20110428

A mindenség peremén

Hamarosan, ha minden jól megy, mesélek nektek egy nagy utazásról! :) Üdvözletem Földlakók, innen a mindenség pereméről.



20110427

Herbárium

Ezek olyan növények lesznek, amik az emberi melléktermékek kapcsán jöttek létre az emberiség után. Gondolok itt olajfaló virágokra, meg növényekre amiket az addigra egészen káros, rákkeltő napsugarak éltetnek, meg olyan kis gombákra amik pl a lámpacsövekben található freonon élnek. Az ötletet az adtam, hogy kivirágzott itt mellettem az asztalon egy ampulla algophirin...
Úgy tervezem, hogy lesz belőle egy bestiáriumhoz hasonló herbárium, ami ezeknek a növényeknek egy gyűjtő könyvecskéje. Volt szó amúgy róluk Itt. Rajzban legalábbis.

20110422

Bombák földjén

Elmesélek nektek valamit arról, hogy is élek én. Segítségemre lesz ebben a jó öreg Phil-től egy idézet.  

Akkor én érek oda előbb, még Barris előtt. Amit teszek, Barris előtt teszem. Ha megelőzőm, nem tehet semmit.

És akkor megnyílt az agya másik fele, és nyugodtan megszólalt, egy másik én, aki egy egyszerű üzenettel tudtára adta, hogyan kell csinálni. „A lakatos csekkjével azt csináld, hogy menj le a Harborba holnap korán reggel, és vedd vissza! Ez legyen a legelső dolgod! A legeslegelső. Ezt a bombát hatástalanítsd! Aztán ha megvan, jöhet a többi fontos dolog. Rendben?” Rendben. Azzal kihúzom magam a hátrányok listáról. Ott kell kezdeni. - Kamera által homályosan, Philip K. Dick
Mi a fontos ebben a szövegben? Ez a bomba dolog. Ez már akkor is tetszett mikor először olvastam a könyvet, negyedjére meg már egészen kivirágzott az agyamban a gondolat. Úgy látom a dolgokat mint bombákat magam körül. Tikk-takk. Egyik másik hangosabban, mások halkabban ketyegnek, az idő meg egyre fogy a hatástalanításukra. Lehet ez egy be nem fizetett kötbér a T-Köcsögöknek, lehet ez egy le nem adott dokumentum, egy meg nem újított ideiglenes diákigazolvány, egy ellentét valamelyik tanárral, be nem fizetett albérlet vagy meg nem csinált munka. De tulajdonképpen egy bomba a Szentendre és Vidéke-nek végzett munkám is. Na azt nem lehet hatástalanítani. Annak a robbanási ideje minden címoldallal, képregénnyel kitolódik egy héttel, de örökké hallom a kattogását. Vagy ilyen bomba a vizsgaidőszak és a kipakolások, csak azok fél évekkel tolódnak kijjebb.
Mostanában pedig nem vagyok jó bombahatástalanításban. Illetve talán majd most, de egy ideje nem nagyon megy ez a műfaj. Persze nyugtat, hogy itt a suliban a különböző robbanóanyagok aránylag hosszú kanócon égnek, de azért na.
Aztán mikor a kattogás már nagyon hangos, már nagyon közel vannak a robbanások megszólal egy nyugodt hang az agyamban. Felkelt reggel fél hétkor, a vekker előtt, annak ellenére hogy előző este négykor sikerült elaludni - bár teszem hozzá nagyon megérte, átrágtuk magunkat Melindával egy pár bombán. Na szóval felkelt reggel fél hétkor és így szól. "Menj el a TO-ra és annak ellenére, hogy nincs fogadási idő, intézd el amit el kell. Aztán menj el a T-Köcsögökhöz és fizesd be a kötbért mielőtt baj lenne. Aztán menj el az óráshoz és kérj árajánlatot. Ne felejts el kefírt venni mert szar a gyomrod. Aztán ha hazaérsz pakolj el, pakolj be, főzz egy rántottát és tisztázd azt a levél dolgot Tamással. Csak szépen sorjában. Végig megyünk a bombákon és lépésről lépésre hatástalanítjuk őket, vagy haladékot nyerünk a robbanásig."
A kötbért, mint ma kiderült, ha nem fizetem be, megszüntetik a részletfizetési lehetőségemet és egy összegbe követelnek rajtam 70 ezer forintot. Így viszont fél évre lebontva egy havi méltányosabb összeggel el tudom intézni a dolgot. Na mindegy ennyire igazából nem akartam belemenni ebbe, de a lényeget értitek.
Egyedül az idegesít hogy valami mindig kattog. Tikk-Takk.
Egy ideje egyébként azt hiszem, hogy a tény, hogy ezekkel a bombákkal egyáltalán foglalkozom, beleérve a Szentendre és Vidékés dolgokat is, sőt azokat pláne, olyan pályán mozgok aminek a vége földhöz csapódás lesz. Legalábbis abban az értelemben, hogy elérek valamiféle felnőtt kort amiben aztán tényleg semmi nem fontosabb mint a bombák folytonos hatástalanítása jobbik esetben, rosszabbikban pedig megőrülés a kattogástól. De aztán ma mikor egy doboz csokival igyekeztem megvesztegetni a titkárnőt, hogy fogadjon, rájöttem, hogy sose leszek annyira lelkiismeretes problémamegoldó hogy ettől félnem kéne. Hál istennek trehányabb vagyok annál.
A bombák hadd kattogjanak, tudom én mikor kell hatástalanítani őket az utolsó előtti pillanatban. Nem kell aggódni. Úgyis mindig kerülő úton megyek, mindig fontosabb bejegyzést írnom, rajzolnom, firkálnom és mindig fontosabb lesz Melindához utaznom. És addig amíg ez így marad, nem lehet nagy baj.

