20110129

20110128

Különállás

Still...

Kitettem a februári fejlécet mert már nagyon de nagyon vártam, hogy kitehessem! Najo de tudom, hogy még nem tartunk ott, de na. Azért...na de ugye milyen király lett? De értitek, értitek? 

20110127

TrúMinionok #57: Apa

Minden rossz előjel nélkül! 

Végtelen Aktív Létező Intelligens Struktúra


VALIS (a Végtelen Aktív Létező Intelligens Struktúra rövidítése egy amerikai filmből): Zavar a valóságmezőben, ahol kialakul egy spontán, önmagát vezérlő negentropikus örvény, amely környezetét folyamatosan információdarabokká alakítja. Jellemzői a látszólagos öntudat, céltudat, intelligencia, növekedés és a gyűrűszerű rétegződés.

TrúMinionok #55-56: Sömör I-II.

Ki mit tud?

Majdnem ez lett az újság címoldala, de aztán az utolsó pillanatban megkértek, hogy csináljak valami kevésbé provokatívat. Viszont szerintem tök jól sikerült! :) A téma egyébként egy középiskolásoknak rendezett "Ki mit tud?". Érdekes a probléma egyébként, hogy vajon melyik generációnak is szól a lap? Hiszen mondjuk a velem egykorúaknak nagy eséllyel tetszik. Ellenben egy masszívabb ötvenesnél tuti kicsapja a biztosítékot, szóval Erika, a főszerkesztő aggodalma teljesen jogos.
Az van viszont, hogy velem egykorúak nem nagyon olvassák a Szevit. Mindegy szóval érdekes dolog, aminek megfejtésében segíthet a február 11-én, Szentendrén, a P'Art Moziban 17.00-kor nyíló címoldal kiállítás! Egy tárlat lesz ez a jobb címoldalakból, mindegyiknek megvan a maga története, amit majd kiírok jól, hogy legyen mit olvasni! 
Mindenkit szeretettel várok! 

20110125

TrúMinionok #54: Ki mit tud?

Ööö

Áh...de...na jó, de érted...szóval....na  de basszus érted...na...érted szal' nem az a baj...na, szóval érted. Szóval csak az van...na hát tudod...na ne kelljen már magyaráznom. Érted...nem? De figyel, hát az. Az, tudod...na...érted az amiről beszéltünk múltkor. Vágod... Hát szóval...szóval érted, az. Nem? Na mindegy. Jaj de nemár! Tényleg nem érted?

20110124

A Hely

Győr

Elmentünk Győrbe, koli- és egyetemnézőbe a húgommal. Bizony ennek is itt az ideje. Érdekes, hogy mennyire nehéz a teljes képet látni... hogy ez a Terka akivel a túra, és megszámlálhatatlan sok sütemény ellopása után egy Csillag nevű helyen Unicumot iszom, ugyan az a Terka aki tegnap gimibe ment. Jó persze röhögjetek csak, hogy anekdotázgatom megint, de tényleg. Brutál dolog felnőni látni a testvéreiteket! 
Mindenesetre Győr szuper hely és nagyon várom már a az ő egyetemi éveit! Gondolkodtam rajta, hogy egy szép nagy bejegyzésben leírom mi volt, de szerintem ez legyen titok mégis. Ha értitek mire célzok... :) 

20110120

Medúza finálé

El is felejtettem feltenni a végül megvalósult medúza modellt! Érdekes reakciókat kaptam rá, plusz a kipak. után velünk tartott a kocsmába is, ahol végül elszívtuk. Vicces volt, mert amíg bemutattam a tanárnak, hogy mi is ez, miért így, miért ez, majd miközben ő elmondta róla a véleményét, a félig leeresztett lufi - ami így tényleg olyan volt mintha úszna!  be-be repült a képbe! Mókás volt! A füzet végül nem valósult meg, ugyanis kiderült, hogy falra kell tenni a képeket, szal' csak kinyomtattam a lapokat.
Az érdekessége az volt, hogy ahogy lehúztad a madzagnál fogva, a kivágások mentén szét-libbentek a "csápok" majd mikor felengedted, összehúzódtak, majdnem úgy mint egy rendes medúzánál. Videóra is vették, csak még nem kaptam meg. Eredetileg hosszabbra szerettem volna a csápokat, de nem bírta el a lufi...

Az utolsó kipakolás

Lassan-lassan véget ér a vizsgaidőszak. Megvolt az utolsó kipakolása az első félévnek..ennek örömére vettünk Melindával egy töltőt, újra él a telefonom! 

20110117

Lényegiség

Egy egész világnyi ember néz fel, ordítva, hogy "Elegem van!" Nem tudják pontosan mitől. Le akarják dobni ólomból szőtt pókhálót, a béke egyhangú, elviselhetetlen homályát. Azok akarnak lenni, amiknek születtek: férfiak és nők, valódi harcokkal, olyan célokkal amikért meghalni is érdemes. Erkölcsökkel, erővel...valósággal! 
Elegük van végtelen semmittevésből, még ha nem is tudnak róla: csak azt értik, valami hiányzik. Valamit elvettek, de nem tudják mi az, ezért rossz helyen keresik. Frusztráltak, neurotikusan, mert nem küzdenek, csak tűrnek, elviselnek, bólogatnak.  
Kiherélt generáció vagyunk ami tehetetlenségében tapossa agyon! 

A legjobban otthonról a favágás hiányzik. Amikor fát vágsz, akkor a valósággal találkozol. Iszonyú egyszerű. Iszonyú logikus. Van egy fejszéd, van egy alátéted illetve van a fa, amit fel kell aprítanod, meg kell vele küzdened ha úgy tetszik. Persze ez csak favágás, látom is öcsém gúnyos vigyorát, ahogy ezt olvassa. Apró csata, de valódi csata. Primitív szabályok: ne vágd le a lábad, ne vágd le a kezed de a végén a fa apró szeletekre bontva, kis halomba rakva legyen melletted, hogy meleget adjon a háznak. Ennyi. Egyszerű, és valóságos. Anyag érintkezik anyaggal, mozgásban pedig az emberi erő tartja. Te suhintasz, a te valódi lényed, ami ketté akarja vágni a törzseket. Ha nem csinálod kurva hideg lesz. Szóval csinálnod kell. Ha gumó van benne, akkor kézzel kell szétfeszíteni a már megbontott fadarabokat. Ha nincs, és a fejsze suhintására egyből ketté szakad, egy önelégült boldogság árad szét benned, a tökéletesség érzése: Sikerült. Valóságos siker. Nem egy monitoron megjelenő zöld villanás, vagy egy második ember elégedettsége: vagyis hogy nem rúgnak ki munkahelyről/gimiből/iskolából. Valódi. Tényleg Valódi, a szó legteljesebb értelmében. Siker a fa fölött, a hideg fölött, eső fölött, hó fölött, szél fölött, önmagad fölött.

