20091231

A fák télen koronáról álmodnak | In Winter, the trees dreams of canopy

01

- Ammi? – kérdezi érdeklődően egy kisfiú, kezében cumisüvegét szorongatva.
- Cigi.
- És ammi?
- Hamutartó – feleli apja. Hosszan beleszív a cigarettába, majd jólesően kifújja a füstöt.
- Ammi?
- Cigi, de már mondtam.
Az apa elnézően mosolyogva simogatja meg fia szőke haját, a cigit eltartva gyermekétől.
- Emmi?
- Szellőző.
- Mié?
- Hogy kimenjen a füst. Mond Apa! – nevetnek kicsit.
- Apa! – kacagja a kisfiú, boldogan rázogatva a cumisüveget. A szájába veszi, majd apja dohányzását utánozva teszi az asztalra a kis műanyag flaskát.
Aztán az apa, kézen fogva kisfiát, elhagyja a dohányzó kocsit. Utánuk nézek. Utálom ha ebbe a vagonba kapok helyet. Az ember nem lát a jövőbe. Nem is fog soha, mégis örömmel kémleli azt.

**

beolvasás0019A távolban feldereng egy hatalmas, hófehér szélerőmű. A messziről is óriási lapátok lustán mozognak a szélben. A síkság fölé magasodik, büszkén hirdetve egy eljövendő, új, civilizáltabb kort…

**

ALL

- …de akkor összegezve…úgy értem olvastam korábban valamit, talán Sopron kapcsán, ahol úgy írtál Melindáról mintha… – kezével szélesen gesztikulálni kezd – …mintha Ő Neked valamilyen fény lenne. Nem? Ő jelent egyfajta fényt.
- Igen. Igen, valami ilyesmi. Ő valamilyen fény nekem. – elgondolkodva dőlök hátra a fekete bőrkanapén, és megpróbálom felidézni a bejegyzést, de ha megfeszülök se jut eszembe, mikor írhattam. Hiszen ha írok róla mindig így emlegetem. Mint egy gyógyító, gondoskodó fényt, ami körülvesz és erőt, vagy ha úgy tetszik energiát ad.
Ma hazafelé jövet a vonaton a tájat néztem. Kiolvastam az utazásra szánt könyvet, még oda úton, így hát a visszafelé nem maradt semmi, csak emlékek és zene.
Aztán észrevettem egy Szélerőművet. Hatalmas volt. Mindig rácsodálkozom arra, mekkorák is ezek. Régen azt hittem, hogy kifejezetten kicsik, embermagasak, de aztán mikor Sopronból jöttünk hazafelé, láttam egy csomó hatalmas szélkereket. Azóta tudom, hogy mekkorák, de újra és újra rácsodálkozom, ha látom őket.
Szóval láttam egyet. Messze volt, nagyon messze, bőven a város után amin átrobogott a vonat. Egyedül egy nagy kietlen térben, a Zöld Energia élő szimbólumaként. Monumentális. Az jutott eszembe, hogy van remény. Még valahogy megoldhatjuk. Még egy utolsó utáni pillanata van a világnak, hogy megoldást találjon. Találjunk.
Arra gondoltam, hogy talán a szélkerék tehet a hirtelen jött optimizmusról, de az is lehet hogy Melinda. Az, hogy mikor vele vagyok, azt érzem, hogy van lehetőségem valahogy…valahogy megtalálni a fényt. Valahogy…mindegy. Én értem, én érzem.
A szélerőmű eltűnt a horizonton, a sárgás papíron pedig egy új szimbólum körvonalai folytak szét a tollhegy nyomán. Egy másik alternatíva szimbólumának lenyomata.

20091230

Pogo - Upular

Na még egy kis Pogo, ez volt a legutóbbi remekműve itt: Alice

20091221

Tűréshatár | Tolerance

Tudjátok milyen a magyar ember? Tűr. Tűri, hogy kihasználják meggyalázzák, leköpjék…tűri, hogy meglopják, tűri hogy ugráltassák…tűr, és engedelmesen lenyeli a sérelmeket. Tűri, hogy a vérét szívják, hogy megverjék, félelemben tartsák, kihasználják, bezárják…”Nem lehet mit tenni” mondja és engedelmesen teszi bilincsbe a kezét.
A Magyar ember szolgalelkű. Olykor hangos, olykor mérges de tűr. Fát lehet vágni a hátán, és hiába Ő a tenger, mégse háborog. Én nem akarok tűrni.

