20100930

SUPER8 & TAB - Empire

Philip K. Dick mondta mindig, a "Birodalom sose ér véget..."

20100928

Paprikás-Gesztenyés tanulmány

Ma -megint...- benn maradtam a suliban. Fél háromkor véget ért az órám, de háromnegyed kilencre értem haza... Lett egy raklapnyi rajz megint, de most csak ezt az egyet tenném fel, aztán később a többit. Marha jó egyedül rajzolni nap végén! Olyan mintha műtermem lenen! 

Pulóver, Pénztárca, Lakáskulcs

Ú basszus rettenetesen kell sietnem. Jó jó persze nem akarok zavarni - körbesétál az apró kis szobában, benéz a sarkokba. Kabátja ha lehet még kopottabb mint ahogy emlékeztem. Hova sietsz ennyire btw?  Fél egy van... Művtöri órám kezdődik nem egészen fél óra múlva, 15 perc odaérni, szóval ennyi időm van mosdani, fogat mosni stb. Bazmeg de elrajzoltam az időt megint. Erre kicsit felkapja a fejét. Én azt hittem hogy csak a suliban rajzolsz. Nem nem, az a lényeg, hogy itthon is tudok, mindenfélét amit korábban nem tudtam. Ilyen Schieles-s cuccokat, aktokat, mindenfélét. Aha. Esernyő Úr szórakozottan játszadozik a ceruzáimmal. 
Azért kicsit hiányzol. Meg az is bánt hogy nem keresel. Egy jókora füzetet dobok be a válltáskámba épp. Figyelj, egyetemista vagyok. Jó de attól még hívh... Nem, várj hadd mondjam végig. Nem ez a lényeg. Dolgozhatnék is, akármit csinálhatnék...de ez más. Én itt tanulok, és nincs olyan ami nem érdekelne ezen kívül. Arnold barátom fogalmazta meg tűpontosan. Ez mos a legfontosabb, amit csinálhatok. Az egyetlen ember akinek ebben helye van igazán, az Melinda. Bocs... Esernyő Úr kicsit elhallgat. Aztán: Azért egész szépen berendezted. Köszi. Tolltartó, fényképező...bah 10 perc! Kiiszom az utolsó korty kávét. Egy pár napig a városban leszek amúgy, ha esetleg mégis lenne hely a régi barátoknak. Jó, majd megiszunk valamit. Mik ezek amúgy? - kérdezi a szekrénybe nézve. 
Benn fényes szilánkok hevernek a ruhák alatt. Ja hogy az? Maradványok. Mié? Mindené, amit magam mögött hagytam. Majd eltakarítom - azzal becsukom előtte a szekrény ajtót. Na menjünk. Pulóver, Pénztárca, lakáskulcs. 

20100927

Ligatúrák, és más desszertek

Halltottatok már a Ligatúrákról? Nyugi, ha nem, az nem szégyen. Én is most hallottam róluk először. A Ligatúra kicsit olyan, mint ahogy az írott szövegben a betűk egymáshoz kapcsolódása. Itt is erről van szó, csak nyomtatásban. Ebből adódóan nem minden betűhöz van ligatúra, de azért akad sokhoz. Ezektől a szöveg kicsit érdekesebb, színesebb lesz! Mutatok párat:
Az Open Type fontok ezeket mind ismerik és tudják, elővarázsolhatók InDesig-ban, így minden betűkapcsolatba odakerülnek, ahol megtalálja őket a gép. Klassz igaz? De annyi ilyen kis hülyeség van! Mint pl az ún. Ugráló számok. Ezeknek az a jelentősége, hogy izgalmasabbá, harmonikusabbá teszik a számokat a szövegben, ha például kisbetűk váltakoznak egymás után:
Ugyan olyan kis apróság az optikai margó, amit szintén kiszúrhattok a fenti kis szövegben. A különböző formák, még ha ugyan akkorák is mértanilag, optikailag különböző méretűek. Ezt hivatott korrigálni az optikai margó, ami apró eltolásokkal igazítja a betűket. A szemfülesek a fenti szöveg "A" betűjénél szúrhatják ki a dolgot
De még sorolhatnám! Ezernyi apróság, amikre mind mind odafigyelve izgalmasabb, vizuálisan igényesebb folyószöveg hozható létre... Tulajdonképpen részben ezekért megy az ember egyetemre... :)

