20121029

Krizbok



A világ hangulata ma

November

Feltettem a novemberi fejlécet és arculatot, mind azt gondolom észrevettétek. Sárga-kék-fehér mi? :)

Betegség

Tudjátok ez olyan érdekes dolog. Már az idő és annak a változása. Félreértés ne essék, nem akarok bejegyzést írni az időjárásról, de mégis. Míg besétáltam a kórházba augusztus utolsó napjaiban, szinte rám égett a zakóm. Leizzadtam a vállamra akasztott táskák súlyától, a kalapomat is inkább kézben hoztam, mert meleg volt még ahhoz is. Elöntött mindent a fény és annak ellenére, hova kellett mennem, gyönyörű szép nap volt. Úgy képzeltem, kábé egy hetet ülök majd benn, maximum kettőt. Az orvosok se gondolták máshogy, annyit mondták, hogy meg kell várni az eredményeket, de azt valószínűsítették, nem lesz olyan hosszú ez az etap. "Szerintünk csak kapcsolatba került a betegséggel." mondták. "Az a célunk, hogy segítsük a magyar ifjúságot azzal, hogy mihamarabb hazaengedjük magát, hogy egyetemre járhasson".
Eltelt egy hét, elküldték az addig vett mintáimat. Másnap Zoli volt nálam látogatóban. Azt mondtam neki, valószínűleg pillanatok alatt kinn leszek. A kórház udvarán ültünk a hintaszékben, beszélgettünk az egészségről meg arról, hogy lassan kezdődik a tanév. Az ősz közeledtéről a fák narancs színnel megpörkölt szélei tanúskodtak.
Miután elment és én visszasétáltam az osztályra, az orvosom elkapott a folyosón, "Megjöttek az eredményei" mondta és behívott egy félre eső terembe. "Most jött a telefonos riasztás Pestről. Sajnos minden mintája direkt pozitív lett, vagyis kimutathatók a baktériumok. Ez azt jelenti, mindenképp benn kell maradnia." Megkérdeztem, hogy mit jósol, egy hónap múlva kinn lehetek-e? "Nos tudja annyira töményen kimutathatók a baktériumok, hogy én nem tartom lehetségesnek. Inkább a két, három vagy több hónap tűnik valószínűnek, vagyis mikor már nem lesz fertőző!"
Ennek a délutánnak már két hónapja, akkor még nem sötétedett ilyen korán, mint most.
Az ősz megvívta a csatáját a nyár maradványaival és győzött, megágyazva a kegyetlen magabiztossággal érkező télnek. Az ablakból néztem végig, hogyan fogy el a zöld szín és adja át a helyén a narancsnak, vörösnek, bordónak, majd a barnának végül pedig hogy lesz minden fekete-fehér. Egy egész évszak múlt el odakinn amíg én kórteremről kórteremből kórterembe költöztem. Egyszer csak bekapcsolták a fűtést, egyszer csak leesett az első hó.

Az öcsém azt mondta, mikor egyszer arról panaszkodtam, hogy több törődést vártam a környezetemtől, hogy "De Gergő, az élet odakinn megy tovább!". És tényleg. Az élet szépen tovább ment amíg én itt voltam benn. Megérkeztek az egyetemre az elsősök, akiket annak rendje és módja szerint felavattak. Elment szinte az egész ötödik félév. Elbontották a gátat. Kiállításokat nyitottak meg és zártak be. Munkahelyek szűntek meg és adtak helyet új lehetőségeknek. Egyes szívekben ellobbant a tűz, másokban újra fellángolt egy kevés, ott maradt parázs. Közben barátok mentek el messzire vagy felejtettek el engem szinte teljesen az életük szűnni nem akaró, őrületes unalmában. Néhány lélek bölcsebb, szomorúbb és érettebb lett, mások visszavonhatatlanul elsüllyedtek valami tartalmatlan nihilben. Nekem pedig mindebben nem volt részem. A mindenséget igazából nem érdekli, hogy Krizbai "Krizbo" Gergely kórházban van. Nem vár, nem áll meg, hanem dübörög tovább ugyan azzal a lendülettel mint előtte. Közös sorsunk vonata nem lassít le, csak azért, hogy bevárja az egyik rövid időre leszálló utasát.
De én is változtam. Gyarapodott kicsit a súlyom, az arcom kevésbé feszül már a koponyámon. Szembenéztem a múltammal és az utóbbi öt-hat év töredékes emlékeit egy hosszú láncba fűztem és eltettem biztonságos helyre. Olvastam, tanultam és gondolkodtam. Újra tanultam a rajzolást és talán megtanultam érezni is. Leszállítottak az expresszről és visszaültettek az iskola padba erre az időre, hogy emlékezzek mindenre, amit elfelejtettem a rohanásban. Tanultam Máraitól, Dosztojevszkijtől, Saint-Exupérytől, Szép Ernőtől, Pilinszkytől és Cohelotól. De tanultam saját magamtól is, attól a Krizbótól aki négy éve a barátaival felmászott a felállványozott templomra, felpattant a korlátra és nem törődött a mélységgel. Tanultam a délutáni sétákból az épületek között, az őszről akit hintaszékben fogadtam, a helikopter leszállóról végignézett távoli naplementékből, a bekúszó sötétségtől és a hideg fényektől. A maréknyi, reggelente beszedett gyógyszertől, az örökre elveszett betegtársaktól, az olykor flegma nővérektől, a viccelődő takarítónénitől, a lányról akinek hét abortusza és három szülése volt és a mindig kimért orvosoktól. Melindától, aki egyre fáradtabb lett de mégis mindig bejött hozzám, és emberfeletti erővel csinálta végig ezt az időszakot, viselte a terhet amit két hónapig egyedül kellett vinnie.

