20080930

Alkotói válság | Creative crisis

Na a legelején, tisztázzuk mi az hogy Alkotói Válság. Az valami olyasmi, mint amikor elfogy a víz az ásványvizes üvegből, és te mégis szomjas maradsz Sőt, szomjasabb vagy mint mielőtt ittál volna egy jó adag szénsavmentes Borsec-et, vagy valami hasonló finomat. Egyfajta kiüresedés. Lebénul a kezed, valami ötleted csak-csak lenne, de "valahogy nem". Nem mozog elég gyorsan a kezed hogy le tudd rajzolni, íni, vagy ha mégis, pillanatok alatt rájössz, hogy szar az egész. Ilyenkor az emberben ilyen dolgok fogalmazódnak meg, hogy hagyni kéne az egészet és menni kéne szórólapozni inkább, vagy törölni a blogot a fenébe, de legalábbis abbahagyni (mert szar az egész).
Na szóval ilyen az alkotói válság amiből ma mindenki legnagyobb örömére kijöttem, hamarosan kaptok is az arcotokba - uramboccsá' ez kicsit erős, vegyétek úgy, hogy azt írtam, "megajándékozlak titeket"- egy pár kövér bejegyzést!

20080928

Ijesztő-mókás álom | a Scary-funny dream

/a szobor a Kornis kiállításon megtekinthető a Malomban!/

20080927

A fejléc üzenete: | The message of the Header:

Gulyásleves meg bablecsó meg mittudomén mi minden szemét. Meg képek is, egy csomó fotó. Lassan elmerülnek a babban. Rotyog alattuk a lábos. Tipikus "mi a f*sz?" este forog fenn. Ez a szöveg a subbáról van. Szerintem tökjó. A mai üzenet: "Invert me, the Header said". Csöpp csöpp. Hüpp Hüpp. Bugyburuggy. Szemétrevaló kacat, de már túl van a háttértár felén a mennyisége. Mármint ez alattam. Ez a sok izé. Ömlengés meg kitudja. Kicsit kezd ez már erőltett lenni nem? - Aztán a header fogja magát és bekussol. Szavai helyén kérdőjelek maradnak. Ja igen megy egy core quad.

20080924

20080914

Csendesedés

Az Ördögök amorfok, Tudósok néznek csendesen míg a Kiscsillag az asztal alatt kuporog, amin Kispál és a Borz szalonnát esznek épp. A Neo meg Yonderboi valami rádiót akar behangolni a Muskátlis erkélyben, míg lenn, a Pesti forgalomban Bálnák esnek ki a partra. Zagar a puli kutya az MTV szignált hallgatja a tv-ben, közben pedig lecsendesedik a vihar. Balkán, fanatikusként jár esőtáncot, hátha újra indul a zuhé, de a kísérlet kudarcra van ítélve. Az Agyak kipakolják a napozószékeket és sört isznak Animával, Sound-al és System-el. Quimby merengve néz a távolba hátha megjelenik Csáki bácsi, de nem, marad tehát a függőágyban heverő Karma, aki valahol nagyon messze jár a szájába vett maréknyi hipertől. A bérházban, ahol mindez történik repedezett a parketta. A rések között egy Boldog Halál Zenekar játszik a porcicákkal, mert a Bizottság megengedte nekik ezt az attrakciót. Batár sajnálkozik hogy kimarad a mókából, és csak a falon terjeszkedő nedves Mohával tud szórakozni.

