20100426

&?!

Néhány dolog

...szóval amire ki akarok lyukadni, hogy ezek csak gyökerek, és mi szenvedünk tőlük. Azok akik a megoldások helyett állandóan nyafognak és panaszkodnak. Akik nem képesek megoldani a problémáikat. És az a legborzasztóbb, hogy nem veszik észre, ezzel mennyi erőt kivesznek a környezetükből. Csak mondják, csak mondják, hogy jaj ez, jaj az. Legfőképp az öregek. Reggel felkelnek, és nyafogással kezdik a napot, és addig nyafognak neked, míg végül elégedetten hátradőlhetnek, hiszen látják, hogy elgyengültél te is. Ha meg nem, akkor azt mondják, nincs benned felelősség tudat. De van bazmeg, csak nem akarok állandóan kétségbeesni.
Az annyira egyszerű. El van cseszve minden! Essünk kétségbe! Egyszerűbb mint szembenézni a problémákkal. Érted mire gondolok? - fejezi be a monológot én meg csak nézek nagy szemekkel. Mikor vett közben levegőt.
Ja, persze hogy értem. Egy férfi wc-ben állunk Esernyőúrral. Épp befejeztem a mosakodást, és a kezem törölgettem érdes, újra felhasznált papír-kendőkkel, mikor belekezdett.
És tudod ez rettenetes. Csak hallgatni és hallgatni a panaszkodásukat. Elegem van a panaszkodókból. Oldják meg a problémáikat! Ne terheljék rám! Ránk!
A faterom olyan, hogy reggel felkel, ahogy mondtam, és először előhozza a politika témát. Nyíg rajta egy darabig. Mondjuk egy bő órát. Utána azért megunja. De akkor jön az új tematika, a Szentendrei állapotok. Aztán a művészet, számlák, pénzhiány, meg nem csinált munkák, a rohadt társadalom...csak mondja és mondja, és érezhetően feszültté válik, ha nem veszem fel. Ha leszarom. Mert amúgy leszarom. Oldja meg. Mind megoldjuk!
Esernyőúrra meredek. Ennél már csak tudod mi rosszabb, kedves barátom? Na mi? A panaszkodókon panaszkodni órákon át, felelem és benn hagyom a WC-ben. Oldja meg.

Mint azt tudjátok, Dharmapa barátom nemrég új blogot indított, a régit pedig törölte. Azt írta erről, hogy a blogra, mint egy mandalára tekintett, így mikor lezártnak - vagy befejezettnek? - tekintette, törölte azt.
Ezen sokat gondolkodtam. Miért tesz valaki ilyet? Egyáltalán azok, akik mandalákat készítenek, homokszemekből majd egyszerűen lesöprik hónapok munkáját...Miért?
Aztán ma megértettem. Ebéd után a húgommal beszélgettem, és közben esett le az alapvető különbség a két filozófia között. Én az egyiket Nyugatinak, de inkább Európainak nevezném, a másikat Keletinek. Biztosan tévesen nevezem meg mindkettőt, de sajnos csak ennyire futja.
Lényeg, hogy mi itt, önmagunkat a múltunk alapján határozzuk meg. A gyökereinket vizsgálva alkotunk arról képet, kik is vagyunk. A céljainkat, az életünk értelmét eszerint definiáljuk. A művészetünket az eddig elkészített munkáinkat vizsgálva próbáljuk követni.
Van egy barátom, aki kamaszkoráig visszamenőleg minden tárgyát dobozokba rendezte, megszámozta, és az egyes dobozok tartalmát lefényképezte. Így egy számítógépes adatbankban tud böngészni a múltjában. Zseniális elgondolás. Nekem eszembe se jutott ilyen módon archiválni. Én a rajzaimat egy rajzos doboznak kinevezett fekete IKEA-s tárolóban tartom, időrendben elhelyezve. Így őriztük meg a múltunkat. Így adunk segítséget ahhoz, hogy meghatározzuk identitásunkat.
Máshonnan nézve, így csak az utat kövezzük ki magunk mögött. Csak azt határozzuk meg, kik voltunk. A Mandala szerint a jelenünket csak a jelenünk vizsgálatával tudjuk meghatározni. Az amit éppen csinálunk...azok vagyunk mi. A megőrzött rajzaim...a blogom, illetve a barátom dobozai valójában azt mutatják meg, kik voltunk. Erre tulajdonképpen nem olyan nehéz rájönni. Más kérdés ezzel a gondolattal élni, ahogy Dharmapa.
Eljátszottam azzal, hogy mi van akkor ha felgyullad valami, és minden munkám elég. Beleérve a számítógépen tárolt grafikákat, rajzokat, festményeket...minden munka semmivé válik, amit létrehoztam. Mi történik? Elég a múltam. De én nem. Újra a jelenben kellene élnem. Önmagamat csak önmagam alapján tudnám meghatározni. Szabaddá és válnék egyúttal, hiszen nem lenne többé kötődésem önmagamhoz. A jelenben léteznék.
Ugyanakkor nem tudnám tűzre dobni a rajzaim, és nem tudnám törölni a blogom se, önként. Európaiként kötődöm a múltamhoz. Ez volt a rajzolás nagy tanulsága is. Nem tudtam kiradírozni azokat a vonalakat, alakokat, formákat, amiket szépnek tartottam, de helytelenek voltak. Meg kellett tanulnom nem kötődni a vonalaimhoz.
Szóval ez a mandala. A jelenben létezés. A múlt nem létezik, csak a tapasztalat, amit megszereztünk közben. Végül is ennyi.

