20120130

Draw.

Papírokat kell szereznem, filceket kell vennem, tollakat kell töltenem, szöveget kell írnom és el kell kezdenem rajzolni.

20120116

Disznók tánca

Mostanában mikor némi pihi után cafatokra dolgozom magam - merthiszen miért ne éppen az utolsó 2 napra hagyjam a munkáimat - kispált hallgatok. Megint, megint, megint. És az a helyzet hogy szembe kell néznem a ténnyel: rajongó vagyok. Pedig én tényleg azt hittem, hogy intelligens emberek nem tudnak ilyet. Mindegy, lényeg hogy szerintem ez a legjobb kispál szám. De legalábbis az egyik legjobb és mivel sokat hallgatom, hallgassátok ti is. Szeretlek titeket. 

20120114

Iskolai feladatok: Kreatív tipográfia, Könyvtervezés

Lassan elérkezett a kipakolás, elkezdem felteszegetni min ügyködtem ebben az évben. Feladat: három könyv tervezése úgy, hogy azok ugyan annak a sorozatnak a részeit képezik.
Update: Egy alapos fejmosás után újraterveztem a könyveket és nagyon megérte.
 Régiek:

Hybrid

Hybrid... Tegnap éjszaka újra felfedeztem magamnak. És még most is annyira tetszik mint 3 éve.