Philip K Dick hasonlóról a Valisban:
Azt az elképzelést, miszerint az egész világegyetem – ahogy mi megéljük – hamisítvány, a legjobban Hérakleitosz fogalmazta meg. Miután az ember a fejébe veszi ezt a gondolatot (pontosabban kétséget), készen áll megbirkózni Isten létezésének kérdésével.
Nélkülözhetetlen a megértés (nousz) annak érdekében, hogy a szem és fül bizonyítékát értelmezni tudjuk. A nyilvánvalótól a látens igazságig eljutni ahhoz hasonló, mint olyan szöveget fordítani, ami a legtöbb embernek idegen nyelven van. Hérakleitosz... az 56. töredékben azt mondja, az emberek a felfogható dolgok tudásának tekintetében „csalódásban élnek [...] hasonlóan Homéroszhoz"1 Hogy a látszattól elérjünk az igazsághoz, nélkülözhetetlen értelmezni, kitalálni a feladványt... s noha ez, olybá tűnik, az emberek képességén belül esik, a legtöbben sosem teszik. Hérakleitosz vehemensen támadja a hétköznapi emberek ostobaságát, és azt, amit ők tudásnak tartanak. Szerinte mind álmodók, akik be vannak zárva a saját maguk kis világába.
Ezt Edward Hussey, az Oxford Egyetemen az ókori filozófia adjunktusa és az Ali Souls College tagja írja a Preszókratikusok című művében (Charles Scribner's Sons, New York, 1972, 37-38). Az összes könyvben, amit olvastam – mármint amit Horselover Fat olvasott – nem találtam ennél fontosabb észrevételt a valóság természetét illetően. A 123. töredékben Hérakleitosz azt mondja: „A természet rejtekezni szeret". Az 54. töredékben meg: „Láthatatlan illeszkedés a láthatónál erősebb", amihez Edward Hussey hozzáteszi: „Következésképp [Hérakleitosz] szükségszerűen egyetért azzal... miszerint a valóság bizonyos mértékig rejtett." Viszont ha „a valóság bizonyos mértékig rejtett", akkor mit értünk „teofániá"-n? Merthogy a teofánia Isten áttörése hozzánk, azaz egyenlő a világunk megszállásával; ugyanakkor a világunk csak látszólagos, csupán „látható illesztés", amelynél létezik egy erősebb „láthatatlan illesztés". Horselover Fat szeretné, ha ezen nagyon elgondolkodnának. Ugyanis ha Hérakleitosznak igaza van, akkor nincs valóság, csak a teofániák valósága, minden más illúzió, amely esetben közülünk csak Fat fogja fel az igazságot, márpedig ő, Gloria telefonjától kezdve, elmebeteg.
Az elmebetegek – pszichopatológiailag, nem jogi értelemben – elvesztették a kapcsolatot a valósággal. Horselover Fat elmebeteg, tehát elvesztette kapcsolatát a valósággal. Íme a 30. bejegyzés az exegéziséből:
Az anyagi világ nem létezik, csak az Elme közvetítette információ kivetülése.
35. Az Elme nem hozzánk beszél, hanem rajtunk keresztül. Elbeszélése átáramlik rajtunk, s bánata irracionálisán átitat minket. Mint azt Platón észrevette, a Világlélekben jelen van az irracionalitás.
Más szóval maga az univerzum – és mögötte az Elme – Őrült. Vagyis aki kapcsolatban van a valósággal, az a definícióból következően kapcsolatban van az őrülettel: áthatja az irracionalitás.
Lényegében az történt, hogy Fat megfigyelte a saját agyát, és hibásnak találta. Ekkor ezzel az aggyal megfigyelte a külső valóságot, amelyet makrokozmosznak neveznek. Azt is hibásnak találta. A hermetikus filozófusok feltételezése szerint a makrokozmosz és a mikrokozmosz hűen tükrözik egymást. Fat egy hibás eszközzel vizsgált meg egy hibás alanyt, és azt az eredményt kapta, hogy minden hibás.
Ráadásul nincs kiút. A hibás eszköz és hibás alany összekapcsolódása egy újabb tökéletes ujjbilincset eredményezett. Az ember a saját labirintusába vész, akárcsak Daidalosz, aki a krétai Minósz királynak megépítette a labirintust, majd őt is belevetették, és nem talált ki. Daidalosz valószínűleg még most is az útvesztőben bolyong, mint ahogy mi is. Az egyetlen különbség köztünk és Horselover Fat között, hogy ő ismeri a helyzetét, mi viszont nem; ezért Fat őrült, mi pedig normálisak vagyunk. Hussey szavaival élve: „Mind álmodók, akik be vannak zárva a maguk saját kis világába", márpedig ő tudja, hiszen a legnagyobb élő szaktekintély az ókori görög gondolkodók terén, kivéve talán Francis Cornfordot. És Cornford mondja azt, hogy Platón szerint a világlélekben igenis benne van az irracionális is.

PARSIFAL
Alig megyek
s a távolság hogy nő.

GURNEMANZ
Fiam,
ez itt a térré vált idő.-1

(Az egész táj összefolyik. Az erdő kiúszik, egy durva kőfal beúszik, melyben egy átjárót látunk. Két férfi halad át. Mi történt az erdővel?
A két férfi igazból nem is mozog, nem mennek sehová, még sincsenek már ott, ahol voltak. Ez itt a térré vált idő. Wagner 1845-ben kezdte el a Parsifalt. 1873-ban halt meg, jóval azelőtt, hogy Hermann Minkowski előállt a négydimenziós téridő-elmélettel [1908]. A Parsifal alapjául kelta legendák szolgáltak, és Wagner kutatásai a buddhizmus tárgykörében egy operához Buddháról, amelyet már nem tudott megírni „A Győzedelmesek" [Die Sieger] címmel. Honnét vette Richard Wagner az ötletet, hogy az idő térré válhat?)
És ha az idő térré válhat, a tér is válhat idővé?
Mircea Eliade Az örök visszatérés mítosza című könyvében az egyik fejezet címe: „Az idő folyamatos megújítása". A mitikus rituálé és szentség alapvető célja az idő legyőzése. Horselover Fat azon kapta magát, hogy egy kétezer éves nyelven beszél, azon, amelyen Szent Pál írt. Ez itt a térré vált idő. Fat elmesélte nekem az Istennel való találkozás egy másik jellegzetességét: az 1974-es Kalifornia hirtelen kiúszott, és az i. sz. első századi Róma úszott be. Elég hosszú ideig tartott ez az egymásra vetülés, mint a filmeken. A fényképeken. Miért? Hogyan? Isten sok mindent megmagyarázott Fatnek, de ezt nem, kivéve egyetlen rejtélyes kijelentést, amelyet megtalálhatunk a naplóban: 3. A dolgokat másnak tünteti fel, mintha telne az idő. Kicsoda? Arra kéne következtetnünk, hogy valójában nem is telt el idő? Egyáltalán telik? Volt valaha egy valóságos idő, s ha már itt tartunk, valóságos világ, és most csak hamis idő és hamis világ van, mint egy buborék, ami egyre nő és látszólag változik, de valójában statikus?
Horselover Fat úgy látta jónak, hogy ezt az állítást a naplója (vagy exegézise, vagy minek nevezi) elején lejegyezze. A következő, negyedik bekezdés így szól:
4. Az értelem ellenében az anyag alakítható.
Az én értelmezésemben ez azt jelenti: a Valóság irracionális. Következésképp amit hétköznapi értelemben vett valóságnak gondolunk illúzió. Amikor azt mondom, a fejsze, a fa és favágás Valóságos, arra gondolok, hogy az kapcsolat, egy cérnaszál a ténylegességgel. A Kozmikus értelemben vett valósággal, a lényegiséggel. Tegnap erre gondoltam a műzli kapcsán egyébként. A rajz valóságos és a favágás is az, de egy Audi nagyon nem. Ahogy a pénz, a tőzsde, munkahely, papírok, vizsgák...ezek mind olyan küzdelmek amik nem a tényleges, kozmikus valósághoz köthetők, az illúzió részei Weröres Sándor az Őst tudás kapcsán így ír erről:
Az egyetlen igazi tanulás: a lényünkben szunnyadó tudásnak tevékennyé ébresztése.
Az emberalkatban rejlő őstudás lényegileg mindenkiben azonos, érvénye teljes. Az őstudás az egyetlen alkalmas alap; ami rajta alapszik, ronthatatlan, ami elgondoláson alapszik, szétmálló.
Az őstudás végtelenül egyszerű, olyannyira, hogy szavakba nem is foglalható. Megegyezik vele minden, ami szükséges, nyugodt, szilárd; ellentétben van vele minden, ami csábító, izgága, hemzsegő.
Tíz hadsereg, száz pénzesláda, ezer okirat védettje elpusztul; amit az őstudás birtokosai minden segítség nélkül létrehoznak, megmarad.
Aki a lényében rejlő őstudást önmaga számára meghódította, mindent elért, ami emberileg elérhető; az élet és halál csak felületesen sebezheti, lényegében sérthetetlen és teljes.
Ezen azért gondolkodjunk el egy kicsit. Kicsit hátrébb lépve, vizsgálgatva az életünket, mit látunk? Hány valós küzdelmet, ami valós dolgokhoz köthető? Nem olyasmikhez amik elmúlnak? Szerintem részben ezért rettegünk annyira a Világvégétől: kiderül, hogy semmi nem volt valódi amiért egész életünkben dolgozunk, csak az emlékeinkben léteznek tovább.