De ennek az egésznek lassan vége van. Nemsokára megjönnek az eredményeim és kiengednek a kórházból, noha a kapcsolat nem szűnik meg. Még fél évig kell gyógyszereket szednem és legalább havonta visszajárnom a röntgenvizsgálatokra. Sőt, talán életem egy pontján még műtétem is lehet, amivel eltüntetik a betegségnek még a nyomait is, ha ez magától nem történne meg. Viszont legalább kinn leszek köztetek a velem együtt érkező fagyban.

20121025

Ne hidd!

Biztos vannak olyan pillanatok, amikor a legbölcsebb, legokosabb és legtapasztaltabb emberek is kétségbe esnek. Na persze én nem vagyok ilyen szuper-ember, mint amilyen pl. Márai volt, de magabiztosan ki merem jelenteni, hogy az átlagnál valamivel többet tapasztaltam életem satnya 24 évében. Na meg aztán olvasok is, ha nem is eleget, de sokat. Értelmezem a sorokat és igyekszem az életembe forgatni azt a tudást, amit a nálam sokkal okosabbak, nagyszerű könyvek formájában az utókorra hagytak. Így aztán elég jól meg tudom őrizni a hideg véremet, igyekszem ritkán kétségbe esni és az unalomnak a lehetőségét is kizárom az életemből. Hiszen, ahogy Apám nagyon találóan mondani szokta, "Csak a buta ember unatkozik". Ennek a mondásnak pedig nagy hasznát veszem itt, ebben a maximum 3 m2-s kórteremben.
Nagyon tudatosan igyekszem Nem-Buta-Ember lenni és minden időmet a rajzolásnak, munkának, olvasásnak vagy hosszú sétáknak szentelni. Gondolkodom a világ dolgairól és nyugodt szívvel ki tudom jelenteni, hogy nem szoktam unatkozni. Magamban azt gondolom, hogy ha betennétek egy üres szobába egy fagolyóval, akkor is hasznosan tölteném az időmet. Na persze ez nem biztos, hogy igaz, kéne legalább egy ceruza amivel a falakra rajzolhatok, de engedtessenek meg nekem ezek a kis túlzások.
Na a lényeg, hogy ezzel együtt időközönként elkap a kétségbeesés. Vannak napok amikor minden borzalmas. Talán olyannyira, hogy kimenni se akarok a kórházból. Ilyenkor eltelik 3-4 nap, úgy, hogy behúzott függönyök mögött egyre csak átkozom a világot és a pokolba kívánom az összes, rendületlenül dolgozó atomot. Azt kérdezed miért?
Nos nem a kórház miatt. Nem is az egyedüllét az oka, hanem a mindenség felbugyogó otrombasága. A hanyagul elvégzett munkák tömkelege, a barátok akik cserbenhagynak a bajban, a fizetni nem akaró ügyfelek, pofátlankodó jövendőbeli megrendelők, az ostoba emberek igénytelensége. A "mindannyiunk nyomora" ami lélekben és anyagiakban egyaránt megjelenik és időnként fojtogatja az embert. Az eltűnt, szebb Magyarország emléke, amiről én már lemaradtam. A két háború közötti, húszas évek amikor a férfi még férfi volt, az értelmiség pedig polgári életet élt. Akik ha akartak, hintón döcögtek le a budai hegyekből, hogy megmártózzanak a Gellért fürdőben, megvitatva a pesti világ ügyes-bajod dolgait.
Szóval ezekre gondolva elkeseredek néha és még az sem vigasztal meg, milyen szép lett az új iMac. Viszont ilyenkor szerencsém van és az élet megtalál valamivel, ami kirángat ebből a hasztalan apátiából. Ebben a szerencse egy verset jelent, ami a gépemen pihen egy éve, de eddig nem jutottam el hozzám. Megosztom most veletek, hogy felderüljetek ti is mint én. A tovább után a vers szövegét találjátok. Szép Ernő: Ne hidd!



20121021

Telep

Képzeljétek, járam én egyszer egy ilyen helyen is. Most találtam meg – újra – a képeimet erről a napról. Valami rendesebb blogmotor után kéne nézni, ahol adott estben minden bejegyzéshez lehet külön galériát hozzárendelni, anélkül, hogy el kéne hagyni az oldalt.

20121020

Roncsok

A formatálás, ahogy meséltem, néhány képet szétroncsolt. Fogtam hát a szétszedett képeket, vekotort csináltam belőle és kicsit játszottam, színeztem stb. Az eredmény:

Warholizáló

Nemrég egy érdekes dolog esett meg velem, az egyik munkám színeit önkényesen egy webes "warholizáló" programmal variálták át. Gondoltam most elébe megyek a dolognak.

