20121130

Végső Tárgy

Van egy tanárunk, úgy hívják Wesselényi-Garay Andor, és az egyike azoknak az előadóknak akiknek az órája igazán érdekel. Jó az egyetem, szó se róla, de elég kevés olyan óra van, aminek a kihagyása után az ember kényelmetlenül érezné magát. Na puff, nem voltam benn, mi van akkor? Andor az építész tanszéken tágítja a fejeket, ennek ellenére grafikusként tavaly is bejártam az óráira, mert egyfelől baromi érdekes témákban ad elő, másfelől kitünő stílusban teszi ezt. Mondhatnám, hogy egy egyetemi tanárnál ez lenne a minimum, de sajnos a világ nem tökéletes.
Na lényeg a lényeg, hogy idén volt vele óránk és amíg benn voltam, sajnos nem tudtam rájuk eljárni amit tényleg, őszintén sajnálok. Csak a miheztartás végett, az egyetlen olyan óráról beszélünk, ami miatt visszautaznék Szentendréről Sopronba. Jó, persze más miatt is, de ez volt az egyik legfontosabb. Mindez csak laza szövettel csatlakozik ahhoz, amiről most írni szeretnék, de a jövőbeli önmagamnak hasznos tudás lehet, hogy voltak olyan pillanatok az egyetemi évek alatt, amikor igazán lelkesedtem valamiért.
Szóval Andorral Design órán szóba került a MacBook Pro, pontosabban egy ahhoz tervezett tok. Képzeljetek egy kemény fából, jó fél centi falvastagsággal megáldott tokot a 15 colos MacBook Pro számára. Vagy akár az iPadnak tervezve ugyan ezt. Vagy akármilyen Apple cuccnak. Szó se róla, gyönyörű felülete van a nyers, pácolt fának, de azért a tanárúrból csak kitört a felismerés, hogy "Na de figyeljetek, adva van egy tökéletességig egyszerűsített tárgy. Egy mindenre alkalmas, késpenge vastagságú, pihekönnyű, high-tech téglalap. Egy objekt aminél nincs tovább! A Végső Tárgy! Erre jön valaki és beb@ssza egy tölgyfa tokba! Mert nem mondom, gyönyörű szép…de értitek!"

Hoppá. Végső tárgy? Mi van? Mert amúgy erről volt szó korábban, egy másik Apple cucc kapcsán, nevezetesen az iPhone nyomán interjúztatták erről a tervezőt, Johnny Ive-t aki kifejtette, hogy a cél minden Apple termék esetében annak az elérése, hogy az adott tárgyat már igazán ne lehessen tovább egyszerűsíteni. Semmi ne kerüljön a felhasználás útjába. Szó szerint azt mondta:

"A lot of what we seem to be doing in a product like that is getting design out of the way. And I think when forms develop with that sort of reason, and they're not just arbitrary shapes, it feels almost inevitable, it feels almost un-designed. It feels almost like, well of course it's that way, why wouldn't it be any other way."

A Végső Tárgy. Milyen egy Végső Tárgy? Vagy milyen egy Végső Bejegyzés? A Végső Ember? Van szerintetek olyan állapota a létezésnek, ami már nem lehet tökéletesebb? A Zen a Végső Állapot?
Sajnos olyan vagyok egy ideje, hogy ezeket a dolgokat keresem. Mi a legtökéletesebb notesz pl? Vagy a legjobb toll? Az utolsó, a tökéletesíthetetlen eszköz erre vagy arra. Az igazán szuperül megtervezett, továbbfejleszthetetlen krumplinyomó, hogy mást ne mondjak. Az Abszolútság mindenből…
Na mindegy, amit meg akartam veletek osztani, az a Végső Tárgy ideológiája mint olyan. Maga a kifejezés. Mert amúgy én ezen rágódom azóta is. A Végső Tárgy… Azt hiszem elmegyek kavicsokat gyűjteni.
Itt van amúgy az egész Johnny Ive interjú, egyenesen az Objectified filmből kikapva:

Aftermath


20121128

In Rainbows

Úgy látszik, hogy ez most egy ilyen korszak lesz. Itthon csücsülök a nap nagy részében, gyógyszert szedek, dolgozom ilyen–olyan melókon és leginkább Radiohead-et hallgatok.
Titokban persze arra gondolok: mennyi mindent kellene máshogy csinálni és milyen jó lenne hozzá meginni egy sört de ez jobbára csak álom marad mert tulajdonképpen nem olyan rossz nézni a szobából ahogy lemegy a nap. Odakinn felfalják egymást a démonok míg én idebenn megküzdök a sajátjaimmal.

