20120331

1984

Jön majd a többi is a témában! 70x100-ra tervezve :)

Hát...

...csak az Isten tudja, hogy van ez. 

20120329


Gipszelő

Tegnap este megint elszaladt velem a borosüveg de nem baj, kell ilyen is. Na, de ma meg itt van négy kép ami arról hivatott mesélni, hogy teremteni csak káoszból lehet. Mai kis játékunk pedig: melyik a kakukktojás és miért? Aki először eltalálja, annak leírom szépen a nevét, úgy mint a szülinapi meg névnapi "kártyáknál".  Bár nincs túl nehéz dolgotok szerintem! :)

?

Egy dolgot akarok tudni de azt nagyon. Vajon lesz valaki egyszer aki elolvassa az egész blogot az elejétől és csettint: ó igen... lesz aki ezt az egészet átlátni fogja, annyira mint én?

Mi a poklunk?

Mi a poklunk? Mi a harcunk, amit nekünk kell megvívni? Mi az, amin keresztül kell vernünk magunkat, erővel, bátorsággal, nemességgel, bölcsességgel, tudással, szeretettel, békével és nyugalommal? Egy csomót agyaltam ezen. Mi a poklunk? Egy időben azt hittem a nihilizmus. Készült is pár grafika a témában, szerintem felkutatom gyorsan a Tag-et amit adtam neki annak idején, ó meg is van, Nihilisták. Csak zárójelben, azt ugye vágjátok, hogy szép csendben életművet építek? Na mindegy szóval.
Azt hittem sokáig, hogy a nihilizmus a nagy ellenség. A külső világ passzív nihilizmusa. Amit, amúgy Ti kedves olvasóim is demonstráltok, azzal, hogy nem foglaltok állást. Nem véleményeztek. Nem szóltok hozzá. A Nihilizmus, és annak a passzív, megfigyelő de nem közbeavatkozó volta. Mert minden közbeavatkozni? Minek jelen lenni? Erről szólnak ezek a rajzok. Cinikus vagy szenvtelen bámulása annak ami történik, semmiféleképpen a részévé válás. Távolodás egymástól. Az elhidegülés amit Thom Yorke és Jhonny Greenwood annyira jól dalba tud önteni. Szóval először azt hittem ez az ellenség. Ma már látom, hogy nem. Hiszen ennek is van egy Oka. Mindennek van oka, ennek a Nihilizmusnak is.
Most - éppen - úgy látom, hogy az ok a hiteltelenség. Minden elvesztette a hitelét. Semminek nincs értelme és jelentősége. A magunk teremtette világban legalábbis. Szembesülünk azzal, hogy amit létrehozunk, tartalmatlan. Üres, és élettelen. Minden időleges, tönkremegy, hovatovább eleve úgy csinálták hogy tönkremenjen. Nem bízunk semmiben. Nem hiszem el a zöldségről hogy egészséges, mert cafatokra van permetezve és génmódosítva. Nem hiszem el, hogy valami rendesen meg van csinálva, hiszen hogy adhatnák el az új modellt, ha az előző nem megy tönkre idő előtt? Gyanakszunk a környezetre, minden hibás, minden csak át akar verni, minden megtéveszt és ami a legfontosabb, hazudik. A művészet is hazudik. A kortárs, őrült útkeresésében teljesen kiszipolyozza önmagát és távol kerül a közönségtől de még a saját identitásától is. A mi poklunk ez. A tény, hogy semmi sem igazi. Nincs már Isten a mindennapjainkban de nincs semmi más biztosság se. Minden fát kivágtunk magunk alatt. Apropó fák...
Érdekes, hogy minden hiteltelenséggel együtt valahogy azok megmaradtak önmagunknak és mostanában azt kezdem érezni, hogy az a világ az egyedüli hitelesség. Az organizmus univerzuma odakinn. A természeté. A Metamorfozisé. Valahogy az megmaradt önmagának. Hiteles, nem tudsz vele vitatkozni. Azt adja amit ígér. A természet egész nyugodtan röhög ezen az egész problémán, sőt talán értelmezni se tudja. Hiszen, egyáltalán mi az, hogy a saját identitásunkat torpedózzuk meg? Természeti szempontból teljesen értelmezhetetlen álláspont a miénk...na mindegy, csak gondoltam elmondom.

