20121231

Buék

A tovább után az eredeti rajz, szöveg nélkül, méretekkel. Biztos ami tuti :) 

Kapcsolatok

33 cm x 23 cm, tus papíron

2013-14

Elmondom mi lesz:
- Beadom a jelentkezésem a művészeti alaphoz és megszerzem a tagságot.
- Felhasználva tagságomat, évi 1 szita szériát csinálok a szentendrei grafikai műhelyben.
- Csinálok pár rajzot még, apránként felteszem őket a blogra, paszpartuzom őket majd jelentkezem velük egy aukcióra.
- A megmaradó rajzokat egy külön erre a célra létrehozott oldalon adom majd el.
- A rajzok egy részéből alacsony példányszámú, nyomtatott reprodukciókat készítek, amiket olcsóbban árulok. Tervezek belőlük könyvjelzőt, képeslapot, képeskönyvet stb.
- A rajzokból kiválasztok 3-4 jobban sikerült darabot, ezeket másfél méteres nagyítom és vászonra festem, fekete, esetleg sötétbarna olajfestékkel.
- 2014 első felében kiállítást csinálok, ahol megjelennek majd ezek a munkák, azok amiket ebben a szemléletben addig csinálok illetve olyanok, amik már készen vannak, de a blogra még nem kerültek fel. És nem is fognak.
- Elkészítem az autonóm munkáimból a portfóliót, amit aztán továbbítok néhány galériába.

...és lesz még más is.

Szociolit

35 cm x 25 cm, tus papíron

20121230

Törmelék

26 cm x 17 cm, tus papíron

Fennmaradás

Tegnap éjszaka aránylag sokáig fennmaradtam. Elég érdekes életem pillanatnyi tájképe. Kicsit olyan...nem is tudom. Se ilyen, se olyan. Vákuum, teljesen szokatlan, szervezetlen, lóg a levegőbe az egész. Még a szokásos állapothoz képest is. Ami nem feltétlen baj. 
Egyik éjszaka átlapoztuk a vázlatfüzetemet egy kocsmában. Alaposan megnéztem magamnak. Tulajdonképpen a rajzok "szétesnek" abban a pillanatban, hogy bekerültem a kórházba és azóta csak nagyon szórványosan, alig-alig álltak össze egésszé. Dana úgy mondta: lassan összemördzsölődnek majd. Egy ponton túl a rajzok megszűnnek befejezettnek lenni.
Tegnap megnéztük a Gy. Molnár kiállítást. Nagy hatással volt rám, mert ez a szegény ember, aki amúgy nagyszerű művész volt, egész életében kereste a "hangját". A korszakai radikálisan különböznek egymástól, ezt pedig a szentendrei művésze nem tolerálták. Nem volt  része a "fősodornak", noha a munkái adott esetben klasszisokkal jobbak voltak, mint a híressé vált kortársaké. A rajzok egy részében pedig nagyon hasonló gondolkodásmódot fedeztem fel, mint amilyen most az enyém. Igaz, jó 40 évvel megelőzött... Mindegy, ami a tanulság, hogy annak ellenére amit Barcsay mondott, nem kell mindenképpen tartozni valahová.
Szóval visszatérve a tegnap estéhez. Úgy van ez, hogy nincs laptopom, szóval öcsém gépére avászkodtam be erre az időre - bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy én építettem ezt a gépet is.  Lassan egy hónapja áll fenn ez a kellemetlen helyzet. Szóval nem tudok dolgozni, napiszörnyezni, blogolni stb. Ezért nincsenek bejegyzések se. Mivel a szobánkon osztozik a fél család - itt alszom én, öcsém, anyukám és általában itt történik a közösségi élet is - elmélyedt filmezésre nem marad lehetőségem. Sőt, semmilyen munka nem tud megvalósulni. Ki-be járkálás, horkolás, zenélés stb. Marad az éjszaka. De persze akkor is legalább ketten alszanak mögöttem, szóval úgy döntöttem nem harcolok az elemek ellen és nekiálltam rajzolni a gyér lámpafénynél. Ez egyébként rettenetes, hogy nincs szinte semmi fény a szobában. Képtelenség maradandó szemkárosodás nélkül így dolgozni. El lehetett volna látogatni egy buliba, amin Kaska kevert, de őszintén szólva nem volt kedvem emberekhez. Részeg emberekhez egész konkrétan. Kezdem tudomásul venni, hogy vissza kell fognom. Ebben a pillanatban is beteg vagyok és nem tudom magam jól érezni a zajban. A legtöbb buli közben azon kapom magam, hogy a kanapén ülök, nézek ki az ablakon az almafröccsöm fölött és gondolkodom. Pontosabban gondolkodnék, csak a zajban nem igazán sikerül.
Ennek az eredménye a fenti rajz. Mostanában sokat dolgozom, csak érthető okokból nem tudom "felszórni" a Zinternetre. Ezzel együtt elveszettnek érzem magam. Szinte folyamatosan zakatol az agyam és gyötröm magam dolgokkal, amikkel fölösleges foglalkozni. Csak olyankor van viszonylagos csend, ha rajzolok. Olyankor valahogy...gördülnek a gondolataim. Le tudom foglalni őket, hogy ne pörögjenek hülyeségeken. Szívem szerint hagynám a fenébe az egészet. A sulit, lányokat, pénz, családot...mindent és elutaznék Borszékre. Van ott ismerősünk úgy emlékszem. Bevenném magam oda 3-4 hónapra egy csomó papírral és rajzolnék. Telefon se kellene. Semmi, ami erre az atmoszférára emlékeztet vagy összeköt vele.
Ne értsetek félre, nem vagyok rosszul. Nem a klasszikus értelemben vett szenvedés ez, mert azért attól fényévekre vagyok, hogy kijelenthessem: mennyire de mennyire szerencsétlen vagyok. Egyszerűen az van, hogy ebben a pillanatban nem itt kell lennem, hanem máshol. Egyedül vagyok, szóval egyedül kell lennem. 

20121202

NapiSzörny

Továbbra is NapiSzörny! Nézzetek el rá néha. Érdekes amúgy csinálni, mert egészen más természetű dolog mint a DailyMeli volt, de lassan kezdek azért ráérezni az ízére ennek is! Azon viszont komolyan elgondolkodtam mostanában, mennyire nem ismerjük egymás melóit! 
Jó, ezt most nem kell úgy érteni, hogy mindenkinek az én dolgaimon kéne csüngenie, de valahol azért elgondolkodtató, hogy több mint egy év után is úgy néz rám néhány csoporttársam, mikor említem ezeket a NapiDolgokat, hogy "nemár, neked olyan is van?". Pedig igazán nem mondható, hogy nem szóltam róla senkinek. Én azért igyekszem követgetni a többiek melóját, de azért mégis, kijelenthető, hogy hihetetlenül nagy az érdektelenség egymás felé! 
Látjátok, az oldalsávba is be van téve egy csomó blog, egy halom feedre fel vagyok iratkozva stb. Engem igenis érdekel, hogy mit csinál a szűk környezetem! Ezzel a sárga-sárgával-feketével buliban mennyire durván mutat már amúgy a kép? Apropó, decemberi krizbo.com arculat? Hello? 