Holnap felvételi. Pár napig nem lesz post.

20100419

Zöld | Green

Itt már jártam egyszer régebben. 

Kérdés: Milyen messze kell menned, hogy ne láss több ember, autót vagy utat?
Válasz: Nem tudsz olyan messzire menni.

Lassan lefolyik a Duna. Talán egy hatalmas lefolyónyílásba ömlik, egészen addig amíg a végén csak a kiszáradt folyómeder marad. 
Emberek futnak, kocognak mögöttem a bicikliúton. Igyekeznek teljesíteni a kitűzött célokat. Megfelelni a magukkal szemben állított elvárásoknak. 
Én, ahogy itt ülök az út szélén kőnek érzem magam. Egy mozdulatlan sziklának. 
Ma találkoztam pár régi ismerősömmel. Merre megyek, kérdezték, mondtam, hogy az erdőbe. Minek? Kíváncsi vagyok, mit találok ott. Csöves-lakot, és nevetnek kicsit. Ja, talán azt is, de mit még? Szemetet. Így van, de lesz még ott más is, nem ilyesmikre gondoltam. Na csá, és elindulok. El, egyenesen a fák közé, megtalálni valamit. 
Átverve érzem magam. Nem mondtak nekem igazat semmiről. Soha.

Egy megnyitó után | After an opening

"Apró mozdulattal pipát rajzol a noteszébe egy sör mellett ülve. Na ezen is túl vagyunk, gondolja, majd felszisszen. Basszameg! A sör kérlelhetetlenül beteríti a noteszt a rossz mozdulat után. Gyors törlőmozdulatok egy bíbor szalvétával. 
Nézi kicsit az elázott noteszt. Tulajdonképpen jót tett neki. Megvárja míg kicsit megszárad, majd elégedetten a táskájába csúsztatja a füzetet. Elgondolkodik mások állításán. Tényleg nagyon szereti a dolgok amortizálódását. De az nem igaz, hogy elősegíti. Inkább nem áll nekik ellen. Hadd történjen meg aminek meg kell. 
Befut a Kollega némi késéssel. Az ő söre is az asztalon pihen, ám az még érintetlen."
A Narancs


20100417

Soook sooook napirajz :)

Valóság(ok)

