20100730

Életjel

Holnaptól otthon leszek. Csak mondom. :)

20100723

EPF 2010

30-án jövök haza az European People's Festival-ról. Addig a blog szünetel. Csekkoljátok a legutóbbi címoldalt, szerintem tökjó lett! Titkos info, hogy Melinda tartja a fagyit! :) Aki nem tudná mivan:

Azt EPF egy minden évben más országban megrendezett vetélkedő a testvérvárosok között. Idén egy Athlon nevű helyen leszünk, jövőre pedig Szentendrére jön a fesztivál. 
Egy csomó számban mérhetik össze tudásukat a versenyzők. Én a rajzversenyre megyek, de van fotózás, foci, kosárlabda, úszás, műveltségi vetélkedő és még millió más. A dolog célja, hogy kicsit jobban megismerjük egymás kultúráját, ha már egy szervezetbe, az EU-ba tartozunk.
A korábbi fesziválok amin résztvettem: 

A 2006-os, Olaszországi EPF idején még nem volt blogom, de későbbi igen.

20100722

A felvételi eredmény

A fontokat igazából nagyon egyszerű dolog magyarítani. De miért is van rá szükség? 
Van mondjuk egy betűtípus, ahonnan pár egzotikus ékezetes betű hiányzik. "Ő, ű" szokott a leggyakrabban nehézséget jelenteni, de van hogy az "í, á, é, ú" betűk se szerepelnek. Ezt fontmagyarítás nélkül a grafikus  
három módon oldhatja meg. A legigényesebb, de egyben a legbosszantóbb, ha csinálunk egy ékezetet, amit aztán odamásolunk ahova kell. Ez azonban nagyon nehézkes, mert ha pl változik a szöveg, tartalmilag vagy tördelésében, akkor az ékezeteket "kézzel" kell áthelyezni. Elég hülye hibák mutatkoznak az ilyenkor adódó figyelmetlenségekből. 
A másik lehetőség, ez a kevésbé igényes, de egyszerűbb, hogy a hiányzó ékezetes betűt egy nagyon nagyon hasonló, másik típusú betűvel helyettesítjük. Pl. hiányos Helvetica-t Ariallal, hiszen nem sok különbség van a kettő között. Ez azért nem annyira jó, mert így nehézkes egy egész szöveg betűtípus váltása. Meg egyébként is...Helveticát Ariallal? De tényleg...
A harmadik megoldás, hogy más fontot használunk. Ez viszont olyan kompromisszum amit nem szívesen köt meg az ember. 
Erre fel a font-magyarítás művészete. FontoGrapher 6-os programmal elvégezni a legjobb. 
**
Felvettek. 3-al több pontom volt a határnál. 

Betűtípusok

20100721

A Gonosz varázsló


Ime hát a gonosz boszi fia, a Gonosz varázsló! Az 1700-as évek öltözéke ihlette. Na meg a Farkasok Szövetsége nevű régi régi francia thriller. Izgalmas, hogy mikor a rajzot készítettem, kicsapta az ablakot a vihar és eláztatta papírt. Ettől elég sajátos módon reagált a tusra. Egyszeri és megismételhetetlen! Szerintetek hülye ötlet lenne feltenni a rajzokat vaterára? Mondjuk úgy, hogy rajz és art-print egyben. 

Moleskine Fashion

Tudom tudom, ez pont olyan dolog, mint a képzőművészek semmitevő nihilizmusa! De rajongok ezekért a noteszekért, pedig tudom, hogy ezek csak tárgyak! De mégis, mikor betelik egy noteszem, és útra kelek kiválasztani a következőt, okkulva az előző noteszem tulajdonságaiból...

