20101226

Közjáték

- Szóval akkor lenne ez a munka. Kért referenciákat, de nem tudom...szal' elküldjem neki a blogodat?
- Húha -nevet- hát nehéz, mert van most fenn pár jó kis rajz, de tudod van az a sok világvége írás is...
- Na igen, ezért gondoltam, hogy megkérdezlek azért...szóval akkor megmutatom neki a rajzaim jó?
- Persze, persze az úgy tökéletes lesz! 

Valaki egyszer a szememre hányta, hogy minek öntöm a világra a sok hülyeséget, pedig elég lenne a rajzokat kitenni, és valahol máshol meg fröcsögni. Ezen sokat gondolkodom. Kb. azóta, hogy van blogom. Nemrég írtam erről, illetve valami ilyesmiről, hogy tulajdonképpen a blog célja a nárcizmusomon kívül az archiválás és a közlése mindennek amit tudok. Archiválás alatt pedig azt értem, hogy nem csak az akarom feljegyezni, hogy éppen hol tartok rajzban. Azt is, hogy éppen mi újság a fel-fel villanó, belül gomolygó őskáoszban (by Horváth Judit). Pontosan amiatt tartom jó dolognak ezt a blogot mert nagyon szépen követi az összes hülyeségemet. Minden világvége-világeleje bejegyzés pontosan azt mutatja meg, hogy éppen akkor mi is történt. Irtó jó a tudat, hogy egy helyen, rendezetlenül, pont amennyire minden élet rendezetlen, fenn van minden. Ettől blog a blog. 

20101221

Itsours

Nyugis itthoni éjszakai óráimban találtam egy nagyon állat rádiót/blogot. Bizonyos www.itsours.de. Állat, mert azt a típusú ditekt nagyon lefogott dub-techno/minimal világot képviseli inkább mint az undorító kommersz disco-minimalt.
Aztán persze lehet h van olyan hely ahol ilyen megy, ha tudtok róla esetleg szóljatok. A linket betettem a linkek közé is, a zenékhez!
venedikt reyf aka suedmilch - podcast for analogsoul by suedmilch / venedikt reyf

20101219

30's

Ez így egy oldalpár a noteszből. Lesz még pár ilyesmi cucc. Játék és kísérletezés, játék és kísérletezés... :) 

Ordas Farkas

Vázlat az "Ordas farkas" munkához, Apunak. Folyt köv.

Google Body

Tegnap tettem egy yotube videót a google body-ról, ma ki is sikerült próbálni...hát ez iszonyatosan jó... Először sikerült értelmesen megfigyelhető "ábrát" találnom az alkar anatómiájáról. Az év végi anatómia ötös garantált...
Persze vannak azért hiányosságai, nyilván nem lehetett annyira hiperreál modellt csinálni a böngészőbe, de ettől függetlenül isteni!
 

20101218

Gravitál

Költői kérdés

A művészet skizofrén vagy skizofrén művészek?


Talán a művészet, a művészek megőrülése azért annyira szélsőséges, mert a kiindulási pont, az ún. normalitás maga is valami életszerűtlen káosz. Úgy értem a művész onnan indul, ugyan abból a valóságból mint mindenki más, ellenben annál tovább akar menni. Ezért voltak mindig is az úgynevezett bohémság képviselői az alkotók: a normatívákon túlmutató életet éltek. A mai kor viszont van annyira beteg, hogy az ezen is túlmutató művészek különösebb képzelőerő nélkül tűnhetnek őrültnek. Nem arra a közhelyre gondolok, hogy minden alkotó elmebeteg természetesen, de az is ebből ered. Tartsatok Komodói sárkányt háziállatnak és hökkenjetek meg a mosógépfetisiszta művészen. Na mindegy. 

20101217

Vége

Na srácok, itt az ujjgyakorlatok között beszúrnám, hogy erre az évre nincs több vizsga, kipakolás stb.! Juppé! Nyugodt szívvel le tudom zárni ezt az évet...A rajzok egyébként rajzra illetve anatómiára készültek. Ah basszus tényleg szkennelek már a Moleskine-ből is, de nem győzöm feltenni a cuccokat! Az milyen, hogy nem tudom tartani a rajzaimmal az iramot? 
Egyébként arról van szó végül is, hogy minden erőmmel próbálom összehozni végre a tanulmányokat az összes többi rajzzal. Szóval, hogy ne üssön el egymástól annyira élesen a két világ. Ennek nyilván vannak nehézségei, amik ki is ütköznek a rajzokon, de feltételezem, hogy lesz majd jobb is! :) 

Homless II.

Homless I.

