudományos Részlegéhez csatlakozva. Ez a Fringe Division.
Persze az évadok előrehaladtával egyre bonyolultabb lesz a cselekmény. Párhuzamos világok, tudomány határai, apa-fiú konfliktus, párkapcsolat, mittudomén'. A központi motívum végig az, hogy vajon mit engedhet meg magának az ember a természettel szemben? Meddig mehet el a tudás? Hol vannak a tudomány morális határai? Mi az, amit már nem szabad(na)? Ha pedig már megesett az erőszaktétel a természeten, mik a következmények? Mert Mindennek vannak következményei!
Következetesen úgy jártam a sorozattal, hogy elkezdtem nézni az adott részt mondjuk nyolc óra körül és mindig "csak még egy részt" néztem meg, aztán hopp, hajnal négy lett, és elfogyott két üveg bor. Szuper volt! Mármint annyira groteszk és rafkós dolgokat engedett meg magának a sorozat, hogy csak pislogtam, nem beszélve a milliónyi kikacsintással a sci-fi irodalomra, filmekre, városi legendákra stb. Valahogy az egész olyan…nem is tudom. Szóval a komolyságával együtt olyan feel-good, oldschool sci-fi. Kedélyes tudott maradni, azzal együtt, hogy kifejezetten borzasztó epizódok is akadtak bőségesen. Nehéz leírni a hangulatot, lényeg, hogy elkapott. Most pedig vége.
Az ötödik évadra persze olyannyira megkavarták a dolgokat, hogy egy-egy esetben vissza kellett nézni az előző részeket, hogy minden világos legyen. De ez nem baj, nem kell mindennek egyszerűnek lennie. Nagyon kellemes perceket okoztak nekem az írók! Kikapcsoltak, amikor semmi nem tudott! A StarGate: Universe volt ilyen még, de az kevésbé hagyott mély nyomokat bennem mint a Fringe. Szóval így utólag is ajánlom, mert nagyon jó sci-fi sorozat volt, olyan, amilyenből kevés van mostanság. Szóval köszi!
A befejezés pontosan olyan volt, amilyennek lennie kell, nem olyan Lost szerű szarság, szóval csak nyugodtan kezdjétek el, mert király a vége! Majdnem elérzékenyültem. Majdnem.

Alkalmazott Művészeti...áh mindegy

A képek nagyban a Tovább után.

20130322

Folyam

TTT: Bizottság!

Ők ordítottak, ők megőrültek, ők felrobbantak és felrobbantottak, segget láttak, férfi bemondónőnek öltöztek, lótetűt sétáltattak, szembenálltak és nem hagyták, nem engedtek, nem tűrtek és nem tűrték őket. És egyikük eljön: Április 3, Sopron, JamesPub, EF ZÁMBÓ ISTVÁN! Gyertek el! Facebook esemény linkje

20130321

Újra-Újra indult a NapiSzörny

Nehéz ügy ez. Gépvesztések, javítások kereszttüzében szegények, hogy úgy mondjam, kiestek a pixisből...Mától csinálódnak tovább, Detényleg. Első körben behozom a lemaradást, Feb 24-től egészen máig feltöltögetem őket, naponta 2-3 szörnyikét, aztán beáll a napi rend. Legalábbis ez a Terv. Ja, és közben Boards of Canadát fogok hallgatni, ó igen! Szóval Napiszörny!

20130320

Eheheh

Hasonló próbálkozás régebbről ITT

20130319

Beast



Let's go tonight,
Let the beast run a mile
With the dogs and the cattle, let's go.

