20110228

Az Internetes Folklór

Vannak videók, képek, mindenfélék, amik időről időre felreppennek és hullócsillagként világítják be az irodai dolgozók és a betegen otthon ülök mindennapjait. Na ez a video ilyen. Minden szó közkincs. Zseniális. Rajzilag pedig tökéletes. Abszolút nem gúnyolódásból, tényleg hihetetlenül jó! A művészetnek ezzel kell foglalkoznia.

- Mit szól ehhez a nagy meleghez?
- Seggrepesztve érzem magam, olyan formában, hogy már a Jézus Krisztus szavaival éljek, John Lennon szavaival, aki Újrúzsszéki Gábor volt, Diósgyőr szurkoló, 1972-ben került be a Malomba, És hát úgy azt akarom ezzel mondani, hogy ő mondta azokat a dolgokat, hogy olyan meleg van, hogy az izzadság-savó lassan a bal szemembe menetet vág. Ezt akartam elmondani.
- És mit tesz ez ellen, mivel védekezik?
- Átmegyek hüllőbe. Átmegyek hüllőbe...
- Hiszen van strand Miskolcon, három is. Miért nem inkább azt választja?
- Nekem is van fürdőruhám, kettő is.
- És miért nem azt választja?
- Hát mert nem azt választom.
- Köszönöm szépen.
Köszönet a videóért Domónak!

20110227

Fi

Nagyon de nagyon rég volt az, hogy háromdéztem. Kicsit le kell porolnom a tudásom... talán hasznos lesz még itt a suliban.

Zuhanás

Egy rossz álomra reagálva. Ellenben az az ötletem támadt, hogy hagyni kéne a fenébe a minion képregényeket egy időre, legalábbis azt a formát ahogy most kinéznek, és A4-es méretben, tisztességes, összefüggő cselekménnyel írni egy füzetet, lehetőség szerint kiadni, és megnézni mi lesz belőle. Vagy akár nagyobban kinyomtatni és kiállításként bemutatni egy "mesét". Az van, hogy úgy kezdem érezni, kinőtték már a 3-4 kockás terjedelmet... Persze ez csak hirtelen fellángolásból szőtt ötlet! Nem kell készpénznek venni, de azért érdekelne a véleményetek a dologról. 

Mementó: Utolsó napfogyatkozás, Atlantis

Rég tettem fel képet de azért haladok. Ez a Napfogyatkozás illetve az Atlantisz színek vázlata. A4, Tus illetve néhol filc, akvarell papíron, fölöttük a sötétebb a megfotosoppolt verzió.
Ez most kettő, ezentúl minden nap meg szeretnék csinálni 2-t, amíg min a 15 el nem készül. Ha megvan akkor vagy belevágok az A3-as verzióba, vagy nem. 

Növényke


Azt mondjuk az Ember e bolygó ura, neki szolgál az egész természet. Meg arról is szó van, hogy az Ember lerombolja ezt a helyet, és végképp tönkreteszi, sokan pedig egyenesen világvégét jósolnak.
Tudjátok szerintem ez kicsit talán túlértékelése az emberi nemnek. Elég egyedi izék vagyunk, én ezt nem tagadom, de épp csak légypiszoknyi jelentőségűek a bolygó szempontjából. Pályafutásunk, ha teszem azt el is tartana mondjuk egymillió évig, akkor is csak 3 percnyi szél és eső lennénk a bolygónk egy napjában a sok közül. Hagyj magára egy épületet, 10 év alatt megeszi a természet. Süllyessz el egy hajót, az élőlények órák alatt megtelepszenek raja, aztán szépen elbontják az idő múlásával.
Ha egyszer el is tűnünk innen végleg, a föld megrántja a vállát, és egymillió év alatt az emlékünket is kitakarítja. Ha azt nézzük, szerencsétlen Dinók is ugyan így felejtődtek el. Pedig ők aztán sokat trappoltak keresztbe kasul a sárban: jó 165 millió éves pályafutásukhoz képest a magunk 200 000 éve ...hát mondjuk úgy kispályások vagyunk hozzájuk képest. Jó persze, ők nem építettek felhőkarcolókat meg atombombát, ezért mondom, hogy azért csak különlegesek vagyunk. De azért nem árt tudni, hogy ezzel együtt is elég csekély jelentőségünk van, földtörténeti időben gondolkodva.
Valóban nem árt félni a károktól amiket teszünk benne. Tényleg elég ocsmány módon viselkedünk. De igazából ez inkább saját magunkkal kitolás. Mondjuk feltehetném a kérdést, hogy ha szétvered az Óceán közepén az egyetlen kicsi csónakod, akkor az kivel kibaszás, veled vagy az Óceánnal?
A Föld meg gondol egyet, csinál egy jégkorszakot és ezzel le is van zárva a történet. Kezdődik minden elölről. Az idő mellette áll. 2000 éves időszámítás? Ugyan már...A Föld itt lesz még jelen állapotában jó 1,5 milliárd évig. Tulajdonképpen miről is beszélünk akkor?
Na mindegy csak azért írom ezt le, mert érdekes élményben volt részem. A fürdőszobánkban, a csap alatt egyszer csak kikandikált egy növényke. Ez pedig eszembe juttatta azt, mennyire apró kicsi idő a miénk. Ha holnap az összes lakó elhagyná a házat, nem telne bele 3-4 évbe, máris benőné a gaz az egész cuccot. Na hát pont ennyire vagyunk mi a Föld urai...
Csak a rajzot fotosoppoltam bele, a növényt nem!!

20110226

Minion portrék

Ezeket még tavaly rajzoltam, valamikor ilyentájt. Eddig valahogy nem került ki ez se. Na de most már tényleg szkennelek a noteszemből! 

20110225

The Thing

Egy érdekes dolgot csinált az egyik igen igen kedvelt grafikusom. Egy másik képregényes vázlatát felhasználva megcsinálta a tussal kihúzott saját verziót. Mivel a skicc amin dolgozott marhajó, megcsináltam én is. Ez még januári, csak valahogy nem került ki.

What is the Concept

Tudjátok a Mátrix-jelenségben számomra talán nem is maga a film volt a legfontosabb. Persze imádtam, és azt gondolom az egyik legfontosabb film volt eddigi életemben. Ez terelt rá egy csomó mindenre.
Ami igazán befolyásolt, az a sok minden volt ami a filmhez kötődött: kis- és werkfilmek, könyvek, zenék, hangulatok... Az egész kultúrkör amit a Mátrix magába olvaszt. Ez a bio-digitális-éjszakázós-elektronikus-technós-vallásos-filozofikus-spiritualista káosz... Az alábbi filmecske pedig talán az egészből a legmeghatározóbb élményeim egyike. Megszámlálhatatlanul sokszor láttam már. Ha kicsit jobban szeretnétek érteni a gondolkodásomat nézzétek meg. Meg a Matrixot is vagy kétszer :) Ja amúgy kisfilm zenéit azóta keresem,hogy először hallottam őket, olyan 10 éve. Nincs benne a "credits"-ben és senki nem kommentelte You Tube-n se. Szóval ha valaki ismeri őket, elmondhatja bátran, nagyon fogok neki örülni!