20101216

TrúMinionok #49: A mindent lezáró ügy

Road Movie

Úh...szóval izé. Azt ismeritek, hogy milyen mikor nem tudsz szabadulni attól a rengeteg mindentől ami a fejedben kering. Hogy tele vagy gondolattal, egy csomó mindent tudsz és egyszerűen nem tudod hol vedd fel a fonalat, hogy elmondhasd. Reméled, hogy mondjuk egy kiposztolt videó vagy valami kapcsán a másik hasonlót fog érezni mint te. Hogy a megidézett élet-hangulat majd ugyan azt juttatja eszébe, de persze az egész csak viszonylagos... Vagy felteszel egy fotót, és bízol benne, hogy pontosan érti a másik, hogy miért van az ott.
Ilyenkor leülnék valami kényelmes helyre, és csak mesélnék nektek órákon át. Mindenről. Amire rájöttem, átéltem...a sötét pillanatokról éjszaka, és a napfényesekről délután. Meg arról, hogyan keresi egy egész generáció az identitását a virtuálistól és képzettől felhígult valóságok között. Hogy miben látom a férfi nem kilátástalan hely keresésének tüneteit. Az összemosódó határokról a nemek között. Arról, hogy a rézkarc mit jelent nekem és mit  rajz, mit a filc, mit a papír. Mesélnék nektek hogyan riadok fel néha álmomból arra, hogy egyre csak rajzoltam, és mégse sikerült szépet festenem. Körülöttem szellemek, a terem falai elmosódott körvonalak csupán. Mesélnék nektek arról, mennyire égeti a csuklómat a karláncom hiánya. Mesélnék arról, miért vagyok szerelmes. Elmondanám, hogy merre sodródom...el akarom mondani. Mindent el akarok mondani! Mesélni akarok arról, hogyan égett el minden irat az anyakönyvi hivatalban sok sok évtizede, ezzel elmosva a Krizbai család gyökereit. Mesélni akarok a karácsonyról, elmondani milyen érzés felkelni. Milyen mikor sok a kötelességed, milyen mikor végre rájössz, hogy nem minden fontos. Rácsodálkozni erre arra...milyen gyönyörű a higanyszerűen csillogó sáros jég a betonon. A szél hogyan bánt kifejezetten pont engem, mintha kiszúrt volna magának. Mesélnék...egy életen át csak mesélnék. A fák elhalnának, az ég elsötétedne, aztán újra felragyogna, új levelek nőnének... én pedig csak mesélnék és mesélnék. Történeteket olyan helyekről, ahol csak én jártam. Elfelejtett városokról, lopott iPodokról és megujjazott ribancokról, benzinkútnál parkoló kamionosokról, utcasarkon megszólító kopaszokról, betelt noteszekről...úristen...felhőkről, kutyaszarról, olvadó hóról, elszívott bármiről, apró mérlegekről, szőnyegen ülésről, fesztiválról ahova egyedül keveredtem le, csövesekről akikkel beszélgettem és a sátramban aludtak, elhagyott telefonokról, megtalált bicskákról, üldözött betörőkről, haldokló macskákról, veszekedésekről. Mesélni az apám vállára esett hollóról, mesélni, hogy anyámnak hogy emelt kalapot még Barcsay is...de arról, hogyan érettségiztem, hogyan ébredtem ruhák között, padon...azt átsétált éjszakákról, a papról aki tolvajnak nevezett...úristen...annyi de annyi mindenről! 
Az életem egy hosszú road movie: pillanatnyi megállókkal. Néha stoppolok, néha ülnek mellettem a kocsiban, néha nem. Néha sírok, néha nevetek, és az egész egyre csak történik, és én el akarom mesélni. Mindent ami velem történt és történik, hogy sose tűnjön el. Mert nem is a vándorlással van bajom, hanem a felejtéssel. Mindenkik tudja, hogy élt egyszer egy Krizbai Gergely...egy Krizbó, aki Látott. Tudni, hogy az emlékeim nem halnak meg velem együtt.

Egyszer télen

20101212

Regős Mester névnapjára

Ez már régi, de egy érdekes kísérlet volt. Regős Mesternek neve napjára szerettem volna adni valamit. Találtam egy régi fotót flcikr-n amiből dolgozni lehetett, de nem akartam csak simán egy printet adni, szóval elhatároztam, hogy kipróbálok valamit amit régóta szeretnék. Szóval kinyomtattam egy jó minőségű papírra, aztán azokat a vékony, egymást metsző vonalakat amiket gépben nem lehet megoldani, berajzoltam kézzel. A kísérlet sikeres volt, egy tökjó valami jött létre belőle! Egyedi grafika is meg nem is! A későbbiekben lesznek még ilyenek, festékkel, tussal, akármi.

Random Picture


Volt egy olyan elképzelésem, miszerint indítok egy blogot, ahova minden nap feltöltök egy, ilyen eszközökkel megrajzolt képet. Az alapokat véletlenszerűen választom ki, később az olvasók is küldhettek volna fotóka, létrejött volna egy nagy, véletlenszerű képekből álló halmaz.  Az a helyzet azonban, hogy sajnos nem vagyok hozzá elég kitartó... Eddig jutottam. 


Elmondom, hogyan kezdődött

Megtudtam, hogy megbuktam. Megint. Azonban sikerült úgy intézni, hogy ne kelljen visszamenni a suliba, a nálam immáron két évvel fiatalabbakhoz és az osztálytársuk lenni. Tudták azt, hogy nem járható út, ha kétszer nem ment úgy, akkor most megpróbáljuk így. Az új évet tehát magántanulóként kezdtem. Akkor is egyfolytában rajzoltam. Ezt egyfelől maga a helyzet, másfelől a máig rám maradt töménytelen sok összefirkált füzet bizonyítja.
Addigra azonban már voltam annyi idős, hogy a dolog komolynak látszott. Annál komolyabbnak, hogy csak a folyamatos rajzolgatás szintjén maradjon. Így keveredtem be az akkor virágkorát élő AGY Művészeti Iskola berkeibe. Tudni kell róla, hogy nagyon jó kezdeményezés volt. Szerettek volna elő-iskolája lenni a Képzőnek (Magyar Képzőművészeti Egyetem). A földhivatal régi épületében tartottak ők mindenfélét. OKJ-s képzést grafikusoknak, rezet metszettek, olajat festettek, litográfiáztak és a hozzám hasonló pre-egyetemistáknak rajzszakkört szerveztek. Elcsépelt frázis, de azt a pillanatot sose fogom elfelejteni:

Az udvaron grafitti és gyomnövények. A falak le sincsenek festve, a vakolat málladozik. Minden úgy "ott van hagyva". A folyosón csak libasorban férünk el, olyan szűk. Mindenfelé festmények, rajzok, kiakasztva, ott felejtve, falra festve. Az egész épületben érezni lehet a higító-olajfesték-hajlakk trió sajátos szagkavalkádját. Aztán az ember egy apró terembe jut, ahol sokkal de sokkal többen vannak, mint amennyit az a terem elviselne. Mindenfelé fura alakú székek egymás hegyén hátán...itt kicsit más szag uralkodik, de nem tudom mié lehet. Kicsit olyan mint a gumi. 
A magnóból valami zene szól, egy rekedt férfi összevissza énekel mindenfélét. Kicsit sanzonos, kicsit rockos. Mi ez, kérdezem, Kvimbi, mondja egy vastag sálas lány. Nahát, mondom, nem hallottam még róla. Mosolyog.
A terem közepén egy idős hölgy ül, őt rajzolja mindenki. Talán Ilonka, nem emlékszem már. Semmim nincs, egyenlőre. Adnak táblát és sötét barna csomagoló papírt. Ülj le egy szabad bakra. Egy mire? Arra ott  - és rámutat az egyik "székre". Szóval bak. Rotringgal állnék neki rajzolni, de a srác aki a tanár felhívja a figyelmem arra, hogy az talán nem a legmegfelelőbb eszköz. Ahogy a radírom se biztos, hogy jó lesz, de próbáljam azért meg vele, úgyis rájövök. Tényleg nem jó... A többieknél valami gyurma van. Mi ez, kérdem, ragasztó? Nem, ez nem Bluetech, ez Monopol, mondja és ad belőle. Megszagolom. Ez volt az másik szag, legalábbis részben!
Küzdök. Valakitől kapok krétát. Ez a pitt, mondja és a kezembe nyomja. Látom, hogy mindenki eltartja magától a ceruzáját és valamit csinál. Utánozom a dolgot, de nem tudom mitől jó ez. Biztos valami filmből nézték ki...
Alig haladok a rajzzal, és talán 4x kezdem újra, egyik rosszabb mint a másik. Időközben véget ér az óra. Körbe nagyszerű rajzok születnek. Elhatározom, hogy egyszer sokkal de sokkal jobban fogok rajzolni mint itt akárki.
Ettől függetlenül iszonyú büszke vagyok magamra, hiszem túl vagyok az első igazi rajzomon. Tanulmány, ahogy itt mondják. Apa egyébként úgy emlékszik vissza erre a napra, hogy mikor este látta a rajzot megfogalmazódott a gondolat, miszerint talán mégse erre a pályára kéne mennem. 
Aztán később, ahogy jártam apránként egyre jobban elmerültem ebben a világban. Más rekedt hangú férfiak is énekeltek abból a magnóból, az egyiket például Lovasi Andrásnak hívták. Negyvenöt percenként szünet, gyors kávé, majd rajzoltunk tovább.
Aztán visszamentem a gimnáziumba, az Agy pedig átalakult. Jött más tanár, akivel már nem ugyan az volt, nem is jártam nagyon. Később a suli is tönkrement, elköltözött, akármi. Az életemnek ez a szakasza lezárult mint előtte annyi, és utána is mennyi, de mennyi...
Mindenesetre sose fogom elfelejteni azt talán 3-4 hónapot, amíg én oda rajzolni jártam. Volt persze utána is rajzszakkör. Egyik másik jobb-rosszabb de egyik se volt hosszú életű. A tanárok jöttek mentek, egyik ezt, másik azt mondta... Mindez végül is rímelt rám: soha semmi nem volt állandó és változatlan. Iskolák, tanárok, barátok, emberek jöttek mentek egyfolytában...
De mindenesetre az a hangulat, az a világ... papír suhogás, szén sercegés, grafit sistergés, lámpa zizegés, hajlakk spriccelés és a magnóból Quimby és Kispál...az sose múlt el. És valahogy még most is ha bemegyek a 107-es be, ennek a kornak a lenyomatát érzem. Persze ez a suli más, ezeket a hangulatokat itt kevesen ismerik. Sokan jöttek szakképzőből, kevesen jártak külön szakkörre. Ez itt profibb.
A rajzok egyébként megvannak még régről, de minden más megváltozott. A furcsa gyurmaradír -amiből Koh-i-noor-t NE vegyetek!- szaga viszont ugyan az.
(Azért ezeket a számokat tettem be pont, mert ezeket ott hallottam először. Ez különösen igaz a Quimby dalra. Az szólt mikor életemben először rajzoltam tanulmányt.)

20101211

Miért jó a Minimal?

De tényleg, semmi zeneisége nincs. Kottával szerintem le se írható, mert gyakorlatilag csak egy ritmus. A metronóm egy kibővített verziója. Talán még annyi se. Tökéletesen minimal. Mint egy fehér papír. Vagy egy fekete kocka egy fehér asztalon. Sima, éles...mondanám hogy tartalmatlan de ez nem igaz. A minimalban ott bujkál a tartalom, csak fül kell hozzá, hogy meghalld. Pont ebben a semleges hangzásban mocorog -vagy cincog- az a típusú feszültség -vagy nyugalom- ami a kort jellemzi. A minimal a zenében olyan mint Malevics négyzete a képzőművészetben. Az anyaghoz nem köthető festészet, a formátlan világ, aminek a gyökerét kizárólag az ideák szóval le nem írható világában találhatjuk meg. 
Ezért nehéz szóban megindokolni azt, hogy mi a jó ebben a monoton basszus ritmusban. Aki érzi, az tudja és nem kell neki magyarázni. Aki nem, az ráérez, ha meg mégse akkor úgyis tökmindegy. A minimal a maga jellegtelen feszességével olyan érzelmekhez visz amiket kizárólag azok értenek igazán akik a billentyűzet kopogásán nőttek fel. Akik ismerik milyen mikor a bakelit serceg a techno alatt. Akik szépnek látnak egyetlen apró vonást a hatalmas papíron... mittudomén.
Rajzban gyakran beszélünk primitívekről. Mármint azokról a befoglaló formákról, amikbe elfér például a koponya, vagy valamelyik izom. A minimal ilyen primitív. Befoglaló formája millió más dolognak. Messze van a Barcsay féle természetelvű, megfigyelés alapú formavilágtól, sokkal inkább egy logikusabb gondolkodásmódhoz közelít, de ettől függetlenül egy álláspont. 
Lehet szeretni vagy nem szereti... de hallgatni azért mindenképp érdemes. 

