20080731

Lett-fíling | Latvian feeling

Lassan készülgetünk elhagyni Lettországot, holnap után indulunk, és 2 nap míg haza érünk, szóval olyan hétfőn, és akkor majd kezdenek özönleni a képek jól! Addigis itt van egy pár szebb.


Életjel | Life sign

Hú srácok nagyon hiányoltok úgy érzékelem! Ez igazából marha jól esik! Na elmondom gyorsan hogy mi van most, aztán megyek is mert igazából nem nagyon van idő blogolni. Megvan az eredményem, 4. lett a rajzom, de a rajzverseny egy vicc volt...na majd ide írom azt is, aztán főzésben 3. helyezés, modern táncokban 2., előttünk csak a házigazda ország volt, szóval gyakorlatilag elsők lettünk, aztán megnyertük az európa kvízt, szóval jók vagyunk, most kirándulás lesz 3 "nemtudomkiejteniésleírnianevét" városba, és talán utána lesz időm "ropogós" bejegyzésekre és teszek fel fotókat jól. Ja igen, és az abszint egy jó ital. Hát ennyi.

20080727

Itt vagyunk | We are here

Megérkeztünk Lettországba, nemsokára jönnek az írások meg hasonló boldog dolgok.

20080725

Indulás | Let's go

Na épp csak felocsúdtam az álmomból, épp csak megtaláltam a szép emlékeket a ma hajnali komorság után, máris újra úton vagyok. Idén is lesz European Peoples Festival, tudjátok az amin tavaly megnyertem a rajzversenyt, idén is megyek, és majd igyekszem ügyes lenni mindenki legnagyobb örömére. Talán ezúttal tudok majd valós időben írni a blogra, mert megpróbáljuk nem itthon hagyni az ehhez szükséges célszerszámokat.
Addiggis mindenkinek minden jót meg boldogságot, csupa örömöt meg ilyen vicces dolgokat! Sziasztok majd jövök. Búcsúzóul pedig önfeledt szabadkodás a síneken, mikor mondja a kaller hogy csak óvatosan.




20080724

Melinda

Tudjátok nagyon sokat gondolkodtam, mit is írjak ide. Már akkor is mikor vele voltam. Azon törtem a fejem, hogy milyen formában tudnám a legjobban kifejezni az érzelmeimet. Etűd szerű mondat foszlányokban? Vagy valami sodró lendületű fogalmazásban? Vagy csak képekkel? Mi lehet az a forma, amibe önthetem mindazt, ami bennem kavarog, hogy aztán a világ elé ordítsam a magam módján. Aztán míg ezen gondolkodtam, észre se vettem, hogy belesüppedtem megint az életembe. Abba, ami alól egy hétig kiszabadultam. Elnyelt a káosz alig pár óra alatt. Összesen talán 3 kellett hozzá, és én megint a gép előtt voltam, megint kávét ittam, megint jött a Kispál, megint ugyan ott, köldök nézve a maszk mögül, amit újra felvettem, ahogy illik. Nem aludtam az éjjel. Ennek sok oka van persze. Születési anyakönyvi kivonat meg elcsúszott grafikai meló, pakolás, ilyesmik. És most, mikor indulnom kellene ügyet intézni eszembe jutott mit írjak. Olvasd figyelmesen.

Tudod milyen az mikor egy pályaudvaron vagy nem? Ezrek rohannak el melletted. A csomagjaik zörögnek a betonon, ahogy húzzák őket. A szerelvények sikítva marják végig százezredére is a síneket. A kalauzok köpködve ordibálnak a bliccelőkkel. A sakkosok kárörvendve nevetnek egy-egy elvert pancseren. Így mondják: Te tényleg rég sakkoztál. Aztán vannak a szentségelő utasok, mert nincs kiírva, mikor érkezik meg a szerelvény. Kinn vihar van, nedves a levegő, a ruhád átázott és az elviselhetetlen zajhoz hozzá járul a tocsogó hang a cipődben. A vállad leszakad a táskádtól, és eleged van mindenből. Minden szar körülötted, mindent felégetnél, mindenkivel ordítanál, flusztrált vagy és ölni tudnál egy kis megértésért. Hogy ne a zajt halld magad körül. Hogy csendesedjen el mindenki csak egy percre és hallgasson végre meg. Hogy beleordítsd a kalauz arcába, hogy legyen már ember és ne egy rohadt gép. Hogy felpofozd, aki megüti a gyerekét, mert az a galambokat kergeti, hogy megverd a bunkó srácot aki a csajával szívózik, és mindnek elmond hogy nem kell így tennie. Csak egyszer hallgasson el végre mindenki! Csak egy kicsire! Könyörögnél, romba döntenél mindent sírva nevetve pusztítanád el a Szürke várost.

