20091130

Utánunk | After us

beolvasás0010beolvasás0010_eredeti Krizbai Sándor, Kobza Vajk, Dóra Atilla, Zarubai Bence és a MAMÜ Hangok más tagjainak közös zenéje által inspirálva készített szombati Moleskine skicc, ha egészen pontos akarok lenni.

Kubrik parafrázis

para_blog

Be & Ki | In & Out

inout

20091128

Másnap délelőtt | Next forenoon

_DSC4513

Kívánom ezt mindenkinek

Szépjóreggelt | Goodmorning

Kevés megnyugtatóbb érzés van annál, mint mikor az ember a kedvenc bögréjével, egy átmulatott éjszaka után egy Macintosh számítógép elé ül le, meginni a kávéját. A langyos barna élénkítő ugyan azzal a magabiztossággal csúszik le torkomon, mint ahogy a számítógép bekapcsol. Nem tesz fel kérdéseket, nem akar zavarni ezen a reggelen. Egyszerűen csak működik, még akkor is ha szívében PPC ketyeg és nem Intel.
Noha a saját gépem a maga 4 magos processzorával teljesítményben megalázza az összes Mac számítógépet a házban, mégis az előtt ülve a Windows gyötrelmessége elveszi az élettől is a kedvem. Állítom ha egyszer szanatóriumba visznek, azért kizárólag a Microsoft lesz a felelős.
Most erről ennyit így hirtelen. Sznob grafikus-palánta vagyok, ne vessetek meg érte.

20091126

Reggeli gondolat | Morning thought

reggel

Nincs itt más, csak homok | There is nothing else, just sand

beolvasás0007 beolvasás0007_rajz Vettem magamnak pár finomságot ma! Többek között olyan ecsetfilcet amiben tus van, meg akvarell papírt ami szuper nedvszívó képességekkel bír. Kipróbáltam őket, íme az eredmény.

20091123

Semmiség

_DSC4474 Műanyagot zabálnak bekötött szemű katonák. Hitetlen harcosai ők a fénynek, hadifogságban egy életen át.

Rajzok

szemüveges zombi

20091122

Rajzok

kispatak “Nekem csobogsz kispatak?”tábor “Na mi van…”kövér”Kaphatok egy falatot?”

De csak mert már rég volt napirajz:)

20091121

Lefagyott világ | Frozen world

Az, hogy a Microsoft alkalmazottakat nem állította még falhoz a forradalom, ezer oka lehet. Persze ezen okok között talán egy se vonatkozik szakmai sikereikre.
Mindannyian ismerjük a Windows-jelenséget, gondolom senkinek se kell külön elmagyarázni. A "Már megint lefagyott ez a szar” és a “Kidobom az egészet az ablakon!” típusú mondatokat mindannyian használjuk, nem egyszer, nem kétszer. Mennyi munka “szállt el” a gép fagyásának köszönhetően? Ki tudja…de vajon milyen kellemetlenül éreznénk magunkat, ha a világ fagyna le? A felhők közül Isten trágárkodna, öblös hangon, hogy újra kell indítania az egészet. Ugye-ugye…20091110hibauzenePersze nem kell megijedni, a kép bár nem manipuláció(!), nem indul újra a világ. Pusztán lefagyott egy vetített reklámot a ködre sugárzó számítógép.
Forrás: Origo.hu

20091118

Mogyoró | Peanut

01

…és akkor lába kélt a mogyorónak!

