20100228

Egy boldog Faun | An happy Pan

01

Érdekes helyen jártam álmomban. A házunk előtt álltam az öcsémmel. Bokáig érő hó mindenhol. Egyszer csak begördült egy nagy fekete autó a szomszéd ház parkolójába. Majd a kocsiból kiszállt Medgyessy Péter. Fekete öltönyt viselt és felöltőt. Távolról egyenes tartású férfinak tűnt, de ahogy közelebb került hozzánk, fáradtnak és elgyötörtnek látszott. Odamentem hozzá, hogy beszélgessek vele. Eszembe jutott, hogy fotót kéne róla csinálnom, de a fényképezőm benn volt a házban. Eleinte be akartam küldeni Domót, hogy hozza ki, de aztán rájöttem, hogy azzal megtörném ezt az egyedi pillanatot.
Beszélgetésbe elegyedtem ezzel az ex-kormányfővel. Kérdezgettem, de hümmögésen kívül nem nagyon adott válaszokat. Először valamiért azt gondoltam, hogy ő volt annyit az elnöki székben mint Gyurcsány Ferenc, de persze utána helyesbítettem. Javasoltam, hogy menjünk el sétálni.
Arról beszélgettem vele, hogy neki, mint volt elnöknek, milyen érzés az, hogy a pártjára, a személyére úgy tekint a többség mint egy nagyon rossz viccre. Azt felelte, hogy ez azért van, mert az emberek hajlamosak nem utánanézni a dolgoknak. Így amit mondanak és gondolnak általában felületes. Nem ismerik a valóságot. Aztán felajánlotta, hogy inkább tegeződjünk. Mintha vívódott volna, mint mondhat el és mit nem. Pedig mind a ketten tudtuk, hogy a világnak már vége van. Itt már nincsenek kormányok, nincsenek médiák és uralkodás. Itt csak emberek vannak, semmi más.
Sétáltunk a hóban. Elmentünk egy asztal mellett. Pontosan olyan volt, mint amilyen a kiállítás megnyitókon lévő asztalok. Rajta két nagy, érintetlen tégely gyümölcslé, amit folyamatosan kevert egy lapát. Mint a gyümölcslé automatákban. Az asztalon érintetlen poharak, bennük víz, mellettük pedig vizeskancsó. Alkohol semmi. Csak a vörösbor foltok a fehér terítőn. Az összes tárgyat vékony rétegben frissen hullott hó borította. Ahogy elsétáltunk az asztal mellett, elvettem egy pohár vizet, és megittam, majd a poharat eldobtam. Medgyessy némán vívódott. Vajon elmondhatja e egy elmúlt ország, elmúl államának, elmúlt pártjáról szóló titkait, vagy nem? Valószínűleg arra jutott, hogy nem. Aztán felébredtem. 

Sose álmodtam még politikussal.

A rajz majd tökjó lesz, most még félkész. 

20100227

Jade - Misirlou (Bootleg mix)

Aki fürge, letöltheti a számot empéháromban INNEN. Vigyázat, összesen 10-szer letölthető, és csak hatvan napig...szóval siessetek! :) A számhoz nem fűznék kommentárt. Aki érti miért van itt, annak minek, aki meg nem érti, annak tökmindegy lenne egyébként is.

20100226

Mese a vízről | Tale about water

01 02

Így készült: Behavazva

Egy kis méking-of a Szeviblogon. Akit érdekel hogy csináltam a havas címoldalt, nézze meg. Elég részletes leírás lett. Na és most vissza Hungáriára!

