20110728

Death in Vegas

íű

Back in business

Elbizonytalanodtam ma egy kicsit, döntéseket hoztam, nagyon nehéz volt, mindig az. 


20110727

Móka

Volt ma pár perc nyugi, végignéztem pár régi munkám és ezt találtam. Szerintem nem volt még fenn, egy kísérlet arra, hogy csináljunk fotóból grafikát, de legalábbis valami olyasmit. Schiele adta az inspirációt aki egyébként a kedvenc festőm. 

20110726

Rajzok és mesék

Mit mesél neked, egy festmény? Mit egy rajzbak? Egy gondnok a múzeumban? Egy kilazult macskakövet rugdosó főpincér? Egy rég nem látott jó barát? A fényképező amit kölcsön kaptál? A porfelhő ami felszáll, valahányszor kinyitod az üres pénztárcád? A Munkácsy díjas művész aki nem az apád? Mit a magány és mit 600 "Jurópien"? Mesélnek e Neked a digitális vonalak? És a ceruzával húzottak? Mond e újat a lavór? A sár a cipődben, a leeresztett színpad tető, a kikészített kerámiák, az eladott karkötő vagy a füzetedből kitépett rajzocska? A festett kavicsok, mivel szolgálhatnak?
Egyáltalán mit ad neked ez a világ? Mikor reggelente kikászálódsz az ágyból - kávéval vagy anélkül, tejjel vagy anélkül - mit érzel, mit kapsz? Jelent neked valamit a reggel? Az ablakon betűző napfény? A telefond csöngése esetleg? A lány - vagy fiú - aki melletted ébred, ha van? 
Nehéz ügy. Iszonyú sokat kapunk minden reggel. Nem véletlen a szófordulat, minden Áldott reggel. Minden áldott reggel...és megint megzavart egy éjszaka bolyongó szellem aki felébresztette apámat. Talán kezdem megszokni, de inkább beletörődni a helyzetbe. Na mindegy, ezen dolgozom most: 
Amit tudni kell róla, hogy olyankor csináltam mikor nem szabadott volna, olyan helyen, ahol tilos lennem. És lám megint tilosban járok: kezdek megint belecsúszni az éjszakázásba...de hát mit csináljak ilyenkor van legalább viszonylagos nyugalom.
Abban bízok, hogy holnap béke lesz, nincs annyi feladat a EPF-el, szóval elvonulhatok valahova rajzolni. 

20110725

Güzükék

Az EPF miatt - amiről majd felteszek egy jó kövér beszámolót - nem sok idő marad rajzolgatni itthon, de azért készültek dolgok, apránként felteszegetem őket mikor elérik azt a fázist amik már kvázi késznek mondhatók.
Igazság szerint egyáltalán itthon nagyon nehéz rajzolni. Most például már lenn kéne lennem a városban fotózni, de talán hetek óta először vagyok egyedül, szóval nekiálltam egy csomó rajznak illetve folytattam másokat, de közben meg minden mai feladattal elúszom. Le kéne tusolni de firkálni most sokkal jobban esik.
Hetek óta...igazából nagyon szigorúan véve is, utoljára akkor voltam egyedül mikor véget ért a suli, én meg otthagytam az albérletet. Szóval inkább hónapok. Persze félreértés ne essék, ez önmagában nem rossz dolog, hiszen nagyszerű dolgok történtek velem az utóbbi időben, én pedig mindet élveztem, de szükségem van arra, hogy időnként Választhassam a magányt is. Szentendrén viszont nem szerepel az opciók között az egyedüllét.
Nehéz dolog ez az itthon élés. Na de mindegy. Addig is álljátok ennek a csókának a tekinteteit...


20110719

20110717

Jók a vonalaid drágám...

...és ez most szóljon Melindának! 