20121130

Végső Tárgy

Van egy tanárunk, úgy hívják Wesselényi-Garay Andor, és az egyike azoknak az előadóknak akiknek az órája igazán érdekel. Jó az egyetem, szó se róla, de elég kevés olyan óra van, aminek a kihagyása után az ember kényelmetlenül érezné magát. Na puff, nem voltam benn, mi van akkor? Andor az építész tanszéken tágítja a fejeket, ennek ellenére grafikusként tavaly is bejártam az óráira, mert egyfelől baromi érdekes témákban ad elő, másfelől kitünő stílusban teszi ezt. Mondhatnám, hogy egy egyetemi tanárnál ez lenne a minimum, de sajnos a világ nem tökéletes.
Na lényeg a lényeg, hogy idén volt vele óránk és amíg benn voltam, sajnos nem tudtam rájuk eljárni amit tényleg, őszintén sajnálok. Csak a miheztartás végett, az egyetlen olyan óráról beszélünk, ami miatt visszautaznék Szentendréről Sopronba. Jó, persze más miatt is, de ez volt az egyik legfontosabb. Mindez csak laza szövettel csatlakozik ahhoz, amiről most írni szeretnék, de a jövőbeli önmagamnak hasznos tudás lehet, hogy voltak olyan pillanatok az egyetemi évek alatt, amikor igazán lelkesedtem valamiért.
Szóval Andorral Design órán szóba került a MacBook Pro, pontosabban egy ahhoz tervezett tok. Képzeljetek egy kemény fából, jó fél centi falvastagsággal megáldott tokot a 15 colos MacBook Pro számára. Vagy akár az iPadnak tervezve ugyan ezt. Vagy akármilyen Apple cuccnak. Szó se róla, gyönyörű felülete van a nyers, pácolt fának, de azért a tanárúrból csak kitört a felismerés, hogy "Na de figyeljetek, adva van egy tökéletességig egyszerűsített tárgy. Egy mindenre alkalmas, késpenge vastagságú, pihekönnyű, high-tech téglalap. Egy objekt aminél nincs tovább! A Végső Tárgy! Erre jön valaki és beb@ssza egy tölgyfa tokba! Mert nem mondom, gyönyörű szép…de értitek!"

Hoppá. Végső tárgy? Mi van? Mert amúgy erről volt szó korábban, egy másik Apple cucc kapcsán, nevezetesen az iPhone nyomán interjúztatták erről a tervezőt, Johnny Ive-t aki kifejtette, hogy a cél minden Apple termék esetében annak az elérése, hogy az adott tárgyat már igazán ne lehessen tovább egyszerűsíteni. Semmi ne kerüljön a felhasználás útjába. Szó szerint azt mondta:

"A lot of what we seem to be doing in a product like that is getting design out of the way. And I think when forms develop with that sort of reason, and they're not just arbitrary shapes, it feels almost inevitable, it feels almost un-designed. It feels almost like, well of course it's that way, why wouldn't it be any other way."

A Végső Tárgy. Milyen egy Végső Tárgy? Vagy milyen egy Végső Bejegyzés? A Végső Ember? Van szerintetek olyan állapota a létezésnek, ami már nem lehet tökéletesebb? A Zen a Végső Állapot?
Sajnos olyan vagyok egy ideje, hogy ezeket a dolgokat keresem. Mi a legtökéletesebb notesz pl? Vagy a legjobb toll? Az utolsó, a tökéletesíthetetlen eszköz erre vagy arra. Az igazán szuperül megtervezett, továbbfejleszthetetlen krumplinyomó, hogy mást ne mondjak. Az Abszolútság mindenből…
Na mindegy, amit meg akartam veletek osztani, az a Végső Tárgy ideológiája mint olyan. Maga a kifejezés. Mert amúgy én ezen rágódom azóta is. A Végső Tárgy… Azt hiszem elmegyek kavicsokat gyűjteni.
Itt van amúgy az egész Johnny Ive interjú, egyenesen az Objectified filmből kikapva:

Aftermath


20121128

In Rainbows

Úgy látszik, hogy ez most egy ilyen korszak lesz. Itthon csücsülök a nap nagy részében, gyógyszert szedek, dolgozom ilyen–olyan melókon és leginkább Radiohead-et hallgatok.
Titokban persze arra gondolok: mennyi mindent kellene máshogy csinálni és milyen jó lenne hozzá meginni egy sört de ez jobbára csak álom marad mert tulajdonképpen nem olyan rossz nézni a szobából ahogy lemegy a nap. Odakinn felfalják egymást a démonok míg én idebenn megküzdök a sajátjaimmal.

20121127

Balkán Torta

Szóba került már az ügy Itt

20121126

I warned you Steve Jobs

“I warned you Steve Jobs”2:30 körül...vagy nem, de attól még tökjó! :) 

20121123

Tündérek

És az milyen, hogy a fények az arcomra folynak és olyan ízük van mint a mentolos karamellának? Ezért lehet, hogy a nyelvemet nyújtogatva igyekszem megnyalni az orrom, több kevesebb sikerrel: minduntalan a homlokomra siklik a nedves érzőszerv. Aggodalomra semmi ok, túlélem az ízlelő bimbók nyirkos érintését és egy, a farzsebemben talált frottír zsebkendővel letörlöm az előemésztéshez használatos folyadékot. Ne nézz olyan hülyén, itt ez lehetséges. "Belefér", ezt mondja Esernyő Úr, miközben az én bamba képemet bámulja és a lábfejével vakargatja borotválatlan, férfias hónalját.
Miért ne lehetne hazajönni egy időre, és józanul szembenézi az aranyszemű oposszumok kaleidoszkóp univerzumával? Na de mindegy, ott tartottunk, hogy Esernyő Úr a vakaródzás után az aeroszolért nyúl és egyenletesen befújja vele a mellkasát. Van ott egy lyuk - ezt most vettem észre - ami egyenesági leszármazottja a Fehér Alapon Fekete Négyzetnek. Voltak ugyan kisebb, családon belüli viták, de ez a művészeknél természetes. "Tudod Krizbó nem olyan rossz azért ez, nemde?" Időközben elropogtat egy Iguána farkat és a következőért nyúl. Na de milyen az a mozdulat! A neoértelmiségi arisztokratát idéző művi gesztusa! Maníros kézfej-kalimpálás! Az ujjai útközben egy pillanatra a Grand Kanyon formáját is felvették! Farok alatt nem péniszre kell gondolni egyébként, hanem egy ízlésesre fűszerezett, hosszúkás finomságra, amit indián asszonyok aszaltak keményre. Esernyő Úr sekélyes egy ember, főleg így Arany cilinderben, amilyenre én már nagyon vágyok. Mert amúgy az Arany jó. Nemesfém, ragyogó és titokzatos és mint ilyen, vonzza az egyszeri élőflórát, a Kollega meg se érdemli ezt a megtiszteltetést. Füst karikákat fúj két finom falat között, noha nem dohányzik, a levegő lehetőséget ad erre a manőverre, amivel máskor fiatal lányok bugyiját varázsolja le cimborám. Ó igen, azok a nedves bugyik, amiken abszint tündérek boldog körtáncot járnak, majd a magasból hajítják a mélybe! Hol is vannak azok az idők mikor Nimfák koktélozni jártak hozzánk és harapott, fényes almákkal kínáltak minket, pár szép szavunkért cserébe! Pedig nem tudtunk mi semmit az irodalomról és most is csak úgy teszünk! Mégis, a gyönyörű nők itták a szavainkat és ha a hangulat fokozódott, hagyták, hogy a hang, mely elhagyta szánkat, ezüstös patakként csorogjon végig dús kebleiken.
Na de már nincs egy nimfa se, csak mi ketten Esernyő Úrral, füstkarikákat fújogatva, iguánát ropogtatunk és fel-fel emlegetjük Krúdy Magyarországát, emlékezünk, mintha akkor éltünk volna, pedig nem. Dekadens világban élünk, a sarokba hányt pattintott kőszerszámokkal melyeket 3d printerrel nyomott foglalatban őrzünk. Ki lehet elég bölcs ahhoz, hogy megítéljen minket? Csak az Isten tudja, bűnösök vagyunk-e, avagy naiv gyerekek akik az utolsó pillanatig azt hiszik: örökké játszhatnak.

Ui.: Székely és a fia polipot fogtak az erdőben. Két mentolos székely meg a fia vágják a fát az erdőben.   Szilvás buktát mert azt szeretem. 

20121121

Zoli bajsza

A bajusz olyan dolog amit...nost lehet például pödörgetni és waxolni. Megülhet rajta a nikotin, csak úgy elegánsan, besárgítva az úri nép arcszőrzetét. Lehet fickósan soványka, dúsan polgári és feszesre fésült. Az idősebbeknek deresedik, a fiataloknak alig serken. Ma már divatjamúlt ugyan, na de ki mondta, hogy követni kell a népet? Én is kalapban járok, vagy mi a szösz! Olyan dolog ez, hogy valakinek vagy bejön vagy nem. Mindenesetre tegnap levágatott, szóval úgy gondoltuk megörökítjük az utókornak. Szóval ha érdekel, milyen volt Zoli és a Bajsza, klikk a továbbra!

