20090130

Villanyzene

Agyzsibbasztó mélységekbe rángatódó fiatalokat akarok látni ma a Dalmát kávézóban a megnyitómon, délután 5-kor! Mindenki meg van hívva ezennel!

Villanyzene party ma este a kiállítás után! Mindenkinek itt a helye! Az elektrosztatikus-akusztikus-fantasztikus kölcsönhatás állítsa a hajatokat formára! Mindezt a progressive ütemére, hogy az elektroakusztikusról ne is beszéljünk. Hádemicsináááász!


20090125

Fény-túra | Light tour

Kopár fák úsznak a napsugarakban. Szürke kis patak csobog a közeledő tavasz arany fényében. Az én tekintetem az övébe merül. Egy nevenincs fenyő a víz fölé hajol, míg mi kézen fogva sétálunk a világosságban.Düledező kerítés mellett sétálunk el. Mögötte széteső félben lévő mosógépek, tűzhelyek maradványai. A megszámlálhatatlanul sok lom között kacsák rohangálnak. Tollaik piszkos fehérek egy sáros pocsolyától. Egy kalickában denevér alszik, amíg én boldogan hallgatom Mely csilingelő nevetését mikor a romhalmazra néz.  


Duplaklikk | Duble click

Vajon a zöld levél nem lenne jobb? Valami okkerszerű árnyalat. Bár tulajdonképpen mindegy - kurzor a böngésző sávra csúszik. Gyorsan nézek valami színharmóniát www.colourlovers.com –en. Rövid keresgélés után megtalálom azokat a zöldeket, amik kellenek a dobozra. Találok egy nyugis tónust. Download, majd a zöldek bekúsznak az Illustrator színpalettájába. „Aloevera”. Helveticával kéne írni, az a legegyszerűbb. Duplaklikk. Kéne egy levél is…iStockon lesz úgyis… www.istockphoto.com. Ez az, ez jó lesz. Letöltök egy formás kis levelet.  Nagyot kortyolok az ásványvízből. Beszínezem a levélkét, aztán középre igazítom. Aloevera. Szuper. Tört fehér háttér, majd kimentem az egészet eps-ben. Ó basszus lemaradt a vetett árnyék...na várjunk csak azt, hogy is kellett? Mindegy, tuti fenn van Gomedián… www.gomedia.com. Csöng a telefon. "Igen tessék? Igen épp most lett kész. Küldöm. Nagyon szívesen. Igen-igen azt majd megbeszéljük egy másik alkalommal. Persze. Persze. Igen. Persze. Köszönöm, öröm volt önnel dolgozni, a viszont hallásra." Szuper ez is megvan. "Krizbó!" szól egy hang a hátam mögül.  

- Mikor lesz kiállításod?  
- Hú, nehéz megmondani. Nem nagyon gondolkodtam ezen mostanában. De majd valamikor lesz, csak be kéne fejezni a Metropolis weboldalt, előtte nem nagyon akarom lekötni magam.  
- Jól van, persze-persze, csak még tavaly mondtad, hogy mivel nem volt vagy 3 éve, idén szeretnél valami nagyobb szabásút... 
- Tudom csak rohadt drágák az alapanyagok. Azért mondom, hogy ha meglesz az oldal, akkor újra előveszem a dolgot. 
- Te tudod. Egyébként mit tennél ki? 
A kérdésére elgondolkodom. Az aloe-s doboz egész jól sikerült tulajdonképpen.  

