20090930

A három vándor meséje | The Tale of three striders

SAMSUNG DIGITAL CAMERA         Köszi az estét srácok!

Balkan Fanatik – Neked adom

Kinézek az útra, látom édesemet
Látom édesemet, ő is lát engemet

Neked adom a Napot, neked a Holdat
Neked adom a földet, neked az eget
A fényt, a sötétséget, az ölelésem,
A beláthatatlan tengert,
Szívemnek nedvességét, lépteimnek fényét
Ez mind a tied, ez mind a tied
Ez mind a tied, tied már minden ösvény

Visszaadom a szomjúságom, visszaadom a régi jogom
A szélt, a madarak röptét, az útvesztőket
A választást a keresztutakon
A gyötrelmes álombolyongást
Ez mind a tied, ez mind a tied
Ez mind a tied, tied már minden ösvény

Akarom szólítni, szánom búsítani
Ilyen fiatalon megszomorítani
Ne menj el édesem, ne hagyj el engemet
Ne menj el édesem, ne hagyj el engemet

20090929

Élet-éhség

2009-09-24
Ülök a kiégett fűben, kemény földön. Ölemben egy valamikor hófehér, laptopot tartok. Írok. Élet-éhség szól a szobám nyitott ablakain át: lehallatszik az új Kispál kislemez összes akkordja az utcára. Öcsém fotó-letölt.
Tegnap este egy tűzoltó autó gurult be a Bartók Béla utcába. Egy hatalmas, irreálisnak ható vörös tömeg. A kocsi villódzó, néma szirénákkal állt a Nepumuki szobor előtt az éjszaka közepén.
Macskák ülnek mellettem: egy kába arcú, rosszkedvű szürke és egy értetlen, morgó kis fekete. Tömény szarszagot érzek magam körül. Ehhez valószínűleg van némi köze a cicáknak.
Visszatérve a kocsira. Az történt, hogy lesétálván a korzó felé, Áronba botlottam. Igen-igen el-alvadt fejjel, kócosan támolygott ki az utcára. Égett műanyag szagot érzett, mondja, és kihívta a tűzoltókat. Visszahívatom magam Danával –meglepő módon ébren van. Elmesélem neki mindezt, ő felröhögve juttat a végső tudás birtokába: egyik szomszédunk, valami kis autóval játszott napközben. Annak volt ilyen szaga.
Ásít a mellettem ülő szende szürke macska. Vakargatja magát, nyalogatja bundáját, majd megunva társaságom, arrébb sompolyog. Időközben előkerül a harmadik macska. Egy kicsi, tarka, gollam-macsek. Még véletlenül se jönne a közelembe.
Szóval a szomszéd játszott valami autóval. A szél onnan fújt, lehordva a szagot az utca aljába, ahol Áron nem tudott tőle aludni, így hívta a vörös szervet. Még hallottam méltatlankodni a tűzoltókat, hogy miért hívták ki őket ilyen nevetséges okból. Aztán hallótávolságon kívül kerülök. Elmerengek azon, hogy az ötöslottó főnyereménye 2000 millió forint. Elmerengek továbbá azon is, mennyi mindenre kellene a pénz, és hogy ehhez képest a nevetséges összegű, 30 000 forintos tartozásom nem tudom felszámolni hónapok óta.
A szétküldött portfolióm egyébként tetszett a kiszemelt cégnek, de állóvíz van, mondták. Remélik, hogy majd nem lesz. Én is remélem. Közben elmentek a macskák. Egyedül vagyok. Lovasi új LP-je időközben a végére ért, elölről kezdődik hát az egész. Van e nálatok alkohol?
Nézem a festékfoltokat a nadrágom szárán. Egy szakadt melegítő ez, semmi más. Az ASDF zöld foltok még a felújításkor kerültek rá. Mikor a falunkat festettük. Nem sokat haladtunk azóta, hogy elkészült a szobám. Elfogyott a lendület.
Úgy néz ki, hogy szinte biztosan én csinálom a Szentendre és Vidéke címlapját novembertől. Újraterveztem az újság előlapjának arculatát. Innentől kezdve egy nagy címlap-kép lesz majd. Ez lehet fotó, grafika vagy valami más. Kicsit HVG nyúlás, de jótól lopni ugyebár...mindegy is. Szívesen csinálom.
A szürke macska már megint nyalogatja magát, nagy sárga szemeivel számon kérően néz rám. Legyek repkednek a fű közelében. Ez jelzi, hogy nincs még tél. A bogarak jelenléte tanúskodik a nyárról. Azt hiszem többet fogok a fűben ülve írni. Jó dolog. Erősen gondolkodom rajta, hogy felüljek a kerítés tetejére, és ott folytassam.
Csak nézni az elnyúló, nyűgös Bartók Béla utcát. Egész Közép-Európa legjobb utcája. Vitán felül az, azt hiszem. Aki mást állít, hazudik, vagy nem volt még itt. Ha más táncol én is rázom a seggem, énekli Lovasi. Fura az időtlenség. Nagyon fura.
Domi időközben lehozza a kávét, apa meg hazajön. Tej nincs a koffeinbe, keserű a kávé. Keserű az élet? Inkább savanyú cukor.

