20111031

DailyMeli

Nem tudom hányan vettétek észre jobb oldalt, a blogok felsorolásánál, hogy kábé két hete megjelent ott egy "DailyMeli" blog is.
Na az úgy volt, hogy megfigyeltem, egyre többen és többen, egyre sokfélébb napi blogokat indítanak. Először az volt ezzel kapcsolatban az érzésem, hogy ez az unatkozó grafikusok szerencsétlenkedése. Aztán beszélgettem erről egy tanárommal - akinek szintén vannak napi dolgai - rávilágított, hogy lehet úgy is nézni, igen. Másfelől meg egy olyan valami ami minden nap alkotásra késztet. Ki kell találni valamit ami még nem volt előtte. Az elején ez egyszerű de aztán egy év után már annyira nem triviális a dolog. Egy jó kis öntréning, mondta ezt akkor.
Szóval elhatároztam, hogy csinálok egy Daily valamit, csak ki kellett találni, hogy Daily mi legyen? Higgyétek el sokat gondolkodtam rajta. Felmerült a "DailyFlyingRock" pl, meg egy csomó minden más, de valahogy egyiket se éreztem magaménak.
Aztán úgy esett hogy kicsit összekaptunk Melindával. Persze megbeszéltük és hát - megint... - igaza volt. Mindenesetre azért szerettem volna jóvá tenni a dolgot. Kb ezen a ponton jutott eszembe, hogy legyen DailyMeli. Egyfelől mert ő örül neki tehát én is örülök. Másfelől mivel ez egy név így betűkből áll, szóval sok teret ad a tipóra is, de ugyanakkor meg is lehet rajzolni ezerféleképpen. Egyszerűen jó dolog úgy leírni a nevét, hogy az reflektáljon a hangulatára vagy az aznapi eseményekre vagy akármire. Leülsz és elgondolkodsz, hogy mi történt ma vele vagy mi történt ma veled, vagy milyen volt a hangulat, erre pedig kitalálsz egy kis rajzot meg egy kis szöveget. Annyira jó! Nagyon szeretem csinálgatni. Szóval néha nézzetek rá. Bár elsősorban nem nektek készül hanem Melindának és nekem.

20111030

Sziklák

Talán akad akinek feltűnt, hogy az utóbbi hónapokban nem nagyon kerültek fel rajzok. Nos ennek sajátos oka van: egyszerűen nem volt jó scanner dirver Mac-re. Amivel sikerült működésbe hozni a cuccot, az irreális processzor terhelést okozott akkor is mikor épp nem is használtam a szkennert. Na ennek a korszaknak vége, hiszen végre kijött egy használható driver. Szóval hölgyeim is uraim, újra itt vannak a régi szép idők!
A rajz amúgy egyike annak a számtalan másiknak amiken az utóbbi időben dolgoztam. Mivel meguntam a sok vonalas dolgot  - rájöttem, hogy csak magamra erőltetem - elkezdtem újra tussal dolgozni, kemény, kitöltött árnyékokkal. Ez is vázlat a sziklás grafikai tervezés feladathoz.

"So Man rose from the ground to build a new home for himself, in the cold, dark depths of Space. And he brought hope to those dark places, expecting that this ascension, this enlightenment, would unify and strengthen him. "

Első bejegyzés

Van egy hogy is mondjam alapvető gondom ami összefügg persze a Spar virslivel de valami egészen más értelemben. Azon gondolkodtam ma a vásárlásból hazafele menet - beszarás amúgy, 600 Ft-ból megvan a hétvégi kajám! - hogy tulképp' Spar tulajdon lettem. Spar tejet iszom, Spar virslit ebédelek és Spar tojásból rántottázom este. Mi különböztet meg engem akármitől, amin az SBudget felirat díszeleg a kis zöld fa logóval? De lehetne ez Tesco Gazdaságos is, tökmindegy. A szívfájdalmam, hogy a Spar és Tesco univerzum kellős közepén élve - fuldokolva... - egyszerűen elveszítettem a kozmosszal való baráti kapcsolatom. Az Univerzum valahogy mindig ott volt korábban, és segített kontextusba helyezni apró cseprő gondjaimat. Most valahogy nem volt ott és én nagyon egyedül ültem a buszon, a Kozmosz társasága nélkül. Röhögtök ezen, de nekem igenis fontos a tudat, hogy a létem valamilyen relációban van az egész univerzum működésével. Ha én szarul vagyok akkor az világmindenség jön és kiegyenlíti. Ha épp felhőtlenül boldog vagyok, akkor is jön és szépen egyensúlyba hozza mindennel. Az anyagiak, virslik, tojások, tejek világában viszont nincs hely a Kozmosznak. Pedig kéne. Annyira más perspektívába kerül minden, ahogy nem csak a mindennapok kis apróságai viszonylatában nézzük hanem történelmi, geológiai vagy kozmológiai arányokban vizsgáljuk. És szerintem ezekben kell. Annyira könnyen elengedi magát az ember, ha minden épp csak arról szól, hogy túléljen. De kurvajó és lefordíthatatlan a szöveg a Wall-E-ben, hogy nem csak Túlélni akarok, hanem Élni. "I don't want to survive. I want to live.". Ez ma a rövid kis szövegek napja. Is That What Everybody Else Wants Next Life by Krizbo