Meghalt Szentendre, éljen az Új Szentendre

Ha megkérdezik tőlem, honnan jöttem, azt mondom, szentendrei vagyok.
A Régi-Művésztelep, az Új-Művésztelep, a VLS, Eleven Kert, Forgács, Omkamra, Teátrum, Éjjel-Nappal nyitva, Fényfőtér szentendréjéről jöttem. A foghíjas macskakövek, kopott falak, a sikátorok, szentendrei fények, a korzó... A városból, ami közel van a szívcsakrához, ahol minden lélek ébredezni kezd.
Amikor erről beszélgetek akárkivel, azt szoktam mondani, hogy a ma ismert Szentendrének 10 éve van. Utána már semmi nem fog emlékeztetni arra, ahogy most kinéz. Nem csak azért, mert átépítik a Dumtsa Jenő utcát vagy a Főteret. Egyszerűen elváltozik. 
Aztán persze jó időre konzerválja magát, de a mostani állapotot Régi Szentendrének hívjuk majd. Az álláspontom annyiban változott, hogy a 10 évet inkább 5-nek mondanám.
Termálvizet találtak a Duna parton. 1835 méter mélyről jött fel. Ha minden igaz fürdő vagy valami hasonló épül rá. Ezzel és az átépítésekkel elindult a folyamat, aminek a végén az Új Szentendre áll. Egy fiatal város, ami apránként az Öregből növi ki magát.
Ezt nem szívesen minősíteném. Nem tartom se jónak se rossznak. A változás, az átalakulás természetes és szükségszerű velejárója az életnek. Akár egy város, akár egy ember számára. Az új mindig más, nehezebben vagy könnyebben elfogadható. Valakinek idegen, másnak régóta várt. Szentendre pedig változik. Éppen most változik, közel fél évszázad után. 
Nem volt ám mindig ilyen a város mint most! Nem volt mindig ez a Szentendre amit olyan féltő gonddal babusgatnak az itt élők. Volt olyan hogy nem élt benne senki. Volt olyan, hogy nem volt tizenegyes, nem volt főtér de volt vízi kereskedelem. Volt provincia, pusztaság. A főtéren táncoltak orosz katonák és járt a busz is. Égettek könyveket és boszorkányokat... Szentedre egy több 1000 éves város! Ennek az 1000 évnek a távlatában az a mondjuk 40 év, ami alapján a város mai arcát meghatározzuk, nevetségesen rövid idő.
Ettől persze fájó dolog látni valami szívünkhöz közelállónak az elmúlását. De egy percig se szabad elfelejteni, hogy ez a halál születés is! Egy új város születése. Hogy élhető lesz e, azt kizárólag mi döntjük el. 

20100926

Hommage á Kaska

Hommage á Kaska. Amúgy meg a Facebook-ot böngészve találtam egy képet és kb ennyi is volt a motiváció. Amúgy nagyon érdekes, sokszor van olyan, hogy egy kép, egy idegenről, vagy bármiről érdekesnek tűnik és grafika lesz belőle. Sokat mászkálok képmegosztókra, átrajzolni másik életét (is). 

Waking Life

Tudjátok, mi különbözteti meg a fényképet akármelyik másik képrögzítő technikáktól? A rajztól, festészettől, sokszorosító grafikáktól, barlangrajzoktól? Ha egy fényképet néztek, majdnem biztosan tudhatjátok, hogy megtörtént eseményt láthattok, hiszen a rajz csak impresszió, kivetítés. Természetesen nem az újkori fénykép-értelmezésre gondolok. Hiszen ma már ez nem feltétlen igaz.
Csak az lehet teljesen igaz amit a szemeddel látsz, amit megtapasztalsz? Nem teljesen, hiszen minden lehet illúzió delíriumban, vagy álom, hallucináció, jelenés. Tehát végül is csak abban lehetsz biztos, amit megtapasztalsz, de ezzel együtt lefényképezel magadnak.
A benyomás amit a jelenben szerzel, plusz a pillanatot a későbbiekre dokumentáló fénykép kettőssége az, amiről biztosan tudhatod, megtörtént. Két egymástól független információ forrás, aminek együttes értelmezése után kaphatsz képet arról, mi történt valójában. Nem mennék bele olyasmikbe, hogy a fényképre is odaképzelheted a hallucinációid látványát, vagy akár magát a fotót is a kezedbe láthatod, miközben például egy 3 napos szafaládét fogsz az ujjaid között.
Ezért fényképezem le Melindát, minden áldott alkalommal mikor meglátogat. Mindig, mikor együtt vagyunk. Utólag ugyanis, mikor egyedül ülök itthon, átgondolom az egész napot és elbizonytalanodom, hogy álom volt e ami történt. Annyi apró csoda és kis játék emléke villan fel, hogy elbizonytalanodom. Ha azt mondaná valaki, nem történt meg, el tudnám hinni minden különösebb nehézség nélkül. A különösen boldog dolgokkal általában így vagyok. Aztán megnéztem a fényképeket, ami bebizonyítja nekem, hogy nem illúzió volt a hétvége.
A kettő együttesen kell ahhoz, hogy elhihessem, milyen csodálatos kedvesem van. Rengeteg mindent csinálunk együtt, amit most kár lenne felsorolni, de köszönöm Neki minden mozzanatát! :)  