NapiSzörny

Az aminek látszik. Tényleg. Reméljük életben marad. A DailyMonster foglalt volt...

Krizbo

Ritkán teszek ki képeket magamról, de ezek most jók lettek! :) Köszi a képeket Vera!

20121119

A világ végérvényesen szétesett. Haha :D.

20121118

Kunszt

Mert minden fotó jó, ha ráírunk valamit Helveticával és teszünk rá Vintage effektet. Period. Fodor Ákos vers. Egészen pontosan Haiku. Amúgy.

20121116

Ülj le, fújd ki magad.

Annyira rég nem tettem már fel fotót, hogy talán sokan nem is tudják: fotoblognak indult a Krizbo.com. Majdnem fotós lettem és ezért szoktam úgy kezdeni a történetemet, hogy "a fotóból indultam". Ha visszanézitek az első idők bejegyzéseit, akkor többségében fotókat találtok és elvétve egy-egy grafikát. A fotózás iránti szeretetem akkor roppant meg, mikor elkezdtek tönkremenni az obejktívek és a fényképező. Meg akartak verni egy riport alkalmával, csak az ismeretségemnek, meg a nagy pofámnak köszönhetem, hogy ez nem sikerült nekik. Viszont az objektívem nem úszta meg a kalandot. Egy alap, 18-55-s obiról beszélünk, nem annyira nagy szám, de a 18-s nagylátó baromira hiányzik, mivel én főleg úgy szerettem fényképezni. Meg a fényképező is elég öregecske, szinte nincs olyan gép a piacon ami ne tudna többet nála. Sőt, nem is csak  "szinte". Hiába, a digitális gépek embertelen sebességgel öregednek. 
Na mindegy, ezt csak azért írom mert most felteszek két fotót és fontolgatom egy új gép beszerzését. De igazából másról szeretnék beszélni. 
Van egy olyan pont, amikor el kell ismerni a vereséget. Illetve nem is, helyesebben: megtalálni és belátni a pillanatnyi korlátokat. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy sebezhetetlen vagyok, azt szoktam mondani: nincs is gond addig amíg el nem ismerjük a létezését. De egy PKD idézet tanulsága szerint a "Valóság az, ami akkor se tűnik el, ha már nem hiszünk benne." Nekem a valóság most az, hogy nem tudom jól megcsinálni ezt a félévet ennyi idő alatt, egyáltalán teljesíteni is csak "véráldozat" árán sikerülne. Kiengedtek, de nem gyógyultam meg teljesen és két hét alatt nem tudom magam túltenni a szakításunkon se! Nem lehet egyik pillanatról a másikra visszarázódni a gépszíjba és nem is szabad egy ilyen betegség után! Talán tudnék teljes fordulatszámon pörögni, de tényleg kellene-e? 
Szar dolog ezzel szembesülni, de értékes tapasztalat. Nemet kell mondani erre a kihívásra. Szóval úgy döntöttem abbahagyom ezt a félévet, a következőt meg passziváltatom, esetleg minimális mennyiségű órát veszek fel. Többet ér a testi-lelki felépülés mint az, hogy mikor lesz diplomám. Nem beszélve arról, hogy semmi értelme nincs egy nagy nehezen kiszenvedett munkának, aminek talán az lenne az ára, hogy visszakerülök a kórházba. Minek tovább feszíteni a húrt? Szóval, ez egy tudatos döntés. Szívem szerint elutaznék valahova, vagy elmennék a Pilisbe meditálni a Buddhistákkal. Még meglátom. 
A tegnapi nap érdekes volt egyébként. Besokalltam kicsit ettől az egészről és kb tíz perc alatt eldöntöttük a húgommal Terkával, hogy meglátogatom. Mire észbe kaptam már a vonaton ültem Győr felé robogva. Tökjó délután volt, teáztunk, kávéztunk és beszélgettünk. Igazából kezdtem úgy érezni, hogy megőrülök itthon, levegőváltozás kellett és meglátogatni Terkát a lehető legjobb döntés volt. Odafelé futva sikerült elérni a buszt, a sofőr pedig azt mondta, "Jól van fiam, ülj le, fújd ki magad". Pontosan erre volt szükségem. Köszi Terka! 

20121115

Etűd

– ...szóval én most elmegyek berúgni!
/egy órával később/
– Mekkora egy paraszt geci vagy!
– Te beszélsz ribanc?
– Baszódj meg!
– Dugunk a wc-ben?
– Gumid van?
– Nincs.
– Ok, majd akkor lenyelem.
/tíz perccel később/
– Látod mekkora ribanc vagy? Leszoptál a wc-ben...
– Kurva anyád. Holnap át jössz filmezni?
– Persze.

20121113

Platignum


Tollat választani olyan mint megtalálni a megfelelő varázspálcát. Sőt, nem is csak "olyan". A toll létezésének célja, hogy a használója kezébe csatorna legyen a belső és a külső univerzum között. Segítségével papírra kerülhet az álomkép és a rajzoló minden egyéb nyomora. A szellem csapongó felfedező útra indul vele, hogy a keresővonalak közül kibontakozhasson a gondolat! Éppen ezért a megfelelő toll megválasztása legalább annyira aprólékos munkát és keresgélést igényel mint maga a rajzolás. Sok-sok posztot szántam már szerintem ennek a témának és tűnhet úgy, hogy ez fölösleges szócséplés.
De ez nem igaz! A jó toll mindig öröm, én pedig minden alkalommal, mikor belépek egy írószer boltba, egyfelől újra öt éves leszek, ámuldozom a csillogó tárgyakon és mindet akarom! Másfelől előjön a sok tapasztalat is, amit az utóbbi időben szereztem és igazából minden tollal úgy vagyok mint más a borokkal. Van különbség évjáratok, gyártók, típusok között! Még akkor is, ha a golyóstoll elve évtizedek óta változatlan. Vagy ott van például az ArtPen, ami töltőtoll és aminek az elvi alapjai 1000 éve ugyan azok! Jó, persze igaz, hogy "csak" 200 éve készülnek tömeg gyártott töltőtollak, de mégis! 
Míg otthon voltam, elmentem a Hungaropenbe patront venni, illetve régi vágyam egy igazán szuper golyós toll is. Utóbbinak az az oka, hogy bár a kétszáz forintos golyóstoll se tud sokkal kevesebbet, mégis, szerintem legyen mindenkinek egy "rendes" tolla, amire számíthat éveken keresztül és nem valami gagyi kínai, műanyagból öntött vacak. Egy toll, amit nap mint nap használunk, de nem feltétlen rajzolásra. Nem is tudom…kicsit nehéz átadni az érzést, hogy miért annyira fontos, hogy ez egy jó toll legyen. Na de mindegy, találtam egy ilyen tollat és most nagyon boldog vagyok, hogy ez van nekem! Egy méretéhez képest nehéz, fémből készült gumírozott végű golyóstoll, név szerint egy Platignum no.9.
Persze ettől az ólomgolyó nem fog kiesni a mellkasomból, de hé! Attól még jó ha van az embernek egy szép tolla! :) 

20121112

Zenei atmoszféra

Emlékeztek a zenei atmoszférás bejegyzésre? Nos, megoldódott a kérdés. Persze nem lehet kimaxolni a hangerejét mert felébred a szomszédság, de mégis, legalább hallani valamit. Végre térbe kerül a Hang.