20121127

Balkán Torta

Szóba került már az ügy Itt

20121126

I warned you Steve Jobs

“I warned you Steve Jobs”2:30 körül...vagy nem, de attól még tökjó! :) 

20121123

Tündérek

És az milyen, hogy a fények az arcomra folynak és olyan ízük van mint a mentolos karamellának? Ezért lehet, hogy a nyelvemet nyújtogatva igyekszem megnyalni az orrom, több kevesebb sikerrel: minduntalan a homlokomra siklik a nedves érzőszerv. Aggodalomra semmi ok, túlélem az ízlelő bimbók nyirkos érintését és egy, a farzsebemben talált frottír zsebkendővel letörlöm az előemésztéshez használatos folyadékot. Ne nézz olyan hülyén, itt ez lehetséges. "Belefér", ezt mondja Esernyő Úr, miközben az én bamba képemet bámulja és a lábfejével vakargatja borotválatlan, férfias hónalját.
Miért ne lehetne hazajönni egy időre, és józanul szembenézi az aranyszemű oposszumok kaleidoszkóp univerzumával? Na de mindegy, ott tartottunk, hogy Esernyő Úr a vakaródzás után az aeroszolért nyúl és egyenletesen befújja vele a mellkasát. Van ott egy lyuk - ezt most vettem észre - ami egyenesági leszármazottja a Fehér Alapon Fekete Négyzetnek. Voltak ugyan kisebb, családon belüli viták, de ez a művészeknél természetes. "Tudod Krizbó nem olyan rossz azért ez, nemde?" Időközben elropogtat egy Iguána farkat és a következőért nyúl. Na de milyen az a mozdulat! A neoértelmiségi arisztokratát idéző művi gesztusa! Maníros kézfej-kalimpálás! Az ujjai útközben egy pillanatra a Grand Kanyon formáját is felvették! Farok alatt nem péniszre kell gondolni egyébként, hanem egy ízlésesre fűszerezett, hosszúkás finomságra, amit indián asszonyok aszaltak keményre. Esernyő Úr sekélyes egy ember, főleg így Arany cilinderben, amilyenre én már nagyon vágyok. Mert amúgy az Arany jó. Nemesfém, ragyogó és titokzatos és mint ilyen, vonzza az egyszeri élőflórát, a Kollega meg se érdemli ezt a megtiszteltetést. Füst karikákat fúj két finom falat között, noha nem dohányzik, a levegő lehetőséget ad erre a manőverre, amivel máskor fiatal lányok bugyiját varázsolja le cimborám. Ó igen, azok a nedves bugyik, amiken abszint tündérek boldog körtáncot járnak, majd a magasból hajítják a mélybe! Hol is vannak azok az idők mikor Nimfák koktélozni jártak hozzánk és harapott, fényes almákkal kínáltak minket, pár szép szavunkért cserébe! Pedig nem tudtunk mi semmit az irodalomról és most is csak úgy teszünk! Mégis, a gyönyörű nők itták a szavainkat és ha a hangulat fokozódott, hagyták, hogy a hang, mely elhagyta szánkat, ezüstös patakként csorogjon végig dús kebleiken.
Na de már nincs egy nimfa se, csak mi ketten Esernyő Úrral, füstkarikákat fújogatva, iguánát ropogtatunk és fel-fel emlegetjük Krúdy Magyarországát, emlékezünk, mintha akkor éltünk volna, pedig nem. Dekadens világban élünk, a sarokba hányt pattintott kőszerszámokkal melyeket 3d printerrel nyomott foglalatban őrzünk. Ki lehet elég bölcs ahhoz, hogy megítéljen minket? Csak az Isten tudja, bűnösök vagyunk-e, avagy naiv gyerekek akik az utolsó pillanatig azt hiszik: örökké játszhatnak.