Zenei atmoszféra



Itt ücsörgök a kórteremben, a gyógyszerektől fájnak az izületeim, odakinn pedig olyan az ég mintha sírni készülne. Csak valami még kell neki, hogy ez összejöjjön. Közben Tosca ciripel a laptopom gyengécske hangszóróiból. Ez egy tök jó "zenekar", Richard Dormfeister projectje. A srác része a Kruder and Dormfeister formációnak is. Érdekes, hogy Krudernek meg a Peace Orchestra olyasmi solo projectje mint a Tosca Dormfeisternek. Szóval ez a három elég hasonszőrű zene: Tosca, Peace Orchestra és a Kruder & Dormfeister. Mindegyiket ajánlom!
Fel lehetne venni a fejhallgatómat, ami aztán nagyon hifi, de nem akarom magam még egy dróttal a géphez kötni. Jobb szeretem ha a zene betölti a teret, ami többé kevésbé sikerül is. Nagyon kis kórterem ez. Nem szól persze tisztán, de hát ez van. El fogok mesélni nektek egy történetet, ami még akkor kezdődött, mikor megtanultam járni és hallani.

A szüleim kultúremberek. Ezért történhetett az, hogy követve a példájukat, én is az éhező értelmiségivé válás rögös útjára léptem. A cél még messze van, sokat kell addig olvasni, zenét hallgatni, írni, rajzolni és főleg Tanulni, de életem összes döntését ez határozta meg.
Sose felejtem el, egyszer megvertek Szentendrén. Nem is tudom pontosan min vesztünk össze egy kopasz sráccal, lényeg, hogy a földre lökött, talán meg is rúgott és ronda dolgokat kiabált rám. Én pedig röhögtem. 
Ott feküdtem a macskaköveken és nem bírtam megállni, hogy ne nevessek rajta. Olyan ostoba volt, olyan primitív, én meg csak nevettem és nevettem, a srác meg egyre dühösebb lett. Aztán végül rám hagyta és otthagyott. "Az olyanok miatt tart itt a világ, mint te!" ordította még nekem elmentében.
Este elmeséltem anyunak mi történt, megkérdeztem tőle, hogy miért vert meg ez a srác? Miért nem tudtuk megbeszélni? Miért utál engem? Erre anyukám azt mondta, "Nem azt utálja Aki vagy. Azt utálja Ami vagy."
Kábé ettől a ponttól fogva húzok egy vonalat az emberek között. Vagyunk mi, értelmes emberek, gondolkodók, művészek, zenészek, írók. Érdeklődő természetű lények akik gondolkodnak a világon, érteni és tudni akarják mi történik körülöttük. Tudatosan hallgatnak zenét, olvasnak, műveltek, vagy műveltek akarnak lenni stb. 
És vannak Ők, a többiek. Anyukám azt mondaná, a Slepp, de szerintem ez durva. Nem rosszabbak ők semmivel, egyszerűen más funkciójuk van az életben mint nekünk.

Ha nem is olvassátok tovább, legalább a zenéket hallgassátok meg kérlek. Atmoszférát - amiről szó lesz a továbbiakban - ha nem is tudok teremteni, szeretném ha virtuálisan megoszthatnám veletek.

20121019

Élek


Végre egy ezeréves problémát sikerült "megfejteni"! Nem tudom, belefutott-e még valaki rajtam kívül a problémába, de gyanítom, hogy igen.
Minden azzal kezdődött, hogy elkezdtem patterneket, raportmintákat tervezni. Megfigyeltem, hogyha a kész mintát ráteszem egy objektumra és pár fokkal elforgatom a mintázatot, akkor a mintaák érintkezése mentén, Illustratorban zoomolgatva, bizonyos nagyításokban vékony, pixelnyi "vastag" vonal jelenik meg. Ez nyomtatásban nem látszik, csak monitoron. Annyi baj legyen, gondoltam magamban, ha nyomtatásban nincs, akkor nem létezik.
Igen ám, de ha behívok egy raportmintás felületet Photoshopba, akkor ott ugyan úgy megjelenik a csíkozás, csak ugye ott már ez komoly gond. Ha onnan nyomtatnék látszana, hiszen létező pixel, illetve kiszúrható monitoron is! Elég sokat keresgéltem a megoldást a problémára, de nem találtam olyan cikket ami erről szólt volna. Viszont többször felmerült az Anti Aliasing, mint probléma, a vektoros képek raszteresítésekor. Szóval kipróbáltam, hogy mi van akkor, ha illu dokumentumot nem behúzom ps-be, hanem "Open" menüvel hívom elő és a pipát kiszedem az Atti Aliasing dobozból. Láss csodát, eltűntek a csíkocskák! Tehát ez volt a ludas.
A jelenség úgy jön létre, hogy ugye a raportminta egy doboz, amivel az Illu nagyon okosan kicsempézi az adott objektumot. Viszont ha a csempéket elforgatom, ferde élek jönnek létre, amikre rácuppan az élsimítás, vagyis Anti Aliasingí, ebből pedig létrejön a már felvázolt probléma. Bizonyos esetekben egyébként el se kell forgatni, akkor ott van az él.
Igen ám, de Anti Aliasing nélkül nem lesz szép a grafika, ahogy azt az alábbi képen - remélem - látjátok. Kattintsatok rá, hogy nagy legyen a kép. Szóval nagyon éles lesz, és darabos. Nem biztos, hogy minden felbontáson, de na. Ne legyen darabos!