Egyedül egy pohár borral


Paul Kalkbrenner - Azure(Original Mix) /Berlin Calling OST/

Minden elcsendesül. Nincsenek telefonok. Nincsenek emailek. Nincsenek tweetek, feedek, azonnali üzenetek, smsek és nem kopog senki az ajtón. Nem kérdez senki semmit, se hogy mikor megyek haza, se hogy mikor leszek otthon. Nem szól senki, hogy ideje lenne nekiállni, hogy el kéne küldeni, meg kéne csinálni, be kéne végre fejezni, ki kéne javítani. Nincs határidő, nincs leadás. Nincs kipakolás és nincs senki aki megkérdőjelezne. Nincs logó befejezni, nincs megrendelés visszaigazolni, nincs csekk befizetni, nincs bérleti díjat az asztalon hagyni, nincs mosás kimosatni, nincs gyomor megtölteni. Csak egy pohár finom vörösbor és a sólámpa csendes fénye. Csak egy pohár vörösbor és a hallgatag fény. Csak egy csomó papír szétszórva a fekete asztalon. Szólnának, de most nem. Most békén hagynak. A világ hátralép egyet, mert pontosan tudja, hogy elég volt. A meghívók, plakátok, címoldalak, képregények, rajzok, kivágások, installációk, blogok, facebook profilok, tablók, weboldalak és ki tudja még mi minden, lehajtják a fejüket. Pihenj Krizbó. Pihenj. Nincs semmi baj. Pihenj, és engedd el magad.
Cicereg valami minimál, és szembe jut Dharmapa CD borítója, aztán el is úszik egy időre. Nem kell mindent teljesíteni azonnal. Nem kell mindent megoldani. Néha hagyni kell, hogy a dolgok csak úgy...megoldódjanak.
Rég vágyom már egy ilyen estére amikor minden csak úgy...lebeg. Érzem a különbséget a nyelvemen a jó és rossz bor között. Két üveg pislog rám csendesen. Az egyik félig üres a másik félig teli.
Nincs más. Nincs mit mondanom. Ne hívjatok telefonon egy darabig. Kérlek. 

Dominik Eulberg - Sansula /Sensorika/ (ez már volt korábban de ide illik)

Dominik Eulberg - Afraid of seeing stars /Heimische Gefilde/

20101207

Almák

Na ha majd eljutok a kipakolásig is akkor felteszek egy csomó képet! :)

Szemelvények

Ezek a szövegek innen onnan vannak. Egyik részét régebb írtam, másik részét mostanában. Van amit találtam filmben, dalszövegben, van amit nem. Elég személyes dolgok, és fura érzés megint ilyet kitenni. Rég volt fenn ilyesmi a blogon. Nem muszáj elolvasni. Tényleg nem. Egyedül a zenéket kötelező meghallgatni, de azt igencsak! 

Unkle - Follow Me Down
You're wondering if it's worth it
You're wondering what to do
You're asking me to see the future
And you want me to tell it to you

See I can't believe it myself
So how can I prove it to you
That this is all a dream

Okay follow me down
Come on you can trust me now
Okay follow me down
You can trust me now


Prológus

- Te miben hiszel? Istenben? Krisnában? De tényleg, miben?
- Hogy én? Abban, hogy van értelme.
- Mármint minek?
- Mindennek. Abban hiszek, hogy mindennek van értelme.
- Mármint, valami felső akarat vagy valami ilyesmi?
- Nem, nem egészen. Nem erre gondolok.
- Hát?
- Fú figyelj, nem tudom jobban körül írni. Csak, hogy mindennek van értelme és ennyi. Semmi több. Inkább figyeljünk.
Mindketten a horizont felé fordították a tekintetüket. A napot sűrű, fekete füst takarta.

**

- Vége a műszaknak Sanyi bá? - a mozgólépcsőn egy tagbaszakadt borostás férfi haladt apránként felfelé. Biccentéssel köszöntötte a kék bomberdzsekis kolegát.
- Itt vót' már az ideje Ferikém. Félidő van.
- Csak meg ne ártson Sanyi bácsi.
Ugyan már, gyógyszer! A felszínre menet megcsapta az a sajátos illatú szél ami kizárólag a metróba fúj.

**

Hosszan elnyúlik az ágyon - nincs annál szebb mikor egy lány nyújtózkodik - és rám néz.
- A világ szétesőben van és nincs aki összetartsa. Tudod te ezt? - Mindig jobb kedvem lesz mikor ilyeneket mond.
- Nos hát ebben az esetben igyunk kávét és hallgassunk tangót.

**

Jancsó Miklós
Lámpást adott kezembe az Úr Pesten
(részletek)

- Majd a Zsolt bead neked valamit gyorsan.
- Az jó lesz, kell egy kis anyag...figyelj, hol a Zsolt?
- Szerintem kúrja a feleségedet.
- Ja persze. Már annyi az idő?!
- Aha. Köszöntsed a vendégeket
- Mit mondjak?
- Hát valami európai dolgot.
- Jó. Drága barátaim csókolom a seggeteket.
- Jó?
- Aha, eddig jó, még valamit mondjál.
- Jó. Örülök hogy ide toltátok a ronda pofátokat. Illetve köszönöm, hogy megtiszteltek. A belügyminiszter úr sajnos nem tud jönni megint pukkantottak valahol. Azért érezzétek jól magatokat kaja pia a tata ízlése szerint
- Mi van a te sülteddel Kapa?
- Józsikám az az én receptem szerint lesz. Füttyel indul a buli!
- Piálás berúgás, a kerítés mellet lehet hányni de azért ne szarjatok oda.

**

- Ezt a szárnyat itt hagyom, jó Gyula bácsi?
- Én most pipázok.

Kispál és a Borz - Zár az égbolt
Úgy volt pedig, hogy ki fogjuk bírni,
Kíváncsi voltál, hogy kibírod-e,
Úgy volt, hogy mindig a másik hal meg,
Más bolondul meg, mi meg sose,
Egy mutatványom van még, ha látom,
Hogy sokan néztek, megmutatom,
Nálam egy fénykép, tessék csak nézzék,
Bálnák a parton, de minek vajon?


(tovább a teljes szöveghez)