20110116

Egy tál műzli

Érdekes helyzetben találtam magam. Elfogyott a pénzem, olyannyira hogy a tárcámban összesen 290 forint lapult. Ellenben a szobámban szerte borosüvegek, amiket szeptember óta gyűjtögetek. Nem túl sok, nyugi. Összeszedtem hát őket, és nekivágtam a végtelennek, a mennyei fényben tündöklő InterSPAR felé, hogy visszaváltsak, és így talán tudjak venni némi kaját. Úgy esett, hogy a visszaváltásból 170 forintom jött össze, így már 460 pénzzel felvértezve vágtam neki a polcsoroknak. Az eredmény 2 kifli, 10 tojás és egy liter tej. Ezzel, meg azzal a pár cuccal ami még a hűtőben maradt kihúzhatom olyan Kedd-szerda magasságáig, de addigra remélhetőleg megkapom a fizetésemet. Nade. 
Kifelé menet bepillantottam az egyik kávézóba, ahol feszülős pólóban zselézetthajú férfiak iszogattak kávét, ami átlagban annyiba került mint az én 3-4 napi kajám. A market előtt túlértékelt autóik parkoltak. A férfiak arcára megvetést halucináltam, a lenézés és magabiztosság egy különös egyvelegét. Gondolkodni kezdtem. Egész hazaúton ezen tipródtam. 
Elkezdtem megérteni azt, mi okozza a végtelen gyűlöletet a felnőttek szívében. Az utálatot mindenki felé, aki gazdagabb. Rájöttem, hogy nem a pénz az, ami miatt utálkoznak, nem az anyagi javak, nem a kocsi... nem. Azért, mert úgy érzik, nem ezt érdemlik. Nem az üvegvisszaváltást, az egyik napról a másikra élést, a szerencsétlenkedést...
Az, hogy amíg én minden héten kreatív gondolkodó munkát végzek, a férfiak a kávézóban talán nem. Az, hogy én azért tanulok, hogy tökéletesítsem magam, és ha végzek is a tanulmányaimmal, akkor se lesz annyi pénzem mint nekik. Pedig talán - sőt valószínűleg - egyszerűbb emberek, akiket elvakítanak a státusszimbólumok és az értéktelen, de nagyon drága tárgyak. Aztán tovább gondolkodtam. Vizsgálgattam ezt az érzést...ezt az apánként megfogalmazó gyűlöletet, miszerint én többet érdemelnék. Több vagyok ennél, mint hogy üvegekkel rohangáljak keresztbe a városon hogy egy rohadt vacsorát vegyek, amíg ők kávézgatnak. Pedig...pedig....pedig! Az érzés abból ered, hogy a kalapom alatt őket nézem, az értéktelen tárgyaikat, és valahol mélyen, irigylem ezeket a őket... és ezen a ponton megálltam. Várjunk csak...ezek értéktelen tárgyak. Nekem pedig van vacsorám...akkor? 
Felnéztem, és ezúttal a csillagokat vizsgáltam. Az a helyzet, hogy semmi értelme. Mármint ennek a gyűlöletnek. Nekem olyanom van ami nekik soha nem lesz. Tudom, hogy hova tartozom. Végső soron csillagból vagyok, mint mindenki, miért érdekelne más, mint ami ehhez méltó? Ők talán ezt nem tudják. Életük pontosan ugyan úgy múlik el, mint ahogy egy idő után belerohad a csészéjükbe a kávé, ők pedig elmúlnak majd névtelenül. Gazdagabb vagyok, mert ha az eget nézem, ebben a viszonylatban vizsgálom a dolgokat, tudom, hogy minek van értéke. És eben a viszonylatban a kávénak, a pénznek, kocsinak, prostiknak, egzisztenciának nincs. A tudásnak, gondolatnak, léleknek, művészetnek, érzésnek, szellemnek...ezeknek van értéke. Egy pénzben nem kifejezhető, le nem írható, tőzsdére nem vihető kozmikus értéke. Van egy ilyen mondás, hogy van amit nem vehetsz meg pénzen. Én azt gondolom, amit pénzen megvehetsz, az semmi. Por és hamu... Az esendő, múlandó anyag, ami az idővel átalakul, a kozmosz pedig meg se érzi. De a megvehetetlen, valódi, irracionális szellem - erről majd írok Philip K. Dick: Valis-a kapcsán - része a végtelen hullámzásnak....értitek. A gyűlölet pedig szépen elpárolgott....
Most pedig vissza az én nagyon finom kis műzlimhez, amit majszolok éppen, ennek értéke pedig semmivel sem kifejezhető....
Najó najó öcsémnek igaza lehet, tényleg kezdek patetikus/színpadias lenni. Majd teszek ellene valamit. 