Történetek, Melindának VIII: Az aranyhal

A hal az ilyen hülyeség. Melinda mindig ezt mondja, de valami olyan csodálatosan, hogy egész megbolondulok Tőle! Szóval a hal az ilyen hülyeség, ezt mondta akkor is mikor a halraj amibe belefutottunk az egyik világ édesvizű óceánjának mélyén, tovább úszott. El is felejtettem mondani, hogy a víz alatt is tudtunk lélegezni, ugyan azzal a könnyedséggel ficánkolva mint az űrben. 
Az ilyen édes vizű tengerekben, de igazából általában mélyen a víz alatt olyan alakokba botolhat az ember, hogy az csuda. Egyszer találkoztunk Posseidonnal is. Mogorva egy sellő. Tudjátok az emberek olyan veszettül kémlelik az eget, messzire néznek távcsöveikkel és próbálnak rájönni mi van tőlük sok millió fényévre. Mintha mindig be akarnál lesni a szomszéd ablakán. Közben nem veszik észre, hogy a saját otthonukban mennyire csodát találhatnak! Nem kell messzebb menni, én nemrég észrevettem, hogy a fürdőszobánkban a csap alatti lefolyóból kikandikál egy kis növény zöld hajtása. Valahogy felnőtt a csatornán keresztül a fürdőnkbe! Na de nem erről akarok mesélni, csak azért hoztam szóba mert a tengerekben hihetetlen csodákkal találkozik az ember, pedig az nincs sok milliárd fényévnyire.
Így akadtunk bele az Aranyhalba. Tudjátok abba aki a mesében van. A kívánságos. "Ti is kívánni jöttetek mi?" - mondta de olyan hangsúllyal mint azok a bizonyos kórházi titkárnők akik mindenen túl vannak már, mindent láttak és iszonyúan unják a betegek ezreit.
A kérdésen igen elgondolkodtunk. Mármint repkedünk az Univerzumban! Tulajdonképpen mire lehet szükségünk egyáltalán? Van bármi, ami kellhet akkor ha az ember elméje szabad és oda kalandozik szerelmével a Világegyetemben ahova csak akar? Szóval megvontuk a vállunkat, hogy mi igazából nem kívánni jöttünk, csak az ember ritkán találkozhat olyan híres személyiséggel mint a Kívánságos Aranyhal. Na ezen azért meglepődött. Láttatok már aranyhalat elpirulni? Nagyon vicces. A pikkelyeken apró piros pöttyök jelennek meg, mintha kiütéses lenne, aztán ezek lassan eltűnnek.
"Akkor csak köszönni jöttetek? Tényleg? De nem akartok semmit?" Közelebb úszott és nagyon de nagyon hitetlen arckifejezés ült ki rá. "Nem- mondtuk -Igazán nem akarunk semmit. Tényleg nem." Elkerekedett a szeme. "Semmi kívánság? Semmi kérés? Semmi szívesség? Egy egészen kicsi sem? Tudjátok, hogy mindent teljesíteni tudok nem? Én vagyok az Aranyhal! Tőlem mindent kérhettek! Nem hiszem el, hogy úgy jöttetek hozzám, hogy nem akartok semmit!" Nem tudtuk eldönteni, hogy ezt most kétségbeesésből vagy örömből mondja. Valahogy mindkettő benne volt a hangjában. "Nem, Aranyhal, mindenünk megvan, köszönjük szépen de nem kérünk tőled semmit".
El tudjátok képzelni milyen az amikor egy hal megölel valakit az úszóival? Na ha nem, akkor segítek: semmilyen. Egy hal nem tud megölelni senkit, nincsenek elég hosszú uszonyai hozzá, ellenben valami ilyesmire törekedhetett, legalábbis erre gondolok én. Oda úszott hozzánk, körbe ficánkolt minket és odanyomta magát az arcunkhoz! "Köszi, köszi köszi köszi köszi!!! Kívánhattok akárhányat! Köszi!" Úgy hadart, ahogy előtte semmi. "De aranyhal igazán nem akarunk semmit kívánni, tényleg!" Ennek láthatóan még jobban örült!
Mikor kicsit lecsillapodott, megkérdeztük mire a nagy öröm. Azt mondta, hogy mi vagyunk az egyetlenek, az elsők, akik nem kívántak semmit. Igazából annyira unta már, hogy az emberek csak azért keresik meg, mert akarnak valamit. Persze örült neki, mert érezte, hogy fontos, de nagyon feldobódott attól, hogy mi ketten csak azért látogattuk meg, hogy köszönjünk. Mikor ez az egész kívánságosdi jó pár évszázaddal ezelőtt elkezdődött, nagyon örült, mert jelentéktelen halacskából Aranyhal lett, aki teljesíti a kívánságokat! Fontos valaki, akihez özönlenek a mindenféle lények, az Univerzum minden pontjáról. Nem érezte magát annyira egyedül. Aztán egy idő után elkezdte fárasztani a dolog, mert ez a sok sok millió látogató a kívánság után mindig magára hagyta. Szóval ő a legmagányosabb és a legkevésbé magányos hal az univerzumban egyszerre. Na úgy döntöttünk eltöltünk vele egy kis időt.
Megittunk néhány pohár finom bort - az Aranyhal manifesztálta nekünk. Nem győztük eléggé megköszönni, mert hihetetlen jó volt. Minden kortynak más volt az íze! Utána már valahogy hülyén vette volna ki magát, ha kérünk belőle egy palackot, szóval sajnos nem tudunk titeket megkínálni belőle.
Na eltelt így egy kis idő. Persze tovább álltunk, mert sok felfedezni való maradt az univerzumban. Előtte azonban Melindának támadt egy remek ötlete!
"Figyelj Aranyhal, van olyan hal aki tetszik neked?" Erre elpirult, elmondta, hogy van egy, de nem merte megszólítani, mert az is biztos kívánna tőle. Sokszor járt már így. Elrontaná a varázst. "Lehet, hogy lenne mégis egy kívánságom, ha nem gond". Oldalba böktem Melindát, hogy mit akar most ezzel, de az Aranyhal láthatólag nem sértődött meg a dolgon. "Persze, kívánj csak egész nyugodtan!". Melinda elmosolyodott. "Azt kívánom, hogy az a lány is váljon kívánság teljesítő aranyhallá, olyanná mint te". Az aranyhal először nem értette a dolgot, de aztán hirtelen leesett neki miért kérte ezt Melinda...

Boldog békeidők [Remix]

Na mi az ami az embert kihúzza a szarból? Na mi? Hát persze, hogy a nujazz meg az electroswing! A kor amikor a férfi még férfi volt, a nő meg nő, és az emberek kalapban kalapban jártak, anélkül, hogy halott popsztárokhoz hasonlítgatták volna őket egyfolytában, nem felejtődött még el. Éljenek a boldog békeidők!

TrúMinionok #62: Esernyő úr




20110224

Soto Mundo

Kezd kissé fárasztó lenni ez. Mármint ez az egész napkitörés időjárás dolog ami ide oda dobálja az nyavalygó művészkék lelki világát. Komolyan elgondolkodtam valami nagyon kedves gyógynövényen is, ami állítólag megnyugtatja a forrongó tudatot. Persze mondhatjuk hogy az a legrosszabb, mert ha nem is tudati vagy kémiai, de praktikussági függésbe taszít. Azt azért nem.
Na mindegy szóval abba ölöm ezt az ingadozást, hogy firkálok az új noteszembe. Mit firkálok, egyfolytában a sárgás lapokat kaparom fekete filcekkel. Egy ilyen notesznek 3 hónapig kéne kb. tartania, most 10 nap alatt megettem a kétharmadát. Muhahaha.
Ezredjére is kitört a mátrix őrületem, mostanában újra és újra végignézem, no nem a filmet, hanem a werkfilmeket. Erről írtam egy bejegyzést, hogy miért olyan fontos nekem a mátrix, de inkább nem teszem fel. Mégis csak túlzás egyfolytában azon nosztalgiázni, hogy mik voltak a források, meg a kiváltó okok. A későbbi korok művészettörténészei sose tudják meg miért volt fontos...
Na mindegy kicsit úgy érzem magam mostanában, hogy újra kábelezem az agyam és sajnos emellett nem igazán fér bele a munkám meg az iskola. Mármint persze csinálom mindkettőt, de azért tudnám kicsit jobban is. De egyszerűen nincs rá energiám. Az most fontosabb dolgokra kell. Egyfelől a már említett újra drótozásra, másfelől az ezzel járó érzelmi viharok kiegyensúlyozására. Aztán amúgy lehet, hogy a kávé a bajom. Sok napja most először vettem a fáradtságot hogy lefőzzek egy tisztességes kávét. Lám, máris jobb kedvem van. Büdös drogos vagyok, erről van szó.
Apám egyszer azt mondta, hogy nem is érti, hogy az én korombeli művészkék minek nyomnak magukba annyi kemikáliát. Kávét, cigit, alkoholt, füvet, drogokat akármit. Egy másik fontos ember meg azt mondta pár napja, hogy érti ő, hogy ahhoz hogy létrejöjjön a belső presszió, az embernek különböző gyorsítókra vagy bármi másra van szüksége. Érti ő, csak nem pártolja. Ez mindenkinek a saját döntése. Én inkább nem nyilatkozom.
Kinézek a redőnyön túli világra, és egymilliárd összefüggésnyi káoszt látok. Drótokat mindenfelé, információ áramlik bennük. Élő tudás. Ez a valóság. Az információk végtelen áramlása. Ez alkotja az anyagot.
Szanaszét töröm a gondolatokat bármivel ami a kezem ügyébe akad, üvegszilánkokként csillognak az ütött kopott parkettán. Aztán én fogom az egész masszát és valahogy más sorrendbe újra össze rakom és röhögök a törött tükör adta különös reflexión.
Basszus lehet, hogy tényleg csak ennyi a baj. Nem főzök, illetve nem iszom elég kávét.
Ki kéne már mászni az erdőbe. Szerintem feltöltöm a fényképező aksit és kirándulok egyet. Előre látom, hogy nagyon de nagyon vicces lesz. Vagy nem.