Na jó, nem bírom ki, hogy erről ne írjak pár sort. Szóval arról már volt szó az előző posztban, hogy mennyire fontos szerepe volt az életemben a zenének. Egészen pontosan a Folyamatosan a levegőt bizsergető hang-térnek ami átölel és betakar. Most, hogy itt van ez a két doboz, megint érzem milyen az, amikor körbevesz a hang. Na persze ezek nem azok a profi monitor hangfalak, vagy egyedi építésű szörnyetegek amik otthon vannak, de mégis!
Azért döntöttem úgy, hogy megveszem őket, mert eljött az a pont, hogy elegem lett abból, hogy minden csak szarrá megy körülöttem. Olyan a világon nincs, hogy egyszerre kell összetörnie a dolgoknak. Hozzáteszem, hogy nagyon igaz a haiku: Minden veszteség / fájdalomba csomagolt / megkönnyebbülés. Szóval tudatosan nem fogok görcsbe rándulni, csak különös élmény.
Mérleg vagyok. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az életem az engem körülvevő dolgok folyamatos egyensúlyban tartásáról szól. Ezért lehet, hogy a környezetem kicsit húzd meg-ereszd meg embernek ismer(het). Időközönként sok energiát ölök a kapcsolatokba, máskor kevesebbet aztán megint többet. Egyensúlyozgatok. Hol a munka kap többet hol egyik ember, hol másik ember, hol pedig a belső Én.
Most épp olyan pillanatban vagyok, hogy az eddig kínosan egyengetett mérlegeimből kikaptak egy csomó mindent. Egyszer csak megszűnt az állandó állásom: nincs többé Szentendre és Vidéke – erről külön poszt lesz. Szakítottunk Melindával és bár együtt lakunk, nem ugyan úgy mint korábban – erről is írok majd. Beteg lettem, kórházba kerültem és kilenc hónapig gyógyszert kell szednem szóval no alkohol és bulizás. Bumm, az egyik barátom elutazik Ausztráliába a másikkal pedig minden kapcsolatomat elvesztettem. Hopp, az egyetemi félévem nagy része elúszott a kórház miatt. Mittudomén.
Ezek mind olyan dolgok amik egyik pillanatról a másikra átrendezték a térképet! Szóval mikor visszajöttem Sopronba és belenéztem a tárcámba, arra gondoltam, hogy legalább a hang legyen megint része az életemnek! Nincs kivel táncolnom de attól még szólhat a zene! Sőt, a zenének szólnia kell! Most írhatnám, hogy “The Show must go on!” de elég közhelyes lenne.

Volt ilyen is

Ezeket csak így érdekességképpen. 

20121104

Vákuum

Próbálom megfogalmazni az ürességet amit érzek. Igazából mióta kijöttem ez van és nem egészen értem, hogy micsoda. Félre ne értsétek ez nem egy rossz dolog. Tehát nem panaszkodásnak szánom, csak át kell gondolnom. Mintha lenne bennem és körülöttem valami vákuum ami azért érdekes mert ürességet inkább a kórházban lett volna indokolt érezni. Na persze mondhatod, hogy "Just because you feel it doesn't mean it's there." De mégis. Szerintem ez olyan, mint amikor valami hatalmas zuhan a tengerbe és egy időre a levegőbe emelkedik a kiszorított vízmennyiség, aztán elázik minden vissza zubogó esőtől.



A világ hangulata tegnap

Csicska

Irtó jó film – ki nem találnátok – Till Attilától. Kötelező.

20121103

Absztinens


Csak egy rövid gondolatot szeretnék veletek megosztani, aztán alszom mert reggel kelni kell. Nem lesz hosszú, ígérem.
Szóval történt egyszer, hogy kiengedtek a kórházból. Történt más is, de arról majd később írok. Szóval kiengedtek, én pedig azzal a lendülettel hazajöttem Szentendrére egy időre. Az orvosok azt mondták, nyugodt környezetben kellene maradnom, ilyen szempontból pedig Szentendre a lehető legrosszabb választás. Főleg ha figyelembe vesszük a Budapest nevű fertő közelségét is. De mégis, valahogy én itt érzem jól magam és nem is árt most ez a kis izgés-mozgás. Különben is, Sopronban bőven lesz időm penészedni.
A nyugalom mellett a másik orvosi utasítás, hogy ne igyak alkoholt, kíméljem a májamat. Egész pontosan kilenc hónapig hanyagolnom kell a tüzes vízzel történő találkozásokat. Őszintén szóval nem érzem, hogy ez nagy ügy lenne, eddig se voltam az az iszákos típus, ezután se leszek és nem fogok agyérgörcsöt kapni ettől az elvonástól. Viszont érdekes módon a környezetem ezt a hírt úgy fogadta, mintha kiderült volna: mégis meghalok.

A kórházba kerülésem oka, a napi gyógyszermennyiség – 13 darab! – és az másik fontos esemény együtt sem volt annyira megdöbbentő, mint a tény, hogy most nincs pia 9 hónapig. Az emberek szó szerint padlót fogtak. "Ilyen komoly bajod volt? Durva. Olyan sok gyógyszer? Az is kemény. Tényleg, akkor mindketten így döntöttetek? Komoly. NEM IHATSZ?! KILENC HÓNAPIG NEM IHATSZ???? ÚR ISTEN MOST MI LESZ VELED?! KILENC HÓNAP?! AZT A KURVA HÁT EZ KIBASZOTT KEMÉNY! JESSZUS KRIZBÓ? KI FOGOD TE EZT BÍRNI?!" Van egy ilyen élményem is, hogy a fürdőből hallottam anyukám és apukám beszélgetését. Apám megkérdezte, hogy "Évikém, szerinted a Gergőt hogy érinti ez az ital helyez? Ki fogja bírni? Nem sújtotta le nagyon?"
Pedig tényleg – Tényleg! – nem mondható el, hogy köztem és az alkohol között az alkalminál szorosabb viszony feszüljön. Persze nem állítom, hogy sose volt görbe estém, mert nyilván akadt azért. De nem fekszem izzadtan és remegve az ágyamban, azon rimánkodva, hogy most mi lesz velem sör nélkül. Jól elvagyok én az almafröccsel, az is majdnem olyan. A pultos lány azzal vigasztalt – mintha rászorulnék… – hogy távolról rendes fröccsnek látszik, a többiek majd azt hiszik, hogy az.
Tulajdonképpen miért is kéne azt hinniük? Mi van abban, hogy én alkohol mentes leszek majdnem egy évig? Sőt, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor életem nagyobb részét töltöttem alkohol nélkül, mint alkoholosan. A 16. szülinapomon rúgtam be először – igaz, akkor nagyon. Onnantól datálom az ivással való hullámzó kapcsolatom kezdetét. Azóta csak 8 év telt el, szóval életemnek éppen dupla annyi részét töltöttem absztinensen, mint az alkohol bűvöletében.
Summázva a témát: nem az absztinens életmód a legnagyobb bajom pillanatnyilag és még csak nem is a gyógyszerek szedése. Akad sok minden ami nehéz. Például, hogy egy Márai könyv ugyan annyiba kerül, mint egy csésze kávé a Costa-ban és mégis az utóbbi fogy jobban. Emiatt pedig nekem is bűntudatom van. 

20121029

Krizbok



A világ hangulata ma

November

Feltettem a novemberi fejlécet és arculatot, mind azt gondolom észrevettétek. Sárga-kék-fehér mi? :)