A világ végén

A bevásárló központ tetőablakán csak úgy ömlött be a napfény. Megöltötte a teret és ha az ember becsukta a szemét és hallgatta a vízcsobogást, a paradicsomban érezhette magát. Persze az összképet elrontotta a vízből áradó klór szaga, az emberek folyamatos morajlása vagy tv képernyők, rádiók mechanikus zöreje. Aki viszont nyitott szemmel járt a plázában, annak ez mind természetes volt és éppen ezek hiánya lett volna nyugtalanító. A plasztik babák mű mosolya, a kirakatok természetellenes csillogása mind mind hozzátartozott az illúzióhoz, amihez itt a legtöbben ragaszkodtak.
- Fúj -sikított fel valahol egy vörös fotelben egy szőke lány - Azonnal öld meg! Felugrott a kanapából, és szemmel alig követhető mozdulattal máris két méterre állt tőle.
- Bébi ne égess már.
- De öld már meg lécci.
- Ez egy lepke.
- Igen, egy kurva nagy lepke!
- Ah... - a törékeny állat eltűnt egy hatalmas tenyér alatt, majd a kanapé műanyaga és a selymesre ápolt emberi bőr közé szorulva lehelte ki lelkét.
- Most már jobb? Tiszta geci a kezem ettől a szartól.
- Jó most mit kell itt izélni?! Tudod, hogy gyűlölöm ezeket az izéket.
- Megmosom a kezem, mindjárt jövök. - ahogy a férfi a mosdóba indult, a lány orrát megcsapta annak testéből áradó finom - és méregdrága- parfüm illata. Minden egyes fillért érezni rajta. Megérte. Maya Vulkán, ez volt a neve. Csodálta párja olajosnak tűnő szolárium barna bőrét, és ahogy feszült rajta a fekete, gyémánt mintás D&G póló. Megbámulta a Levi's farmer farzsebéből kikandikáló vastag pénztárcát majd a tekintete először a már megtöltött bevásárló szatyrokra majd a soron következő boltra kúszott. Sok dolguk van még. Ideje, hogy párja megmutassa neki: mennyire férfi.

**

Elmondjam mi a nagy igazság? Mi az ami kapcsán aprócskát csúsztatok? A keblem alatt hordok egy zacskó vizet én, nem kívánom azt, hogy fulladjál belém, fulladj belém. Az egész egyetem kapcsán persze. Mi az a nevetséges kis elhallgatás, ami miatt most itt ülök a gép előtt fél kettőkor és zokogok. Remegek és akárhogy próbálom a könnyek nem akarnak elállni. Busó sisakban a tél temetve lett...otthon csak a növények várnak, várjanak, nőttek eleget. Le kéne már az erotikáról pöckölni az éhenhalt legyet. A felkapott helyek is eltűnnek egyszer, akkor van végük ha te sem viszed tovább. Szóval ott tartok hogy miért zokogok órákon át a szobámban, holott semmi okom nem lenne rá. Hiszen sziporkázom amikor kell, a megfelelő időben a jó kérdéseket teszem fel, jó embereknek. Mondanak olyat, hogy csak kussolok. Mondok olyat, hogy kuss lesz és hiszek abban amiben senki sem. Látom merre tartok, tudom mit csinálok és tiszta papír a világ amire azt rajzolok amit akarok. És mégis. Most itt remegek a zokogástól. A kezemben az univerzum minden kincse és sose voltam elégedettebb a világommal.Viszont egyedül vagyok. Iszonyúan egyedül. A régi utcákba néz a nap, az utak folyók az autók halak. Úszunk ketten a rakparton épp a zöld hullám sodor, a város nyakék, a gallérja kék az égnek a lég kissé párás a hajadba a szép szirén dal szól a szív dala tán, meglódul velünk a karaván. Ugyan azt érzem mint egy pár éve a fotólaborban, ahol már csak én maradtam a régiek közül. Mindent tudtam, amit az új tanár épp csak tanított. A vörös fényben eszembe jutott az összes csoda amit mi ott találtunk egy másik időben. Végül a sarokba húzódtam és hogy senki ne lássa: sírtam. Sirattam az emlékeket. Búsultam, hogy mindent tudó "prófétává" lettem, akinek nincs társa. Magányosa, egyedül a metafizikával. Itt senki nem ismeri azt a világot ahonnan jöttem. Itt senki nem hallgat Amorf Ördögöket. Itt az emberek kevésbé csodálkoznak rá. Itt egyedül vagyok a mindennapi csodákkal. Itt én érzem magam az igazság tudójának, aki megosztja az ismereteit. De itt nincs társam. És, hogy erre rájöjjek kellett 5 unikum. Rettenetes. De persze nem lehet okom panaszra. A holtpont után rájövök, hogy ez nagyszerű dolog. Igaz a mondás, a saját hazájában senki nem lehet próféta. Azt csinálom amit szeretek. De az univerzumom kérdéseire egyedül kell választ találnom. Ez valamikor csodálatos felfedező út, máskor egy kilátástalan küzdelem, amire végül a feladással kapok feleletet. Aztán az érzés pár nap múlva tova tűnik, mert ez csak önálltatás.

**

Majd ezek után leültek a szikla peremére, a végtelenbe lógatták a lábukat. Kis idő múlva Horácius megszólalt:
- Ezek után barátom, hiszel még? - a mellette ülő fiú az alattuk nyújtózó feketeségbe bámult. Furcsának látta a világot: a térben óriási szigetek lebegtek szétszórtan. Néhányon tanácstalan emberek, akik ugyan így nézhettek rájuk.
- Itt ülnék még, ha nem hinnék már? - kérdezte a mosolygó költő szemébe nézve.


Lovasi András - Mire megtanultam
Mire megtanultam a leckét
Már új lecke van
Mire elmentem a Holdra
Már megjöttek onnan
Mire találtam egy álmot
Már a kirakatban állt
Mire divatba jöttem volna
Nekem már derogált


(tovább a teljes szöveghez)


Az Új világban

Ülünk ketten egy sörrel. Mármint Esernyő Úr meg én. Vigyorog. A kurva anyját, hogy vigyorog. "Na mi van"
- kérdezem tőle dühösen. "Rajtad röhögök Krizbókám" iszik egy nagy kortyot a becsempészett borból, látványosan, hogy a csapos biztosan lássa.
"Ez most mire volt jó?" eddigre már kidobtak minket a kocsmából. "Arra volt jó, idétlen kalapos barátom, hogy magadhoz térj egy kicsit jobban, mert azt látom, hogy lassan kezdesz megint visszatalálni a gyökerekhez, de egy beszari pöcs vagy ettől még." Baktatunk egy darabig a hófúvásban. "Ez aztán tényleg megérte. Nem lett volna egyszerűbb elmondani?" Rám vigyorog azzal a sajátos torz arckifejezéssel "Pontosan tudod, hogy egy hangot se jegyeztél volna meg az egészből." Eszembe jut egy Kispál dal a helyzetről: "Itt hagyom nektek ezt, nektek ez úgyis jobban tetszik. Dugjatok sírjatok dörgölőzzetek még legalább kétszer ennyit, aztán nyugodjatok békében s ha 'pokalipszis megvolt, aki föltámadt az ne röhögjön, azon a ki tényleg megholt!" meg az hogy "De aki mikrofont használ az hazudik"
"Esernyő Úr bazmeg, kellett neked visszajönni." Egyszerre gúnyos, együtt érző és barátságos az arca. "Vajon hívtál volna, ha nem akarnád hogy itt legyek?" Csendben gázolunk tovább a hóban egyre beljebb a ködben tompán derengő Erzsébet Kert felé.