BLDG SZÜLNPT GYRGYi

Sznobfalvai-kortárs-vörös bldg szülnpt kívánok gyrgyi!!

20120327

Tavaszos raport

...ezeket a fákat rajzolom mostanában mindenhova, valahogy így elkapott a dolog, ez sövény, amin még nincs levél. Ez lett a hátterem, szóval megvan szép nagyban is aki esetleg szeretné. :)

20120325

Simpl teacsomagolás

Csomagolás tervezés tárgyból, évközi feladat. Szeretném majd kibővíteni sokféle teára, utántöltő tasakokra, filteres verzióra stb. Van azért a doboz tervezésnek is szépsége, még ha eleinte ez nem is látható. De azért aloés dobozt nem fogok csinálni soha. 

Bánatomat...

...alkoholos filcbe oltom. Annyira szeretném ha nem ezer egyetemi feladat lenne, hanem csak egy amire mérhetetlenül sok időt szánhatok...szerintem nyáron csinálok egy rajzfilmet ebben a grafikai világban.

20120322

MCKJGR

Első találkozásom a CS6-al. :)

[3/22/12 4:57:13 PM] Éva Krizbai: (rofl)
[3/22/12 4:57:31 PM] Éva Krizbai: És máskülönben?
[3/22/12 4:58:08 PM] Krizbo: kicsit meg vagyok fázva
[3/22/12 4:58:11 PM] Krizbo: teázgatok
[3/22/12 4:58:28 PM] Krizbo: és cisnálok giccses rolling stones posztereket :d
[3/22/12 4:58:30 PM] Krizbo: http://4.bp.blogspot.com/-05NkyYqJMeQ/T2tGtws0bHI/AAAAAAAAMOw/b-3g05Y2oZw/s1600/mckjger.jpg
[3/22/12 4:59:24 PM] Éva Krizbai: Háááát..... Minek?
[3/22/12 4:59:30 PM] Krizbo: csak
[3/22/12 4:59:36 PM] Éva Krizbai: Akkor jó


20120320

Mementó

Tavalyról még adós vagyok egy munkával. Az OMDK után elfelejtettem beszkennelni és feltenni a Mementó sorozat befejezett darabjait. Ma már azért sok mindent máshogy csinálnék... Papíron tus, 420x290. Mindegy is, itt vannak. Nem érzem, hogy be lenne fejezve a dolog, mint ahogy semmi sincs. Egyszer majd azt szeretném, hogy az összes ilyen privát mitológiát összeszedem és egy hatalmas, nagyívű sorozatot csinálok belőlük. :) Kipróbálok egy új dolgot, hogy felteszem ilyen szokásos módon, mozaikosan, meg egy új megközelítéssel, galériaként, hogy ne legyenek ennyire kicsit. Ilyen esetben talán ez praktikusabb. Szerintetek? Csak el ne kezdjetek oda kommentelni, mert nem fogom tudni számon tartani. Bár mondjuk ettől nem félek :D

20120319

BLDG SZÜLNPT MRCI


...dor, József, Ben...

...ha már Sándor, akkor József is befutott! Boldog névnapot a Józsefeknek, akik remélem hozzák a meleget. Így már csak egy név maradt a listámon!

Pufinak

Már megint azok rohadt elsősök...

Macskakövekhez imádkozni

Aztán van az úgy hogy az ember fia egyedül érzi magát, vagy neadjisten' kriptában, halottak között. De nem baj azért ordít a Sajnosbatár és lehet hogy éppen ez a baj. Visszainjekcióztam magamba egy csomó macskakövet.