Cím nélkül | Untitled

Kimért kotyvasztás egy belekkel beterített konyha üvegesen csillogó rozsdamentes acél padlóján, ahova a kés hegyéről cseppen az olajosan csillogó vörös vér. "Elegem van a kortárs művészek értelmezhetetlen verseiből és prózai bukdácsolásaikból, amik többnyire az olvasottság hiányából és rengeteg tudatmódosítóból erednek!" mondta kimérten Szergej, a nagydarab orosz, véres tenyerével izzadt arcát törölve. A műtőasztalon, a konyha közepén Fe Lugossy László feküdt, felnyitott gyomorszájjal. A zsigerek tégelyekben pihentek a körbe elhelyezett asztalokon.
Fe Lugossy László üresen maradt belső terében színes kukacok nyüzsögtek kuncogó hangokat hallatva. Szergej fedte fel ezeket a lényeket amik az ihletettség pillanatait okozó nyálas organizmusok voltak vajmi kevés jó modorral.
Ekkor hirtelen belépett a szobába Szentendre, egy nagy cilinder viselve hét tornyának egyikén. Lassan közeledett a mosolygó Fe Lugossy László tetemhez, kezében pedig egy rózsaszálat tartott. A szirmok mindegyike más színű volt. "Ez itt micsoda?" kérdezte Szentendre Szergejtől, akinek mostanra az egész arca vörös volt a vidám haláltusát vívó Fe Luggsy László vérétől. "Ez itt a szimbólum" mondta a kövér orosz rámutatva a tetemre, ami még élt. "És te mi vagy?" Kérdezte Szentendre Szergejtől. A hét torony egyike fel volt állványozva. Szentendre a rózsaszálat az állványzatba tűzte hát, aminek tetején ketten csókolóztak éjfél után 15 perccel. Szergej megvakarta kopasz fejét, amiről így kis patakokban folyhatott le a vér, hogy aztán egy Goa ütemére csepegett a fényes acél padlóra. Astral Projection volt a Goa. "Én a jövő vagyok" mondta, majd a kést saját hasába döfte.
Fe Lugossy László felnyitott gyomrából a színes kukacok átmásztak Szergej fájdalomtól remegő kezére, majd a kés ütötte lyukon beözönlöttek az izzadt orosz hatalmas testébe, hogy aztán annak könnycsatornáin és pórusain keresztül kiáramoljanak a világba.
"A szingularizáció elkezdődött..." mondta Szentendre végül, és elhányta magát.

Adat-Organizmus | Data-Organism

Oké mesélek valamit. Azt mondják, hogy minden másodpercben százszámra születnek blogok. Adat jön létre, mint ahogy én is adatot hozok létre a blogomban. Archiválom az életemet, és a kort, amiben élek Hozzám hasonlóan rengetegen hoznak még létre adatot. Természetesen nem csak blogokra gondolok.
Mindenre, ami információ, kép, szöveg, gondolat, akármi. Adat, helyigénnyel, és minőséggel. Vagy gondoljatok a filmekre. Az 1080i-s FullHD felbontása 1920 * 1080. A következő generációé még nagyobb. Az kivetítve 4 m x 3m -re, minden pixel egy milliméternek felel majd meg. Hatalmas az adatmennyiség. Több száz Terrabyte (1 Terrabyte = 1024 Gigabyte). Persze növekedik a sávszélesség, így még nagyobb mennyiségű adat jöhet létre, hiszen a továbbítás nem akadály. Vagy gondoljatok a zenére, a házi feladatokra, amiket gépen írtok. Ez mind része annak az adatmennyiségnek amit az emberiség termel.
Valahol olyasmit olvastam, hogy jelenleg durván 720 exabyte adatot termel az emberiség. A termelt adatmennyiség egyébként évente 60%-al nő. 2011-ben körülbelül 1800 exabyte-ot fogunk kitermelni (1,8 milliárd gigabyte). Ez rettenetesen sok, és szerintem a nagy része voltaképpen csak archívum. A mozgás archívuma videó formájában, a pillanatképek archiválása fényképként, a hangoké zeneként, érzéseké, gondolatoké írásként és így tovább. Természetesen, mint mindennek, ennek is van helyigénye. Nem csak a befogadókra gondolok, hanem tárhelyre, ami az adatok fizikai helyigényét is jelenti.
Annak idején egy hajlékony lemezre, más néven floppyra, az általunk ismert 3,5-s re 1,4 megabyte adat fért el. Ma durván 20-ad annyi területen, durván félkörömnyin 4 gigát tárulunk a flash meghajtókon. Ez természetes velejárója az adatmennyiség- és minőségnövekedésnek. Több adatot kell tárolni, kevesebb helyen. Természetesen ennek is vannak korlátai. A technika megvan arra, hogy atomi szinten tudjunk adatot tárolni, de lejjebb már nem igazán lehet menni a miniatürizálásban. A hely nem végtelen. Messze nem. Egyébként egy átlag ember már most évi 1 terrabyte adatot termel. Lehet szorozni, de ennyi adatot fizikailag is nehéz tárolni.
Na de, hogy ezt miért írtam ide? Ma rajzolgattam Photoshoppal, mikor kijött egy ilyen üzenet, hogy nincs elég hely a lemezen a folytatásra. Tele vagyok adattal. Rajzokkal, fotókkal, több mint 100 giga zenével –összehasonlításképp, pár éve ilyenkor az 5 gigás merevlemez betölthetetlenül nagynak tűnt számomra – Nem lehet törölni tehát semmi mivel minden adat értékes. Archiválni kell, de hova? Venni külső merevlemezeket? Betelnek, és ha valami bajuk lesz elvész az adat. Internetes tárhelyeken? Lassú még ahhoz a sávszélesség. A „civileknek” szánt optikai kábelek erre nem igazán vannak még felkészülve.
Szóval a következő fogalmazódott meg bennem: vajon mi lenne, ha a sávszélesség nem lenne akadály, és az adatokat ugyan olyan gyorsan tudnánk egy internetes tárhelyre menteni, mint gépre. És mi lenne, ha az adatok valóban atomi szinten lennének tárolva, egy olyan organizmusban, ami úgy növeli a rendelkezésre álló tárhelyet, hogy növeszti. Szó szerint, egy új nyúlván jön létre, a további adatoknak. Egy organizmus, ami adatból áll. Képzeljetek el egy nagytermet. A közepén van egy maszat, amire hatalmas mennyiségű, 3-4 centi átmérőjű idegkábelek vannak rákötve, valamit pár létfenntartó rendszer. A kábeleken folyamatosan adat áramlik a maszatba, ami apránként, napról napra növekszik. Az információ lény. Egy írható-olvasható merevlemez, ami gyakorlatilag mindig pont akkora, amekkorára szükség van, mivel akkorára növeszti magát. Durva lenne. Elkalandoztam.