De aztán nagy okosan rájöttem, hogyha nem behívom Illuba a file-t hanem exportálok egy psd-t, kiválasztom, hogy az aAnti Aliasing ne Art-Optimized, hanem Type-optimized legyen akkor szép is lesz a grafika és ronda élek sincsenek.  Durva mi?
Egészen biztos vagyok benne, hogy csak kb 4 olvasóm értette ezt a bejegyzést, akiket meg is tudnék nevezni, de a többiekre való tekintettel nem fogok. :) Örüljetek velem!
Na persze utóbb kiderült, hogy hiába örülök, mert a vektoros képet ha beteszem a DailyMeli InDesign template-be, majd onnan exportálok png-t vagy jpg-t, akkor is megjelenik a csík. Lehetne persze az Illuból csinál Psd-t betenni InDesign-ba, de az meg dupla munka. Szóval egyenőre AA nélkül exportálok, mert tulképp' jól néz ki, mert szép éles. Csak nagyon bosszant. Egyébként ez volt a 150. DailyMeli :)

20121018

DailyMeli



Ezt most rovásírással csináltam, szóval visszafele olvasandó. Csinálok mégi ilyet arab betűkkel is, meg fontolgatom az egész ABC megrajzolását is. Tök jó lenne, ha jönne egy megrendelő, és azt mondaná, "Hé ez tök jó, írd le így a nevem és tegyük rá pólóra!". Nekem meglenne az ABC, szóval megcsinálnám. De persze lehetne egyedi dolgokat kérni, színeket meg minden. Akármennyi Béla jönne, kétszer sose írnám le pont ugyanúgy, mert a hátterek meg a színek folyamatosan variálódhatnak, sőt, ha egy betű kétszer előfordul egy névben akkor kétféleképp rajzolnám meg azt a karaktert!
Egyébként a rovásírást még a nyáron fedeztem fel magamnak és egészen el vagyok tőle ájulva mert gyönyörű! A karakterekből lehetne poszter sorozatot is csinálni! Persze akkor mindegyiket papíron rajzolnám meg, minimum A3-s méretben.
Persze megcsinálom megrendelő nélkül is. Terveztem már nyáron is, csak ugye jött a betegség.  Na de miért akarnám a lelkesedésből, szerelemből, kíváncsiságból tervezett betűimet holmi pénzzé tenni? Nem erkölcstelen dolog ez? Sokat gondolkodtam ezen egy időben. Vajon szabad-e, lehet-e az ilyen munkából pénzt várni? Mert az alkalmazott grafikából persze, de ez nem egészen az. A tovább után erről értekezem hosszasan. Meg vannak pólótervek is!

20121017

Szülinap

Na erre se gondoltam, hogy megvalósulhat, pedig simán benne van az élet-pakliban! Eszembe nem jutott volna, hogy lesz olyan szülinapom amit egy kórházi beszélgetőben ünneplek majd meg és a tetejébe még jól is érzem magam! Pedig most ez történt. Eljöttek hozzám ide, a messzi nyugatra a testvéreim, és hoztak nekem tortát, almát, kortárs filmet! De itt volt Melinda, meg Kori, Zoli, Roland és Máté! Szóval hála nektek gyerekek, baromi jó érzésekkel csücsülök itt a kórteremen! Nagyon köszönöm nektek! Egy egész kis csapat gyűlt össze, szülinapozni, ami elég szokatlan helyzet volt itt a kórházban! Nagyon kösz mindenkinek! Hús és Névelő! Most pedig lássuk, hogy tér haza Szinbád és milyen íze van Pomelo-nak! Köszönöm nektek srácok!

24


20121016

Nyílt levél a Szentedreihírek.hu-ról

Egységes kommunikációt Szentendrének?

Ahhoz hogy egységes lehessen a kommunikáció, először egy vállalható arculat kéne. Az ahogy a szentendreihírek.hu kinéz, vállalhatatlan. Úgy tudom valami hivatali ember végzett el egy tanfolyamot és ő tákolta össze bármilyen grafikai ismeret nélkül és ez másfél milliójába került a városnak. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a programozási munka az oldal mögött a gyakorlatban egy ingyenes web-template-t jelent. A terv valós költsége kb 50.000 ft, mindenestül, és akkor még sokat mondtam. Kérdem én, mi került ezen 1.5 millába? Még ha valaki programozta volna a honlapot, megérteném, de egy két kattintással elérhető letöltés után a program által felkínált menüpontok átnevezése és a betűtípusok (rossz) kiválasztása, valamint sztereotíp fotók feltöltése a fejlécre ma már egy középiskolás honlapszerkesztő versenyen is röhögőgörcsöt váltana ki a nyeretlen 14 évesekből!
Arról az apróságról nem beszélve, hogy az állítólag a spórolásba belerokkanó városháza hogyan fizethet ki a saját képviselőjének - aki még ráadásul bizottságvezető díjat is kap - akár ennek tizedrésze honoráriumot is! Etikátlan a képviselőtől a munka lenyúlása és csak a Polgármesteri Hivatal abszolút hozzá nem értését igazolja, hogy becumizta ezt az egész átverést!

