20100131

...aki mát teljesen elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban...

Oké. Tehát te mint ember érzékelsz egyfajta valóságot. Azért mondom, hogy egyfajta, mert nyilvánvalóan nem teljes a kép, amit megtapasztalsz. Ez a szubjektivitás.
A valóság amit megtapasztalsz, a Te szubjektív valóságod. Akár mondhatjuk úgy is, hogy a világnak egyfajta kivonata. Az agyad kiszelektálja a számodra lényegtelen valóság-elemeket, ezért nem teljes a kép, ugyanakkor ez adja a dolgok különbözőképpen értelmezésének csodáját. A művészek a saját szubjektív valóságukat vetik vászonra, írják le vagy fényképezik, ahogy tetszik. Na. Ez egy dolog.
Egy másik, a valóság "túlérzékelése". Ezt a kifejezést Philip K Dick-tól tanultam. Jelentése, hogy olyasmit érzékelsz, ami semmiképp nem lehet része a -az elfogadott!- valóságnak. Egy példa: amikor a Volt fesztiválra tartottam és összehaverkodtam a vonaton egy pár "szakadékkal". Drogos hülyék voltak. Az egyikük mesélte, hogy egy LSD-flashback során az aszfalt szétrepedt, feljött a sátán, és izmos vállán ott ült hősünk anyja egy sodrófával. Nyilván ez nem része a "valóságos" valóságnak. Ugyanakkor része a szubjektív valóságnak, annak amit az egyén a saját valóságának tart.
Érdekesség, hogy miután mindenki szubjektív valóságokat él át, biztosan sose tudhatjuk, hogy valójában milyen a világ. Sose, hiszen bármennyi valóság-értelmezést gyúrunk össze, akkor se kapunk tiszta képet, csak egyéni értelmezéseket. Érdemes tehát elgondolkodni az "elfogadott általános valóság" létjogosultságán.
Ez a túlérzékelés szempontjából azért érdekes, mert eszerint a járdából kitörő vasvillás sátán ugyan úgy része a Valóságnak mint a Négyeshatos villamos. Mindkettő kábé ugyan annyira reális.
Mindegy, a lényeg a kapcsolat. Annak a tudomásulvétele, hogy a valóságunk csak egyfajta értelmezés. Egy álláspont. Az egyén álláspontja. Ez persze kifejezetten kellemetlen érzés lehet azoknak, akik hisznek abban, hogy tisztában vannak a valósággal.
Ez azért különös, mert több vallásban jelenik meg az "önmagad Istene vagy" motívum. Te képes vagy befolyásolni a világot, hiszen a világ te magad vagy. Ha elfogadjuk, hogy a tapasztalt és érzékelt világ csupán egy kivonat, egy szelektált, átértelmezett valóság, elfogadhatjuk azt is, hogy olyanra formáljuk, amilyenre tetszik. Ilyen értelemben tényleg önnön Isteneink vagyunk. Azt látjuk meg amit meg akarunk, olyannak éljük meg az életünket, ahogy nekünk tetszik.
Tulajdonképpen ezt is tesszük. Csak a rosszat, vagy csak a jót látjuk, hiszünk, vagy nem hiszünk dolgokban...a folyamat valós, történik, tudat alatt. Folyamatosan formáljuk a valóságot, olyanra, amilyenre akarjuk.
Persze ez nevezhetjük önbecsapásnak is. Valóság-tagadásnak. De én úgy gondolom, hogy csak az sütheti bárkire, hogy valóságtagadó, aki látja a valóságot, objektíven. A szubjektív világokban élve ugyanakkor alig lehetséges egy objektív valóság felépítése. Az érzékelés korlátlan börtönében élünk barátaim.

...aki mát teljesen elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban...

Na részemről kiírtam magamból annak a pár hülyeségnek egy részét ami felgyülemlett. Lesz még ilyen. Bocs. Ja és kösz hogy végigolvastad!

20100126

Blobfish

... és ez a hal izommunka nélkül lebeg a tengerfenék felett.

20100117

Egy pár régi bejegyzés | Couple of old posts

Ezeket régebb írtam. Illetve nem olyan rég, de nem mostanában. Ki tudja miért, nem tettem fel őket. Így együtt egész jók. Majd valaki kielemzi, ha olyanja van. Ha van olyan amit olvastatok már itt, akkor szóljatok már, és akkor leszedem. Köszi.