20120318

Blogdogszülinapot

   Nos hát... na igen amit le akartam írni ezzel kapcsolatban azt már megettem itt, itt és itt. Szóval annyira sok minden nem maradt amit elmondhatnék. Persze ma azért megvolt a szokásos revízió, átnéztem a blog designjét, apróbb változtatásokat eszközöltem: raportminta - vagy pattern, újszerűen -  a háttérben, leredukáltam a színek számát 2-re, plusz fekete. Eltüntettem oldalról a randa Facebook dobozt illetve mostantól aztán tényleg minden elem a fejléc színéhez fog igazodni. Mindegy, szóval megfésültem kicsit. 
Ez egy ilyen dolog, hogy az ember újra és újra finomít egy kicsit a nagy művén amit immár fél évtizede hoz létre majd' minden nap. 
   Gondolkodom egy ideje a blogkönyvön...kéne hozzá vagy egy év mire mindent összeszedek és szépen betördelek, de azért nem lenne rossz az örökkévalóságnak archiválni ezt a sok mindent. 
   Annyiszor bezártam már, újraindítottam, átalakítottam, elemeztem...egyszer még ki is állítottam a blogomat! Sok mindent megéltünk már és tudjátok mikor visszaolvasom a dolgokat, illetve hát ha írom őket akkor rájövök arra, hogy ez a blog én vagyok. Bizonyos értelemben egy szinte tökéletes tükör rólam. És tulajdonképpen nagyon becsülöm azokat akik folyamatosan olvassák és nézik meg kommentelnek sőt adott esetben szerepelnek ebben a tükörben. Köszönöm nektek az odaadó figyelmet!
   Agyban és papíron már dolgozom a történet továbbfejlesztésén ami biztos valami breaktrough dolog lesz egyszer, ha elkészül. 
   Na jó kicsit keserűnek tűnhet ez amit most írok de ne tévesszen meg senkit, nincs rossz kedvem. Csak ez olyan mint a szülinap. Egyszerre vagy boldog meg persze rosszkedvű, hogy hát igen, nagyon megy az idő. Öt év...akik ma születtek, öt évvel ezelőtt, már járnak és beszélnek! De innen nézve ez a blog is megtanult beszélni, járni, önálló életre kelni, ide-oda elvetődni az interneten. Nem is tudom...nem írok most más, mert tényleg mindent leírtam korábban. Két dolog tuti, és mondjuk erre nem számítottam az elején, csak reméltem. 
   Az egyik, hogy eljön ez a nap, mikor 5 éves lesz a Krizbo.com. A másik pedig, hogy lesz ember aki olvassa ezt. Nem tudom van e olyan köztetek, aki végig követett ezalatt az idő alatt, azért remélem, hogy akad. És azt még inkább remélem, hogy nem érzi most ennyi idő távlatából elfecsérelt időnek. 
   Mindenesetre köszi mindenkinek aki kitartóan olvassa, nézi, hallgatja és próbál eligazodni rajta. Remélem nagyobb sikerrel jár mint én! :)

Szóval emelem ásványvizesüvegemet Rátok, kedves olvasók, és a Krizbo.com ötödik évfordulójára! Köszi az eddig együtt töltött időt! Most pedig irány tovább, jövőre ugyanitt, ugyanekkor!


   Na mondjuk azért még egy pár szót erről. Már nem az "ünneplés" részéről, hanem a dolog milyenségéről. Mostanában többször kerülök olyan helyzetbe, hogy valamiféle "porfoliot" kell mutatnom és nagyon nem tudok ilyenkor mint elküldeni, mint a blogom linkjét. Ezen sokat gondolkodom, hogy vajon ez jó e. Mármint hogy egy potenciális megrendelő a képek és a grafikák között mondjuk félrészegen írt bejegyzésekkel meg zennékkel meg ilyen kamaszos dolgokkal találkozik....
   Szóval azért nem így képzeljük el sose egy grafikus portfolióját, de valahogy minél több idő telik el, annál inkább úgy érzem, hogy ez valahogy jobb mint egy szép, letisztul weboldal ahol minimal szól fehér háttér alatt. Tulajdonképpen örülök neki, hogy ez ilyen. Őszintébb. Mindegy, ezt azért még hozzá akartam írni! :) Vezessetek Ti is blogot!!! 

Ui.: Ha van valakinek valami élménye ami a bloghoz kötődik, vagy emléke, írja meg kommentben, és ha van néhány akkor összeszedjük egy posztba!


– B L D G N V N P T –

Három Sándor van az életemben, az egyiktől olvasok, egy Melindát nevelte fel egy pedig engem tett emberré. Boldog névnapot mindhármuknak! :)

20120317

Életérzés, élet-érzés!



Mikor befagyott a tó,
Elbújt minden áruló.
Egy utolsó villanás
Kráterszerű vermet ás.