Narancs deal | Orange deal

Kis csoport áll a Barlang összefestett bejárata előtt a hidegben. Szinte mindenki a cigijét szívja, vagy érdeseket kortyol a kezében tartott sörbe. Egy lány cigarettát teker egy fiútól kapott kabátban, mellette barátnője követi a "jó" példát. A körülöttük művészszerűen lebzselő srácok nézik a puha mozdulatokat: mindannyijuk fantáziájában hasonló képek jelennek meg. A Barlang dohos falain táncház hangja szűrődik át. Cipők kopogása, sípok, dobok eltompult hangja, mintha víz alatt játszana a Peskóta együttes. Kinn közben görnyedt, sunyi tartású díler alakja bontakozik ki az éjszakából.  - Na figyelj akkor megegyeztünk? - kérdezi a gömböt lopva kicsúsztatva zsebéből. A szemben álló felé nyújtja, aki körbepillantva elsüllyeszti a jellegzetes színű cuccot a kabátjába - Persze. Nem ismerlek. Nem is létezel. - Átnyújt egy köteg pénzt az árusnak. Az összeráncolja a szemét, majd újra átszámolja a pénzt, amitől eltűnnek a ráncok a homlokáról. 
- Nyugi nem baszlak át... 
- Oké. Akkor ennyi. Ha kell még szólj. Nem találsz ennyiért, jobb cuccot.  
- Ok. És grapefruitod nincs? 
- Fúj bazmeg’ nincs! Addig nem megyek el. Nekem is vannak elveim. - morogja a díler és előhúz egy narancsot a zsebéből magának is. A Barlang bejáratától messzebb állnak egy kis sarokban. A többiek lopva pillantanak feléjük néha.  
- Máris? Itt? - kérdezi a vevő. Szemével követi, ahogy a dealer szakszerű mozdulatokkal, két húzással lefejti az élénk színű narancshéjat. Neki ez csak sokkal több erőfeszítéssel és lassabban sikerül csak. 
- Persze - gerezdenként felfalja az anyagot. Leengedett szemhéjjal adja át magát az ernyedt kábulatnak. A vásárlója üveges tekintettel, szinte mellé esik a padra 
Ülnek egy darabig mire oda meg hozzájuk valaki a társaságból. 
- Na mi van, bekészültetek? 
- Úgy nézünk ki? - veti oda bizalmatlanul a dealer pillanatnyi józanságot erőltetve magára 
- Nyugi rendben van. Beszállhat - azzal egy gerezdet nyújt az újonnan érkezőnek. 

Narancs illat terjeng borittas levegőjében, ódon, fáradt házak kopott falai között. Alantasan kúszik be a lakásokba, akár egy vírus. Narancstól ragad a szentendrei fiatalság gitár- és ceruzaforgató keze. Narancsosak a billentyűk, héjmaradványok szorultak le nem vágott körmök alá.

20090119

Emlék 2005-ből | Memory from 2005

- Figyelj bazmeg’ Krizbó ezt hallanod kell ez kurvajó! Ezek DnB-t dobolnak! - mondja a srác és közben fizeti a jegyem a pénztárnál 
- Na ne...DnB-t dobolnak?
- Igen! - lemegyünk a Barlangba ahol tényleg DnB-t dobolnak. Jön a srác is...nem jut eszembe a neve. Vele van a barátnője...Gyöngyi talán? Meg egy másik csaj is, aki világos fehér ruhában van, de az ő neve pláne nem jut eszembe. Itt van még a Rácz is, az egyik régi barátom. Ő mutatott be enne a srácnak 1-2 hete.  
Odalenn raggázva angolul meg magyarul énekelnek össze vissza és végig dübörög egy sötétzöld basszus. Tökéletes extázisba zuhanok elsodródva a társaságtól, majd a koncert végén megkérdem a srácot aki meghívott, hogy vajon le lehet e ezektől letölteni zenét. Mert egyébként marha jó zene. Mit is raggázott az egyik arc? A Dunakanyar Rasztabanditái vagy valami ilyesmi.  
- Mi a nevük? - kérdezem a lassan kiürülő barlangban állva
- Brains, de nem hiszem, hogy megtalálod őket. Szentendrei zenekar. Eléggé újak. – feleli a srác
- Értem. 
Aztán elválnak útjaink. A fehér ruhás csaj elment a zenekarral, én meg elindulok haza egyedül ezen a hűvös éjszakán.
Ez a srác meg a barátnője -élettársa?- nemrég költöztek Szentendrére, abba a panelba ahol a Rácz is lakik. Épp a vele szemközti lakásba ráadásul. Érdekes figurák. 
Mondta a Rácz, hogy két napig egyfolytában cipelték fel hozzájuk a technikai cuccokat. Állítólag van egy csomó számítógépük. Mit is mondott mi a neve? Rossz a névmemóriám. Valami Peti. Nem Peti, mert D-vel kezdődik a neve...Dávid talán? Ja nem, Dana! Igen így hívják! Basszus tényleg ez a neve. Na, mindegy úgyis elfelejtem legközelebbre.
Jó arcnak tűnnek Gyöngyivel. Nem, nem Gyöngyi...majdnem Gyöngyi...á mindegy majd eszembe jut az ő neve is. Ja igen Györgyi! Györgyinek hívják a lányt! Nagyon szép csaj, és grafikus! Mindegy, úgyis összefuthatunk még. Talán. 