Hohes-C

Papír ismeret órán megtanultuk, hogy a növényi rostokat így-úgy variálva Rostos üdítőkben lesz narancs... szóval az nem is valódi rost, csak szét van manipulálva meg őrölve, hogy olyan legyen. Egy világ omlott bennem össze...


20100924

Egyedül a Csontvázzal

A mosdókancsó fehérje pillanatok alatt piszkos szürkére koszolódik.  A grafit eltűnik a kezemről a lefolyóban. A teremben a csontvázon kívül senki nem vár rám. Az állványon pihenő rajzlapon a lapockának többféle nézőpontja feketéllik. Kuszából kevésbé kusza vonalak lesznek, ahogy végignézem a mai nap munkáit. Nyolctól Anatómia órám kezdődött, aminek vége lett ugyan 10-kor, az órám háromnegyed kettőt mutat. 
Megkértem a tanárt, hadd maradjak egy kicsit tovább. Persze, mondta, szólt már a portásnak, hogy valaki még rajzol. Nem gond, ha jövök így máskor is? Külön? Nem nem dehogy! Mielőtt elmegy, papírt kérek, mert elfogyott. Akad még itt! Nemes cél érdekében akármennyit! Na szia! Így maradtam egyedül a csontvázzal. Egészen pontosan annak lapockáival, bordáival, a többi most annyira nem lényeges.
Így jön egy ív...igen, az ott egy mélyedés, aztán az egy sík terület...de érdekes, így tulajdonképpen az egész hátsó fele olyan mint egy  úszómedence. Hagosan kimondani a megfigyeléseket, sokat segít a rajzolásban. Elekes Károly mondott ilyesmit: Ilyenkor kicsit skizoid helyzet áll elő - magyarázta egyik este - hogy magadnak beszélsz, vitatkozol magaddal, hogy is vannak ezek a dolgok. Azonban ha az ember csak a gondolatait hallja, az messze nem annyira hasznos, mint fennhangon magyarázni a levegőnek.
**
Sok minden világosodott meg előttem az utóbbi pár hétben, a rajzzal kapcsolatban. Rengeteg rajzot megnéztem már életemben. Próbáltam kitalálni, hogy van az, hogy valaki egyetemre kerül, és varázslatos módon egyik napról a másikra jobbak lesznek a rajzai. sokat rajzolna? Nem feltétlenül. Nyilván az is hozzátesz, de nem ilyen változásra gondolok. Nem lesznek helyesebbek a rajzok...egyszerűen csak...jobbak. Mit tesz az Egyetem az emberrel, hogy hirtelen megváltoznak a vonalak? Na hát két hét kellett hozzá hogy rájöjjek: megszűnik a nyomás. 
Amikor felvételire készülsz, sorban készíted a tanulmányokat a megszokott fél íves méretben szénnel vagy ceruzával...konzultálsz a tanárokkal, hogy mit kellene megtanulni, mire kéne rágyúrni. Mit várnak a felvételin? Mennyivel kéne gyorsabban - vagy lassabban rajzolni... Létrejönnek azok a beszélgetések, hogy mi is az a tanulmány rajz egyáltalán. 
A felvételi napjának közelségéve egyre nő a nyomás... jó úgy ahogy én csinálom? Jó ha tudjátok, hogy ahány tanár annyi szemlélet, annyiféle értelmezése a tanulmányrajznak. Van aki szerint ilyen, más szerint olyan, a felvételiző pedig reszket, hogy akkor most a bizottságban melyik szemléletmód lesz a mérvadó. A naturalista, valósághoz közelítő, vagy grafikusabb, stílusosabb, értelmező... 
Én ezt általában úgy kezeltem, hogy nem kezeltem. Igyekeztem nem figyelni rá, csak csinálni, a legjobban ahogy tudom. Ettől függetlenül azért ott a nyomás.
Aztán ahogy az első rajzóránk megesett, rájöttem valamire. Benn vagyok. Akkor nem mindegy már, hogy hogy rajzolok? Innentől kezdve a tanulmány az, amit én annak tartok! Azt csinálok, és úgy ahogy akarom! A tanáraink is erre biztattak minket az elejétől fogva! Akkor meg? Így esett hát, hogy elengedtem magam, és elkezdtem rajzolni. Egész kezdek belejönni. Kevés az a 2 óra anatómia! Kevés az a 4 óra is! A világ összes ideje kevés a rajzoláshoz. Egyfolytában rajzolni szeretnék. Nem igaz, hogy nem kell ha úgy tetszik "szolgai" módon végigjárni ezt a létrát. Egyszerűen azért nem, mert ezt a létrát kurvajódolog megmászni! Előttem pedig jóval-jóval több fog van, mint gondoltam! 
Úgy járok egy intézménybe, hogy a kötelezően ott eltöltött idő után benn akarok maradni tovább, ameddig csak lehet. Odabasz mi? :)