Sivárság. Meztelen, reszkető kövek szegélyezik az öreg, kihűlt folyót. A vízfelszínen hófehér habfoltok úsznak mélán. Az égből fagyott pernye szállingózik. Fázom.
Belül vacogok. Körbevesz az üresség. A távolban kutyáit sétáltató férfi bolyong a göcsörtös köveken. A folyóparton futtatja csaholó kutyáit. A távolban a Komp tompa hangjai vízhangoznak, autók morognak a csendnek. A város mintha füstbe öltözött volna.
Nincs tovább. Ma már nincs tovább. A semmi győzött.01

**

- Akkora arcod van hogy átér a Szentendrei Szigetre… – nevet rám Nóra, a Szentendre és Vidéke grafikusa.
- Hát igen, tudod mondták, hogy kell nekik is egy kevés az arcomból, én meg azt mondtam magamban ‘Miért ne?” – felelem, a homlokomra húzva fekete kalapom.
Vajon mit írjon a blogjára hajnal három körül egy önnön fals zsenialitásában tobzódó lelkes (ipar?)művészpalánta?
Tudjátok én imádok rajzolni. Imádom azt az érzést, hogy húzok egy vonalat, és ránézésre tökéletesnek látom. Egyetlen kontúr egy rajzocskán, ami halál pontosan ott van ahol lennie kell. Szinte hallom a hangját, a halk susogást, amit a mozgás érzete kelt. Pedig a grafittal húzott ív nem mozdul, és mégis. Ezért imádok rajzolni. Ezért az érzésért. Ezekért az olykor tökéletesre húzott vonalakért.
Tudom hogy bőven túlbecsülöm magam. Ezt a túlbecsülést szeretem túljátszani. Idézőjelbe tenni és figyelni, hogy mit kezdenek vele az emberek. Észreveszik e az idézőjelet? Általában persze nem kapok választ. 

**

Tudod néhányunk a csillagokat kémleli. Fekszünk a fűben, a langyos nyári éjszakákon át egy csak felfelé nézve. Figyeljük a némán pislákoló napok sokaságát. Keresünk valamit ott fönn, hogy választ kapjunk arra, kik is vagyunk mi. Várunk, kérdéseket teszünk fel az ismeretlennek. Más lehunyt szemmel ül, meditálva, elgondolkodva, a válaszokat önmagában keresi. Bebarangolja sötét belső Ént, hogy megtalálja ott a világosságot. Aztán van aki nem ilyen.02

**

Van valami szép a pusztulásban. Abban, ahogy a dolgok fokozatosan, lépésről lépésre,  tönkremennek. A moha lepi be az évek óta otthagyott téglákat, rozsda marja el a fémlemezeket. A tetők váratlanul, minden előzmény nélkül beomlanak az évtizedek óta üres szellemvárosban. A maradványokon apró indák kúsznak fel. Az elsüllyedt olajszállító hajókból korall-zátonyok lesznek, a focipályákból sáros tisztások az erdőben.
Persze pusztulás alatt nem azt a gányolt, tákolt összefércelt szemetet értem. Nem az elkeseredett, és hibás megközelítésű harcot az elemek ellen. A pusztulást a rozsda színe… Ennek nem tudom mi lett volna a vége. Megzavartak.

**

…és azt ismeritek, hogy nem tudod, hogy pihenj? Mármint mondjuk dolgozol napokig, hetekig, tökmindegy igazából. Amikor meg elfogy a munka, akkor nem tudsz pihenni. Nem tudod, hogy kell. Mármint éreznéd elvileg, hogy most épp semmi dolgod, de valahogy nem. Keresed, hogy mibe kezdj. Csinálj valamit, pedig nagyjából semmihez nem maradt energiád. Például hülye bejegyzéseket írsz a blogodra mondvacsinált problémákról.

**

A felnőttek nem sírnak. Mindig azt hittem, hogy a felnőttek nem sírnak. Ennek nincs különösebb oka, egyszerűen ők már ilyet nem csinálnak. Nem felnőttes. Aztán egyszer valahogy úgy alakult, hogy hallottam anyukám egy telefonbeszélgetését. Megkérdezte egy ismeretlen, harmadik féltől, hogy apa sírt e. Apa, nagymamám temetésén volt akkor Erdélyben. Nem tudom, mi volt a válasz, de a kérdés megmaradt az emlékezetemben. Hogy-hogy sírt e apám? Az apák nem sírnak, mert ők is felnőttek, a felnőttek pedig ugyebár nem szoktak megkönnyezni. Akkor mire a kérdés? Vagy mégis.   

**

Néha úgy érzem, az emberek szemén egyfajta hályog van. Szürke, pausz papír szerű homályos fátyol, ami épp csak a valóság derengéseit át. Egy hályog, ami elrejti előlünk a világot, ami csak azt engedi át, ami fájdalmat okoz. Ami miatt kiborulhatunk, vagy elfáradhatunk. Átetsző fal, az érzékelés börtöne. Nem látjuk tőle a szépet. Elhomályosítja tekintetünket, kábán, színtelenül merengünk tőle világunk lassú elmúlásán.