Kis tartalmak

Minden azzal a gesztussal kezdődött, jó 100 millió éve, hogy egy keményebb triász kori vihar kicsavart a helyéről egy szép szál páfrányt, majd befújta a mocsárba. Később úgy alakult, hogy a mocsár veszített a nedvességtartalmából és szilárdulni kezdett, a mi páfrányunk pedig tömörödni.
Teltek múltak az évszázadok, évezredek, évmilliók. Jöttek mentek a meteorok, tektonikus mozgások, éghajlatváltozások, jégkorszakok.
A páfrányunk pedig elég hosszú idő elteltével akkor látta meg újra a napvilágot, mikor is egy kormos arcú brazil munkás - aki 1 dolláros órabérért dolgozik - elkiáltotta magát "Grafit!"
A fekete kődarab egy hordóban átszelte a fél világot, hogy Európában kössön ki, a Rotring egyik gigászi feldolgozó üzemébe. Ott szétforgácsolták, keverték, ötvözték, formázták egész addig míg egy kis tégelyben végezte, amire a 2B illetve a 0.5 mm feliratokat ragasztották. Ezután egy kamionban áthozták sok társával együtt Magyarországra, ahol a Hungaropen raktárában porosodott. Később Sopronba került, az Erzsébet utcai Írószer boltba ahol megvettem 150 Ft-ért.
Ezután a doboz elkeveredett itthon, de mikor megtaláltam, máris befogtam a tollamba egy hegyet, és most nap nap után porlik a rideg fémcső szorításában, rajzoknak adva életet.
Ugyan az a grafit, ugyan az a páfrány hívja életre a vérengző, nyálas szörnyetegeket, és hatalmas, ártatlan szemekkel néző szőrös kis cukiságokat, termeszvárakat, lebegő sziklákat és monolithokat. Érezni, hogy ez a történet már akkor elkezdődött mikor az a páfrány még ki sem bújt a magból, és nem lesz vége a papíron se. Ez csodálatos dolog.
••
Nemrég felfedeztem ezt a QR Code-s dolgot. Teljesen el vagyok tőle ájulva. Annyi lehetőség van ebben az egyszerű kis dologban, amit elsőre talán felmérni se lehet. Eleve a tartalmiság amit ez hordoz. Ez már nem teljesen olyan mint a bináris rendszer, noha mégis az. Fekete - 1, fehér - 0. De a jel maga már nem számsor, még ha a gép azt is csinál belőle. Komplikáltabb mint a vonalkód. Ez már számítógépül van. Olyan mint a hieroglif írás, vagy mint akármelyik írott szövegalkotási forma. Az írott nyelvnek egy teljesen új koncepciója. Azt hiszem, hogy lesznek még ezzel kalandjaim.
••
Azt hiszem most már egészen nyilvánvaló, hogy ez az évtized a hősök haláláról szól majd. Ezzel szembe kell nézni. A mostanában elhunyt Bernáth (y) Sándor kapcsán vált számomra egyértelművé. Őt magát nem ismertem személyesen, pedig biztos megfordult párszor nálunk, Apuval jóban voltak úgy tudom. A fiával pedig még dolgoztam is együtt, de épp csak egy villanás erejéig. Akkor még nem voltam készen a grafikára. És ami azt illeti Arra a grafikára most se vagyok. Nem is leszek. Na de nem erről akarok írni.
Azt gondolom a legtöbb dolog ami ma történik a művészetben itthon, az visszavezethető a rendszerváltás előtti-körüli hőskorszak hőstetteinek hőseire. Azokra a ma már ötvennél idősebb, hetvennél talán fiatalabb "srácokra" akik az átkosban dolgokat mertek tenni, és valahogy ezt a szokásukat ugyan úgy megtartották a váltás-változás után is. Bernáthy annak idején Bizottságos volt, aztán később meg az itthoni techno kultúra megkerülhetetlen - alapító? - alakja. Már akkor elektronikával foglalkozott mikor én épp csak a csörgővel ismerkedtem.
De ugyan ezt elmondhatnám Apámról is, de elmondhatom az ő nemeziseiről, barátairól, ismerőseiről. Valahogy az akkori avantgarde éra sokkal inkább "jelen" volt. Ami ma történik, mindenképp ebben gyökeredzik.
A provokatív zenekarok "Bizottságosak", a művészeti csoportok "olyanok mint a Vajda Stúdió volt akkor" stb. Mintha azóta semmi nem történt volna. Ismételjük, értelmezzük.
Bár ez kicsit olyan, mint a Föld gömbölyűségének felfedezése után valami hasonló volumenű felfedezést elvárni. Nem nagyon lehet újat találni ezután. Minden új felfedezés erre épül és legfeljebb csak finomodik, vagy új kontextusokba kerül. De nem lehet jobban megőrülni mondjuk Lacánál. Vagy ha lehet, akkor az olyan Lacás lesz.
••
Szórakozott vagyok. Ez tuti. Nem tudok összetett feladatokat hiba nélkül megoldani. Például "vidd ezt a csomagot, szerezz hozzá borítékot, címezd meg, add fel ajánlva". Na az tuti, hogy valamit máshogy fogok csinálni. Ajánlott helyett elsőbbségivel adom fel. Vagy valamit elnézek, vagy mittudomén. Valami lesz, amitől még a feladat teljesül, de... Megoldom, de nem úgy. Jó lesz, de nem tökéletes.
Ez azért van mert közben valahogy hallom a kozmosz hangjait és az sokkal érdekesebb. Nézegetni a rotring hegyeimet a parkban meg kávézgatni, rajzolni, gondolkodni, beszélgetni nénikkel és tudatosan kizökkenteni a csoporttársaimat a munkából. Elkalandoznak a gondolataim és ettől a világ olyan ködös lesz és távoli.
Olyan ez mint mondjuk levelet írni úgy, hogy beszélgetsz közben valakivel. Érthető lesz amit írsz, de tele lesz apró tévedésekkel. Elírásokkal, szóismétlésekkel, stb.
A mindennapokat pontosan így élem meg. Csinálom amit kell, de közben beszélgetek a kozmosszal, és higgyétek el nem olyan nagy baj, ha ettől kicsit szétszórtabb az ember. Azt hiszem talán a kozmosszal való kapcsolat az ami segít megőrizni az ép eszemet. :)

20120113

QR Codex

Aki ne adj Isten egy 70x100 -as poszterrel akarja magát meglepni ebből, ne fogja vissza magát és rendeljen. De tényleg! 

20120109

#70 Daily Meli

Félelmetes, hogy megy az idő! Ez már a 70. DailyMeli skacok!