20100923

Kor


Grab

...aztán ezt a kezet megcsináltam drótból, 1:1-es, tehát valódi kéz méretben, Plasztikára. 

Égéstermék


20100921

Napsugaramnak! :)


Az első ömlengés Sopronból

Éjszaka. Sopron. Halvány Unicum - ami a legjobb rövid(?) ital! - gőz. Az utcák csendesek. Tanszék szökevények ténferegnek erre-arra. Hazafelé tartanak a kolikba, albikba, lakásokba. Zizegnek a halott falevelek, amik nem is igazán halottak ha a folyamatot egészében nézzük. Valaki azt mondja egyéniség vagyok. Más szerint a Krizbó megjegyezhetetlen, így leszek Rambó. Na ebből vörös fejkendő lesz. Lángolnak az apró tüzek. Tényleg nagyon aprók. Nem tudom kiverni a fejemből a Röyksoopot, azt dúdolom hazafelé. Új a cipő, talán nagy is kicsit, de kényelmes. Felszabadító.
Mert az Unicum, az gyógyszer! Mert a Padlás magasan van, mert a Formásokkal iszogatni jó. Mert azt mondják, hogy az én munkám volt talán a legjobb tervezés. De a filozófia hülyeség, már nekik, mert amúgy ha nekem fontos – mint ahogy az, hiszen láttak az óra után diskurálni a tanárral – akkor az rendben van. Ofkorsz.
Nagyon hálásak a szüleiknek, mert sokat nyomnak abba, hogy ők itt lehessenek. De azért nem mondják nekik, mert milyen már az! Hogy hangzik, hogy kösz Fater, nagyon hálás vagyok Neked. Úgy hangzik hogy kösz apa és anya, nagyon hálás vagyok nektek! Gyors orr fújás.
Alig hiszem el, hogy itt vagyok. Még mindig alig. Mintha akármelyik pillanatban bejöhetne Rózsa, hogy azt mondja: jó akkor most vissza a gimibe. Minden óra előtt körülnézek, várom, mikor jön valaki, hogy tévedés történt, nem vagyok még egyetemista. Aztán nap végén kifújom a levegőt, hogy nem jött senki, immáron két hete. A Kollega azt mondja neki gyorsan elrepült ez a 3 év. Bazmeg nem tudom kiverni a fejemből ezt a Röyksopp számot, annyira jó!
Az asztalon épp egy elmosatlan tányér, pedig minden nap mosogatok. Emez még nem került sorra. Majd holnap délután... Suli után veszek egy folyékony szappant, olyanom még nincs, és nem is volt eddig. Majd most lesz. 
Tényleg itt vagyok. Tényleg élek. Tanulok, amit csak lehet, mert minden érdekel amit mondanak. Elememben vagyok. Nem érdekel szinte semmi, csak hogy minél többet felszedjek. Azért csináltam végig ezeket az éveket. Ezért szívattak, most pedig itt a jutalom. Minden percét élvezem. Minden egyes percét.