Az előző egyébként egy Sketchbook típusú notesz volt. Nagy alakú, kemény papíros. Ennek köszönhetően lehetett rá akryllal festeni, ami aztán nem ütött át a lapokon. Csodálatos! Ugyanakkor kevesebb lap volt benne, így apró jegyzetek használatára nem akartam kárhoztatni, vagy ha mégis, erős bűntudat környékezett.
Hiszen ilyen remek minőségű papírt az ember nem pazarol kis firkákra és jegyzetekre!
Matricák, festék-nyomok a Sketchbook előlapján

Ugyanakkor ezek hiánya a felére csökkentette a notesz feladatait. Ellenben a nagy méret nagyon jó szolgálatott tett sokszor, sok helyen, így az nem is volt kérdéses, hogy a következő is nagy lesz. A korábbi zseb-méretnél összehasonlíthatatlanul jobb.
A most betelt Scetchbook kidekorált hátoldala

Szóval az új notesz is nagy, de nem Sketchbook. Sima, vékony papír, amilyen a korábbi zsebnoteszeknek is volt. Rajzra, illetve bizonyos típusú festésekre ez is alkalmas, pl tussal, és vizezett-tussal kiválóan lehet rajta dolgozni, igaz hullámosodik kicsit a sárgás papír.
Az új notesz gumiját akrillal pirosra festettem

A másik dolog amit megtanultam, hogy csak akkor tudok kötődni a noteszekhez, ha látszik rajtuk a használat, az amortizálódás, illetve ha matricákkal, festék nyomokkal gazdagodik borításuk. Ezúttal célzottan közelítettem meg a problémát. A fotókon a kidekorált noteszt láthatjátok. Akrlillal festettem rá itt-ott... A külseje tovább romlik majd a használat közben, én meg annál jobban szeretem majd!
Az új notesz összefestett hátlapja

Hát kábé ennyi. A látszat ellenére nem vagyok a Moleskine cég hivatalos terjesztő embere. Nem is lennék, olyan szar a magyar forgalmazó, hogy öröm nézni. Az a vicces, hogy ezek a noteszek teljesen elvarázsoltak. Ennyire talán csak az elérhetetlen messzeségben fényesen tündöklő Apple cuccokat bírom. Pedig hát ezek csak tárgyak.
Holnap délután kiderülnek a ponthatárok, kiderül felvettek e vagy sem. 

Blog update

Úristen hova jutottunk! A bejegyzéseket lehet lájkolni Facebookon! A >>TOVÁBB>>-ra kattintva meg lehet nézni a teljes bejegyzést -kösz Dana!- lehet Flickr-özni, lehet iPad-ról nézni -kösz Arnold!- lehet twittert olvasni! Lehet kurvázni, inni, táncolni! Mindent lehet! :)

Oloneo PhotoEngine

Ez a valaha látott legdurvább fotó-editor amit láttam. Kicsit több mint a HDR fotózás! Képes vagy vele ki-be kapcsolgatni a lámpákat egy szobában. Készítesz mondjuk két fotót egy teremről. Az egyiken égnek a lámpák, a másikon nem. Értelemszerűen az első felvétel túl sötét lesz, a másodikon a túlexponálás elkerülése végett szintén. Ezzel a programmal aztán összerakod a két képet, és a lámpák erősségét, illetve a fény színét és millió más dolgot szabályzol utólag. Zseniális.
A program egyébként HDR funkciót is tartalmaz, ami messsze jobb mint a Photomatix Tone Mappingja, illetve alap RAW editor is, de az nem nyújt többet a Lightroomnál. Nagyon durva.  Ja, és mindez 96 biten történik...

Nihilista

Még egy nihilista. Nehezen tudok leszállni a témáról...

20100720

iPad

Arnoldnak köszönöm a képeket! Ha van másvalakinek is hasonló képe, amit megosztana velem, küldje bátran! Hogy Steve Jobs-ot idézzem: It's gorgeous!  

Egy képzeletbeli kiállítás megnyitó szövege

Mélyen tisztelt egybegyűltek.