Otthon

Az ember sokféleképp érhet haza. Otthon lehetsz a családoddal egy ideig, két vizsga között. Otthon lehetsz egy darabig, amíg el nem hív a kötelesség. Elmehetsz bulikba, lehetsz a város közigazgatási határán belül. De az a helyzet, hogy egyik se jelent sokat. Fizikailag otthon lenni nem sok tartalommal bír. Csak a vesződés van vele. Nem is érzed igazán. Nem értél igazán haza. Csak a nyűg van vele, nem az otthon édes otthon. Mást jelent hazaérni, és mást otthon lenni. Régóta otthon vagyok, de ma értem haza. És még csak a lakásban se kellett hozzá lennem. Fenn voltam a Presszó Tangó koncerten a Kőhegyen mikor megéreztem. Néztem a kilátást a koncert után, elbámultam a fénylő város felé és azt mondtam magamban, ez Szentendre. Térdre borultam a fűben és zokogtam, de ezek az örömkönnyek voltak. Végre valahára hazaértem, de ezúttal nem csak fizikailag. Éreztem azt, amint Szeptember óta egyáltalán nem: otthon vagyok. Nem minden tökéletes és nem minden úgy van ahogy akarom, de ez az a hely, ahol a lelkem megbékél. Akármit teszek is az életben, mindig szentendrei maradok és itt érzem magam annak aki vagyok. Sírtam és néztem a csillogó várost. Ez az én valódi helyem. Hadd ne menjek bele jobban ebben a bejegyzésben, majd inkább holnap ha kitisztul a fejem. Addig is Helló! Jó újra itthon. Megértettem amit Regős Mester mondott annak idején: Nem egyszerű itt hagyni ezt a város. Hát nem lesz egyszerű.

20110716

Otthon, Élet

Nem tudom elviselni az itthonlétet. De tényleg. Nem azért mert ne szeretném őket vagy ilyenek, félre ne értse senki, de ennyi különélés után képtelen vagyok ebben a zajban élni. Valaki mindig zenél, valaki egyfolytában zenét hallgat, kiabál – vagy csak hangosan beszél – és zavar a puszta létével.

Felrobbanok. Nincs magányom, nincs csendem. Nem hallom a gondolataimat. Újra elvesztem őket, hogy aztán szeptemberben visszakapjam.Bár ne zavarnának és kényelmes lenne az együttlét, de attól a pillanattól kezdve hogy reggel felkelek, egész addig, hogy este lefekszem káosz van körülöttem és zsibongás. Holott nagy szükségem lenne most a csendre. Sok mindent kéne átgondolni. Kezdve Soprontól, át kiállításokon, munkákon egészen a függő, megoldatlan ügyekig. Nem tudok haladni semmivel.

Ami a legrosszabb, tudom, hogy ugyan ennyire zavarom a többieket. Mintha egymás ellen dolgoznánk. Legalább annyira idegesítő lehet, hogy egyszer csak visszajöttem és foglalom, betöltöm, használom azokat a tereket amiket időközben ők sajátítottak el. Nem férünk el egymás mellett. Mindannyian menekülünk.

Nem nagyon van erre megoldás.

20110715

Balaton az én tollamból

Nehéz nekem Balatonról írni leginkább mert Melinda mindent sokkal de sokkal szebben leírt mint ahogy én letudnám. Annyira jól éreztük magunkat a Balatonnál, de úgy az egész együtt töltött időszakban általában!
Nagyon különös dolog nekem Melindával nyaralni, pedig voltunk már párszor. Olyan érzéseket mutat nekem amiknek a létezéséről nem is tudtam. Az persze elég dühítő volt, hogy még a nyaralás alatt is dolgoznom kellett valamennyit, mert ez az idő lett volna az amiből teljesen kizárom a munkát. Persze nem volt olyan vészes, mint amilyennek leírva tűnik: napi egy-másfél óra az árnyékban, laptoppal ücsörögve két fürdés között azért elviselhető. De ha ezt nem vesszük akkor ezzek az együtt töltött napok voltak a legjobb napjaim mostanában. Akárhogy is "csak" vízben lebegés ez, semmi skizo-művészet, mégis annyira de annyira szükségem volt már erre. Pontosan erre, hogy Melivel úszkáljunk, lefröcsköljük egymást, vizezzünk, hülyéskedjünk, jólérezzük magunkat együtt. Igaza van abban, hogy néha ki kell zökkenni. Nem lehet az ember örökké elveszve, bolyongva a saját kis univerzumában. Na mindegy szóval csodálatos volt, és nagyon de nagyon köszönöm Neked szívem!