2009-09-26
Csontjaimra feszülő bőrömön jégcseppek csillognak. Reszketek a hideg víztől. Vékonynak és aszottnak érzem gyenge testem. Mintha szívószállal szívnák ki belőlem az életet. Mostanában költséghatékonysági okokból nem kapcsoljuk be a bojlert.

**
Érzem a testem. A szívem ritmikus működését, amitől minden izmom egy ütemre hullámzik. Érzem és tapasztalom a létezést. Fekete macska bandukol át a lámpafényes Korzón. Hűvöset érzek a torkom köré tekeredni. Sör és izzadtság szagom van az esti tánctól. Életre kelnek az álmos éjszakák. Angyalok és Ördögeik tobzódása, ami harmóniát hoz a sötétségbe.



2009-09-29
Horkolnak. Horkolnak mint az állatok. Az orrukból feltörő zaj az utolsó csontomig mindenem megremegteti. Úgy érzem, még egy horkantás és megölök mindenkit a szobában. Beleborzongok a gondolatba, és a két horkantás közi szünetben elhessegetem. Aztán abban a pillanatban újra hallom semmihez sem hasonlítható az öblös hangot…
Felhangosítom a zenét, hátha elnyomja a hangot. Tévedek. Akár a lovak nyerítése, disznók röfögése, áthatol minden dallamon. Nem bírom elviselni. Újabb és újabb horkantások. A takony mozgása az orrjárataikban. Mikor már nem bírnak levegőt venni az orrukon keresztül, kinyitják a szájukat, a horkolást hörgésekkel erősítve. Hiába ébresztem fel őket, hiába szólok rájuk, nem segít. Az idegeim időközben feladják. Lemegyek pirítóst csinálni, hátha addig abbahagyják. Tévedek megint. Csak rosszabb lett. Kettejük alvása nekem az álmatlanság. Az arcüregükből előfortyogó hangok kavalkádjában minden értelmét veszti. Ha becsukom a szemem, horkolást látok. Egy nedves, takony zöld gümőt. Pórusaiból nedvek szivárognak, felülete gumiszerűen feszes. A legundorítóbb dolog a világon. Nem tudok koncentrálni erre a képre se. Kizökkent a horkolást. Nem tudok se dolgozni, se aludni. Megőrjít testüknek ez az indirekt morajlása. Nincs hova menekülöm előle. Bugyborékoló torz hangok kánonja kíséri a billentyűk kopogását. Az írásra is alig-alig sikerül koncentrálnom. Mintha fulladnának. Még hangosabbra állítom a zenét, de persze nem javul a helyzet…
Szipognak, hörögnek, prüszkölnek, nyögnek…mintha belülről gennyes daganatok borítanák az orrukat amik minden levegővételnél összehúzódva váladékot eresztenek magukból. Apró, lágy membránok remegése. Hártyák finom rezgése adja ezeket a folyékony hangokat.

20090923

Napi rajz....megint | Daily drawing...again

Azé' nincsen rajz szkenn, mert ez most teljesen gépben készült. Bizonyám!