Hát ide is eljutottunk! Itt állunk ebben a galériában, ezen remekművek mellett. Amikor barátom felkért rá, hogy megnyissam a kiállítását, először nem akartam élni a lehetőséggel. Miért is akartam volna? Nem tudok humoros dolgokról beszélni, vicceket sütögetni, és csak olyan közhelyekkel tudok kiállítást megnyitni, mint önmagam pocskondiázása. Lám, mégis elvállaltam a dolgot.
Ehhez persze az kellett, hogy a barátom elküldje nekem a képeit. Végignéztem őket, és arra jutottam, nem minden nap adódik olyan lehetőség, hogy az ember ilyen képek tárlatát nyissa meg. Mire is gondolok ezzel? Hiszen sok kiállítás nyílik mostanában. Hajjaj, de mennyi!
Tudjátok, különös korban élünk. Attól válik különössé, hogy talán ez minden korok legunalmasabbika. Számunkra legalábbis. Azon keveseknek, akik az úgynevezett jóléti országok egyikében élnek, azon belül is Szentendrén, ahol mindenki kicsit művész. Művész.
Sokat töprengek ezen mostanában. Kicsit talán csalódtam is a művészetben. Járom a kiállításokat, itt Szentendrén, de máshol is az országban, és tudjátok mit látok? A semmit látom.
Elmész egy kiállításra, és köldöknéző öregek, vagy az ő köldöknéző fiaik, lányaik munkáit látod. Emberek festményeit, grafikáit, akik nem mondanak semmit, senkinek semmiről. Létezésük indokolja a művészetüket, amihez alanyi jogot követelnek maguknak. Halmokban gyűlnek a tartalmatlan munkák.
Mikor egy Galéria nyílik meg a városba egy kiállítás erejéig, arra gondolok, hogy az alkotóknak talán be kellett volna fejezniük az alkotást a szobák kifestésénél. A létrejövő munkákból alig-alig tudsz érzelmet leolvasni, vagy egyáltalán bármiféle gondolatiságot. Az már rég feloldódott a (magyar)liberalizmus meleg vizes pocsolyájában.
Nem tartom azonban hibásnak ezeket az embereket. Mint mondják, minden kornak olyan a művészete, mint amilyen a kor maga. A mi korunk ilyen. Egy önmagából kifordult, bármiféle erkölcsi vagy morális határt nélkülöző hedonista katyvasz. Az Én az első. Hogyan hibáztathatná bárki a művészeket, nihilizmusukért? Az emberek, és az ő művészetük kiüresedése, ez az amit látok.
Nem is csoda, hiszen röhejes világban élünk, ahol -elnézést a szófordulatért- de tövig ki van nyalva a seggünk. Internettel, gépekkel, Sitcomokkal, Indexponthu-val. A mi generációnknak nem volt egy valamire való küzdelme se. Nem volt háborúnk vagy rendszerváltásunk. Ezek mind a szüleink, nagyszüleink vállát nyomják. Nekünk csak egy információs forradalom jutott, amit a gép előtt görnyedve „küzdöttünk” végig. Nem csoda hogy takonyból vagyunk hát.
Sok mindent lehetne még mesélni. A lányról aki nyomasztónak tart mindenféle vallásosságot, illetve azt mikor egy munkát úgy "húznak" le, hogy az bizony kifejez egy véleményt. Hiszen a véleményeddel te befolyásolsz másokat, ezzel belelépve az ő személyi szabadságába!
Korunk művészetéről a következőképp tudnék nyilatkozni:

A pódiumon egy művész áll. Friss diplomás Képző hallgató. Gyakorlott mozdulatokkal gombolja ki nadrágját, majd húzza le a cipzárt. A nézőseregből kiválik pár ember, akik felmásznak hősünk mellé a színpadra és követik a példáját. Alig egy perc múlva 4-5 ember néz szembe a közönséggel, nadrág nélkül.
Egyszerre veszik elő a péniszüket illetve vaginájukat és nagyjából egyező ütemre maszturbálni kezdenek. A közönség tátott szájjal nézi a jelenséget. Valaki azt ordítja az első sorokban, "Művészet!". Kis idő elteltével a performerek előadásuk vége felé közelednek, ezt jelzi megfeszülő testük, és az izzadtság cseppek a homlokukon.
A férfiak egymás után ejakulálnak a közönségre, a nők sikoltoznak. Némely első sorban álló részesül az ondóból, ezek a csodálattól elájulnak a macskaköveken.
Az előadás végeztével a művészek meghajolnak és elhagyják a színpadot.