Felengedés, elengedés

Mikor a gázműveknél hálózatvizsgáló
voltam már akkor is a mélységet kutattam
és amíg néztem lentre én a nagy elszálló
egyszer csak ideragadtam maradtam mer' van benne jó

maradtam mert van benne jó halottaknak vetem a hátam
szól a Danubius rádió: szállj végre szabadon! - én szálltam
próbáltam ... szálltam ... próbáltam

lehettünk volna akár egy percre öntudatlan
kopár hegyek és sík tiszta kesztyűt kezünkre
húzott volna a magányos csend de én itt maradtam
és emlegettek míg isztok hát egészségünkre

maradtam mert van benne jó halottaknak vetem a hátam
szól a Danubius rádió: szállj végre szabadon! - én szálltam
próbáltam ... szálltam ... próbáltam

a légypapíron élni jó halottaknak vetem a hátam
szól a Danubius rádió: szállj végre szabadon! - én szálltam
próbáltam ... szálltam ... próbáltam

Baba

Mandalák

Ülök egy pohár isteni, Melinda apja-féle vörösborral és a fényes dobozt nézem. Az tanácstalanul bámul rám vissza. A hátam mögött hallom esernyő úr szuszogását. Átugrott egy sörre, aztán itt ragadt. Most az ágyamban alszik, én meg mehetek a földre. 
Emlékezek. Fekete-szürke-ezüst mandalákra és félszemű állatokra -egyik szemük emberi, másik aranyból van, lát, de nem valóságot, arra vak, így kapják a teljes képet. A mandalák érdekesebbek. 
Fraktálszerűen forognak, lassan, akár az idő. Mintha nagy fogaskerekek lennének. A valóság fogaskerekei amiket egyébként eltakar a szemmel látott világ fátyla. Nézem a hatalmas köröket, apró vagyok hozzájuk képest. Rájövök hol vagyok: két világ határán állok. A Mandalák megmutatják nekem a tudást, amit egyenlőre nem tudok kiolvasni. 
Élő információt látok. Olyasmit amiről Philip is írt. Talán ő is hasonlót látott. Vagy talán teljesen mást, amit csak ő ért, ahogy ezt is csak én értem. Rájövök, hol a helyem: a két világ között. Ez mindig így lesz. Sose fogok tudni egyikhez se tartozni igazán így én állok a peremen, ott ahol csak nagyon kevesen. A hozzám hasonlóknak erről szól az élete. Otthontalanok vagyunk, de valahogy mégis mindenhol van helyünk, régi barátként köszöntenek minket, tudván, hogy úgyis tovább megyünk. Vállveregetések. Ezt az átkot, ezt az áldást magunkkal visszük minden világba, bármerre is járunk. Ez sok mindent megmagyaráz.
Rájövök, hogy csak soká fogom tudni elolvasni a mandalába írt információt. Ezelőtt számtalanszor értettem már, ismerem a jeleket, de újra és újra emlékeznem kell rá, mit jelentenek. 
Nem elbeszélhető nyelven íródtak. Csak érezni lehet a jelentésüket, megérteni és elmagyarázni nem. A szavak nem alkalmasak arra, hogy a Mandalákból kiolvasott tudást tovább adjuk. Egyszer majd újra érteni fogom, de még nem jött el az ideje. Egyike vagyok a kiválasztottaknak. Nem vagyok egyedül. Sokan vagyunk, elszórva a világban. Ébredezünk. Csipás szemek nyílnak, a fátyol elillan a tekintetek elől. Egyszer mind látni fogunk. Hiszem. Tudom. 
Le kell festenem a mandalát amit láttam. Ha készen van, tudni fogom miért kellett lefestenem. Talán ezt a tudást én szánom önmagamnak. Én írtam. Vagy én írom. Ez az információ nem az időben létezik, azon felüli állapot. Egy bizonyos szinten felül már nincs idő, csak információ. Tudás. A dolgok nem múlnak és nem születnek: időtlenül léteznek. A mandalák ebből a rétegből származhatnak, és én vagyok ott, én írom ezt magamnak. Én írom, ez alatt azt értem, írtam, írom és írni fogom, egyszerre.
Mintha ez a tudás...a tágabb értelemben vett önmagam tudása lenne. Egységesíteni akarom a szellemem minden szférában. Ezt a küzdelmet érzem nap mint nap. Az e világhoz tartozó identitásom harca azzal ami túlmutat rajta. Ez a küzdelem szüli a munkáimat. 

20110219

Közjáték

- És mond csak Melinda, mivel foglalkozik a pasid?
- Hát rajzolgat.
- Miket rajzol? Művész féle?
- Robot-polipokat és gép-medúzákat tervez.
- ...

Asszem jövök egy jó nagy bejegyzéssel nektek. Elmondom a tematikát: 
Lesz szó az új kalapomról. Lesz szó egy táskáról. Lesz szó noteszekről. Lesz szó egy nagyon különös hétről. Lesz szó az övsömörről. Lesz szó kiállításról. Lesz szó Melindáról. Lesz szó az alkoholról és arról a 4 évről, amióta ezt a blogot olvassátok. Mert bizony márciusban betölti a 4-et a Krizbo.com. Na kinek milyen ötlete van, mit tegyünk ennek alkalmából, már ha egyáltalán legyen valami. 

20110214

Egy kiállítás megnyitója

Lezajlott a kiállítás, tulajdonképpen sikerrel. Marad ugyan egy pár vegyes érzelem de arról majd később. Addig is olvassátok Matykó Károly megnyitó szövegét, öcsém fotóival illusztrálva. Köszönöm mindenkinek aki ott volt, és annak is aki nem. 


Matykó Károly
Össztánc — szólóban

Hajdanában, mikor még a klasszikus táncok, mint amilyen a palotás, a keringő, a csárdás meg a polka nem csupán az évenkénti báli szezon eseményei voltak, s a középiskolások számára sem csupán egyszeri megpróbáltatások a szalagavató kapcsán; hanem valódi izgalomban készülő ifjak és nem annyira ifjak rendszeres társasági eseményei — nos, akkor volt divatban az össztánc. Aki csak élt és mozgott a táncteremben, ropta a táncot, mindegy, milyet. Sokan sokfélét.
Manapság már nem nagyon divatos az ilyesmi. Sőt, táncolni is egyedül szokás, nem párban. Egyedül a tömegben, ki-ki azt, ami épp eszébe jut. Mintha a világ abba az irányba haladna, hogy „az a szabály, hogy nincs szabály”. A nagy individualizmus pedig odajuttat minket, hogy már nem is érezzük jól magunkat a közösségben. Tehát sem a tánc szabályainak tökéletes kivitelezésére való törekvés, sem pedig annak közösségben való megélése nem cél többé — gondolhatnánk.
Ám van valaki, aki szembe megy ezzel a — ma divatos szóval élve — trenddel. Igaz, más művészeti ágban. Nem a mozgás-, hanem a képzőművészetben igyekszik jelen lenni minél több műfajban. Művészünk igazi művész, aki bár szólóban alkot, mégis közösséget épít ezáltal. A német író és filozófus Trahndorff 1827-es esszéjének alapgondolatához, a Gesamtkunstwerk-hez tartva magát, sokféle ma létező műfajban alkot: városfotókat készít, grafikákat és festményeket alkot, 3D-s technikával operál az animációs film műfajában, ezen kívül szöveges tartalmakat is hozzáad alkotásaihoz. Ehhez a sokműfajúsághoz azonban a kulcs a „közösségi” jelző. Krizbai Gergely fiatal művész, mégis nagy elődei példáját tartja szem előtt: a műalkotásokat egyének hozzák létre, de közösségi ügy lesz belőlük, amint kikerülnek alkotójuk műhelyéből. Művészünk itt bemutatott alkotásai egyetlen város, Szentendre közösségének szolgálatában állnak. Színterük a város, megjelenési formájuk a sajtó. Műfajaik: címlapkép, képregény, publicisztika, blogbejegyzés. Csupa olyan forma, amely ma nemcsak divatos, hanem komoly közvélemény-formáló ereje is van. És mindegyik műfajban erősek a Krizbo-grafika kézjegyei. Erősek, mert ez a fiatalember, noha még főiskolára jár, máris megtalálta saját útját, művészi karakterét, amely megkülönböztethetővé teszi kortársaitól, sőt, festőművész édesapjától is. Erős, mondom, s ebben a jelzőben nem csupán e jegyek markáns voltára utalok, hanem érettségére, kvalitásaira is.
Szenteljünk komoly figyelmet munkáinak! A Szentendre és vidéke című, patinás közösségi lap első oldalán immár több mint egy esztendeje felbukkanó címlaptervei egyszerre mutatják a figyelemfelhívó, kissé karikírozó zsurnalizmus jegyeit, s ugyanakkor bennük észrevehetjük a fotómontázs, a kollázs, a festészet, a grafika és a fotóművészet eszköztárának kellékeit is. Tematikus alkotások ezek, igazodva a lap vezérgondolatához. De műalkotások is, a Gesamtkunstwerk jegyében fogant koncepciók. Ilyenformán túlélik, túlélhetik az újságírás efemer sajátosságát, hogy tudniillik a mai aktualitású hír holnap már senkit se érdekel. Jó lesz ezeket olvasgatni még akár évek múlva is.
Ne feledkezzünk meg a következő műfajról, a képregényről sem! Az egyes lapszámok az alkotó által két éve elkezdett képregénysorozat darabjait is kínálják olvasóiknak. A Krizbo által csak „Minionok”-nak elnevezett fantázia figurák ugyanannyira Szentendre közösségéhez szólnak, mint a címlapok. A pár jelenetkockába sűrített párbeszédek ezek között a figurák között a mi életünk mindennapi bosszúságairól, örömeiről, életérzéséről, humoráról szólnak. Az engem kis- és nagyujjakra emlékeztető egyszerű, de szerethető figurák mindig más személyiségnek öltöznek be, de ugyanazok maradnak: a hétköznapi élet szereplőinek tükörképei. És hol kritikusak, hol vidámak, hol lehangoltak, hol találékonyak, hol élvetegek, pont úgy, mint mi. Ez a hullámzás is jellemző a mi életünkre. A szentendreiekére pedig még valami: az élet művészi megragadása. Nem titok, hogy a Trianon utáni Magyarországon a legnagyobb presztízst éppen Szentendre vívta ki magának a magyar képzőművészetben. A háború előtti kisváros festőitől kezdve, a szocializmus egyenirányító hatása alól kibúvó alternatív művészeken át a mai posztavantgárd alkotókig mindenki itt hagyta a művészi szellemiség egy darabját. Ezért elképzelhetetlen, hogy bármilyen közösségi fórumán a városnak ne jelenjék meg a festészet, a fotó, a zene és más művészeti ágak.
Krizbai Gergely, aki mindezt az összművészeti kavalkádot létrehozta, egybefogja, idézőjelben értve egymaga járja az összes táncot. Szólista ő, de tudja: van közönsége. Sőt, ennél több is az ambíciója. Azt akarja tudni, hogy van közössége is. Jelen esetben ez nem csupán Szentendre lakossága, hanem mindannyian, akik erre a kiállítás megnyitóra itt összegyűltünk. Ha figyelmesen végigkövetjük minden művészi és publicisztikai mozdulatát, akkor jó esély van rá, hogy mi is részesei leszünk ennek az össztáncnak, és ezáltal közösséggé is formálódhatunk. Jó formálódást kívánok a megjelenteknek, s a kiállítást ezzel megnyitom.
Szentendre, 2011. február 11.