20090921

Napi rajz | Daily drawing

rajz_2

Repedés | Crack

Ma reggel megjelent egy repedés a homlokomon. Minden úgy indult, hogy tegnap csak háromkor sikerült elaludnom. Délben a telefonom ébresztett. Lebotorkáltam a konyhába, eddigre a számítógép halk zúgást hallatva feltámadt. Nem találtam lenn kávét se főzve se főzetlenül. Ez azt jelenti, hogy elfogyott a kávé. Elindultam hát vissza az emeletre, mikor a lépcsővel szembeni nagy tükörben megláttam. Egy apró kis sebnek hittem.
Eltelt egy óra. Újra lementem a konyhába, ezúttal teáért, hátha az majd felébreszt. Mikor leértem, láttam, hogy az asztalon van egy kis bögre fekete kávé, amit az előbb nem vettem észre. Talán valaki nem itta meg. Nagyon megörültem. A konyhába indultam feltejezni szerzeményem, útközben a tükörbe pillantva. Amit láttam elborzasztott.
A kis seb a nagyobb lett és egyre kevésbé seb szerű. Sokkal inkább repedésre hasonlított. Fél órával később a repedés végig törte a homlokom, majd az arcomhoz is eljutott. Körülötte keményebb, száraz lett a bőröm. Úgy gondolom, eljön majd az idő, mikor szétreped a fejem.  _DSC2527_b

Dubadub

Aki szombaton, reggel olyan kilenc óra magasságában a P’Art mozi környékén járt-kelt, érdekes jelenségnek lehetett szemtanúja. A járdán egy vékony srác, fekete, villanyzenés pólóban, egy aránytalanul nagy fejhallgatóval a fülén táncolt a Dub lassú, ringató lüktetésére. Oda-oda mosolygott az embereknek, akik cserébe megrökönyödve néztek rá. Néha megkockáztatta, hogy felmutasson egy középső és mutató ujja alkotta “V” betűt, de csak egy valaki viszonozta a béke örökérvényű jelét. Eltelhetett így 20 perc is. Talán több.
A hűvös reggeli levegő puha ölelésként vette körül a csendben táncoló fiút. Egy idősebb nő, nála jóval idősebb anyjával arra sétált. A fiút meglátván, a nő átkarolta édesanyját “Menjünk innen anyuka” mondta. Nagy ívben elkerülték a félig lehunyt szemmel ringó srácot. Időközben megérkezett a marcona, ősz hajú Apa, lesújtó pillantást vetve bolondnak tűnő fiára “Itt a kártya vegyél ki pénzt, és hagyd ezt abba”. A tánc emlékké foszlott csupán, de a vigyor nem hervadt le a srác arcáról.
-Tudod az a véleményem, hogy az emberek irigyek. Ezt éreztem. Igazából négy dolog sugárzott belőlük. Megdöbbentette őket a dolog, féltek kicsit, mérgesek voltak, és ami a legfontosabb, rettenetesen irigyek.
-Persze mert mindenkinek van valami baja! Az élet nem olyan jó mindenkinek, itt vannak nálunk ezek a villanyszámlák például! – azzal belekezdett az ezerszer hallott strófákba. Fel se merült bennem, hogy vitatkozzak.
Aznap este a konyhában az Apa elmesélte Anyának, hogy közös fiúk lassan olyan lesz mint Metál Laci. “Persze-persze jópofa, de azért mégse kéne…” mondta komolyan ősz hajszálai mögül Apa. Kíváncsi voltam anya véleményére is, így hát meglátogattam őt a konyhában.
-És te mit szólsz? - kérdeztem tőle.
-Tényleg olyan leszel mint Metál Laci.
-Hát tudod az a helyzet, hogy jól éreztem magam, és ez kurvára zavarta az embereket. Kábé ennyiről van szó. Amúgy erre a zenére táncoltam amit most hallasz! – távolról, tompán Dub hangja szól a ház összes létező hang kibocsájtó eszközéből. Owned.