20110420

Anyák, Apák és fiaik

Na még annyit, hogy végül mindig fateromnak van igaza majdnem mindenben... Sajnos ez apák és fiaik sorsának alakulása: egy ideig a gyerek felnéz az apjára. Aztán meggyűlöli. Minden rossz amit az mond, amit csinál, ahogy csinálja. Nem lehet igaza semmiben. Aztán ez a gyűlölet átcsap valamiféle cinikus lenézésbe. Nem értheti, nem tudja, öreg már, nem úgy látja a dolgokat. Csak a baj van vele. Persze itt nem áll meg a dolog.
Jön egy jó nagy kör, amikor mindenfélét megtapasztal az ember, átél, rájön, felismer. Az apa pedig apránként visszaszivárog a térképre. Fenntartásokkal ugyan, de meghallgatod a véleményt. Azért csak figyelsz rá, hátha mond jókat is. Mi van ha valamiben neki is igaza lehet? Végül rájössz hogy az öregnek végig igaza volt... Így megy ez. És így követik el a fiúk apjuk bűneit újra és újra. 
Anyám pedig, ó a csodálatos, mindig ott áll mögötted és kedvesen, elnézően figyeli a dolgok alakulását mert ő már a leges legelején pontosan tudta hogy így lesz. Köszi nektek szüleim!


Egy élet

Az összes munkám szar. Egytől egyig, mindegyik szar. Erre ma reggel jöttem rá. Minden amit eddig csináltam alapvetően hibás gondolkodásból ered és rossz eredményt hoz. Sőt, nem csak maga a munka rossz, a folyamat is az, ahogy dolgozom. Kezdve az első kis fotóktól amiket ide feltettem egészen a legutóbbi grafikákig. Elenyészően kevés az olyan munka ami legalább gondolatiságában jó. Azt is elmondom miért. 
Ha végignézed akkor a nyafogás tükröződik belőlük. No nem alkotói értelemben vett, műveken keresztül érződő nyafogás, hanem technikai, gondolati nyafogás. Egyszerűen elszakadtak tőlem a munkáim, és ezért leginkább hányingerem van ha rájuk nézek. De hányingerem van az életemtől is. Itt ülök a poros kicsi szobámban és egy wacom tablettel próbálok világot megváltani. Egy vicc az egész. Kalandtalanított életem röhejes csattanója. Bizonyos értelemben szinte mindentől hányingerem van, ami körül vesz. De persze ezt ne úgy fogjátok fel mint afféle kiborulás, sokkal inkább mint egy revelációt. 
Elvileg opponens figura vagyok aki mert nemet mondani dolgokra, mer kritizálni és mer véleményt alkotni. De nem, mert kiherélem az álláspontom azzal, hogy aztán visszakozom. Ez van benne a munkáimban is. Eljutok a véleményformálásig, ami azért nem rossz dolog, de aztán a kapuban visszalépek, hogy "ja bocsi nem akartam ám, nem szóltam, nem akartalak ám megbátani". Evvan. 
Tegnap este az "Ezki?" nevű előadás sorozat után igencsak felöntött az iskola a garatra. Tanárok, OMDK versenyzők, itteni diákok...a fél ország művészvilága egy kocsmában részegedett. Én meg akkorákat estem utána egy biciklivel, hogy öröm nézni a megannyi horzsolást és sebet mindkét karomon. És tudjátok mit? Pontosan erre van szükségem. Erre van szükségünk. 
Ültem nem sokkal utána egy sokadik sör fölött az asztalnál és néztem, néztem a véres kezemet és azon gondolkodtam, hogy vajon ez mit jelent. Mármint a vér megjelenése. Érintkezés a hússal. Nem kímélhetem meg magam örökké. Nem kerülhetem ki ezeket a dolgokat. Be kell rúgni. El kell esni a bringával, vérezni kell, másnaposnak kell lenni, aztán Philip Glass-t hallgatni és növényeket rajzolni órákon át. Összeveszni, ordibálni, nekimenni a dolgoknak. Unom a kiherélt kis műéletet ami csak "olyan mintha...". Unom a rendet. Elegem van a szépből. Elegem van abból, hogy mindig a könnyebbik, a simábbik út felé húzok. Gyűlölöm a sima utat. Egész életemben utáltam, és most se utálom kevésbé mikor már fél lábbal rajta vagyok. Az a különbség hogy eddig nem láttam hol a hiba, egyedül a kielégületlenséget, a maró boldogtalanságot éreztem. 
Döbbenetes hogy egy rohadt esés hogy változtatja meg az embert. Röhejes kis sebek halmazáról beszélünk. Van pár az oldalamon, van a kézfejemen - mindkettőn - a könyökömön, az előző seb mellé, és mintha rémlene hogy a kormány nekiment a mellkasomnak. Ebben nem vagyok biztos. Na mindegy, a lényeg, hogy ez valós. Ez bazmeg tényleg valós. Tiszta sor. Egyértelmű. Nem vet fel kérdéseket, nem kell megmagyarázni mégis érzem a tartalmiságot ami egy ilyen seb mögött van.
És ezért mondom hogy a munkáim szarok. Majdnem mindegyik. Az értelmetlen technicizmus szüleményei. Gyakorlatok, persze, kísérletek, de alig van egyben kettőben olyan tartalom amit elvárok magamtól. Ez részint azért van mert a rossz dolgokra koncentráltam, másrészt mert ki van herélve az életem. Ahogy a tiéd is kedves olvasó. 
Tudjátok Melinda olvas egy könyvet. Akadnak benne tanulságos dolgok. Amikor felolvas belőle, vagy mesél róla, arra gondolok, hogy istenem, mintha a ködben bolyonganánk. Az az érzésem tőle, hogy kicsit kinyírtam magam az utóbbi időben. Elkényelmesedtem. Megkímélt lettem mint egy porcelán baba a platón - Platón, hahaha - törés biztos hungarocellbe csomagolva.
Szóval így. Arra gondoltam hogy egy ideig most nem fogok blogot vezetni. Majd jelentkezem. Nemsokára. 