Így a végére egy pár szemezgetést tennék azokból a pársoros kis izékből amiket írogattam, de helyette tényleg olvassátok el amit Melinda írt.
••
Sír, zokog, ordít az elhangol nagybőgő. A hegedű, mint józan a részeget, úgy igyekszik támogatni, de lomha barátja óriásként dülöngél, végül árokba rántva karcsú cimboráját. A zene szétesik, a muzsikások elvonulnak, a halász leves tányérom meg kiürül.
••
- Kérek szépen egy Islert és két deci soproni kékfrankost.
- Sajnos nem tudok adni, nekünk csak Kozelünk van.
- De hát ki van írva
- Az biztos a szomszédé.
- Hmm…de a Kékfrankos az vörös bor, ugye tudod?
- Jaa tényleg! Jaj ne haragudj nem tudom mi van velem!
...végül fehér bort hozott, Olasz Rizlinget.
••
Néha úgy érzem, a pokolba kerültünk, épp a mindent elemésztő lángnyelvek fölé Izzadok, csípi a bőröm a sós folyadék, caplatok a vonatsínek mellett, hónom alatt egy üveg ásványvízzel, ami csak emlékeimben hideg. Melinda ugyan így érezheti magát. Vánszorgunk mint azok a hősök akiknek a kincs reményében át kellett vágniuk a Szaharán. Az utazás próbára tettek testüket, lelküket, kapcsolatukat és kitartásukat. Küzdünk a forrósággal, noha a Balaton alig egy karnyújtásnyira van.
Máskor a mennyben vagyok. Mindketten a magunk úszógumijain lebegünk a kristálytiszta vízben, úszunk a nap felé, hunyorogva a fényben. A hullámok lágyan dobálnak minket mindig kicsit közelebb a parthoz. Olykor hattyúk úszkálnak körül bennünket, körbejárják a két lazító testet, egymás között a világ nagy dolgait tárgyalva meg.
A vízből bámulom a parton ücsörgő napbarnított korunkbelieket. Arcuk háromnegyedét napszemüveg fedi, Mojitot szürcsölgetve nézik egymást. A szemük helyén tátongó feketeségtől egészen kifejezéstelenné válik az arcuk. Olyanok mint a nihilistáim. Vajon mit nézhetnek a világot tükröző lencse mögött? Mosolytalan nevetnek rajtunk, akik dobálják egymást a habok között? Vagy csukott szájjal csorgatják a nyálukat a látóterünkbe úszó fenekek és mellek erdejére? Mi járhat ezeknek az embereknek a fejében?
Ülök a hűs szobában, gépelgetem ezt a kis bejegyzést, Melinda a szomszédban tusol, nyaralásunk utolsó napján.
NewImage
01
02
DSC05620

20110714

Balatonról, Melinda tollából

Ilyen se volt még, vendég-post. Melinda írt az elmúlt hétről de egy sort se tudok gépelni, ami szebb és kifejezőbb lenne mint amit Ő írt. Köszönöm Neki! Talán később majd én is pötyögök valamit ami kulloghat ezután az iromány után. De ez annyira tetszik nekem, olyan csodaszép, hogy semmit nem tennék hozzá! Olvassátok legmelegebb ajánlásommal!

