20110225

Történetek, Melindának VIII: Az aranyhal

A hal az ilyen hülyeség. Melinda mindig ezt mondja, de valami olyan csodálatosan, hogy egész megbolondulok Tőle! Szóval a hal az ilyen hülyeség, ezt mondta akkor is mikor a halraj amibe belefutottunk az egyik világ édesvizű óceánjának mélyén, tovább úszott. El is felejtettem mondani, hogy a víz alatt is tudtunk lélegezni, ugyan azzal a könnyedséggel ficánkolva mint az űrben. 
Az ilyen édes vizű tengerekben, de igazából általában mélyen a víz alatt olyan alakokba botolhat az ember, hogy az csuda. Egyszer találkoztunk Posseidonnal is. Mogorva egy sellő. Tudjátok az emberek olyan veszettül kémlelik az eget, messzire néznek távcsöveikkel és próbálnak rájönni mi van tőlük sok millió fényévre. Mintha mindig be akarnál lesni a szomszéd ablakán. Közben nem veszik észre, hogy a saját otthonukban mennyire csodát találhatnak! Nem kell messzebb menni, én nemrég észrevettem, hogy a fürdőszobánkban a csap alatti lefolyóból kikandikál egy kis növény zöld hajtása. Valahogy felnőtt a csatornán keresztül a fürdőnkbe! Na de nem erről akarok mesélni, csak azért hoztam szóba mert a tengerekben hihetetlen csodákkal találkozik az ember, pedig az nincs sok milliárd fényévnyire.
Így akadtunk bele az Aranyhalba. Tudjátok abba aki a mesében van. A kívánságos. "Ti is kívánni jöttetek mi?" - mondta de olyan hangsúllyal mint azok a bizonyos kórházi titkárnők akik mindenen túl vannak már, mindent láttak és iszonyúan unják a betegek ezreit.
A kérdésen igen elgondolkodtunk. Mármint repkedünk az Univerzumban! Tulajdonképpen mire lehet szükségünk egyáltalán? Van bármi, ami kellhet akkor ha az ember elméje szabad és oda kalandozik szerelmével a Világegyetemben ahova csak akar? Szóval megvontuk a vállunkat, hogy mi igazából nem kívánni jöttünk, csak az ember ritkán találkozhat olyan híres személyiséggel mint a Kívánságos Aranyhal. Na ezen azért meglepődött. Láttatok már aranyhalat elpirulni? Nagyon vicces. A pikkelyeken apró piros pöttyök jelennek meg, mintha kiütéses lenne, aztán ezek lassan eltűnnek.
"Akkor csak köszönni jöttetek? Tényleg? De nem akartok semmit?" Közelebb úszott és nagyon de nagyon hitetlen arckifejezés ült ki rá. "Nem- mondtuk -Igazán nem akarunk semmit. Tényleg nem." Elkerekedett a szeme. "Semmi kívánság? Semmi kérés? Semmi szívesség? Egy egészen kicsi sem? Tudjátok, hogy mindent teljesíteni tudok nem? Én vagyok az Aranyhal! Tőlem mindent kérhettek! Nem hiszem el, hogy úgy jöttetek hozzám, hogy nem akartok semmit!" Nem tudtuk eldönteni, hogy ezt most kétségbeesésből vagy örömből mondja. Valahogy mindkettő benne volt a hangjában. "Nem, Aranyhal, mindenünk megvan, köszönjük szépen de nem kérünk tőled semmit".
El tudjátok képzelni milyen az amikor egy hal megölel valakit az úszóival? Na ha nem, akkor segítek: semmilyen. Egy hal nem tud megölelni senkit, nincsenek elég hosszú uszonyai hozzá, ellenben valami ilyesmire törekedhetett, legalábbis erre gondolok én. Oda úszott hozzánk, körbe ficánkolt minket és odanyomta magát az arcunkhoz! "Köszi, köszi köszi köszi köszi!!! Kívánhattok akárhányat! Köszi!" Úgy hadart, ahogy előtte semmi. "De aranyhal igazán nem akarunk semmit kívánni, tényleg!" Ennek láthatóan még jobban örült!
Mikor kicsit lecsillapodott, megkérdeztük mire a nagy öröm. Azt mondta, hogy mi vagyunk az egyetlenek, az elsők, akik nem kívántak semmit. Igazából annyira unta már, hogy az emberek csak azért keresik meg, mert akarnak valamit. Persze örült neki, mert érezte, hogy fontos, de nagyon feldobódott attól, hogy mi ketten csak azért látogattuk meg, hogy köszönjünk. Mikor ez az egész kívánságosdi jó pár évszázaddal ezelőtt elkezdődött, nagyon örült, mert jelentéktelen halacskából Aranyhal lett, aki teljesíti a kívánságokat! Fontos valaki, akihez özönlenek a mindenféle lények, az Univerzum minden pontjáról. Nem érezte magát annyira egyedül. Aztán egy idő után elkezdte fárasztani a dolog, mert ez a sok sok millió látogató a kívánság után mindig magára hagyta. Szóval ő a legmagányosabb és a legkevésbé magányos hal az univerzumban egyszerre. Na úgy döntöttünk eltöltünk vele egy kis időt.
Megittunk néhány pohár finom bort - az Aranyhal manifesztálta nekünk. Nem győztük eléggé megköszönni, mert hihetetlen jó volt. Minden kortynak más volt az íze! Utána már valahogy hülyén vette volna ki magát, ha kérünk belőle egy palackot, szóval sajnos nem tudunk titeket megkínálni belőle.
Na eltelt így egy kis idő. Persze tovább álltunk, mert sok felfedezni való maradt az univerzumban. Előtte azonban Melindának támadt egy remek ötlete!
"Figyelj Aranyhal, van olyan hal aki tetszik neked?" Erre elpirult, elmondta, hogy van egy, de nem merte megszólítani, mert az is biztos kívánna tőle. Sokszor járt már így. Elrontaná a varázst. "Lehet, hogy lenne mégis egy kívánságom, ha nem gond". Oldalba böktem Melindát, hogy mit akar most ezzel, de az Aranyhal láthatólag nem sértődött meg a dolgon. "Persze, kívánj csak egész nyugodtan!". Melinda elmosolyodott. "Azt kívánom, hogy az a lány is váljon kívánság teljesítő aranyhallá, olyanná mint te". Az aranyhal először nem értette a dolgot, de aztán hirtelen leesett neki miért kérte ezt Melinda...

Nincsenek megjegyzések :