20091218

Vallomás | Confession

Három árnyék caplat a fényes-fehér macskaköveken. Fénylünk a sötétben, fekete alkohol-lánggal.
…és tudjátok ez a lány…ez a Nő, aki kitartott mellettem. Nemrég esett csak le, mikor mondta, hogy ő minden áldott nap, amíg én felvételiztem, mellettem volt. Egy idegen városban, egy idegen helyen…zuhogott az eső, és úgy festett a világot elönti az özönvíz, Ő mégis kijött elém minden áldott nap az Egyetem elé. Várt rám, és gondoskodott rólam mikor én hazaestem, halálosan fáradtan a vizsgák után. Kitartott mellettem, és nekem a törődésnek ilyen dimenziója előtte ismeretlen volt.
Egy újabb pohár sör, egy korty Becherovka. A kövek felizzanak a forróságtól amit a mézeskalács ízű ital ad.
Vigyázott rám és mellettem volt, és előtte bele se gondoltam az áldozatba amit hozott. A szeretete…törődése…és hiába éreztem, hogy nincs tovább, Ő ott volt, és mosolygott. Elmondta, hogy elment a plázába, elmondta, hogy vett mindent amire szükségünk volt…elmondta nekem, mit tett értem, és ott akkor, le se esett mennyi mindent jelent ez. Eljött velem a világ végére, és elhozta nekem a világot. Elhozta nekem a törődést, a szerelmet, a szeretet…a közelséget amit csak egy Nő adhat. Éreztem az érintésén, éreztem a hangján, mintha azt mondta volna: “Egy szót se kell szólnod, én értem”.
A három fényjelenség dülöngélve beszélget egy kopott asztalnál. “A patkányok úgyis megeszik ötven év múlva az egész helyet!” mondta egyikünk, és Coldplay szólt a rádióból amíg az utolsó korsókat ürítettük nevetve.
És ez a lány, ez az angyal, végig kitartott velem. Végig ott volt, és sose mondta, hogy bánná. Minden sós könnycsepp amit értem hullajtott, mintha gyémántok potyogtak volna égszínkék szemeiből. Akkor, ott, eszembe se jutott mit jelent ez. Mit jelent az áldozat amit hozott értem. Mit jelent a forró leves, a csokis puding és a barna ing amit kaptam tőle. Mit jelent egy átázott cipő és mit egy közösen, ágyból megnézett angol film a HBO-n.
Barátok vagyunk, tényleg barátok, és ötven év távlata szempillantásnak tűnik egy pohár sör mögül. Az időtlenség kedvesen, esetlenül botladozik mellettünk, és mi átkaroljuk egymás vállát. Szó esi popcornról és autókról, és mintha férfiak lennék, mintha mi éppen Söröznénk…mintha a szertartásokat végeznénk, miközben tényleg egy szertartás történik.
És én csak mesélem a felismerést, hogy Ő tényleg ott volt. Tényleg vigyázott rám. A szeretete életben tartotta a –csalfa- reményt. Mikor szaladtunk a vonathoz ketten, lesúlyozva a mappámmal, a “művészetem” elviselhetetlen terhével. Mikor az egyetlen nyári nap után felültünk a valóságba vezető vonatra. Még ott, akkor is, mikor a szélerőműveket csodáltam Ő elnézően simogatta meg az arcom, és tudtuk, hogy bármi lesz, mégis minden rendben van.
Én elmesélem mindezt a barátoknak, akikkel együtt ülünk az időn merengve, és elmondom, hogy szerelmes vagyok. Ők pedig, hogy lezavarnak Hozzá, ha csajozni mennek, mert én megtaláltam azt akire szükségem van. Egyet értek.
Sopron emléke a távolba veszik, és örülök, hogy nem vettek fel, hiszen mehetek Vele újra próbálni. Kellesz. Csak Te kellesz. Kalapomat magasba emelem előtted, térdre rogyok szerelmünk előtt.

Ti valószínűleg nem is tudjátok, hogy lett a kalapom…majd egyszer elmesélem, de Neki köszönjétek, én is azt teszem. “Köszönöm” súgom zavart mosollyal. Ködbe vesznek a torz felhők hazaértemkor.
Aztán egy pont után nincs mit mondani. A tárca amiben a szavakat tartom, kiürül. Nincs több kifejezés vagy cifraság, nincs már más, amit hozzátennék. Nincs semmi amit mondhatnék, talán csupán egyetlen dolog maradt a zsebemben: szeretlek.
Érzem, hogy kéne még valamit mondani. Kéne még valamit leírni. Kéne még valami…kéne még…még…még valamiféle tobzódás, de nincs más hátra, csak egy csók, ahogy magamhoz szorítalak, és nem akarlak elengedni, ahogy egy haldokló test az utolsó csepp életet.

Még egy szívdobbanás. Még egy lélegzet, aztán még egy, egész addig amíg mellettem vagy. Ez egy befejezetlen bejegyzés. Köszönöm Nektek barátaim, köszönöm Neked Melinda. Köszönöm örökké, újra és újra.

Talán csak egy dolog marad. Bocsánat mindenért amit elkövettem. Na és valami tényleg a végére. De kérlek mind a hármat hallgassátok meg.

20091217

Csak. | Just.