Az a baj, hogy nagyon nő a gaz. Ezt mondta ma egy kisfiú a Duna-korzón.
Sokat gondolkodom mostanában ezen a valóság dolgon. Azon, hogy létezik e objektivitás. Hogyan mondhatnánk bármire hogy objektív, ha pusztán az érzékelés által szubjektívvá lesz? Hogyan mondhatjuk, hogy bármelyikünk is objektív, ha mindannyian a magunk módján értelmezzük valóságot (vagy valóságokat, erre majd kitérek).
Azt mondjuk a fényképre, hogy objektív. Nem véletlen az objektív elnevezés a lencsékre. Persze, hogy az, de a fotó érzékelése -látása, értelmezése, feldolgozása- szubjektívvá teszi azt.
A fényképezés előtt a festők célja részben a valóság reprodukálása volt. A fotózás megjelenésével ez a cél majdnem, hogy értelmetlenné vált. Minek a valóság ilyen nemű, hosszadalmas reprodukálásával foglalkozni, ha a fényképezés századmásodpercek alatt jobb eredményt hoz. A festők a szubjektivitás felé fordultak. A valóságnak egy vállaltan egyéni, belső értelmezésének reprodukálása lett a cél. Az impresszió, a benyomás lefestése. Az absztrahálás, ahol a látott valóság keveredik a belső valósággal.
A fényképezéssel érzékelt-valóság-hű képeket tudtunk létrehozni. A színes, majd digitális filmmel a reprodukció egyre pontosabb lett. Ezt azonban egy sokkal érdekesebb forradalom követte. A trükkfelvétel fogalma. A reprodukált valóságot megtanultuk „kiegészíteni” ezzel más valóságokat hozva létre. Később, a CGI korában, a számítógépekkel „üres papírból” képesek vagyunk teljesen új valóságokat alkotni. Ezek nem olyan belső valóságok, amiket a festők, a szürrealisták, megmutattak. Ezek hihetőbb világok. Nem lehet őket megkülönböztetni a reprodukcióktól.
Terry Gilliam ezt mondta Philip K. Dickről:
Egy apró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe, aki már elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban. Emlékezzetek: Philip K Dick járt ott legelőször.
Mit jelent ez? Miért mondja, hogy valóságok? Miért mondom én ennyit, hogy valóságokat alkotunk? Hiszem a film, a fotó...a festészet csak illúzió.
Más szemmel nézve azonban az illúzió pont olyan valóságos mint a megtapasztalt univerzum. Például Te valóban olvastad a könyvet, láttad a filmet. A -tulajdonképpen- virtuális valóságban megtapasztalt események ugyan úgy építik a világodat. Ugyan úgy részeivé lesznek a annak a világnak amiben Te élsz. A hatások megmutatkoznak majd a szubjektív valóságodban. Megváltoztathatják az életed. Hogy lehetne ennél valóságosabb bármi? „Azóta más szemmel látom a világot”, mondod egy számodra jó könyv után.
Végső soron minden szubjektív. Az élet maga egy szubjektív tér. Minden eleme olyan, amilyennek csak Te látod az univerzumban. A valóság amiben élsz végső soron a Te valóságod. Olyan, amilyennek Te látod, de inkább azt mondanám, amilyennek látni akarod. Ez igaz magára az időre is. Egy korábbi bejegyzésben írtam erről nemrég.
Sokan mondják, hogy kicseszett velük a világ, vagy vagy épp ellenkezőleg, elképesztően szerencsések. A megközelítés: a világ viszonya velem. Amit a világ csinál velem. Szerintem ez nem ennyire egyszerű.
A kérdés az, hogy én mit csinálok a világgal. Hogyan értelmezem? Kár nagyvonalú kijelentéseket tenni arról, milyen velünk a világ.
A kérdés, hogy mit akarunk látni belőle. Ha szimbólumokat keresünk benne, biztosan találunk. Ha az anyagot, a materializmust, akkor szintúgy. Mindannyian másik világban élünk. Ez egyébként ad némi mozgásteret. Tulajdonképpen mit is akarok csinálni a világgal?

Egy régebbi írás, ami témába vág:
Három opció lehet:
1. Kezdek becsavarodni.
2. Túls sok kávét ittam
3. Értelmes dolgon pörög az agyam.
A koffein marja belülről a szemgolyóm...mindjárt felgyulladnak és kiesnek a helyükről. Az összefüggéstelen zajok homogén káoszba olvadnak. A valóság összemosódik, katyvasz. Minden folyik az én valóságomban. Csepereg akár a mozdulatlan üveg.
A valóság maga egészen a rejtett szövetekig cseppfolyóssá vált. Minden fluid. Alakok, nevek, hangok mosódtak áttekinthetetlen masszává. A kétes igazságok kicsorognak az ujjaim közül. Mintha ott se lettek volna. Maradékul csak összeszáradt, megkeményedett részeke hagynak. Mindent átható fluiditás. A világ pulzáló, lüktető élő anyag.
Hiszek abban, hogy egyetlen valóságot tudok megtapasztalni, a magamét. Azt, hogy mindannyiunknak külön valósága van. Ismeretlen, senki földje az a hely, ahol ti éltek, számomra.
Miért esik ma az eső? Azért mert meghalt a demokrácia a zsarnok Fidesz győzelmével, és Magyarországnak vége? Vagy mert a rablóbandát egy életre eltakarították Magyarországról, és most egy emberként sír fel az álságos baloldal?
Stream your life...