Kiállítások | Exhibitions

01 Valahányszor elmegyek egy (Jó!) fotókiállításra, a képektől megszédülve úgy jövök ki a precízen komponált képek uralta steril kiállítótermekből, hogy márpedig én is tudok fényképezni. Végig fotózom a napot, majd a következőt, majd az azután következőt. Aztán egész addig a pontig amíg elő nem hívom – le nem töltöm… – a képeket, úgy érzem, hogy én tényleg tudok fényképezni. Persze ez az érzés azonnal elillan, amint meglátom a képeket nagyban. Mindegy is.
Két kiállításon jártam mostanában, az egyik Robert Capa életmű-tárlata, a másik egy szociofotó kiállítás, ami a Válság jelek címet kapta. Mindkettő a Ludwig múzeumban, egymástól mindössze egyetlen födémmel elválasztva. Félelmetesen jó volt mindkettő, noha egyik se olyan, amit egyszeri nézésre be lehet fogadni. Megkockáztatom, hogy egy második megtekintés után egy harmadik is tud újat mondani. Szóval hajrá!
A Válság jelek ugyan ma volt utoljára megtekinthető, ám ettől a Capára még érdemes elmenni, minimum kétszer. Ja igen, a többi fotó: 02_03

20090918

Kihűlt a beton, feltámadt a szél

A macskaköveken az eső megértő fényei táncolnak az éjszakában. Egyre sűrűbben kopognak fekete kalapomon a cseppek a sör pedig egészségesen fagypont közelinek tűnik. Aprókat harapok a még lángoló lángosomba és elbámulok a sötétségbe. Két ablak, köztük lámpa, rácsaik árnyéka pillangónak tetszik. A nyári éjszakák szelleme kísért minden sikátorban, én pedig bánom, hogy nincs nálam fényképező. Jó lenne megörökíteni a megörökíthetetlen emlék foszlányokat. Az elmúló évszak elnyújtózva megpihen barlangjában, Szentendre város pedig kétségbeesetten kapna utána. Mintha minden fal azt ordítaná “Ne menj még!” de persze reménytelen. Végül csak a sugdolózás marad…az ázott macskakövek halk fohászai: “Ne menj…kérlek gyere vissza”.
Apránként elfogy a lángos és a sör is. Megbékélek a méla haladással. Kell is, hogy véget érjen ez a Nyár. Az éjszakákat belengő borgőz, ami eleinte édes csábítással hívogatott, amint a hold alábukott, a végére taszító bestiaként zabálta fel a napközben felgyűlt érzéseket. A fény egyre rövidebbé, az éjszaka egyre hosszabbá vált. Az őrült körforgásban az árnyak kifordultak önmagukból, a valóság elvesztette a maradék bizonyosságát is. Kicsit talán kiábrándultam a mindennapi csodák alkohol ittas éjszakáiból.
A varázslatok csak addig varázslatosak, amíg különlegességük olykor-olykor felvillanó fénysugárként jelenik meg a sötétben. Ha napokon keresztül izzik a fekete ég, amin a hold fénye puszta pislákolásnak tetszik, az varázslat érzése elpárolog. Helyét hörgő, vad tombolás veszi át. A jóérzés úgy tűnik el a testből, mint a bor egy keserű ízű hányás közben a padon. Végül persze mindig csak a magány maradt. A káosz…a vágyott rendezetlenség felemésztett mindent.

Ma este pár lány keserűen nevetve sóhajtott, azt mondák, olyan ez az este mintha megint nyár lenne. Igen, valóban olyan, és milyen jó, hogy csak “olyan” és már nincs igazából nyár. A csodáknak puha vízhangja maradt csupán. 
Elértünk a hónapokra nyúló péntek este utolsó percéhez. Tényleg vége. A Bohémia kong az ürességtől, a Duna korzó kukái szintúgy, jelezve, hogy az emberek hajnali köddé oszoltak. Kihűlt a beton, feltámadt a szél.   

20090917

Vár a tavon | Castle on the lake

rajzok 031_kicsi2Ködös, októberi nap valahol egy tónál. Egyébiránt nem ismer valaki olyat aki illusztrátort/koncepció-rajzost/grafikust keres?