Édes csók, forró kávé, reggeli napsütés, csendesen ébredő számítógép, szállingózó hópelyhek,  nyújtózkodó idő… Rajzolnivaló munka, fotózni való bögre, megennivaló meleg szendvics, megnézni való film és még rajzolni való munka. Megivott pohár bor, megvitatott vita, két átmelegedett test a takaró alatt, letörölt izzadtság cseppek. Aztán felébredem, de minek…_DSC9675

20091215

Thinking Machine

Najo ez hülyeség volt. Valami olyasmi volt a cél, hogy töltődjön a dolog, de beláttam, hogy bezárni semmi értelme. Jó az ha működik, és látják a népek. Az, hogy laposodik ez az egész meg fárad…az a helyzet, hogy azért laposodik, meg fárad, mert szeretném ha nem tenné. Mármint dolgozom, effektíve csinálom a blogolást, és ez rossz. Erőlködöm. Nem kéne, hogy így legyen.  
Mindenesetre van egy ilyen flessem, hogy minden kritika –akár hozzáértő, akár nem - után úgy érzem, hogy beleszarnak a kis világomba…na mindegy szóval az a lényeg hogy pihentetjük kicsit, de azért megtekinthető marad. Na, kábé ennyi. Ja amúgy meg: nemérdekel. Gyökérség lenne bezárni hülyeségek miatt.
Persze mondhatjátok, hogy nem vagyok következetes, nem hoztam meg döntéseket, stb, de megmondom őszintén nem érdekel…thinkingmahchine

20091214

Újra tanulni

Rettenetes agóniában próbálok újra rajzolni tanulni, hátha visszakapom az elvesztett morzsákat, de hát… Persze minden esélyem megvan rá, ezen nincs mit tagadni. 01_blog

20091212

Rejtőző ének(fotográfiai átfedések) kiállítás anyaga(UPDATE!)

A kiállításon készült fotók megtekinthetők ITT

Mivel úgy alakult, hogy a kiállítás egy estét volt nyitva, felteszem a képeket. Fogyasszátok egészséggel. Kérdezzetek bátran! :)

apafold_01Apaföldsarjak_01 Sarjakapam_vilaga_01Apám világainvazio_01Földetérés I. invazio_02Földetérés II. jo_etvagyat_01Tessék hozzálátni!

20091210

Nap-nyafi #1: Pest

01 Majd meglátjuk, hogy lesz tovább ezzel…

20091208

Álmodnak e az Androidok elektronikus bárányokkal

A jelenet...

...amiből a sample van: -

A jelenet Philip K. Dick, Álmodnak e az Androidok elektronikus bárányokkal című könyvének, Ridley Scott féle feldolgozásából származik. Kötelező olvasmánnyá kéne tenni.

A valóság romjain tenyésző emberállatok nem tudják már, mi érezni.

20091207

Képmutatás | Hypocrisy

A Deichmann előtt ülök a Tesco piszkos csempéjén, amíg a húgomnak cipőt néznek. Egy érintő kijelzős mobilról álmodom. Az ízléstelenül berendezett áruház nyüzsgő tömege undorító színes massza. A púder bőrű Pannon hostessektől a fültágítós vállalkozókig mindenki. taszít. Sertéscsont akciós. Figyelmüket köszönjük, kellemes vásárlást kívánunk. Gondolkodom tehát vagyok, vagyok tehát gondolkodom. Unatkozó, halott emberek érdektelen időtöltése…az öncélúvá vált vásárlás. A sárgás színű papíron egy Tesco-s eladó Minion, “Na tehát akkor veszel is valamit?” kérdi türelmetlenül. Felpillantok, előttem tükör. Mélyen a szemben ülő fiú szemébe nézek. “Képmutató vagy.” mondom neki, és becsukom a noteszem.

Alkotó-állapot

Létezik egy tudat-állapot, amit én “alkotó állapotnak” hívok. Ez többnyire az első korty kávé után indul, és az aktuális Techno/Breakbeat/Drum n’ Bass album lejártáig tart. Hirtelen úgy érzed összeszűkült a világ és minden egyes eleme az asztalodon hever. Mindent felhasználhatsz amit Isten teremtette, arra amikre akarod. Tökéletes egységet alkot a gép és a papír. Minden iszonyatosan gyorssá, szinte követhetetlenné, és elmondhatatlanul élvezetessé válik. Mintha megőrülnél. Vad és csapongó meditáció ez.
Izzadok, remeg a kezem, a pupillám tűhegynyi és nem tudok nem vigyorogni. Na ilyenkor jó rajzolni, festeni. Az összes energia a kezeden keresztül áramlik fel egy papírra vagy egy üres dokumentumra. Az összes jó munkám ebben az állapotban születik. Nem tűnik hülyeségnek a tojásként szétrepedt acélgolyó, a gumikacsa, hátán vitorlákkal. Minden összeáll, és kép lesz belőle.

20091206

Mikulás :)

muki Na kinek mit hozott a Mikulás, aki JumboJet-el jár, hogy mindenkihez odaérjen időben? :)

20091205

Rejtőző ének (Fotográfiai átfedések)

Nos srácok, időközben véget ért a Parallel, de semmi gáz, jön is a következő kiállítás! December 11, este 7, Mamü Galéria!
01_blog
A kiállításon olyan képeimet láthatjátok, amiken fater munkáit “remixeltem”, nem véletlen hát a sorozat neve: Apaföld. A kiállításon más-más alkotó párosok közös képeit láthatjátok majd. 01
01_ab

Minionok #34: Influenza para

01

20091202

Melinda nap :)

meilnda névnapBoldog névnapot szívem:)