20130318

Hatos

Mert tudom ám, hogy itt vagytok. Hallotok. Most már biztosan tudom. Voltak kétségeim, de már egy darab sincs. Persze az Analytics nem hazudik és tudom, hogy vannak IP címek Odakinn, amik rendszeresen a blogom szervereire tévednek, de ez önmagában semmit se jelent. Mert vajon ott van-e a beszélgetésben az, aki csak hallgat? Látta-e az előadást, aki a végén nem akar kérdezni? Átélte-e a sebességet az, akinek a végén nem kócos a haja? Szerintem nem.
Mert tudjátok, ez a blog-ügy túlnőtt mindenen, amit korábban elképzeltem. Most különösebben nem fogok belemenni ebbe, de eredetileg Photoblognak indult, szubjektív híroldalféleségnek szántam. Olyasminek mint amilyen a BudapestUnderground volt, Eszpee tollából. Aztán túlnőtt rajta, énblog lett, aztán mostanában úgy aposztrofálom, mint a személyiségem virtuális leképezése. De mostantól ez az állítás se teljesen helytálló, mert a blog mi vagyunk.
Szóval tudom, hogy Ti, srácok odakinn vagytok és idebent. Itt vagytok benne (Vagy bennem? Lehet ilyet írni?). Részt vesztek. Jelen vagytok, befolyásoltok, hozzátesztek, elvesztek, formáltok, részei vagytok ennek a furcsa alakú halmaznak. Mintha egy színdarabot néznénk, aminek mi vagyunk a szereplői. Azt hiszem kezdem elveszíteni a fonalat, mert itt ülök meghatódva és arra próbálok rájönni, hogy köszönjem meg nektek.
Mert volt ez a felhívás a hatossal és ti megszólaltatok. Küldtetek nekem történetet, fotót, festményt, rajzot…az életetek egy olyan szegletét, egy olyan halmazát, ami valamilyen átfedésben van az én pici életemmel, és csak most kezdek rájönni, hogy ez mekkora dolog. Végtelen nagy hálát érzek, mert kiderült, hogy a nyitottság megtalálja a helyét más emberek nyitottságába, és nem olyanok vagyunk, mint a hangyadolgozók a sötétben, akik kapcsolat nélkül végzik a mindennapi teendőiket, hanem szellemek, amik egymással kavarodva teremtenek a semmiből. Nem vagyunk egyedül.
Beszélgetünk, fiúk-lányok, és ez nagyon nagy dolog. Köszönöm Nektek! Köszönöm mind a hat évet, hogy volt kikről írnom, miről mesélnem és ti meghallgatátok mindezt.

Aki blogol, tudja mi jön most, aki még nem, annak elmondom: amit gondoltál, ettől a pillanattól fogva mindenki számára látható. Tudják, hogy Te csináltad és a munkádon keresztül kapcsolatba kerülsz emberekkel, akik Téged ezután látni fognak valahogy. Vagy értik mire gondoltál, vagy nem, de a lényed egy része innentől beépül az övékbe. Ezt nevezzük művészetnek. A többi csak szakmaiság.  

És most a lényeg: minden hatost köszönök! Amit csináltatok egyszeri és megismételhetetlen. Az időt, amit rászántatok, nem fogjátok visszakapni, éppen ezért köszönöm, hogy erre áldoztátok! A sorrendet az ABC adta, majd a blogmotor összekeverte, szóval nincs sorrend. Van, aki még küldi, szóval a "lista" nem teljes, bővülni fog. Névnek azt írtam, ahogy én ismerlek titeket. Szóval ha én vagyok Krizbó, akkor Te vagy

Meli

Máté

Hajben
És hát igenbizony, eljött a beküldési határidő, immáron négyzetre vagdosott képpel. A krizbo.com-mal kapcsolatos élményeim elég változatosak, valamivel több, mint egy éve ismerem az oldalt, de a teljes archívumát végignéztem, így azt hiszem eléggé képben vagyok. Talán a legfontosabb, hogy ez az oldal motivált leginkább a saját rajzos-blog készítésére. Krizbó stílusa is nagyon tetszett a sok helyesírási hiba ellenére. A rajzok között pedig természetesen találtam jobbakat és kevésbé jókat, ez már csak így vagyon. Nekem leginkább azok a rajzok tetszenek, amikben van valami fanyar humor, cinizmus és undor. Találtam már ott is rossz próbálkozásokat, de én is szoktam ám postolni ilyesmiket, szóval abszolút megértem (sőt, örülnék, ha több vázlat is kikerülne). Tudok róla, hogy a blog nem csak a rajzokról szól, hanem fényképekről is, és nem utolsó sorban (néha nagy bosszúságomra) a zenékről, amiket én azt hiszem nem értek. Nagy segítségemre volt még a link gyűjtemény, ami adott egy kezdőlökést ahhoz, hogy felkutassam az internet legmélyebb bugyraiba elrejtőzött rajzos blogokat is. Összefoglalva sokat köszönhetek ennek az oldalnak, nemcsak esztétikai élményt, hanem sok sok tudást és legfőképpen motivációt is! Köszönjük Krizbó és boldog szülinapot az oldalnak!