20110419

Budapestről

Olyasmit írok le amiért már megelőlegezek magamnak egy pofont a tükör előtt. Paff. Megvolt. Tudjátok hogy nálam igazán kevés ember utálja jobban Pestet. Hosszú hosszú bejegyzéseket írtam róla, mennyire gyűlölöm a pöcegödröt, amit Budapestnek neveznek. Oda viszi a Duna egy egész kontinens szemetét. Csodaszép hely lehetne de a falakból áradó betegség megmérgezi.
És mégis...basszus mégis...ma ahogy itthon ültem a címoldalon dolgozva elfogott a hiányérzet. A honvágy. Szentendre és Pest felé. A rohadt életbe, hiányzik Budapest! Hiányzik Budapest! Pedig gyűlölök még keresztül menni is rajta. Kerülöm ha tehetem, jó messzire lehetőleg. Az egész város taszít, és most sehol nem lennék szívesebben mint valamelyik belvárosi utcácskában kóborolva. Vagy egy tüntetésen részt venni, fotózni mint régebb. A nyugati pályaudvar környékén lebzselve vagy valamelyik galériában. 
Arnoddal, Bozsóval, Marcival mászkálni a rettenetben. A fene se érti ezt. Lehet hogy azért van mert 3 hónapja nem jártam otthon. De basszus! El vagyok keseredve. Mégis csak ott vagyok otthon, mégis csak ezeken a sokszor utált helyeken érzem jól magam. Dermesztő. Pedig hányszor gyűlölködtem, utálkoztam, köpködtem ott...istenem. Nem is értem a dolgot. Teljesen irracionális érzelem. Nem tudok mit kezdeni vele. De hiányzik. Elkezdett hiányozni. Franc se érti. Utálom ezt leírni...

20110418

Majdnem!


Machines that Almost Fall Over from Michael Kontopoulos on Vimeo

A legnagyszerűbb dolgok egyike amit valaha láttam. Ez persze jelentheti azt is, hogy kevés dolgot láttam, de tegyünk úgy mintha ez a tényező nem lenne. Ezek az elemek végtelen sokszor MAJDNEM eldőlnek, és ez a majdnem ismétlődig végtelenszer. El vagyok ájulva tőle. Hogy a francba tudta ezt a tizedmásodpercet megfogni, mikor a döntés még éppen nem született meg? Fantasztikus!

Semi-mechanical

TrúMinionok #72: Mentalitás

Amon Tobin - Jurneyman


20110414

Ligeti György - Lux aeterna

Ligeti...2001 Űrodüsszeia. Ma feltettem a falra a 8 Mementó grafikát. Holnap majd csinálok róluk reprókat. 

20110411

Így készült, III. rész

Na tehát tegnapelőtt elkezdtünk megcsinálni egy grafikát, tegnap elvittük egy félkész állapotig ma pedig befejezzük, elvégezzük az utolsó simításokat, prezentáljuk és örülünk neki! :)

Hetedik lépés: Felülbírálás

Tegnap eljutottunk oda, hogy az elemek száma megfelelőnek tűnt, tudtuk mi a hangulat amit látni akarunk a végén és nagyjából késznek éreztük a munkánkat. De ahogy mondtam, ekkor még messze nincs kész. Ugyanis hajlamos az ember eltűnni abban amit csinál és a végére elveszíti a fonalat, az eredmény pedig másnap vagy akár egy óra múlva sokkal rosszabbnak tűnik majd. Éppen ezért jó abbahagyni időről időre, belekezdeni valami másba, mászkálni, meginni egy pohár bort stb. 
De ha nagyon nem akarsz felállni a géptől, akkor az is jó ha egyszerűen tükrözöd a grafikád, vízszintesen. Ilyenkor kicsit kizökkensz és ez jót tesz. Vagy egy másik nagyon hasznos dolog, ha átrakod fekete fehérbe. Arra jó, hogy így jobban látod ha a képed nem elég kontrasztos, vagy épp túl kontrasztos. Az előterek és a hátterek közötti viszony is átláthatóbb, hasznos na. Ami nem működik ff-ben az sehogy máshogy se működik, szóval ezt érdemes végigcsinálni. 
Van erre egy nagyszerű kis effekt réteg, azt csinálja, hogy ami alá kerül, színtelen lesz. Ki-be lehet kapcsolgatni, és a rétegeket se kell összevonni hozzá. Én az összes effektet amúgy ilyen effekt rétegekkel csinálom. Ha megnézitek a képet, akkor látjátok, hogy a rétegek között van neki egy külön ikon, amiből elővarázsolhatunk mindenféle csodaeszközt. 
Kontrasztot szabályzót, színeket alakítót, mindenfélét. Nézegessétek végig, szinte az egész Adjustment menüpont ott van benne. Minden effektréteg azokra a rétegekre van hatással amik alatta vannak, mindegyik kapcsolgatható, sőt maszkolható! Tehát ha a képednek csak egy bizonyos részét akarod színesen hagyni egy fekete fehérré tett képen -csak hogy valami nagyon kommersz felhasználási lehetőséget említsek- egyszerűen ott kimaszkolod az effekt réteged. Irtó hasznos és veszteségmentes, mert  mint mondtam akkor kapcsolod ki mikor akarod!
Tehát csinálsz egy fekete-fehérítő réteget így látod a kontrasztok hiányát, tehát csinálsz alá egy kontraszt effekt réteget, beállítod a megfelelő értékeket, majd kikapcsolod az ff réteget és máris sokkal jobb az eredmény! 
A másik értékes dolog ha megmutatod pár embernek. Én legalábbis gyakran élek ezzel. Van persze olyan munka amit nem mutogatsz másoknak, de az ilyen egyszerűbb dolgokat, amiket nem az univerzum végső megértésének okán csinálsz, nyugodtan megmutathatsz az arra hajlandóknak. Én Arnoldod kértem meg hogy vessen rá egy pillantást, ő meg felhívta a figyelmem a szövegezés gyengeségeire, meg még egy pár apróságra. Időközben a fekete fehér réteg segítségével, kontrasztokkal, színekkel tovább vittem a grafikát, és a tanácsot megfogadva más tipót alkalmaztam. Átgondolod miből szedj vissza, mit erősíts stb. Így el is jutunk a nyolcadik lépéshez. 