**

Pest

Pesten sokféle érzés kavarog bennem. A legerősebb, legjelentősebb mindközül, hogy “El innen! Menekülj!”. Ki ebből a zajos, őrült tomboló városból! El erről a szemétdombról! El a rothadó emberi hulladéktól! A falakból bűzös emberi váladék folyik, elöntve a metrót, az utcákat. A szemét utat talál a lelkekbe a pórusokon át.

Felnőttnek lenni…

Onnan tudod, hogy felnőttél, hogy hirtelen egészen másként kezdenek kezelni. A TV-ben, az addig “csúnya, öltönyös bácsinak” nevezettből “utolsó köcsög kommunista görény” lesz. A boltban se azt mondják, “Nem kisfiam, nem veszünk most csokit”. Inkább megrovóan néznek rád, mondván: “Nem érted hogy nincs pénz?! Anyád fizetésének a felét elviszik az adók, és ami marad azt elviszi a közmű! Így is iszonyú hátralékaink vannak! Azt se tudom mit eszünk vacsorára! Hát én nem értem, hogy hogy nem…”. Ezzel egész hazaúton elvagyunk.
A felnőttek elkezdik nem elrejteni előled, milyen élhetetlen a világ, amihez tartozni fogsz. Nem hazudnak tovább. Megérkeztél az Új Világba fiam.
Ott aztán olyan fogalmakkal igyekeznek elvenni a kedved az élettől, mint Adó- és közmű hátralék. Társadalom biztosítás és nyugdíj járulék…és te végig pontosan tudod, hogy hazudnak. Nem azért veszik el a pénzed, hogy Neked jobb legyen. Nem azért, hogy öregkorodban legyen miből élned. Nem azért, hogy jó legyen a korházi ellátásod, nem azért, hogy utakat építsenek, vagy jobb tömegközlekedést. Mindenki pénzének talán csak töredékét használják fel ezekre a nemes célokra. Nem, azért veszik el a pénzed, a fölötted lévőknek jobb legyen. Kirabolnak, ráadásul legálisan, hiszen törvénnyel tiltják, hogy ez ellen védekezhess.
Felnőtt korodban nem a szüleid hazudnak neked hanem a világ maga. Az Állam, a Főnököd vagy a többi “felnőtt”. Felnőttnek lenni tehát mindössze annyi, hogy a szüleid hazudnak neked tovább arról, hogy egész hátralevő életedben igyekeznek majd kihasználni, átverni, tönkretenni az emberek.
A következő lépés a felismerés. Annak a felismerése, hogy csak akkor tudsz életben maradni, ha alkalmazkodsz a szabályokhoz. Ha “felnősz” és jó felnőttként hazudni kezdesz és kihasználni másokat. Rájössz az aranyba vésett igazságra: “Ha nincs pénzed, vége. Halott vagy.”.

**

Letörlöm homlokomról az izzadtság apró, sós cseppjeit és eldobom az ásót. Leülök kicsit a nedvesedő porba, új művem mellé. Borzasztó büszke vagyok rá. Aztán elbámulok a kietlen pusztaság felé. A horizonton olyan mint egy idős ember fogsora. A kiégett, elhagyott vagy félig összedőlt panelházak romjai rendszertelenül, elszórva düledeznek a sivatagban, ami valamikor Budapest volt. Szeretem nézni a világ romjait, megnyugtat a látványuk. Emlékeztet arra, hogy többet nem kell gyűlölnöm a nagyvárosokat, mivel nincs több nagyváros. Se itt, se máshol. Közben kis patakokban folyik szét a víz a szikes talajon a vékonyka szártól kiindulva. Óvatosan megérintem az egyik friss, zöld levelet. Érzem a vízcseppek hűvösét az ujjbegyeimmel. Nem is emlékszem mikor láttam utoljára ezeket a színeket. A frissen ültetett és meglocsolt növények üde színeit. 
Feltápászkodom a földről. Ha nem ültetem el a többi palántát, elpusztulnak a napon. Kezembe veszem az ásót, és egy újabb gödröt készítek, ezúttal egy facsemetének.

Köszi hogy végigolvastad.

20100116

Az első címoldal | First front page

Igen, megjelent. Az első. A kezembe tartom, nézem, forgatom, vizsgálgatom, hol vannak benne hibák… akad egy-egy apró változtatás, de csak nüansznyi. Közel áll a tökéleteshez. Pokolian közel. Keresd az újságárusoknál! Na de ne ugorjunk így előre.

A dolog rövid története, hogy az újsághoz bekopogtatott egy marketinges cég, – a város kérésére – hogy piszkálják kicsit a mostanra megszokott címoldalt. Erős kritikával illették a belsőt is, de erről hadd ne beszéljek, az nem az én reszortom. Azt javasolták, hogy magazinosítsunk kicsit, példaként a HVG-t felemlegetve. Mi lenne, ha egy nagy kép lenne a címoldalon, a sok kicsi helyett. Modernebb megjelenést kértek.