20090916

A Kódex | The Code

Ezer éves városkában élünk. Ennek örömére kaptunk egy ezer oldalas kódexet ami tényleg nagyon-nagyon szép! Részleteket erről a pénteken megjelenő Szentendre és Vidékében olvashattok. A címlapra kerültek a fotóim, szal már azért is érdemes! ^^

20090915

A Vámpír | The Vampire

mindkettő Elővettem egy régebbi rajzot játszani :)

Crimsonland

Na igen. A Crimsonland. Az egyetlen olyan játék amit nem untam meg egy pillanatra se. Az hiszem...nem is tudom...talán 5 éve játszom? Nyilván nem folyamatosan, vannak hetes-hónapos megszakítások, de olyan rendszerem még nem volt azóta, hogy ne lett volna kinn az ikon az Asztalon.
Pedig nem egy olyan túl bonyolult vagy összetett játék. Monoton, felül-nézetes lövöldözős. A nyilakkal irányítod az embered, az egér a célkereszt, a szörnyek meg csak jönnek és jönnek. Kellő mennyiségű gyilok után szintet lépsz, így különleges képességekhez jutsz hozzá, amik segítenek az Ölésben. A halott szörnyek bonuszokat és fegyvereket dobálnak, amik szintén borzasztó hasznosak tudnak lenni. Kábé ennyi, semmi több. Nyilván vannak pályák, de alapvetően mind ugyan olyan. 
Jómagam még csak nem is a pályákat szeretem igazán. Azokon az ember túlesik. Először csak alap szinten, majd HardCore módban. Ami igazán érdekes, az a Survival. Ugyan még annyi változatosság sincs benne mint a pályák esetében: egy végtelenített mód, ahol túl kell élni addig amíg bírod, a szerzett pontjaid alapján bekerülsz egy rangsorba. 
Amitől nagyszerű a Survival, hogy tökéletesen kikapcsol. Az ég világon semmi nem fontosabb játék közben, magánál a játéknál. A gondolatok csak úgy eloszlanak melletted. Eltűnnek az éterben. Akkor épp szörnyeket ölök, és az se érdekel ha ég a ház. Nagyon pihentető. A személyes rekordom 38 000 000+ pont volt. Ezt egy kb. háromnegyed órás játékkal értem el. Azóta kicsit kijöttem a gyakorlatból, az előbb csak 10 000 000+-ig jutottam. Azt hiszem, hogy az 38 millás eredmény valamikor benne volt a világrangsor első 5-ben. crimson

TrúMinionok #10: Kéményezés

Együtt | Together

20090914

És Te? | And You?

_DSC2045 …és Te karbantartod az intim régiód?

Azt hittem, nem süllyedhet tovább a chat-kultúra. Mint már annyiszor, most is tévedtem.

Egyébként csak a játék kedvéért: képzeljetek el, egy éttermet. Mű-szarvasagancs lóg a falról, gyertya hatású lámpák világítanak, az étlapon szereplő árak pedig elhitetik veled, hogy a vacsora idejére Te a felső tízezerhez tartozol. Pedig hát nem, de ez egy másik kérdés. Veled szemben egy csodaszép lány ül. Kedvesen mosolyog, szemei hamiskás fényben tündökölnek. Egy pillanatra úgy teszel, mintha a kanál tisztaságát vizsgálnád, hanyagul forgatod ujjaid között. A kristálytiszta tükörképben nézed meg, hogy áll a hajad: nem tökéletes, de még belefér. Időközben kihozzák a levest…
Eltelik valamennyi idő, mire a desszerthez értek. Időközben elfogy egy üveg vörösbor, ami bár borzasztó finom volt, minden korty után érezted, hogy nagyon fog még fájni neked az a horribilis összeg amit ráköltöttél. Mindenesetre kellemesen emelkedett hangulatban vagy már ahhoz, hogy az asztal alatt egyre gyakrabban érjen össze a lábad a lányéval, természetesen véletlenül. Egyszerre nyúltok a borért, megsimogatod a kezét…összeér a tekintetetek…csók. 
Nem hagysz borravalót. Nincs annyi a tárcádban. A pincér arca rezzenéstelen marad, de az orra apró rándulásából érzed, hogy mélységesen megvet téged. Szerencsére a lány nem látta: szégyenlősen mered maga elé és huncutul mosolyog. Kint hűvös van, elmúltak már azok a forró nyári éjszakák, így a vállára teríted a kabátod. Fázol kicsit, de kárpótol, hogy engedi átölelni magát.
A lakásához értek. A kapualjban egymásnak estek, úgy faljátok egymás csókjait mintha az életetek múlna rajta. Minden érintés egy kis halál. A gondolataid elpárolognak halk szavaitól. “Szeretlek” súgja…”Gyere fel…” mondja neked. A falhoz nyomva nyalogatod az ajkaid…aztán eltávolodsz tőle egy pillanatra…egy valamit meg kell kérdezned, és aztán mehettek. “Karbantartod az intim  régiód?” súgod halkan.
A taxiban ülsz és borzasztóan fáj a fejed…ugye pontosan tudod, hogy ezt nem kellett volna…