Nulladik bejegyzés

Tudom ám mit gondoltok! Segget csinálok a számból, sokadjára is. Nem először mondom azt, hogy nem írom tovább a blogot és nem először lett elegem az egészből. Mondjuk az egyes "abbafejezéseknek" különböző okai voltak, de a lefolyásuk ugyan olyan volt. Kiborulás-Abbafejezés-Folytatás. Jelen esetben az első fázisért a WordPressPhoto 2011 felelős. Illetve nem is, mert én, hiszen nagyon kiborultam rajta. Az a kiábrándultság vett rajtam erőt ami most már aztán tényleg népbetegség. Apám kiábrándult, a tanáraim kiábrándultak, a barátaim kiábrándultak, akikkel meg tanulok...nos egy részük szerintem eleve be se ábrándult. Mindegy szóval most úgy tűnik a világon mindenkinek tele van a fasza, vagy amije van, mindennel. Na de tényleg. Nem? Nem érzitek ezt az általános nihilt? És nem erről pofázok a Nihilistás grafikáimban már mióta!? Mikor nincs reakció csak üres, semmibe meredő, és - ez a fontos! - megfigyelő szempárok. Nem véletlenül nincs kezük, szájuk stb. Felfognak, de nem reagálnak. Mert minek. Ugyebár. A világ el van baszva, akkor minek reagálni?

Én is, mit csinálok mikor kicsit magamra maradok? Fekszem az erkélyen és megiszom az összes itthon fellelhető bort. Megérte az eddigi út? Aligha. Feladom? Lófaszt! A mélypontok tényleg csak arra jók, mint amire a direkt fekete képkockák egy fotósorozatban: elkülöníteni az egyes korszakokat. Mert ez egy korszak. Nekem is és Neked is. Annyian éljük át ezt a szar kiábrándulást, annyira nem vagyunk benne egyedül, hogy ez csakis egy időszak lehet, és mint olyan, egyszer vége Kell, hogy legyen. Szóval igazolom magam. Nem szabad letörölni a blogot és ironikus módon azt mondom miután ironikusan ironikusat idéztek, hogy folytatni kell. Nem azért mert...hogy is mondjam, annyira igény lenne rá. Egyszerűen azért, mert ha ez nincs, akkor mi marad? Radiohead-et meg Amorf Ördögöket kell hallgatni és ordítani az éjszakába hogy basszameg egyszer feljön a nap, ha tetszik ha nem!
És ha az egyszeri blogoló méltóztatik lenyugodni akkor tisztába teszi a szaros pelenkát és ad magának egy kurva nagy pofont a tükör előtt, hogy Krizbókám szedd már össze magad! Mi vagy te? Francia dekonstruktivsta? Na ugye, hogy nem.
Szóval kábé ennyi. Persze hozzá kell tenni, hogy én tényleg megittam minden fellelhető bort itthon és hát egyedül vagyok mert így alakult, de talán ez kellett hozzá, hogy észbe kapjak. Szóval valamit ki fogok találni denagyogyorsan és szépen rendbe rakok mindent. Jó hát most mit csináljak ilyen vagyok. De azért az jól esett, hogy Melinda és Arnold és még páran mondták, hogy ne hagyjam abba. Ah istenem de jó a Radiohead ilyenkor. Komolyan néha azt érzem, hogy pontosan azért most és azért ők zenélnek mert ennek az elcseszett évszázadnak csak erre van ereje, és pontosan ez kell neki, hogy felébrendjen. Egy félszemű, nyafogós rockzenész. Aki amúgy pontosan tudja mi van. Bah.
Szóval lesz blog. Nem bírom ki nélküle. Bár ki tudnám. De érzem valaminek a hiányát és ha ez a valami csak annyi, hogy feltolom a netre a kis igazságaimat, akkor csinálni fogom. Mert ez jó nekem. És mert talán aki olvassa és érti az azt is tudja, hogy követni a példámat nem jelent feltétlenül rosszat. És mert azt hiszem kezdem kiheverni a dolgokat.
Tudjátok ez talán semmi másról nem szól, mint mezei makacsságról. Nem fogok kibrándulni. Nem! NEM NEM NEM NEM NEM NEM! Nem-e? Nem. Csakazért sem. Nem. Nem, és sírok, mert én nem ezt értettem Harc alatt. Én valami kézzelfoghatót akartam ami ellen ténylegesen küzdeni szerettem volna. Mint egy oktatási rendszer vagy mint egy tanár. De a valóság szürke és megfoghatatlan, a harc pedig sokkal mélyebben folyik, egész benn az agyadban a mindennapi kis döntésekben, hogy busszal menj vagy gyalog és hogy elfogadd a kurva SparBudget Baromfivirslit vagy sem. Jelentéktelen mindennapi kis hülyeségekben. És amíg mindez lefoglal észre se veszed, hogy lesz az életed egyre értelmetlenebb. És ha már blogot se vezetek és nem mondom el ezt valahol, akkor vesztettem. De őszinte leszek, rajtam nem fog ki egy virsli. És Rajtad se. 

