20101028

Kristályosodás

Erről-arról

Bocs srácok, hogy mostanában alig van rajz, de az a helyzet, hogy nem találtam még meg a módját hogy B2-es papírt szkenneljek. Illetve igen, csak költséges. Plusz elképesztően lusta vagyok! Elkészül egy kép több hétnyi előkészület után, aztán egyszerűen nincs kedvem bíbelődni azzal, hogy szépen le legyen fotózva és fel legyen téve. Meg szkennelés meg archiválás meg előkészítés...bah. 
Ellenben erősen gondolkodom egy kiállításon ami lehetne például Télen, esetleg jövő Tavasszal. Szóval kicsit át fog alakulni a blog struktúrája. Nem minden kerül majd fel, inkább csak azok az előképek amik a végleges munkákhoz kellenek. A legtöbb nem élvezhető monitoron sajnos. Annál kicsit nagyobbak ;) 
Azért hogy senki ne érezze magát cserben hagyva, felteszek egy pár képet. Dolgozom egy ideje valamin. Hú...basszus most jutnak eszembe a dolgok amiket nem írtam le mostanában! Betelt a pírosított moleskine például. Hosszas tipródás után úgy döntöttem, hogy megint nagy alakú, sima füzetet veszek. Azonban kapott egy kistesót: kisalakú, egyszerű karton fedelű, csíkos Cahier-t. Nagyon szuper! Úgy is mondhatnám, hogy szupercuki-instantget! De akkor mac-buzi sznob köcsögnek néznétek. 
Erre a kis bigyuszra azért volt szükség, mert a sima lapra utálok írni. A kis füzet pedig nagyon izgalmasan néz ki ha margó nélkül, tetőtől talpig minden lap tele van írva.
Hú meg amúgy lassan esedékessé válik a Címoldal kiállítás dolog is! Lassan egy éve rajzolom az Újság borítóját és összegyűlt már annyi, amennyiből már lehet szemezgetni! Különösen ajánlom figyelmetekbe a holnap megjelenőt! Itt lesz majd amúgy, aki nem tudná!

20101026

Közjáték

Kinn álok az erkélyen egy pohár vörös borral. Melinda apjától kaptam, és Isteni! Hideg van, gőzölög a pára, olyan mintha egy születésnapomra kapott Gitanes-ből származna. Otthonról Haza értem. Vagy Hazulról érkeztem Itthonra? A kifejezések közötti határ elmosódott...

20101019

TrúMinionok #44: Huszonkettő

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm aki felköszöntött! Franc se gondolta, hogy ennyien figyelnek ilyesmire! Annál is inkább jólesik, mert én általában nem szoktam. Ilyenkor aztán van okom elszégyellni magam! Még egyszer köszönöm szépen!

20101014

Daft Punk háttér

1920x1200

Nagyon állat dolgokat csinálnak, akkor is, ha a samplek innen-onnan nyúlva vannak! 

20101012

Jégkristályok

Jégkristályok az Üveghegyen, ezen túl már csak a Mesék vannak. Ebben a szentélyben adózunk a Fabuláknak Melindával, innentől repülünk és meg se állunk a távoli szivárványokig!

Kristály szentély

Kristály szentély a sivatagban. A közelben élő törzsek évente elzarándokolnak a kristályhoz, mely hitük szerint  életet ad a földnek. Ha erre járunk, Melindával megmásszuk azt a kis lépcsőt és a szikla árnyékában csókolózunk itt kicsit mielőtt tovább mennénk! :) 

Csak egy pár észrevétel

Elmesélem a mai napom:

Reggel felkelek, kinyílik a szemem, teszek egy botladozó béna kört a szobában, közben csipog a vekker. Én kinyomom majd egy pár korty víz után visszafekszem. Ezután jó fél órát át álom és ébrenlét között győzködöm magam arról, hogy fel kell kelni. Aztán mikor "Nem" a válasz félálomba süppedek és gondolkodom valamelyik éppen folyamatban lévő ötletemen. Eszembe jut valami nagyszerű, majd még egy, majd még egy és végül arra jutok hogy mégis csak van értelme felkelni! 
Felébredek és mivel az ébredezésre szánt órát ágyban fekve töltöttem kapkodva összerakok mindent, kiviharzok az Őszbe és a kövemet forgatva gondolkodom tovább. Közben gyönyörű minden. Ha esik az eső azért. ha köd van azért, ha napsütés azért! Ma éppen köd volt amúgy. Egy percig se gondolkodom azon, hogy baj volt e, hogy így elment a reggelből fél óra. Mert marha jó fél óra volt! Félúton az ébrenlét és az álom között csodás dolgokat talál az ember. Szóval megéri, kapkodva indulni érte.