20100919

Sick

A legérdekesebb dolgok akkor jönnek egy különköltözés esetében, ha biológiai anomáliákkal kell megküzdeni. Tegyük fel például, hogy 2 cipővel jössz fel, mindkettő eleve lyukas. Időközben mindkettő egészen szétszakad és véletlenül az ország legszelesebb, legesősebb városában laksz. Rövid úton meg lehet fázni, higgyétek el. Na ez történt velem. A szombat reggel, az enyhe másnaposságon felül a torokfájás jegyében telt. Mit tesz ilyenkor az ember? Körülnéz, hogy a többiek -mármint a családtagok- korábbi megfázásaiból nem maradt e valamennyi gyógyszer. Természetesen ez az opció kilőve, hiszen itt nincsenek többiek. Persze előfordulhat otthon is, hogy nincs gyógyszer, ilyenkor érdemes felhívni a dolgozó szülőket, hogy hazafelé jövet ugyan már hozhatnának Neocitránt meg Negrót, mindkettő eléggé bevált ugyanis. Sopronban persze nincsenek dolgozó szülők, szóval felkerekedtem, megtalálni a legközelebbi patikát. Szerencsére nem túl távol itthonról, a sopp és a patika egymással szemben vannak, szóval Negróval és Neocitránnal, teával meg egy csomó kiflivel felszerelkezve értem haza. 
A következő fázis a kúrálás. Előfordul, hogy az otthoniak főznek teát ha kérem, de azért nem túl gyakran, szóval ebben különösebb változás nem volt. Azonban ez után a pozitívabb tapasztalatok jöttek. Például nem hallgatott senki hangosan zenét amíg én az ágyban hevertem. Nem húzta el senki a redőnyt, mikor sötétre volt szükségem, és nem volt másik beteg, aki elitta volna a Neocitránt, vagy megette volna a Negrót. Persze nem is kérdezte senki, jobban vagyok e, kaját is magamnak csináltam...szóval igazából nehéz lenne eldöntenem, hogy jobb e így vagy sem. De ez az egész önmagadról gondoskodás egyenlőre azért borzasztóan tetszik.
Persze azért ez nem teljesen igaz, hiszen bár az újságos munkámból veszek kaját meg mindent, plusz megoldottam az itteni mosás problémát, cipőt például otthonról küldenek újat.
De itt, egyedül a gondolataimmal, egy rendben tartott szobában most kurvajólérzem magam! :)
Tervezek egyébként egy rövid listát írni, arról, hogy ha valaki elköltözik, mit vigyen magával mindenképp! Döbbenetes, hogy milyen röhejes, kézenfekvő dolgok nem jutnak az ember eszébe!

Senkit ne tévesszen meg amúgy, egyszerűen az van hogy annyira szeretem az egyetemi feladataimat, hogy azokat csinálgatom főképp, de ha érdekel mik is ezek, felteszem! Közben pedig végig Röyksopp! A "Senior" albumról hallhattok finomakat. 

20100914

Eleven Tigers

Remélem nem unjátok ezeket a csak zenés postokat, de valahova fel kell tennem a csemegéket amiket itt ott találok, vagy amiket érdemes mindenkinek meghallgatnia. Ez most az Eleven Tigers nevű történet, ami a Clubroot új-hagyományait követve minőségi Dubstepet csinál.

Nyugalom


20100912

Ki volt Irsai Zsolt?

Ki volt Irsai Zsolt? Nem tudom. Apám egyik este megkeresett Sykpe-on, hogy elhunyt, és tervezzek egy értesítőt erről. Átküldte a szöveget én pedig eleget tettem a feladatnak. Aznap el is készült a kért grafika. Feltettem a MAMÜ társaság weboldalára, majd az időközben megírt nekrológot is mellé raktam. Nem olyan nagyon dolog. Terveztem már hasonló okból grafikát, szintén a MAMÜ-nek. 
Egyik nap, kicsit elkalandoztam, és olvasni kezdtem a Nekrológot. Megtudtam ki az az Irsai Zsolt, nyilván, de ennél sokkal lényegesebb dolgok is kiderültek számomra. Például az, hogy a mi globalizmusunk amiben olyan kényelmesen elfér mindenki, mennyiben is különbözik a kettővel ezelőtti művészek sorsától. Megértettem valamit:
Olyan ez kicsit mint egy új asztal. A régin ugyanis már nem férsz el. Pakolgatni kell a lámpát, minden mindig felborul, kiömlik. Egyébként is öreg is, régi is, karcos is. Annyit vágtál rajta, hogy egy egyenest nem tudsz húzni úgy, hogy meg ne akadjon a ceruza. Szar az egész. 
Aztán úgy alakul, hogy veszel egy új asztalt. Nagyobb, szélesebb. IKEÁbbat. Elfér rajta minden. Éppen csak az a baj, hogy nagy felület fölött ülve nem tudsz semmi értelmeset rajzolni. 
Kicsit így látom én ezt a nagy információs- globalizációs- kommunikációs- forradalmat. Kinyílt a világ, kinyílt minden, de ahogy apa írja: Tekintetünk a nagyvilágra irányul, nem nézünk egymásra. Azt hisszük, hogy megúszhatjuk, ha az önigazolás kábulatában boldogan majszoljuk a koncot, legyen ez  bárhol Európában.
És ez baromira igaz. Szóval, hogy ki volt Irsai Zsolt? Ő egyike volt azoknak a művészeknek, akik még tényleg tudták -értették!- mit jelent művésznek lenni. Akik Lehasaltak a fűbe, hogy érezzék a természet lélegzetét. Akik a végeláthatatlan eszmei viták közepette is festettek, megtanultak rajzolni, elhivatottságuk megkérdőjelezhetetlen, és minden őrületükkel együtt példák. 
Tőlem pedig iszonyú álszentül cseng minden egyes leírt mondat, mert én, és azt hiszem mi mind, kullogunk a végtelen szabadságunkban a rabok mögött, akik láncaikkal is szabadabbak.