**

- De akkor a tanár úr végül is engem -illetve minket- igazol! Mindent önmaga története definiál. Az út maga, amit egy identitás mentén tettünk meg!
- Igen így van! De erről majd beszélgetünk a szóbelin!

**

Mindig van gondolat, hogy küzdjek valamivel. Mindig van egy érzés, hogy gyötörjön valami. Mindig van egy feladat, hogy ne hagyjon nyugodni. De mindig van egy ceruza amivel elmondhatom valakinek.

**

Nem mindig tudom, hogy mit akarok. Van olyan - sőt általában így van - hogy sodródom amerre jólesik. Rajz eszközök, stílusok felé. Belekóstolok gondolatokba, filozófiákba. El emelek dolgokat és beépítem az univerzumomba.
Ellenben mindig érzem mit nem akarok. Mi az amiből nem kérek. Amit soha nem akarok érezni. Most például tudom, hogy a suli végén nem akarom úgy érezni: kihagytam valamit. Mármint, hogy nem használtam ki eléggé az iskola adta lehetőségeket. Ezért OMDK-zom, ezért piszkálom a tanárokat órák után és maradok rajzolni, amikor csak lehetséges. Vitatkozom amikor helyesnek érzem és figyelek amire kell.
Nem akarom, hogy ennyi gimnáziumi baszódás után egy morzsányi tudás is maradjon az iskolában, amit én nem szereztem meg, pedig kellett volna.
"Onnan fogod tudni, hogy jól vagy, hogy nem találsz senkit akinek a helyébe lennél. És bármibe kerül vagy akármi fáj, tudod, hogy élni lehet és nem csak muszáj. Úristen Úristen hogy én ezt mennyire unom. Belülről érzem és kívülről tudom, hogy: beszél aki keres, hallgat aki talál. Senki nem ért semmit. Az orvosok például nem értik a halált."

Radiohead - Everything In Its Right Place (Unkle remix)

Epilógus

Stina Nordenstam  - People are Strange (Doors) (Unkle remix)

Aztán a fák között Esernyő Úr megáll.
- Nézd Krizbókám - a hangja most nem is gúnyos nem is együtt érző, egyszerűen komoly - itt állsz két világ peremén. Ennél olyan sokkal már nem lesz szűkebb az ösvény. Én nem tudom, hogy ez mit jelent, de Te majd úgyis levonod a következtetéseket. Most pedig hazamegyek mert befagy a seggem...

Az utolsó szó jogán: Körülnézek. Minden a kérdéseimre ad választ. Az ecset, a toll, a papír, a felviaszolt padló, a halott ember szobája, a rohadó paprika, egy összegyűrt papír zsebkendő, a fénylő sólámpa, a hideg hószitálás, a fájdalom a mellkasomban, a piszkos teásbögre, a hajnali fény, az elkésett óra, a Kamera Által Homályosan és a Szabad Albemuth Rádió. Mindenhol körülöttem ott vannak a válaszok, a karom se kell érte nyújtanom. Én és az Univerzum egymás körül táncolunk egy életen át. A dolgok egyszerre esnek szét és forrnak újra össze. Mindet összevetve ez így együtt kibaszott jó érzés. 


Unkle - Unreal

20101206

Boldog Mikulást mindenkinek! :)


Érdekes egyébként, ez az első olyan év, hogy nincs csokimikulás reggel az ablakban. Azt magamnak kell venni a Parola élelmiszerben esetleg a Spárban. Egyfelől van ennek is egy varázsa, de azért olykor-olykor nyomasztó egy kicsit.
Mindettől függetlenül csodálatosan szép fehér karácsonynak nézünk elébe! Nincs ok elszomorodni! Szóval ezúton kívánok mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket! Szuperek vagytok! :) 

20101204

Zagar - Approximáció (Illés feldolgozás)


Nézd
Lenn a mélyben
Lenn a mélyben az árnyak
Lenn a mélyben az árnyak lázadnak

Nézd
Fenn az égen
Fenn az égen az angyalok
Fenn az égen az angyalok álmodnak

Óh,
A mi életünk
A mi életünk a Földön
A mi életünk a Földön csak egy megközelítés

Nézd
És ha látod a fényt
És ha látod a könnyet
Gondold azt, hogy minden eltűnik a tenger felszínén

Óh,
A mi életünk
A mi életünk a Földön
A mi életünk a Földön csak egy megközelítés

Nézd
És ha látod a fényt
És ha látod a könnyet
Gondold azt, hogy minden eltűnik a tenger felszínén

20101202

20101130

Besh O Drom - Amikor én még kissrác voltam (Illés feldolgozás)

Érdemes nagyon figyelni a szövegre.



Tudom régen volt, az amikor még kissrác voltál,
Más volt az életem, én úgy emlékezem,
Virágzott a tér, amikor én még kissrác voltam,
Szűk utcák oldalán, bér házak udvarán.

Akkor még bámultam a felnőtteket,
azt hittem jó lesz hogy ha egyszer én is nagy leszek.

Kicsit féltem én, amikor én még kissrác voltam,
el visznek engemet, rossz arcú emberek.
Nekem nem volt szabad, amikor én még kissrác voltam.
Őszintén hazudni, könnyezve nevetni.

Akkor még bámultam a felnőtteket,
azt hittem jó lesz ha egyszer én is nagy leszek.

20101129

A Kis Testvér

:)

Vasgyár

Hohó és az utóbbi hetek legkirályabb fotóit nem is tettem még fel! Szerettem volna írni valamit erről a helyről, de valahányszor megszületik egy sor, eszembe jut, hogy a skorpiók milyen nagyszerűen írnak és elmegy tőle a kedvem.
A képek amúgy egy vasgyárban készültek, ahol pedig van "alany" ott Vágner Orsi-t láthatjátok, akinek a maszkjaihoz készültek a "repró" fotók. 