Így ismertem meg a Brainst. 


20090118

Our generation | A mi generációnk

A mi generációnk úgy szar, ahogy vagy. Mi nem értünk semmihez se igazán. Felületesek vagyunk, nem mélyedünk el a dolgokban. Nem vesszük elég komolyan az idősebbeket és nincsenek jó gondolataink. Kár is gondolkodunk. Minket a média irányít. Agymosott szemét vagyunk, mi nem tudjuk, mik a jó dolgok igazából. Bunkók vagyunk és mindenhez beképzeltek is. Azt hisszük, hogy nekünk van igazunk, pedig nem. Mi valójában semmit se tudunk, és nem is értem, hogy merészelünk bármit is mondani. Alulművelt selejtes banda vagyunk. Az ilyen fiatalak, hogy merészelnek nagy és grandiózus dolgokba belekezdeni? Alapok nélkül, tudás nélkül! Nem is értem, hogy mit lelkesednek! Különben is 40 éves kor alatt nem lehet valaki értelmes! Hát, hogy nézne az ki? Na de tényleg, hogy?  

Hideg hajnal | Cold dawn

Hideg van. Sötétkék reggel. Hűvös a kávém, mintha jégkockák úszkálnának benne. Libabőrös lesz a vállam. Fagy borítja a szobánk ablakát. Deres faágak reccsennek a lábam alatt és jégen csúszok el majdnem. Apránként világosabb lesz: színtelen-kék téli hajnal ölel át ridegen. Reszketek a nagykabát alatt, fáznak a kezeim. Napfényt keresek de csak ködöt látok. Szürke autókat, színtelen melósokat. Formátlan arcok bambulnak bele az új napba. 
A buszmegállóban ülök és nézem az elhúzó kocsikat. Sárosak, mosatlanok mind. Rájuk száradt a gazdasági válság, a megszorítások és büntetések, az adók, a tüntetések, a családi problémák, a lelki vívódások és megoldástalanság minden mocska. Piszkosan, pöfékelve vonszolják magukat a tizenegyesen Pest felé menet, a Szürke Városba, hogy majd délután, hazajövet magukkal hozzák a panelházak láthatatlan, finom szemcséjű kipárolgását. 
Szentendre városát lassan belepi majd a por. Kormos arccal keressük a napfényt ezeken a reggeleken, mind hiába. De jön majd a nyár újra, hogy átható meleggel és fénnyel váltsa meg a nyomorgó tömegeket. 
A pad mellett a "Boszporusz felett a híd" című könyvet hirdették, egész addig, míg múlt éjjel valaki be nem törte az üveg vitrint dühében. A szilánkokat nézem, és az embert, aki a barna szofit szívja és nem látja ezeket a szilánkokat. Már nem veszi észre őket. Rég nem.  

"A Boszporusz felett a híd Tolvaly Ferenc harmadik lélekútjának lenyomata."

Port.hu 

20090106

Pár pohár kávé | Some cups of coffee

Hideg téli délután, megfázással küszködve...két tüsszentés között a megszámlálhatatlan papír zsebkendő mögül kikandikáló gőzölgő kávés bögre képe...takarók súlya alatt melegedve, amíg súlyos fahasábokat mardos a tűz a kályhában...de a kávés bögre ott van. Csendesen bújik elő, puhán simul a tenyerembe, melengetve a kezem. Aztán kiüresedve a sarokba kerül, a Tisza logó mellé.