Kávé és Tévé | Coffe and TV

So give me Coffee and TV
History
I've seen so much
I'm goin blind
And i'm braindead virtually
Sociability
It's hard enough for me
Take me away from this big bad world
And agree to marry me
So we can start all over again

20090911

Egy teli notesz | A filled notebook

_DSC1812 Egy Moleskine élettartama, már meg tudom saccolni, 3 hónap. Kb ennyi idő kell hozzá, hogy a kis fekete notesz az utolsó lapig beteljen ezzel-azzal. Én mostanában nyűttem el a második ilyen kis noteszt. Furcsa olvasgatni mennyi minden van benne. Egy csomó rajz, jók és rosszabbak…ezeknél sokkal több gondolat és érzés. Három hónapnyi élet-lenyomat. _DSC1814

Egészségünkre | Health

Pár napja Zakar Ágnes képviselő asszony felkérésére sétáltam egy kicsit a Bükkös Pataknál, és fotóztam egy kiadványhoz. Úgyis rég fényképeztem, rég mozdultam ki otthonról - legalábbis napközben... - szóval volt is kedvem a dologhoz. Készültek kellemes képek, olyanok amik jó illusztrációként szolgálnak majd egy a Bükkös védelmére kiadott szóróanyaghoz. Szép nagy fák a szép kis patak mentén és  hasonlók. Mivel a Képviselő asszony megkért, hogy készítsek fotókat a játszótérről is, elmentem hát oda és csináltam pár képet. A patakban gyerekek játszottak épp. Köveket dobáltak a vízbe, a homokvárukhoz vitték a Bükköst a maguk kis piros vödörjeivel.  Egészen idilli kép lett volna, ha nem rémlik fel bennem a pár héttel ezelőtti Bükkös szennyezés körüli botrány. Egy ismeretlen elkövető – vagy nevezzük inkább lelketlen görénynek – vegyszert öntött a patakba, ezzel kiirtva a halállományt a Mókus hídtól a Dunáig. Elgondolkodtam, hogy vajon a cucc ami ennyi halat kinyírt, jót tesz e a gyerekeknek például, akik mit sem sejtve játszanak a vízben? Jót tesz e nekik amikor mondjuk a Bükkösös kezükkel fagylaltot esznek, majd lenyalogatják az ujjaikról a rácseppent vaníliát vagy csokit? Lehet, hogy a szennyező ismeretlen erre volt kíváncsi? Eljátszott a gondolattal, hogy vajh’ a halakat elpusztító vegyszer mit csinál a gyerekekkel... Értem én, hogy az illetőt nem töltötte el bűntudat , mikor megérezte a döglött hal szagot, de azért remélem nem kívánja megvárni a lelkiismerete, hogy a szemetétől beteg gyerekek rohangáljanak Szentendrén. Ezúton kívánom hát megszólítani a tettest, hogy legyen már annyi gerince, hogy kiáll a nyilvánosság elé, és vállalja a felelősséget. Közösen megihatnánk egy pohár finom friss klórral fűszerezett Bükkös-vizet, ha már - hála neki - tiszta vizet nem tudunk önteni a pohárba. 

How much can you take?

 

Well... you clean up the dirt, there's just more dirt to clean up tomorrow.
Make the beds, they just have to be made tomorrow.
Wash the dishes, more to wash tomorrow.
Make dinner, it gets eaten, doesn't it?
The world keeps growing, and you feed it. But it doesn't feed you, does it?
But... how much can you take? How much can you take before you snap?
How much can you take?
How much can you take?
Lying on your bed, looking at the ceiling, waiting for something to happen.
And knowing all the time that you were meant for something better. Feeling it. Wanting it.
But... how much can you take? How much can you take? How much can you take before you snap?
How much can you take before you snap?
How much can you take before you snap?
Találkozni kell Istennel. Meg akarok tőle kérdeni egyet-mást. Például azt, hogy mi végre vagyunk.
Mert hát fölépítjük a házainkat, felneveljük a gyerekeinket, learatjuk a búzát, háborúskodunk, öljük egymást.
Aztán mi végre? Meg hát az én életemről is ki akarom kérdeni. Az igazságot akarom megtudni._DSC1746-3__-2

20090908

Egy robot aki ül | A robot who is sitting

kastályrobot
Egy virtuális agynak minden valóság virtuális...

