20110531

Elfogadható párhuzamok

Köszönöm a csodálatos hétvégét!

20110528

Névjegy

Na itt van egy névjegy terv. Ez a konszolidáltabbik. A másik lehetőség, hogy csináltatok egy pecsétet, és mindenféle típusú és vastagságú lapokat ugyan olyan méretre vágok, aztán rápecsételem az infókat. vagy még az is eszembe jutott, hogy a névjegy mindkét oldala nyomtatott lesz de olyan módon hogy az egyik oldalon valamelyik képem valamelyik részlete lesz, és mondjuk ha van 10 névjegyed és egymás mellé teszed őket, akkor puzzle módjára összeáll. Ebben az esetben mondjuk 500 névjegy esetében se lesz 2 ugyan olyan hátlap. 

20110527

DILEMMA

Tedd a napfényt bele a számba

A végtelen nem a barátod, de nem is az ellenséged. A végtelen semleges. A végtelen csak úgy körül vesz, a kékség amit látok most ahogy kinézek az ablakon. A végtelenség a tér az ujjaim és a billentyűk között. A kávé amit éh gyomorra iszom. Elektromosság ami hajtja a gépemet, ami az agyamban tekereg, ami a sólámpám fényét adja. Végtelen minden érzés és végtelen vagyok én is. Végtelenek a könnyek, az apró sós vízcseppek. Végtelen a háttér egy stúdió fotón. Végtelen a müzli, végtelen a Röyksopp és a minimál meg a pop. Valahogy minden olyan kurvára végtelen és mégis valamiért mindennek vége van egyszer.

Aztán a fogyó holdból hízó vagy dagadó hold lesz, mittudomén, hogy hívják. Egyedül mész bolyongani az éjszakában. Keresztül a fekete Erzsébet kerten, keresztül a denevérek vinnyogásán. Aztán egyedül nézel szembe a sötétben felvillanó cigicsikkekkel. Egyedül a sötét szempárokkal amiket nem is látsz igazán, csak érzed őket a hátadon. Árnyékokkal, sötét alakokkal akik veled együtt az éjszaka démonjai. Mi mind azok vagyunk. Némán kísértünk a sötétben jelentőségteljesen bámulva a semmibe.

Aztán mindennek a végén barátokra lelsz. Megtanulsz kötődni. Kötődni szerelemhez, baráthoz, élethez, művészethez. Újra újra bebizonyosodik, hogy nem bírod máshogy. Van aki segít. Eljön a pont amikor a semmiből kinyúl feléd egy kéz, és tudod hogy megragadhatod mert nem enged el. Őrült vagy. Egy beteg ember. A járdaszélen ülsz, mélán cigizgetve. Beszélsz. Hajtogatsz. Ő is hajtogat. Mindenki hajtogatja a magáét, de ez renden van így. Mert te figyelsz az ő papírrepülőjére ő meg a tiédre. Kötődsz. Elfelejtetted milyen ez, és hálás vagy. Végtelenül hálás.

Megint a sötétben bolyongsz de ez már egy másfajta kóborlás. Megint egyedül vagy, de már lassan pirkad. A fény visszaszivárog a semmibe. Kékes ugyan és alig látható de jelzi már a nap perzselő melegét. Felkel a nap. Hiába, mindig felkel a nap. Sosem olyan sötét az éjszaka, hogy végül ne tudná elűzni a démonokat a hajnal. A végtelen nem a barátod, de nem is az ellenséged. Valahogy az éjszaka olyan kurvára végtelen és mégis valamiért ennek is vége van egyszer.

20110526

...and the robot

Már volt fenn de örökké aktuális...kedvenc.

20110525

Speedpaint megint

Na eddig jutottam. Felülről lefelé halad a tervezés menetet. A legfelső kép nem sikerült igazán jól - nehéz ha a füledbe lihegik mennyire szar amit csinálsz... A második kép egy ceruza rajz, mert kicsit átgondoltabban lehet tervezni papíron. A harmadik kép pedig amíg a cérnám bírta. Sokat tanultam belőle. Ideje visszarázódni a digitális pingálásba... 