Zoli "Nagyfehér"

Kaska
A blogolásodban nekem többek között az az izgalmas, hogy nincs más barátom akivel úgy tartanám a kapcsolatot, hogy időnként megnézem a blogját.

Van ebben valami bizarr, és valami szép is.

Szerintem a  rendszeres blog, napló, vagy az általában való "szabad-írásban" van valami pszichés gazdaságosság. Leegyszerűsítés. Aki rendszeresen ír, az folyamatosan  újradefiniálja magát. Folyamatosan számot vet, kiértékel, mérlegre helyez, feldolgozza, értelmezi a környezetét és önmagát. Esetleg lehet ebben valami kamaszos, romantikus, "roszabb esetben" nárcisztikus, melankolikus hajlam.

A pszichés gazdaságot úgy értem, hogy -egyszerűbb úgy élni, hogy folyamatosan szűrök. Átszűrök magamon. Tudatosan használom a szűrőmet, a blogom, a naplóm, a művészetem. Biztonságban vagyok a világban a szűrőpajzsom mögött. Az alkotásaim mögött. Az alkotásaimon átszűrve engedem a világot magamhoz. 
Semmi nem ér engem közvetlenül. Csakis közvetve. Először minden a véleményembe ütközik. Az ÉNembe. A blog a megerősített ÉN. Pajzs-én.

Kori


Domi

Tárgy: Hetes

- Na, akkor küldöm a nyolcast meg a fordított, fa hatost.
- ÁÁÁÁÁ!
- Tetszik tán? Nem? Igen? Nem? Fogós kérdés.
- Hát kurvajó!
- Van-e olyan erőhatalom, mely össze tudna sűrűsíteni hat évet? Ha felére összenyomjuk, feleannyit mutat? Mi lehet hat év ars poeticája?
Egy apró, seszínű forma, benne tömörítve az egész világ. Meghatározhatatlan anyaga, a részvétlen idő. Folyamatában létező és előre elbúcsúztatott.
Mit zárna el? S ha feltörnénk (már ha lehet) mi szakadna ki belőle? Viszonylagos "virtuális emlék"? Vagy betonba rögzített monolit? Ráférne egy négyzetre?
Hat év. Az jönne ki rajta.

Apa

 Anya


Kicsi Terka


Zsuzsi

Perta
és írnom kéne egy élményt is? hmm...hirtelen kettő jutott eszembe, lehet válogatni: az első, amikor megismertem a blogodon Amon Tobint, a Bedtime Storiessal, utána legalább három hétig csak őket hallgattam. A második édesapádék filme, a Balkán Torta. Azelőtt írtál róla, és a minimalizmusról, a kockáról...a filmmel kerekedett ki a kép, és ez olyan megdöbbentő "aha" élmény volt a számomra. Rájöttem, tiszta a kép, tanultam valami újat! Épp javasolni is akartam, hogy a két bejegyzést tök jó lenne pírosítani, aztán mégse...bár lehet, volt ott egy link, nem emlékszem. na mindegy.

Esernyő Úr
Szóval Esernyő Úr azt mondta, nem tud ilyenekkel foglalkozni, de a tiszteletemre megivott hat fröccsöt és elmondta mennyire finom volt és, hogy "sajnálja" ,hogy én nem ihatok vele. Ez egyébként nem is az ő ötlete, hanem valaki másé, én meséltem neki. Csak mondom. Ugye most ideges vagy? :D 


Mert

És mert finom volt a karfiolleves, mert esik a hó, mert itt a vitaminom, mert kaptam pénzt, mert szól a zene, mert szeretem a radiohead-t, mert itt van egy külső vinyó, met látom magam a tükörben, mert hiszek egy Istenben, mert szeretem Sopront, mert talán szerelmes akarok lenni, mert a golflabdának szép alakja van, mert a növények zöldek, mert kezdődik az új TTT, met a filc piros, mert az ebéd jólesett, mert késtem a suliból, mert megvannak a logók, mert talán kicsit szét vagyok esve, mert a noteszemben számlák vannak. De nem azért mert hat éves a blogom. Arról csak később lesz szó.