20080913

20080909

Flashback vol.03

Augusztus 28
Hintázás a Novus évkezdő táborában. Majdnem a gép bánta :)

Flashback vol.02

Andalogtunk, kézen fogva a patak pedig kedvesen hömpölygött mellettünk némán. Csodálatos volt :)

Flashback vol.01

A soron következő posztok olyanok, amiket azért teszek fel mert anno nem volt rá időm. Tessék örülni. Én is azt teszem.
Augusztus 27
Melindánál voltam, Tapolcán sétáltunk a fényben, de előtte még át kellett utazni a sötéten. Ezt látjátok alant.



20080907

Sodrás

A Barlang fényei szinte túlvilágivá tesznek mindent. A szemüvegemtől minden zöldes derengésbe burkolódzik. Távoli visszhangok, nevetések zöreje, a víz állandó csobogása. A sziklamennyezeten a visszaverődő fények járnak lüktető körtáncot. Minden bizarr és ismeretlen, egyedül Ő nem.
Ő mint egy mosolygós angyal, végig velem van. Végig érzem a közelségét. Magam mellett szorosan, amennyire senkit. Együtt úszunk, sodródunk az alvilági paradicsomban. Visz bennünket a sodrás, ami minden órában csak egyszer van. Lágyan, gyengéden ringat bennünket boldog bódulatba a puhán derengő Barlangfürdő zajos békességébe. Úgy fénylenek a szemei mint két csillag. Mindenemmel érzem hogy szeretem.
Eltelik így 4 hosszú óra, tele csodákkal, apró titkokkal,a Mi világunk közös darabkáival.

**

Batyin ülök, pálcikákkal kínait eszem a csempe padlón ülve. HÉV-re várok, az édes-savanyú pedig lassan fogy. Aztán a húgom régi osztálytársai jönnek, akik megváltoztak azóta.
-Egy vézna 13 évessel smároltam, aki hányt - mondja egyikük.
-És te csak itt üldögélsz, és kínait eszel? - kérdi a másik lány.
-Igen. Ez amolyan Újhullámos-Goás-Hippis-Sodródós dolog. Alternatííív – felelem affektálva. Aztán nevetgélek a szón. Alternatív. Egy vicc.
Egy darabig együtt zötyögünk a HÉV-en. Rágót kérnek, nem tudok adni, de azért a vizemet megosztom velük. Közben elfogy az Édes-savanyú. Előveszem a füzetem, firkálok bele egy kicsit. A lányok sikongatva lefényképezik a rajzokat, amik előkerülnek a füzetből. A szemben ülő nő néz ránk. A pálcika remek találmány.
A belegondolásom közben a lányok integetve leszállnak, a nő meg átül velem szembe, de Békáson leszáll ő is.


**

Nescafe hirdetés a HÉV-en:
Hová merült el szép szemed világa?