Lámpást adott kezembe az Úr


Lámpást adott kezembe az Úr Szentendrén. Mármint utcai álló lámpát. Igen olyan nagyot. Na jó igazából nem a kezembe, de ha akarnám -és elbírnám- a kezembe vehetném. Mint azok akik ezt lehetővé tették. Azok a jól nevelt kortársaim, akik úgy döntöttek, a Nép egy mozdítható utcai lámpát akar. Ezt a vélt vagy valós vágyat teljesítendő, simán kidöntötték ezt a póznát. Az út közepére, hogy ha esetleg valakinek kéne, akkor szem előtt legyen. Biztos ami biztos.
A helyszínre kiérkező rendőrök galád módon félre tették a megrongált póznát, hogy ne menjenek neki az autók. Az ELMŰ szétteszi a kezét és azt mondja, a lámpa a város tulajdona, szóval önkormányzati az ügy. Kíváncsi vagyok, hogy az adott esetben elszakadó elektromos vezeték által szénné rázott városlakót ez mennyire érdekli.
Szóval a helyzet kellemetlen. A Nép akart a Szervnek feszül. A kidöntött lámpa vajon csak egyszeri eset, vagy apró városunkat elözönlő gyökérség-hullám első jele?

TrúMinionok #32: Az Objektivitás

Nuit Blanche


Nuit Blanche from Spy Films on Vimeo.

Színtiszta zsenialitás. Lesz nemsokára erről egy írás.

20100416

Egy katona... | Solider

A tegnap búcsúztatott fő-fő katona valahogy így nézett ki. Talán kicsit kedvesebben :)

Amúgy azon gondolkodtam, hogy fura egy kicsit a hozzáállásunk a katonákhoz. Amikor azt mondom, katona, akkor mindenkinek a háború jut az eszébe. A kopasz bőrnyakú, aki itt-ott terroristákra lövöldözik, majd nyugdíjazása után piros fejkendőben kubai kormányokat buktat meg, diktátorokat öldös stb.
Aztán páran a harcban megrokkant lelkű második világháborús jenkikre gondolnak, akik itt-ott feltűntek a partraszálláskor, rendezett vérfürdőben.
A szélsőséges anti-militaristák terminátorokat látnak bennük. Olyat is hallottam, hogy a katona nem más, mint ölésre kiképezett gyilkológép. Az, hogy ezt tanulási lehetőségekkel -úgy tudom a katonáknak finanszírozzák az egyetemi tanulmányait!- szépítgetik, nem változtat a tényen. Ezek robotok, akik lőnek.
Érdekes, hogy ezek a robotok gyönyörűen fújták tegnap a Szózatot. Na szóval arra jutottam, hogy kicsit torz, szélsőséges a hozzáállás ezekhez az emberekhez.
Mert tulajdonképpen katonák azok is, akik árvízkor homokzsákot pakolnak. Levezénylik az evakuációt és segélycsomagokat visznek a katasztrófa sújtotta területekre. Akik kézben tartják azokat a helyzeteket, amiket egy rendőr, tűzoltó vagy mentős nem tud.
Mindezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a katonaságnak semmi köze a háborúkhoz. De azt is észre kell venni, hogy messze nem csak arról szól. Tudjátok nagyon jól, vagy ha nem, akkor most mondom, hogy baromságnak tartom a háborúsdit. Nem tartom azonban kisebb baromságnak azt se, ha a katonákról csak a háború jut eszünkbe. Mindegy, ez csak eszembe jutott a tegnapi cucc után.

Apró képek, Plakát

Mindenkit szeretettel várunk!