Nyolcadik lépés: Korrekciók

Más lett a tipó és a kontraszok jobbak, érdekesebbek, a színvilág változott, több csáp került a képre és így az egész egységesebb hatást kelt. Ez már majdnem kész van. A hangulat olyan amilyet szerettem volna, a tipó sokkal de sokkal szebb, a kontrasztok is rendben vannak, de még mindig valami hiányzik. Ilyenkor is a friss perspektíva lehet az ember segítségére. Még egyszer valami mást csinálni, gondolkodni, nézegetni, töprengeni, hogy mi lehet az ami miatt a dolog nem működik. 
Én arra jutottam, hogy a csúcsfények teljes hiánya. Nincs semmi ami tényleg kiemelné a fő motívummá nemesült búvárom alakját. Ez is nagyon fontos dolog: hierarchia az elemek között. Jó tisztában lenni azzal, hogy van egy háttered és egy előtered, ezek pedig különböző súllyal kell, hogy megjelenjenek a képben. Érdemes ezeket a kérdéseket feltenni magadnak munka közben. Mi a legfontosabb? Mi az ami jó ha háttérbe szorul? Ami fontos, hogyan emeld ki diszkréten? 
Soha se csak úgy pakolgatsz. Közben is és előtte is érdemes azon gondolkodni, hogy mit miért teszel rá. Ezzel persze távolról se azt mondom, hogy a papír textúrának is tulajdoníts kozmikus jelentést, de azért gondold át hogy kell e vagy sem. Ebben az esetben pl. leszedtem a másfél óra alatt nehezen végigrajzolt körös raportmintát a  háttérből mert nem működtek a polipcsápokkal, amik viszont jobban együtt dolgoznak a búvárral. Így megy ez. De most legalább van egy szép körös raportmintám. 

Kilencedik léps: Befejezés, prezentálás

Kész. Azt mondják ilyen nincs is, szerintem azért van. Létezik olyan állapot amikor már nincs értelme tovább dolgozni rajta. Nem azért mert ne lehetne, egyszerűen mert nem érdemes. Egyfelől maga a téma nem ér annyit, másfelől meg csak rosszabb lesz. Nekem felvételin azt mondták, hogy "Négy óra épp elég ahhoz hogy elrontsunk egy jól indult tanulmány rajzot" Nagyon igaz. Úgy mondják ezt, tudni kell, mikor kell megállni. Estemben ezt a csúcsfények berajzolásával - a korábbiakban alkalmazott vonalvastagsággal! érkezett el. Nem mondom, hogy ne lehetne még dolgozni vele, csak értelmetlen.
Ezután jön az hogy a jó nagy felbontású képed vagdicsolod kicsit ha akarod, háttér méretűvé. A nagy felbontású képet sehova se tedd fel! Nem csak azért mert nagyon lassan töltődik, hanem mert lenyúlhatják. Képzőművészetben van az a tétel, hogy a kép minőségét jelzi, ha már lopják és hamisítják. Na ez erre a műfajra nem igaz. Te sem szeretnéd hogy a munkád egy harmadik ember használja és pénzt keressen vele. Éppen ezért netre 1024 px-nél szélesebb vagy magasabb képet ne tegyél fel. Itt a blogon is minden ekkora. Ez még élvezhető monitoron de nem lehet kinyomtatni vagy érdemi munkát végezni vele. Hát így.
Azt hiszem most már elárulhatom a szent titkot, akkor kezdtem el csinálni mikor elkezdtem írni a szöveget és most fejeztem be, a szöveggel együtt. 


20110410

Így készült, II. rész

Na szóval tegnap ott tartottunk, hogy kész van egy kézfej. Ez viszont kevés egy plakáthoz. Most jönnek az érdekesebb részek! :)

Negyedik lépés: tervezés

Tehát van egy kész motívumod. Ezzel azt csinálsz amit akarsz, én például elforgattam, tükröztem majd a tükörképet újra rajzoltam. Ezt azért tettem, mert a tükrözés esetében látszik, hogy a kettő ugyan az, ez pedig, szerintem, csúnya. Persze kétszer annyi munka de megéri. A végeredmény igényesebb. Persze a nézők nagy része nem fogja észrevenni a különbséget de téged eltölthet a jól végzett munka utáni megnyugvás. Nincsenek csalások, minden szépen végig van rajzolva.
Ezután jön a többi elem. Ehhez a grafikához például megcsináltam raportálhatóra azt a hátteret amit ennél meg ennél  a képnél használtam. Itt még minden kört megrajzoltam egyesével, ezen segít kicsit a raportálhatóság. Úgy lenne tiszta ha ezt is megrajzolnád, csak úgy mint a kéz tükörképét,de azért azt nem árt érezni, hogy hol van az a határ, amíg megéri a plusz munka és hol torkollik a dolog értelmetlenségbe. A háttér esetében azt gondolom nem érdemes annyit küzdeni vele. Nem is beszélve arról, hogy ez a körös dolog így lett végigvíve. Kikísérleztem, és azzal, hogy elérte a raportálhatóságot, kész van.
Abba, hogy lehet raport mintát csinálni egy ilyen dologból, akár vektorosan is, egyszer majd írok egy külön bejegyzést. Higyjétek el megér egy misét. Ahhoz hogy igényes legyen, sokat kell dolgozni vele. Ebben a fázisban a dolog már kezdhet emlékeztetni arra amilyen lesz.