Betegség

Tudjátok ez olyan érdekes dolog. Már az idő és annak a változása. Félreértés ne essék, nem akarok bejegyzést írni az időjárásról, de mégis. Míg besétáltam a kórházba augusztus utolsó napjaiban, szinte rám égett a zakóm. Leizzadtam a vállamra akasztott táskák súlyától, a kalapomat is inkább kézben hoztam, mert meleg volt még ahhoz is. Elöntött mindent a fény és annak ellenére, hova kellett mennem, gyönyörű szép nap volt. Úgy képzeltem, kábé egy hetet ülök majd benn, maximum kettőt. Az orvosok se gondolták máshogy, annyit mondták, hogy meg kell várni az eredményeket, de azt valószínűsítették, nem lesz olyan hosszú ez az etap. "Szerintünk csak kapcsolatba került a betegséggel." mondták. "Az a célunk, hogy segítsük a magyar ifjúságot azzal, hogy mihamarabb hazaengedjük magát, hogy egyetemre járhasson".
Eltelt egy hét, elküldték az addig vett mintáimat. Másnap Zoli volt nálam látogatóban. Azt mondtam neki, valószínűleg pillanatok alatt kinn leszek. A kórház udvarán ültünk a hintaszékben, beszélgettünk az egészségről meg arról, hogy lassan kezdődik a tanév. Az ősz közeledtéről a fák narancs színnel megpörkölt szélei tanúskodtak.
Miután elment és én visszasétáltam az osztályra, az orvosom elkapott a folyosón, "Megjöttek az eredményei" mondta és behívott egy félre eső terembe. "Most jött a telefonos riasztás Pestről. Sajnos minden mintája direkt pozitív lett, vagyis kimutathatók a baktériumok. Ez azt jelenti, mindenképp benn kell maradnia." Megkérdeztem, hogy mit jósol, egy hónap múlva kinn lehetek-e? "Nos tudja annyira töményen kimutathatók a baktériumok, hogy én nem tartom lehetségesnek. Inkább a két, három vagy több hónap tűnik valószínűnek, vagyis mikor már nem lesz fertőző!"
Ennek a délutánnak már két hónapja, akkor még nem sötétedett ilyen korán, mint most.
Az ősz megvívta a csatáját a nyár maradványaival és győzött, megágyazva a kegyetlen magabiztossággal érkező télnek. Az ablakból néztem végig, hogyan fogy el a zöld szín és adja át a helyén a narancsnak, vörösnek, bordónak, majd a barnának végül pedig hogy lesz minden fekete-fehér. Egy egész évszak múlt el odakinn amíg én kórteremről kórteremből kórterembe költöztem. Egyszer csak bekapcsolták a fűtést, egyszer csak leesett az első hó.

Az öcsém azt mondta, mikor egyszer arról panaszkodtam, hogy több törődést vártam a környezetemtől, hogy "De Gergő, az élet odakinn megy tovább!". És tényleg. Az élet szépen tovább ment amíg én itt voltam benn. Megérkeztek az egyetemre az elsősök, akiket annak rendje és módja szerint felavattak. Elment szinte az egész ötödik félév. Elbontották a gátat. Kiállításokat nyitottak meg és zártak be. Munkahelyek szűntek meg és adtak helyet új lehetőségeknek. Egyes szívekben ellobbant a tűz, másokban újra fellángolt egy kevés, ott maradt parázs. Közben barátok mentek el messzire vagy felejtettek el engem szinte teljesen az életük szűnni nem akaró, őrületes unalmában. Néhány lélek bölcsebb, szomorúbb és érettebb lett, mások visszavonhatatlanul elsüllyedtek valami tartalmatlan nihilben. Nekem pedig mindebben nem volt részem. A mindenséget igazából nem érdekli, hogy Krizbai "Krizbo" Gergely kórházban van. Nem vár, nem áll meg, hanem dübörög tovább ugyan azzal a lendülettel mint előtte. Közös sorsunk vonata nem lassít le, csak azért, hogy bevárja az egyik rövid időre leszálló utasát.
De én is változtam. Gyarapodott kicsit a súlyom, az arcom kevésbé feszül már a koponyámon. Szembenéztem a múltammal és az utóbbi öt-hat év töredékes emlékeit egy hosszú láncba fűztem és eltettem biztonságos helyre. Olvastam, tanultam és gondolkodtam. Újra tanultam a rajzolást és talán megtanultam érezni is. Leszállítottak az expresszről és visszaültettek az iskola padba erre az időre, hogy emlékezzek mindenre, amit elfelejtettem a rohanásban. Tanultam Máraitól, Dosztojevszkijtől, Saint-Exupérytől, Szép Ernőtől, Pilinszkytől és Cohelotól. De tanultam saját magamtól is, attól a Krizbótól aki négy éve a barátaival felmászott a felállványozott templomra, felpattant a korlátra és nem törődött a mélységgel. Tanultam a délutáni sétákból az épületek között, az őszről akit hintaszékben fogadtam, a helikopter leszállóról végignézett távoli naplementékből, a bekúszó sötétségtől és a hideg fényektől. A maréknyi, reggelente beszedett gyógyszertől, az örökre elveszett betegtársaktól, az olykor flegma nővérektől, a viccelődő takarítónénitől, a lányról akinek hét abortusza és három szülése volt és a mindig kimért orvosoktól. Melindától, aki egyre fáradtabb lett de mégis mindig bejött hozzám, és emberfeletti erővel csinálta végig ezt az időszakot, viselte a terhet amit két hónapig egyedül kellett vinnie.

De ennek az egésznek lassan vége van. Nemsokára megjönnek az eredményeim és kiengednek a kórházból, noha a kapcsolat nem szűnik meg. Még fél évig kell gyógyszereket szednem és legalább havonta visszajárnom a röntgenvizsgálatokra. Sőt, talán életem egy pontján még műtétem is lehet, amivel eltüntetik a betegségnek még a nyomait is, ha ez magától nem történne meg. Viszont legalább kinn leszek köztetek a velem együtt érkező fagyban.

20121025

Ne hidd!

Biztos vannak olyan pillanatok, amikor a legbölcsebb, legokosabb és legtapasztaltabb emberek is kétségbe esnek. Na persze én nem vagyok ilyen szuper-ember, mint amilyen pl. Márai volt, de magabiztosan ki merem jelenteni, hogy az átlagnál valamivel többet tapasztaltam életem satnya 24 évében. Na meg aztán olvasok is, ha nem is eleget, de sokat. Értelmezem a sorokat és igyekszem az életembe forgatni azt a tudást, amit a nálam sokkal okosabbak, nagyszerű könyvek formájában az utókorra hagytak. Így aztán elég jól meg tudom őrizni a hideg véremet, igyekszem ritkán kétségbe esni és az unalomnak a lehetőségét is kizárom az életemből. Hiszen, ahogy Apám nagyon találóan mondani szokta, "Csak a buta ember unatkozik". Ennek a mondásnak pedig nagy hasznát veszem itt, ebben a maximum 3 m2-s kórteremben.
Nagyon tudatosan igyekszem Nem-Buta-Ember lenni és minden időmet a rajzolásnak, munkának, olvasásnak vagy hosszú sétáknak szentelni. Gondolkodom a világ dolgairól és nyugodt szívvel ki tudom jelenteni, hogy nem szoktam unatkozni. Magamban azt gondolom, hogy ha betennétek egy üres szobába egy fagolyóval, akkor is hasznosan tölteném az időmet. Na persze ez nem biztos, hogy igaz, kéne legalább egy ceruza amivel a falakra rajzolhatok, de engedtessenek meg nekem ezek a kis túlzások.
Na a lényeg, hogy ezzel együtt időközönként elkap a kétségbeesés. Vannak napok amikor minden borzalmas. Talán olyannyira, hogy kimenni se akarok a kórházból. Ilyenkor eltelik 3-4 nap, úgy, hogy behúzott függönyök mögött egyre csak átkozom a világot és a pokolba kívánom az összes, rendületlenül dolgozó atomot. Azt kérdezed miért?
Nos nem a kórház miatt. Nem is az egyedüllét az oka, hanem a mindenség felbugyogó otrombasága. A hanyagul elvégzett munkák tömkelege, a barátok akik cserbenhagynak a bajban, a fizetni nem akaró ügyfelek, pofátlankodó jövendőbeli megrendelők, az ostoba emberek igénytelensége. A "mindannyiunk nyomora" ami lélekben és anyagiakban egyaránt megjelenik és időnként fojtogatja az embert. Az eltűnt, szebb Magyarország emléke, amiről én már lemaradtam. A két háború közötti, húszas évek amikor a férfi még férfi volt, az értelmiség pedig polgári életet élt. Akik ha akartak, hintón döcögtek le a budai hegyekből, hogy megmártózzanak a Gellért fürdőben, megvitatva a pesti világ ügyes-bajod dolgait.
Szóval ezekre gondolva elkeseredek néha és még az sem vigasztal meg, milyen szép lett az új iMac. Viszont ilyenkor szerencsém van és az élet megtalál valamivel, ami kirángat ebből a hasztalan apátiából. Ebben a szerencse egy verset jelent, ami a gépemen pihen egy éve, de eddig nem jutottam el hozzám. Megosztom most veletek, hogy felderüljetek ti is mint én. A tovább után a vers szövegét találjátok. Szép Ernő: Ne hidd!