20110115

Egy éve a pop-szakmában

Végül is talán nem is ide, sokkal inkább a szevi blogra kéne írni ezt a kis szösszenetet, de ide is illik, itt meg mostanában úgyis olyan jó kis élet kezd lenni...
Szóval az a helyzet, hogy ma egy éve kezdődött a Szevi korszak egy új fejezete. Vagyis, hogy én csinálom a Szentendre és Vidéke cimoldalait. Azt hiszem, talán semmi, ebben a kategóriában, nem volt rám olyan hatással mint ez. Na jó, persze, ott volt a Balkán Fanatik borító, de az nem ugyan az...az csak egy egy hónapos munka volt, jóllehet egy évnek éreztem. Hú arról majd lesz egy kis leírás később! Nagyon tanulságos történet az is! 
Ez más. A hétről-hétre feldobott témák, a folyamatos gondolkodás, hogy mi legyen a következő vagy hogyan lehet egy érdektelen témából is valami értelmeset kihozni. Egyáltalán az, hogy felelősségem van: minden héten címoldalt csinálok, vagy nem lesz újság. A folyamatos munka... Az esetek többségében nem éreztem azt, hogy olyan munka kerül ki a kezeim közül amivel ne lennék elégedett. Kivéve a politikai cuccokat...azokhoz nem adom a nevem! Hú, de azt tudjátok e, hogy is volt ez? Hogyan lettem én címoldalas? Huhú, annak története van! Azt leírtam már, hogyan lett egyik fajta címoldalból a másik fajta, amit már én csináltam. Azt viszont szerintem nem meséltem még el, hogyan keveredtem én az újsághoz. Sokáig egyébként én se tudtam pontosan...

Tulajdonképpen minden az Alkotók Utcája nevű rendezvénnyel kezdődött. Ez volt az első "városi tevékenységem" Szentendrén 2008 szeptemberében. Az akkori főszervező, városi kulturális Atyaúristen, Szondy Andi találta ki, hogy mi lenne ha polgárokat bevonnák a helyi képző- és iparművészek az alkotásba? Mi lenne, ha megmutatnák nekik, hogy is van ez. Mivel anya ezekben a dolgokban forog, én is odakeveredtem valahogy a Száz éves Sólyomba, úgy döntöttem csak végigülöm és botor gyökér ostoba módon elvállaltam "pár" feladatot. Az egyik ilyen a molinók megtervezése volt, amik minden szak sátra előtt díszelegtek, végig a Dumtsa utcán. Lidérces tervezés és lidérces kivitelezés lett a vége. A másik ilyen, hogy viszem a fotós sátrat. Utólag is még egyszer elnézést Danáéktól, nem sikerült ugyanis kihúznom magam az évkezdő tábor alól, így nekik kellett végigszenvedniük a sátorállítást, ami elvileg nem is a mi feladatunk lett volna! Bele se merek gondolni milyen fejetlenséggel birkóztak meg. Még egyszer bocsánat! 
A rákövetkező pár napban ott ücsörögtem a laptoppal és az embereknek a digitális fényképezés csodáit mutattam meg, meg kiállítás is volt! Szal' végül is nem volt olyan rossz és voltak jó pillanatok is, de a végére igen elfáradtunk. Közben végig nagyon utáltuk Andit, mert követelőzött, de közben semmi se volt adott, mindent úgy kellett helyben kitalálni, improvizálni... a jutalom meg egy pohár bor volt a végén. Nem volt finom...Plusz jövőre mikor már fizetni is tudtak volna a munkáért, már nem keresett meg. Rosszul esett. 

A Minionokat következő év februárjában kezdem el írni. Előtte is voltak persze, de, hogy használhatók legyenek, össze kellett fésülni a dolgot.
Megtudtam, hogy szeretnének tőlem képregényeket, elmentem hát megbeszélni a dolgot. Akkor találkoztam először a szerkesztőséggel. Éppen egy nagyon...hogy is mondjam, zaklatott állapotomat éltem. Ilyenből most is van sok, akkor is volt. Alig aludtam az éjszaka, másnapos voltam, mosdatlan és rettenetesen gyenge. Csoda hogy nem fújt el a szél. Egy szűk irodában ücsörögtem, megpróbáltam elmagyarázni, több kevesebb sikerrel, mit akarok ezekkel a kis izékkel, miközben iszonyú lázasnak éreztem magam. Biztos voltam benne, hogy végül más kapja meg a munkát. Azért persze lelkes voltam, és elképzeltem mennyi de mennyi mindenre ad ez lehetőséget. Kicsit talán túl is értékeltem a dolgot. Aztán mikor legközelebb már arról beszélgettünk, hogy lehetne egy beharangozó interjú, ahol bemutatkozom és bemutatom a Minionokat is, már kicsit biztosabb voltam a dolgomban. Egyébként az interjút itt elolvashatjátok, lapozgassátok a PDF-et a 9. oldalra. Nagyon tanulságos! Marha jó érzés amúgy visszaolvasni! :D Ja és ennél pontosabban azóta se tudom megfogalmazni, miért vezetek blogot egyáltalán! Olvassátok el kérlek! 

Mondhatnám, hogy a többi már történelem. Az újság megújulásának kezdete a minion volt, a vége pedig az új címoldal. Pályázatot írtak ki, többen igyekeztük a legjobbat kihozni a dologból, és végül az enyém sikerült a legjobban. Azóta kitartóan dolgozom rajtuk hétről hétre, én pedig ez alatt az egy év alatt annyit tanultam mint addig életemben összesen. Pontosan erről meséltem egyszer Erikáéknak a szerkesztőségben, hogy az egész kvázi-felnőttkorom kialakulásának az újság volt az első lépése, és ezt sose fogom tudni eléggé megköszönni nekik. Rám nézett és megkérdezte, hogy tudom e egyáltalán, hogyan kerültem a laphoz? Hát persze, a képregények. De, hogy azt tudom e, ki ajánlott? Elképzelésem se volt. Azt tippeltem anya, de ő nem igazán járt a szerkesztőségbe, még ha meg is jelent egy-egy cikke.
Kiderült, hogy az eddigre már más vizeken evező Szondy Andi volt az aki felvetette a képregény gondolatát és hogy esetleg megpróbálhatnák velem, legfeljebb ha nem megy, cserélnek...

Hát így. Valamilyen perverz módon kiderül mindig, hogy a dolgok mögött mélyebb összefüggés lakozik. Minden eldőlt abban a pillanatban, hogy úgy döntöttem, végigülöm azt a hülye ülést a Százéves Sólyomban, majd, hogy részt veszek ebben az Alkotók Utcája cuccban... A címoldalakból pedig iszonyú sokat tanultam. Nem csak a folyamatos munka milyenségét, hanem a határidők betartását, hogy be kell osztanom az időmet, hogyan tudok gyorsan, és igényesen dolgozni... Nem volt mindig egyszerű, most se mindig az. De ez kellett ahhoz, hogy az addig megtanult dolgokat formába öntsem és újakat tanuljak meg ezáltal. A nulladik lépés a Balkán Fanatik volt, de az első igazi mérföldkövet a Szentendre és Vidékének köszönhetem, és köszönöm most is. Hiszen azért tudok ma este egyedül, az albérletem békés magányában erről írni, mert elkészült a jövő heti címoldal is, a fizetésem pedig hétfőre megérkezik a számlámra, ahogy azóta minden héten megkapom. Veszek majd egy üveg bort, és iszom az egészségére. Egészségetekre! Megvan ennek is a filozófiája. Megvan  a helye az életben, mint mindennek. Na jó erről lesz holnap is egy bejegyzés. Fárasztalak titeket a sztorikkal :D

A zene...az marhajó

Próbáljatok nem tudomást venni a klippről... a lényeg olyan 1:06 körül van. Mindenki apró kicsi élete ott pihen valahol a mondatok között...