20091116

Hajnal hasadta

Szar dolog éjszaka felébredni, és aztán nem visszaaludni. Első körben persze az ember megpróbálja a pohár víz és a fürdőszobai kitérő után folytatni a szemhunyást. Ez általában nem szokott összejönni. Ilyenkor egy komoly dilemmával találkozom. Kapcsoljam be a számítógépem, hogy belekezdjek mondjuk egy ilyen bejegyzés megírásába? Ezzel csak az a baj, hogy véglegesíteném vele az ébrenlétet. Ha bekapcsolom a gépet, teljesen esélytelenné válik, hogy visszaaludjak. Ez tehát a vereség elismerése. Hiába forgolódtam egy órát, álom- és értelem nélkül, ha bekapcsolom a gépet tudomásul veszem, hogy nem fogok tudni már aludni. Az órám fél ötöt mutat. Bekapcsolom a telefonomat, hogy felhúzzak egy laza, 10 órás ébresztőt, arra az esetre, ha visszaalszom. Mert visszafogok, döntöm el magamban, és végül nem mászom el a gépig.
A maroknyi kommunikátor abban a pillanatban felidegesít, amint bekapcsolom. Felvillan a kék kijelző, majd a telefon legalább ötször csipog, hogy a kikapcsolása óta mennyien próbáltak elérni, sikertelenül. Ezután újra csipog, hogy le fog merülni. Ezután csipog, hogy lemerült, majd kikapcsol. Hát a kurvaanyád…de tényleg. Akkor ne kapcsoljál be, tudod?! Akkor hagyjuk egymást békén! Elhatározom, hogy kidobom az ablakon.
Persze aztán lenyelve dühömet, megbocsájtok a kis köcsögnek. Mégis csak hű társam volt, megannyi megpróbáltatáskor. Kimászom az ágyból, kiszedni a töltőt az asztal alatti elosztóból. Elviszem az ágyhoz, bedugom a konnektorba, csatlakoztatom a telefon, majd bekapcsolom az ördögi szerkezetet. Töltődik. Belépnék az SMS-ekhez, hogy így vigasztaljam meg iménti veszekedésünk után, de persze nem tesz eleget a kérésnek: komótosan lefagy a főmenü. Végül sikerül kilépni, megnézni az üzeneteket, majd felhúzni az ébresztőt. Nyelek egyet, és halk, visszafogott ingerültséggel ejtem a Sátán találmányát a kisasztalra. Lehunyom a szemem, és aludni próbálok. Újra sikertelenül.
Na jó, akkor olvasok. Kaptam egy remek kis könyvet Bozsótól, régóta neki akarok esni, véletlen épp a kisasztalon van, hát akkor hajrá.
Bedugnám a konnektorba a lámpát, de a helyét a telefon töltője foglalja el. Elhatározom, hogy soha többé nem lesz telefonom, ha ez tönkre megy. Kivéve akkor ha lesz pénzem egy iPhone-ra. Némi variálással megoldom a problémát, és olvasni kezdek.
Ez még mindig egy olyan tevékenység, amit potenciálisan alvás követhet, belátható időn belül, nem úgy mint a gépbekapcsolás. Aztán mikor álmosodnék…mikor érezném azt a melengető puha érzést, elkezd ordítani öcsém telefonja. Fél hatkor. Mivelhogy nulladik órája lesz öcsémnek Pesten, indulnia kell.
Engem gyűlölnek a telefonok. Innentől persze már mindegy, Domi kávét kér, én kizökkenek, a könyvet nem tudom folytatni és mindennemű próbálkozásom a visszaalvásra értelmét veszíti. Végül feladom, és bekapcsolom a gépet, hogy megírjam ezt a hülye bejegyzést… Jóreggel!

Egyébként van ebben a telefon dologban valami különös. A húgom szintén telefonra ébredt pár perce, nekem pedig az jutott eszembe, hogy gépekkel, mechanikus izékkel szabályozott életünk van. Magunktól nem kelnénk fel időben. Az életritmusunkat azok a cuccok határozzák meg, amiket önként fecskendezünk a világunkba, aztán csodálkozunk, hogy el-embertelenedik minden. Hát hogyne, ha el-embertelenítjük a gépeinkkel, amik szabályoznak minket? 

20091114

TrúMinionok #16:Közhangulat 2.

Ugye mindenki emlékszik az előző részre :)

09-11-14_kozhangulat_2_blog

Nézzetek sok katasztrófa filmet! Egy okos ember mondta rájuk: “A megalománia általában az üresség álcája...”

20091113

Tizenháromka | Thirteeny

_DSC4362 Ezen a baljóslatú, novemberi napon, mikor a péntek éppen tizenharmadikára esik, a nap szebben süt mint az elmúlt hetek bármely napján. Mikor elnyújtózva ébredek, kipihenten, kora délután, a kávém pedig az asztalon, előkészítve várja, hogy megigyam. Egész napos hosszú séta, puha gyógy-sör Regős mesterrel, egypár lottószám és egy átvett csomag bűvölete. Szeretem az ilyen napokat. _DSC4366