20100225

Egy kis áldozat Brizsitért | A small sacrifice for Birzsit

- Miért nem vitted le a macskát orvoshoz meg az Erikához? Meg le kellett volna hoznod az adószámod is!
- Anya…váfj, figyelj…
- De most jól kiszúrtál magaddal. Rohangászni kell egy csomót. Én nem fogom felhívni az Erikát, hogy miért nem mentél el a megbeszélt időpontra. Csak azt nem értem, ha apád adja a számlát, akkor miért a te adószámod kell
- De várj már…
- Mindegy, az adókártyád lenn van egy piros vagy fehér mappában. Az van ráírva, hogy családi iratok, gyere le, és ne felejtsd el lehozni. Majd innen beszélsz az állatorvossal meg az Erikával.
- Igazából azért nem jöttem, mert Isteni jelet kaptam, és egész délelőtt rajzoltam.
-  Le kell hozni a macskát az orvoshoz, és te Isteni jelekkel foglalkozol?!
- Háttő..igen.
- Mindegy, gyere le, és hozd az adószámod. De apád is hibás mert nem figyelt! Azért vittem fel neked kávét, hogy el ne aludj, hogy időben el tudj indulni. Szia.
Majd leteszi a telefont.
A Brizsitről rajzolt képregény első két oldala közel tökéletes lett.

Vázlatok a Hungáriához

vazlat01_DSC6311 _DSC6318 _DSC6317

Hungária

El is felejtettem milyen ez. Kávétól felfűtve, a legelcseszettebb lemezem hallgatni – Toshinori Kondo, Eraldo Bernocchi és Bill Laswell, Charged nevű mesterművét! – és felfirkálni ezeket a visszataszító figurákat. Öcsém szerin unwise dolog, hogy felírtam, készül a Hungária 2. része, de basszus annyira belelendültem…igazából készül mellette a 3. is. Elmagyarázom.
Megkértem öcsémet, hogy írjon egy történetet. Csinálja is, nagyon jó lesz. Imádom. Ez adni fog majd egy kis betekintést a hajó múltjába. Abba, hogy végül is kik ők, miért indultak el…ilyesmi. Ámde én magam is dolgozom egy történeten. Egy rövidebb kis szösszenet lesz majd, a Brizsit nevű hölgyről. Szóval végül is nem két könyv készül, inkább másfél. De imádni fogjátok.01 02 Első körben elhagytam azt a rajzstílust amit az előzőnél megszokhattatok. Apropó. Aki nem tudná, van egy képregényem. A Montázsban állítottam ki, még októberben. Ide még nem került fel. Ezen most változtatunk. Szóval. Rajzstílus.03 04 Mint néhányan tudják, imádok egy bizonyos Ben Templesmith nevű képregény rajzost. Az amit a Hungáriában produkáltam ha nem is reprodukciója az ő rajzi világának, de a hatás nagyon erősen érezhető. Ez pedig szar.  05 06 Annak idején mikor rajzolgatni kezdtem, gyűlöltem a tussal, vékony tollakkal rajzolt, kontúros rajzokat. Ennek az volt az oka, hogy én, ha ki akartam húzni a saját rajzaim, azok mindig szarabbak lettek, mint az eredeti grafit rajzok. Ennek talán az az oka, hogy a grafitrajzaim sokkal vázlatosabbak, mozgalmasabbak…élettelibbek mint a tussal kihúzott rajzocskák. Ugyanakkor meg akartam tanulni tollal rajzolni, így jött Ben Templesmith, aki megmutatta, hogy lehet azt jól csinálni. Ezt követte durván egy évem, ami alatt tanulmányoztam a körvonalas rajzokat. Nagy élvezettel persze. Egyébként a folyamat, minnyá mutatom, ITT kezdődött. 07 08 A dolognak persze az volt az oka, hogy végre megtaláljam a módját, hogy a saját rajzaimat értelmesen gondolhassam tovább gépen. Azonban én alapból grafittal szeretek rajzolni. Már-már elfelejtettem mennyire. Szóval az új Hungária grafitrajzokból fog állni, amikre ráfestettem vízzel higított tussal, majd azokat nyesztetem gépen. Kurvajólfognézki.09

20100224

Rejtvény | Puzzle

Na aki kitalálja minek készül ez a pár rajz, az kap egy csokit. Ha nem találja ki senki, akkor a többiek se tudják meg, mi lesz ez. Egy kicsit segítek: Második rész…_DSC6299

20100223

Mindennapi Szájensz-fiksön III. | Everyday Sci-fi III.

