20101212

Elmondom, hogyan kezdődött

Megtudtam, hogy megbuktam. Megint. Azonban sikerült úgy intézni, hogy ne kelljen visszamenni a suliba, a nálam immáron két évvel fiatalabbakhoz és az osztálytársuk lenni. Tudták azt, hogy nem járható út, ha kétszer nem ment úgy, akkor most megpróbáljuk így. Az új évet tehát magántanulóként kezdtem. Akkor is egyfolytában rajzoltam. Ezt egyfelől maga a helyzet, másfelől a máig rám maradt töménytelen sok összefirkált füzet bizonyítja.
Addigra azonban már voltam annyi idős, hogy a dolog komolynak látszott. Annál komolyabbnak, hogy csak a folyamatos rajzolgatás szintjén maradjon. Így keveredtem be az akkor virágkorát élő AGY Művészeti Iskola berkeibe. Tudni kell róla, hogy nagyon jó kezdeményezés volt. Szerettek volna elő-iskolája lenni a Képzőnek (Magyar Képzőművészeti Egyetem). A földhivatal régi épületében tartottak ők mindenfélét. OKJ-s képzést grafikusoknak, rezet metszettek, olajat festettek, litográfiáztak és a hozzám hasonló pre-egyetemistáknak rajzszakkört szerveztek. Elcsépelt frázis, de azt a pillanatot sose fogom elfelejteni:

Az udvaron grafitti és gyomnövények. A falak le sincsenek festve, a vakolat málladozik. Minden úgy "ott van hagyva". A folyosón csak libasorban férünk el, olyan szűk. Mindenfelé festmények, rajzok, kiakasztva, ott felejtve, falra festve. Az egész épületben érezni lehet a higító-olajfesték-hajlakk trió sajátos szagkavalkádját. Aztán az ember egy apró terembe jut, ahol sokkal de sokkal többen vannak, mint amennyit az a terem elviselne. Mindenfelé fura alakú székek egymás hegyén hátán...itt kicsit más szag uralkodik, de nem tudom mié lehet. Kicsit olyan mint a gumi. 
A magnóból valami zene szól, egy rekedt férfi összevissza énekel mindenfélét. Kicsit sanzonos, kicsit rockos. Mi ez, kérdezem, Kvimbi, mondja egy vastag sálas lány. Nahát, mondom, nem hallottam még róla. Mosolyog.
A terem közepén egy idős hölgy ül, őt rajzolja mindenki. Talán Ilonka, nem emlékszem már. Semmim nincs, egyenlőre. Adnak táblát és sötét barna csomagoló papírt. Ülj le egy szabad bakra. Egy mire? Arra ott  - és rámutat az egyik "székre". Szóval bak. Rotringgal állnék neki rajzolni, de a srác aki a tanár felhívja a figyelmem arra, hogy az talán nem a legmegfelelőbb eszköz. Ahogy a radírom se biztos, hogy jó lesz, de próbáljam azért meg vele, úgyis rájövök. Tényleg nem jó... A többieknél valami gyurma van. Mi ez, kérdem, ragasztó? Nem, ez nem Bluetech, ez Monopol, mondja és ad belőle. Megszagolom. Ez volt az másik szag, legalábbis részben!
Küzdök. Valakitől kapok krétát. Ez a pitt, mondja és a kezembe nyomja. Látom, hogy mindenki eltartja magától a ceruzáját és valamit csinál. Utánozom a dolgot, de nem tudom mitől jó ez. Biztos valami filmből nézték ki...
Alig haladok a rajzzal, és talán 4x kezdem újra, egyik rosszabb mint a másik. Időközben véget ér az óra. Körbe nagyszerű rajzok születnek. Elhatározom, hogy egyszer sokkal de sokkal jobban fogok rajzolni mint itt akárki.
Ettől függetlenül iszonyú büszke vagyok magamra, hiszem túl vagyok az első igazi rajzomon. Tanulmány, ahogy itt mondják. Apa egyébként úgy emlékszik vissza erre a napra, hogy mikor este látta a rajzot megfogalmazódott a gondolat, miszerint talán mégse erre a pályára kéne mennem. 
Aztán később, ahogy jártam apránként egyre jobban elmerültem ebben a világban. Más rekedt hangú férfiak is énekeltek abból a magnóból, az egyiket például Lovasi Andrásnak hívták. Negyvenöt percenként szünet, gyors kávé, majd rajzoltunk tovább.
Aztán visszamentem a gimnáziumba, az Agy pedig átalakult. Jött más tanár, akivel már nem ugyan az volt, nem is jártam nagyon. Később a suli is tönkrement, elköltözött, akármi. Az életemnek ez a szakasza lezárult mint előtte annyi, és utána is mennyi, de mennyi...
Mindenesetre sose fogom elfelejteni azt talán 3-4 hónapot, amíg én oda rajzolni jártam. Volt persze utána is rajzszakkör. Egyik másik jobb-rosszabb de egyik se volt hosszú életű. A tanárok jöttek mentek, egyik ezt, másik azt mondta... Mindez végül is rímelt rám: soha semmi nem volt állandó és változatlan. Iskolák, tanárok, barátok, emberek jöttek mentek egyfolytában...
De mindenesetre az a hangulat, az a világ... papír suhogás, szén sercegés, grafit sistergés, lámpa zizegés, hajlakk spriccelés és a magnóból Quimby és Kispál...az sose múlt el. És valahogy még most is ha bemegyek a 107-es be, ennek a kornak a lenyomatát érzem. Persze ez a suli más, ezeket a hangulatokat itt kevesen ismerik. Sokan jöttek szakképzőből, kevesen jártak külön szakkörre. Ez itt profibb.
A rajzok egyébként megvannak még régről, de minden más megváltozott. A furcsa gyurmaradír -amiből Koh-i-noor-t NE vegyetek!- szaga viszont ugyan az.
(Azért ezeket a számokat tettem be pont, mert ezeket ott hallottam először. Ez különösen igaz a Quimby dalra. Az szólt mikor életemben először rajzoltam tanulmányt.)

Nincsenek megjegyzések :