Először is. - Hazajöttem. Végül még tovább is maradtunk Révfülöpön, és nagyon - nagyon szuper hetünk volt! Azt sem tudom igazából hol kezdjem az élmények mesélését. Ami biztos, hogy megint nagy hatással volt rám Coelho új könyve, az Alef, amit mindenkinek csak ajánlani tudok! Az idő örök, az idő nem történik, hanem van...és pontosan ezt érzem most én is. Az idő van. Most találkozunk a Keletiben és utazunk tovább a Délibe, majd onnan Révfülöpre. Most hajtja az ölembe a fejét fáradtan, mert annyi volt a munkája, hogy megint napokig nem aludt és ezért teljesen kimerülve indul velem a Balatonra. Most pillantom meg újra a kéken csillogó Balatont, amit minden évben annyira várok és ahova - mondhatni - hazaérkezem minden nyáron. Még éppen csak leszállunk a vonatról, megtaláljuk a házigazdánkat és autoval indulunk el szállásunk felé. Kezdetben nehezen barátkozom a hellyel, magamnak sem akarom bevallani, hogy ez nem Kenese, nem ide vágytam, ez nem az én helyem, és bár tetszik, de mégsem érzem otthon magam. A szállás se olyan, mint elképzeltem, de azért elfogadható. Persze mindezek mellett ott van Ő és ez elég a boldogságomhoz! Végre lemegyünk fürdeni, a víz még hűvös a múltheti rosszidőtől, de megszokható. Másnap felfedezzük a várost, majd wifi után szaladozunk, dolgoznia kell. Hullám. Összeveszünk. Engem nem nehéz megbántani. Hiányzik Kenese, sajnálom a családi nyaralást, és különben is. Aztán békülés, fagyizás, krumplistészta. A néni kedves, de néha picit fura, a telefonban szimpatikusabb volt. A bácsi lelkesen magyaráz és néha káromkodik, mert ő már csak úgy szokta. Aranyos emberek. Este pizzát eszünk a városban, természetesen quartto formaggi. Finom, de a pincérek nem túl udvariasak. Fagyizunk. Szombat. Füredre utazunk vonattal. SD kártya után szaladozunk, majd a Tescot keressük. Betérünk a Sportközpontba, mert nem találjuk, ott megnézünk egy kiállítást. Ping-pongoznak. Megtaláljuk a Tescot, megvan az SD kártya, de kiderül a fényképezővel van a baj. Nagy baj. Ő búsul, én vígasztalom. Sétálunk a belváros felé. Jó messze járunk a Tescotól, a kedvenc szandim elszakad. Én is búsulok, egymást vígasztaljuk. Mezítláb indulok el, forró a beton, égeti a talpam. Ő is leveszi a papucsát, együtt ugrálunk, aztán odaadja a papucsát nekem, én visszarohanok a Tescoba és ott veszek papucsot jobb híján. Visszasétálunk a városba, hamburgerezünk, hűsölünk a szökőkútban, sétálunk. Sietünk a vonathoz, el kell érni a korábbit, mert mit csináljunk itt ebben a melegben. Forróság van, úgy érzem meggyulladok. Elérjük az állomást, még épp időben, jegyet veszünk, majd közlik, hogy 50 percet késik a vonat. Melegünk van, kókadozunk. Szinte hihetetlen, de visszaérünk a szállásra. Lezuhanyzunk, hűsölünk, megyünk fürdeni. Beülünk a Hullámba. Drága az őszilé. Vasárnap. Pihengetünk, lazulunk. A víz már nagyon jó, úszógumikon lebegünk a víz tetején. Igazi nyaralás, már Révfülöpöt is megszoktam. Nagyon jól érezzük magunkat. Ebédre rántott sajt wifivel. Megint dolgozik. Előjött a napallergiám... Vacsira görögsalit eszem, ami az eddigi legjobb az eddig kóstolt összes görögsali közül. Már vasárnap van....gyorsan telik az idő. Hétfő. Végre megyünk Kenesére. Nagyon vártam már. Előtte megint wifit keres, a földön ül, dolgozik. A vonaton végig kacagunk, videozunk, fotózunk. Kenesén végre elérkezik a várva várt Mickey Mouse. Nem változott semmit! A Mohácsi Vész is klassz. Aztán a strandok között járkálunk, de úgy döntünk nem megyünk be. A köveken elvágja a kezét, én aggódom, fertőtlenítünk, beragasztom neki. Aztán bemegyünk a vízbe, de fúj a szél, hűvös van vizesnek lenni. Gyors mártózás lesz csak a fürdésből, visszaöltözünk és indulunk a jól ismert, kedvenc borozóba. Nevetgélés, fotózás, boldog percek. Elindulunk az állomásra, ideje visszaindulni Révfülöpre. A vonat sokára jön, de elvagyunk, fotózunk, babusgatunk, szeretünk. Révfülöpre érve még belefér egy ishler. Na meg egy félreértett soproni kékfrankos. Fáj a szemem, féltem a choreámat. Kedd. Eldöntjük, hogy maradunk csütörtökig. Jó az idő és jót is mondanak. Délelőtt újabb telefon, még mindig van hiba, dolgoznia kell, de kiderül, hogy a kertben is van net. Örülünk, gyorsan megcsinálja. Átmegyünk Badacsonyba ebédelni és szétnézni. Beszélgetünk az élet nagy dolgairól. Művészek és nyaralás. Nem tudom miért, nem esik jól, de végül is Ő jól érzi magát és ezért jött el. Ez a lényeg, túlteszem magam rajta. Fotózkodunk, majd visszautazunk. A szemem jól van. Megint fürdünk, lebegünk az úszógumikon. Megint görögsali és ishler. Felfedezzük a Szigeti Strandot és a Kertmozit. Szerda. Utolsó nap. Sajnos. Révfülöp már otthonos, maradni szeretnénk. Délelőtt is fürdünk, délután is fürdünk, közben lángosozunk. Sajtos-tejfölös-kukoricás a lángos, de sótlan, a tésztája száraz. Azért jól esik. Boltba megyünk, szeretjük egymást. Vacsorázunk és fagyizunk, majd érdekes zenét hallgatunk, sétálunk. Győzködöm, hogy jöjjön velem haza. Fotózunk, majd csomagolunk. Meleg van. Csütörtök. Többször felébredek reggel. Eljött ez a nap is. Most jövünk és most megyünk el. Felkelünk, pakolunk. A táskát nem tudom lezárni, mérges vagyok és szomorú. Mert menni kell és mert el kell válni. Megint. A vonaton nagyon meleg van, de az ölébe hajtom a fejem és mikor kinyitom a szemem engem néz. Szeretem a huncut szemeit, szeretem a mosolyát és mindennél jobban szeretem Őt is. Pestre érve átutazunk a Délibe, majd felszállok a vonatra és megint búcsúzunk. Szomorú is vagyok, meg nem is. Szomorú, mert utazom haza, de boldog, mert lebegünk a vízen, utazunk Badacsonyba, kihozzák a Mickey Mouset, megcsókol, átöleljük egymást, Islerezek, ülünk a Hullámban, sétálunk a forróságban és blogot írok a nyaralásról. Minden, de minden egyszerre történik. Az idő nem történik, az idő van. Ne haragudj a hisztikért és a hullámzó kedvemért. Nagyon szeretlek. Köszönöm ezt a hetet! :)