20120108

Mosatlan

Van valami lélegzetelállító a mosogatásban. Meg egyáltalán, a mosatlan tányérok fizikájában. Szóval, hogy az embernek, ha elkezd egyszer mosogatni, szembesülnie kell a ténnyel, hogy sose fogy el a mosatlan edény, pohár, tányér stb. Ha életed végéig, egész a halálod napjáig minden nap 24 órán keresztül mosogatsz is, akkor se érhetsz a végére! Halálod után is marad mosatlan az utódaidra.
Persze, miért van ez? Azért, mert úgy termeljük a mosatlant, ahogy a szemetet. Az létezésünk egyik mellékhatása. De mégis, döbbenetes! Szembenézni a ténnyel, hogy sosincs vége. Minden nap felveszed a szivacsot, minden nap súrolsz, de mosatlan mindig lesz. Ha el is mosol mindent, a végére megszomjazol, és azzal az árva vizespohárral azonnal újratermeled az Ellenséget.

20120107

Bele a levesbe

Magyarországról fogok írni megint, de kicsit távolról indítok, hogy értsétek, mi is idegesít engem igazából.
Kezdjük az elején. Grafikus vagyok, tollakat használok. Mostanában főleg az ArtPeneket mert már van belőle a vékony mellé egy szép vastag is. Imádom őket, mert jó velük rajzolni. Töltőtollak, tehát két módon kerülhet beléjük tinta. Az egyik, hogy veszek patront, csomagját 500 Ft-ért, a másik, hogy veszek egy-egy konvertert, 1500-2000 ft körüli áron, ami kicsit olyan mint egy injekciós tű: akármilyen tintát felszívhatok vele a tollba. Mindkét megoldás helyes.

Azt is tudjátok, hogy csinálom a DailyMelit, amihez nagyon jó eszköznek bizonyult az ArtPen. A mostani ötlet kicsit nagyvonalúbb mint szokott, mert minden egyes betű beterít egy A4-es lapot. Viszi a tintát mint a huzat. Nincs is ezzel gond, hát majd bemegyek az írószerbe és veszek még patront. Igen ám, de nem tartanak. 3 hét múlva jön áru. Ez azért baj, mert a kipakolásra ezekkel a tollakkal akarok dolgozni, de az közelebb van 3 hétnél. Konvertert éppen vehetnék, de azt se tartanak. Egyik soproni üzletben sincs ilyen, nem is hallottak róla. Szentendrére kell érte menni a Hungaropenbe. Na, gondoltam magamban, majd rendelek onnan.
De nincs webshop, se weboldal, semmi. Ha lenne is, akkor se lennék kisegítve, mert a konverter mellé tust is vennem kéne, olyat ami jó a tollamba, de olyat szerintem még csak nem is forgalmaznak Magyarországon. Körbeszaladtam az írószerboltok weboldalain, de csak olyanokat találtam, amik átláthatatlanul bonyolultak voltak és ha tartottak is olyan cuccokat amilyenek nekem kellenek, megtalálhatatlanok az oldalon. Olyan meg hogy művészellátó webshop szerintem egyáltalán nincs. Hobbiművész baromságok vannak. De hogyha én mondjuk egy Pelikan Noodler's Ink-et akarok venni egészen konkrétan, akkor fordulhatok a Pelikanhoz, vagy utazhatok Ausztriába a Boesnerbe. Töketlenkedés. Tehát szokásos itthoni alaphelyzet. Ami kéne az nincs, ami van az szar.
Felmerült hát bennem egy webshop ötlete. Egy áttekinthető, tiszta, online művészellátó, beszkennelt vonalmintákkal, rövid termékbemutató videókkal és egy héten belüli szállítási időkkel. Imádnám csinálni. Mindenből rendelnék egyet, kipróbálnám, írnék róla kinek ajánlom, kinek nem stb. Még a designt is elkezdtem fejben összerakni. Tuti dolog lenne, szerintem lenne igény egy jól működő online művészellátóra.
Igen ám, de pénz kell hozzá, legalább az alapkészlet felvásárlásához. Vásárló kéne hozzá akinek van pénze vásárolni. Háttér kéne hozzá, olyan nagyker amire lehet alapozni. Itthon pedig egyik sincs. Magyarán megcsinálnám a legjobb online művészellátót, aztán be is fejezhetném, hiába a sok befektett energia. Minden ötlet és elképzelés halálra van ítélve Magyarországon. Kormánytól függetlenül. Misztótfalusi Kis Miklóst is "megfeszítette" a magyar nemesség mikor merészelte meghonosítani a magyar nyelvű Biblia nyomtatást.