Mikor feltámadt a szél,
Állt, a végéről beszélt:
"Ez utolsó pillanat,
Holnap nem lesz pirkadat!"

refr:
Mikor megmozdult a föld, az összes templom romba dőlt.
Mikor szétfröccsent a nap, a bíborszínű ég alatt.
Mikor elindult a sár, és óceánban a határ.
Mikor szétfröccsent a nap, akkor lettem boldogabb!

A Nagy Almában lett egy rés,
Két madár bevágott és
Égő szárnyakon
Jött mi volt a vásznakon.

Egy hamvadni rest gyufán
Aludt a szőke délután.
Éjjel lezuhant a Hold,
A nap is régen verve volt.

refr.
Kavargott a levegő,
Megnyílt minden temető
És az összes halottak,
Aranymaszkban daloltak.

Reggeli újra-konklúzió

Hát ahogy most így végignézem a csata utáni körképet...mondjuk érdekes módon én mindig ezeket az összecsapott, vagdalkozó dolgaimat tartottam jónak. Most is úgy érzem, hogy ez a sok fröcsögés még mindig ezerszer értékesebb mint egy szépen kimunkált, hamiskás értekezés az élet mélyebb értelméről. Tegnap, reggelig olvastam a régi szövegeimet, és tényleg olyan lényegi változást nem látok. A két-három éves posztokból eljutottam a nemrég írt szövegekig, és mikor éppen elkap az írhatnék, akkor ugyan azzal az átéléssel írok mindenről mint régen. Ugyan úgy villannak fel a zenék és a képek, ugyan annyi a helyesírási hiba és valahogy ugyan azt a lelket érzem. Ettől pedig nagyon boldog leszek, mert ez azt jelenti nem lettem grafikus. Szóval sikerült túlélni a dolgokat. Nem tudom értitek e. Az, hogy blogot vezetek hatalmas segítség, mert mindig visszaránt az álmaim közé. Találtam erről egy tökjó bejegyzést. Van már vagy két éves, de ma is írhattam volna:

Úh...szóval izé. Azt ismeritek, hogy milyen mikor nem tudsz szabadulni attól a rengeteg mindentől ami a fejedben kering. Hogy tele vagy gondolattal, egy csomó mindent tudsz és egyszerűen nem tudod hol vedd fel a fonalat, hogy elmondhasd. Reméled, hogy mondjuk egy kiposztolt videó vagy valami kapcsán a másik hasonlót fog érezni mint te. Hogy a megidézett élet-hangulat majd ugyan azt juttatja eszébe, de persze az egész csak viszonylagos... Vagy felteszel egy fotót, és bízol benne, hogy pontosan érti a másik, hogy miért van az ott. Ilyenkor leülnék valami kényelmes helyre, és csak mesélnék nektek órákon át. Mindenről. Amire rájöttem, átéltem...a sötét pillanatokról éjszaka, és a napfényesekről délután. Meg arról, hogyan keresi egy egész generáció az identitását a virtuálistól és képzettől felhígult valóságok között. Hogy miben látom a férfi nem kilátástalan hely keresésének tüneteit. Az összemosódó határokról a nemek között. Arról, hogy a rézkarc mit jelent nekem és mit rajz, mit a filc, mit a papír. Mesélnék nektek hogyan riadok fel néha álmomból arra, hogy egyre csak rajzoltam, és mégse sikerült szépet festenem. Körülöttem szellemek, a terem falai elmosódott körvonalak csupán. Mesélnék nektek arról, mennyire égeti a csuklómat a karláncom hiánya. Mesélnék arról, miért vagyok szerelmes. Elmondanám, hogy merre sodródom...el akarom mondani. Mindent el akarok mondani! Mesélni akarok arról, hogyan égett el minden irat az anyakönyvi hivatalban sok-sok évtizede, ezzel elmosva a Krizbai család gyökereit. Mesélni akarok a karácsonyról, elmondani milyen érzés felkelni. Milyen mikor sok a kötelességed, milyen mikor végre rájössz, hogy nem minden fontos. Rácsodálkozni erre arra...milyen gyönyörű a higanyszerűen csillogó sáros jég a betonon. A szél hogyan bánt kifejezetten pont engem, mintha kiszúrt volna magának. Mesélnék...egy életen át csak mesélnék. A fák elhalnának, az ég elsötétedne, aztán újra felragyogna, új levelek nőnének... én pedig csak mesélnék és mesélnék. Történeteket olyan helyekről, ahol csak én jártam. Elfelejtett városokról, lopott iPodokról és megujjazott ribancokról, benzinkútnál parkoló kamionosokról, utcasarkon megszólító kopaszokról, betelt noteszekről...úristen...felhőkről, kutyaszarról, olvadó hóról, elszívott bármiről, apró mérlegekről, szőnyegen ülésről, fesztiválról ahova egyedül keveredtem le, csövesekről akikkel beszélgettem és a sátramban aludtak, elhagyott telefonokról, megtalált bicskákról, üldözött betörőkről, haldokló macskákról, veszekedésekről. Mesélni az apám vállára esett hollóról, mesélni, hogy anyámnak hogy emelt kalapot még Barcsay is...de arról, hogyan érettségiztem, hogyan ébredtem ruhák között, padon...azt átsétált éjszakákról, a papról aki tolvajnak nevezett...úristen...annyi de annyi mindenről! Az életem egy hosszú road movie: pillanatnyi megállókkal. Néha stoppolok, néha ülnek mellettem a kocsiban, néha nem. Néha sírok, néha nevetek, és az egész egyre csak történik, és én el akarom mesélni. Mindent ami velem történt és történik, hogy sose tűnjön el. Mert nem is a vándorlással van bajom, hanem a felejtéssel. Mindenkik tudja, hogy élt egyszer egy Krizbai Gergely...egy Krizbó, aki Látott. Tudni, hogy az emlékeim nem halnak meg velem együtt.
Mindegy, nézzétek el nekem. De azért a retinámra feszülő világ alól kibújni nem tudok! :)