- Eddig szerettem azt őszt, most már nem szeretem. 
- Én most is szeretem. Nálam a négy évszak közül 3 mindig ősz lehet
- Én a sörmeccseket szeretem! 
- Sörmeccs...nincs abban semmi izgalom. 
- Zene! Az se rossz! 
- A zene, az nagyon jó! Az elején az nagyon jó, a zene.
- Azért csináljuk...
- A zene...az marhajó. 

20110114

Apró kicsi életünk



Tisztázzunk valamit

Húha egészen meglepett, hogy mennyien írtak kommentet, milyen változó véleményekkel. Irtó jó érzés, köszönöm szépen! Azt hiszem viszont, hogy kicsit le kell tisztázni a dolgokat. Sok kérdés vetődött fel.

Első körben, hogy egyáltalán mi a blog? Mármint, hogy veszem a bátorságot arra, hogy kiöntsem a piszlicsáré kis életem piszkát az internetre. Ezzel kapcsolatban azon az állásponton vagyok, amin akkor is voltam mikor elindult a blog, lassan négy éve: meg akarok osztani mindent, bemutatni, megértetni, közölni. Ez főleg a rajzokra meg a fotókra vonatkozik. De archiválni is szeretném. Meglegyen. Segít emlékezni arra, hogy mi történt, de arra is, hogy mit éreztem...egy színhű lenyomata az állapotoknak, amit olykor olykor nagyon jó, máskor nagyon rossz visszaolvasni. Ehhez az kell, vagy legalábbis én így látom, hogy mindig pontosan azt írjam le, amit gondolok. Ha valami nagyon összeszedett dolog akkor azt, ha meg szétesős akkor azt. Így lesz teljes a kép. Nem szeretném, és soha nem is fogom megválogatni azt, hogy milyen stílusban, milyen érzéseket teszek ide fel. Pontosan azért nem, mert az öncenzúra álságossá, hamissá teszi az összképet. Amikor anno a blogart-ról volt szó: a blog maga, az egész egyben jelenik meg a keretben. De azt gondolom, ezért olvassátok ti is, de erre visszatérek kicsit később.

Aztán felmerült a Messiás kérdés is. Erre nehéz válaszolni. Nem azért megy az ember grafikusnak, művésznek, tanárnak, írónak, bárminek, hogy soron következzen, leélje a kis életét és nyom nélkül eltűnjön. Azt gondolom, hogy dolgozni kell, csinálni, úgy ahogy tudod, hogy legyen belőle valami. Tegyen valamit hozzá a dolgokhoz, és tudják a későbbiekben, azt ő tette hozzá!
Egyébként csak hogy értsétek: tegnap este kicsit elvesztem a ködben. Bóklásztam a városban és próbáltam kitalálni, hogy mit is kéne csinálnom, nem feladva a célokat. Belebotlottam két, 2 évvel idősebb vadidegen lányba. Úgy esett, hogy elmentem velük járni egyet. Azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ha talán velük beszélgetek kicsit erről arról akkor beljebb leszek. Általában pont az ilyen estéken, mikor csak valami jelre várok, belebotlom emberekbe, akik tényleg segítenek továbblendülni. Egyikük grafikus szeretett volna lenni de aztán nem lett, mert nem. Szülők, pénz...aztán most valami olyan szakmája van amit utál csinálni. Pedig mondták neki, hogy lenne tehetsége, de nem. Így jár a szomszédom is, aki Belsőépítész szeretett volna lenni és közgazdász lett. De még számtalan tehetséges, nagyszerű ember akik letértek az útról ezért vagy azért. Szóba került ez a megváltás dolog, és tudjátok iszonyúan elkeserítettek. Az egyetlen dolog amit kiszedtem belőlük, hogy majd két év múlva rájövök, hogy úgyis mindegy. Nincs értelme. Mindenki menjen be a kis életébe és csinálja azt, ne foglalkozzon mással. Hazajöttem, és megírtam ezt a jó kis bejegyzést amiben szépen összefoglaltam, mennyire elegem van a beletörődésből és a feladásból. (Itt jegyezném meg, hogy ezen nem szeretnék változtatni, még ha nyomi dolog is és persze van sok nyomi tulajdonságom, amin viszont jó lenne. Rajta vagyok! ). Ellenben másnap reggel tiszta fejjel elolvasva érdekes tanulságot találtam az éjszakában. Írtam is róla, betenném ide:

Meg fogom találni újra és újra a megfelelő embereket, hiszen egyfolytában keresek. Addig pedig sokmindenkivel összehoz az idő, sok embernek mondhatom el, oszhatom meg... Azért vagyok itt, de azért vagytok itt ti is, hogy átadjatok minden tudást, és közben tanuljatok. Azt mondjuk nem lehet megváltani a világot. Ez nem igaz. Meg lehet váltani a világot. A saját Világod, amiben ott él az összes ember akit ismersz, szeretsz, utálsz... Igenis meg tudod váltani a világnak azt a szeletét amit magadénak mondhatsz. Afrikában talán nem tudod megszünteti az éhezést, és Korea se fogja leszerelni a fegyvereit a kedvedért, de elmondhatod az embereknek, hogy van remény. Mindig van tovább. Megmutathatod nekik az életed csodáit, megoszthatod velük a tapasztalataid, a tudásod. És minnél többet mutatsz meg belőle, annál több lesz...
Pl. írj blogot. Kezdésnek jó. :) 
Sajnos elment a net így nem tudtam kitenni, legközelebb meg már tele volt írva a poszt, szal' át kellett gondolni kicsit. Mindegy, szóval a lényeg, hogy talán félreértettétek a dolgot. Mindenkiben van fény, kérdés, hogy mit csinál vele. Tágabb értelemben véve erről szólnak a Nihilistás munkák, de ebbe most nem mennék bele.  
Tehát a kérdésre, hogy "Miért ezt?" és "Miért így?" választ adtam. Kíváncsian várom az észrevételeket! 

Na és most vissza az elejére. A program szerint naponta 30 ember megfordul itt. Meg lehetne tölteni egy osztálytermet is akár! Ez pedig annyira iszonyúan jólesik, szóval köszönöm szépen! Ahhoz képest, hogy nyomiságok... na mindegy, nem ez a lényeg. Hanem! Nagyon szeretném ha 

Minden olvasóm leírná miért olvassa a blogot!

Nagyon de nagyon kíváncsi lettem! Nem tesz sokat, nem kell regényt írni, de szánjatok 3 percet rá. Az se baj, ha rosszat írtok. Azt írok amit akartok. Ha azt, hogy unalomból, akkor azt, ha azért mert apró szentélyetek van a szobában az arcommal, akkor azt! (Ugye ezeket a szövegeimet senki nem veszi komolyan? Ugye nem?) Mindegy, csak mondjátok el, mi vesz rá titeket arra, hogy időt töltsetek itt! Nagyon köszönöm előre is! 