Persze mondhatnád, hogy rendeljek külföldről, de az növeli a postaköltséget, kiszámíthatatlan mikorra érkezik meg és benne van a pakliban, hogy a Magyar Posta egyszerűen elkavarja a csomagom.

Na mindegy, szóval ami kiakaszt, az a mozdulatlanság. A dolgok bepállott mivolta. Magyarország egy teleizzadt, hetek óta hordott alsógatya amit az a francért nem enged kimosni a viselője.

Összességében

Ma reggelinél - vagy ebédnél? - megkérdezte Melinda, hogy nem hiányzik e nagyon az előző évi hangulat. Mármint a másik albérlet, az egyedüllét stb. És ezen azért elgondolkodtam. Na nem a válaszon, mert egyértelműt nem tudtam rá adni. Hanem inkább rácsodálkoztam a saját logikámra. Meg egyáltalán arra, hogy egy "hiányzik e?" típusú kérdésre milyen érzelmi reakcióim vannak. Illetve, hogy milyenek nincsenek.
Egyből azt kezdtem mérlegelni, hogy az amit veszítettem tavalyhoz képest, visszajött e valamilyen más formában. Szóval, hogy azokat a buliknak az elvesztését amiknek a végén két napig le volt engedve a redőny és megpenészedtek a tányérban a rántotta maradványok vajon mennyiben kompenzálja a jelen. Az a jelen, amiben reggel Melinda felhúzza a redőnyt és a narancssárga függönyön keresztül beömlő fényben szinte ragyog az alakja, a levegőben friss süti és kávé illat, én pedig friss vagyok és kipihent. Egyáltalán az, hogy ezek mennyire összehasonlítható dolgok?
Aztán végül arra jutottam, és ezt is mondtam neki, hogy az életem előző szakaszának is megvoltak a maga szépségei, amik éppen ezekben a torz, macskajajos másnapokban mutatkoztak meg. Illetve hát ennek a szakasznak is megvan a gyönyörűsége, a puszikkal, friss kávéval és reggelivel.
Na mindegy, ezt most azért mesélem el, mert ez talán egy jó hozzáállás. Annak látni a dolgokat, amik, és észrevenni, hogy egészen más dolgok is lehetnek ugyan annyira jók.
Így is úgyis mindennek megvan a maga szépsége és a vele járó árnyoldala. De talán az vezet el...hát kimondom, a boldogsághoz, hogy ezt egyszerűen tudomásul vesszük. Nincs abszolút tökéletesség és optimális állapot. Talán olyanok vannak, amikben a mérleg egyértelműen eldől egyik vagy másik oldalra. Ilyen volt a gimi, amit utáltam és persze megvoltak a szépségei, összességében mégse voltam elégedett. De ez a kulcsszó, hogy összességében. Összességében elégedettnek lenni a dolgokkal, ezt jelenti a boldogság. És én mantrázom azért magamnak, hogy nem vagyok közhelyes, nem vagyok közhelyes, nem vagyok közhelyes, nem vagyok...

20120103

Ködös háttér

Elvileg 1920x1200, szóval háttér képarányú, tegnap csináltam. Ha új Tab-on nyitjátok meg akkor le is lehet tölteni, gondoltam megosztom.

Merengés

Azért egy dolgot bánok kicsit. Vagyis jó eséllyel fogok valamikor 70 és a halál között. Mégpedig, hogy ha meg is volt az agyam hozzá, hogy valami olyasmit tanuljak, amivel megváltoztathatom a világot, nem tettem. Persze mit érne a világ megváltoztatása úgy, hogy nem igazán élveztem amit csinálok. Mondjuk ha elmentem volna Computer-Science-el foglalkozni, vagy Részecskefizikával. Esetleg Humán Dinamikával, Hálózatkutatással, biztos rájöttem volna a művészetnél társadalmi szempontból jelentősebb dologra. Mondom, szerintem meglenne hozzá a képességem. Csak nem tudnám azzal az elhivatottsággal csinálni mint a grafikát. Sőt, biztos többet tanultam volna ezekről, ha igazán élveztem volna az ezekkel járó kihívásokat. Szóval nem lettem hasznos tagja a társadalomnak. Egyfelől lustaságból. A rajzolás volt a könnyebbik út. Egyszerűbb mint beseggelni az ezekkel a dolgokkal járó tárgyi tudást. Másfelől mert tényleg ez volt mindig is ami a legtöbb boldogságot okozta és most is ez.
Na mindegy, szóval nem azt mondom, hogy rosszul döntöttem vagy ilyesmi. Csak úgy érzem a grafikának megvannak a korlátai.