20110524

Darabolós Breakbeat

Na srácok ez az egyetlen műfaj amit hallgatni tudok ilyenkor címoldalak, szakmai kipakolások meg miegymás alkotta káoszban!

Darabolós-Breakbeat by Krizbo



20110523

Kamera által homályosan esszé

A feladat része volt, hogy írjunk esszét a munkafolyamatról. Akinek van kedve olvassa el, van benne pár rajz ami a borítóhoz készült meg ilyenek. Kicsit hivatalosabb, mert mégis csak tanárnak írtam, de elég kis kerek lett. A helyes írási hibák miatt azért szólhattok ha van! :) Annyira menő amúgy ez az Issuu! Ilyen sok lesz még úgy érzem!

Valis, Kamera által homályosan - talán... - végleges borítók

A feladatok kifutása az lett, hogy a két tárgyból ugyanazon író két különböző könyvét terveztem újra, agave-s szemléletben, vagyis hogy egy írónak jellegzetes, egymással harmonizáló stílusban tervezik meg a könyveit. A Valishoz címnegyed és belső oldalak is készültek de azok kevésbé látványosak. Talán még igazgatom őket de jelentős változás egyiken se lesz. Ezennel a Tipográfia illetve Tervezéselméler tárgyak kipipálva. Mindegyiken vagy 2-3x terveztem újra a borítóját mire elérték ezt az állapotot.

Sivárság

Ezer éve nem csináltam ilyet de egy este nemrég egész megjött hozzá a kedvem! Speedpaint! 

20110520

Grafikus agy

A három betűmozaik feladat egymáson...

Címoldal

Rég tettem már fel címoldalt. Na most felteszek egyet. Még meg se jelent, úgy nézzétek! Szerintem nagyon kis aranyos lett, főleg a raptorral! :) 

Valis

Az áttervezett VALIS borító tipográfiára, illetve a hozzá rajzolt raportminta. Nemsokára felteszem a Kamera Által Homályosan új borítóját is.


Hm?

Óriások

Bolyongok a sivatagban, a saját szaharámban. Óriásokat látok, kószálnak az időn túl, átlépve a távolságokat. Hatalmas démonokat, ördögöket, angyalokat. Egyet aki hisz, egyet aki nem. Olyat aki szeret és olyat akit szeretnek. Egyet aki bátor, az éjszakába vonyító szörnyeteg, egyet aki a fák derengésében talál csendes menedéket. Egyet aki ragyog, egyet aki árnyékukban lappang. Egyet aki ért, egyet aki vakon bolyong a semmiben. Egyet aki kéményeket fest, egyet aki kéményekből lélegzik, lenyelve a gyilkos füstöt. Egyet aki harcol, fényes pajzzsal , kivont karddal néz szembe a szörnyekkel, egyet aki szörny maga, mégis remegve bujkál a homokban. Egyet aki részeges, egyet aki szerelmes, egyet aki értetlen, egyet aki hatalmas és egyet aki nem érti mindezt. Látok óriásokat akik művészek, tolvajok, gyilkosok, Istenek. Látok olyanokat akik a fák között élnek, beszippantják a moha édes illatát. Vannak akik csikorognak, mintha ezernyi fogaskerék dolgozna bennük. Egyesek acélból vannak, ragyognak a napsütésben. Óriások... sok sok óriás a sivatagban. Valahol az időtlen mementó füstölög. Vannak akiket eltemetett már a homok, az életnek csak emléke sziporkázik bennük. Van aki fáklyaként lángol, üveggé olvasztva maga körül a sivatagot. Akad olyan aki mint egy mágnes, magához vonz mindent ami él, és van aki a szellemeket hívja. Egyes óriások táncolnak legyen akármi is a ritmus, transzba esve vonaglanak a dobra. Tüzet raknak, káoszba merülnek, elborulnak, botladoznak, feltámadnak, repülnek. Ezernyi óriás. A lábaik között el-el ugorva lépteik elől menekülök. Ösvény sehol. Az út jelzőket megették a démonok. A Szahara egy percig se hagy nyugodni. Csal előre csak előre, óriások árnyékában.