Történetek, Melindának VII: A Búsuló


Találkoztunk egyszer egy fura fazonnal. Éppen egy nagyon finom ebéd után voltunk, amit a Világvége Vendéglőben költöttünk el. Tudjátok az étterem ami a Világegyetem időbeli végén van, ott kering egy időburokban. Marha jó hely, kevés  hiszen érdekesebb látvány van a Világvégénél egy ebéd közben! Ó ha csak eszembe jut, megéhezem! Az Entrópia szép dolog.
Na szóval egy ilyen ebéd után voltunk, lézengtünk erre arra, mikor találkoztunk a Búsulóval. Hallottunk már róla korábban. Ez egy olyan fickó aki egész nap szomorkodik. Egyes filozófusok szerint az ő búsulása miatt szomorkodnak az emberek univerzum szerte, illetve bizonyos kétes hírű teológusok a pesszimizmus istenének tartják. Persze többször bebizonyosodott, hogy egyik állítás se helytálló, úgymond hülyeség. Emberünknek ehhez semmi köze, csak egyszerűen szomorkodik. Az, hogy miért...nos azt mindjárt megtudjátok. 
Szóval arra lézengtünk Melindával mikor találkoztunk vele. Egy virágos mező közepén ült, bekötött szemmel egy kövön, és csóválta a fejét. Nem volt nehéz rájönni, hogy kivel van dolgunk. 
- Szia! 
- Jaj ne olyan hangosan fáj a fejem! Évezredek óta migrén gyötör! Nem lehetne halkabban, ha már megzavarjátok az embert?! Éppen rájöttem volna, hogy mi a baj, és ti elhessegettétek a gondolatot! A ti hibátok hogy újabb ezer évig kereshetem a megoldást! Ja és arról nem beszélek, hogy rám ijesztettek! Éjszak van emberek! Mit gondoltok magatokról?! Persze a mai fiatalság nem gondol semmit, elromlott minden... - hirtelen nem is tudtuk Melindával mit lehet erre mondani. 
- Ne haragudj Búsuló nem akartunk semmit megzavarni, mi csak...
- Na tessék. Nem mondok semmit én már... hihetetlen hogy nem veszitek észre magatokat. 
- Jaj elnézést! Rosszat mondtunk? 
- Hát illene észrevennetek ha az ember lelkébe tiportok! Nem mintha nem lenne már eléggé megtaposva! Mindegy persze, most már nem oszt nem szoroz az a pár sáros bakancsnyom a szívemben. Tényleg rúgjatok ti is belém. Csak rajta! Nem fogok ellenkezni!  
- Nem akarunk bántani! Ne haragudj ha sikerült, eszünkbe se jutott! De mivel bántottunk így meg? 
- Értetlenek vagytok...na mindegy, nem is minősítelek titeket. Megszoktam hogy mindenki utál és még hülye is...de azért az rosszul esett, hogy Búsulónak hívtatok.
- De hát mindenki így nevez nem?
- Nahát  pontosan erről beszélek...
- Ismered Marvint? 
- Kéne? Nem tudom ki az...tessék, ezt se tudom. Szerencsétlenség vagyok. Menjetek el és hagyjatok magamra! Ha már összerugdostátok a lelkem, igazán nem kell úgy tenni mintha érdekelne a sorsom. Tényleg. El lehet menni. Nem tartalak vissza titeket. 
- Mindegy, jól kijönnétek, ő egy hozzád hasonló Android. 
- Na tessék, Egy robot...ennyi erővel hasonlíthatnál egy konyhai robotgéphez is. Ennyit érek. Sőt akkor már inkább egy fakanál! Annyi se. Egy csempe. Na talán egy csempe velem egy szinten van. De az legalább csillog. Azért jöttetek hogy kiraboljatok igaz? Csak rajta, vegyétek el amit el lehet. Nem fogok ellenkezni. Nem mintha bármi maradt volna amit elvehettek... Nem kell egész este itt állni, máris hozzákezdhettek. 
Melinda meglepetten méregette az összetört kis emberkét.
- Milyen estéről beszélsz egyébként te meg? Fényes nappal van! 
- Na tessék akkor még a szemem is rossz. Persze eddig se volt jó, de ezek szerint meg is vakultam - kedvesem erre egész begurulni látszott. 
- Egy szemellenző van a fejedre kötve! Ha például levennéd, akkor máris jobb lenne nem gondolod? - mordult fel. 
- Azt csak tudnám nem gondolod? Ó persze ennyire hülyének nézel, hogy nem veszem észre ha egy szemellenző van a fejemen. Ez is csak engem minősít. Mindenki azt gondol rólam amit akar. Nem érdekel, úgyis minden elromlott és szerencsétlen vagyok... - Melinda majdnem felrobbant, olyan ideges lett.
- Na jó, ebből elég! - azzal odaugrott és leszedte a kendőt az emberünk szeméről!
- Úristen megvakítottál! Elvetted az egyetlent ami megmaradt! A szememet! Most már kétszeresen is vak vagyok! Meg is fogok halni, látom a túlvilági fényt! - pánikba esve takargatta az arcát, de aztán a szeme apránként megszokta a fényt. Pár percig nem szóltunk egy szót se. A búsuló meglepetten nézett körbe a mezőn. 
- Na jó,talán mégse halok meg. - morogta duzzogva emberünk. Melinda elmosolyodott, kicsit kedvesen és talán önelégülten. 
- Jobb így?
- Ki fog jönni az allergiám. - morogta nagy sokára, a virágokat bámulva a Búsuló. Azért egy pillanatra mintha elmosolyodott volna. De talán csak mi láttuk úgy. Minden esetre aznap az egész univerzumban valahogy mindenkinek jobb kedve volt, ki tudja miért.