Ui.: Székely és a fia polipot fogtak az erdőben. Két mentolos székely meg a fia vágják a fát az erdőben.   Szilvás buktát mert azt szeretem. 

20121121

Zoli bajsza

A bajusz olyan dolog amit...nost lehet például pödörgetni és waxolni. Megülhet rajta a nikotin, csak úgy elegánsan, besárgítva az úri nép arcszőrzetét. Lehet fickósan soványka, dúsan polgári és feszesre fésült. Az idősebbeknek deresedik, a fiataloknak alig serken. Ma már divatjamúlt ugyan, na de ki mondta, hogy követni kell a népet? Én is kalapban járok, vagy mi a szösz! Olyan dolog ez, hogy valakinek vagy bejön vagy nem. Mindenesetre tegnap levágatott, szóval úgy gondoltuk megörökítjük az utókornak. Szóval ha érdekel, milyen volt Zoli és a Bajsza, klikk a továbbra!

NapiSzörny

Az aminek látszik. Tényleg. Reméljük életben marad. A DailyMonster foglalt volt...

Krizbo

Ritkán teszek ki képeket magamról, de ezek most jók lettek! :) Köszi a képeket Vera!

20121119

A világ végérvényesen szétesett. Haha :D.

20121118

Kunszt

Mert minden fotó jó, ha ráírunk valamit Helveticával és teszünk rá Vintage effektet. Period. Fodor Ákos vers. Egészen pontosan Haiku. Amúgy.

20121116

Ülj le, fújd ki magad.

Annyira rég nem tettem már fel fotót, hogy talán sokan nem is tudják: fotoblognak indult a Krizbo.com. Majdnem fotós lettem és ezért szoktam úgy kezdeni a történetemet, hogy "a fotóból indultam". Ha visszanézitek az első idők bejegyzéseit, akkor többségében fotókat találtok és elvétve egy-egy grafikát. A fotózás iránti szeretetem akkor roppant meg, mikor elkezdtek tönkremenni az obejktívek és a fényképező. Meg akartak verni egy riport alkalmával, csak az ismeretségemnek, meg a nagy pofámnak köszönhetem, hogy ez nem sikerült nekik. Viszont az objektívem nem úszta meg a kalandot. Egy alap, 18-55-s obiról beszélünk, nem annyira nagy szám, de a 18-s nagylátó baromira hiányzik, mivel én főleg úgy szerettem fényképezni. Meg a fényképező is elég öregecske, szinte nincs olyan gép a piacon ami ne tudna többet nála. Sőt, nem is csak  "szinte". Hiába, a digitális gépek embertelen sebességgel öregednek. 
Na mindegy, ezt csak azért írom mert most felteszek két fotót és fontolgatom egy új gép beszerzését. De igazából másról szeretnék beszélni. 
Van egy olyan pont, amikor el kell ismerni a vereséget. Illetve nem is, helyesebben: megtalálni és belátni a pillanatnyi korlátokat. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy sebezhetetlen vagyok, azt szoktam mondani: nincs is gond addig amíg el nem ismerjük a létezését. De egy PKD idézet tanulsága szerint a "Valóság az, ami akkor se tűnik el, ha már nem hiszünk benne." Nekem a valóság most az, hogy nem tudom jól megcsinálni ezt a félévet ennyi idő alatt, egyáltalán teljesíteni is csak "véráldozat" árán sikerülne. Kiengedtek, de nem gyógyultam meg teljesen és két hét alatt nem tudom magam túltenni a szakításunkon se! Nem lehet egyik pillanatról a másikra visszarázódni a gépszíjba és nem is szabad egy ilyen betegség után! Talán tudnék teljes fordulatszámon pörögni, de tényleg kellene-e? 
Szar dolog ezzel szembesülni, de értékes tapasztalat. Nemet kell mondani erre a kihívásra. Szóval úgy döntöttem abbahagyom ezt a félévet, a következőt meg passziváltatom, esetleg minimális mennyiségű órát veszek fel. Többet ér a testi-lelki felépülés mint az, hogy mikor lesz diplomám. Nem beszélve arról, hogy semmi értelme nincs egy nagy nehezen kiszenvedett munkának, aminek talán az lenne az ára, hogy visszakerülök a kórházba. Minek tovább feszíteni a húrt? Szóval, ez egy tudatos döntés. Szívem szerint elutaznék valahova, vagy elmennék a Pilisbe meditálni a Buddhistákkal. Még meglátom. 
A tegnapi nap érdekes volt egyébként. Besokalltam kicsit ettől az egészről és kb tíz perc alatt eldöntöttük a húgommal Terkával, hogy meglátogatom. Mire észbe kaptam már a vonaton ültem Győr felé robogva. Tökjó délután volt, teáztunk, kávéztunk és beszélgettünk. Igazából kezdtem úgy érezni, hogy megőrülök itthon, levegőváltozás kellett és meglátogatni Terkát a lehető legjobb döntés volt. Odafelé futva sikerült elérni a buszt, a sofőr pedig azt mondta, "Jól van fiam, ülj le, fújd ki magad". Pontosan erre volt szükségem. Köszi Terka! 