20110512

Brandon

Ezer meg egy köszönet Arnoldnak a Brandon Grotesque-ért ami talán az egyik legszebb groteszk betűtípus amit ismerek!

20110510

Egyiptomos raportminta

Ó igen. egyiptomos raportminta. Igen, jól látjátok hogy többszínű, rajzolt és raportálható. Egész nyugodtan elhihetitek nekem, hogy nem egyszerű ilyet csinálni. Az a helyzet, hogy k***a időigényes... De cserébe szép lesz! 

Minionok #100: Vizsgaidőszak

Hogy pont Pénte 13-ra essen a 100. Minion képregény, ráadásul a vizsga időszak legdurvább szakaszára... Minden esetre inkább TrúMinion lett.


20110508

Kékfestő

Mire jó egy esős délután, ha már botankertben rajzolni nem? Raportmintákat tervezni szakgrafikára! Íme két kékfestős minta.

Suhov - Differnet

És értitek...itt egy szám, amiben a "Nekem Lámpást Adott Kezembe Az Úr Pesten"-ből vannak részletek... de, hogy én mennyire szeretem az ilyesmit!



- Ha én állat lennék, nem tartanék embert a lakásban.
- Lármázik és piszkot csinál.
- Meg egészségtelen.

20110507

BudaBeats

Mutattak nekem egy kiadót, a neve BudaBeats...hát elsírom magam a gyönyörűségtől! Minden amit szeretek, amit jónak tartok megszólal ezeken a lemezeken és ami a legjobb benne, hogy magyarul beszél! Innen van a Suhov feat Márai is, egyel lejjebb...

Korinak


Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenük. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: „Én más vagyok, mint a tenger.” Vagy a szikra: Rajtam nem fog a tűz.” De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak, éppen olyan romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa, mint minden, ami egy pillanatra megjelenik a világ nagy piacán, s aztán a következő pillanatban, a szemét- vagy a pöcegödörbe kerül. Az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak, inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban jelentéktelen. Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém, ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas.

Mária Sándor

20110505

Nagy Utazás I.

Április 22 - Április 28.