20120102

22 000 000 000 000

22 000 milliárd forint. Gondold meg, hogy mondjuk jön egy sárga csekk egyik reggel, amin ez a szám szerepel. 22 000 000 000 000. Fel se tudom fogni. Ez egy olyan összeg aminek a létezésében nem tudok hinni. Egyedül úgy tartom lehetségesnek, hogy csak számítógépben létezik. Ennyi pénz nincs a valóságban. Azt mondják ez az egy éves teljes nemzeti össztermék - GDP - 80 százaléka. Ez a mi államadósságunk. Ezzel tartozunk valakiknek. Volt már ennél kevesebb is, de az utóbbi nyolc évben megduplázódott. Régen "csak" 10 000 000 000 forinttal lógtunk a világnak. Embertelen. Tényleg nem tudom felfogni. Ha az ország teljes lakossága, 10 000 000 ember, befizetne 2 200 000 forintot fejenként tudnánk csak kifizetni ezt az összeget.
Na most az, hogy ez a pénz talán tényleg csak virtuálisan létezik, igazából mindegy mert mi fogunk érte megdolgozni. Leírtam, mert egyszerűen elszédülök ettől a számtól. Az unokáim is fizetni fogják, hacsak nem vért izzadva mi le nem dolgozzuk, hogy talán ők egy jobb Magyarországot örököljenek.

Furcsáink

Tökjó

I want to believe in the nobility of the human spirit. I want to believe the horrors we witness and the misery we feel is temporary, the manifestation of a dark demon's death rattle, a demon that has marched ruthlessly across the planet for far too long. I want to believe that we can no longer be seduced by its false promises and as a result, it has fallen, never to rise again. I want to believe that we will grant the beast a decent burial, and will show it the respect it does not deserve. I want to believe that we will mark its passing with the scattering of seeds, and in no way seek revenge as it would have wished. I want to believe that in our newfound glory no new beast will take its place, and we can stand alone, proud, yet wise enough not to let this feeling lead to a fall. I want to believe that we can recognize each other, befriend one another, love one another, and be certain that these new feelings will grow, a gentle expanding universe with no boundaries. I want to believe that we will fully deserve our place in this new eden. I want to believe. I want to believe all of these things. I want to believe all of these things and more. but, you caught me at a bad moment and I can't.



Van egy olyan fura érzésem, hogy ez egész generációnk monológja. 

2011 eredményei

Olyan volt nekem 2011 mint egy tankönyv tartalomjegyzéke. Épp csak felsorolás szerűen találkoztam azokkal a problémákkal amik jó eséllyel az életem alapvető kérdései lesznek. A továbbiakban ezekről fogok írni, meg arról, hogy mire jöttem rá.

A munka és az autonóm dolgok viszonya. 
Az hogy vajon mennyire lehetséges a munkám alakítani a személyiségemhez és mennyire kell nekem alakulni a munkáimhoz. Mivel mostanában több munkám van, ennek a kezelése egy kulcskérdéssé vált. Felmerültek a különböző megbízók és főnökök kezelése. Megtanultam, hogy minden egyes munkáltatómat önálló pszichológiai problémaként kell kezelnem. Így tudom megtalálni azokat a kiskapukat amiken keresztül átvihetem a megbízón az elképzeléseimet.
Illetve hát megtanultam, hogy ezt kell csinálnom ahhoz hogy élvezni - tehát egyáltalán csinálni - tudjam ami a feladatom. Ez egyébként egy nagyon fontos dolog. Az a felismerés, hogy szar munkát végzel ha nem élvezed amit csinálsz. És élvezni csak úgy fogod, ha kicsit adaptálod a feladatot önmagadhoz. Ha meg a megbízód más akar mint te...nos akkor el kell érni hogy ne akarjon mást. El kell adnod magad, a szó jó értelmében. Rá kell vezetned a vevőt arra, hogy tulajdonképpen ő valami egészen mást akar, így pedig sose kell olyat csinálnod amit nem csinálsz szívesen.