Rupi’s Theme

Kimondhatatlanul hiányzott. Úgy mint egy leszokó dohányosnak egy szál cigi, drogosnak a betevő anyag, piásnak az ital. Hiányzott mint szerelmesnek a párja, fulladásnak a levegő, középszerűnek a nyári szünet vége. Hiányzott az Érzés. Ez a fajta érzés. Mindent befogó torz világ-értelmezés…
Regős Mesterrel a macskaköves utcákon kacskaringózva fennhangon beszélgetve…”Csaljuk meg Szentendrét!” ordítom, és Sopronra gondolok. “Hát azt azért még se…”. A macskaköves utcákat víziómban bérházak váltják fel…a vonat nincs messze, alig pár perc séta. Sírva könyörgök, hogy legyek már egyetemista. Aztán mégse engedem a könnyeket, nevetve, táncolva merülünk el Szentendre rosszalló pillantásaiban.
Hol van az érzéshez képest minden, ami logikus? Az elme támadásai porhanyósnak tetszenek a szellemi káoszban. A Református Gimnáziumra bökök, “Ide jártam!” kiáltom, míg Moha zúg a fülemben. Az élet értelmetlennek tetszik ebben a formájában. Eltartott vagyok, mondja Édesanyám, engem meg elfog a maró bűntudat és a harag. Én nem akarok az lenni! Nem akarok ebben az értelemben vett művész lenni! Nem akarom. Sopron felé epekedem, és azt képzelem kirúgják a lábam alól a talajt. Képzelem és remélem a reménytelenséget. 
A Cicámra gondolok, hogy hozzám akar költözni, és akarom hogy költözzön. Akarom hogy velem legyen és én vele. Akarom hogy lássuk egymást, ha úgy tetszik, meztelenül. Képletesen persze, és szó szerint. Emellett minek van értelme ha nem a semminek? 
Nyáladzva akarom a Próbát, hiába tudom a Nihiltől mit jelent ez. Értem, de nem látom még, homályba vesző kimondott szó. “Ki fogják rúgni a talajt”  mondja, és elmagyarázza milyen a fájdalom, ami így hangként pont olyan mint a vattacukor. Édes, ismeretlen, és vágyott. Nem szegtem meg az eskümet, nem döftem hátba az eszmét, pedig borzasztó jól esett volna.

Boldog Névnapot Regős Mester.

There is a house in New Orleans, they call the “Rising Sun”

20091112

TrúMinionok #15:Szavazás, avagy a Nagy Minion Szavazás

A fülembe jutott a hír, hogy van olyan akinek az újságban megjelent Minionokra nem havi bontásban, hanem hetente lenne igénye. Ez bizony kóros Minion függőséget jelent! Egyesek nem tudnak egy egész hónapot várni betevő adagjukra!
Ám nem akarom hogy akár egy kisebbség döntsön a nagy egészről, így hát szavazásra bocsájtom a kérdést! Maradjon a megszokott rendszer, havonta négy Minion adag, addig pedig remegő kéz és más elvonási tünetek vagy találkozni akartok ezekkel a kis izékkel minden héten, mondjuk Péntekenként? Döntsön a Nép (az Isten adta)! Szavazni jobb oldalt tudsz!01

20091101

Rövidhír

Egy téves hívás miatt úgy összeveszett egymással két vadidegen férfi az Egyesült Államokban, hogy végül egyikük rálőtt a másikra és súlyosan megsebesítette.

A 22 és 24 éves duó Savannah városában került véletlenül telefonkapcsolatba egymással, ami veszekedéshez vezetett. Az első téves hívás után sms-ben is folytatták egymás szidalmazását és fenyegetését, majd megállapodtak abban, hogy személyesen is találkoznak egy áruház parkolójában.
A hajnali fél háromkor lezajlott randevú vége az lett, hogy a 24 éves férfit súlyos lőtt sebbel mentők vitték kórházba, a 22 évest pedig a rendőrök börtönbe. A lövöldözőnek csak a kocsija sérült meg.

http://www.origo.hu/techbazis/hightech/20091030-lovoldozes-lett-a-felretarcsazasbol.html

Ennyi. Lelövik egymást. Ez Amerika.