20121115

Etűd

– ...szóval én most elmegyek berúgni!
/egy órával később/
– Mekkora egy paraszt geci vagy!
– Te beszélsz ribanc?
– Baszódj meg!
– Dugunk a wc-ben?
– Gumid van?
– Nincs.
– Ok, majd akkor lenyelem.
/tíz perccel később/
– Látod mekkora ribanc vagy? Leszoptál a wc-ben...
– Kurva anyád. Holnap át jössz filmezni?
– Persze.

20121113

Platignum


Tollat választani olyan mint megtalálni a megfelelő varázspálcát. Sőt, nem is csak "olyan". A toll létezésének célja, hogy a használója kezébe csatorna legyen a belső és a külső univerzum között. Segítségével papírra kerülhet az álomkép és a rajzoló minden egyéb nyomora. A szellem csapongó felfedező útra indul vele, hogy a keresővonalak közül kibontakozhasson a gondolat! Éppen ezért a megfelelő toll megválasztása legalább annyira aprólékos munkát és keresgélést igényel mint maga a rajzolás. Sok-sok posztot szántam már szerintem ennek a témának és tűnhet úgy, hogy ez fölösleges szócséplés.
De ez nem igaz! A jó toll mindig öröm, én pedig minden alkalommal, mikor belépek egy írószer boltba, egyfelől újra öt éves leszek, ámuldozom a csillogó tárgyakon és mindet akarom! Másfelől előjön a sok tapasztalat is, amit az utóbbi időben szereztem és igazából minden tollal úgy vagyok mint más a borokkal. Van különbség évjáratok, gyártók, típusok között! Még akkor is, ha a golyóstoll elve évtizedek óta változatlan. Vagy ott van például az ArtPen, ami töltőtoll és aminek az elvi alapjai 1000 éve ugyan azok! Jó, persze igaz, hogy "csak" 200 éve készülnek tömeg gyártott töltőtollak, de mégis! 
Míg otthon voltam, elmentem a Hungaropenbe patront venni, illetve régi vágyam egy igazán szuper golyós toll is. Utóbbinak az az oka, hogy bár a kétszáz forintos golyóstoll se tud sokkal kevesebbet, mégis, szerintem legyen mindenkinek egy "rendes" tolla, amire számíthat éveken keresztül és nem valami gagyi kínai, műanyagból öntött vacak. Egy toll, amit nap mint nap használunk, de nem feltétlen rajzolásra. Nem is tudom…kicsit nehéz átadni az érzést, hogy miért annyira fontos, hogy ez egy jó toll legyen. Na de mindegy, találtam egy ilyen tollat és most nagyon boldog vagyok, hogy ez van nekem! Egy méretéhez képest nehéz, fémből készült gumírozott végű golyóstoll, név szerint egy Platignum no.9.
Persze ettől az ólomgolyó nem fog kiesni a mellkasomból, de hé! Attól még jó ha van az embernek egy szép tolla! :) 