Mostanában a hosszabb úton megyek: át az Erzsébet Kert fái között, aztán a patak mellett a bringa úton mászkálva. Nem hallatszik oda az autók hangja és nem akar senki elütni. Az úton végiggondolom a dolgaim. Ma útközben egyébként almát ettem, és bár nem tudtam fényképezni a ködöt, megérte. 
Aztán beérek az iskolába, ahol az órai feladatok és a saját elképzeléseim között ingázom. Van hogy semmire se figyelek, firkálok és idegesítem a csoporttársaimat azzal, hogy látványosan nem foglalkozom azzal amivel ők. Közben minden vicces és érdekes! Aztán eszembe jut egy megoldás az órai feladatra amit fél füllel azért elcsípek, szal' félre rakom a rajzaimat. 
Végig az az érzésem hogy lebegek. Mintha valami más perspektívából, valami cseppfolyósabb valóságra látnék rá. Egy nagy folyóra amiben ott úszkál minden megoldás, nekem pedig csak hagynom kell, hogy történjen és a megfelelő pillanatban odanyúlni egy ággal, és kihalászni valami nagyszerűt. Ilyenkor jön az, hogy valami olyasmit veszek észre mit más nem feltétlenül, ez pedig csodálatos!
Minden érdekes! Az egész valóságom egyszerre mozog lüktet és vibrál. Elmúlik változik, az időben átalakul, szétfolyik összeáll...egy nagy organizmus, aminek az érrendszerében tekergek össze vissza. És közben csak halászgatom a végtelen sokból a nekem tetsző megoldásokat! Minta valami nagy hálózat lenne, benne a világ összes titkával, csak észre kell venni a kőben, gesztenyében, levegőben, papíron...a mindenség összes titka és érzem, hogy csak figyelnem kell mert minden ott van! Minden itt van körülöttem, csak látni kell! 

20101011

Vörös Iszap

Még egy kép a korábban elkezdett Sorozathoz

TrúMinionok #43: Vörös-csapás UPDATE!

UPDATE: Ez a minion fog megjelenni az újságban! Juppé!

Ettől az iszonyatos vörös-iszap őrülettől egészen apokaliptikus hangulatom lesz. Milyen beteg dolog már, hogy egyszer csak elönt mindent a maró hatású vörös cucc? Egyáltalán, milyen baromság ez, hogy vörös-iszap? Ha teszem azt csak úgy hallanám azt hinném valami régi, tragikusan szar retro-scifi-horror főszörnye. Nézz a hátad mögé mert a vörös-iszap kimászott a mocsárból! Vagy valami ilyesmi.
Ehhez képest a civilizáció egyik mellékterméke, ami áttöri a gátat és tönkreteszi az emberek életét. Azt olvastam, hogy a tározó fala szivárgott, mindenki tudta, nyílt titok volt. Borzasztó. Nézegettem a fotókat, tényleg az volt az érzésem, hogy eljött az apokalipszis. 
Kicsit eltávolodva mindettől vizuálisan rettenetesen érdekes. Bár ne lenne. 
Sokat nem ér, mert valszeg' nem olvasnám senki hülye blogját Devecseren, de azért kitartást nekik! 

20101010

Gyümölcs Futam


Rozsda

Rozsdásodik a természet. Megbarnul, elszárad, gyűrődik. De a fák, a lassan oxidálódó fémmel szemben. nem pusztulnak el. Csak lefekvéshez készülődnek. Tavasszal kizöldülve nyújtózkodnak egyet és kész.

Ez az Erzsébet Kert. E mellett lakom, ezen át járok iskolába. Szar nekem igaz? :)

TrúMinionok #42: Ars Poetica

Csak így a minion kapcsán két történetet szeretnék elmesélni. Ígérem nem fogok úgy anakronisztikuskodni! :)

Egyszer beszélgettem Apuval a művészetről -a változatosság kedvéért- amikor is azt mondta, ha az embereknek elkezd tetszeni a munkád, akkor sürgősen gondolkodj el azon, hogy valamit nagyon rosszul csinálsz. Sokat agyaltam, mit is jelent ez. Mi van akkor, ha tetszik az embereknek? Na hát az, hogy ízlést szolgálsz ki. Én azt gondolom ez ennyire nem sarkos. Lehet valami jó, attól, hogy tetszik másoknak is. A mondat lényege inkább az, hogy a másoknak tetszés nem cél, hanem esetleges következmény.