20110113

Nem akkceptálható

Nem fogadom el a tényt, hogy nem lehet változtatni. Nem fogadom el, hogy nincs más lehetőség. Nem fogadom el, hogy változtathatatlan. Nem fogadom el, hogy nem vagyok messiás. Nem fogadom el, hogy a világ olyan amilyen. Nem fogadom el, hogy nincs mód, megoldani valahogy. Nem fogadom el, hogy ennyi lenne. Nem érdekel, hogy mindenki fáradt lenne. Nem vagyok hajlandó beletörődni, belenyugodni, elfogadni. Nem akarok arról hallani, hogy úgyse lehet. Nem. NEM. NEM!
Nem akarok lemondani, nem akarok alább adni. Nem akarok félretenni, élni azzal ami van, elfogadni az adottat. Nem akarom úgy érezni, hogy elfogytam. Nem akarok betagozódni, belesimulni, beleolvadni! Meg akarom változtatni! Fel akarom áldozni! Nem vagyok hajlandó kompromisszumot kötni! Nem érdekelnek az ellenvetések! Én ott akarok lenni! Én át akarom formálni! Azt akarom hogy hugyozás közben szóba kerüljön Barcsay filozófiája! Szét akarom rombolni a hitetlenség bálványait! Meg akarom váltani a kibaszott világot! 
Elegem van a szerencsétlenkedő tömegből aki akármire képes lenne, és mégse az! Elegem van a tűrésből, a hülyékből: húgecekből(by Panniék), gyökerekből, ostobákból, korlátoltakból, hitetlenekből. Mindenkinek fel akarom nyitni a szemét. Azt akarom, hogy lássanak az emberek! Azt akarom, hogy értsenek! Kell. Muszáj! Nem akarok egyedül lenni.
Értsenek. Lássanak. Érezzenek. Tapasztaljanak.Átéljenek. Fussanak. Szeressenek. Gyűlöljenek. Legyenek ellenségeik. Valódi érzéseik. Valódi vágyaik. Valódi életük, hogy az én életem ne legyen szikra. Nem akarok vezetni. Nem akarok különleges lenni. Nem akarok kitűnni. Nem akarok más lenni. Vagyok aki vagyok. Elegem van. Elegem van. ELEGEM VAN!
Nem akarok naív lenni! Nem akarok buta lenni, aki még hisz! Nem akarok egyedül lenni.

Annyira beteg vagyok. Annyira fáradt. Annyira hontalan. Annyira magányos. Annyira tárgytalan. Annyira céltalan. Annyira homályos és életlen. Annyira torz. Annyira egyedül. Annyira értelmetlen. Annyira a semmiben. Annyira a halálban. Annyira kászoszban. Annyira félek. Annyira erősen. Annyira kitartok. Annyira bízok. Annyira szeretném. Annyira akarom. Annyira vágyom. Annyira harcolok. Annyira kibaszottul igazam van. Annyira figyelek. Annyira mindenre. Annyira..annyira...annyira...annyira hiányoztok. Álmok fogócskáznak körülöttem a semmiben, szeretettel. 
Itt páran felnéznek rám. Páran becsülnek. Páran érteni akarnak. Páran szeretnek. Páran keresnek. Páran tudják mit tudok. Páran...páran mittudomén...mittudomén. Mittudomén ki vagyok. Hol van az már. De nem adom fel. Soha. És ha Isten nem mond mást, csak a továbblépést, akkor neki is megmutatom, van máshogy. Igen is van máshogy! Kell hogy máshogy legyen! Muszáj! 

20110110

Life out of Balance

Medúzák

A beígért rajzok. 

Na már szinte ezekkel az izékkel álmodom, annyit rajzoltam őket. Ez pár lap a füzetből. Kevesebb lett mint akartam, mert nem haladtam vele elég gyorsan, ezekkel viszont részben elégedett vagyok. Így se teljesen tökéletes, szóval van még hova dolgozni vele, de nem lehetett volna befejezni máshogy...
Tulképp hatalmas segítség volt a Philip Glass cd amit hallgattam közben. Valahogy sikerült..hogy is mondjam...úgy rajzolni hogy átfolyt a kezemen a zene, bele a papírba. Érdekes volt! Ja és még egy pár kép: mozgásról, meg a modellről vázlatok: sikerült megcsinálni héliumos lufival!

20110109

Philip Glass

Hála Arnoldnak, hozzájutottam Philip Glass: Glassworks c albumához. Annyira jó, hogy legszívesebben az egészet felposztolnám, mindenféle kommentár nélkül. Messze a legjobb dolgok egyike, amint hallottam eddig. 

És még egy pár cucc, ami nem a Glassworks-ről van: Koyaanisqatsi -iszonyú jó film, olyan mint a Baraka, de igazából a Baraka olyan mint a Koyaanisqatsi, hiszen utóbbi előbb volt. Benne van ám a Watchmenben is tudom, ott is jól szólt! :)

20110108

Up, Bustle And Out - Rain In Tibet

Az aminek a címe mutatja. Egy sátor alatt állsz, sötétedés előtt pár órával, valahol Tibetben. Behúzódtál egy kereskedő mellé, amíg esik. Valaki távolabb fuvolán játszik. A ponyva rengeteg alatt az emberek folytatják az életet. Páran kártyáznak, dohányoznak, gyerekek rohangálnak körülöttük... az eső meg csak esik és esik. Egy időben szinte csak ezt hallgattam. Ha tudtok hasonlókról, ne féljetek szólni.  

Bárány

Contact

A Kapcsolat egy aránylag régi Scifi (1994) amit írtó régen láttam. Nem is emlékeztem rá, hogy mekkora király a nyitó képsorozat. Aki keresi a helyét a világban, mindenképp nézze meg. Nincs ugyanis egyedül, még 7 milliárdan vagyunk így. Félelmetes, hogy ahogy egyre távolodunk, egyre régebbi rádióadásokat hallhatunk, aztán... Különösen Panninak ajánlva, válaszul az irtó jó bolygóhangokért! 

Puzzle

Enyhe émelygés, kicserepesedett ajkak és valami kellemetlen íz a számban. Befont tincsek a hajamban? Az asztalon egy fogkefe üres csomagolása. Aztán egy langyos kávé, a szennyes ruhák elpakolása, a puzzle kezdete. Mikor, kikkel, hol, mennyit. Egy rendőrautó, jut eszembe! A személyim! Kiszaladok megnézni, hogy a tárcámban van e. Benne van, visszaadták, de ami fontosabb, én is visszatettem. Aztán utána -vagy előtte?- egy zártkörű rendezvény. Talán egy utazási iroda? Nem jutunk beljebb a bejáratnál. Tömérdek Kispál szám. Ja és persze az "Ülj le mellém" kezdetű dal. Fotókat csinálunk egy oszlopnál. Meg egy hely! Zongora lakk fekete falak, puha szőnyeg, széles pult és egy roma zongorás akin csak úgy feszül a fehér póló, mikor az akácos utat játsza. Egyébként afféle kamu elegancia. Be akarok tenni egy Led Zeppelin dalt de nem jut eszembe a címe. Lezbi-csók! Valami lányok a másik asztalnál akiket végül kidob a tulaj mert hangosak és táncolnak! Vagy nem ezért dobják ki őket? Nem emlékszem pontosan. Van velük egy gyökér is. A falon Luis Armstrong és Eliza Fitzgerald képe lóg, másokkal egyetemben. Rendelek egy Unicumot, Next-es pohárban hozzák. A velem szemben ülő rám néz "Hol van az Unikum Krizbó?" de aztán meglátja, hogy ott van az. Sokat nevetünk. Sokkal előtte valamilyen ital. Limonádés vodka talán? Nagyon kellemes íze van.
Felébresztenek. Egy helyen vagyunk. Itt már be van fonva a hajam. Talán amíg aludtam, addig valaki befonta. Elindulunk haza. Felajánlják, hogy menjek hozzájuk, de én közelebb lakom. Valami papírokkal tartották össze a befont tincseket, amiket gondos munkával, halkan szentségelve szedek ki a hajamból. Fogat mosok az új fogkefével és egyszer csak ma reggel lesz. Az asztalon egy borosüveg, Pinot Noir, az alján épp csak félpohárnyi vörös. 