20121112

Zenei atmoszféra

Emlékeztek a zenei atmoszférás bejegyzésre? Nos, megoldódott a kérdés. Persze nem lehet kimaxolni a hangerejét mert felébred a szomszédság, de mégis, legalább hallani valamit. Végre térbe kerül a Hang.

Na jó, nem bírom ki, hogy erről ne írjak pár sort. Szóval arról már volt szó az előző posztban, hogy mennyire fontos szerepe volt az életemben a zenének. Egészen pontosan a Folyamatosan a levegőt bizsergető hang-térnek ami átölel és betakar. Most, hogy itt van ez a két doboz, megint érzem milyen az, amikor körbevesz a hang. Na persze ezek nem azok a profi monitor hangfalak, vagy egyedi építésű szörnyetegek amik otthon vannak, de mégis!
Azért döntöttem úgy, hogy megveszem őket, mert eljött az a pont, hogy elegem lett abból, hogy minden csak szarrá megy körülöttem. Olyan a világon nincs, hogy egyszerre kell összetörnie a dolgoknak. Hozzáteszem, hogy nagyon igaz a haiku: Minden veszteség / fájdalomba csomagolt / megkönnyebbülés. Szóval tudatosan nem fogok görcsbe rándulni, csak különös élmény.
Mérleg vagyok. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az életem az engem körülvevő dolgok folyamatos egyensúlyban tartásáról szól. Ezért lehet, hogy a környezetem kicsit húzd meg-ereszd meg embernek ismer(het). Időközönként sok energiát ölök a kapcsolatokba, máskor kevesebbet aztán megint többet. Egyensúlyozgatok. Hol a munka kap többet hol egyik ember, hol másik ember, hol pedig a belső Én.
Most épp olyan pillanatban vagyok, hogy az eddig kínosan egyengetett mérlegeimből kikaptak egy csomó mindent. Egyszer csak megszűnt az állandó állásom: nincs többé Szentendre és Vidéke – erről külön poszt lesz. Szakítottunk Melindával és bár együtt lakunk, nem ugyan úgy mint korábban – erről is írok majd. Beteg lettem, kórházba kerültem és kilenc hónapig gyógyszert kell szednem szóval no alkohol és bulizás. Bumm, az egyik barátom elutazik Ausztráliába a másikkal pedig minden kapcsolatomat elvesztettem. Hopp, az egyetemi félévem nagy része elúszott a kórház miatt. Mittudomén.
Ezek mind olyan dolgok amik egyik pillanatról a másikra átrendezték a térképet! Szóval mikor visszajöttem Sopronba és belenéztem a tárcámba, arra gondoltam, hogy legalább a hang legyen megint része az életemnek! Nincs kivel táncolnom de attól még szólhat a zene! Sőt, a zenének szólnia kell! Most írhatnám, hogy “The Show must go on!” de elég közhelyes lenne.

Volt ilyen is

Ezeket csak így érdekességképpen. 

20121104

Vákuum

Próbálom megfogalmazni az ürességet amit érzek. Igazából mióta kijöttem ez van és nem egészen értem, hogy micsoda. Félre ne értsétek ez nem egy rossz dolog. Tehát nem panaszkodásnak szánom, csak át kell gondolnom. Mintha lenne bennem és körülöttem valami vákuum ami azért érdekes mert ürességet inkább a kórházban lett volna indokolt érezni. Na persze mondhatod, hogy "Just because you feel it doesn't mean it's there." De mégis. Szerintem ez olyan, mint amikor valami hatalmas zuhan a tengerbe és egy időre a levegőbe emelkedik a kiszorított vízmennyiség, aztán elázik minden vissza zubogó esőtől.