A suliban van nekünk olyan, hogy plasztika óra. Agyaggal, anyaggal, térrel meg formával foglalkozunk rajta. Ezt tanítja a már emlegetett Soltra. Talán ő az egyetlen olyan tanár aki képes zavarba ejtő kérdéseket feltenni. Ezzel együtt elég ösztönző figura, akit lehet nagyon utálni, de ezzel együtt nem lehet elvitatni a tudását.
A legutóbbi feladat a Kristályok körül forgott. Két lehetőségünk volt, vagy valódi kristályokból csinálunk valamit, vagy ún. identitás kristályt hozunk ami lehet akármiből. Az utóbbit választottam.
Két hetente van ilyen óránk, így volt időm gondolkodni mit is akarok csinálni. Része volt a feladatnak, hogy valamilyen módon kötődjünk egy valódi kristályhoz, amit alapul veszünk. Én egy követ választottam ki, amit kb. azóta hordok a zsebemben, hogy megérkeztem Sopronba. 
Érdekes módon rászoktam arra, hogy mindig pörgessek, fogdossak valami kis izét az ujjaim között. Egy időben ez gesztenye volt, mostanában pedig ez a kis fekete kavics. 
Na a lényeg az hogy rengeteget gondolkodtam rajta, hogy miből csináljam. Aztán végül arra jutottam, hogy papírból fogom, tussal és tollal imitálva a kristály felületét. Fogtam hát egy akvarell papírt amit teleírtam azokkal a megfigyelésekkel, gondolatokkal, érzésekkel amiket az idő múlásával, a változatlansággal kapcsolatban észrevettem. Ezután galacsinokat gyúrtam más papírokból, végül az egészet beborítottam a teleírt lappal, amit aztán összefröcsköltem tussal. A kövem így hordozta magában az Idő titkait, amiket azonban senkinek nem árult el. 
Egyébként erre úgy jutottam, hogy rájöttem, ezek a kis kövek körülöttünk idősebbek az emberiségnél is. Igazából minden örökké való a saját, jelenlegi formánkon kívül. Na mindegy ez egy hosszú gondolat menet, szívesen elmesélem, de most nem erről akarok beszélni. 
A lényeg, hogy elvittem órára ezt a fröcskölt galacsint, kitettem az egyik posztamensre, talapzatként pedig a Moleskine-t használtam. Kiradíroztam egy oldalpárnyi rajzot, és rátettem a "kövem".
Aztán végignéztem a többiek munkáit. Egy kicsit ilyenkor mindig elszégyenlem magam mert általában hihetetlen igényességgel megmunkált munkák veszik körül a tákolmány-hangulatú alkotásaimat. Így volt ez most is, azzal a különbséggel, hogy egy csepp szégyenérzet se volt bennem. Amit létrehoztam, úgy teljes ahogy. Pár azért kicsit összecsaptam a gyűrést. 
Az óra közben mindenki bemutatja a saját munkáját, elmondja miért így vagy úgy csinálta. Mit tart hibának, hogy csinálná máshogy illetve milyen osztályzatot szán neki. Ez így könnyűnek hangzik, de mondjuk ha melletted valaki 3-ast adott a munkára amit teszem azt félbevágott gombostűk ezreiből rakosgatott össze tökéletes ragasztásokkal, nem vagy olyan magabiztos. Ezután a többiek kérdeznek, számon kérnek, kritizálnak. 
Amit pedig nagyon élveztem a papír-kövem kapcsán, hogy egy idő után alig kellett beszélnem! Volt akinek leesett miről van szó, volt akinek nem. Vitatkoztam helyettem! Volt aki megvédte volt aki támadta a munkám! Ez pedig nagyon jó érzés. Azon felül, hogy örülök hogy van akinek tetszik, van egy sokkal fontosabb része is a dolognak: nem tudtak mellette elmenni szó nélkül. Igazából tökmindegy, hogy tetszik e vagy sem. Egyet ért e a néző vagy sem. A lényeg, hogy legyen az a munka olyan, hogy mindenkinek meglegyen róla a véleménye. Keltse fel annyira a figyelmet, hogy elmondják róla mennyire egy rakás szar, és hogy merek ilyet behozni, vagy épp fordítva. 
Szóval, igen régen hiba ha az embereknek nagyon tetszik amit csinálsz... Szerintem akkor sikerült jól valami, ha megosztja a közönséget. Vitákat eredményez, ordibálást vagy káoszt. Ha szénné dicséri mindenki, mehet a kukába.