Érdekes...milyen hasonló dolog a kettő. Forró tea kerül majd a bögrébe, ha eljön az ideje...és láb kerül tavasszal vagy nyáron a lábbelibe, mikor már forróság van. Nincs nekem Tisza cipőm. Egy kopott másik van, minionos. Vagy mégse? Ott van a sarokban a tisza logo. Ott van a fejléc sarkában is. Kávés poharak a rideg, fagyott sárban, rendezett kompozícióban elszórva. Az alkotó neve Véletlen. Kávé szürcsölegetés az Apple Keynote alatt.

20090104

Ya man!



Tények | Facts

Az egymásra csúszódás bizarr állapota. Enyhén áttetsző üveglapok simulnak össze, átláthatatlan falat alkotva. Tartozom egy vallomással. Nem fogom tudni megállni, hogy ne blogoljak, csak dühös voltam egy kicsit mert nem tudtam mit írni. Egyfelől. Másfelől meg nem érzem őszintének a blogot. Nem érzem már olyannak, amilyen vagyok. Szorongok, hogy mit írhatok le és mit nem, milyen fotó kerülhet ki és mi nem. Pedig hát ez egy művészeti ág, nem engedheti meg magának az őszintétlenséget. Attól művészet, hogy őszinte, elvileg. Egyébként tegnap csúnyán megfáztam és kapar a torkom. Na, mindegy, szóval őszintétlenség.
Annyi korlát van mostanra, még itt is, hogy feszélyezve érzem magam írás közben, ezért lett ilyen csúnyán őszinte. Dana azt mondta, hogy kb. olyan mintha azt mondanám: „Kapjátok be srácok. Nincs kedvem, most önkeresés van!”. Ez így talán igaz is. Szóval most ilyen fura.  
Az a lényeg, hogy lesz blog, csak máshogy egy kicsit. Még nem tudom, hogy, nyugi.

20090103

Kezit’ csókkolom | Nem tudom hogy van angolul

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy ország. Én törökülésbe nézem ezt a mesét egy kerti székben ülve a kihűlt szobámban. Az index.hu adja nekem élesben, visszamenőleg, ezt a szövevényes történetet heroinistákról meg elcseszett politikusokról, Lovasi Andrásról meg mittudomén ki mindenki másról csak amolyan atlerosan. Indexesen méjbí. Mert egyébként picsafüst. A vergődés meg a "szarozás", vagyis a "szar" szó sokat mondása olyan méreteket ölt, ami az én gyilkos kávéhoz szokott beleimet is felforgatja olykor-olykor. Csak úgy alterosan megint, mint a túl sok villányi amit a Duna korzón döntünk le a torkunkon.
Mert egyébként nem tudok írni mostanában, vagy ha igen akkor tényleg csak szar dolgokat. Látjátok, most én is szarozom. Gáz. Na de az a lényeg hogy a moleskine, mint offline blog üzemel. Ilyesmi. Van hova írnom, akkor minek írjak ide? De tényleg, a fröcsögés és a szépség olyan magasságai lapulnak olvashatatlanul a sárgított lapok között, hogy azt néha nekem is nehezemre esik elhinni. Jó egy hónapnyi anyag van a moleskinkében, aki kilóg a zsebemből mikor zombisat játszom éjszaka, sörrel meg pénztárcával. Ilyenek. Omlás van! „Mert hűl a sör! Hát hűl ez!” - kiabálja Kapa, Jancsó egyik agymenésében, akinek a fiával egy suliba járt a Neonihil. Sznob képzőbe talán vagy ilyesmi, franc se tudja. "Nem érdekel!" - most Lovasi kornyikál megint. Kispált hallgatok. A mindenit. „Égve hagyott életek.” Lángolnak, mint állat'! 