20130316

A kokárda

Azt a történetet ismeritek, hogy a kokárda nem is olyan, amilyen? Ha nem, akkor elmesélem, hiszen megígértem.
Történt egyszer, hogy egy barátom Németországban járt március 15 magasságában. Ez nem gátolhatta meg abban, hogy feltegyen egy kokárdát, hiszen a nemzeti ünnep határon túl is ünnep, ha az ember szívében hordja identitását. Ott pedig azt mondták neki, hogy értik ők, kokárda meg minden, de miért az olasz zászlót tűzi a mellkasára? Utána nézve az ügynek kiderült, hogy a kérdés jogos volt, ugyanis helyesen kívül van a zöld és belül a piros, alul meg a víznek árja. 
Ezért lehet az, hogy azt mikor március 15 alkalmából címoldalt terveztem, a helyes színezést alkalmaztam, a szerkesztőség nem kis megdöbbenésére. Persze nem ment át rajtuk a terv. Alkalmazkodni kell a közösséghez, mondták, ezért aztán rossz sorrendbe kellett feltenni a kokárdát az újságra.
Eredetileg "Mossuk le a gyalázatot" lett volna a szöveg
Ilyesmi ügybe azóta is sokszor belefutottam, hogy a közösség kollektív tévedése, miképp befolyásolja a tervezési folyamatot. Magyarázhattam én akármit, hogy attól mert valamit mindenki rosszul tud, még nem lesz igaz. Sőt, éppen nekünk, a közszolgálat embereinek - önkormányzati lap voltunk - lenne feladatunk a tömegek felvilágosítása! Mindegy is, rég volt igaz se volt. Tavaly szóba került már. 
De azért van ebben valami félelmetes. Vajon hány olyan mindennapi, lényegtelen vagy épp lényeges dolog van amit egyszerűen mindenki rosszul tud? Vagy igaz lesz valami attól, mert a tömeg úgy akarja? Ezeken gondolkodtam március 15-én.
Amúgy a legenda szerint azért alakult így, mert Szendrey Júlia nem ismerte a kokárda tűzés szabályait és rosszul tűzte fel a kokárdát Petőfinek, akinek rossz példáját követték a többiek. Szóval ez is a nők miatt van.
Egy évvel korább címoldal, 2010-ből

20130315

Szűk nekem a világ és kevés vagyok hozzá


A képek külön-külön a • Tovább • után. 

MRC15

Ide lőjjetek!
Nem is tudom, illik/szokás-e ilyet mondani, hogy boldog március 15-t mindenkinek. Valószínűleg inkább nem, mint igen... Sok mindenről lehet ilyenkor beszélni, lényeges ünnepünk ez és sok tanulsággal szolgálhat. Itt nem feltétlenül Petőfiék ügyeire gondolok, hiszen azokat talán már kívülről fújja mindenki. Ismerjük a forradalmi hevületet, hogy elszavalta a nemzeti dalt mindenhol, csak ott nem. Meg hogy pilvax, tizenkét pont stb. Habár fölül a gálya és alul a víznek árja, azért a víz az úr...
Éppen ezért másról szeretnék nektek mesélni délután, amikor már kialudtam magam és már értelmes magyar mondatokat tudok megfogalmazni anélkül, hogy folyamtosan azt halucinálnám, hogy az ujjaim a laptop billentyűkbe süppednének, mint ahogy Indiana Jones tette a folyós homokba. 
Szóval folyt köv!

20130313

Eszköztelenség

Video hamarosan...

20130311

Totális Teatralitás Transzban...

... vagy Tűrt Tiltott Támogatott. Vagy ki tudja micsoda, a lényeg, hogy kezd átcsapni szervezett örjöngésbe. 





TTT: Waszlavik



20130310

Peace in pieces

Jelek

Törvények és szabályok között lavírozva egyre torzabb lesz az a bizonyos grimasz. Energia nem vész el, jobb esetben csak átalakul, rosszabb esetben összetörik a tükör amit a szellem maga elé állít és ami által csak homályosan látunk. Önkontroll.

20130308

Mondj valamit erről a hivatkozásról...

House of cards

Boldog nőnapot lányok!