   Ez tudjátok olyan furcsa. Olyan mintha egyszerre élnék minden időben. Egyszerre élném ezt és ami jön, de azt is ami volt. Ez nem emlékezés. Ez más. Egyszerre vagyok mindenhol. Itthon ülök egyetemi feladatokat csinálva és közben zokogok mert kilátástalan a helyzetem, már tudom, hogy másodjára is megbuktam és sose jutok be a felsőoktatásba. Az életem félresiklott, az életem tökéletesen rendben van. Iszonyatos zaj van a fejemben.
   Összeveszem Melindával. Ő is iszonyú nehéz időszakot él, ezerszer nehezebbet mint én. Mellette kéne állnom de én meg sziklákhoz csapódva sodródom bele a kilátástalan semmibe. Túl sok a feladat. Mint az esésem sebe ami sose gyógyul, mindig újra és újra felszakad. Úgy érzem mintha egy sebet ejtett volna valami az agyamban...de annál is mélyebben. Mintha megszúrtak volna egy lándzsával. A hege is eltűnt már belül mégis vérzik. A soha be nem gyógyuló seb. Egy karmikus sérülés ami nem akar elmúlni az istennek se. Sírunk. Az ágyban fekve telefonálok vele, hogy megbeszéljünk mindent. Végül sikerül. Holnap utazom. Ugyan ebben az időben de egy másik nap már mellette fekszem az ágyon, összesimulunk.
   Erőt vesz rajtam a pánik. Rájövök, hogy nem jó a diákom. Remegve kelek fel hajnalban. Irtó keveset aludtam. Nyugodt, belső pánik. Előző este volt ezzel egy sikertelen küzdés két gépszerelés között. Péntek van. Nincs TO. Szünet van, döbbenek rá. Írok mindenkinek aki hasonlít rám, hogy adjon diákot. Tegnap megtudom, hogy akinek írtam, annak sincs diákja. Számolgatok, hogy a legjobb. Reszketek. A CBA-ban veszek egy doboz csokit és a TO felé veszem az irányt. Kell hogy legyen ott valaki. Ha nincs akkor a föld alól is keresek egy titkárt aki kiállítja nekem a diákot, és ad matricát. Három hónappal ezelőtt, éppen ebben a pillanatban utaztam haza utoljára. Akkor ugyan ez a diák még érvényes volt. Az idő mégis létezik, de nem lineáris hanem parallel. Zárva az ajtó. Kopogok. Aztán megint kopogok. Kijön valaki. Titkár. Úristen, segíteni fognak. Mosolyogva, kedvesen. De a diák nincs nálam. Tegnap az iskolában hagytam. Elszaladok érte. Nincs ott. Ideges leszek. Megint valami nem jó. Nélküle nem adnak új diákot. Aztán meglesz. Becsúszott a noteszembe. Elvigyorodok. Tartoztam az Ördögnek egy úttal, mondom a portásnak mikor visszaadom a kulcsot.  Ezzel párhuzamosan egy másik időben, átnyújtom a doboz csokit a titkárnak, ahogy kitölti nekem a diákot. Nem akarja elfogadni, mi azért vagyunk itt, hogy segítsünk, mondja, de én erősködöm. Végül elteszi. Pár nap múlva ugyan ekkor elfogy belőle az utolsó szem csoki is. 
   T-Köcsög ügyeket intézek. Kötbér. Aztán eszem. Aztán már a vonaton vagyok és végre...végre utazom. Nyugodtan. A diákomat egyszer se kérik el. Az út örökké tart. Megérkezem, és Ő ott van. 
   Pár nap béke következik. Olyan amilyen nem volt már nagyon rég. Nem tudok dolgozni. El vagyok zárva térben és időben a problémáktól. Mégis dolgozom. Valahol érzem a még le nem ütött billentyűket és a meg nem húzott vonalakat. Nyugodt vagyok. Sokat nevetünk, kacagunk egész nap. Mint két hurokba kötött akkumulátor amik valami perverz fizikai anomália miatt egymást töltik fel. Ruhákat veszünk a C&A-ban. Évek óta nem vettem ruhákat. Nadrágot, zoknit, pólót...rengeteg pénzt költök. Ekkor még nem tudom mi történik másnap reggel.
   Sokat játszunk Melindával. Cirógatjuk egymást, kuncogunk, apró kis fényeket dobálunk a tóba. Mint két toll pihe, egymást kerülgetve érünk egymáshoz újra és újra. Apró érintések ezek, mikro jelenségek az univerzumban. Minden érintéskor felrobban egy nap valahol fényévekre. Biztosan van összefüggés. Abban hiszek, hogy minden és mindenki egyszerre történik. Ezer évek. Egymillió évek mind mind ugyan abban a pillanatban léteznek. A szerelmesek csókjait világok születése övezi. Új galaxisok jönnek létre ahogy összesimulnak meztelenül a takaró alatt. 
   Hajnalban felriadok. Haza kell utaznom Sopronba. Ott kell lennem a Plasztika névsoron, vagy nem lesz meg a tárgy. De akkor vannak a felvételik is, lehet hogy mégse!  Persze tévedek. Elköltöttem a pénzem. Otthonról segítenek. Ugyan ebben a pillanatban nem ébredek fel Szerda reggel. Ég a gyomrom. Egyre csak ég a gyomrom. Csütörtökön hozok egy döntést. Rákövetkező héten írok róla a blogomban, ugyan akkor, kávét iszogatva. A bögre most a portás szobájában van, mert nem volt idő otthon meginni a kávét. Ugyan az a bögre az ami most a kezemben van. A bögre nem változik. Az idő örök. Leadom a plasztikát. 
   Utazom. Megint utazom, ezúttal haza. Három hónapja nem  láttam a családomat, nem láttam a várost. Évekkel ezelőtt a macskaköveken bolyongtam azon tűnődve, hogy valaha rendbe lesznek e a dolgok az életemben. Azt mondják a boldogság szintünk a génjeinkbe van írva. Én erről semmit nem tudok. 