Konklúzió

Tudjátok arra jöttem rá, most így hirtelen szépen egyedül a sötétben félrészegen, hogy tulajdonképpen blogot vezetni kurvajó. Mármint persze, nem hallja senki. Ez tény és ezen nem is nagyon lehet változtatni. De amit egyszer leírtál az ott marad és igen, valóban egy tanáccsá transzformálódik az évek alatt miszerint "Baszki ne felejtsd el honnan jöttél és ki voltál!". Ez egyike a beépített védelmi mechanizmusoknak amik tökön rúgnak ha esetleg letérnél az útról. Előszivárognak a régmúlt idők és élmények és ezredjére is a hülye kicsi fejedbe verik, hogy emlékezz. Emlékezz ki vagy! Emlékezz ki vagy MacBook mögött, emlékezz ki vagy a pénz mögött, emlékezz mit akartál, emlékezz mit csináltál. Nem hagyja hogy elfelejtsd, kinek tartozol felelősséggel. Emlékezz rá, hogy mit ígértél annak a szerencsétlen 16 évesnek aki voltál. Leírtad ki vagy és miben hittél és ha nem annak megfelelően csinálod, akkor faszul csinálod.
Persze sok minden alakul, sok mindent máshogy, tisztábban látsz de az esszencia meg kell hogy maradjon. Mert tényleg, nem az vagy amiket tanultál, nem az vagy amit mondtak, nem az vagy amiről meggyőztek. Járulékos dolgok ezek, amiket távolsággal kell szemlélned.
Igen, átéltem sok mindent, sokat nem hallott senki, de ki nem szarja le? Én emlékszem, ahogy az előbb is írtam. Emlékszem ki voltam és mit akartam. És ezt sose szabad elfelejtenem. De önmagában az emlék is kevés, mert azt torzítja az idő. De amit leírtál az ott marad. Egyedül kell legyek, hogy megtaláljam merre tartok és merre kell, hogy tartsak. Ki kell szabadulnom a mindennapjaimból, hogy lássam a jövőmet. Emlékeznem kell a plátóiakra, emlékezni a kis halálokra, szenvedésekre, piszlicsáré szerencsétlenkedésekre és szemen köpnöm a tükröt ha úgy érzem helyesnek. A művész az, aki minden nap felszabadítja magát. Most pedig ordítson a BassDrive.
 