I don't wanna be your friend
I just wanna be your lover
No matter how it ends
No matter how it starts

Forget about your house of cards
And I'll do mine
Forget about your house of cards
And I'll do mine

And fall off the table, get swept under

Denial, denial

The infrastructure will collapse
Voltage spikes
Throw your keys in the bowl
Kiss your husband goodnight

HATOS


Kedves mindenki! 

Az előbbi kicsit elvarázsolt borús hangulatú dolog után, szeretnék valami fontosat megosztani veletek! A Krizbo.com hat éves lesz március 17-én és ez egy fontos pillanat. Túl van a fél évtizeden, fölfelé kerekedik, megtanult járni, beszélni, gondolkodni. Hamarosan talán írni is, tapasztalni, átélni stb. Lényeg, hogy jeles alkalom ez, már ahogy én látom. 
Ebből az apropóból szeretnék kérni valamit Tőletek. És most nagyon figyeljetek:

Szeretném, ha a hatos szám szellemében készítenétek valamit. Mindegy, hogy az egy hat soros vers, hat madárka a villanyvezetéken, vagy egy gyönyörű hatos kalligráfia, esetleg festmény, épület, hatost formáló csipkés tanga stb. Teljesen mindegy, csak a hatos szám jelenjen meg benne/rajta valamilyen formában, illetve még egy feltétel: bármi is lesz a végeredmény, egy 15 cm x 15 cm-s négyzetben publikáljátok.
Ja, és kérlek írjatok nekem egy élményről ami a bloghoz köthető.

Hogy miért? Egyfelől mert ilyen nárcisztikus természet vagyok. De ami fontosabb, a kapcsolat miatt. Mert hat év alatt teleszemeteltem, telerajzoltam, telemagyaráztam a Ti fejeteket mindenfélével ami felbugyogott belőlem, de én alig tudok valamit rólatok. Szeretném tudni kik vagytok!

Remélem sok munka érkezik és nem maradok bajban. A lényeg tehát:
Küldjétek el a "Hatos" szellemiségben készült, 15x15-s munkát és a történtet az info@krizbo.com címre márcus 17-ig, én pedig 18-án az egészet felteszem a blogra. Aztán ki tudja, elmehetnénk alma fröccsözni egyet! :) 

Előre köszönöm!

Egy Bejegyzés

Odabenn egy fésületlen gyermek kibámul a százzal robogó acélszörnyeteg koszos ablakain és nézi a távolodó szélkereket. Vajon kinek termelik az áramot ezek a fehér madárszerű tornyok? Aztán fészkelődni kezd a helyén. Sehogy se kényelmes ülnie az agyonkoptatott műanyag székeken. Milliónyian ültek már ott, ahol most a gyermek. Élete ezen pillanatában, ahogy a tér ezt a pontját foglalja el, egyesül azzal a végtelen sok emberrel, azzal a tömeggel, ami az idő más szegmenseiben pontosan úgy fészkelődik, ahogy most ő.
A gyermek tudja ezt és egy villanásra a homlokán érzi a kozmosz figyelmét. A világosság pillanata ez, ami bár sokszor megtörténik egy emberéletben, mégis, elenyészően kevés ilyen csoda jut el a szellemig.
A zakatoló fémszörnyeteg egy másik vagonjában egy huszonéves fiatal felnőtt igyekszik dőlőre jutni Waszlavik Gazember "60" című könyvével, amiben csak úgy repkednek a nagy öregek ifjúkori hőstettei egy olyan korszakból, amikor még semmit se szabadott, de mindet lehetett. Ez az éles ellentét a felszabadult, dekadens jelennel – amiben már mindent szabad, semmit sem lehet – párhuzamba állítva pont valami mélységes szomorúságot ébreszt fel a srác eddig pihentetett érzelmei közül. Vajon ki és miért pont abba a korba született ahova?
Folytatás a tovább után...