De most már eszembe jutott a szám címe és azt is tudom miért akartam hallgatni ;) 

Arról, hogy mi ez a zene, legalábbis nekem, egy külön poszt lesz nemsokára. 

20110107

Kakas

Kreatív tervezés: Medúza

A feladatunk, hogy egy tetszőleges kiválasztott biológiai lény mozgását elemezzük, rajzoljunk róla, és készítsünk belőle modellt. Eredetileg a darazsat választottam, de beletört a bicskám. Ellenben találtam egy sokkal érdekesebbet!
Szóval most a medúzás füzeten dolgozom, és az a tervem, hogy az elemző rajzokat, mozgást vizsgáló ábrákat...szóval mindent úgy rajzolok meg, mintha egy képregény lenne. Szerintem egy-egy helyre berajzolom magamat is, ahogy magyarázok, hogy az ábrán éppen mi történik! Ennek a feladatnak a borítóját láthatjátok alant. Ha minden igaz egy 15 oldalas kis füzet lesz belőle a végén. 
Ja amúgy akit érdekelne, a modellt is kitaláltam, a prototípus már elkészült. Kulcsszó: héliumos lufi! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a tanár reakciója. 
Az illető a formatervező kar vezetője. A félév második felében ugyanis a formásokkal közösen tartották a kreatervet... Hát ez minden lesz csak formatervezős nem. Ellenben nagyon élvezem csinálni! Szóval majd meglátjuk mi sül ki belőle. Keddre kell, szóval még az is lehet hogy valamilyen módon dokumentálom és felteszem a munkafolyamatot.

Most vettem észre, hogy fejjel lefelé nézve egy égnek álló hajú, vigyori fej!!!

20110106

Europa-Celluloifikus

Papír és csomagolás ismeret órából az elméleti, kémiai részt oktató tanár teljesen képben van azt illetően, hogy a grafikusokat mennyire érdekli a cellulóz képlete...szóval azt találta ki, hogy azt alapul véve hozzunk létre valamilyen grafikai dolgot. Nem bírom ki, hogy ne osszam meg veletek: 
Ugye mindenki tudja mi ez? Na jó aki esetleg nem: ez egy, az Európa -a Jupiter egyik holdja- egyik őshonos Nővény faja. A kisebb gravitációnak köszönhetően kicsit máshogy alakult a fejlődése mint a földi növényeknek. Sajátos illatával csalogatja magához a ritkás légtérben keringő intelligens porszemeket. Ellátja őket spórkkal, majd hagyja őket tovább keringeni, így terjed szét a bolygó szinte egész felületén.
Na jó be kell azért vallanom, hogy kicsit összecsaptam, de azért állat lett nem? Kinek kell ilyen az ablakába? 

20110105

TrúMinionok #52 Női megérzés

Egy nőnek állítólag 3-5 perc kell hozzá, hogy kiismerje bármely tetszőlegesen kiválasztott férfi motivációit. Zseniális!

20110104

Samuel Barber - Adiagio of Strings (Choral version)

Életem egyik meghatározó játék élménye volt a 99'es Homeworld. Egy jó kis stratégiai játék volt, amit az tett különlegessé hogy valós, teljesen 3d-s térben kellett ügyeskedni! Az űrben játszódott, és minden stratégiát térben kellett kitalálni. Imádtam. Ez volt a főcím zene. Közben űrhajók repkedtek, vékony fény csíkot hagyva maguk után...hú nagyon szerettem. Képzelhetitek mennyire meglepett mikor Tiesto csinált belőle remixet és minden köcsög erre bólogatott... bár nem volt rossz mix BTW. Csak eszembe jutott, gondoltam megosztom! :) Kicsit amúgy a boldog békeidőkre emlékeztet. Már a gimi előtti évekre. 

TrúMinionok #51: Ügyfél

Szerintem akad aki tudja, mire gondolok... :) Hál' istennek mostanában megkímélnek az ilyenek. 

TrúMinionok #50: Az új év


Csoda

Te nem hiszel a csodában, tagadod? Nézd csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos - nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni, nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai. A csoda, egészen egyszerűen, megnyilatkozik - s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos. A csoda lényegét nem tudom megmutatni, sem bizonyítani. De gondolj talán arra, milyen felfoghatatlan és csodálatos igazi valójában mindaz, amit mindennapinak és természetesnek érzel: már a létezés ténye milyen csodaszerű! Az, hogy megszülettél, élsz, s egy napon meghalsz! Mindezt "természetes"-nek érzed? Akkor vaksi vagy és botfülű. Már a valóság is csoda, felfoghatatlan, s minden természetes kellékével és anyagával természetfölötti is! Miért is lenne e valószínűtlenül bonyolult valóságnál értelmetlenebb a csoda? A világlélek a csoda, mely mindenben megnyilatkozik. Ezért vagyok hívő: mert a világ lelke bennem is, hétköznapjaimban, szomorú és esendő sorsomban is megnyilatkozik.

Márai Sándor
Azt hiszem elkezdem megcsinálni Dharmapa borítóját.

Tárgykultusz

Történt egyszer, hogy egy fotós elment valami Isten háta mögötti helyre, Mongóliába, vagy valami hasonló elvont tájra, ahol még nincs egy McDonald's étterem se. Meglátogatta az ott élőket, és megkérte egy-egy családod, hogy hordják ki a házuk -nevezzük most Jurtának- elé a tárgyaikat és álljanak melléjük egy fotó erejére. összegyűlt egy halom tárgy, meg egy halom ember -unoka, tesók, szülők, nagyszülők, dédszülők akik egy nagy Jurtában élnek- elkészült a fotó. 
Ugyan ez a fotós elment valamelyik amerikai nagyvárosba is, elvégezni ugyan ezt a műveletet. Apuka, Anyuka, egy legfeljebb két gyerek, és annyi tárgy, hogy egy idő után már nem fért bele a képbe...
Ez már önmagában is érdekes, de amit számomra jelentett, hogy alig van spirituális vagy bármilyen más kötődésünk a tárgyainkhoz. Egyszerűen annyi van belőlük és annyira egyszerűen pótolhatók, hogy értelmetlen is lenne. Másfelől az értéküket pénzben tudjuk csak kifejezni, ami egy fiktív mérőszalag! Nem az a kérdés, mit jelent, hanem hogy mennyit ér...
Ez az iszonyú mennyiség inflálja a tárgyak jelentését, elvontabb értelemben a tratalmiságát, végeredményben pedig idegenek vagyunk a saját környezetünkben. Részben erről szeretne szólni az a sorozat amin dolgozom. Az első két darab:

Üvöltés

Irtó jó könyv...de tényleg minden új hullámos lázadó csemetének kötelező lenne. Nagyon tanulságos szövegek vannak benne. Kicsit más kontextusba helyezi a dolgokat. Csináltam neki egy "fanartot" az eredeti borítót alapul véve. 