20110211

Történetek, Melindának VI: Aranyszív


Ez egy kicsit rendhagyó történet lesz, na persze lehet bármi rendhagyó olyan történetek között amik az Univerzumban való mászkálásról szólnak. Melindával úgy kapcsolódunk a történethez, hogy éppen arra jártunk mikor megesett. Említettem korábban, hogy minden amit a fantázia létrehozhat, az meg is történik valahol a világegyetemben. Ettől függetlenül nagyon kellemes meglepetésként ért mikor tőlünk nem messze lépett ki a valószínűtlenségi mezőből az Arany Szív, ezzel párhuzamosan egy szabadon keringő holdból pattogatott kukorica lett! A valószínűtlenségi mezők már csak ilyenek. Aki esetleg nem tudná, hogy mik azok nézze meg az Útikalauzát, ha meg az sincs neki, akkor bemásolnám az erre vonatkozó rövid szemelvényt: 
A Végtelen Valószínűtlenség Hajtóműve csodálatos új eszköz, mellyel roppant csillagközi távolságok a másodperc elenyésző része alatt áthidalhatók, és még csak arra az unalmas piszmogásra sincs szükség a hiperűrben.
Véletlen szerencse folytán fedezték fel, és a Galaktikus Kormány damograni kutatócsoportja
fejlesztette kormányozható meghajtássá. A felfedezés rövid története a következő: Természetesen réges-rég ismert volt az elv, mellyel véges valószínűtlenségek generálhatók. Ehhez csak arra van szükség, hogy egy Szupra-mütyür 57 Szub-Mezon Agy logikai áramköreit egy atomi vektor-plotterhez kapcsoljuk, miközben az utóbbit valamilyen erélyes Brown-mozgás Generátorba merítjük (például egy csésze forró, illatos teába). Gyakorta fel is használták ezeket a generátorokat arra, hogy a házibulikon felolvasszák a kezdeti fagyos hangulatot, például úgy, hogy a háziasszony fehérneműjének molekuláit arra késztették, hogy szimultán ugorjanak egy lábnyit balra, összhangban a Határozatlansági Elvvel.
Tekintélyes fizikusok egész sora jelentette ki, hogy nem állják az ilyesmit - részint mert ez a tudomány lealacsonyítása, főként viszont, mert őket nem hívták meg azokra a bulikra. A kitartó kudarcsorozatot sem állhatták, mely azirányú erőfeszítéseiket kísérte, hogy olyan gépeket konstruáljanak, mellyel végtelen valószínűtlenségi mező lenne generálható.
Az ezzel felszerelt csillaghajó a legtávolabbi csillagok közötti észbénító távolságokon röpdöshetne. Végül ki kellett jelenteniük, hogy az ilyen gép megépítése virtuális lehetetlenség.
Aztán az egyik diák, akit valamelyik nap egyedül hagytak, hogy egy különösen rosszul sikerült buli után söpörje fel a labort, azon kapta magát, hogy így gondolkodik: - Ha - okoskodott - egy ilyen gép megépítése virtuális lehetetlenség, akkor szükségképpen véges a lehetetlensége. Ezért ahhoz, hogy egy ilyen gépet építsek, ki kell számolnom, mennyire valószínűtlen az építése. Ezt a számot be kell táplálnom a véges valószínűtlenségi generátorba, friss csésze nagyon forró teát kell töltenem neki... és be is kapcsolhatom.
Meg is tette, és meglepődve észlelte, hogy sikerült a semmiből megcsinálnia a hőn áhított és rég keresett Végtelen Valószínűtlenség Generátort. Még jobban meglepődött, amikor közvetlenül azután, hogy a Galaktikus Intézet neki ítélte a Rendkívüli Okosság Díját, tekintélyes fizikusokból összeverődött, dühöngő csőcselék meglincselte, mert rájöttek, hogy legkevésbé az okos mikulásokat állhatják. Galaxis Utikalaúz Stopposoknak 
Az Arany Szív a világ első, és egyetlen Végtelen Valószínűtlenséggel hajtott hajója! Az univerzum minden pontján egyszerre halad át, mégse látja soha senki, épp ezért nagyon valószínűtlen, hogy az ember éppen belebotlik mikor fagylalt után repked a Kisgöncölben. Melindával igen szerencsésnek mondhatjuk magunkat sok minden miatt, többek között emiatt is. Ugyanis mi éppen belebotlottunk!
Mivel ilyen lehetőség nagyon ritkán adódik, felstoppoltunk a hajóra! Jó kviblik lévén felvettek. Az hogy a hajón utána mi történt...nos az, hogy úgy mondjam...mindegy szóval nem térnék ki rá részletesen, legyen elég annyi, hogy köze van citromokhoz, paranoid androidokhoz, 42-höz illetve egy nagyon megszeppent tevéhez.


20110210

Történetek, Melindának V: Buborékok


A verőfényes napsütésben feküdtünk a hátunkon -illetve hát nem feküdtünk mert repültünk, csak hátradőltünk, értitek. Szóval heverésztünk és beszívtuk a friss levegőt. A bolygó amin jártunk egy nagyon békés hely volt. A nagy részét egy óriási tó töltötte ki. Na jó végül is mondhatjuk, hogy tenger, de édes vizű, szóval nem egészen passzol a kifejezés. Eltöprengtünk, hogy van e erre szó, de hát nem nagyon jutott eszünkbe. Mindegy, szóval pihentünk. Néztük a kacarászó felhőket, élveztük a langyos napsugarat.
Aztán beúszott a látóterünkbe egy buborék. Egy kékes, áttetsző szép kis bubi. Melinda orrához érve kipukkadt, de ugyan azzal a hirtelenséggel állt össze újra! Na ez nagyon érdekes volt! Az anyag pillanatok alatt semmivé vált, aztán a semmiből újra egésszé állt össze! Megrázta magát és tovább lebegett! Aztán észrevettük, hogy a kis buborékunk csak elszabadult a többitől. Tőlünk nem messze ilyen buborékoknak egész hada lebegett egy csoportban! Egy nagy gömböt alkottak együtt, ami sok ezer -vagy millió!- kisebb nagyobb buborékból állt! Odaúsztunk, megnézni közelebbről.
Voltak egészen apró, ujjbegynyi áttetsző gömbök, de akadtak sok-méteresek is! A legnagyobbak akkorák voltak mint egy családi ház!
Színes, lélegzetelállítóan törékeny dolgok a buborékok. Nem tudom nézegettetek e már ilyeneket... mire észbe kaptunk, körbe vettek minket. Hirtelen sok millió buborék között találtuk magunkat! Megpróbálkoztunk egy köszönéssel. Mint mondtam, az életnek sok alakja létezik az univerzumban, utazásaink során pedig megtanultuk, hogy mindegyiknek köszönni kell. Sose lehet tudni. A Bábel halunk lelkiismeretesen fordított minden alkalommal. A viszonzás legalább annyira meglepett mint az, hogy egyáltalán buborékoknak egy ilyen halmaza létrejöhet.
Az áttetsző gömbök pár sejt vékony falán képek jelentek meg! Mintha ezernyi monitoron néztük volna ugyan azt a filmet. Napsütésről, egy űrhajóról ami egyszer csak megjelent itt a semmiből, majd ugyan azzal a vehemenciával el is tűnt, nagyon valószínűtlen dolgokat hagyva maga után. Inverzbe fordította a bolygó földrajzát: ahol addig szárazföld volt, édes vizű tengerré lett, ami meg tenger az szigetként úszott tovább a vízben. A lakók...nos hát ők meglepetten konstatálták testük átalakulását. Nem csoda, nem minden nap változik az ember élő buborékká! Azt mondták egy idő után egész megszerették ezt a formáját az életnek.
Elcsevegtünk velük Melindával. Megtudtuk, hogy a buborékok kora méretükről leolvasható: minél fiatalabbak, annál kisebbek. Amelyik Meli orrához ütközött olyan 11 éves forma ember-gyereknek felel meg.
Ettől azért kicsit megrémültünk mert mégiscsak kipukkasztottuk! De megnyugtattak, hogy ők is ezt játsszák egymással. Azt mondták, kellemesen csiklandozó érzés. Az információkat egyébkét végig képes formában osztották meg velünk. Elnézést kértek érte. Persze minket nem zavart! A szivárvány minden színében játszó fénylő buborékoknál szebb dolgot keveset láttunk a jó öreg Univerzumban. Eltöltöttünk ott egy jó kis délutánt!

20110209

Kereszt vasak


Történetek, Melindának IV: A kő


Egyszer valahogy úgy alakult, hogy egy nagy aszteroida mezőn repültünk keresztül. Ez persze nem olyan mező mint az a szép virágos korábban. Ezek jó nagy, méretes sziklák amik eszeveszettül keringenek egymás körül, néha összeütköznek máskor pedig elszakadnak a csoporttól és elindulnak a semmibe. Egyikből-másikból üstökös lesz, de akadnak olyanok is amik milliárd éveken át egy helyben csüngenek a súlytalanságban.
Na szóval egyszer egy ilyenen repültünk át...és ha már ott voltunk, kihasználtuk a lehetőséget! Melindának az jutott eszébe, hogy bújócskázzunk, nekem pedig hogy fogócskázzunk egy kicsit. Így végül mindkettőt csináltuk, egyikünk elbújt, majd mikor a hunyó megtalálta üldözni kezdte, eszeveszett sebességgel repkedve az aszteroidák között, míg el nem kapta. Ilyenkor aztán összesimultunk és kicsit együtt pörögtünk, összeölelkezve...el tudjátok képzelni.
Egy alkalommal mikor épp én voltam a hunyó, érdekes dolog történt. Nem tartott olyan sokba megtalálni Melindát mert kilógott a lábfeje az egyik szikla mögül. Meg akartam lepni, szóval olyan irányból közelítettem meg, ahonnan biztos nem számított rám.
"Hopp megvagy!" és már lendültem volna utána, de ő nem indult el. "Csssshh! Gyere ide ezt hallgasd!" mondta, közben pedig nagyon nézett valamit. Közelebb úszva láttam, hogy egy rést figyel a sziklában. Egy barlang bejárata volt! Ez önmagában persze nem lenne érdekes, elég sok az üreges aszteroida. Az már inkább, hogy az üregből öblös, mélyről jövő morajlás hallatszott! Lassú ütemű dörgés, mely hol elhalkult, hol felerősödött...olyan volt mintha... Felkiáltottam a megdöbbenéstől "Ez horkolás!"
Pár pillanattal később már benn találtam magunkat az irdatlan cseppkövek és sziklák birodalmában. Szinte semmi fény nem jutott el idáig. A távoli napok derengése nem törte át a sziklafalat, így a sötétben tapogattunk, hogy megtaláljuk az utat de közben ne veszítsük el egymást. Akadtak jó pillanatok, ha értitek mire gondolok. A morajlás egyre erősödött én pedig egyre biztosabb lettem benne, hogy horkolást hallok!
Kisvártatva aztán arra lettünk figyelmesek, hogy a sötétség enyhül, a helyét pedig átveszi valami különös, a hanggal egy ütemre pulzáló vöröses derengés! Felbátorodva még beljebb úsztunk a félhomályban, majd egy kanyar után megtaláltuk a fény és a hang forrását is. Igazság szerint sok mindenre számítottam de erre például nem. Tudjátok írtam már, hogy az univerzumban sokféle lehet az élet...
A barlang közepén egy baromi nagy, fénylő, vöröses követ találtunk, de ez adta a horkoló hangot is! Ott lebegett a sziklák között, pont úgy, hogy egyikhez se érjen hozzá. Na ez azért még nekünk is új volt! Horkoló, világító szikla! Egy darabig csak lebegtünk ott és próbáltuk kitalálni mi lehet, de megmondom őszintén nekem semmi ötletem nem volt és szerintem Melindának se.
Úgy döntöttünk, mivel tán csak nem lehet belőle nagy baj, megpróbáljuk felébreszteni. Legrosszabb esetben is csak fogócskázunk vele egyet.
Felkaptam hát egy kisebb kavicsot és amilyen erősen csak tudtam, nekidobtam a horkoló sziklának. Ekkor nagyon különös dolog történt. Ahogy a kis kő hozzáért, a
szikla felhorkantott, mint amikor mondjuk az alvó ember akit légy zavar meg. Fénye egy pillanatra felerősödött, a kavicsom pedig ártalmatlanul lepattanva visszarepült a kezembe. Mintha nehezebb lett volna mint előtte. Lenéztem rá és megértettem mivel lehet dolgunk! Ugyanis az én jelentéktelen kavicsom aranyrögként repült vissza a tenyerembe! A Bölcsek Köve aludta mély álmát az Aszteroida sötétjében! Úgy döntöttünk inkább békén hagyjuk, had pihenjen. Alkimisták egész hada kívánhatott mindkettőnket a jó fenébe.