Próbáltatok már illatot megfogalmazni? Valahol azt hallottam, hogy az emberi emlékezés csúcsa az, hogy  az illatokat képes megjegyezni. Egy annyira tünékeny, ideiglenes…illúzió szerű dolgot rögzíteni, mint egy illat. _DSC6149 Szerettem volna írni erről az előzőben egy kicsit, de valahogy nem. Egyfelől mert az illatról nagyon közeli, nagyon saját érzések jutnak eszembe. Olyasmik, amiket nem biztos hogy megfelelően le tudnék írni. Nincs rá eszközöm és igazából nem is nagyon szeretném. Az illatok csak az én illataim. _DSC6147 A nagyszerű írók biztos tudnak rá megfelelő hasonlatokat, jelzőket stb. Ugyanakkor azt gondolom, ha leírod, hogy olyan az illata mint a száraz vörösbornak, akkor tuti, hogy ahány ember, annyiféle illat “képe” jelenik meg a fejekben.
Nekem az illat kép. Kép egy zsömléről. Egy bögre kávéról. A beáradó napfényről. Egy ledobott törölközőről. Otthagyott papucsról. Egy hűvöstől enyhén libabőrös bőrfelületről…ezek a reggel illatai. És még sok minden más. Ezt hívják egyébként szinesztéziának? Képeket hallani, illatokat látni, hangokat érezni a szánkban…na mindegy.
Aztán hazajöttem. Nem is tudom…átmentem pesten, de most valahogy nem volt olyan borzasztó. Elkísérek hazáig a Tőle hozott illatok. _DSC6142Hát ez történt…

Mindennapi Szájensz-fiksön II. | Everyday sci-fi II.

Kicsit úgy érzem magam mint egy szárnyait bontogató madár. Nem is. Mint egy betonba csapódott, szárnyait Újra bontogató madár. Mondjuk egy holló. Az király madár, azért. Mindegy.

_DSC6122

Bocs a lehúzásért. Megmagyarázom. Alapvetően utálok Pestre menni, nem győzök eleget nyafogni miatta. Erre azt mondja Bozsó barátom, hogy ez a szentendrei lokálpatriotizmus egyik mellékhatása. A túlzott pest-undor. Mit mondjak, így van. De tényleg, a macskakövek és művészek városából, amit sokan csak “ékszerdoboznak” neveznek, elmenni egy teknőbe! Teknő, ahol összegyűlik mind az a szemét amit az emberek odavisznek az ország különböző pontjaiból. Ahhoz, hogy én betegyem oda a lábam, komoly indok kell. Ahhoz, hogy zokszó, kérdések vagy előzetes nyafogás nélkül vállalkozzak a nagy lélek-utazásra. A pestnek nevezett – kiásott, elmocsarasított, majd lecsapolt, újra kiásott, végül pedig felsózott és elátkozott – helyre, csupán egy ok elégséges. Ez pedig a már említett rózsaszirom érzés. Úgy végigmenni a városban, hogy előre örülök, hiszen az út végén öröm vár. Majdnem olyan mint a Mordor-túra Frodóéknak. Tudták, hogy szar út lesz, de a cél mámorító ígérete elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy végigjárják a fekete földet. Bocsi az ilyen összevissza szövegekért. Tudjátok, szárnyait újra bontogató holló, akinek csókolommal köszönnek.
Szóval a rózsák.