TrúMinionok #41: Paranoiamerika

Így a 9. évforduló kapcsán...
Erre járt ma Melinda. Először fogadtam őt különösebb egyeztetések nélkül. Valahogy úgy, hogy Jössz? Igen jövök. Jól van akkor várlak! Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy eddig nem tudtam otthon fogadni, de belátható, hogy ha az ember másik 4-el él együtt, akkor nem ennyire egyszerű. Csodálatos volt! Már csak ezért is, meg amúgy is rettenetesen hiányzott már! 
Ezek az apró csodák jönnek létre akkor ha az ember elköltözik. Időközben egyébként az is kiderült, miért ilyen olcsó az albérlet: nekünk kell takarítani a szintet. Felmosni, sikálni meg hasonlók. Végül is belefér, ennyiből igazán nem érdemes ügyet csinálni. Vettünk is Melindával Domestost! 
Van ebben valami igazán nagyon jó. Minden kicsit átlényegült így. Nem tudok még annyira mit kezdeni a helyzettel. Úgy értem, hogy azok a dolgok amik annyira idegesítettek otthon itt pedig természetessé váltak...végő soron pillanatok alatt beépültek a mindennapokba. Nem kellett hozzá egy egész hét sem. Szóval most próbálok rájönni, hogy ezeken felül milyen lehetőségeim vannak még. Közben meg persze Amon Tobin-t hallgatok! :) 

Egy Keserű Pohár

Amíg nem volt rendelkezésre álló kávé-kiöntőm, ez a pohár szolgált segítségül. Egy étteremből kértem kölcsön, a Címoldal fotózás miatt. De most már van rendes kiöntő, meg körömcsipesz, esernyő, elosztó, edények, tálak...Ami csak kellhet. Úgy ülök most itt, egy hét után, hogy minden szükséges eszköz rendelkezésem áll. Döbbenetes, mennyit lehet tanulni egy hét alatt. Mennyire alapvető dolgok nem jutnak eszünkbe csomagoláskor...

20100909

Soltra

Ma megkérdezte egy lány hogy mitől ilyen puha a hajam. Baba? Vagy mivel mosod? Majd elengedte fésületlen fürtjeim. Mondom „Ildikó”. Nevet és ennyi volt a téma.
Beszélgettem egy tanárral. A Soltrával egészen pontosan. Nem nagyon hagyott választási lehetőségeket. Úgy is mondhatnám, hogy egyáltalán nem. Van olyan, hogy az ember pénzt keres, és kurva és van olyan hogy nem, de ha éhen hal is, egy percig se bánja. Próbálj meg felelősség teljes döntést hozni... Nincs átmenet. Nincs olyan hogy kicsit ez kicsit az. Vagy művész vagy, vagy nem. Az volt a döbbenetes, hogy szinte az iskola - az iskolánk! - ellen érvelt. 
Van egy csomó hallgató akinek elképzelése sincs miért van itt. Nekem pedig szoknom kell a gondolatot, hogy egy döntés miatt. Miszerint nem akarok úgy járni mint az apám, akit amúgy mindenkinél jobban tisztelek. Nem akarom magamnak feltenni azokat a kérdéseket, hogy ebéd VAGY vacsora. A Soltra erre azt mondja, hogy mindegy, ha éhen halsz is, nem fogod bánni, mert tudod, az volt a helyes döntés. A belső presszióról beszélt, meg arról, ami az embert eredetileg rajzolásra késztetni. Semmilyen külső nyomás nem fogható ahhoz a vívódáshoz ami bennünk zajlik. Az lényegtelen. Elbizonytalanított, hogy egyáltalán jó helyen vagyok e. Az utolsó helyen tette mindezt, ahol számítanék rá.
Elmész például péknek, aztán jön egy pék, aki azt mondja, hogy mi van ha neked nem is ennek kellett volna menned. Mi van, ha a Te szakmád inkább hegesztő mérnök? Hiszen ha péknek mész, de nem ott van a helyed, csak egy szar pék leszel, ahelyett hogy remek hegesztő lennél. Mindez csak döntés kérdése. Döntsd el, hogy mi akarsz lenni.
Az az ijesztő ebben, hogy borzasztóan igaz, akkor is ha büdös beismerni. És ezúttal nem delíriumban született torz igazság, hanem egy hiteles alak igazsága.
Amikor a grafikát választottam a művészet helyett abban bíztam, hogy van valamiféle határterület. Valami, ami se nem az, se nem ez. Egy vékony, köztes valami, amiben éppen csak hogy el lehet lavírozni. Most azt gondolom ilyen nincs... de én vagyok az aki majd létrehozza. Kapja be mindenki más.