Visszatérve az okra, amiért vállaltam ezt a megnyitót. Ebben a következetességet, vagy bármiféle támpontot hiányoló őrületben, öröm valami olyasmit látni, ami képes felülemelkedni. Öröm olyan művészt látni aki képes arra, amire mostanában kevesen: fegyelmezett, átgondolt módon közölni egy tartalmat. Egy véleményt. Jó látni valakit, aki a nyeglék között hisz valamiban. Így hát megtisztelőnek érzem a feladatot, a kiállítást pedig ezennel megnyitom. Mindenki köpjön bele a másik borába. Egészségünkre!
Munkácsydíjasoknak belépni tilos!

(A kérdés nem új keletű, tavaly ugyan itt tartottam ezzel a gondolattal kapcsolatban, ajánlom mindenkinek. Mondjuk akkor azt hittem, azért érthetetlenek a munkák, mert a művészek olyan nyelven beszélnek a  közönséghez amit az nem ért. Ma már tudom, hogy azért érthetetlenek, mert valójában semmi sincs amit a művészek közölni tudnának.  

20100719

20100716

Flick galéria?!

Egy kis magyarázat. Megszerettem ezt a flickr cuccot! Felteszem rá azokat a képeket is amiket a blogra nem feltétlenül, vagy azért mert nincs hely, vagy azért mert nem tudom szépen elhelyezni vagy akármi. Ha ilyen lenne, akkor a bejegyzés alján láthatjátok majd ezt a kicsit se hivalkodó ikont:
Erre kell rákattintani jól, és egyből láthatjátok is a fotókat. Egyébként a Flick-re nagyobb méretben is kerül fel, szóval aki ingert érez arra, hogy egy egy képet pl háttérként használjon, immáron megteheti! :) Ezen kívül az oldalsávba kertül egy logo, erre is lehet kattintani nyugodtan, bármikor. 

A Herceg

...aki a Pusztán átvágva igyekszik megmenteni a Kastély fogját :)

Sandokan Tribute

20100715

Junkie XL: Beauty Never Fades (12InchCut)

Wasteland

Elhatároztam, hogy sétálok egyet. Sok lett az emberekből. Sok lett a folytonos társaságtól, a szűnni nem akaró beszédből, a zsizsegésből. Elegem lett abból, hogy nem hallom a gondolataim és, hogy igyekezek semmit se érezni, nehogy kitörjön belőlem a hiábavaló ordibálás. Fogtam hát a fényképezőm és elindultam.
A terv az volt, hogy a Püspökmajor lakótelep feletti mezőn sétálgatok majd, amit én csak Pusztának hívok. Kicsit azokra a képekre emlékeztet olykor, amiket a világvégeutánról rajzolok. A Senki földje. Wasteland. A határtalan magány birodalma. Mikor aztán odaértem, rájöttem, hogy a Wasteland nem olyan magányos mint gondoltam. Közelben lakók, bringázó gyerekek...
Szóval tovább mentem. Tovább, olyan utakra amiket már nem ismertem, mindig abba az irányba fordulva az elágazásoknál, ami jól néz ki. Lépéseim apró porfelhőket hoztak létre. A pólóm a táskámon lógott. Égetett a nap. Kicsit elkalandozva azt képzeltem, hogy elmúlt a világ. Valamerre tartok valahonnan. Nincs már senki aki megkérdezze miért, ha mégis lenne, nem emlékeznék a válaszra. Időtlen idők óta tartó bolyongás a semmiben.
Meg akartam végre szabadulni mindentől. Kiüresedni. Szerencsém volt. Egy idő után nem találkoztam emberekkel. A zajok elmaradtak mögöttem a porfelhőben - vagy a lökéshullámban. Pár eldobott zacskó és konzervdoboz, no meg az ösvény jelezte csak, hogy nincs messze a város.
Valamennyi idő után végre egy kúthoz értem. Egy régi barátom gurult éppen arra éppen akkor a bringájával. Engedett vizet, míg én kicsit megmosakodtam és ittam. Borzasztó jól esett a hideg. Ezután felhúzta bukósisakja rostélyát és gurult tovább. Hát még itt is akadnak ismerőseim...tovább mentem hát.
Egy idő után egy erdőben találtam magam. Hosszas bolyongás után találkoztam egy férfival, aki a nyugdíjas éveit tölti itt a kőhegyen. Mint mondja elege lett Pestből, a városból, a nyüzsgésből. Kiderült, hogy alig 10 percnyire vagyok a menedékháztól. Remek. Egy nagyon vékony kis ösvényre tévedtem, ami végül a meredélyhez vezetett, amin felkapaszkodva elértem a Menedékházat. Fentről láttam az egész Duna-kanyart. A piszlicsáré kis várost amit Szentendrének hívunk, a maga piszlicsáré kis gondjaival, amikhez képest az én gondjaim is igen jelentéktelenek.
Szódáztam kicsit, majd vissza indultam, ezúttal a sárga turista úton. Újra a kútnál találtam magam, ahol felvett egy hazafelé tartó autós, és visszavitt a városba.