Egy reggeli mellett

Mit jelent a boldogság? Mármint kinek mit?
Tegnap reggel vettem hat darab szürke papírt, okulva a tapasztalatokból, melyek szerint a szürke papír királyság! Na mindegy. A boltban találkoztam Jorgosszal.
Beszélgettünk kicsit.
Nincs már valóság. Soha nem is volt, mondja, én meg egyet értek vele. Szubjektivitás van. Az ókori görögök például, meséli Jorgosz, azzal versenyeztek, hogy melyikük tud szebb vonalat húzni. Egyszerű, egyenes vonalat.
Szerintem a rajz maga is a szubjektivitás. Az eszközök -rajzi, és anyagi- meghatározzák a képed, ami így egy egy egyéni valóság-értelmezéssé lesz.
A földhivatal épülete kinek-kinek ocsmány, vakolatlan rettenet. Másnak szépség, rusztikus kincs, amit nem szabad megváltoztatni.
Ja, mondom neki, nem is volt soha valóság, hovatovább lecsengett téma.
Ma mikor a papírral kísérleteztem a gépen gondban voltam a színekkel. A papír színe ugyebár szürke, ami egyébként nincs a "valóságban". Az, hogy milyen színűnek tűnik függ attól, hogy honnan nézed, milyen reflexet vetülnek rá, stb. Mikor azonban beszkenneled, a papír steril, fehér fényt kap. A monitoron láthatod hát a papír "valódi" színét, ami tényleg szürke, de az a szemnek kellemetlen. Nem tűnik "valóságosnak". Ahhoz hogy a papír-szerű hatást elérjem, a szkennelt képet narancssárgával kellett elszíneznem. Ettől lett valósághű.
Ez azért érdekes, mert eszerint valós a kép akkor lesz, ha szubjektívvá teszem. Az impresszionisták is valami ilyesmit vallottak. Ami érdekes, mert elvileg az objektív képet mondjuk valóságosnak.
Szóval rájöttem, csak szubjektivitás van. Az objektivitás, az általános valóság kifejezések értelmetlenek.
Na de ki mikor boldog?
Miután Jorgosszal dumáltam, elmentem reggelizni. Ettem 2 pizzás csigát és ittam egy tejeskávét. Elnyammogtam, eliszogattam, és közben az új papírjaimat nézegettem, meg ezt a szöveget írtam le a noteszembe. Ebbe a szép fekete Moleskine-be.
Ezek mind jelentéktelen dolgok, de innen nézve, az én valóságomban a boldog élet alappillérei. Ja, amúgy meg:
A grafikus az, aki képeit úgy hozza létre, hogy a lehető legtöbb ember szubjektivitására rímeljen. A legtöbb valóságban értelmezhető legyen, nagyjából ugyan azt jelentse több különböző nézőnek is. Ettől nem válik objektívvá persze. Ettől lesz egyfajta közösségi szubjektivitássá.
A képzőművész az, aki a munkáját úgy hozza létre, hogy az csak az ő valóságával, az ő szubjektivitásával egyezzen. A többiek a saját valóságukba beemelve úgy értelmezik, ahogy akarják.

Egy katona búcsúztatása



20100415

TrúMinionok #31: Kísérlet

Na most arra voltam kíváncsi, hogy meg tudom e csinálni gépen azt amit kézzel. Tudom e szimulálni a papírt, ragasztást, fehér tollat, filcet, stb. A kísérlet sikerességét ítéljétek meg ti. Szerintem sikerült.

Szürke papír | Grey paper

Rajzolva, tussal, fehér-tollal, szürke filccel, szürke papírra, kivágva, ragasztva, beleírva, -majd géppel kitörölve,újraírva- szkennelve, posztolva. Tudjátok mekkora királyság a szürke papír? Tudjátok ti azt? Na hát próbáljátok ki. Szürke papír! Úgy értem SZÜRKE PAPÍR!Bah amúgy meg felkeltem ötkor, és nem tudtam visszaaludni, mert a fenti kép kavargott a fejemben. Így hát megrajzoltam, most már fél hét van, innentől meg kár visszafeküdni. Ja és, hogy el ne felejtsem: SZÜRKE PAPÍR!
**
Érdekes élményem volt amúgy. Álltam a mikró előtt...figyeltem a lassan körbe forgó bögrémet...az univerzum meg azt mondta „Állj!”. Érted, csak így. Nem mintha mérges lennék rá vagy valami. Érted Ő az univerzum, de azt mondani, hogy „Állj!”. Csak így.
Úgy értem mondjuk szupernóva vagy, esetleg napkitörés. Orgazmusod van. Karambolozol, sírsz, pizzát eszel. És akkor jön az univerzum, és azt mondja „Állj!”.
Jó mondjuk én éppen nem csináltam semmi lényegeset. Kávét melengettem. Illetve a mikró melengetett. Na de például tuti, hogy neki szar lehet egy ilyen „Állj!”, éppen a kellős közepén a feladatnak.
Szóval megállt az univerzum. Éreztem, az idő múlásának nem-érzését. Kellemes dolog. Aztán mintha mi se történt volna, minden ment tovább a maga medrében.
Rápillantottam a mikró számlapjára, ami szerint negyven másodper telt el. Húsz volt még hátra a kávéig.
Ezt meg azért jobb Flac-ban hallgatni. Csak, hogy tudjátok. Cinematic Orchestra - Dawn