Fél évtized

Éppen csak ledobtam magam a székbe, az erkélyről visszatérve, a pohár unicum és a doboz sör pedig barátságosan koccan a fekete ikeás asztal kopott felületén ami túlélt már egy csomó rajzot és philip glasst. Mélázgatok mert a blogomat olvasgattam visszamenőleg, az ötéves posztokat és a rájuk adott öt éves válaszokat. Kommenteket, kis vitákat. Próbálok rájönni, hogy honnan, hova mentem az eltelt potom fél évtizedben. Mire jutottam tulajdonképpen? Mi változott azóta, hogy orvvul lekoppintva Eszpee-t meg Erdészádámot, blogot indítottam.
Találtam például egy kis szösszenetet amiben elmondom minden szarnak a Mac-et. Találtam mérhetetlenül naív szövegeket erről-arról, meg egy csomó jó fotót. Mostanában nem szidom a Mac-et, kevésbé vagyok naív, de valahogy kevesebb a jó fotó. Mostanában van viszont egy csomó grafika, sok Minimal, rengeteg húsvirág meg miegymás. De ezzel együtt ugyan annyira tanácstalan vagyok mint akkor. Egy csomó mindent nem értek, ugyan annyira nem találom a helyem, nem vagyok elégedett, nem vagyok maradéktalanul boldog, de már belátom, hogy nem is leszek sose. Az éjszakai séták végeredménye ugyan az, ugyan ott kötök ki minden kör után. Sztrájding a sötétben, eredménytelenül.
Akkor mi értelme van ennek az egésznek mégis? Az ember reméli, hogyha naplózza az életét akkor meglátja a folyamatot. Valamiféle revelációt kap, arról hogy ki is ő és mit akar az élettől. De én csak grafikákat és újabb grafikákat, fotókat meg egy csomó nyafogást látok. Dolgozom, és közben várom hogy egyszer csak valaki meglássa amit én, és azt mondja "baszki ez kurvajó, valahogy ezt mindenkinek meg kéne mutatni". De nem jön el ez a pont én meg csak csinálom és csinálom évek óta. Szélmalomharc. És most jöjjenek szövegek és fotók régről:  
"Pestben nem csalódik az ember. Mindig ugyan az. A változatlanság maga. Ugyan olyan nyomasztó mint mindig. Sínen vagyok. Jó és rossz értelemben is egyaránt. Sínen, mert megvan a vizsgám, és sínen, mert kezdődik megint a robot, de most utoljára. Egy évet kell kibírnom."
2008-08-25 
"Érdekes a hazaérés, a csend után. Valahogy minden hang, ami akkor rezegteti meg a dobhártyám mikor a házba lépek, megtelik egy sajátos erővel. Azok a hangok, amiket mindig, folyamatosan hallunk, előlépnek a háttérből és megmutatják magukat. A hűtőszekrény ventillátorának állandó mozgása. A bekapcsolva hagyott TV zsizsegése. A kattanás, mikor a lámpakörte leáll. A mélyhűtő halk puffanása. A hang, ahogy a szedőkanállal fagyit teszek a tálba, majd ahogy ugyan ez a kanál bugyborékolva süllyed el a vízben. A finom, hideg érintés alig hallható nesze, ahogy a fagyi végigcsúszik a kehely belsején. A számítógép hangjai, az USB-s ventillátor pörgése, a szkenner hangja, a billentyűk kopogása.... Mind olyan hang ami állandóan jelen van, ezért hallhatatlan. A háttérzaj. De mikor nincs más zaj, ilyenkor éjjel, mikor mindenki alszik, a hangok felfedik magukat. A pisszenések ereje pedig megrendítő. Letaglóz még a mikrohullámú sütő pittyegése is. Olyan zörejek, amik minden nap körülvesznek, és mégse hallod őket. Csak mikor minden elnémul és kegyetlen csendbe burkolódzik."
2008-08-20
"Egy lány fut, vagy kocog végig a Duna korzón. Távol, valamerre nagyon messze a bizonytalanban, láthatatlanul fénylik a Cassiopeia. Egy mozdulatlan hullócsillag szeli át a semmit. A Balkán szellemé ez a kora éjszaka. A tomboló, sötét, akasztott zene, halálraítélt lelkek számára. Kusturicát izzadunk a szúnyogoknak. "Mi ez a fekete zászló? Isten meghalt?" idéz valakit a Kollega a Templomdombon."
2009-07-16 
"13 óra 2 perc 28 másodperckor megállt egy óra a Szamárhegyen, mikor leesve az emeletes ágyról, kiesett belőle az elem. Ugyan ebben a pillanatban milliárdnyi fényévre innen összeért két galaxis, ezzel kezdetét vette mindkettejük entrópiája. Valahol Európában egy fiú éppen arra gondolt, milyen érzés lehet Coruscan-ban felkelni reggelente, és az ablakból az elnyújtózó felhőkarcolókat látni az Űr alatt. Pontosan ekkor raktározódott el az emlékeim között egy fontos álom. Ugyan ebben a pillanatban öcsém éppen hazafelé sétált a kőhegyről. Egy hangya királynővé alakult. Egy tudós valami lélegzetelállító felfedezést tett a kvantumfizikában, miszerint valamilyen kozmikus módon minden esemény összefüggésben áll. Melinda ebben a másodpercben vett egy mély