Amióta megláttam, teljesen el vagyok keseredve, mert képtelenség, hogy nem találtak Szentendrén, ott ahol sok száz művész és képzett grafikus él, legalább egy embert aki ezt tisztességesen meg tudja csinálni. Ha akárkit kiválasztott volna a város ezen grafikusok közül, akkor nem lenne ekkora szégyen az oldal. Mielőtt pedig arra gondolnál, hogy nekem fáj a fogam a feladatra: rajtam kívül ebben a pillanatban 20-30 embert ismerek aki művészeti képzésben vesz rész és 50-60 másikat aki már elvégezte az egyetemet. Akármelyikünk alkalmasabb lenne a feladatra, mint az a szerencsétlen aki az oldalt összehozta.
Számomra az is érthetetlen, hogy miért nem pályáztatták meg, hiszen ez egy önkormányzati beruházás. Ez pedig igazán nem ízlésbeli kérdés. A grafikának vannak szabályai, szakmai kritériumai, csak hogy mást ne mondjak, egy arculaton belül 1, legfeljebb 2 betűtípust használunk. Na most az oldalon csak a fejlécben van NYOLC. Megszámoltam. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy a képek elmosottak, pixelesek, életlenek. Ez a terv kimeríti a vizuális környezetszennyezés fogalmát.
Ha a terveimet ilyen "arculatokhoz" kellene igazítanom napi szinten, valószínűleg inkább elmennék kecskéket nevelni vidékre, mert egyszerűen az elveim ellen való a vizuális kultúrát meggyalázó arculatok életben tartása.
Egyszerűen sértőnek tartom a szentendrei művészeti és iparművészeti hagyományokkal szemben azt, ahogy ez az oldal kinéz. Ez a diploma-közeli szakmai véleményem. Azt gondolom, a véleményemmel nem vagyok egyedül, az oldalt pedig perceken belül szétszedik majd a kritikusai, joggal.

Üdvözlettel
Krizbai "Krizbo" Gergely

20121015

Rend. Végre.

Úgy van ez, hogy az adatok vándorolnak. Formatálásokkor, összeomlásokkor, gépcseréknél stb. Közben persze gyarapodnak is, ahogy dolgozom, gyűlnek a rajzok és fotók a már meglévők mellé. Aztán belefutok újabb adatvesztésekbe, gépcserékbe, így a merevlemezeken eluralkodik az anarchia! Rendrakás? Esélytelen.

Vannak ilyen vinyók, tipikusan olyanok, amiket aztán bebaszunk a sarokba, és hagyjuk bennük porosodni a jpg-ket, hogy "majd egyszer rendbe rakom". De ez soha nem történik meg. Aztán évek múlva előkerülnek ezek az adatok és elcsodálkozunk, hogy jéé! meg júú! De akkor már kár is belekezdeni a rendszerezésbe mert minden elvesztette az aktualitását.

Nekem van egy ilyen külső vinyóm itt Sopronban, nem néztem már rá egy éve, mert NTFS-ben van, amit a Mac nem tud írni. 2005-6 óta gyűlik rajta a különböző rendszerekből visszamaradt az anyag. Például minden fotóm rajta van amit valaha a Nikonnal csináltam! Szinte az összes rajz ami fenn van a blogon és olyanok is amik nem. Munkák, szövegek stb. De rajta van az első két egyetemi félévem is, kiállítási anyagok, felvételik, mit tudom én! Mindez a sok adat az Őskáoszba ömlesztve, és persze biztonsági mentés nélkül. Szóval az a tipikusan reménytelen helyzet. Megnyitni se mertem mostanában, félve attól, hogy esetleg elvesznek, hiszen azért nem új ez a külső vinyó se…

Tudjátok volt nemrég ez a hatalmas adatvesztést. Az adatmentés eredménye pedig több ezer kép dátum és név nélkül, ömlesztve, szétszórva számtalan mappában. Az is írtam, hogy lassan haladok a rendszerezésükkel és lelkesen dobálom ki azokat amik nem kellenek. Úgy számoltam, hogy 1 év alatt leszek meg vele. Tévedtem. Megvolt egy hónapon belül. Ehhez napi kb. 5000 file-t kellett átnézni, rendszerezni, átnevezni, törölni stb. Nos igen, az embernek sok a szabadideje a kórházban.
Sőt, a dolgok szerencsés alakulásának következtében lett pénzem arra, hogy vegyek egy külső vinyót. Egyből olyat vettem hát, amiben két darab 1 terrás vinyó csücsül RAID-1-be kötve, vagyis egymás tükörképei. Ez azért szuper, mert ha az egyik meghibásodik a vinyók közül, a másikon megmarad az adat.
Szóval úgy határoztam, hogy nekiállok rendszerezni a fent említett őskáoszos vinyót is, ha már egyszer belejöttem a szortírozásba. Képzeljétek el, sikerült.

Átnéztem még vagy 500 gigányi cuccot és egy tökéletesen stabil, szigorú és halálpontos rendszerbe szedtem MINDEN adatom. 2006-2012-ig. Az összes rajz, fotó, grafika, minden egy rendszerbe került. Ehhez persze át kellett nevezni több ezer file-t, manuálisan. De erre volt elég időm.
Kicsit bonyolultan írtam le, de a lényeg: két hónap alatt a legutóbbi adatvesztésem anyagait is kiszortíroztam és a kialakított rendszerhez hozzáadtam az egy éve békén hagyott külső vinyóm tartalmát is, amit heroikus munkával szintén rendszereztem. Aztán az egész pakkot úgy ahogy van rátettem az új vinyóra, ami már hiperbiztonságos, RAID-1-be kötött csodamasina. Itt csücsül, olyan gyönyörű, hogy el se hiszem. A designja megy a laptopoméhoz, mac-es, firewire 800 és legfőképp rendben vannak rajta az adatok.
Erre a pillanatra kb. azóta várok, mióta komolyabban dolgozom számítógépen, nagyjából 2005 óta. Arról pedig, hogy mik kerültek elő a rendszerezés során, lesz egy külön post, mert megér egy misét az is.