Folyt. köv. 

Supercollider meg Nagy Utazás Bevezető

Azt hiszem lassan kezdek magamhoz térni. A következő bejegyzés csak afféle összefoglaló. Mindenről nagyon de nagyon szeretnék írni a következő pár napban.

Munka. Beszarás mennyi munka. Ez a múlt előtti hét. Pokol. Gyenge vagyok. Semmire se jutok. El van cseszve minden. Nincs tovább. Vége van mindennek. Nem fog összejönni. Elestem. Segítségre szorulok. Veszekszünk. Sírunk. Beszélünk. Aztán vonat. Utazom. Messzire. Sokáig, mert így olcsó. Sokkal olcsóbb. Esteledik. Fáradok. Odaérek egyáltalán?! Tiszai. Ő ott van. Vár. Mosolyog. Szeret. Szeretem. Kisüt a nap. Egy kicsivel később a C & A -ban találom magunkat ruhákat válogatva. Minden pénzem elköltöm. Élek. Az utolsó pillanatban, megint élek. De ő is. Mindketten betegek voltunk. Most már jobb. Kordnadrág. Facebook. Haza kell mennem, nem maradhatok. Plasztika. Névsor. Soltra. Döntés. Felszabadulok. Utálhatnak, de felszabadulok. Pár nap. Utazom. Megint. Keleti. Terka. Domó. Család. Szentendre. Barátok. Ballagás. Nyugalom a káoszban. Újra valahogy helyre rázódnak a dolgok. Kapkodás. Munkaügyek. Utazom. Megint utazom. Erzsébet Kert. Valami azt súgja, hogy baj van, de nem tudom micsoda. Mint az esés a bringával, a seb ami elvarosodik aztán felszakad. Sose gyógyul be teljesen. Kicsit hideg van. Emlékezem. Csodálatos napok. Sokat kacagunk Melindával. Napokkal később de mégis ugyan akkor, Terkával és Domival. Büszke vagyok rájuk. Büszke vagyok a testvéreimre. Apával beszélek. Szkennelni hozok noteszeket. Aztán a Padláson fröccsök. Sakkozom. Nyerek. Utazom megint. Haza? Az albérletben vagyok. Otthon ez, vagy micsoda? Virágokat gyömöszölök Terka kezébe. Majális. Ülök a padban ahol én elkezdtem a gimnáziumot és ahol ő befejezte. Irónia. Erre gondolok, hogy irónia. Melinda odabújik. Átkarolom. Mint egy önmagát töltő adapter, úgy segítünk egymásnak. Csíkos póló. Olyan vagyok mint egy fa. Starbucksban ülünk és kávézunk. Krizbó színek. Burger king. Növények az emberiség után. Piros cipellők. Titkos dicséret valakitől. Visszaszokás. Leszokás. Egy üveg szar bor a macskakövön ülve egy őszülő sráccal. Folt. Kori. Mifasz, Kori?! Négy nap. Legalább négy nap. Nem kell kétségbe esni. Györgyiék. Kutyus. Sörök. Sznobfalva. Gipszelő. Velociraptorok és madarak, növények és kémények, jövő és káosz. Kitömött maradark. Domiék zenélnek, nem is akárhogy. Utazás. Megint utazom. Mindig utazom. Vonaton, autóban, gyalog, gondolatban, karmikusan. Kolbászt eszem. Száraz. Kefirt iszom, olyan mintha az egészség lenne. Minden egyszerre történik. Zaj van. Még mindig a gimi csempéjén ülök és elsős vagyok, először. Kávéautomata, ami ugyan az maradt. Tükör. Bozsó áll mellettem. Vagy Ervin öltönyben? Vagy Boowar kinyúlt fehér pólóban? Egy helyben állok, minden más mozog. Vagy én mozgok? Nem én mozdulatlan vagyok. Ez itt Parsifal fiam a térré vált idő. Füvet nyírnak az Erzsébet Kertben. Csodálatos illata van. Csak vigyázni kell a kullancsokkal.