Megint tavasz, megint Amorf Ördögök

Tudjátok úgy van ez, hogy kitavaszodik én meg rendre azon kapom magam hogy fel alá lézengek a városban és a kalapom alatt ezt énekelgetem. Aztán hazajövök és ronggyá hallgatom... így van ez idén és így volt tavaly is!

20110208

Történetek, Melindának III: A Gondolkodó


Utazásaink során számtalan különböző alakjával találkoztunk az életnek. Dogulas Adams a Galaxis Utikalaúz Stopposoknak-ban arról ír, hogy tekintve az univerzum végtelen voltát, a lehetőségek száma is végtelen. Ezt megcáfolni látszik az a tény, miszerint a világegyetem törvényszerűségek alapján működik, következésképp olyasmi nem jöhet létre, ami ne felelne meg ezeknek.
Tudjátok mi sok helyen jártunk a világban, és higgyétek el, Adamsnak igaza van. A világegyetem nem más mint az információnak egy végtelen halmaza, benne mindennel amit a fantázia valaha létrehozott. Mesélhetnék arról a bizonyos Banán alakú bolygóról, vagy kitehetném azokat a képeket amik azon az érdekes helyen készültek, ahol babapiskóta esik az égből monszun idején, de egyik se olyan, mint a Gondolkodó.
Utazásaink során, ahogy azt mondtam, az életnek sok alakjával összefutottunk, de talán az egyik legérdekesebb a gondolkodó volt. Először mind a ketten nagyon megijedtünk tőle. Képzeljetek el egy a semmiben lótuszülésben ücsörgő három szemű lila óriást. Mivel együtt voltunk, oda merészkedtünk hozzá, de egyedül szerintem egyikünknek se lett volna hozzá bátorsága.
Persze először tudomást se vett rólunk. Igazság szerint kicsit morózusnak tűnt.
- Szia!
- Látogatók? - Az óriás lustán felénk fordította hatalmas tekintetét - Mit kerestek itt?
- Ó hát mi csak erre jártunk...tudod körbeutazzuk a világegyetemet meg ilyesmi, megláttunk, gondoltunk köszönünk.
- Kik vagytok?
- Melinda és Krizbó. És nekünk kihez van szerencsénk?
- Számít nektek, hogy ki vagyok?
- Hát mi is elmondtuk kik vagyunk, elmondhatnád te is.
- Ha elmondanám ki vagyok, vajon változtatna e a dolgok állásán?
- Nem tudom...talán...plusz udvariatlanság nem bemutatkozni, ha már egyszer mi elmondtuk kik vagyunk.
- És azt ki mondja, hogy ez udvariatlanságnak minősül?
- Miért szerintetek nem az?
- Mondtam én olyasmit, hogy nem az?
A beszélgetés ezen a ponton kezdett kellemetlenné válni. Egymásra néztünk Melindával. Rosszat sejtettünk.
- Mond csak óriás miért kérdezel ennyit?
- Vajon tehet e többet egy gondolkodó lény a világegyetemben, mint hogy kérdéseket tegyen fel?
- Gondolkodó lény vagy?
- Annak látszom?
- Hát tulajdonképpen annak igen...de azt gondolom, hogy sokat kérdezel és udvariatlan vagy, mert még mindig nem mutatkoztál be, pedig mi már bemutatkoztunk neked!
- Szóval számotokra ez udvariatlanságnak minősül, de vajon nem lehet e, hogy nekem pedig ez az udvarias viselkedésről alkotott normám? Mert hiszen mi másért kérdeznéd tőletek, ha nem az érdeklődésem jeléül? Az érdeklődésem pedig akár lehetne az udvariasságom jele is nem? Ebben az esetben is udvariatlan vagyok?
- Neked ez a normád az udvariasságról?
- Mondtam én, hogy az lenne?
- Nem mondtál semmi.
Az Óriás erre egy darabi csendben maradt és töprengve méregetett minket.
- Mi van, ha én vagyok a Gondolkodó, aki a kérdéseket ülteti el minden lények elméjében?
- Miért tennéd ezt?
- Lehetségesnek tartjátok, hogy azért mert válaszokat szeretnék?
- Persze.
- Elhinnétek nekem, hogy így van?
- Feltétlenül. De mond csak Gondolkodó, kaptál már valaha választ a kérdéseidre? - kérdezte Melinda
- Ha válaszok újabb kérdésekhez vezetnek, akkor vajon továbbra is válaszoknak minősülnek e? - Melinda arcára különös arckifejezés ült, ami valahol félúton járt az elnéző mosolygás és a sajnálat között. Ezt a kifejezést eddig kizárólag tőle láttam és akkor is általában nekem címezve. Persze azért nekem kicsit jóindulatúbb volt.
- Buta vagy.
- Miért vagyok buta?
- Nem mondom meeeeeeeg! - azzal hátat fordított az óriásnak, megragadta a kezem és elindult egy irányba, engem maga után húzva. Párszor még hátranéztem az Óriásra, de az nem nézett utánunk.
- Figyelj édesem, nem mehetnénk vissza egy kicsit? Lehet, hogy valami nagy titkot is ki lehetne belőle szedni az Univerzumról nem? - Melinda pedig pontosan úgy nézett rám, ahogy előbb az óriásra...csak épp kicsit jóindulatúbban.

20110207

Zsáner

Momentumok

Kimentem a teraszra és meglepetten tapasztaltam, hogy hirtelen milyen jó idő lett. Eldöntöttem, hogy kihasználom.

Elindultam megebédelni és elhatároztam, hogy utána bevásárolok a Spárban. 

Gyertyát rajzoltam az étteremben a megrendelőlap hátuljára. 

A nyugat étteremben felelőtlenül pacalt rendeltem, mert nem igazán tudtam, hogy mi az. Mikor kihozták majdnem elhánytam magam, így végül nem ettem meg. Mivel azonban belekóstoltam, kifizettették. Én voltam a hülye. 

A nagy melegben inkább nem gomboltam össze a kabátom.

Zsebre dugott kézzel mászkáltam és nagyon jól éreztem magamat, az új kalapommal a fejemen.

Az utcán két vadidegen srác azt kérdezte tőlem: "Nem fogsz megfázni gyíkarc?" 

Eszembe, hogy le kéne írni egy nap apró másodperceit mindenféle megítélés nélkül. 

Egy kislány elszaladt mellettem a járdán és nevetve azt sikítozta nekem "Vííí!". Vissza "Vííí"ztem neki, persze halkabban. Az édesanyjával egymásra mosolyogtunk.

A telefonomat nyomkodtam és nem vettem észre a gyorsan közeledő buszt. Szerencsére észbe kaptam és nem léptem a zebrára. 

A kis presszó teraszán iszogatott kávém először keserűnek tűnt, de tettem bele egy kicsit több cukrot. 

Egy kisbaba nagyon szépen aludt a babakocsiban, nekem pedig eszembe jutott Melinda mennyire odáig lenne.

Vettem egy vega pizzát az Alcatrazban. Nagyon finom volt. 

A zebránál egy gimnazista lány mintha zavarba jött volna, amíg a zöldre vártunk.

A cipőm sáros lett az erdőben a felázott talajtól.

Eltöprengtem, vajon miért grafittizi össze valaki gy kápolna tetejét. 

Hazafelé menet rájöttem hogy elfelejtettem elmenni a Spar-ba pedig egész nap erre-arra lézengtem.

A lakásom ablakán kék fény szűrődött ki. A lakótársam bekapcsolva hagyta a laptopját miután elment itthonról.

Kaptam egy Óriás levelet.