Le vagy szarva...

A Gimiben kezdtek minket felkészíteni arra, hogy az egyetemen úgyszólván le leszünk szarva.
Az egyetemen úgy tanítanak, hogy érezzük, ez felkészítés arra, hogy a Nagybetűsben is le leszünk szarva.
Aztán az egyetem után rájövünk, hogy tényleg ez van, az életben még jobban le vagyunk szarva. Arról van szó, hogy felkészítés gyanánt azt a kevés időt is elveszik, amikor egyébként nem lennénk leszarva.
Érdekesség, hogy mire már elég sokszor leszartak minket, rakódik ránk annyi, hogy mi is leszarjunk embereket. Csodálatos dolog felnőttnek lenni nem igaz?

20090903

Mindennapi zenénk

A jobb oldalon keressétek a "Mindennapi Zenénk" ikont. Az biza. Összeszedtem az eddig a blogra feltett-belinkelt zenéket. Ezentúl oda gyűlnek majd. Hallgassátok szeretettel, én is azt teszem. Kifejezetten egészségtelenül sok zenét hallgatok az a helyzet...

Bejegyzés a Varázslatról | Post about Magic

A varázslatnak annyi formája van, amennyi varázsló él a világon. Annyi mágia amennyi mágus. Könnyen meglehet, hogy egy varázsló úgy éli le életét, hogy nem találkozik még egy olyannal, aki hozzá hasonló, így hát minden mágus különleges. Ez egyfelől jó, hiszen a varázs-világ erejét épp a sokszínűség adja, borzasztó azonban minden varázslónak, hiszen külön-külön egyedül vannak a képességeikkel.
A sokféle varázslatból kevésnek van látható eredménye. Nem sokan tudnak repülni, tárgyakat mozgatni vagy épp vizet fakasztani a puszta kőből. Még kevesebben vannak azok akik életet tudnak lehelni halott tárgyakba vagy emberekbe. A legtöbbjük hatalma – ha lehet így nevezni – csupán érezhető: megmagyarázhatatlan érzéseket hoznak elő, a kellő pillanatban gyenge, hűvös szellőt támasztanak. Nekik köszönhető ha az érme a jó oldalára esik, vagy az inga a kellő irányba leng ki. Képességük bár nem látványos, mégis, talán egyedül ők tudnak hegyeket mozgatni.
Akadnak olyanok is, akik nincsenek tisztában erejükkel. Használják ugyan képességeiket, de ösztönösen teszik azt. Akarva akaratlan hoznak el nagy változásokat, csodákat. Tudatlanul formálják képükre a világot. Ők, a tudatlanok, a leghatalmasabbak. fekte kövek

Fekete-kövek

21.

Huszonegy. XXI.Egyes naptárak szerint huszonegy századot hagytunk már a hátunk mögött. Talán éppen ennyiszer kopogtatta meg az Író tollával az asztalt, mielőtt elkezdte volna írni mesterművét. Talán pont 21 egymást követő szó alkotja az élet-varázslatot. Talán ez lesz az egyik lottó-nyerő szám jövő héten. Érdekes módon pont kétszer kell megszorozni ezt a számot ahhoz, hogy negyvenkettőt kapjunk. Talán 21 különös, véletlenszerű egybeesésnek köszönhetjük az Univerzum létét. Csupa furcsa dolog. Talán Te voltál a huszonegyedik ember akivel aznap este beszéltem…talán.
Viszont biztos, hogy Te pont 21 éve születtél. 21 éve nevetsz és sírsz. 21 éve szépíted meg ezt a poros kis világot, és éppen a 21. születésnapodat ünnepeltük most szeptember elsején.
Boldog szülinapot Melinda :)

melinda xxi