20121021

Telep

Képzeljétek, járam én egyszer egy ilyen helyen is. Most találtam meg – újra – a képeimet erről a napról. Valami rendesebb blogmotor után kéne nézni, ahol adott estben minden bejegyzéshez lehet külön galériát hozzárendelni, anélkül, hogy el kéne hagyni az oldalt.

20121020

Roncsok

A formatálás, ahogy meséltem, néhány képet szétroncsolt. Fogtam hát a szétszedett képeket, vekotort csináltam belőle és kicsit játszottam, színeztem stb. Az eredmény:

Warholizáló

Nemrég egy érdekes dolog esett meg velem, az egyik munkám színeit önkényesen egy webes "warholizáló" programmal variálták át. Gondoltam most elébe megyek a dolognak.

Zenei atmoszféra



Itt ücsörgök a kórteremben, a gyógyszerektől fájnak az izületeim, odakinn pedig olyan az ég mintha sírni készülne. Csak valami még kell neki, hogy ez összejöjjön. Közben Tosca ciripel a laptopom gyengécske hangszóróiból. Ez egy tök jó "zenekar", Richard Dormfeister projectje. A srác része a Kruder and Dormfeister formációnak is. Érdekes, hogy Krudernek meg a Peace Orchestra olyasmi solo projectje mint a Tosca Dormfeisternek. Szóval ez a három elég hasonszőrű zene: Tosca, Peace Orchestra és a Kruder & Dormfeister. Mindegyiket ajánlom!
Fel lehetne venni a fejhallgatómat, ami aztán nagyon hifi, de nem akarom magam még egy dróttal a géphez kötni. Jobb szeretem ha a zene betölti a teret, ami többé kevésbé sikerül is. Nagyon kis kórterem ez. Nem szól persze tisztán, de hát ez van. El fogok mesélni nektek egy történetet, ami még akkor kezdődött, mikor megtanultam járni és hallani.

A szüleim kultúremberek. Ezért történhetett az, hogy követve a példájukat, én is az éhező értelmiségivé válás rögös útjára léptem. A cél még messze van, sokat kell addig olvasni, zenét hallgatni, írni, rajzolni és főleg Tanulni, de életem összes döntését ez határozta meg.
Sose felejtem el, egyszer megvertek Szentendrén. Nem is tudom pontosan min vesztünk össze egy kopasz sráccal, lényeg, hogy a földre lökött, talán meg is rúgott és ronda dolgokat kiabált rám. Én pedig röhögtem. 
Ott feküdtem a macskaköveken és nem bírtam megállni, hogy ne nevessek rajta. Olyan ostoba volt, olyan primitív, én meg csak nevettem és nevettem, a srác meg egyre dühösebb lett. Aztán végül rám hagyta és otthagyott. "Az olyanok miatt tart itt a világ, mint te!" ordította még nekem elmentében.
Este elmeséltem anyunak mi történt, megkérdeztem tőle, hogy miért vert meg ez a srác? Miért nem tudtuk megbeszélni? Miért utál engem? Erre anyukám azt mondta, "Nem azt utálja Aki vagy. Azt utálja Ami vagy."
Kábé ettől a ponttól fogva húzok egy vonalat az emberek között. Vagyunk mi, értelmes emberek, gondolkodók, művészek, zenészek, írók. Érdeklődő természetű lények akik gondolkodnak a világon, érteni és tudni akarják mi történik körülöttük. Tudatosan hallgatnak zenét, olvasnak, műveltek, vagy műveltek akarnak lenni stb. 
És vannak Ők, a többiek. Anyukám azt mondaná, a Slepp, de szerintem ez durva. Nem rosszabbak ők semmivel, egyszerűen más funkciójuk van az életben mint nekünk.

Ha nem is olvassátok tovább, legalább a zenéket hallgassátok meg kérlek. Atmoszférát - amiről szó lesz a továbbiakban - ha nem is tudok teremteni, szeretném ha virtuálisan megoszthatnám veletek.

20121019

Élek


Végre egy ezeréves problémát sikerült "megfejteni"! Nem tudom, belefutott-e még valaki rajtam kívül a problémába, de gyanítom, hogy igen.
Minden azzal kezdődött, hogy elkezdtem patterneket, raportmintákat tervezni. Megfigyeltem, hogyha a kész mintát ráteszem egy objektumra és pár fokkal elforgatom a mintázatot, akkor a mintaák érintkezése mentén, Illustratorban zoomolgatva, bizonyos nagyításokban vékony, pixelnyi "vastag" vonal jelenik meg. Ez nyomtatásban nem látszik, csak monitoron. Annyi baj legyen, gondoltam magamban, ha nyomtatásban nincs, akkor nem létezik.
Igen ám, de ha behívok egy raportmintás felületet Photoshopba, akkor ott ugyan úgy megjelenik a csíkozás, csak ugye ott már ez komoly gond. Ha onnan nyomtatnék látszana, hiszen létező pixel, illetve kiszúrható monitoron is! Elég sokat keresgéltem a megoldást a problémára, de nem találtam olyan cikket ami erről szólt volna. Viszont többször felmerült az Anti Aliasing, mint probléma, a vektoros képek raszteresítésekor. Szóval kipróbáltam, hogy mi van akkor, ha illu dokumentumot nem behúzom ps-be, hanem "Open" menüvel hívom elő és a pipát kiszedem az Atti Aliasing dobozból. Láss csodát, eltűntek a csíkocskák! Tehát ez volt a ludas.
A jelenség úgy jön létre, hogy ugye a raportminta egy doboz, amivel az Illu nagyon okosan kicsempézi az adott objektumot. Viszont ha a csempéket elforgatom, ferde élek jönnek létre, amikre rácuppan az élsimítás, vagyis Anti Aliasingí, ebből pedig létrejön a már felvázolt probléma. Bizonyos esetekben egyébként el se kell forgatni, akkor ott van az él.
Igen ám, de Anti Aliasing nélkül nem lesz szép a grafika, ahogy azt az alábbi képen - remélem - látjátok. Kattintsatok rá, hogy nagy legyen a kép. Szóval nagyon éles lesz, és darabos. Nem biztos, hogy minden felbontáson, de na. Ne legyen darabos!

De aztán nagy okosan rájöttem, hogyha nem behívom Illuba a file-t hanem exportálok egy psd-t, kiválasztom, hogy az aAnti Aliasing ne Art-Optimized, hanem Type-optimized legyen akkor szép is lesz a grafika és ronda élek sincsenek.  Durva mi?
Egészen biztos vagyok benne, hogy csak kb 4 olvasóm értette ezt a bejegyzést, akiket meg is tudnék nevezni, de a többiekre való tekintettel nem fogok. :) Örüljetek velem!
Na persze utóbb kiderült, hogy hiába örülök, mert a vektoros képet ha beteszem a DailyMeli InDesign template-be, majd onnan exportálok png-t vagy jpg-t, akkor is megjelenik a csík. Lehetne persze az Illuból csinál Psd-t betenni InDesign-ba, de az meg dupla munka. Szóval egyenőre AA nélkül exportálok, mert tulképp' jól néz ki, mert szép éles. Csak nagyon bosszant. Egyébként ez volt a 150. DailyMeli :)

20121018

DailyMeli



Ezt most rovásírással csináltam, szóval visszafele olvasandó. Csinálok mégi ilyet arab betűkkel is, meg fontolgatom az egész ABC megrajzolását is. Tök jó lenne, ha jönne egy megrendelő, és azt mondaná, "Hé ez tök jó, írd le így a nevem és tegyük rá pólóra!". Nekem meglenne az ABC, szóval megcsinálnám. De persze lehetne egyedi dolgokat kérni, színeket meg minden. Akármennyi Béla jönne, kétszer sose írnám le pont ugyanúgy, mert a hátterek meg a színek folyamatosan variálódhatnak, sőt, ha egy betű kétszer előfordul egy névben akkor kétféleképp rajzolnám meg azt a karaktert!
Egyébként a rovásírást még a nyáron fedeztem fel magamnak és egészen el vagyok tőle ájulva mert gyönyörű! A karakterekből lehetne poszter sorozatot is csinálni! Persze akkor mindegyiket papíron rajzolnám meg, minimum A3-s méretben.
Persze megcsinálom megrendelő nélkül is. Terveztem már nyáron is, csak ugye jött a betegség.  Na de miért akarnám a lelkesedésből, szerelemből, kíváncsiságból tervezett betűimet holmi pénzzé tenni? Nem erkölcstelen dolog ez? Sokat gondolkodtam ezen egy időben. Vajon szabad-e, lehet-e az ilyen munkából pénzt várni? Mert az alkalmazott grafikából persze, de ez nem egészen az. A tovább után erről értekezem hosszasan. Meg vannak pólótervek is!