**

Aztán hirtelen csend. Mintha levegőt venne a világ. Mi történt? Tovább mozognak az emberek. Semmi nem állt le, és mégis, mintha megmerevedett volna az idő. Minden hang elmúlt pedig a tömeg mozog tovább. Egy selymes kéz érinti meg a kezed. Egy apró, gyengéd kéz, lágyan simul a tiédbe. Súlytalanná válsz. Elmosolyodik, visszamosolyodsz. Minden rendben lesz. Nincs semmi baj. Aztán elrepültök. Nagyon messze. Pehelykönnyű lett minden. Magunk mögött hagyjuk a Szürke várost. Magunk mögött hagyunk mindent, ami oda köt. Csak ketten vagyunk, csak mi ketten. Nyugalom. És én mesélek, és ő mesél nekem, és én figyelmesen hallgatom, aztán ő hallgat engem figyelmesen. Aztán vajas-sajtos kenyeret eszünk, meg sült krumplit. Aztán még beszélünk. És végig fogjuk egymás kezét.
Vigyáz rám. Vigyáz a lelkemre. Megmutatja, hogy van még remény. Megmutatja nekem, hogy nem zabálta fel bennem a boldogságot a Szürke város, hogy élek még. Hogy van szeretet. Vannak csodák. Van szépség. Látom megint a napfényt, és látom a vízen megtörő csillogást. Látom az apró csodákat újra. És látom Őt. A mindent beragyogó szépségét. Hallom a nevetését, érzem, hogy velem van, és nem enged el.
Vigyázok rá. Vigyázok, hogy nehogy baja essen, vigyázok rá, mert ő minden kincsem, óvom, simogatom, szeretem tiszta szívemből, és mindennek van így értelme. Újra szárnyal a képzeletem, megint valahol nagyon messze tekergek, de ő végig mellettem van, és amíg én az Univerzumot akarom megérteni, és csillagról csillagra ugrálva keresem a magyarázatokat ő a vállamra hajtja a fejét, és mosolyog, és súgja hogy szeret, én pedig megcsókolom.
Ülünk a Balaton partján, én kicsit még didergek, aztán rajzolok, és ő nézi, hozzám simul akár egy cica, és a pillanat szentté válik, és örökké.
Eltelik egy hét, mintha egy hosszú nap lenne. Egy olyan, amiben még az eső is jó dolog, mert a szobában összebújva nézhetjük, ahogy kopog az ablakon. Minden reggel olyan mintha egy álomból egy másik álomba ébrednék.

**

Minta csak egy másodperc telt volna el múlt hét óta, rám szakad a pályaudvar. Mintha a szmogtól fátyolos üvegéből lenne a szemüvegem is. Újra a zaj, a mocsok, a rohadás szaga, a bűz, felnőttek, őrültek, köpködés, metró, tessék vigyázni, meg semmit nem lehet, fizesd ki, keresd meg, csináld meg, javítsd meg, hol vagy már, mér’ nem alszol, most nem alhatsz, menj a Corába. Én meg itt sírok végre a monitor előtt. Kitörlöm a könnyeket a szemüveg alól. Korrektúra. Biztos hagyok hibákat de kit érdekel. Most mennem kell mert dolgom van. Felülök majd a HÉV-re, felveszem a fapofát, ahogy kell, és majd mosolygok a kalauzra is mert szoktam, mert miért ne, mert mosolyogjunk, és csak remélem hogy nem látja hogy a mosoly mögött ott szenvedek megint egyedül.
De csak egy kicsit kell kibírni. Nemsokára újra együtt leszünk, és ettől azért valahogy jobb egy kicsit, mikor már haza felé tartok Terkával.
Szeretlek Melinda.