Kémények

Mint tudjátok, idén lesz a OMDK, addigra szeretnék elkészülni mind a 15 munkával. Úgy döntöttem nem a nagyon kontúros dolgot fogom erőltetni, hanem kipróáblom az akvarell technikát. A3-as méretű képeket szeretnék látni a végén. Ezeket a vázlatokat csináltam mostanában. Az álló kép ismerős lehet, az alsó kettőnek ez az első kidolgozott állapota. Az egyiken a kéményt dús vegetáció veszi körül, az organikus élet egyik típusa, ami ignorálja a jelenlétet, a másik pedig víz alatt dolgozik tovább, egy korall-zátony részeként, amiben millió és millió különböző faj él, ők "használják az ottmaradt emléket". A hajóroncsoknak érdekes módon amúgy ugyan ez a sora. Megérne egy külön tanulmányt!
Na de ebből már annyi felgyűlt a blogon, hogy csináltam neki oldalt egy külön menüpontot! Ha ráklikkeltek arra hogy Mementó(kémény) akkor az összes eddigi ezzel kapcsolatos cuccra ráleltek, egészen a leges legelejéről, onnantól, hogy létrejött! Egy tematika evolúciója?! Micsoda?! Mennyire hoppá!
De amúgy mennyire durva ez? Komolyan. Most végig szaladtam mind a 4 éven, kigyűjteni a kéményes dolgokat...és valahol azért meglepett, hogy tényleg mennyire követhető...mindig lerajzoltam, leírtam valahogy, és mindig kicsit más lett...na mindegy szerintem érdekes lehet végignézni, hogyan is "jött ez a dolog". Nekem legalábbis az volt. De most vissza festeni! :)

Rajzok 2010-11

Az új év nem telt egyébként rajzolás nélkül! Felfedeztem magamnak az akvarell technikát, és annak -talán?- sajátos alkalmazási formáját! Ezzel kísérletezem mostanában. Pár rajz az évtizedek közti választóvonalról! Ez msot csak így rendezetlenül, de nemsoká teszek fel tematikusan is. Bizony ám, dolgoztam a témákon! 
 Itt készült Sopronban, a pályaudvaron. Szegény ember nem tudott magával mit kezdeni, szóval nézte a cipőjét.
A jobb a bal oldali vonaton készült, Miskolcra menet. A velem szemben ülő idős házaspár kedvesen megdicsérte és megkérdezték, hogy ilyesmivel foglalkozom e. Közben egy széksorral arrébb tombolt a Roma diszkó, mindenki őszinte megrökönyödésére.  A jobb oldali egy játék, kíváncsi voltam, hogy vajon működik e a Vajdás egymásra rajzolás, ha összevissza figurák vannak.
 Itt jöttem rá arra, hogy érdekes tud lenni ha adott színű festékre ugyan olyan színű kontúrral megyek rá.
 A bal oldal ugyan az, színes kontúr. A másik egy piszkos kis fantázia falu valahol Erdélyben. A "Kalandorok" c film ihlette.
 Jobb oldalon az alma ugyan ez a kontúros dolog, bal oldalon egy morcos biztiőr.
Értetlen vendégmunkás akinek olyan munkát adnak, amire nem számít és az értelmiségi hajléktalan.

Új év köszöntő vagy mi

Huh szóval volt egy rövid kis "áramkimaradás". Elfelejtettem kifizetni a google-nek a krizbo.com domaint, ezzel ugrott egy időre az info@krizbo.com cím is, szóval aki csütörtökön, vagy utána küldött e-mailt tegye meg újra, mert nem kaptam meg a leveleket. Nade most már minden szép és jó, működik a blog is és elkezdődött az új év! 
Hallottátok már azt a köszönést, hogy "Boldogabb új évet"? Én most először, rá is csodálkoztam! Mennyire komoly már, hogy egy ennyire alap köszönésbe is beeszi magát a közhangulat? Na de erről nem akarok írni, pedig lenne mit. Maradjunk annyiban, hogy MMXI! 
Azt hiszem elmondhatom, hogy ez egy zúzós év volt és a végével úgy puffant a múlt ködébe hogy még most is kong! Sok minden történt a nagyvilágban de annyi, hogy ihaj! Belekezdeni is kár és ott van rá a Wikipedia, ha valakit érdekel. 
Eltelt az első végigdolgozott címoldalas év, elkezdődött az első egyetemi félév. Ez így egy évre...szóval sűrű. Ha így végig nézek rajta tulajdonképpen elégedett vagyok ezzel a bő háromszáz nappal. Amikor 2010-be értünk valahogy az volt az érzésem, ez lesz az eddigi évek tanulásának/küzdelmének eredmény éve. Most az érzem, hogy 2011-ben a dolgok elindulnak megkeresni a tényleges helyüket. Azért nem mondom, hogy végleges, mert olyan nem hiszek. 
Minden évben les szoktam írni pár adatot a blogról, hogy dagadjon a májam, ezt most is megteszem! Szóval az van, hogy a blogot ebben az évben 13 038-szor nézte meg 4 284 egyedi látogató. Nyilván nem ennyi ember olvasta a blogot, ez csak a napi egyedi látogatók összesítése. Átlagosan 40 percet töltöttetek a blogomon, ami azért durva mert az emberek egy tanórán se bírnak ki ennyit! Naponta egyébként kb 25-30 ember olvassa, nézi az őrületeimet, ami nagyon hízelgő. 
Ezúton is köszönöm mindenkinek aki időt szán rám és a viselt dolgaimra! Nagyon királyok vagytok! Iszonyú jó ez látni, annak ellenére, hogy a blogot mint olyan "Pusztába kiáltott szó" nak minősítik sokan. Jó tudni, hogy nem vagyok egyedül ebben a pusztában! Szóval köszönöm szépen az egész éves figyelmet, remélem velem maradok még egy darabig. 
A blog egyébként lassan cseperedik! Idén leszünk 4 évesek ugyanis! Hadd mondjak el még egy pár száraz, ámde megdöbbentő adatot! A mai nappal 1144-re bővült a közzétett bejegyzések száma, ezeket pedig eddig kb 400-szor kommenteltétek! Az a hihetetlen, hogy én igazán de tényleg nem gondoltam vagy reméltem, hogy ennyi embert érdekelni fog az kis életem, BlogArt ide vagy oda. Szóval újra csak azt tudom mondani, köszönöm! 

Hát szóval Boldog Új Évet kívánok Nektek!  

Január 1.