09-12-18

A régi címoldal

Mivel a Minion képregényekkel és fotókkal, apró cikkekkel apránként majdnem-szerkesztőségi taggá avanzsáltam, szóltak, hogy csinálhatnék egy pár tervet. Persze, mondtam, miért ne, ha más nem, hát foglalkozom kicsit ezzel is. Az első tervek nem is lettek annyira rosszak, ráadásul Bereznay Péter, képzőművész, akinek komoly tipográfiai tapasztalatai vannak, segített is egy keveset.

10-01-15_vazlat_01 Címoldal kifutóval

A ezután címoldal tervezés gyötrelmes időszaka következett. Menjen e kifutóra a kép vagy ne, legyen címer vagy ne? Belenyúlhatok a címerbe? Átalakíthatom, hogy grafikusabb legyen? Sok sok változat készült. A nehézség leginkább abban mutatkozott meg, hogy a szerkesztőségnek legalább 8 tagja volt, akinek beleszólása lehetett a címoldalba, ezért az is nehéz volt, hogy egyáltalán kitaláljam, mit akarnak. Jogosan, úgy érezték, hogy ezt az új címoldal dolgot rájuk erőltették.Apró lépésekben haladtunk. Nagyon aprókban. Ha rá is bólintottak egy ötletre, másnapra kiderült, hogy mégse jó. Az első kiadás dátuma is változott. Nevemberről Decemberre, aztán Januárra tolódott.

10-01-15_vazlat_02Címoldal kifutó nélkül, nem átlátszó fejléccel

Végül elérkeztünk egy állapothoz, ami a legtöbbeknek tetszett. Visszafogott lett, mégse unalmas.

10-01-15_vazlat_03Ami a legtöbbeknek tetszett

Nyilván távolról se voltunk készen. Ki kellett találni, milyen feliratok legyenek a címoldalon. Ha változtattak, újra kellett tervezni az összes szövegdobozt.
Időközben azonban el kellett kezdeni dolgozni az első számon, ami nyomtatásba kerül, A képen, ami az első címoldalon lesz. A célom az volt, hogy egy olyan munkát adjak ki a kezeim közül, amibe nem lehet belekötni. Máskülönben ezen csámcsog majd fél Szentendre, hogy láttad milyen szar az új címoldal? Na azt már nem. Persze folyamatosan jöttek az változtatások, nüansznyi különbségek. Végül elkészült a véglegesnek mondható vázlata.

10-01-15_vazlat_04 Címoldal vázlat

Ezen már sok olyan elem volt, ami véglegesnek mondható. Ilyen a Szentendre feliraton megjelenő havacska, ami szezonálisan, vagy ünnepekre vonatkozólag változik majd. Ezzel elérkeztünk az utolsó előtti fázishoz. A szövegezés MOSTMÁRTÉNYLEG véglegesítéséhez, és a kép befejezéséhez.

10-01-15_vazlat_05A végleges kép

Tegnap délután, egy eszeveszettül rohangálós nap után pedig kézbe vehettem az első számot. Közel tökéletes lett. Azok se tudtak belekötni, akik végig ellenezték a címoldalt. 10-01-15_regi_almok_uj_remenyek_blogPersze mindez nem csak az én érdemem. A tervezésben végig segített a szerkesztőség, Németh Erika és Széles Nóra, instrukcióikkal, észrevételeikkel. A képet Pierre fényképezőjével készítettem, Regős Mesterrel. A tűzijátékok sose kerültek volna helyükre Dana észrevételei nélkül, és nem lenne egész a kép Édesanyám észrevételei támogatása nélkül. Itt köszönném meg Melindának, aki végig követte az eseményeket, és kitartásra buzdított, végig mellettem volt, és vigyázott rám. Köszönöm nektek!

20100109

Tornyok | Towers

Tébolyban kóválygó fekete kalapos egyén. Lezárt aktákkal a válltáskájában kering az esőben csendesen. Talán a megnyugvás, amit éreznie kellene, a Bohémiában maradt a félig megivott sörrel egyetemben. Helyette harag van, talán egy kellemetlen szúró érzés miatt. 01 torony

20100104

:)

Elgondolkodva nézte az asztalra helyezett üveg szerű búrát ami alatt kékes derengés vibrált csendesen. A búra oldalából apró befúvóka mered előre. A fölé hajoló férfi megvakarta enyhén borostás állát. Nem -döntötte el- ma semmi kedvem szemetet pöfékelni erre a világra. Elhajolt a befúvókától és eltette a vékony fekete cigarettát annak úgyszintén fekete fémtokjába, amit egy apró, piros halálfejjel díszítettek a lelkes tervezők. 01