20100907

Mi az ami AMI?

Ma megint tanultam valamit a suliról. Illetve nem is egészen pontosan a suliról, inkább a szakról. Ugyebár NYME-FMK-AMI-TG... szóval Nyugat Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Alkalmazott Művészeti Intézet Tervezőgrafika szak. Ez azt jelenti, hogy egy intézményben vagyunk a "Fásokkal" de mégis külön intézet vagyunk azon belül. Ezzel kapcsolatban pedig azt tanultam ma, hogy mi vagyunk a renitensek. Ránk semmi nem vonatkozik ami -AMI...hahaha!- Fásokra. Az úgynevezett hagyományok, tanárok, firmák, mittudomén...két külön világ. 
Ez azért elég vonzó, legalábbis számomra. Úgy látszik ez az egy dolog nem fog változni még egy darabig az életemben: valamilyen módon mindig a furák kis csoportjába tartozom. Ez pedig mókás. Kifejezetten nagyon mókás. Intézményesítetten különcök vagyunk :) 
Vicces amúgy, megesett ma hogy szín- és fénytant hallgattunk, illetve hallgattunk volna 11-től, de a tanár nem érkezett meg. Illetve végül még is, bő egy óra késéssel. Lekésett egy csatlakozást, és végül autóstoppal jött be. Azonnal elnyerte a szimpátiámat. Amúgy marha jó óra volt. 
Van egy olyan kellemesen bizsergető, új érzésem, hogy pontosan ott vagyok ahol lennem kell. Ti éreztetek már ilyet? Nekem még nagyon új! 

Értelmezési tartomány

„Sopron nem a világ vége” Nem mintha ezt eddig nem tudtam volna, de azért jól esett a megerősítés az Iskola -vagyishát az iskola vezetője- részéről. Túl vagyok az első itt töltött napon. Vettem tejet, ittam kávét, mostam fogat, voltam WC-n, tusoltam és Regős mester megmutatta azt a helyet ahova az ember sörözni megy. Ettől persze még nem kevésbé fura itt lenni, de mégis ezek az első apró kis kövek a megszokás felé.
Mit is mondhatnék. Nem vámolták meg reggel a kávémat például, hovatovább délutánig megmaradt a reggel lefőzött adag másik fele. Ezek olyan apró örömök amikben nem igazán lehetett részem ezelőtt. Talán ezért is fura. Olyan tér áll rendelkezésemre, ami egy apró túlzással -hiszen van egy lakótársam- csak az enyém. De hát ezért vagyok itt!
Ó hogy el ne felejtsem. Csodálatos volt egy olyan teremben, órán -tehát a tanítási időben!- ülni, ahol csupa iMac-van, a tanár pedig éppen az Photoshop, Illustrator, InDesing szentháromság fontosságát ecseteli. Van egy varázsa. Már csak azért is mert ezeket a programokat eddig éppen tanítási időben, de óra helyett nyesztettem az elmúlt években. Lényeges különbség!
Az is marha jó, hogy minden a helyén van, ott ahova tettem. Igaz ugyan, hogy a kulcsaimat még ebben a szobában is képes vagyok fél órákon át keresni, de azt gondolom ez olyan fizikai törvényszerűség ami túlmutat az emberi felfogóképesség határain. Időtől, tértől és embertől független. Az elméletem, hogy a kulcsok ilyenkor féregjáratokat használva elmennek meglátogatni a rokonaikat más galaxisokba, majd mikor épp máshol keresem őket, halk pukkanással az térnek vissza a felfoghatatlan messzeségből. Hasonlóképp a zoknikhoz.
Aztán vannak még érdekes vetületei a költözésnek. Olyasmik például. hogy eszedbe se jut olyan dolgokat betenni a pakkodba, mint kés villa kanál. Az az, hogy megszoktam, hogy a dolgok természetesen rendelkezésre állnak. Aztán mikor reggel kézzel szóród a kávét a főzőbe, átértékeled például a teáskanál életedben betöltött szerepét. De aggodalomra semmi ok, barátunk Tesco nincs olyan messze, segít ha baj van. A nehézség igazából az, hogy rájössz arra, mennyi mindent veszel természetesnek, de igazából mennyire nem az egyik sem.
De nagyon jó itt. Pont ezek miatt. Ettől válik érdekessé a történet. Meg kell találni a helyeket ahol olcsó a tej, nem drága a meleg-kaja... Szóval ez jó. Akadnak persze ezeken kívül is nehézségek. Tegnap még nem volt áram a szobámban, mert elfelejtették felkapcsolni a biztosítékot, vagy épp ágynemű nem járt a szobához...mittudomén. Rád szólnak, hogy rossz helyen teregetsz. Apróságok, de sok van belőlük. Ezektől válik minden kicsit bonyolultabbá, nehezebbé, de csak éppen annyira hogy meg tudd oldani. A legjobb ilyen amúgy egy nagyon triviális dolog. Egy ideje nincs telefonom -halál a T-köcsögökre!- ami azt jelenti hogy órám és vekkerem sincs. Az óra nem lenne nagy probléma, mert Melindával vettünk egy csodaszép karórát, de a vekker már annál inkább. A lakótársamnak volt egy fölösleges darabja ugyan, de nem működik. Így hát kénytelen leszek megismerkedni a vekker-programok új és különös világával. Holnap lesz az első reggel, hogy az ébreszt majd...
Áh na mindegy szóval ez most így nagyon jó és érdekes. Majd még írok dolgokat. Igyekszem összeszedni őket kicsit jobban, de egyenlőre ez még élmény-törmelék szétszórva.