- Nem tudjátok mi lett a meccs eredménye? – fordulok a mögöttem ülő két focista külselyűhöz.
- Gecire null null – mondja az ujjával mutatva a számot az egyik.
- Na hát az végül is nem rossz nem?
- Hát lehetett volna jobb is.

Mi az, mit kétes távolban keres?

- Hát ahhoz képest, hogy el is veszthettük volna… - mondom nekik értetlenül
- Ja-ja, de keveset támadtunk. De akkor kaptak volna ha elvernek. – nevet közben, és az öklét ropogtatja. Az ellenszurkolókra gondolhat.

Talán a múlt idők setét virága,

- Sok szurkolójuk volt? - kérdezem
- Megtöltöttek egy egész szektort
- Ja, de csendesek voltak – erre mindketten elégedett bólogatnak, és valahogy úgy ejtik ki a „csendesek” szót, mintha olyanokról beszélnének, akiket ők felügyelnek
- Az szép.
Vagy csak a front hatása ez?

- Na hát kösz szépen hogy elmondtátok
- Semmi. Ugye most Pomáz jön?
- Elvileg igen
- Meddig mész?
- Szentendre
- Hát akkor gondolom neked nem sokat számít – mondja és nevetgél egy kicsit
- Hát tényleg nem igazán…
/Pomáz állomás következik!/
…Hát akkor sziasztok. Ahogy szállnak le, az egyikük véletlen a lábfejemhez ér.
- Hú bocsi!
- Semmi. - felelem és mosolygok. Integetnek, majd eltűnnek a sötétben, én pedig sodródom tövább hazafelé.

(Vörösmarty után szabadon)

20080904

Esernyő Úr művészete | Art of Mr. Umbrella


Tegnap este hazafelé sétáltam. Estefelé volt már, és hosszabb volt a nap mit terveztem. Persze nem rossz értelembe, egy csomó helye jártam és elintéztem egy rakat dolgot, szóval nem az iskolai robot volt, hanem azért annál kellemesebb elfoglaltságok. Na de nem is ez a lényeg. Hanem hogy találkoztam Esernyő Úrral. Nem is tudom, mikor láttam utoljára. Szerintem még a nyár közepén mikor hazajöttem Balatonról vagy valahogy így. Akkor összefutottunk a szentendrei HÉV-él, de azóta elmaradt a közös sörözés.
Szóval tegnap este összetalálkoztunk, és elég zaklatott volt. Valahol félúton a dühöngés és a szomorúság között. Kérdeztem, mi van, erre valami érthetetlen hablatyot vágott le, hogy legszívesebbe papírgalacsinná gyűrne minden autót, pusztán az akaratával, összetörné az egész várost, minden macskakövet kiszakítana a helyéről és a Dunába vetné. Meg azt is mondta, hogy az embereket úgy vágná falhoz mint a rongybabákat. Az volt az érdekes, hogy mennyire beleélte magát ebbe. Aztán végül is lenyugtattam, és leültünk dumálni a korzón.
Azt mondta, hogy csak nagyon fáradt, és nincs semmi baja. „Tényleg nincs!” – morogta. Beszélgetett valakivel, aki egy nagyon szomorú dolgot mesélt neki, egy emberekkel inkompatibilis világról, meg az empátia fölöslegességéről. De Esernyő Úr azt mondta, hogy nem is ezzel volt a baj igazán, mert ezeket a dolgokat tudja, és nem is érzett magában olya mély empátiát mint amit szeretett volna, vagy mutatott, inkább a tehetetlenség idegesítette, és ezért szeretne mindent elpusztítani.
Aztán mikor ezt elmondta megint hosszasan taglalta az univerzum szisztematikus lepusztítását, olyan erők segítségével, amik Istennek hála nem adattak meg neki.
Szerintem ez Esernyő Úr művészete. A pusztítás virágai. Milyen lenne már ha egy felnőtt ember akármikor papírgalacsinná gyűrhetne minden autót?

Mint a csillagok | Like the stars

Olyanok mint a csillagok az égen.
Elmúlásuk maga a  fény.
Haláluk a legtisztább sötétség.