_DSC5897

   A különböző valóságokat vizsgálva arra jutottam, hogy ha a gondolat nem lenne elég kétértelmű, akkor is van még pár plusz értelem. Vegyük például az én valóságaimat. Az egyik nyilván az a túlélésre berendezkedett énem valósága, aki igyekszik úgy keresztüljutni a Városon, hogy elzárja az elméjét attól a fertőtől amit az aluljárókban lát. Ez többé kevésbé sikerül, bár az a helyzet, hogy túl kíváncsi vagyok. Ez Pesten nem mindig jó.
Ugyanakkor a pajzsok leesnek, mikor a mozdonyvezető a tőle telhető leggépiesebb hangon bemondja, hogy Füzesabony állomás közeledik.
Füzesabony ugyanis afféle vízválasztó. Az első, és egyetlen megálló Budapest és Miskolc között. Jó érzés oda érni. Onnan talán max ha fél óra választ el Melindától. Készülődni kezdek, pakolgatok, csomagolok…gyorsan megmosakszom kicsit mielőtt leszállnék…rendben van e minden, mennyire nézek ki bénán, mennyire ügyesen válogattam össze a ruháim abból a kevésből, ami épp ki van mosva stb. Ez egy szertartás. Azért kell, hogy mikor leszállok a vonatról, a tőlem telhető legmagabiztosabban tegyem ezt. Az ember mégse mutatkozhat bénán az Őrangyala előtt nem? Na ugye, hogy nem :)
És akkor semmivé foszlik Pest. Az a valóság egyszerűen…leesik a térképről. Mintha rajta se lett volna soha. Találó a könyv címe, amit Melindától kaptam ajándékba: Pihlip K Dick: Csúszkáló valóságok. Hát pont így.
Kicsúszik a Pest nevű fogalom, a város egész Ideája a valóságomból, és ez lesz minden világok legjobbika. Csak így simán.

**

_DSC5879

Megvakulok mikor átjárja a majdnem vörös, de inkább barack szín szobáját a tűző reggeli napfény. Mikor a redőny, sajátos hangot hallatva felcsúszik, jelezve, hogy elkezdődött a Nap. Szeretem az ilyenkor ellopott puszikat. Szeretem mikor kiflit eszünk, és az anyukája kávét főz…arról beszélgetünk, hogy “miújság”. Szeretem, mikor mondok valamit náluk, és összemosolygunk, mi ketten, mert Meli olyat is tud, amit senki más. Szeretem azt is mikor kellemetlen helyzetbe hozom azzal, hogy kinevetek mindent ami történik, legyen az bármilyen. Rám szól, hogy milyen vagyok már, de mind a ketten pontosan tudjuk, hogy ez is része a játéknak. Mintha kergetőznénk egy kertben. Két fény-pötty, keresztbe kasul az indák és növények között. Hiába hívják Miskolcot Acél városnak, én mégis pillekönnyűnek érzek benne minden egyes pillanatot. Azt is mikor csalok malomban és ötleadásban. Pedig nem is csalok. Néha azért győzedelmeskedik az igazság, és olyankor nagyon szokott örülni. És én is. Meg azok akik csúnyán beszélnek a lányok előtt…na azok…játék minden.

_DSC6157

Ő Zina, én pedig Emmanuel. Ő a Tündér, én pedig a másik fele. Ketten teremtjük magunk köré a valóságot, minden pillanatban. Philip K Dick valami olyasmit ír erről, hogy ez a fajta valóság olyan, mint a lehelet. Létezik addig, amíg van ki lélegezzen. Mi kapkodjuk a levegőt. Táncolunk a párában. Minden csupa fény. Akkor is ha töksötét van, hideg, és térdig járjuk a lábunk, kocsonyára vadászva. Kowa koncerten ugrálni a sárban-hóban…egy ordibálós metálrocker párszor meglökött minket, majd olyan alázattal és együttérzéssel kért tőlem elnézést érte, mint előtte senki. Összepacsizunk, vagy mi az amikor nem kezet fogsz, hanem így tovább szorítjátok egymás tenyerét. Melinda megkérdezi, hogy ki az új barátom.
Tanulunk. Mind a ketten tanulunk. Úgy érzem, mintha még mindig általános iskolás lennék, és az összes ismeretem az ABC-ből az “Aa-Áá” betűkig terjedne. Jaj de nagyon ásítottam az imént. Minden olyan…jó. Egyszerűen csak jó.
Mindent elölről kell tanulni. Egy újabb valóságban. Ja és az a legjobb, hogy mindketten nevetünk a végén. :)