20100905

Kezdet

Itthon ülök, egyenlőre. Az asztal mögött ami jön velem Sopronba és azokat a cuccokat szedm le a gépről, amik nem jönnek. Domi cuccait főleg. Ezért vagyok most ébren. Az írásait, videóit, képeit...amit tudok, és beazonosíthatóan az övék. Ezeken kívül persze kismillió dolog van, amit később meg fogok még találni, mikor nekiállok majd a tényleges szortírozásnak. Elképzelésem sincs, mit kéne éreznem. Valahogy olyan fura. Egyszerre örülök, és küzdök azzal, hogy nem tudok sírni, pedig kifejezetten jólesne. Betettem Coldplay-t hátha.
Tudjátok ma este elmentünk sétálni, és egy csomó mindenről beszélgettünk. Többek között arról is, hogy ez az egész Sopron dolog végső soron nem az, aminek eredetileg gondoltam. Ez eddig a Cél volt. Bejutni az Egyetemre, elköltözni, minél inkább önállósodni... De az a helyzet, hogy minél többet tipródom ezen, annál kevésbé látom ezt célnak. Ez mindennek a kezdete. Ami eddig volt, ez a nyamvadt 22 év, csak a prológusa volt a történetnek. Könnyű haladni egy cél felé, de ha rájönni a legvégén, hogy igazából ezzel elkezdődött... Minden csak bemelegítés volt eddig, vagy talán még az se. 
Ilyenkor valahogy átértékelődnek a dolgok. Ami alól szabadulni akarsz hirtelen egy puha öleléssé transzformálódik, ami azért mégse olyan rossz. Nem arról van szó, hogy egy pillanatig is gondolkodnék azon, hogy vissza az egész. Nem. Távolról se. Szükségem van erre. Nem is feltétlenül a tudásért, amit ott megszerezhetek, hogy a Tetszik-Nemtetszik primitív érvelés helyett egy tudáson alapuló véleményt tudjak formálni a dolgokról. Sokkal inkább, hogy kitaláljam végre ki is vagyok, a lehető legtöbb ismert nélkül, egymagam. Ki vagyok mikor egyedül ülök egy szobában, a sötétben, és tudom, hogy senki nem fog holnap reggel kávét felhozni, még ha szépen kérem se. 
Ezzel az érzéssel szembesült mindenki aki elköltözött otthonról? Vagy ez csak az én túlérzékenységem? Mindenesetre itt mindennek a kapujában az utolsó itthoni estémen... Anyám azt mondta, ez az utolsó nap, amikor még itt lakom, utána már csak vendég leszek, tetszik nem tetszik. 
Össze vagyok zavarodva egy kicsit. Holnap este is írok valamit, és igyekszem nem hajnalban. Nemsokára jön az autó.
Mindannyian olyan iszonyúan hiányozni fogtok! Szeretlek titeket.

20100904

Kobza Vajk Group

"Belülről építkező orientális zene, kortárs elemekkel. Érintve az iráni-türk és örmény eredetű archaikus dallamvilágokat az improvizációs fúzióval, és ahol a csend egyenértékű a hangokkal. Ez a zene alkímiája."

Elindult a