A világ hangulata tegnap

Csicska

Irtó jó film – ki nem találnátok – Till Attilától. Kötelező.

20121103

Absztinens


Csak egy rövid gondolatot szeretnék veletek megosztani, aztán alszom mert reggel kelni kell. Nem lesz hosszú, ígérem.
Szóval történt egyszer, hogy kiengedtek a kórházból. Történt más is, de arról majd később írok. Szóval kiengedtek, én pedig azzal a lendülettel hazajöttem Szentendrére egy időre. Az orvosok azt mondták, nyugodt környezetben kellene maradnom, ilyen szempontból pedig Szentendre a lehető legrosszabb választás. Főleg ha figyelembe vesszük a Budapest nevű fertő közelségét is. De mégis, valahogy én itt érzem jól magam és nem is árt most ez a kis izgés-mozgás. Különben is, Sopronban bőven lesz időm penészedni.
A nyugalom mellett a másik orvosi utasítás, hogy ne igyak alkoholt, kíméljem a májamat. Egész pontosan kilenc hónapig hanyagolnom kell a tüzes vízzel történő találkozásokat. Őszintén szóval nem érzem, hogy ez nagy ügy lenne, eddig se voltam az az iszákos típus, ezután se leszek és nem fogok agyérgörcsöt kapni ettől az elvonástól. Viszont érdekes módon a környezetem ezt a hírt úgy fogadta, mintha kiderült volna: mégis meghalok.

A kórházba kerülésem oka, a napi gyógyszermennyiség – 13 darab! – és az másik fontos esemény együtt sem volt annyira megdöbbentő, mint a tény, hogy most nincs pia 9 hónapig. Az emberek szó szerint padlót fogtak. "Ilyen komoly bajod volt? Durva. Olyan sok gyógyszer? Az is kemény. Tényleg, akkor mindketten így döntöttetek? Komoly. NEM IHATSZ?! KILENC HÓNAPIG NEM IHATSZ???? ÚR ISTEN MOST MI LESZ VELED?! KILENC HÓNAP?! AZT A KURVA HÁT EZ KIBASZOTT KEMÉNY! JESSZUS KRIZBÓ? KI FOGOD TE EZT BÍRNI?!" Van egy ilyen élményem is, hogy a fürdőből hallottam anyukám és apukám beszélgetését. Apám megkérdezte, hogy "Évikém, szerinted a Gergőt hogy érinti ez az ital helyez? Ki fogja bírni? Nem sújtotta le nagyon?"
Pedig tényleg – Tényleg! – nem mondható el, hogy köztem és az alkohol között az alkalminál szorosabb viszony feszüljön. Persze nem állítom, hogy sose volt görbe estém, mert nyilván akadt azért. De nem fekszem izzadtan és remegve az ágyamban, azon rimánkodva, hogy most mi lesz velem sör nélkül. Jól elvagyok én az almafröccsel, az is majdnem olyan. A pultos lány azzal vigasztalt – mintha rászorulnék… – hogy távolról rendes fröccsnek látszik, a többiek majd azt hiszik, hogy az.
Tulajdonképpen miért is kéne azt hinniük? Mi van abban, hogy én alkohol mentes leszek majdnem egy évig? Sőt, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor életem nagyobb részét töltöttem alkohol nélkül, mint alkoholosan. A 16. szülinapomon rúgtam be először – igaz, akkor nagyon. Onnantól datálom az ivással való hullámzó kapcsolatom kezdetét. Azóta csak 8 év telt el, szóval életemnek éppen dupla annyi részét töltöttem absztinensen, mint az alkohol bűvöletében.
Summázva a témát: nem az absztinens életmód a legnagyobb bajom pillanatnyilag és még csak nem is a gyógyszerek szedése. Akad sok minden ami nehéz. Például, hogy egy Márai könyv ugyan annyiba kerül, mint egy csésze kávé a Costa-ban és mégis az utóbbi fogy jobban. Emiatt pedig nekem is bűntudatom van.