Elhivatottság
A Mac rendszer elhozott nekem egy nagyon fontos szemléletbeli változást. Elkezdtem jobban figyelni arra, hogy a környezetem mennyire működik jól. Mennyire érzem mögötte a gondolkodást, az elhivatottságot. Ma például erről prédikáltam Melindának a mosogatás után.
Az történt ugyanis, hogy a tányérok az Istennek se akartak megállni a helyükön, a szárítóban. Ez annak bizonyítéka, hogy aki tervezte azt a szárítót, az nem gondolta teljesen végig, hogyan lehet ezt jobban megoldani. Nem is akarta végiggondolni. Mit érdekli őt ez a probléma. Hiszen csak egy szárító.
Igen ám, de ez az elhivatottság hiánya, ami előbb utóbb a pokolra juttatja az emberiséget. Ugyanis ha valamit nem elhivatottságból, meggyőződésből csinálsz akkor az régen szar. Nem fogsz rá annyira figyelni, nem járod körbe eléggé, nem akarod megoldani igazán, csak úgy megtörténik. Ami pedig nincs jól megoldva az selejt. A nem elhivatott ember selejtet hoz létre.
Lehet az szép meg mutatós, de ha nem elszánt tervező kezei közül kerül ki, akkor selejtes. Egy elszánt tervező addig fog dolgozni azon a rohadt szárítón, amíg az mindenfajta tányért meg fog tudni tartani. Még év elején hittem abban, hogy aki egyetemre egy szakra megy, az már elhivatott kéne legyen, de időközben beláttam, hogy ez túl nagy elvárás. Ellenben ha végül dönt valami mellett akkor azt teljes erőből csinálja. Nem azért mert megfizetik vagy mert kényelmes, hanem mert azt akarja csinálni. Másképp úgyis szar lesz. Neki is és mindenki másnak, akivel és akinek dolgozik.

Eszközök
Elkezdtem magam jobb eszközökkel körülvenni. Megtaláltam végre a jó tollakat, a jó gépeket. A megfelelő tárgyakat, amikkel a céljaimat a lehető legjobban megvalósíthatom. Történt például, hogy dühömbe vettem egy lézer nyomtatót.
Nekem szegezte ugyanis a kérdést az egyik tanárom, hogy milyen alapon várom el az elhivatottságot, ha tavaly óta képtelen vagyok venni egy nyomtatót, hogy a saját munkáimat ellenőrizzem kinyomtatva. És tényleg. Szóval vettem egy olcsó, fekete-fehér lézert. Nem nagy összeg, kb 1 hétvége. De cserébe mindent ki tudok nyomtatni, amit csak akarok és a lézerre rá is tudok festeni, tudom barmolni, ahogy tetszik. Sok DailyMeli létre se jöhetett volna nélküle.
Vagy az ArtPen-ek. Az első tollak amire nyugodt szívvel rá tudom mondani, hogy professzionális eszközök.
Azt érzem, hogy azzal, hogy meghoztam a döntést a grafika mellett végre tudom, hogy mire van szükségem. Nem csak úgy vaktába lövöldözöm az eszközökkel, hanem tudom, mik azok a problémák amik megoldására megveszem őket.
Emlékszem régen vettem egy vágott végű tollat, aztán kidobtam mert nem tudtam mire jó. Na már tudom, hogy óriási hiba volt.