Történetek, Melindának II: Pirinyó világ


...sok millió fényévnyi távolság egy szempillantás alatt tűnt el a hátunk mögött, a gondolat sebességével szeltük át az ismert, majd az ismeretlen Univerzumot. A végtelen lehetőségnek teret adó határtalan világegyetemben lehetséges minden amit ember elképzelhet! Így érkeztünk el egy apró világba, ahol mindig sütött a nap és különös alakú fák szegélyezték a görbe horizontot. 
Leültünk kicsit, a fűbe, kipihenni az utat. Hemperegtünk a puha földön, hagytuk, hogy az ismeretlen nap fénye elárasszon minket, a friss levegő pedig betöltse a tüdőnket. Talán valamikor régen ez volt a paradicsom... a gondolaton kacarásztunk egy kicsit, hiszen ennyire apró világban nem férne el egyetlen állat sem, talán csak egy nagyon kicsi elefánt, de az meg már inkább egér, szóval talán mégse ez volt az. Mindenesetre az is ilyesmi lehet, csak picit nagyobb. Különben is, itt sehol sincs füge levél. Ádámék gondban lettek volna...szerencsére ilyen problémáink nincsenek. 
Eltöltöttünk itt egy kis időt. Nem siettünk sehová. Minek is, hiszen az idő térré vált. Úgy bolyogunk a világ végtelen szabadságában ahogy nekünk tetszik. 
Aztán meséltem neki valamit ennek az egésznek a filozófiájáról, de aztán rájöttem, hogy nem kell. Túlságosan szép dolog ez, hogy meg tudjam érteni a logika szabályain belül. Az elme túlságosan földhözragadt ehhez. Így teltek el az eónok másodpercek alatt ezen a pirinyó világon. Ezután kezdődtek a kalandok...

20110206

Történetek, Melindának I: Nap


...aztán elmentünk a Naphoz. A ragyogó, izzó fényes gömbhöz, naprendszerünk közepén. Előtte egyikünk se látta még ilyen közelről, ahogy senki ember fia-lánya! Minden várakozásunkat felülmúlta az az erő, az a hatalmas tömeg, ami Napunk sajátja és ami így megnyilatkozott nekünk! A gravitáció forrása ami egyben tartja a bolygókat és életed ad a Földnek.
Egymás kezét fogva tettünk körülötte egy-két kört, megcsodáltuk minden oldalról és megértettük, miért tisztelte annyi de annyi kultúra Istenként! Igazán megértettük. Nehéz elmondani miben különbözött ez a felismerés attól, amit az ember a Földön szerezhet. Egyszerűen csak...értettük. Igazán, teljes valójában értettük. 
Aztán csak lebegtünk a semmiben, lógattuk a lábunkat a végtelenbe és élveztük az űr néma békességét. Így töltöttünk el hosszú órákat hármasban a Nappal. Az pedig csak izzott tovább, tudomást se véve rólunk. 
- Ugye tudod, hogy még hosszú út áll előttünk? 
- Akkor mire várunk még? - súgta mosolyogva. Így repültünk tovább.

A Minionok histórája

Félelmetes, ijesztő még belegondolni is, de a Minionok éppen ma lettek két évesek! Ennek örömére hadd szóljak egy pár mondatot!
Szóval két éve. Legalábbis az első újság amiben szerepeltek éppen ennyi ideje jelent meg. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem léteztek már előtte is. Mert bizony léteztek! Először 2008 Áprilisában tűntek fel az éterben, akkor még mint díszítő elemek!
A dolog története az, hogy nagyon szerettem volna akkor egy Tisza cipőt. Éppen csak kihevertem a Volt fesztivált, ahol szó szerint kimosták az agyamat. A breakbeat bulin, amin táncoltam folyamatosan régi Tisza cipő reklámokat villogtattak, így összeforrt bennem a Tisza egyfajta Vintage-Retró-Technó életstílussal. Ez pedig nagyon tetszett. Szóval szerettem volna egy ilyen cipőt.
Persze nem eszik olyan forrón, pénzünk akkor se volt, most sincs, szóval egy olcsóbb cipőt néztünk ki. Akkor még működött Szentendrén egy cipőbolt, ahol márkásabb cipőket lehetett venni, aránylag olcsón. Utáltam! Persze jó kis cipő volt amit vettünk, egy Nike, de halálra idegesített rajta a pipa, aminek semmi köze nem volt ehhez a jó kis Vintage-Retró-Technó  életstílushoz. Szóval elhatároztam, hogy ha már magától nem ilyen, akkor majd én olyanná teszem.
Ez hívta életre a Minionokat. Egy szép, összefüggő felületet szerettem volna, kis lényekből amik sokan vannak Ez az igaz történet. Eleinte ennyi ideológiájuk volt. Persze ahogy az lenni szokott az évek során ez gazdagodott, de ekkor még a franc se gondolta volna, hogy képregény születik belőlük.
Talán a világon minden így kezdődik. Valakivel akar valamit, ami csupán egy jópofa ötlet, vagy még annyi se, aztán valahogy úgy alakul, hogy lesz belőle egy nagyobb valami, pontosan annyi bizonytalannal, mint amennyi ebben a mondatban van. Szóval így. 
Ezt követően nem történt sok minden. Nagyon lassan fejlődtek, sőt igazából alig haladtam velük. Kis figurák voltak, amiket mindenhova lehetett rajzolni, felületeket csinálni belőlük...kb. ennyi. Így belegondolva talán kicsit kiábrándító kezdet, de mondom, szerintem minden valahogy így indul a világon. 
Eltelt egy kis idő. Egészen pontosan 11 hónap. Akkor jött a már említett megkeresés az újságtól. Legyen hát. Elkezdtem kitalálni, mi a fenék is ezek, azon kívül, hogy Minionok. Ez pedig az egyik első rajz arról, hogy mit is képzeltem el nekik. Ó igen, az első Moleskine-be firkált vázlat a Minionokról. Az iskolaorvosra vártam, ücsörögtem a csempén és rajzolgattam.
Ugyanakkor nagyon fontos elmondanom, hogy nem teljesen egyedül történt a dolog, sokat jelentett egy este, amikor Danával beszélgettünk ezekről a kis izékről, ő fogalmazta meg először milyenek a minionok:
Olyanok,mint a két csoportra osztott szigetlakók, az egyik csoportnál van a tűzifa, a másiknál a gyufa. Ha összedolgoznának, meglenne a lehetõségük, hogy közös megoldásra jussanak, de nem tudnak egymással mit kezdeni, ezért mielõtt tüzet gyújtanának, jön az esõ, és eláztatja a gyufát is, meg a tűzifát is. 
Így született meg az első képregény. Bizony ám. És így nézett ki:
Mai szemmel nézve nagyon gyermeteg, de nagyon sokáig ilyen maradt! Ez Wacommal készült, de ebben az időszakban volt sok olyan is, amit kézzel csináltam. Aztán rájöttem, mennyivel nehézkesebb úgy, illetve a végeredménnyel se voltam teljesen elégedett, szóval többségükben csak digitális formában léteznek.
Ezzel együtt, az újságos minionoktól elkülönülve létrejöttek a TrúMinionok is, amik sokkal személyesebbek, sokkal inkább magaménak érzem őket, mint  az újságban dolgozó társaikat.
Tudjátok ahhoz, hogy fenntartsa valami az érdeklődésemet, folyamatosan változtatnom kell. Így hát nem tartottam be sokáig a saját szabályaimat. Ez volt az utolsó olyan képregény, ami még ehhez a rajzi világhoz volt köthető, utána, ahogy mondják, elszabadult a pokol. Egyébként ez igaz történet, Regős mester táncol egy zebramintás kalapban. Jó buli volt! Valahol még egy videó is van róla. 
Az alap formán sose akartam változtatni: szem, száj, kukactest, csókolom. De ez a fajta keretes megjelenés meg a száj, szem alakja nagyon korlátozott és tudtam, hogy ennél jóval okosabban is meg lehet ezt oldani. Így született meg a Villanyzene 4 szórólapjával párhuzamosan az első olyan képregény, ami már közelebb van jellegében a mai, "kortárs" minionokhoz. 
Azóta viszont nem történt olyan sok minden. Persze voltak kisebb nagyobb elhajlások, kísérletek arra, hogyan lehet még jobban, még szebben, de a megjelenés nem alakult olyan sokat. Inkább finomodott. Azt hiszem egy ideig még így is maradnak. Nagyon szeretem ahogy most kinéznek. 
Volt olyan időszak, hogy Regős Mester írta őket, de írt már minion Melinda is Bozsó is. Ha valakinek amúgy lenne valami bomba ötlete, abból is írhatunk miniont! Sose gondoltam, hogy ez rossz dolog lenne és ezután se fogom. 
Persze akadtak azóta színes képregények, más formák, más tartalmak. Egyre több mindent ki tudok velük kifejezni, egyre komplexebb világot alkotnak...
Persze érte és éri őket sok kritika. Bozsó pl wc papírnak használná őket, öcsém pedig általában szóra se méltatja a legtöbbet, más szerint köze sincs már egyiknek se az eredeti koncepcióhoz. Megint mások szeretik őket, van aki szerint viszont be kéne már fejezni ezt az egészet. Szerintem olyanok, amilyenek, egyfolytában változnak. Velem együtt. És addig, amíg szeretem őket megrajzolni és érdekesek tudnak maradni számomra, találkozhattok velük úton útfélen! :) 
Hosszú volt az út idáig, és nagyon jó volt végigjárni. Persze a dolog nem állt meg itt! Ó, hogyan állhatna meg? Például aki eljön a kiállításra, egy egészen új formával is megismerkedhet! Na mindegy, szóval boldog szülinapot, Minionok! Ennyit szerettem volna elmondani. 