20111026

Az utolsó utáni bejegyzés


Tudom, hogy nem teljesen erről volt szó de el kell mesélnem nektek valamit. Gondolom sejtitek, hogy csak úgy mint a legtöbb grafikus, én is írószerbuzi vagyok. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy elég kevés olyan márka van ami ne dolgozott volna a kezem alatt.
A Hungária képregényt Edding tollakkal kezdtem el és Copic-al fejeztem be. Később kipróbáltam többféle jobbnál jobb UniBall zselés tollat, gyötörtem a FaberCastell Ecco Pigment majd PITT sorozat tagjait, imádtam CretaColor ArtPent, festettem vékony ecsetekkel, a legújabb szerzeményem pedig egy Rotring ArtPen. Ez utóbbi volt a legdrágább. De játszottam már a Pigma Micron tollaival is, Rotring Csőtollakkal, Copic Markerekkel, Stadler tollakkal, Letraset filcekkel, egyszerűen azért, hogy megtaláljam A Tollat. Mindig az aktuális volt a legjobb, és okkal. Jobb volt a pigmentáltsága mint az előzőnek, szebb volt az írásképe, vízálló vagy épp idő-biztos tintával fogott, kényelmesebb volt a fogása vagy épp jobban csúszott a hegy a papíron stb.
Szerintem nem túlzás azt mondani, hogy az évek alatt egy kisebb vagyont elköltöttem tollakra. Persze ennek az lett az eredménye, hogy ha megkérdezel csípőből rávágom neked, hogy melyik tollat mire vedd és mire ne vedd. Sőt volt egy időszak, hogy szerettem volna írószer-teszt rovatot indítani, de sajnos annyi pénzem nincs hogy elég gyakran váltsam a tollakat hozzá.
Na de amiről mesélni akarok, a legutóbbi utáni szerzeményem, amint még csak nem is vettem, hanem öcsém hagyományozott rám. Mondjuk ha boltba megyek érte, legfeljebb 30 forinttal rövidítenek meg cserébe a tollacskáért. Tollacskáért…nem jó a kifejezés. Egy nádpálcáról beszélünk. Na jó meg a hozzá tartozó tusról, az 500 forint volt. A legtöbb tollam drágább mint a kettő együtt, pedig hát ezzel a két eszközzel a következő egy évben is elég jól elleszek.
Arról van szó, hogy ez a kis pálca leiskoláz szinte mindent amivel eddig dolgoztam. Illetve azért nem, mert ez főleg azon múlik, hogy pontosan mit akarok rajzolni, de mondjuk az ahogy ezzel a kis cuccal írni és sziklákat rajzolni lehet, az páratlan. Nem beszélve arról, hogy a japán tus amit szereztem feketébb mint az éjszaka!
Na persze nem gondolom, hogy hiba lett volna kipróbálni az összes többi tollat, vagy értelmetlenül szórtam volna a pénzemet. Hiszen aprólékos, vékonyka rajzokhoz, sok részlettel, kizárólag ezek jók. Közülük is leginkább a Rotring ArtPen és a Faber Castell Ecco Pigment cuccok. Csak mondom azoknak akik rajzolgatáson törik a fejüket.
Na mindegy, szóval vicces mik derülnek ki ha az ember rajzolásra adja a fejét.