20130303

Tagok

Egy vasárnap, ami majdnem olyan mint a hétfő. A napok igazából csak illúziók. Minden nap ugyan olyan, pontosabban ugyan az. Úgy értem, a nap igazából nem megy sehova. Ha megpörgetsz egy gömböt egy lámpa előtt, nem változik meg semmi a gömbön, csak simán nem éri fény az egyik oldalát. Ha jobban belegondoltok, pirinyó, sápadt kék pöttyünk az őt ért első napsugarak óta ugyan azt a napot éli. Az Ember az, akinek bizonyos időközönként szünetet kell(ene) tartania. Kb. 16-18 óránként kikapcsol az agyunk, de legalábbis rendezi magát.
Az alvás olyan mint a homokóra a számítógépeden. Vagy a strandlabda. Igazából nem határol, nem tagol semmit. Ébredünk a születéskor és befejezzük a folyamatot mikor áthajt rajtunk a villamos. Szóval a tagoltság csak illúzió. Egyszerűsítése a mindennapoknak. Tagoljuk a világunkat, hogy érthetőbb legyen.
Ezzel kapcsolatban akkor fogalmazódtak meg nagyon konkrét érzelmeim, mikor egy ponton nagyon jól esett volna berúgni. Konkrétan berúgni. Teleportálósra. Miért? Segített volna lezárni dolgokat. Pontot tenni pl. egy kapcsolat, egy munkahely vagy egy meló végére. Úgy érzem, a berúgások is a valóság tagolására szolgálnak. Egy sötét írásjelet tesznek a mondatok végére. Tudjátok, hogy nem ihatok alkoholt mostanában és még egy jó ideig, szóval kiesnek az életemből ezek az elválasztó pontok. Szeptember óta, a kórháztól számítva egyetlen véget nem érő mondat minden, szünetek nélkül. Ami azért érdekes dolog.
Organikusabb, tisztább, tagolatlanabb…simább az iőd folyása. Nem tudom, érthető-e. Nincsenek szünetek a trekkek között, egyik a másikba folyik, a köztes kihagyások nélkül. Aki gyakran utazik vonattal, nagy távolságokat, érezheti ezt. Felkelsz reggel és otthon iszod meg a kávéd, de este már egy másik kontextusba kerül az életed és olyan emberekkel találkozol akiket pl. a szülővárosodban nem tudnál elhelyezni. Ismeritek? Elhelyeztek egy embert a Sopron dobozba és furcsának hat a jelenléte Budapesten. Vagy mikor valaki akit az egyik iskolából ismersz, feltűnik egy másikban. Olyan…különös. Persze pillanatok alatt megszokod, de valahogy mégis furcsának hat.
Sose felejtem el. Volt egy szülinapom, fogalmam sincs melyik és Meli meglátogatott Szentendrén. Akkor még távkapcsolatban éltünk és nagy dolog volt az ilyesmi. Természetesen az akkor még működő Bohémiában kötöttünk ki. Együtt ünnepeltük az állapotomat. Úgy alakult az este, hogy Meli valamivel később csatlakozott hozzánk. Na, a lényeg, hogy ott ültünk az egyik asztalnál, mikor valaki szólt, hogy nézd, megjött Meli! Én meg hátranéztem és az alig átlátható füstfelhőn keresztül megláttam Melindát és Édesanyámat az ajtóban. Félelmetes érzés volt! Mármint nagyon örültem neki, felpattantam, odaszaladtam keresztül a tömegen és megcsókoltam. Akkor láttam őt először a Bohémiában. A két világ ilyen találkozása szinte kozmikus élmény volt! Melinda a Bohémiában! A koszos, füstös, büdös, alkoholos, szédülős, sötét kocsmaotthonban egyszer csak feltűnt Melinda, aki mindennek az ellentéte. Máig beleborzongok! Ha felidézem ezt az emléket, ugyan annyira csodálkozom a látványon mint akkor.
Pedig nem kéne. Ez a tagolás nincs. Folyamatos felszín van a két "világ" között. Igazából egy tér az egész. Ugyan az az ég van/volt akkor is a Melindaverzum és a Szentendreverzum fölött.
Mégis tagolunk. Domi persze elmondhatja, hogy Captain Obvious, tudom én. De ezek szerintem kozmikus kérdések. Ez csak úgy Van. Beingness. The state or fact of existing.

20130302

Csíra

Csírázó, bimbózó Tavasz és szerelem!

UPDATE: Emlékeztem, hogy ez a csíra ügy szóbakerült már korábban is, Erre tessék.

20130301

ReResurrection

Másodjára is megjavították a gépem, most már remélem, hogy 'detényleg'. Most futtatom a vasat, ha hibás akkor ki fog derülni hamarosan. Mindenesetre ez egy újbóli feltámadás.