20101009

Daft Punk!

...ja hogy a Daft punk csinálja a Tron: Legacy zenéjét? Az a különös helyzet kezd előállni hogy jobban érdekel a Tron film zenéje, mint maga a mozi...
Ez amúgy egy kiszivárgott 20 mp-es rész továbbgondolása

20101008

A Templom

Egy Görög építészt felkértek egy templom megépítésére. Az építész azon egyedi adottsággal bírt, hogy belelátott az idő végtelenjébe. Tekintete bármerre mozoghatott az időben, előre és hátra.
A megbízója, egy tehetős Athéni polgár, aki tisztában volt az építész adottságával, arra kérte, hogy egy olyan templomot emeljen neki ami az idők végezetéig hirdeti majd építtetője és Görögország nagyságát. Az építész, akinek erősen koncentrálnia kellett a végtelenség belátásához, egy évet kért a munka kezdete előtt. A polgár beleegyezett a kérésbe. Nem sietett, hiszen az örökkévalósághoz képest egy év semmit se jelent.
Másnap reggel az építész kiment a templom jövendőbeli helyszínére, leült a fűbe és merőn nézte a kijelölt területet. Megvárta az éjszakát, hazament, majd másnap újra leült a fűbe. Harmadnap ugyan így tett, negyed nap szintén. Egy esztendőn át minden áldott nap.
Az idő leteltével meglátogatta őt a Polgár, a tervek miatt. Az építész készséggel megmutatta neki. A rajzon, a mező közepére közel két méter magas és ugyan ilyen széles enyhén szabálytalan fekete bazaltkockát tervezett, felületén vésett feliratokkal: a polgár, az építész és az Istenek neveivel, a görögség tudásával.
A polgár rettenetesen dühös lett, hiszen nem ezt várta! Azt akarta, hogy az épülete vetekedjen az Akropolisszal! Ordított az építésszel, aki türelmesen hallgatta míg ügyfele elcsendesedik. Ezután az elmagyarázta tervének miértjét.
„Az örökkévalóságnak szentelt épületet kértél. Én pedig, ahogy kérted belenéztem az időbe, hogy lássam meddig állnak a lábaikon a büszke építmények amiket Neked terveztem Uram. Dicső és gyönyörű épületeim alig egy évszázad alatt elmúltak, amint nem viselték gondjaikat honfitársaink. Évezredes távlatban csupán romok maradtak belőlük. Az ezeknél is nagyobbakat forradalmak és háborúk, irigy uralkodók törölték el a föld színéről, köveikből városokat építettek. Ezen logika mentén kisebb templomokat állítottam az idő próbájának. Egyik másik túlélte az évezredet, de a legtöbb századok alatt elmúlt. Megannyi templomom közül a legerősebbek is csupán kétezer, esetleg háromezer évig állták az időt. Civilizációk, korszakok váltották egymást, mindegyik elvett belőlük, míg végül eltűnt az ember a földről és a templomokra, Nemzetünkre, Fajunkra senki nem emlékezett már. Így döntöttem a e gránit tömb mellett. Uram ez a szikla, belevésve az igazságainkkal, hitünkkel az Univerzum végezetéig hordozni fogja emlékünk.”
A Polgár visszafogta haragját, majd a magyarázat befejezte után elgondolkodott, nézte, a fekete gránit tömbről készült rajzot. Elképzelte magát, ahogy barátainak próbál büszkélkedni művével. Elképzelte, ahogy a gyerekeit kihozza a „templomhoz” és mélységes düh és csalódottság öntötte el. Kinevetik majd, gyerekei pedig elhagyják apjukat, akinek az életműve egy fekete gránit tömbben testesül meg. Ordítva zavarta el az építészt, hogy soha ne kerüljön a szeme elé.
Úgy tudjuk, a Polgár egy másik építésszel végül felépítette Görögország leghatalmasabb, Zeusnak szentelt templomát. Legendák keringtek arról, hogy Istenek segítettek az építkezésben, hiszem ember keze ekkorát nem alkothat! Az arra látogatók sírva borultak a roppant lépcsők el, megrendülve a gyönyörűségtől.
A mai kor történészei elkeseredve keresik hiába a romjait, hiszen ez lehetett az Ókori Görögország egyik ékköve.