levegőt, amit kifújva megrebbentett egy virágszirmot az asztalán, míg keze apró mozdulataival mozgatta a kurzort a Sims 3-ban. Argentínában egy nő elélvezett, míg a vele szomszédos bádogkunyhóban felhangosították a TV-t. Dana letette a telefont, mivel a Főnöke nem válaszolt a hívásra, és visszaült a számítógépe elé. Egy férfi megnyomott egy gombot, aminek egyik következménye egy olajfúró torony beindulása volt. Valahol elbomlott egy kutyatetem. Egy kopaszodó, középkorú személy Viagrát vett. És most, ebben a pillanatban 14.51-kor kiestem a ritmusból a fogadott telefonok és a család nyüzsgése miatt, így ez az írás sose kapja meg azt a formát, amire hivatott volt."
2009-06-29
"Futottam. Egyik sikátorból a másikba kanyarodtam, a lehető legszebb, legszélesebb ívben. Úgy éreztem madár vagyok. Kitárt szárnyú sirály vagy inkább sas. Keresztül repültem a városon, súlytalanul mint a gondolat, könnyedén. Huzatnak éreztem magam. Olyan volt mint egy látomás. Elhagytam magam mögött az utcát. A házakat, a Szamárhegyet, Szentendrét...Pest a Szürke Város villanásnyi jelenés volt csupán, pillanatok alatt eltűnt a horizonton, Pest Megyével együtt. Egyre jobban elmosódik a táj. Az országok, tájegységek...a kontinensek színek csupán, formát egyet se látok már. Egyik se olyan nagy, hogy tizedmásodperceknél tovább maradjon a látóteremben. Aztán a bolygók jönnek, mind más színű...csillagok...galaxisok és még ki tudja mekkora egységei az univerzumnak, színek csupán. Egymást váltó tónusok. Elvesznek mögöttem, de mindig jönnek újak, egyre nagyobbak. A végére ezeket se látom. Valami maszat minden. Egyetlen egy szín, ami mindegyik és egyik sem. A Mindenség tónusa. Isten színe. A teremtő szín, amiből származik az összes többi. Végül csak ezt látom. Semmi más nincs, csak ez. Egy örökkön tartó végtelen szín, a közepén velem. A sebesség végső határa maga a tökéletes mozdulatlanság. A viszonyítási pont nélküli állandóság állapota.
2009-05-13
"Kis szünet, Hot Dogot eszem, az utolsó darabot megvettem magamnak. Rágcsálom. Ülök a földön, lassan elfogy. Észreveszem, hogy nincs rajtam póló. Mifene. Ez hogy történt? Visszaveszem a pólóm, és belesüppedek megint a zenébe. Aztán apránként megtalál minket a hajnal, és ahogy a fekete égbolt apránként a kék színeit ölti magára, leesik, hogy legalább 10 órája tart a party. Még mindig bulizunk. Aztán elfáradok. Valami fehér teát iszom egy autónak támaszkodva és várom azokat akikkel jöttem, akik szintén mennének, de még várnak. Lányokra, barátnőkre. Várom őket, akik várják őket. Lekeveredünk a hegyről, szétválunk, találkozunk, aztán megint szétválunk, hogy aztán újra összefussunk lenn a McDonald's ban. Valami Toast-ot eszünk, és Kaskával arra jutunk, hogy szemétre való mocsok. Ülünk a HÉV-nél, egy ilyen áram dobozon, törökülésben. Nézzük az embereket. Gyűrött arcúak, autóban ülők, még mindig bulizók, egy öreg néni Nike cipőben viszi a hajnali bevásárlást. A sötét, arctalan és jótékony organizmus kellemetlen, idegesítő és taszító individumokra bomlik. Ez a fény ára. Haza zötyögünk a HÉV-en, Szentendrén még várunk, aztán ki-ki megy a maga háza felé, és végül is ezzel ér véget a 3as6árh1-i Illegalparty."
2008-07-16
"Érdekes dolog ez, végignézni, ahogy felnő körülöttünk a világ(unk), és az olyan kifejezések hogy "...apa lesz..." és "...megkérem a kezét..." már nem valami távoli, és valószerűtlen jövő részei, hanem a jelen témái. Dolgozunk, összeköltözünk, apák és anyák leszünk, felnőttek lettünk, de belül mégis gyerekek. Látjuk a változást, hogy a városból kikop lassan a generációnk, mi pedig nem berúgni járunk már le, hanem fényképezni, vagy beszélgetni, és a pálinka se a szétesés, csak a megérdemelt szíverősítő. Meglepődtem magamon, mikor azt kellett mondanom egyik este, hogy srácok megyek, mert holnap melóhelyre kell mennem. Eljött ez is, és persze ideje volt, előbb utóbb így kell alakulnia, előbb utóbb én is kilépek a gyerekkor biztonságából. Előbb utóbb mind kilépünk, és nosztalgiával emlékszünk vissza ezekre a régi szép időkre." 
2007-12-22
És most, mikor mindezt a sokat én is végig olvasom, azt érzem, hogy én már mindent elmondtam, csak nem hallotta senki. Üzenetek nekem, tőlem, a jövőbe, vagy a múltból a jelenbe. Egy haszna biztos volt: Emlékszem mindenre. Én még emlékszem mindenre. Érik az a blogkönyv. 