2008 a változások éve volt. Minden átalakult, formába öntődött. Olyan lett, amilyennek lennie kell. Felborult, ha arra volt szükség, és békés, ha az kellett. A blog is rohadt jó lett szerintem, kezd úgy kinézni, olyan lenni amilyennek akartam, de el se tudtam volna képzelni, hogy ilyen lesz, annak idején, mikor elindítottam. Tényleg azt meséltem már hogyan indult? Szerintem nem. Csak mert azt majdnem mindenki tudja, hogy van ez a blogart, ami az én művészeti ágam meg minden, de szerintem rajtam kívül senki nem tudja, miként indult ez a kis cucc. Hát most elmesélem. Személy szerint Erdész Ádámnak – továbbiakban „segg”, vagy Xerdész - kell köszönni. Volt neki egy Wordpress blogja ahova feltette a fotóit, amiket én nagyon szerettem, mert szépek voltak, és utáltam, mert semmi újat nem hoztak. Egyszerű, sablonos műtermi vagy szabadtéri fotók voltak ezek, kategóriával. Szoció, Glamour meg tájkép meg még minden szar. Megint a szarozás. Na mindegy. Szóval láttam ezeket a fotókat és idegesített, hogy én tudom, hogy ehhez képest nekem új dolgaim vannak, de senki nem látja. Elhatároztam, hogy indítok egy blogot, de nem lehet Wordpress, mert az van a seggnek is, így lett Blogger, de én inkább gúgöl blognak nevezném, mert az szolgáltatja. Na hát így indult a blog 2007-ben. Az leső poszt az a fotóriport volt a békejelről a főtéren, ahova Enikő szervezett be, akit nemrég összehoztam Bozsóval. Nemsokára megyek is velük beszélni amúgy, szóval nem lesz már hosszú ez a post. Amúgy nem utálom én a Xerdészt, ha olvassa, tegye már meg, hogy nem sértődik be. Így esik jól, de semmi személyes. Tényleg. 
A blog aztán nőtt, nődögélt, Krizbós lett, én meg Krizbó lettem, és ide minden kikerült, ami szívemnek kedves. Melinda...a szerelmünk...a másik szerelmem, Szentendre, mindenféle művészes dolgok, meg úgy általában az életem. Most már van látogatottság jól, van minden, épp csak én hiányzom belőle. A Xerdész közben bezárta a blogját, és elindította a világ talán egyik legsablonosabb fotós portfolióját helyette, de nem vették fel az egyetemre, most egy Oxfordi diplomát adó suliban tanul valami pénzes dolgot. Biznisz Menedzsment, vagy valami banki hülyeség. Tucat pénzes munka. Ja és nem köszön az ismerőseinek. Autóval jár meg minden. Felnőtt? Dehogy. Felnőtt lett. Egy életen át sajnálni fogom, amiért feladta az álmait. Ezúton is üzenem neki, hogy próbálja meg nem feladni. Talán olvashatja is ezt a postot. 
Nem akarok blogot írni egy kicsit. Srácok, asszem’ most egy hosszú-hosszú szünet jön. Ha gondolja valaki adok hozzáférést, és akkor írhat más is ide posztokat de én nem fogok. Meguntam. Most offline blogolok, olvashatóságot pedig borral tudtok venni hozzá. Najo, Melinda csókkal, de azt csak Tőle fogadom el. :) 
Hát őő....ennyi. Kösszöm' szépen. Erdész Ádámnak meg a kezit’ csókkolom. 
Lesz azért majd még blog de most nem érzem szükségét hogy írjak. brb – ahogy tanult kollegám mondotta volt. A fotókat amúgy már rég fel akarom tenni. 

20090102

Semmike | Nothing

Hosszas küzdelem és számtalan terv után megvan végre a végleges januári fejléc! Mást most nem tudok írni, pedig szeretnék!
Nagyon jó dolgok történtek mostanában. Csodálatos események, mérföldkövek, jelentőségteljes élmények amiket majd ide kellene írni. Meg van pár szebb fotó is...de most valahogy nem. Majd ha lesz kedvem írok szépeket, mert van mit. Melindánál voltam, Ő pedig végre itt velem, és nagyon boldogok voltunk, és ez volt a legszebb szilveszterem eddig mert Ő is a része volt, és minden nagyon rendben van.
Majd ha összeszedtem a dolgokat...ha kicsit lassítottam, és minden beáll a helyére, akkor írok, meg teszek fel képeket. Egyenlőre csodáljátok a fejlécet ahogy én. Melinda adta, mint ahogy oly sok más boldogságot is. 

20090101

09'

"Megsárgult konfettiket hord most szél..."
Amorf Ördögök