20101128

Kipakolás: Rajz UPDATE

UPDATE: Folytattam és véglegesítettem a rajzokat, ez így most kerek egész. Időrendi sorrendbe tettem. Az érdekessége, hogy az első kép az eredeti bakokról készült fotó átrajzolata, a többi pedig az, hogy mit is lehet kezdeni egy ilyen felülettel. A fotóért köszi Trixinek! Aki esetleg nem értené, hogy is volt ez: 
Az egyik témánk egy pár egymásra helyezett rajz-bakból állt. Ezek voltak furán megvilágítva, ezeket kellett valahogy rajzban feldolgozni és valami izgit kihozni a témából. Én azonban gyűlölök geometriát rajzolgatni. De tényleg, semmi kedvem semmi energiám hozzá. Azonban hiszek a kiskapukban. Ebben az esetben abban, hogy Ok, ezeket le kellett rajzolni, de senki nem mondta, hogy nem lehet ezt digitális ceruzával tenni...:) Ezúton is köszönöm Dharmapa fotóját a fiáról. Az egyetlen "tiszta" felületet ő alkotja.

Tanulmányok...

...az elmúlt pár napból. 

És végül a művész és az ő felsőteste, felkarja, vállöve... :) Az a legkirályabb dolog a suliban, hogy van egy hatalmas tükör a rajzteremben, amit bárki igénybe vehet mindenfélére! 

20101127

Kipakolás

Közeledik a kipakolás -mikor az egész éves munkát mutatjuk meg a tanároknak. Az egyik tárgyból -nevezetesen kreatív tervezésből - azt a feladatot kaptuk, hogy valamilyen organikus formát alapul véve tervezzük egy mobil szobrot. Én fasz kiválasztottam magamnak a Darazsat, szándékosan azt az élőlényt amitől a legjobban rettegek. Most meg itt ülök, és megírom ezt a bejegyzést, hogy kicsit jobban érezzem magam. Ezek a lények a legundorítóbbak amiket valaha láttam...brrr.
De tényleg..egyszerűen remegek már a képektől is...de tudjátok, hogy van ez, szembe kell nézni a félelmekkel. Persze attól még kurva undorító lények...wááá...iszonyodom.

20101122

TrúMinionok #46: Hahó!

Napirajz

Ugye azzal azért mindenki tisztában van, hogy ezek csak gyakorlatok? 

Waking Life


Waking Life c. film zenéje. A film és a Soundtrack is egyaránt kötelező mindenkinek. 
Látott már ez a szoba félrészegen táncolni. Látott már hajnalban rajzolni. Felébredt már arra, hogy lefeküdtem. Átvirrasztotta velem az estét, csak hogy a sorozat első szezonjának végére érjek egy szerdán. Látott már engem és Melindát. Feltörölt már könnyeket, elviselt már sok sok őrületet. Pedig még csak pár hónapja vagyok itt. Olyan érdekes. Amikor ide érkeztem, azt gondolom nem lehettem volna felkészületlenebb. Volt nálam sok sok kilónyi számítógép, de például szappan és ágynemű nem. Melinda sietett segítségemre, egy pakkot adtak neki otthonról, mikor felutazott ide először. Mindenféle hasznos holmi volt benne kezdve a már említett ágyneműtől a különböző edényeken át egészen az evőeszközökig. Nem vagyok benne biztos, de mintha erről írtam is volna akkor. Hihetetlen mennyire alapvető dolgok azok, amiket az ember legelőször elfelejt becsomagoláskor. Hát ez már csak ilyen. 
Azért írom most ezt le, mert bár késő van, megint nem alszom. Festegettem éppen. Tökjó kis dolgokat, majd beszkennelem és feltöltöm. Nem is az a lényeg. Hanem az, hogy elmondhatatlanul aktív-nyugodt vagyok. Volt egy kisebb érzelmi őrület múlt héten. Egy pillanatra mintha elszakadt volna a kapocs a...na erről eszembe jut valami. Egy régi barátom nagyon érdekes dolgot mondott egyszer. Azt mondta, hogy van valami őrület a szememben, ami ott pislákol egyfolytában. A meccs pedig az, hogy tudom e uralni vagy sem. Itt adom vissza a labdát, ő vajon tudja e, és ha megkérdezném, tudna e rossz érzés nélkül igent mondani? 
Mindegy szóval a múlt hét kicsit zizis volt. Aztán jött Melinda és rendet raktunk. Nehéz lenne megmondani miben változott meg a szoba. Ugyan úgy tus foltok vannak a falon mint eddig, ugyan az az összefirkált papír van az asztalon mégis valahogy békésebb hely lett a szobám. 
Ja hogy aktív-nyugodt. Az olyan, mintha egy folyóban állnál, többé kevésbé szilárdan, az meg csak úgy...átfolyna rajtad. Sok mindenen dolgozom mostanában, de egyre csak az jár a fejemben, amit a Soltra mondott. A tehetség nem úgy működik, hogy van belőle egy kevés amit őrizgetsz és apránként felhasználod. Sokkal inkább olyan, hogy dolgozol, rajzolsz, festesz és egyre több lesz belőle.
Olyan érdekes. Ismeritek azt a buddhista filozófiát, hogy légy olyan mint a fűszál? Szelíden hajladozni a legerősebb szélben is amíg a fákat kitépi az orkán... Megfontolandó. Mesélek egy történetet.
Egyik este barangoltam a városban...mit este, éjszaka. Olyan helyekre mentem, amiket nem ismertem előtte. Apróbb utcákba, messze a belvárostól. Aztán egy kis utcában három, tőlem kicsit idősebb kopasz srácba botlottam. Tudjátok van az mikor elmész egy társaság mellett és adott az a feszült légkör. "Most akkor mi legyen?  " hangulat. Na ez volt most is, ahogy elhaladtam mellettük. A dolgot végül ők törték meg azzal, hogy utánam nyúltak és lekapták a kalapom. Röhögtek egy sort. Megfordultam, és visszavettem viharvert útitársam. Elgondolkodtam. Tulajdonképpen ilyenkor mi a helyes? Elmenni mintha mi se történt volna? Vagy micsoda? Mondani valamit? Aztán eszembe jutott egy lehetséges megoldás. 
Fogtam a kalapom és visszatettem a srác fejére. "Az előbb fordítva vetted fel. Ha már hordod, legyen rajtad rendesen." Erre valószínűleg nem számítottak. A légkör pedig pillanatok alatt feloldódott. Megkérdezte felveheti e a szemüveget is, de azt azért nem szerettem volna. Kénytelenek voltak hát csak kalapban fotózkodni egy sort. Aztán visszaadták, kezet fogtunk, tovább mentem.
Jó persze nem egy orkán, de valahogy minden így működik mostanában. Igyekszem elengedi a dolgokat és csak...nem is tudom...csak rajzolni. Minden valahogy kezd olyan rajzszerűvé válni. Szépen lassan körvonalazódik minden.