20110705

Kapcsolat

Dolgozom egy programfüzeten és közben a főszerkesztőmmel konzultálok ímélben, küldözgetem a terveket és zenét hallgatok...és mindezt egy 130-al Sopron robogó vonaton, egy darab kábel nélkül! Beszarás! This is actually happening! Döbbenetes. De tényleg. Ahogy fater szokta mondani: jön, hogy ne higgyem el! 

20110703

TrúMinionok #75: Apple

Zúgás

Zajlik, zörög, suhan, zakatol zúg a Nyár és mi is zúgunk...egymásba. Szép kis napok voltak ezek és lesznek is hamarosan. Hajaj de milyen jó kis napok... :) Szerdától Balaton!

Önportrék

Amire egy iSight cam, a PhotoBooth és a Wacom tablet képesek...

Minion kifejezések

Szeretnék belőlük pólókat csinálni! Van akit érdekel a dolog esetleg?

Rajzocskák

Átálltam a SOKKAl nagyobb felbontásra, újabban 3000x3000-ben dolgozom mert valahogy az új géppel szebb vonal jön létre ekkora felbontásban is. Röhöghettek, hogy csak beképzelem vagy ilyesmi, de tényleg van különbség! Ezek csak firkák, pár mókázás, teszek még fel szerintem.
Sajnos otthon nincs internet, szóval csak kávézókból blogolhatok, ezért van ekkora csend...