Ötödik lépés: Hangulatok, szövegek

Ez legalább annyira fontos mint az előzők. Ki kell találnod hogy írod rá a szöveget - vagy akármit - a munkádra, érdemes kitalálnod mi lesz a tónusa a grafikának ha kész lesz...valahogy meg kell határoznod a látványvilágot. Színekkel, textúrákkal, fényekkel, átmenetekkel. Persze csak okosan. Olyan ez mint a fűszerezés. Épp csak annyit kell rátenni, hogy ízléses maradjon a végeredmény.  Én egy pár papír felületet tettem rá, alakítottam a színeken, változtattam a kontraszton illetve felírtam a szöveget, színeztem...szeretem ezt a kicsit kopott vintage világot..de a tiéd akkor jó, ha nem ilyen! Úgy alakítgatod a munkád ahogy akarod, olyan ahogy tetszik, kísérletezz és játsz sokat! Akkor lesz jó, ha sok hibát ejtesz számtalan grafikában mire apránként megtalálod a hangod.
Ebben az állapotában látod egyébként ha valami "hiányzik". Minden rátettél amit akartál és ha még mindig üresnek érzed, kezdj el gondolkodni mit lehet még csinálni vele. Ebben az esetben eszembe jutott, hogy a két kéz úgy "nyílik" mintha két szárny lenne, én ebbe az irányba kezdtem el gondolkodni. Ilyenkor érdemes kipróbálni még dolgokat, megint csak játszani, játszani, játszani!

Hatodik lépés: Új elemek hozzáadása

Szóval az üresnek érzett terek kitöltése. Én egy búvárt választottam, meg csápokat utalva a "Lead Squid" c szám vízalatti hangulatára. Fontos, hogy mikor berajzolsz valami újat, lehetőleg ugyan azzal az ecsettel tedd mint amivel a többi elemet is csináltad, hogy a vonalvastagságok harmonizáljanak. Persze lehet olyat, hogy különböző vastagságokkal dolgozol, de akkor azok legyenek nagyon különbözőek. Ahogy a tipó tanárunk mondja mindig: kis különbség nem különbség. Én a búváromat az eddigi vastagsággal csináltam, mert így tetszett, de ahogy már sokszor mondtam, ez mindenkinek a saját dolga! A hangulat közben alakul persze, rájössz hogy máshogy, más színben jobban mutatna, érdekesebb lenne stb...hozzáadsz ezt azt, színeket mindenfélét míg végül lesz valami ami tetszik és szép. De ezzel persze közel sincs vége!
Holnap arról lesz szó, hogy ha eljutottál ehhez a katyvaszhoz, hogyan hagyd pihenni egy kicsit. Csinálj valami mást, néz meg egy filmet, olvass, írj. Egy idő után ugyanis nagyon belekeveredik az ember a melóba és nem igazán látja a saját hibáit. Ezért kell időről időre abbahagyni, sétálni egyet - én ma pl. a botankertben jártam növényeket rajzolni! - ebédelni. Ilyenek. Holnap a befejező résszel folyt. köv.! Lécci kommenteljétek facebookon vagy valahol hogy tudjam, nem értelmetlenül csinálom...


↵ Use original player
YouTube
← Replay
X
i

Rajzolt poharam

Beállított kép, nincs ilyen kupi az asztalon! Tényleg!
 
A következő ilyen játékot rózsával játszom majd! :) Amúgy plasztikára csinálom, ilyen lesz a kreatív növényem és arra a mondatra vonatkozik, hogy "Ki mondta, hogy a grafikának síkban kell tartózkodnia?" by S.E.T.
Egyébként az ötlet nem teljesen saját. Van egy amerikai művésznő aki hasonlót csinál, olajjal, link hozzá
Ugye itt az a poén, hogy lefest egy valódi embert akrillal, lefesti a hátteret is, majd lefotózza az eredményt. Sőt van egy video is valahol, hogy ezek az emberek megmozdulva élő festményekké válnak. Izgi!

20110409

Menekülés a Flaszterből

Tegnap a Fertőhanság Nemzeti Parkban jártunk.

Így készült, I. rész

A következőkben leírom, hogyan készülnek a rajzos munkáim, ahogy már korábban megígértem, három részben. Az első rész a rajzolás menetével, az alapvető technikai részletekkel, alaplépésekkel foglalkozik majd. A második a rajz befejezésével, kompozíciós kérdésekkel, vektorizálással foglalkozik a harmadik pedig a munka befejezésével, archiválással és publikálással. Remélem örömet okozok vele és segítem azokat akiket érdekel. 