20101121

Mementó, helyzetjelentés

Na és most végre leírom, hogy mi van ezzel a kéménnyel. Itt járt ugyanis Melinda és rendet rakott, a szó gyakorlati, és metafizikai értelmében is. Szóval most össze tudom szedni a gondolataimat. Végre. 
Mit tudjátok, beadtam 3 munkát a TMDK-ra ami az egyetem "házi" versenye volt az OMDK előtt. Akkor is tudtam hogy sorozat lesz a dologból -igen nagy ráadásul... - de hála a továbbjutásnak van valamiféle ködös kép arról, hogy ezt valamikorra be is kéne fejezni. Szóval kicsit nagyobb intenzitással vetettem magam bele a témába.

Aki követi a blogom, az ismeri ezeket a vázlatokat: ezt aztán ezt, amikből végül ez a három kép lett.
Most úgy néz ki, hogy a véglegesnek tartott és végül beadott három munka is csak vázlat... A cél, hogy a végén 12 nagyméretű kép nézzen rám vissza falról. Itt vannak az előképek: 
A Green egyébként egy szórakozóhely, egyik este beültem oda és némi unikum elfogyasztása után átláttam, hogy mibe is kezdtem bele. Az összesnek megvan az oka és jelentése. Ebbe itt most nem bonyolódnék bele, majd a művészettörténészek kiguberálják.
A 12 kép (összefoglaló címük: Mementó) felosztható 4 trilógiára: Mementó, Atlantisz, Kristályosodás (ezek készültek el nagyban) és "végül" Entrópia. Azért kapott idézőjelet, mert nincs itt vége a történetnek. De erről majd még később. Mostanság egyébként ez utóbbi a legérdekesebb. Egy vázlat volt már fenn, erről van szó, de tovább haladtam vele, megosztanám veletek a letisztázott, jelenlegi állapotot:
Fúh...szar ügy mert kicsit úgy érzem magam mint a diák aki mindent tud, csak kérdezni kéne. Szóval ha van valami kérdés ezzel kapcsolatban szívesen, de kicsit nehézkes erről beszélni most.
Még talán annyit fűznék hozzá, hogy nagyszabású terveim vannak ezzel a világgal. Azt gondolom, hogy a rajzok önmagukban kevesek lesznek, szóval előbb utóbb szeretném mozgásba hozni mindezt illetve azt hiszem megvan végre a logóm :) De még nincs teljesen letisztázva, majd ha kész lesz úgy is szét küldöm mindenhova...

Turbékolók

Egy bank és egy jó kis vintage-ajándék bolt  háta mögött kialakult holt-térben galambok élnek nagy nyugiban. Mi ez, ha nem metafizika? 

Hidden Orchestra - Tired And Awake

Csipegessetek még az albumról, ha tudjátok szerezzétek meg és köszönjétek Dominak, akinek ezúton is boldog szülinapot! 

20101116

Kezek

Amikor kinéztem az ablakon észrevettem, hogy egyszer csak tél lett. A pillanat műve volt az egész. Pár órával később az Erzsébet kertben sétáltam hazafelé. Egy talán 6 éves fiú futott keresztül a fák között, mögötte a húga szedte jóval apróbb lábait. Siess, érjük utol anyuékat, mondta a fiúcska. A kislány nem tudta tartani az iramot. Fogd meg a kezem! Gyere már sprinteljünk oda! Futottak tovább. Fog meg a kezem! - kiáltott megint a kislány, bátyja épp csak hátrafordult: Siess, mindjárt odaérünk! Majd összeszorult a szívem.
Alig tartott 20 másodpercig. A fiúcska megérkezett a szüleihez, majd utána picivel a húga is odaért. Én pedig rég éreztem magam olyan rosszul mint akkor. Szinte már odamentem volna a kislányhoz, hogy megfogjam a kezét, ha már a bátyja nem tette. Egy testvérnek ez lenne a dolga! Először arra gondoltam, ez a legszomorúbb dolog, amit láthatok. Aztán kicsit elmerengtem a dolgon. Én vajon megfogtam e a húgom vagy az öcsém kezét? Egyáltalán fogom e a kezüket? Fogtam e valaha is? Számíthattak rám? Számíthatnak most is? Vagy egyáltalán nem?
Végül is miről van szó? Tényleg kellett volna, hogy a fiú megfogja a lány kezét? Valóban meg kell fogni mindenki kezét? Egy pár méterrel arrébb egy korombeli lány ült összegubózva egy padon. Cigit szívott, épp csak egy pillanatra nézett rám a füstből. Az ő kezét meg kellene fogni? Hány kezet kellene megfogni? Annyi de annyi megfogni való kéz van.
És akiknek egyszer segítenek, akikhez egyszer visszaszaladnak...azoknak jobb lesz? Tényleg jobb? Kell e akkor is próbálkozniuk, hogy gyorsabban fussanak? Kell e akkor is küzdeniük? Erősebbek lesznek e? Kevésbé kell később fogni a kezüket? És azoknak akik mások kezét fogják, nem kell e majd egy kéz?
„Döntened kell. Ha odamész, megmentheted őket. Miközben elpusztítod, amiért harcoltak és szenvedtek.” - Yoda
A sajttal töltött pulykamellek sistergése zökkentett ki. Kinn pedig még mindig Tél volt.

20101115