UPDATE: A pontra az i-t az tette fel, hogy a jelenlegi melóimat is backupoltam az új vinyóra, szóval először az életben mindenről van biztonsági mentés!

1 éves a DailyMeli


Tudjátok az úgy volt, hogy már régóta szerettem volna valamit napi szinten csinálni. Olyasmit, mint ami Juhász Marcinak a HBD vagy a DailyCar-volt. Sok ilyen van, ismerek olyat aki tavaknak csinált logókat naponta, van aki iniciálékat csinált, minden napra egyet. 
Én viszont sajnos olyan szerencsétlen lélek vagyok, hogy semmit nem tudok kitartóan és sokáig csinálni. Volt egy ötlet, hogy RandomPicture, ami a netről minden nap véletlenszerűen összeszedett képek grafikává átalakítását jelentette, de nem volt hosszú életű. Nem is "reklámoztam" mert csak talán ha három rajzot csináltam. Jó időre fel is adtam, hogy én ilyesmibe belekezdjek.
Aztán éppen egy éve, október 15 magasságában összevesztünk valamin Melindával. Nem emlékszem már min és nem hiszem, hogy valami komoly dolog lett volna. De a lényeg, hogy egy szent pillanatban, mikor azon gondolkodtam, mivel engesztelhetném ki, bevillant, hogy tulajdonképpen leírhatnám a nevét is. Így született az első.
Kibékültünk, Ő örült a rajzocskának én pedig örültem, hogy rajzoltam neki valami kis szépet. Másnap nem veszekedtünk és én mégis rajzoltam egy újabb Melit, azért, hogy ha hazajön, és meglátja, érezze, tudja, hogy gondoltam rá aznap is. Tudja, hogy Ő az én Melindám és szeretem. Harmadnap is rajzoltam, akkor már beleköltöttem egy kis történetet, mert az öccséről beszélgettünk és a rajz amit csináltam, valahogy kötődött a történethez. A negyedikbe beleszőttem a munkámat, olyan betűt használtam, amivel aznap épp dolgoznom kellett. A hatodiknál korán kelt, árnyékok is alig voltak, ezért hát a hajnali kékség... a többi pedig történelem. 
Egyre nagyobb örömmel csináltam őket, egyre több energiát fektettem minden rajzba. Volt olyan amivel 2-3 napid dolgoztam! Voltak villanások is, az egyiket épp csak lefirkáltam, mert azt mondta, hogy legyen olyan türürü! Érdekes, hogy arra számítottam, minél tovább csinálom annál kevesebb ötletem lesz. De pont fordítva volt! 
A legjobb, hogy bizonyos rajzokat munka helyett csináltam. Ez jellemző tulajdonság amúgy, hogy épp ahhoz nincs ereje nekiállni az embernek amit épp tényleg csinálnia kéne. Szóval rajzoltam a DailyMelit, ami mint egy varázslat, ötletet adott a munkához! Tehát van olyan melóm ami eredetileg DailyMelinek indult! Sőt, egyszer egy megrendelő konkrétan kiválasztott egy rajzocskát, hogy ő egy pont olyan boros címkét akar mint az!
Akadt persze nap amikor nem volt rajz, mert tényleg nagyon dolgoznom kellett, fáradtak voltunk vagy esetleg más egzotikusabb okból. Sőt, volt olyan, hogy egy egész hónapig nem készült semmi, mert egyszerűen nem olyan volt a hangulatunk. Ezért lehet, hogy nem 365 hanem 146 darab kép készült idén. De mégis, valahogy mindig ott motoszkált, sose felejtődött el, vissza-vissza tértem, hogy újabb rajzokat csináljak Melindának. 
Viszont ez sose változott. Mármint, hogy mindig Melindának csináltam. Persze, az ember kísérletezik a szakmájában, benne van ez is, de csak ezért nem tudnám csinálni, mert ahogy írtam, ilyen lélek vagyok. De azért, hogy Neki örömet okozzak, azért igen - ha nem is olyan nagyot mint például egy gyémánt fülbevalóval.
Úgy képzelem, hogy hazaér délután egy fárasztó nap után és bekapcsolja a gépet, hogy átnézze mi történt aznap. Meglátja, hogy készült új rajz, rákattint, és elmosolyodik mert tetszik neki amit lát és a rajzból talán tudja, hogy aznap is szerelmes vagyok belé. A mai napig ezért az örömért dolgozom, a kis mosolyért, mert az akármennyi munkát megér!

Hogy mi jön most? Első körben visszamenőleg újraalkotom azokat amik elvesztek az adatvesztésnél és újra felépítem belőle az adatbázist. Utána meg se állunk mondjuk 200 darabig. Ha megvan, csinálok belőle egy kis könyvet, az lesz ráírva szép, barátságos betűkkel: DailyMeli: Első kötet. Aztán amint kijött a nyomdából, elkezdek dolgozni a második köteten... Szóval a végtelenbe és tovább! 