Első lépés: Gondolat, Inspiráció

Semmibe se lehet úgy belekezdeni, hogy nincs valami gondolat vagy valamilyen háttér mögötte. Illetve bele lehet csak nem érdemes, a végeredmény valami maszat lesz, ami talán jól is néz ki, de igazán semmi nincs benne. Ez pedig érződik.
A tartalom lehet valami benyomás, lehet egy gondolat, valamilyen filozófia..mindegy csak ne úgy állj neki, hogy csinálok valami izét. A Kilimanjaro plakát esetében az inspirációt egy fotó adta, ami egyúttal a grafika alapjául is szolgált. Eredetileg nem is a zenekar kapcsán kezdtem el csinálni. A fotó az olajszennyezést, az emberi kéz nyomát juttatta eszembe. Megfeketedett kormoránokat, tönkretett tengerpartokat stb. Ennek szerettem volna "emléket" állítani. Íme a kép: 
Ilyeneket végtelen mennyiségben találhatsz az FFFFound-on. Marha jó forrás, mert mindenféle rendszer nélkül töltenek fel rá random képeket mindenhonnan. Egy részük kész grafika, mások ehhez hasonló fotók, irodabelsők...mittudomén. Mindenféle kacat a világból. Kicsit olyan mint egy internetes bolhapiac, csak ingyen van minden. 

Második lépés: Előkészítés

A következőkben főleg technikai részletek következnek. A kép szélességét felhúztam 2000 pixelig. Erre azért van szükség mert a végén vektorrá szeretném alakítani a majdani grafikát, ehhez pedig nagy felbontás szükségeltetik, hogy a végeredmény minél tisztább legyen. A rajzoláshoz kell egy Digipad, de persze megoldható egérrel is. Anno én is úgy kezdtem, de elég hamar rájöttem, hogy csak nehezítem vele az életem. Egy tisztességes Wacom padot meg lehet már venni tizenezer pénzzért, ami igazán nem nagy kiadás, ha azt nézed mennyi mindenre jó. El lehet menni persze 100-ig is, érdemes is, de hát nyilván a hozzánk hasonló földi halandóknak nem lesz annyi pénze soha :) 
A bursh méretet 15 pixelesre állítottam, bekapcsoltam a nyomásérzékenységet, és beállítottam, hogy sose legyen teljesen vékony a húzott vonal, minimálisan az átmérő 17 százaléka legyen a vastagsága. Ezt az utóbbi pár hétben kísérleteztem ki. Ezzel a beállítással állunk a legközelebb egy rostirón vonaltulajdonságaihoz: sose igazán vastag és sose igazán vékony. Valamennyi játékossága lesz így a vonalnak, de nagyjából egyenletes marad. 
Ez persze ízlés kérdése. Korábban egészen elvékonyodó vonalakat használtam, majd még fogok is...szóval ez igazán nem mérvadó. Mindenki olyan vonalat használ amit a legjobban szeret. 
Ezután a fotóból réteget csináltam, majd létrehoztam 2 üres réteget is. Az egyiket kitöltöttem fehérrel és a fotó réteg alá tettem, majd a fotó réteg áttetszőségét 50% körülire állítottam. Ez szintén megszokás és ízlés kérdése, ki milyen áttetszőséggel tud dolgozni. Azért kell ezt így, hogy tisztábban lásd a saját vonalaid, el tudd különíteni őket az árnyékoktól stb. Olyan mintha pauszpapírt tennél a fotó fölé, vagy átvilágítanád és úgy rajzolnád át egy másik papírra. A harmadik réteg kerül legfölülre, arra fogsz rajzolni a későbbiekben.  


Harmadik lépés: Rajzolás

Ha mindezzel megvagy, jöhet a rajzolás. Elég monoton dolog, legalábbis úgy, ahogy én szeretem csinálni, de megéri. Ez is mindenkinek úgy megy, ahogy a saját stílusa, gondolkodás módja diktálja. Hiába fotóról rajzolsz át, úgy fogalmazol ahogy neked tetszik. Olyan ecsetet használsz amilyet akarsz és úgy ahogy akarod. Én szeretem ezt a kicsit karcos, kicsit metszetes formakövető de azért piszkos világot. Ezt csinálom papíron is, gépben is, fejben is, ezért ilyenek a munkáim, de mindenkit óva intenék a követésétől. Ha úgy csinálod ahogy én, rosszul csinálod! Csináld úgy, ahogy senki más nem csinálja! Kísérletezz, hogy mi van akkor ha így vagy úgy változtatsz, torzítod a fotót, több vagy kevesebb vonalat használsz, mittudomén. Dolgozz ki saját módszereket a formákra, árnyékokra stb. Éppen ezért ennél részletesebben nem mennék bele, hogyan jöttek létre ezek a formák, mindenki, aki ilyet csinál, sakkozza ki szépen a saját módszerét. 
Rajz közben nagy eséllyel változni fog a tartalom is. Ez nem baj, érdemes neki engedni, ettől lesz élő amit csinálsz. Rajz közben elvetettem az ember keze nyoma dolgot egy időre. Eszembe jutott öcsém és hogy nemrég volt Kilimajaro koncerten, szóval ennek tükrében dolgoztam tovább, ezért feküdtem még jobban rá a vonalasságra. Imádom a Kilimanjaro Darkjazz Ensemble nyomasztó zenéjét, ezzel próbáltam harmonizálni hangulatilag. 
Ugyanakkor arra azért figyelj, hogy sose kényszerből dolgozz. Ha nem élvezed csinálni hagyd a fenébe. Ha megunod ahogy csinálod, csináld máshogy. Ha nem leled örömöd a munkában akkor semmi értelme az egésznek. Akkor jó amit csinálsz, ha szereted csinálni. Ha kezd befulladni a dolog, akkor mentsd el, és folytasd máskor stb. Sose lehet ez kényszer, mindig maradjon játék, kísérletezés. Apropó, érdemes egy rajzon belül is kísérletezni, minden következő munkában valami mást kipróbálni, amit eddig nem csináltál. Ez is nagyon fontos, ettől marad mindig érdekes a munkafolyamat. 