In memoriam: A semmi tagadása

Történ egyszer, még a hőskorban, 2005-ben egy kiállítás. Mikor még úgy nézett ki, hogy az öregeket érdekeljük, mi pedig épp csak ecsetet ragadó friss poszt-kamaszok voltunk. A kiállítás címe, “Apák & Fiaik” volt, ezt akkoriban az Öregek csak Puskák & Galambok néven emlegették egymást között. A koncepció: a Vajdások és gyerekeik részt vehetnének együtt egy kiállításon. Lássuk mit kezd egymással az régi és az új generáció. Mikor megtudtam, megkérdeztem apámat, hogy ugye ez kábé azt jelenti majd, hogy a művész és fia együtt dolgozik a “Fiam hozzá’ már egy sört!” jegyében. Mondta, hogy hát igen, valami ilyesmi.
Pár héttel korábban mi is szerveztünk egy kiállítást, az akkor még létező Dézsma borozóba. A cím: A Semmi Tagadása. Persze halva született ötlet volt. Nem nagyon voltak munkáink, és én nem emlékszem rá, hogy valaha is lett volna kiállításunk előtte. Mindenesetre volt egy vásznam, és egy címem, megrajzoltam hát a Semmi Tagadását, szénnel. Aztán persze a kiállítás befuccsolt, ellenben adódott a Puskák & Galambok-os lehetőség. Na, gondoltam magamban, mégse dolgoztam hiába._DSC4203-Edit(E mellett kiállították ott még egy képem. A kiállítás napján festettem, valamilyen felsőbb utasításra. Máig úgy gondolom, hogy az egyik legjobb munkám, ám arról sajnos nincs kép, és már odaajándékoztam a témának. Mindegy is.)
Aztán a megnyitóra készülés közben félelem vett rajtam erőt. Először látja majd a nép a munkáim. Soha előtte nem állítottam ki sehol, mint azt már mondtam, így reszkettem az idegességtől. Úgy döntöttem nem hallgatom végig a nyitást, nem akartam ott lenni. Elvándoroltam hát valamerre a szentendrei nyárban. Sose tudtam meg mi történt a megnyitón._DSC4204Később kiderült, hogy a képek tetszettek a többieknek, ha nem is különösebben, de mondjuk úgy: “rendben volt”.
Azóta eltelt pár év. A kép itt hányódott nálam egy ideje. A legszarabb munkáim egyikének tartom. Mégis, mikor ma reggel bejött apa, hogy a fuvarozónak, aki a levitte őt Erdélybe a nyáron, képet kell adnia, de nincs vászna, illetve van, de túl jó minőségű, és hogy kell e nekem ez a kép… Eszembe jutott, hogy hát jó-jó, nem egy nagy dobás, de az egyik első kiállított képem. Még akkor is ha tényleg szar. Na de se baj.
Készítettem róla pár fotót, azóta pedig a fuvarozónak készített kép fedi a megkopott szén-felületet. Na, így kell a semmit tagadni.  _DSC4208

Röpke semmiség | Nothing important

Idegesen toporgok a rácsos fémen. Mikor érünk már le…mikor érünk már le…
- Vajon gáz lenne átmászni a túloldalra? – kérdem töprengve a mellettem álló idősebb hölgytől a mozgólépcsőn. 
- Igen, gáz lenne! – vágja rá habozás nélkül.
- Bááázs
- Ennyire siet? – kérdezi.
- Igen, tudja a szerelmem nemsokára megérkezik a Keletibe, és már majdnem egy hónapja nem láttam. 
Ezután egy kis időre elhallgatunk. A tömött mozgólépcső nehezen vonszolja magát az Alvilág felé. Talán ugyan annyira gyűlöl újra és újra lemenni a Metróba mint én.
- Tudja valahányszor mozgólépcsőzöm mindig eljátszom a gondolattal, hogy átmásszak az elválasztón, a túloldalra. – rámosolygok, ő pedig elnézően visszamosolyog. Közben leérünk a lépcső aljára, és eltűnünk az arctalan tömegben.
A metró kocsik olyan tömöttek, hogy rohangálnom kell mellettük egy darabig, mire találok magamnak olyat, amiben van hely nekem is. Elkezdem írni ezt a kis semmiséget. Később észre veszem hogy, az előbbi hölgy – vagy talán valaki aki pont olyan mint ő, Pesten nem lehet tudni – véletlenül velem szemben ült le. Rámosolygok, ám ezúttal nem mosolyog vissza. A Metró kocsikban kikapcsolnak az arcizmok?