_DSC6162

20100222

Mindennapi Szájensz-fiksön I. | Everyday sci-fi I.

Tudjátok Melindához utazni nekem mindig elég ambivalens dolog. Úgy értem a kontraszt az utazás folyamata, és az ottlét között. Gondoljátok csak végig. Baromi egyszerű.
Oké-oké persze, a Mennyországba a Poklon keresztül vezet az út, ismeri mindenki a tanmesét, de azért mégis… a Poklon még csak csak, de Budapesten? BUDAPESTEN?! Elhagyni Szentendrét egy HÉV-en talán beleférne. A kolerás-leprás metrón ülni még elmondható egy alternatív valóságnak, amiről teszem azt nem veszek tudomást.
Mondjuk behelyettesítem az embereket. Illetve nem behelyettesítem, ez így nem igaz. Mondjuk, hogy azalatt a tíz perc alatt amíg velük utazom, megpróbálom kitalálni, hogy milyen életük lehet, hogy az ő valóságuk milyen. Miben tér el az enyémtől…mi töltheti ki az életüket.
Mostanában ezen gondolkodom. Az alternatív létezéseken. Erről írtam is. Phil-nek több regényre is futotta a gondolatból – Figyel az ég, Csordulj könnyem, mondja a rendőr. Ubik, Álmodnak e az androidok elektornikus bárányokkal?

_DSC6115

Nem újkeletü gondolat embertársaink valóságain töprengeni. Sőt, annál sokkal összetettebb, mint, hogy egy nyúlfarknyi bejegyzés bevezetésében boncolgassam. Mindenesetre értékesebb, de legalábbis meditatívabb dolog egy szemben ülő férfi életét magunkban lepörgetni, mint kiborulni azon, hogy összevizeli magát a metrón. Mindegy igazából. Szóval ezt még túlélem.
Azért, mert tudom, hogy felülök egy egészen kényelmes InterCity másod-osztályára, és nem kevesebb mint két óra múlva azt érzem majd, hogy rózsaszirmok fognak közre, és szerető melegségükben elmerülve megértem, hogy mindez része a világ tökéletességének. Ez minden világok legjobbika.

_DSC6116

Nade, hogy az IC-n egy pénztáros hülyesége miatt megbüntetnek, ráadásul az egész vonat bűzlik egy elcseszett szellőztető rendszer miatt, és még én érezzem magam rosszul, mert nem kaptam helyjegyet. Na szóval azért srácok… Következzen hát egy régebben írt kis szemelvény egy másik utazásról, ugyan ahhoz a célhoz:

_DSC6121

Út

“Lekésni egy vonatot rettenetes érzés. Főleg mert az ember általában nem vallja be magának. Az utolsó utáni másodpercig reménykedik, hogy eléri. Ez történik most is. Állok a metrón és reménykedem. Abban, hogy késve érkezik a Keletibe a vonatom, tehát késve indul el, én pedig még éppen el fogom érni.
Pedig hát általában az ember előre tudja, hogy nem fog összejönni. Már akkor mikor leszáll a metróról a Batthyányin. De inkább mikor a Hév lassabban indul a kelleténél Szentendréről. Mikor a lejutás a Szamárhegyről nehezebb, a hó miatt, mit szokott.
De persze a remény mindig erősebb a racionalitásnál. Hiába tudom előre, mi fog történni, rohanok, keresztül a metróállomáson, fel a mozgólépcsőn, át a rohadó pályaudvaron, hogy aztán elmondhassa a jegypénztáros: az ő óráján már negyven van, az a vonat harmincháromkor elment. Ennyi. Hiába a remény, a valóság cinikus marad. Legalábbis az én valóságom néha mindenképp. Még ha ilyen szép noteszbe is írok róla. Persze nem mindig van ez így.
A történetnek nincs tanulsága. Hacsak, hogy a remény hal meg utoljára. Ez pedig bármennyire közhely, rohadtul igaz.”