20110205

Che

Ölj meg pár ezer embert, hogy a szabadság szimbólumává válj...

Zenevolúció

Hihetetlenül érdekes jelenség, hogyan lesz a rétegzenéből mainstream, amit azért csak a vájtfülűbbek, vagy furábbak hallgattak korábban. Számomra pl. az egész Dubstep jelenség ilyen! Nem is értem, hogy ezt a fajta sokszor már zajba átcsapó dolgot, hogy veheti be a tömeg, holott mondjuk 4-5 éve ez a típusú zene a különcök privilégiuma volt.
Úgy értem én ilyeneket hallgattam mikor 17 voltam és mindenki szerint hallgathatatlan volt. Akkor ezt betudtam annak, hogy a világ normálisabb mint én. Ma meg ilyen megy a rádióban. Akkor most én vagyok normális és a világ beérte az olyanokat mint én, vagy mi egyszerűbben hamarabb voltunk elmebetegek mint mindenki más? Igazából nagyon kíváncsian várom az időt amikor pl. apa leszek és lesz egy mondjuk 16-17 éves fiam, aki megmutatja majd a zenéket, amiket hallgat. Kíváncsi vagyok milyen lesz az, amivel még én se tudok mit kezdeni.
Úgy értem gondoljatok a szüleitekre akik Piramist vagy Illést hallgattak és tegyetek mellé egy bármely rádióban szóló tetszőleges mainstream zenét. Vagy akármelyik elektronikus darabot! Máris nem lesz olyan furcsa, ha nem igazán értik a zenétek! Na és ezt vetítsétek előre, akkorra mikor ti lesztek negyven, ötven évesek, és próbáljatok elképzelni olyan zenét, ami olyan távolságra van mondjuk ettől a Four Tet-től vagy a lenti Clubroot-tól mint ezek a Neotonfamiliától. Na arra vagyok én nagyon kíváncsi.  

Tipó II.

Egyenlőre félkész iskolai feladat, Tipográfia II-re. Egy tetszőlegesen választott betűtípussal kell betűmontázst csinálni. A lényeg, hogy a-z ig legyenek meg a betűk, illetve egy 38 mm x38 mm-s kivágásba helyezzük el őket, a dobozok között 3 mm térrel. Szóval mondom, még félkész, meg ennél az iskolai része egyszerűbb, a papír meg a tónus meg az ilyenek csak móka! :) Az előző félév végén volt 1-1 olyan amit annyira tudtam élvezni mint ezt. Úgy látom, hogy az igazi móka, amiért erre az egyetemre járok, csak most kezdődik! Hétfőtől 2. félév skacok! 
Ja és itt van az "iskolai verzió". 3 lesz egyébként ilyenből, szeretném mindhármat más betűtípussal megcsinálni. Ha meg jó, akkor szerintem lesz belőle print is, ha valakit érdekel. 

20110204

Már csak egy hét!

Hohó egy hét múlva ilyenkor már a Címoldal kiállítás utáni állapotokat éljük! Mindenkit szeretettel várok! 

20110203

Slaughter Sun logo

Hú ez igen sokáig húzódott... de végre készen van! A továbbiakban itt keressétek:

TrúMinionok #58: Kritika

Lennon


Csak egy kis játék. Ebből akartam tutorialt csinálni, ahogy megígértem korábban, de megint belefeledkeztem és nem screenshotoltam...bocsi tényleg. 

Fluke

...és azt ugye tudjátok, hogy a 2 Bit Pie annak a Fluke-nak az inkarnációja -ugyan azok a tagok, csak a név más- akiknek pl ezeket köszönhetjük:
de így talán ismerősebb ugyan az a darab:
de van még a jóból:
Persze ezek a leghíresebbek. Nagyon meghatározó volt számomra mondjuk 6-7 éve! Mivel az utóbbi pár napban úgyis úrrá lett mindenkin a nosztalgiázás, gondoltam megmutatom. Hallgassátok mit hallgatott a 16 éves Krizbó! De basszus az a durva, hogy ezek ugyan úgy hatnak most mint akkor! Tudom persze, hogy mondjuk a kilencvenesek - 88-ban születtem és az két év iszonyú idő! ne mondjátok nekem hogy nem, mert az! - már annyira nem fogják ezt ismerni, maximum hírből. Nekem viszont iszonyú fontos marad mindig. Elvileg ez Acid, de nem egészen az...hát a franc se tudja milyen kategória. Mindenesetre számomra örök darab. Olyan mint a Leftfield, Break Beat Era, EZ Rollers, Goldie, Hive, LTJ Bukem, Kosheen, Chemical Borthers, Fat Boy Slim óóó és a Thievery Corporation, mint a nagy első, meg Kruder & Dormfeisser, DJ Krush, Layo & Bushwacka és persze Amon Tobin, Aphex Twin, Massive Attack-ot ki ne felejtsem, Budapest Engineers, Asian Dub Foundation, Daft Punk, Cheb I Sabbah, DePhazz (az ő koncertjükre jöttem el először Sopronba, egyes-egyedül, a Volt Fesztiválra!), de a Gorillaz, King Crimson, Pink Floyd, Miles Davis ugyan olyan fontosak voltak, meg a Lunatic Calm, Proppeller Heads, Elite Force...Ludmilla mixek, Beatles, Bob Marley, Scientist a Dub sférából, Björk, Bonobo, Hybrid, Juno Reactor, Junkie XL, Neo, Photek, Talvin Singh aztán...atyaég nagyon hosszú a lista.
Hú egyszer össze fogom szedni a zenei evolúciót amin átmentem. Nagyon kalandos út vezetett oda ahol most vagyok. Tuti akad akit érdekel.
Nem volt mindig olyan egyszerű zenékhez -ingyen- hozzájutni mint most! Betárcsázós modemmel Soulseekezni, Kazaa-zni, Napsterezni, LimWire-zni DC++ -zni, internetcafe-ból cd-t iratni, haverhoz rackes hordozható vinyóval átmenni, pecsából vásárolni, bolhapiacon seftelgetni... jaj istenem mennyi minden aminek az emléke is eltűnik majd velünk. Érdekes generáció a miénk. A szemünk előtt nőtt fel a technológia. 

20110202

The Grid

A fotón az aktuális noteszem látjátok. Ez csak kettő, abból az egyenlőre csak 10 oldalból, amit megtöltöttem ezekkel a párhozamosokkal. Ha készen lesz, elmondom, miért is csinálom ezt napok óta.

A grafit

...én pedig állok és csak figyelem mi történik. Figyelem a szűnni nem akaró, folyamot.  Az áramlást, végtelenből végtelenbe. Aztán néha elkattintom a gépet, vagy hozok pár vonalat a sárgás papírra, valami nevén nem nevezett helyről.

A grafit a terméselemek csoportjába tartozó ásvány.
Egy kémiai elem, a szén termodinamikai szempontból legstabilabb allotrop módosulata (a gyémánt, valamint a nemrég felfedezett fullerének és nanocsövek mellett). Elnevezése a görög graphein, írni szóból származik.

Wikipedia
Egyébként gondolkodtatok már azon, hogy mikor fogtok egy grafitot, egy tollszárat vagy akármit amivel rajzolni lehet és húztok vele egy vonalat. Az a vonal az adott eszköz anyagából van. Legyen ez például egy grafittömb. Egy hengernyi préselt grafit, ami a papírt érintve kopik, így nyomot hagy. Az a vertikális henger apránként fogy és fogy és ugyan az az anyag, ami korábban  összepréselve "tartalmatlan" volt, a papíron szétfolyva tartalmat nyer! Értelmet kap: pontok, vonalak, kontúrok születnek az anyagból. Ugyanakkor maga a szerkezet nem változik. Az ugyan az a préselt grafit marad, ugyan az a struktúra! Anyagilag semmi különbség nincs egy marék grafitpor, egy grafit tömb illetve egy grafit rajz között! Nem tudom magam túltenni az ilyeneken, hogy a tinta, folyékony állapotában, papírra vetve, nyomot hagy, de mégis ugyan az marad! A grafit, a szén, kréta...minden ugyan az marad, de mégis más.
Arra jutottam, hogy az anyag ideája magába foglalja az anyag összes jelentését. A grafit esetében például az összes anyagi formát, de az összes tartalmi-jelentést is. A grafit ideája bővül minden egyes valaha grafittal rajzolt művel. Ha rajzoltok valamit egy ceruzával, azzal a grafit ideája lesz egyre gazdagabb és gazdagabb, hiszen ezzel egy újabb tartalmiság jön létre. Így rajzoljatok vele, tisztelettel! De így rajzoljatok minden mással is: szénnel, fénnyel, hanggal, szívvel, lélekkel.
A dolgok metafizikája már csak ilyen. 

Mikro-Hold