20100713

193/200...

...ennyi pontom lett a felvételin.

A Kasély fogja

Kicsit tekintsétek úgy, mint a boszi ellensúlyozását! 

20100712

Fény

Boszi

Melindának. :) Pedig nem is boszi Ő. Őszintén szólva tombolok, hogy végre megtaláltam a megfelelő papír-típust! 

20100711

Hókuszpók kastélya

Kapcsolatunk története

Leftfield



Két szám a kilencvenes évekből, amikoris kitalálták, mitől lesz cool az elektronikus zene. Írok ezt azt sopronról is kicsit később.

Hoppá hazaértem!

Itthon vagyok. Idővel minden mesére fény derül. Akkor is ha letakartuk egy fekete kendővel!

20100704

Hoppá

Hoppá, ott figyel a saját póló, hoppá! 
A képért köszi Pierre-nek!

Datarock - The Blog

Elektródákat nyalogató, olajat izzadó sziliícium bőrű, kábelhajú, usb-faszú, monitor-fejű, wifi-agyú őrültek. Az internet-vallásban információ-ostyát szájba-streamelő véglények. Devolúció. Kötelező pixellé alakulás.

20100702

Start

Ja és még valami. Elkezdődött...

További részletek hamarosan...

20100701

Esemény-halmaz

Üresnek látom a felhős eget. A művészellátóból, az eladó lánynak meglibbenti rövid szoknyáját a szél. Besüpped a szarul lerakott hajópadló a lábam alatt anyám munkahelyén. Azt hiszem, csak a fejhallgató zsinórja csiklandozza a hasam, de odanyúlva érzem, hogy egy bogár az. Elképzelem a vevő ijedt arcát, mikor a kapunk túloldaláról látja, ahogy átnyúlok a lécek közötti lyukon. Három rántott sajt hever a tányéromon, mellé alig kaptam rizst. Kevés volt cukor, sokkal több kéne, hogy finom legyen a kávém. Egy férfi lába beakad, egy macskakőbe, így kigörgetve azt. Reszketve nézek keresztül a fekete üvegen, vajon mikor zavarják meg  parányi magányom. A mappám rettenetesen poros. Leizzadva ébredek. Marci elhúzza a hamutartót, amibe így beleesik a ráhelyezett szúnyogriasztó-spirál. Harminc forinttal olcsóbban kapok vice hátmestert. Egy öt éves lányka pálinkát kér Atillának és száz forintot fizet. Egy matricán azt olvasom: megpróbálom nem kifejezni magamat. Meleg, szénsav mentes szénsavas ásványvizet iszom. Vajon tönkrement a finom bor a szobánk melegében? Nem adok hozzájárulást. Eltűnődöm, hogy vajon aláásná e az ismeretségünk, ha pénzt kérnék a plakátért. Megtudom, hogy Michael Jackson-nak több mint 13 millió ismerőse van Facebookon. Valaki azt írja rólam, fléva gyerek vagyok. Beállítom, hogy 10:23-kor kerüljön a blogra az írás.