20121017

Szülinap

Na erre se gondoltam, hogy megvalósulhat, pedig simán benne van az élet-pakliban! Eszembe nem jutott volna, hogy lesz olyan szülinapom amit egy kórházi beszélgetőben ünneplek majd meg és a tetejébe még jól is érzem magam! Pedig most ez történt. Eljöttek hozzám ide, a messzi nyugatra a testvéreim, és hoztak nekem tortát, almát, kortárs filmet! De itt volt Melinda, meg Kori, Zoli, Roland és Máté! Szóval hála nektek gyerekek, baromi jó érzésekkel csücsülök itt a kórteremen! Nagyon köszönöm nektek! Egy egész kis csapat gyűlt össze, szülinapozni, ami elég szokatlan helyzet volt itt a kórházban! Nagyon kösz mindenkinek! Hús és Névelő! Most pedig lássuk, hogy tér haza Szinbád és milyen íze van Pomelo-nak! Köszönöm nektek srácok!

24


20121016

Nyílt levél a Szentedreihírek.hu-ról

Egységes kommunikációt Szentendrének?

Ahhoz hogy egységes lehessen a kommunikáció, először egy vállalható arculat kéne. Az ahogy a szentendreihírek.hu kinéz, vállalhatatlan. Úgy tudom valami hivatali ember végzett el egy tanfolyamot és ő tákolta össze bármilyen grafikai ismeret nélkül és ez másfél milliójába került a városnak. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a programozási munka az oldal mögött a gyakorlatban egy ingyenes web-template-t jelent. A terv valós költsége kb 50.000 ft, mindenestül, és akkor még sokat mondtam. Kérdem én, mi került ezen 1.5 millába? Még ha valaki programozta volna a honlapot, megérteném, de egy két kattintással elérhető letöltés után a program által felkínált menüpontok átnevezése és a betűtípusok (rossz) kiválasztása, valamint sztereotíp fotók feltöltése a fejlécre ma már egy középiskolás honlapszerkesztő versenyen is röhögőgörcsöt váltana ki a nyeretlen 14 évesekből!
Arról az apróságról nem beszélve, hogy az állítólag a spórolásba belerokkanó városháza hogyan fizethet ki a saját képviselőjének - aki még ráadásul bizottságvezető díjat is kap - akár ennek tizedrésze honoráriumot is! Etikátlan a képviselőtől a munka lenyúlása és csak a Polgármesteri Hivatal abszolút hozzá nem értését igazolja, hogy becumizta ezt az egész átverést!

Amióta megláttam, teljesen el vagyok keseredve, mert képtelenség, hogy nem találtak Szentendrén, ott ahol sok száz művész és képzett grafikus él, legalább egy embert aki ezt tisztességesen meg tudja csinálni. Ha akárkit kiválasztott volna a város ezen grafikusok közül, akkor nem lenne ekkora szégyen az oldal. Mielőtt pedig arra gondolnál, hogy nekem fáj a fogam a feladatra: rajtam kívül ebben a pillanatban 20-30 embert ismerek aki művészeti képzésben vesz rész és 50-60 másikat aki már elvégezte az egyetemet. Akármelyikünk alkalmasabb lenne a feladatra, mint az a szerencsétlen aki az oldalt összehozta.
Számomra az is érthetetlen, hogy miért nem pályáztatták meg, hiszen ez egy önkormányzati beruházás. Ez pedig igazán nem ízlésbeli kérdés. A grafikának vannak szabályai, szakmai kritériumai, csak hogy mást ne mondjak, egy arculaton belül 1, legfeljebb 2 betűtípust használunk. Na most az oldalon csak a fejlécben van NYOLC. Megszámoltam. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy a képek elmosottak, pixelesek, életlenek. Ez a terv kimeríti a vizuális környezetszennyezés fogalmát.
Ha a terveimet ilyen "arculatokhoz" kellene igazítanom napi szinten, valószínűleg inkább elmennék kecskéket nevelni vidékre, mert egyszerűen az elveim ellen való a vizuális kultúrát meggyalázó arculatok életben tartása.
Egyszerűen sértőnek tartom a szentendrei művészeti és iparművészeti hagyományokkal szemben azt, ahogy ez az oldal kinéz. Ez a diploma-közeli szakmai véleményem. Azt gondolom, a véleményemmel nem vagyok egyedül, az oldalt pedig perceken belül szétszedik majd a kritikusai, joggal.

Üdvözlettel
Krizbai "Krizbo" Gergely

20121015

Rend. Végre.

Úgy van ez, hogy az adatok vándorolnak. Formatálásokkor, összeomlásokkor, gépcseréknél stb. Közben persze gyarapodnak is, ahogy dolgozom, gyűlnek a rajzok és fotók a már meglévők mellé. Aztán belefutok újabb adatvesztésekbe, gépcserékbe, így a merevlemezeken eluralkodik az anarchia! Rendrakás? Esélytelen.

Vannak ilyen vinyók, tipikusan olyanok, amiket aztán bebaszunk a sarokba, és hagyjuk bennük porosodni a jpg-ket, hogy "majd egyszer rendbe rakom". De ez soha nem történik meg. Aztán évek múlva előkerülnek ezek az adatok és elcsodálkozunk, hogy jéé! meg júú! De akkor már kár is belekezdeni a rendszerezésbe mert minden elvesztette az aktualitását.

Nekem van egy ilyen külső vinyóm itt Sopronban, nem néztem már rá egy éve, mert NTFS-ben van, amit a Mac nem tud írni. 2005-6 óta gyűlik rajta a különböző rendszerekből visszamaradt az anyag. Például minden fotóm rajta van amit valaha a Nikonnal csináltam! Szinte az összes rajz ami fenn van a blogon és olyanok is amik nem. Munkák, szövegek stb. De rajta van az első két egyetemi félévem is, kiállítási anyagok, felvételik, mit tudom én! Mindez a sok adat az Őskáoszba ömlesztve, és persze biztonsági mentés nélkül. Szóval az a tipikusan reménytelen helyzet. Megnyitni se mertem mostanában, félve attól, hogy esetleg elvesznek, hiszen azért nem új ez a külső vinyó se…

Tudjátok volt nemrég ez a hatalmas adatvesztést. Az adatmentés eredménye pedig több ezer kép dátum és név nélkül, ömlesztve, szétszórva számtalan mappában. Az is írtam, hogy lassan haladok a rendszerezésükkel és lelkesen dobálom ki azokat amik nem kellenek. Úgy számoltam, hogy 1 év alatt leszek meg vele. Tévedtem. Megvolt egy hónapon belül. Ehhez napi kb. 5000 file-t kellett átnézni, rendszerezni, átnevezni, törölni stb. Nos igen, az embernek sok a szabadideje a kórházban.
Sőt, a dolgok szerencsés alakulásának következtében lett pénzem arra, hogy vegyek egy külső vinyót. Egyből olyat vettem hát, amiben két darab 1 terrás vinyó csücsül RAID-1-be kötve, vagyis egymás tükörképei. Ez azért szuper, mert ha az egyik meghibásodik a vinyók közül, a másikon megmarad az adat.
Szóval úgy határoztam, hogy nekiállok rendszerezni a fent említett őskáoszos vinyót is, ha már egyszer belejöttem a szortírozásba. Képzeljétek el, sikerült.