20111023

Az utolsó bejegyzés

Nagyon furcsa dolgot szeretnék mondani nektek. Elkezdtem azt érezni, hogy nincs igényem arra, hogy kiírjam magamból a dolgokat és feltegyem erre blogra. Egyáltalán, erre a megosztósdira nincs akkor igényem mint mondjuk tavaly ilyenkor volt. Nem szeretném a világ orrára kötni törékeny kis lelkem melyik pontja fáj. Lehet persze hogy ez mezei lustaság és egyszerűen nem tudok annyira koncentráltan figyelni az írásra, de nem hiszem. Be kéne zárni a blogot, de legalábbis újat indítani. Terhessé vált az a rengeteg dolog ami eddig történt. Olyan blogolnom mintha egy nagy hátizsákot cipelnék magammal amibe beledobálom az újabb bejegyzéseket így az egyre nehezebb és nehezebb lesz. Szóval azt hiszem ennek a blognak vége. Indítok egy újat, ami ugyan ezen a néven elérhető lesz és talán pont olyan lesz mint ez. De az talán egy kevésbé terhelt dologgá válik majd.

20111010

Vintage

Elkezdett nagyon foglalkoztatni, hogy mi ez az érthetetlen vonzalmam a megsárgult, piszkos, poros, adott esetben rosszul exponált fotók felé. Vagy mondhatnám egyszerűbben miért szeretem a Vintage dolgokat úgy általában. És ezt tágabb értelemben mondom, vagyis ugyan úgy benne vannak a polaroid képek mint a romok, lepusztult épületek, elhagyott gyárak, kopott, barna bőrrel bevont válltáskák, kalapok és régi csomagolások. Abból pedig, hogy minden eszköz megvan már a dolgok vintázsosítására azt a következtetést vontam le, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Sőt gyanúsan nem vagyok ezzel egyedül! Ha felmegyek tetszőleges, random grafikai oldalra legalább egy vintage hatású munkát fogok látni, jobb esetben pedig egész kategóriát az ilyen fotóknak, képeknek stb. Próbáltam utánanézni mikor kezdődött ez a hullám, de nem találtam egyértelmű kezdetet. Talán a harminc felé baktatók jobban tudják, és elmondják nekem. Na mindegy szóval a jelenség létezik. A szüleim azt mondták, hogy retro mindig volt, épp csak egyre előrébb tolódott. A hetvenes években mindenki a negyvenes-ötvenes évekért örömködött. Ugyanakkor a mi vintázsunk kicsit más. Sokkal direktebb. Miért?
Mondjuk tippem van. Szerintem valamikor a kétezrestízes évek derekán, valamikor 2005-6 körül kezdődhetett, szóval annyira nem rég és talán a mindennek halálpontossá válásából adódhat. Az összes ilyen cuccot összeköti a pontatlanság, hibásság és nem kifogástalan minőség. Egyszerűen az, hogy ezek nem steril dolgok.
Vicces egyébként. Találtam egy programot ami olyan mint az Instagram iPhone-ra, csak ez Mac-re van és az összes olyan képrontást el lehet vele végezni amitől elélvezek. Vignetta, keresztbehívás, por, kosz, karcok, light-leak, sérülések! Imádom! Na mindegy szóval ezzel megcsináltam Terka egyik képét, vagyis direkt lerontottam, hogy legyen egy jó képe facebookon, ő meg teljesen meg volt lepődve, mert hiszen mi értelme van egy "elrontott" képet kitenni? Ó basszus megint túlságosan telenyomtam magam kávéval és csaponganak a gondolataim. Mindegy, megszoktátok már.
Lehet tényleg, hogy mivel minden annyira jól a helyén van és pontosan úgy működik, ahogy akarom, hogy működjön, ez életre hívja azokat a dolgokat amik nem pont azt csinálják amit mondok nekik. Pl egy polaroid kép tuti, hogy sose lesz kifogástalan minőségű és rosszak lesznek a színei. És éppen ez az amiért sokkal de sokkal jobban tetszik mint egy profi DSLR-el készített, Hd, HDRI szuper fotó. A minél rosszabb annál jobb elve. Pedig amúgy azt se mondhatja senki, hogy ezek nem gépi színek. A benne dolgozó kémia ugyan annyira kiszámított mérnöki teljesítmény mint a mai fényképezők érzékelői. Csak épp valahogy emberibbnek tűnik. Mondjuk az is simán lehet, hogy csak az idő nemesíti. 
Írjátok már meg mit gondoltok erről! Mármint az egész vintage hullámról meg úgy általánba. Mert valamilyen formában mindenki kapcsolatba kerül vele. Még a diszkós gyökerek is, mert a pólók amikben feszítenek, legalább annyira visszaidézik hígított formában ezeket az időket mint az én..hát valljuk be szintén hígított, hiszen célszerszámmal készült fotóim mostanában. De tényleg nem tehetek róla! Annyira imádom ha így néznek ki a képeim!