Munka
Rájöttem, hogy mindig dolgozni kell. Nincs olyan, hogy ma nem rajzolok mert pihenek. Tévedés. Megtaláltam a módját, hogy rajzoljak ha pihenni akarok kicsit. Minden nap csinálnom kell valamit. Ez az ami életben tudja tartani a tüzet és nem a bor meg a breakbeat. Noha most borozok és breakbeatet hallgatok. Valamit mindig csinálni kell. Minden áldott nap. Ez hívta életre a DailyMelit. Meg persze egy veszekedés, de ebbe hadd ne menjek bele.
Ez egy olyan eszköz, egy olyan önkontroll ami alól jó esetben nincs kibúvó. És az a durva, hogy egyfelől lefoglal, másfelől pedig felpörget és inspirál. Minta a rajz egy ventilátor lenne. Ha pörög akkor létrejönnek dolgok, ha nem pörög akkor nem. De sokszor azzal megy el az idő - napok, hetek, hónapok - hogy működésbe hozzam a forgó lapátokat. A DailyMeli mindig kicsit megforgatja őket, hogy legalább valamennyire mindig mozogjanak. Nincs semmi munkám és mégse telik úgy el nap, hogy ne csináljak valamit. "A művész akkor dolgozik mikor pihen, és akkor pihen mikor dolgozik" - Solta E. Tamás

Melinda
Végül, de messzemenően nem utolsó sorban Melinda. Mit is mondhatnék. Az se véletlen, hogy végre le tudom írni, mik az év eredményei. Nem jártam annyit el, nem voltam annyi buliban, nagyságrendekkel kevesebbet ittam de jóval többet ettem aludtam és... :)
Vannak nézeteltéréseink. De minden vita, minden felvetett kérdés egy új oldalára világít rá a személyiségünknek. Én annyit tanulok magamról mint előtte soha és remélem Ő is magáról. Az elmúlt 4 hónap mindennapjainak apró mikrotipográfiai... akarom mondani mikroszemélyiségjegyei sokkal értékesebbek mint 4 évnyi távkapcsolatunk összes leírt szava együttvéve. Az, hogy az életünket és nem a szabadidőnket osztjuk meg egymással, egészen más dimenzióba helyez dolgokat. Nekem máshogy kell kommunikálnom, hogy elmondjam a gondolataimat és szerintem neki is. Két nagyon különböző univerzum vagyunk, szóval a súrlódások elkerülhetetlenek, de azt hiszem senkitől nem tanultam annyit mint Melindától. Az, hogy megadja nekem a földdel való kapcsolatot, visszafog ugyan attól a szárnyalástól ami eddig sajátja volt az életemnek, de segít is megoldani azokat a kérdéseket amik miatt annyit gyötrődtem.Vagy legalábbis segít a dolgokat valamilyen mederbe terelni és közben annyi boldogságot is okoz mint semmi.

Szóval telitalálat volt amit tavaly ilyenkor írtam, idézem:
"Eltelt az első végigdolgozott címoldalas év, elkezdődött az első egyetemi félév. Ez így egy évre...szóval sűrű. Ha így végig nézek rajta tulajdonképpen elégedett vagyok ezzel a bő háromszáz nappal. Amikor 2010-be értünk valahogy az volt az érzésem, ez lesz az eddigi évek tanulásának/küzdelmének eredmény éve. Most az érzem, hogy 2011-ben a dolgok elindulnak megkeresni a tényleges helyüket. Azért nem mondom, hogy végleges, mert olyan nem hiszek."

Valóban, kitisztultak a dolgok. Nem tudom még ki vagyok, de már tudom, mit kell ahhoz csinálnom, hogy megtudjam. Kellett hozzá a Mementó, OMDK, Címoldalak, A titkosmunkamirőlmégnembeszélhetek, Grafikai Tervezés meg Melinda.

Szóval most úgy tudok nekiállni 2012-nek, hogy hacsak nem kaszál el minket a Melancholia, akkor van elképzelésem merre tovább. És van egy olyan érzésem hogy befejezem ezt a sort és eluralkodik rajtam a Breakbeat és a bor. És most fogom és elengedem szépen az agyam, hadd játsszon fogócskát a csempén a tollaimmal.

BOLDOG ÚJ ÉVET NEKTEK SKACOK! 

20120101

Agymenések

Agymenések 2012-ből. A tüskés rák azért ott lapít!