20120315

Gimi


(notes on) biology from ornana films on Vimeo.

És akkor kiderül, hogy megfilmesítik a gimis éveidet! :D Ezek szerint nem csak én jártam így annak idején!

MRC.15


20120311

Moan

És nincs halál és nincs élet és nincs menekvés, nincs remény, nincs félelem nincs megváltás és nincs átok se. Nincs nihil és nincs gyötrelem, nincs fájdalom és nincs bánat. Nincs egyik se és van mindegyik, a Vanság megkérdőjelezhetetlen teljességében. Logók vannak, jelszavak, eszmék, tartalmatlan tartalmak. Átlagok, diagramok, listák, elképzelések a tipikusról. Tipizált egyének, anyagtalan homály, meg nem értett tartalmatlanság. A semmi felmagasztalása, Isten letaszítása a Trónról ami ott se volt. Mindet fröccsök fölött, italok alatt, asztalok mellett, barátokkal váll vállvetve. Harc valami ellen ami sose lesz és sose volt és mégis vasökölként zúzza apró darabokra az álmokat, aminek megszületni se volt lehetősége. Az igaztalanság ott sütkérezik a Duna parton, de ott volt, akkor a Szinva Teraszon, velem volt a Rábaközben, fogta a kezem az Ikva mellett és megsimogatott mikor sírtam az Alföldön. Egy állandó örök barát, az ellenségem. Esernyő Úr, Kapitalizmus, Liberalizmus, kézzelfoghatatlan kézzelfoghatóság. Minden szépen összemosódik és elveszi a motiváció kis morzsáit, hogy megmutassa, nincs rájük szükségem. Az élet az Éhség, ami elmondatja veled: nem vagy éhes, és mégis felfalsz mindent ami él.

20120310

Jean "Moebius" Giraud (1938 – 2012)


You blocked me on facebook...

...és ez mennyire tökéletesen formába önti a korszellemet, mind zeneileg mint "szövegben" :D Csodálatos kis darab.

Parttalan

20120306

Makró

Mi lenne ha az objektívet fordítva tennéd fel a gépre...
...hát ez lenne.

20120305

Hive

Azt hiszem visszaszokok a kézi rajzra és egy időre hagyom a gépes firkálmányokat.
 

20120303

Popartos elhajlás

Esetleg valakinek 70x100-ban, valamelyik a kanapé fölé? :D