20080902

Hmm

Elkezdődött az iskola. Erről most írni kéne ide valamit, de szerintem sokkal izgalmasabb az életérzés pohár dolog. Olvassátok azt el inkább, és tényleg tökre jó lenne, ha a saját bevallásuk szerint "néma bloggerek" felfednék magukat és írnának nekem pár szót kommentként. Egyébként ezért nem voltak írások. Mármint nem a néma bloggerek miatt, hanem a nyár vége okán. Nehéz lett volna bármit írni, mert nem volt rá idő meg energia. Aztán történtek még furcsaságok.
Olyan esték amikor a szétrugdosott szemetes kukák öreg embernek tűntek, és a csillagok közül egy nyúl arca rajzolódott ki. Egy pontosan, és pontatlanul érzékelt Szentendre, ami valamiféle egyezségre lépett a belső világgal. Köztes halmazzá válás. Nem tudom mi a neve, majd megnézem wikin. Megvan, részhalmaz, szóval mikor valamilyen érdekes módon a külső és belső világ találkozik, és egy darabig az ember aki mindkettőt megéli minden nap, a kettő közé kerül, és igazából nem látja a határokat. Levegőssé vált végtagok, hosszan elnyúlt végtelen másodpercek. Az idő ami elveszíti a relativitását, és ugyan olyan hosszúságú másodpercekre bomlik, melyek mindegyike maga az örökkévalóság.
Aztán ez egy olyan nyár is volt ami nem sülhetett el volna jobban. Minden passzol, és a helyére került. A dolgok sínen vannak, de ezt írtam is korábban. Minden nappal közelebb kerülök ahhoz a szabadsághoz, amiért 6 éve harcolok. Nem igazából nem harcolok, inkább sodródom, ezért tartott hat évig. Mindegy, de most már tényleg jó irányba vagyok, és minden rendben lesz.
Érdekes hogy a vége felé nem egyértelműen örvendek és ugrálok örömömben. Inkább olyan, mint kifújni a levegőt futás után. Beletörődés, hogy lassan vége lesz a káosznak, és egy másik fajta káosz kezdődik. Talán egy szabadabb káosz. Üdv mindenkinek.
Vannak ötletek. Van egy csomó minden, mint a színes kukacok a rajzomon, van idea, van valami a levegőben, mámorító energia, aminek hangja van, és látható, érzékelhető, de legfőképp megtapasztalható. A hangja az Goa szerű. Valami lüktetés, vagy mint Kobza Vajkék zenéje az Alkotók utcájában, ami olyan esszenciális, mélyről jövő volt, amilyet még nem hallottam. A látvány az más tészta. Az a szabad asszociáció. A mindenből mindenre következtetés. Fraktálként változó képek, egymásba olvadás, és fel-fel tűnő gondolatok, amiket meg kell fogni mielőtt elmosná őket a többi gondolat. A nyár vége. Az egy napba sűrített események...olyan hetek, amik éveknek tűnnek. Na ennyi. Azt hiszem. Egyenlőre.


Az "életérzés" pohár

Na hát az történt, hogy ez a pohár leesett. De úgy értem, nem egyszerűen csak kicsúszott egy kézből, hogy aztán fejjel lefelé állva kifolyjon belőle az aranyszínű nedű, rövidítve a Sör, hanem tényleg a maga teljességében alábukott egy alsóbb légrétegbe, és az egész lénye leesett, és ez valahogy nagyobb esemény volt, mint a mögöttünk összeverődött jó 100 fős tömeg akik mind egy divatbemutatót néztek, ami szintén mögöttünk verődött össze. Fényképeztük tehát a Poharat, ami leesik.
Érdekes, de szerintem ennek a pohárnak a lényege ez lehetett. Egyetlen egy pillanatba, abba, mikor épp 1 milliméterre volt a földtől, amikor még benne volt minden csepp sör, összesűrűsödött körülötte a tér, és egy miniatűr entrópiában egyesült önmagával, hogy szétfolyva a földön új létezéseknek adjon életet. Fotóknak, tapasztalatoknak, nevetésnek, valamint egy sör lénynek, ami diszkréten folyt el előttünk.
Mindez megörökítésre került. Maga az entrópia nem, de a következmények természetesen igen. Isten teremtését is onnantól ismerjük, hogy legyen világosság, a sötétség létrejötte, az entrópia maga kimaradt a könyvből. Így egy új esszencia fogalmazódott meg, egy eszme, ami az életérzés pohár köré összpontosul. "Ennek a pohárnak az a karmája, hogy leesik" állapítjuk meg, miután sokadjára esik le valahonnan. Na ilyet se írtam még.