20121013

Emlékezés


Az a furcsa, hogy ha a régi bejegyzéseimet olvasom vissza – szoktam ilyet! – olyan érzésem van, mintha a 20 éves önmagam szabályosan pimaszkodna velem. Az orrom alá dörgölne dolgokat, hogy látod-látod ezt is meg azt is elveszítetted! Az egész stílus olyan, mint egy hepciáskodó, sértett kisfiú, aki valahogy mindent számon kér a világon, amit pontosan olyannak lát amilyennek akar.

Például találtam egy kis szösszenetet, ahol arról írtam, hogy minden gondolkodik. Olyasmik is mint a sörösüveg, a macskakövek, a papírrepülők, sőt még az emberek is. Egy pillanatról szól a szöveg, amit ha valaki lefotózna, akkor a mindenség gondolkodásából egy elgondolkodtató kép lenne. De aztán ez nem történt meg, így a szöveg szerint tovább mentem. Van egy kicsit erőltetett, "cinikus akarok lenni, mert én jobban értem a világot mindenkinél" hangulata. Mondanám, hogy ekkor még hasonlítok az öcsémre, mert ő most ilyen kicsit, de persze ezt ő nem ismerné el. Különben is, egy báty nem hasonlíthat az öccsére. Azárt remélem ezzel nem sértem a büszkeséged Domi!


20121011

DailyMeli #144


Rajzok

Ezeknek van ám papíros verziója is, de szkenner híjján újraalkottam őket gépen. Egyszer s mint rájöttem, mire használható a photoshop 3d funkciója! Tök jó kis cucc, csak tudni kell, mire jó neked! :) 

20121009

Ami

 Elsősorban AMI-s hallgatóknak ajánlom a bejegyzést! :) Egyesével a tovább után!

Iroda

Ma volt egy kórterem váltás, ezért gondoltam, hogy megörökítem, hol dolgoztam eddig. Igen, az egy ilyen műtős asztalka és azért van alatta szék mert különben nem lett volna vízszintes.

20121007

Zeneverzum

Egy tökéletes világban az emberek elkezdenének Four Tet-t hallgatni, amitől egyből kedvet kapnának pár Bach, Goldberg variációihoz, Viola de gambán előadva, majd levezetésképp átrágnák magukat a Kispál antológián és éjszakára szólhatna a Radiohead vagy az Amorf Ördögök, ízlés szerint. Közben becsúszhatna egy-egy Amon Tobin, Hidden Orchestra dal, de lehetne pl. a Bill Laswell féle Panthalassa is, ami kiváló Miles Davis parafrázisokat tartalmaz! De beleférne a Fakutya is meg a Besh-o-drom, mert ezek is jók! Röyksopp esetleg, Dominik Eulberg, Trentemoller biztos ami biztos, hogy legyen cicergős minimal is napban. De még Boards of Canada, Bibio és Chapelier Fou, Clubroot, Juno Reactor is legyen azon a napon...egy tökéletes világban ezek mind megférnek egymás mellett az emberek fejében.

20121006

X-faktor

Maszkok

Ezekkel szerintem még kezdek valamit, rajzoltam pár ilyet papírra is, csak nyilván nehézkes beszkennelni.

P-gyógyszer

Zűrzavaros időkben élünk, nem háborús értelemben persze. Sokat gondolkodom ezen mostanában, volt is róla szó már szerintem. A mindenségbe vetett abszolút bizalmatlanságra gondolok. Kicsit érthetőbb lesz ha mondok egy példát. Most itt vagyok a kórházban, minden reggel kb. tizenegy gyógyszerrel indítom a napot. Mivel én egy tudatos beteg vagyok, mikor megmondta a doktornő miket kell szednem, megjegyeztem a mennyiséget és utána olvastam, mi mit csinál és mire jó. Tudom, hogy 2 R-gyógyszer, 3 P-gyógyszer és 6 S-gyógyszer a napi adag. Utóbbiból eleinte 5 volt, de idővel meghíztam kicsit és ezt a gyógyszer súlyarányosan adják.

Aztán egyik nap nem hoztak P-gyógyszert. Rákérdeztem, nem volt raktáron, de délután pótolták. Következő nap se hoztak, utóbb kiderült, hogy valahogy elfelejtődött, délután kaptam meg. Rákövetkező nap 5 darabot hoztak belőle a 3 helyett. Azt mondták, hogy gyógyszer emelés történt. Nem szóltak róla az orvosaim a vizitnél, de hát ha úgy van, úgy van. Negyedik nap megint 3 P-gyógyszert kaptam, de ezúttal már az orvosomat kérdeztem meg, hogy mi van. Kiderült, hogy a lázlapra nem túl olvashatóan írta rá az adagomat és túlhajtott ápolók – erről is lesz szó – nem tudták leolvasni. Illetve van aki igen, van aki nem, ezért fordulhatott elő, hogy egyik nap ennyi, másik nap annyi. Azóta tisztáztuk, újra felírták a mennyiséget, rendesen kapom a gyógyszert.