Kristály város

20101007

Vörös Iszap

A Vörös Iszap elöntötte az országot...

20101005

Menetrend

Délidőben

Mindennapi Neurózis

Hömpölyög

Nagyon izgalmas, mikor hazamész itthonról, a legkisebb apróságok is feltűnnek. Akár városi akár családi szinten. 
A HÉV állomáson patika nyíl. Rendesen megcsinálták a fotó-falat az aluljáróban. Hétvégente csak busszal lehet közlekedni  Békástól a pálya-felújítás miatt. A Kovács Margit Múzeum mellett elbontottak egy épülete, építenek helyette másikat. Egy lépcsőt parkosítottak. A Bohémia WC-je megváltozott. Az utcánkban majdnem befejezték azt a házat. Átadták a felújított óvodát. Befoltoztak egy kátyút a házunk előtt. 
Otthon újra van zár a belső ajtón is és a tárgyak folyamatos átrendeződésének legalább 10 állapotáról lemaradtam, Apa virágokat fest, Anya új Igazgató miatt morog, Dominak kimosták a táskáját, Terkának új felsői vannak és hosszabb haja. 
Aztán persze akad ami nem változik meg egy hónap alatt. Ezeknek az állapotok sokkal lassabban alakulnak át, de mozgásuk érezhető: előjelek képében mutatkoznak meg.
A fotó-fallal szemben megjelent egy grafika vázlata a falra tűzve. Más most nem jut eszembe de tuti van olyan amit nem vettem észre. 
Na mindegy a lényeg hogy szakaszosan, egy lépés -vagy 300 km- távlatából nézve látszik a folyamatos formálódás. Az amit nem érzel mikor része vagy a mindenség lassú hömpölygésének. Így változik minden szépen lassan. 

20101004

Észrevételek

Az úgy eszkábált átvilágító asztal sarkáról lelógó papírszél...
Az eredeti fotó Dharmapát dícséri!
Itthon vagyok. 

20101002

20101001

10-10-01

Tökörbe nézek és egy beteg embert látok. A tükör visszanéz rám és minden kérdések megoldását látja. Megfáztam. Köhögök. 

A háború borzalmainák csak a béke változatlan egyhangúsága gyötri meg jobban a lelket.

Úgy zörögnek, a csontok mint egy tál sós ropi, mikor ólom golyót ejtünk bele.

Tegnap délután mikor haza értem, a szomszédok a közös konyhában tanakodtak. Az egyik lakót – Jánost - keresték a munkahelyéről, állítólag 3 napja nem volt benn dolgozni. A folyosó végi szobában lakik, de még nem találkoztam vele. Ellenben a szobája a WC mellett van, szóval éjszakánként mikor tusolni járok, hallom krákogni és káromkodni a tv-re. Kopogtattam egy kicsit az ajtaján, de a szomszédok mondták, hogy fölösleges, ők már tegnap is kopogtak. Ennyiben maradtunk.
Ma délután, mikor hazaértem a szomszédok a közös konyhában tanakodtak. Az egyik lakó - János - meghalt. Keresték a munkahelyéről, hiszen 3 napja nem volt benn dolgozni. Hason fekve találták meg az ágyán. Halottról jót vagy semmit - mondta az egyik szomszédom - de nem árt tudni, hogy a Jani azért igen erősen ivott és dohányzott. Naponta elszívott vagy két pakkot. Időközben kifőtt a kávém, elkészült a rántottám. Ötven-valahány éves volt – mondta a szomszéd. Ennyi az élet, minden nap dolgozunk, aztán egyik nap nem megyünk be és kész. Ennyi volt. - felelte a másik.
A folyosó végén egy zárt ajtó, az ablaka betörve. A hozzátartozók elvitték a cuccokat már ma. Benn egy üres ágy, üres asztal és a mindent megtöltő üresség.