20111008

Munkák

Az hogy beteg vagyok nem azt jelenti, hogy nem dolgozom valamin. Ezeket a suliban csináltam. Ezek vázlatok a már említett, nagy méretben megfestendő de gépen készült grafikákhoz. Szép nagyok, mint látjátok, de ettől csak nagyobbat szeretnék. Mondjuk akkorát, hogy a rövidebbik oldal legyen 1 méteres. Amiben nem vagyok biztos, az az olaj-vászon. Lehet hogy veszek valami nagyon fasza tust, és azzal megcsinálom papírra, kicsit visszautalva a grafika jellegre. Ezen még gondolkodom. Meg felmerült egy csomó más ötlet is munka közben, amiket szeretnék megcsinálni szóval még az is lehet hogy ebből egy kiállításnyi anyag lesz. Valamikor. Valahol. De kinek?

20111007

Reggel betegen

...hogy én mennyire utálom az ilyen napokat.

20111002

Folyamat

Van azért egy nagyon szivatós része annak amikor egy olyan munkát vállalsz el, amihez bár megvannak a szükséges készségeid, tudod, hogy iszonyú sokat fogsz belőle tanulni.
Jelen esetben benne vagyok egy feladatban. Rajzokat kell csinálnom egy bizonyos, hozzám amúgy is közel álló stílusban. Igen ám, de ez egy nagyfokú precizitást igénylő hosszadalmas munka, amibe benne van már egy csomó időm. Egy hónapja nyomom.
Tényleg iszonyú sokat tanulok belőle! De hátrány, hogy az első és az utolsó rajz között szerintem nagyságrendekben mérhető minőségbeli különbség van. Annyival jobb az utolsó, hogy az én szememet már bántja az első! Ilyenkor mit lehet tenni? Csináld rosszabbra a jobban sikerülteket vagy kezdd elölről a munkát, még több energiát beleölve? Aztán megint ugyan ott lennél mert a 2x több energiával készült munkákból jobb melók lennének, mint az ami miatt az egészet újra kezdted! Wááá! Na mindegy, visszamegyek rajzolni és kitalálok valamit.

20111001

Desszert

Terka meglátogatott hétvégére. Még szerencse mert Melinda hazautazott, Kori meg elment Kecskemétre, szóval otthon búsulhattam volna egyedül. Így viszont Terkával mászkálhattam ma a városban, meg nézhettük a Dallast és pizzázhattunk otthon szóval elég jó kis napok ezek!
Na mindegy is, nem erről akartam írni, hanem, hogy benéztünk a Dömötöribe ebéd után egy kávéra meg egy krémesre, és akkor fogalmaztam meg magamban a nyilvánvalót. Az a baj, velünk Magyarokkal, hogy mindig azokon a dolgokon spórolunk, amik boldoggá tesznek minket. Teszem azt a desszerten. Múltkor én úgy jártam például, hogy az utolsó kis pénzmaradványaimból elmentem megebédelni és a végét inkább palacsintára költöttem. Persze lehetett volna kenyérre is, de az a véleményem, hogy éppen ezek a kis apróságok amik segítenek átvészelni a nehezebb időszakokat. Egyszerűen azért mert boldoggá tesznek és ezzel elviselhetőbbé válik minden.
Úgy is mondhatnám, hogy idézzek a nagyoktól: Nem túlélni akarok hanem élni. Szóval egyetek desszertet!