_DSC5870

“Hóborította szellem állomáson zakatol át a vonat. Mindenfelé havat látok. A jeges takaró kéken derengve lepi be a világot, amíg a szem ellát. Leszáll az este. Narancsszín pislogó fények szegélyezik a horizontot, mikor elalszom.
A kavargó álomban arctalan barátok jelennek meg. Felriadok, mielőtt az alakok megkaphatnák arcukat.
Füzesabony. Emberek toporognak a hóban. Sípol valaki, a szerelvény nagyot nyögve elindul, én meg kábán visszahívó sms-t küldök. Tényleg iszonyú fellengzősen írok.”

“A kinti sötétség miatt a ablakon kinézve a benti világ tükörképét látom. A Bent néz vissza rám.
Lassan öltözködni kezdenek az emberek, ahogy közelebb érünk Miskolchoz. Vajon a tükörképünk be- vagy kiszáll a kocsiból?”

2010-02-03

01

Folyt. köv!

20100220

Némiképp

Némán suhan a miskolci MVK papírmasé villamosa a számára kirótt pályán, keresztül a fénykép falú panelházak erdején... Ja amúgy azt tudtátok, hogy a Photoshop 20 éves lett nemrég?
Azt vágjátok, hogy most, miután leszedtem a címoldalakat, a blogarchívum legördülő-szarjai megint működnek? :O

20100219

Egy kis magyarázat

Nos tehát. Elindult az a blog is. Biztos észrevettétek, hogy valahogy, olyan szellősebb lett a blog. Nos, ha erre magatoktól nem jöttetek volna rá, azért tűnik így, mert leszedtem a címoldalakat, és a Minion képregények nagy részét. Erre nekem volt szükségem. Meg be is kellett látni meg minden. Mindegy, ebbe most ne menjünk bele. Majd leírom úgyis.
Na szóval a lényeg, hogy itt csak a TrúMinionok maradtak, mert egyedül azoknak nincs -szinte- semmi köze az újságos munkámhoz. Aminek viszont van az ezen a címen elérhető:


Nem túl fantáziadús cím, tudom, de a szevi.blogspot.com már foglalt. Ha nem akarjátok azonban észben tartani ezt a rettentő bonyolult webcímet, akkor ajánlom figyelmetekbe a jobb oldalon elhelyezett -és ma átdizájnolt és szuperjó!- bannert. A mindenkori címoldalak és az újságos Minion képregények ott lesznek majd elérhetők már most, és a jövőben is.
Valamennyi képregényt feltöltöttem már, meg az összes címoldalt. Töltök még fel anyagot. Visszamenőleg az összes képregényt például, biztos ami biztos, de csak később. Egyenlőre elárasztalak titeket mindazzal a szeméttel, amit eddig nem töltöttem fel. Van mint mesélnem!
Egyébként szerintem egész jó kis blog lett a maga egyszerűségében. :) Köszi szépen! Jó utat!

Joker

Érdekes dolog felvenni egy másik arcot otthon, a fürdőben, és még érdekesebb lemosni azt a bohémia wc-hje előtti tükörben.

20100202

Napirajz

Iszonyúbaromirég tettem fel ilyen kis szabadrajzot :S

20100201

Tél | Winter

Térdig érő hóban a Tél közeledtén aggódom... Jégtáblák úsznak meztelen, a méla Dunán.