A következő bejegyzésben -valószínűleg holnap- leírom majd, hogyan tovább. Addig is hajrá!  :)


↵ Use original player
YouTube
← Replay
X
i

20110407

Egészségünkre!

Népzene, Gépzene


Ez valami zseniális. DJ Pozsi & Basic, akiket az M1 ill az M2 arculatának zenéjéről ismerünk összehozott megint valami nagyon állat cuccot, csak ezúttal egy albumnyi van belőle.

20110406

Négy év

Négy éve ilyenkor már Egerben jártam. Túl voltam már sok mindenen. Előző éjszaka alig tudtam aludni. A gép előtt ültem és ha jól emlékszem semmi értelmeset nem csináltam. Na jó, blogoltam, de azt mindig szoktam. Kábán jutottam el a Keletiig, ahonnan előtte nem nagyon indultam még el. Ez még jóval azelőtt volt, hogy a vonatozás rutinossá vált volna.
Az volt az eddigi leghosszabb utam. Mégis mikor kinéztem az ablakon és láttam, hogy a sínek elkezdenek megsűrűsödni, vagyis közel vagyunk az állomáshoz, azt kívántam még azért tarthatna egy darabig. Megigazgattam magam, de hát tisztességesen kinézni már akkor is reménytelen próbálkozás volt részemről. Akkoriban váll alá érő, hosszú hajam volt, hátul összekötve...el tudjátok képzelni.
Szóval megsűrűsödtek a sínek. Nem nagyon volt mese,le kellett szállni a vonatról.Olyasmi reakcióra számítottam, hogy a következővel kell is hazamennem. De legalábbis nem járok többet errefelé. Melindát a képek alapján gyönyörű lány volt és tudjátok én mindig az ellentétes póluson helyezkedtem el a gyönyörű lányokhoz képest. Na jó azért bíztam egy közös kávézásban.
Na tehát leszálltam a vonatról. Először nem láttam senkit. Egy csomó minden eszembe jutott. Elég hülyén nézhettem ki, hónom alatt egy nagy kabáttal, ahogy ráncolom a szemöldököm és nézek körbe. Még az is megfordult a fejemben, hogy távolról megnézett aztán inkább hazament. Na jó de ez csak egy nagyon kósza gondolat volt.  
Aztán észrevettem egy karcsú, vékony lányt aki hatalmas, kék szemekkel settenkedik mögöttem kedvesen mosolyogva, majd alig hallható hangon megkérdezi, hogy "Keresel valakit?". Ezután nagyon ködösek az emlékeim. Beszéltem. Rengeteget. Ö meg mosolygott félősen és hallgatott. Hadartam és biztos vagyok benne hogy a felét se értette, mint ahogy én se emlékszem egyetlen szóra se. Iszonyú zavarban voltam, mert Melinda még sokkal sokkal gyönyörűbb volt mint ahogy képzeltem, és hihetetlennek tűnt, hogy egy ilyen lány éppen rám vár az állomáson, aztán együtt megyünk Egerbe. Valószerűtlen. Szóval beszéltem, bókoltam még beszéltem és még bókoltam. Aztán leültünk egy padra buszra várni. Akkor is magyaráztam. Nekem csak ennyi maradt meg hogy mennyire gyönyörű lány ül mellettem én pedig megpróbálok minél többet elmondani neki ő pedig végig mosolyog...de istenem milyen kedvesen, gyönyörűen! Egy idős néni aki mellettünk ült valami olyasmit szúrt közbe, hogy nem hogy ezt a kislányt de még őt is elszédítem olyan szépeket mondok. Ezek szerint annyira nem lehetett rossz amikről magyaráztam. 
Aztán felszálltunk a buszra és az egy órás út után párként szálltunk le, kézen fogva. Pillangók és gyíkok elől menekültünk a melegben, elbújtunk a vár romjai között, mászkáltunk erre arra, játszottunk, nevettünk. Csodaszép délután volt. Melinda részletesebben emlékszik rá, ő sokkal jobb az ilyenekben mint én, nekem igazából egy impresszióm maradt. Napsütésről, fényről a mosolyáról, nevetéséről, a vakító kék szemeiről, a puha bőréről, az érintéseiről, csókjairól... 
Ma pedig négy évesek vagyunk. Négy év...igazából érdekes ez a négy együtt töltött év, négy éve mesélek róla folyamatosan a blogomon. Sok minden változott.  Kicserélődött körülöttem minden, átalakult, formálódott és az egyetlen állandóság Melinda, aki fogja a kezem és vezet a ködben azóta is, én pedig még most is csak beszélek és beszélek és nagyon szeretem. 

20110404

TrúMinionok #70: Random burgonya

Tune for Two

Egy nagyon bizarr kis film kedvéért! :)
Manamana...

Az oktatási rendszerről

15 éves korom óta erről magyarázok a tanáraimnak, a többieknek és mindenkinek aki él és mozog...

20110403

Memento

Nemsokára kész. És amit ez megtörténik, folytatódik a munka. egy kis segítség, hogy merre halad majd továb...