Átnéztem még vagy 500 gigányi cuccot és egy tökéletesen stabil, szigorú és halálpontos rendszerbe szedtem MINDEN adatom. 2006-2012-ig. Az összes rajz, fotó, grafika, minden egy rendszerbe került. Ehhez persze át kellett nevezni több ezer file-t, manuálisan. De erre volt elég időm.
Kicsit bonyolultan írtam le, de a lényeg: két hónap alatt a legutóbbi adatvesztésem anyagait is kiszortíroztam és a kialakított rendszerhez hozzáadtam az egy éve békén hagyott külső vinyóm tartalmát is, amit heroikus munkával szintén rendszereztem. Aztán az egész pakkot úgy ahogy van rátettem az új vinyóra, ami már hiperbiztonságos, RAID-1-be kötött csodamasina. Itt csücsül, olyan gyönyörű, hogy el se hiszem. A designja megy a laptopoméhoz, mac-es, firewire 800 és legfőképp rendben vannak rajta az adatok.
Erre a pillanatra kb. azóta várok, mióta komolyabban dolgozom számítógépen, nagyjából 2005 óta. Arról pedig, hogy mik kerültek elő a rendszerezés során, lesz egy külön post, mert megér egy misét az is.

UPDATE: A pontra az i-t az tette fel, hogy a jelenlegi melóimat is backupoltam az új vinyóra, szóval először az életben mindenről van biztonsági mentés!

1 éves a DailyMeli


Tudjátok az úgy volt, hogy már régóta szerettem volna valamit napi szinten csinálni. Olyasmit, mint ami Juhász Marcinak a HBD vagy a DailyCar-volt. Sok ilyen van, ismerek olyat aki tavaknak csinált logókat naponta, van aki iniciálékat csinált, minden napra egyet. 
Én viszont sajnos olyan szerencsétlen lélek vagyok, hogy semmit nem tudok kitartóan és sokáig csinálni. Volt egy ötlet, hogy RandomPicture, ami a netről minden nap véletlenszerűen összeszedett képek grafikává átalakítását jelentette, de nem volt hosszú életű. Nem is "reklámoztam" mert csak talán ha három rajzot csináltam. Jó időre fel is adtam, hogy én ilyesmibe belekezdjek.
Aztán éppen egy éve, október 15 magasságában összevesztünk valamin Melindával. Nem emlékszem már min és nem hiszem, hogy valami komoly dolog lett volna. De a lényeg, hogy egy szent pillanatban, mikor azon gondolkodtam, mivel engesztelhetném ki, bevillant, hogy tulajdonképpen leírhatnám a nevét is. Így született az első.
Kibékültünk, Ő örült a rajzocskának én pedig örültem, hogy rajzoltam neki valami kis szépet. Másnap nem veszekedtünk és én mégis rajzoltam egy újabb Melit, azért, hogy ha hazajön, és meglátja, érezze, tudja, hogy gondoltam rá aznap is. Tudja, hogy Ő az én Melindám és szeretem. Harmadnap is rajzoltam, akkor már beleköltöttem egy kis történetet, mert az öccséről beszélgettünk és a rajz amit csináltam, valahogy kötődött a történethez. A negyedikbe beleszőttem a munkámat, olyan betűt használtam, amivel aznap épp dolgoznom kellett. A hatodiknál korán kelt, árnyékok is alig voltak, ezért hát a hajnali kékség... a többi pedig történelem. 
Egyre nagyobb örömmel csináltam őket, egyre több energiát fektettem minden rajzba. Volt olyan amivel 2-3 napid dolgoztam! Voltak villanások is, az egyiket épp csak lefirkáltam, mert azt mondta, hogy legyen olyan türürü! Érdekes, hogy arra számítottam, minél tovább csinálom annál kevesebb ötletem lesz. De pont fordítva volt! 
A legjobb, hogy bizonyos rajzokat munka helyett csináltam. Ez jellemző tulajdonság amúgy, hogy épp ahhoz nincs ereje nekiállni az embernek amit épp tényleg csinálnia kéne. Szóval rajzoltam a DailyMelit, ami mint egy varázslat, ötletet adott a munkához! Tehát van olyan melóm ami eredetileg DailyMelinek indult! Sőt, egyszer egy megrendelő konkrétan kiválasztott egy rajzocskát, hogy ő egy pont olyan boros címkét akar mint az!
Akadt persze nap amikor nem volt rajz, mert tényleg nagyon dolgoznom kellett, fáradtak voltunk vagy esetleg más egzotikusabb okból. Sőt, volt olyan, hogy egy egész hónapig nem készült semmi, mert egyszerűen nem olyan volt a hangulatunk. Ezért lehet, hogy nem 365 hanem 146 darab kép készült idén. De mégis, valahogy mindig ott motoszkált, sose felejtődött el, vissza-vissza tértem, hogy újabb rajzokat csináljak Melindának. 
Viszont ez sose változott. Mármint, hogy mindig Melindának csináltam. Persze, az ember kísérletezik a szakmájában, benne van ez is, de csak ezért nem tudnám csinálni, mert ahogy írtam, ilyen lélek vagyok. De azért, hogy Neki örömet okozzak, azért igen - ha nem is olyan nagyot mint például egy gyémánt fülbevalóval.
Úgy képzelem, hogy hazaér délután egy fárasztó nap után és bekapcsolja a gépet, hogy átnézze mi történt aznap. Meglátja, hogy készült új rajz, rákattint, és elmosolyodik mert tetszik neki amit lát és a rajzból talán tudja, hogy aznap is szerelmes vagyok belé. A mai napig ezért az örömért dolgozom, a kis mosolyért, mert az akármennyi munkát megér!

Hogy mi jön most? Első körben visszamenőleg újraalkotom azokat amik elvesztek az adatvesztésnél és újra felépítem belőle az adatbázist. Utána meg se állunk mondjuk 200 darabig. Ha megvan, csinálok belőle egy kis könyvet, az lesz ráírva szép, barátságos betűkkel: DailyMeli: Első kötet. Aztán amint kijött a nyomdából, elkezdek dolgozni a második köteten... Szóval a végtelenbe és tovább! 

20121013

Emlékezés


Az a furcsa, hogy ha a régi bejegyzéseimet olvasom vissza – szoktam ilyet! – olyan érzésem van, mintha a 20 éves önmagam szabályosan pimaszkodna velem. Az orrom alá dörgölne dolgokat, hogy látod-látod ezt is meg azt is elveszítetted! Az egész stílus olyan, mint egy hepciáskodó, sértett kisfiú, aki valahogy mindent számon kér a világon, amit pontosan olyannak lát amilyennek akar.

Például találtam egy kis szösszenetet, ahol arról írtam, hogy minden gondolkodik. Olyasmik is mint a sörösüveg, a macskakövek, a papírrepülők, sőt még az emberek is. Egy pillanatról szól a szöveg, amit ha valaki lefotózna, akkor a mindenség gondolkodásából egy elgondolkodtató kép lenne. De aztán ez nem történt meg, így a szöveg szerint tovább mentem. Van egy kicsit erőltetett, "cinikus akarok lenni, mert én jobban értem a világot mindenkinél" hangulata. Mondanám, hogy ekkor még hasonlítok az öcsémre, mert ő most ilyen kicsit, de persze ezt ő nem ismerné el. Különben is, egy báty nem hasonlíthat az öccsére. Azárt remélem ezzel nem sértem a büszkeséged Domi!


20121011

DailyMeli #144


Rajzok

Ezeknek van ám papíros verziója is, de szkenner híjján újraalkottam őket gépen. Egyszer s mint rájöttem, mire használható a photoshop 3d funkciója! Tök jó kis cucc, csak tudni kell, mire jó neked! :) 

20121009

Ami

 Elsősorban AMI-s hallgatóknak ajánlom a bejegyzést! :) Egyesével a tovább után!