20100414

Esszencia mondat

A mondat ami tökéletesen kifejezi életem jelenlegi állapotának esszenciáját:
"Nem tudod hol van az a jó kis fésűd, amivel olyan jól ki tudom fésülni a hajamat?"

...és ez elhangzott. Nem én találtam ki. Másnak is van esetleg ilyen mondata? Kíváncsian várom. 

Nyam nyam

20100411

TrúMinionok #30: Freud

Na és itt van a 30. Ezt eredetileg nem akartam blogra tenni, de aztán végülis... :) De mára ennyi, ígérem!!!!

TrúMinionok #29: Újonnan érkezők

TrúMinionok #28: Felvételi

Az jött be amire számítottam. Nem vettek fel az iparra, pontosan azért nem, amiért gondoltam, hogy nem fognak. Szóval most előre, Sopronba! :)
Egyébiránt a kreatív-tertvezési feladat alkalmat adott arra, hogy játsszak egy kicsit a formákkal! Képzeljétek, minionokat FESTETTEM! Ajánlom őket figyelmetekbe!
Amúgy a feladat-kifejezés az "uniform" volt. Erre kellett valamilyen illusztrációt csinálni. Azokat amiket beadtam sajnos nem tudom -még- megmutatni, addig érjétek be a be nem adottakkal:
Egyszerűsítettem kicsit az alakjukat meg minden. Ez főleg a bal oldalin látszik. A cél, hogy a személyiségüket minimális változtatásokkal lehessen kifejezni. Mondjuk ettől még nem fogom így rajzolni őket, de a festés dolgon komolyan elgondolkodtam. Sokkal nagyobb "kaland" így megcsinálni őket, mint simán, géppel, még ha hosszadalmasabb is. 

20100408

Egy marha jó reklám

Na ez egy jó kampány. ha focirajongó lennék, nem innék mást mosantól, mint Heinekent.

Fater kiállítása

Erről normális esetben nem írnék külön bejegyzést, de a meghívó-képet ajánlom figyelmetekbe. Nagyon nagyon de nagyon büszke vagyok rá ^^ A kiállítás címe "Apró Képek", hogy mindenki értse az összefüggést. BTW, a meghívó többi része:

A pohár rövid meséje | Short tale of the paper cup

Miről mesél egy McDonald's-os pohár, a Margit hídon, egy összefirkált széken ottfelejtve?
Az öreg hölgyről, például, aki nagyon le akar ülni a székre. Egyik lábáról a másikra áll, tanácstalanul bámul pohárra. Figyeli, méregeti, de nem tudja összeszedni a bátorságát arra, hogy levegye kialakult helyéről a papír-korsót. Végül állva várja meg a zörögve megérkező HÉV-et.
Mesél azokról az emberekről, akik ottfelejtették. A McDonald's-ból kiáramló, tarka ruházatú, szürke emberekről, akik nem dobták ki hősünket a két székre lévő szemetesbe.
Mesél rólam is. Arról, hogy fotózgattam innen-onnan, állítgattam, ha kellett kicsit elhelyeztem. Mesél arról a két nőről akik összeszedve bátorságukat, megszólítottak.
Megkérdezhetem mit csinálsz? Persze, felelem, egy papírpoharat fényképezek egy összefirkált széken. Azt látom, de miért? Én pedig elmagyarázom neki miért. Mosolyognak.
Megérkeznek Pierrék is, mit csinálsz, kérdezik. A pohár még a széken van. Elmesélem mit csinálok, Pierre pedig „demonstrálandó” leveszi a poharat a székről és leül a helyére. Beszélünk, majd mikor befut a következő HÉV egy emberként indulunk el. Dani, a rasta hajú sárc aki velük érkezett, visszaszalad, és a földre tett poharat a kukába dobja. Így végül az eljut arra a helyre, ahol már senkinek nem szúr szemet. Elszégyenlem magam.