20110402

A pohár bor

Tudjátok nehéz időszaka ez az életemnek. Nem nagyon szoktam mondani, de azért az. Sok minden gyűlt össze mostanában. Tényleg sokminden. Sulis feladatok, amik technikailag nem nehezek, annál nagyobb a rutinom azért, de sok van belőlük. Nagy a nyomás az Újság felől, az ez évi címoldalak szinte mindegyike jobb mint akármelyik tavalyról, de a Hivatal elkezdett beleszólogatni a munkánkba, sok az áttervezés, nagy a nyomás. Dolgozom az OMDK-n is, lassan kezd összeállni a dolog de sok munka van még vele. A hétvégém erről kell, hogy szóljon, vagy nem lesz olyan amilyen akarom hogy legyen. Aztán persze a kisebb munkák, weboldalak, meghívók... Megsűrűsödtek a problémák az otthoniakkal is. Főleg a fizetésem átutalása kapcsán. Mindegy szóval nehéz időszak ez. 
Persze el lehet ütni a dolgok élét egy-egy infantilis poénnal, de sok azért a feladat és nem mindig egyszerű megoldani őket. Mindent összevetve viszont nem panaszkodom. Egyedül egy ilyen este hiányzott már rettenetesen. Itthon ülni a sötétben, borozni és DJ Krusht-hallgatni.
Néha csak összekucorodnék és nem gondolnék semmire. Hagynám hogy Melinda cirógassa az arcomat és nem lennék erős, vicces vagy kreatív. Persze az ilyen esték minta a mai, nem nyugtatnak meg annyira mint Melinda szeretete. De azzal a jóleső érzéssel töltenek el, hogy rendben vannak a dolgok belül, még akkor is ha néha rettenetesen fáradtnak érzem magam. Azt csinálom amit szeretek és valóban, nem mindig akarom "kihúzni a dugót". Jólesik elveszni a grafikáimban. Nem érzem magam árnyéknak. 
Ma két Mementó grafikát sikerült befejezni. Az egyik a Szahara a másik pedig a Vegetáció Ezzel 5-re duzzadt a kész munkák száma a 10-ből. Ez jó, mert hétfőre kell, hogy kész legyek. Nagyon szépek lettek. Annyira jólesik ezeket csinálni. Még ha a végére kocsányokon lóg is a szemem a sok vonaltól. Még nem láttátok őket, de ebben a méretben nagyon vadul néznek ki. Főleg egymás mellett. Ha végig nézek rajtuk, érzem az időt amit bele akarok önteni ezekbe a munkákba. Sok meló van még vele de azért nagyon király lesz. 
Jaj annyira jó most. Annyira csodálatos. Itt pihen egy pohár bor...lassan, békésen fogy. Duruzsol a jazz és senki de senki nem zavar. Lehunyt szemmel ütögetem a billentyűket. A halk kattogás alig jut át a fejhallgatón. Régebb több ilyen estét tartottam. Még előző félévben, aztán nem tudom mi lett. Valahogy sose volt rá...nem is tudom mim. Nincs kifogásom. Az ember tartson olyan estéket amikor a kedvenc zenéjét hallgatja egyedül a sötét szobában egy üveg borral. Jót tesz a léleknek. A máj meg majd megoldja. 
Annyi emlékem van. 
Egyszer Barakonyi Zsomborral ültünk egy szűk konyhában és a művészetről beszélgettünk. Miles Davis szólt, a Doo-Bop album. A festményeit mutatta, beszélgettünk az öccséről - Szabolcsról, az Index fotóriporteréről -  erről arról. Sose láttam többet. 
Egyszer egy kávézóban valamelyik Grandpierre-el beszélgettem a rajzairól. Velem volt egy lány is akivel akkor végül nem lett semmi. 
Egyszer egy kanapén ücsörögtem az Efzábóval, ő meg a művészet mibenlétéről füllentett nagyokat. 
Egyszer egy arc, MSC Frank néven írtam be a telefonkönyvbe, arról beszélt egy vonat úton keresztül, hogy mennyire jó dolog hajón dolgozni. Csak hívjam egyszer fel és a legközelebbi kikötőben találkozunk.
Egyszer...egyszer...egyszer szentendrei voltam. Ahhoz a poros kis városhoz tartoztam ahol a jelentéktelenek magabiztosan mászkálnak fel s alá a szemétdombon, kakasnak képzelve magukat. 
Most mi vagyok? Nem tartozom ide. Nem tartozom oda se. Magamhoz tartozom. Ez van nekem és ez volt mindig.
Emlékszem egy éjszakára mikor egy emberrel úgy mászkáltunk, kiflit majszolva, mintha varázslók lennénk. Emlékszem egy kiborulásra mikor ordibáltam az iskolaigazgatómmal. Emlékszem...basszus annyira minden emlékszem. Emlékszem a ma estére is mikor az üveg borral és a grafikákkal kijöttem a teremből és arra gondoltam, "most pont azt csinálom amit tavaly ilyenkor akartam". Emlékszem egy szilveszter estére mikor majdnem összekeveredtem egy lánnyal. Emlékszem házibulikra. Nagy emberekre, csövesekre. De ezen túl is vannak emlékek, amiket nem látok tisztán, csak a tapasztalás nyomát érzem.
Egyszer egy délután mikor utoljára beszélgettem Gergővel azt mondta idős lélek vagyok. Az Avakumban ültünk, lezárva egy évnyi fotószakkört, a meghatározó élmények egyikét. 
Most számot vetek mind a 22 évemmel. Nem olyan sok ez de elég egy életnyi tapasztalat felszedéséhez.
A Kémény én vagyok. Én vagyok az egyetlen állandóság az univerzumomban. Mind változtok körülöttem. Eltűntök, megjelentek, megint eltűntök és én sose látlak többé titeket. Csendes szemlélője vagyok az állandó átalakulásoknak. És még csak az út leges legelején vagyok. Az első köveket hagytam csak magam mögött. A jövőm homályos és érthetetlen. Elhasználtam a múltamat, most szakadt zászlóként cipelem magammal a világ végére is.

Napos barackos

Mert mindig az a sok rajzolni való, meg a megváltani való világ. Meg ez a sok feladat...aztán az egész ködös lesz és homályos, de ez valami langyos pára ami átölel és körülvesz. Nem látok benne messzire, de minden kaotikusságával azért rendben van. Általában.