Huh kicsit elszaladt velem a ló, nem egészen erről akartam beszélni, lényeg a lényeg, hogy a sok túlhajszolt nővér – 3-an vannak az osztályon kb. 50 betegre… – nem tud odafigyelni ilyen dolgokra, nem is hibáztatom őket emiatt. Viszont ez valahogy része egy nagyobb, egész országot behálózó jelenségnek: senki nem tud odafigyelni semmire. Minden munkát pontatlanul, hibásan végeznek el. Mutyiznak, okoskodnak vagy szerencsétlenkednek az élet minden területén. Amiért aztán az emberek nagy része – én is… – elveszti a hitét, pontosabban a bizalmát mindenben.

Valamelyik nap azt mondta nekem egy nővér, ne kérdezzem meg mindig, jó e a gyógyszer, bízzak bennük, biztos jó. Aha, de így hogy? De mondom, még egyszer, nem ők a felelősök hanem az a szerencsétlen balfasz aki úgy döntött, hogy a mutyijai okozta költségvetési hiányt a kórházaktól megvont pénzzel pótolja ki. Van olyan kórház, ahol annyira nincs pénz, hogy a betegnek fájdalomcsillapítót a portás ad a saját "készletéből"… Mindegy, csak gondoltam elmesélem.

Arad

Bejegyzés hamarosan!

20121004

Gát

Őszintén szóval nem akartam semmit se hozzáfűzni ehhez az egész korzó témához, hiszen ki vagyok én, hogy bíráljam mások véleményét? Ha egész nap fortyogni akarnak a pesszimizmusukban, hát szívük joga. Az ebből következő gyomorfájdalmakat hál' Istennek nem nekem kell elviselni.
Viszont ez a rengeteg nyafogás – már elnézést a szóhasználatért, de ha egyszer így van! – átlépett egy lélektani határt! Mint a másik álláspont hős harcosa, ki kell, hogy robbanjon belőlem a véleményem, máskülönben én is hasonló gyomorfájdalmakkal kellene, hogy szembenézzek! Tisztázzunk valamit:

1) Igen, valóban ős fák voltak ezek, amiket én legalább annyira szerettem mint akárki Szentendrén. Nem egyszer felmásztam rájuk, söröztem az árnyékukban és átöleltem a törzsüket ha úgy hozta a helyzet. Álltam már alattuk, eső elől menekülve és fagyizó barátnővel is.
De emlékszem arra is, mikor nem olyan túl rég egy nagyobb vihar, hogy tépte szét az egyiket: az leszakadó ágak összezúztak volna még egy úthengert is, nem, hogy egy szentendrei elégedetlenkedőt! Mondjuk az egy érdekes pillanat lett volna: a fát megvédő önkénteseknek 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozna egy két tonnás "ágacska".

2) A korzó átépítésének velejárója az romboló – majd építő! – földmunka ami simán kivitelezhetetlen lenne a fák mellet. Balesetveszélyes. Kíváncsi lennék, hogy állna a hőbörgők szája, ha az egyik korhadt ág összezúzná a gomba előtt békésen parkoló svájcifrankhiteles autójukat. Az új tervbe talán éppen ezért nem építették be ezeket a fákat. Ma még talán-talán rendben vannak, de ilyen földmunkát legközelebb talán 100 év múlva végeznek. Vajon akkor milyen állapotban lesznek ezek a fák? Plusz nem tudom elképzelni, hogy az új tervben ne lennének fák, amik idővel ugyan ilyen szépek lesznek!

3) A változás, ami elég a Dunakorzó néz, hogy úgy mondjam, része az életnek. Ahogy emberek élnek aztán meghalnak, úgy változik a város is: egyes dolgok eltűnnek, mások a helyükre kerülnek. Ez a világ legtermészetesebb folyamata. Olyannyira, hogy a korzó se volt ám mindig ilyen! Sőt, Szentendrén se volt mindig ennyi templom meg macskakő. Éppen vissza lehetne hozni az eredeti állapotot is: földig dózerolni a várost, majd bevetni fűvel és fákat ültetni a főtérre. Nem mondom, mert szívesen rendeznék szabadtéri kempinget tábortűzzel egy fa alatt ott, ahol ma a kereszt van, de nem teljesülhet mindannyiunk kívánsága…

Egyszóval én kíváncsian, lelkesen várom az új korzót, aminek – újbóli – átépítése miatt olyan 150 év múlva az unokáink fognak perzselő vitákat folytatni, mert hiszen mi lesz az ŐS FÁKKAL?!

20121002

Dharmapa

Dharmapa barátomnak csináltam nemrég egy szórólapot, ime! 

Testvérmúzsák

Az egyik munkám amit itt a kórházban csináltam! Testvérmúzsák fesztivál arculat. Plakát, programfüzet, meghívó, molinók, ilyesmi. Sajnos nem lehetek ott rajta, de azért ti menjetek el! Ha Isten is úgy akarja, akkor lesz ebből nekem egy 70x100-as plakátom! :) Amúgy itt van a facebook oldaluk illetve a rendezvény programja itt tekinthető meg. Amúgy, kérlek titeket, hogy lájkoljátok a facebook oldalt, mert a szervezésben benne van anyukám keze is!
Ja és biztos ami tuti, csináltam belőle hátteret is ám! :) 1920x1200-ban innen letölthető. Mit gondoltok, milyen lett?

20121001

Még egy hónap

Örömmel jelenthetem, hogy még egy hónapot töltök a kórházban, a következő lehetséges szabadulási időpont november elején várható, ezzel 2 hónapra duzzad majd a kórházban töltött idő!