Na hát pont ilyen volt.


20080717

Kincsemcicám :)




Ezekben a percekben épp a Keleti Pályaudvaron vagyok, és Melindát várom, hogy megérkezzen hozzám, hogy aztán együtt menjünk Balatonra, minden nehezítő körülmény ellenére. Pár napig nem lesz bejegyzés, de aztán sokáig kell még hallgatni mennyire szeretem :)

20080715

Skicc füzet vol.1 | Sketch book vol.1


Na ma valami újat is fogok mutatni. Megmutatom a skicc-könyvem, angolosan meg internetesen sketch book. Ez többnyire nálam van, illetve nem egészen ez, hanem egy ilyen, és ebbe szoktam rajzolni jól meg kevésbé jól.
A dolog furcsasága hogy itt nem nagyon van szűrés. Jó meg rossz rajzok is vannak. Majd írjátok ide mit szóltok.





Szemét meg Alkohol | Trash and Alcohol

Az emberek furcsa lények. - mondja a kékes bőrű idegen, a Proxima rendszerből, megvakargatja állcsúcsán elhelyezkedő apró szaglószerveit - Szerintem genetikus vonásuk, hogy nagy mennyiségű szemetet állítanak elő. A létezésük alapfeltétele hogy kiadhassák magukból a felhalmozott szemét mennyiséget.
Na nem, ez már így túl közhelyes. Arról van szó, hogy mindig kicsit megdöbbenek mikor Kedd reggel látom mennyi szemetet szállítanak el tőlünk, meg másoktól. Őrület. Megfigyeltétek hogy szinte minden amit vásároltok, az valamilyen formában előbb vagy utóbb de szemét lesz? Az utolsó sörös doboz is a kukában végzi. Persze nem a szelektívben, mert azt valami gyakorló elmebeteg felgyújtotta mindenhol a városban (a legutóbbi, hajnali akciójáról készült fotót Csengő Peti barátomnak köszönjétek, ő ott volt másnap reggel mielőtt eltakarították az olvadt romokat).
Annyira jó lenne egy kis Atom kohó, mint Asimov műveiben, amibe csak bedobod a szemeted, és hamu lesz belőle, legyen a bedobott cucc akármi. Na mindegy. Ja igen, teszek fel fotókat, a legszebbnek a készülési körülményeire nem emlékszem tisztán, vannak, akik tudják miért.
Amúgy ilyen idegenes-környezetvédős-Keanu Reeves-es film lesz az Earth Stood Still, ami majd megért egy jegyet, sms-t vagy torrentet.

Amúgy érdekes dolog a tegnap esti fotókból összerakni az éjszaka emlékeit. A Kamera által...érdekes, ilyen szempontból – uram boccsá aspektusból - érthető, amit Philip K Dick írt, a Kamera által homályosan -ban, mikor azon elmélkedik a fő"hős", hogy ha a kamera is homályosan lát, zaccosan, mint mi, akkor végünk van.
Koklúzió? Szemét meg Alkohol ugyan az.

Mindig a sírógörcs környékez, ha látom, hogy minden barátom felnőtt, és észreveszem ahogy apránként egy maszk mögé bújik bennük a gyerek, hogy aztán az idő múltával lassan elmúljon. A gyerek amit megismertem bennük.

Úgy nézem az életemet, hogy nem veszek lélegzetet...

20080712

Karmakóma | Karmacoma

Nagy felbontásban van ha estleg háttérnek kellene :P

Aki beteszi háttérnek az pötyögje már be hozzászólásként hogy betette, és nekem megdobog a szívem jól. :)

20080711

Benne vagyunk a reklámban! | We are in the commercial!


Na és még valami így a tegnap délutáni illegálkodás utánra, desszertnek: elindítottam apám blogját. Tessék nézni sokat és jól, meg alaposan, mer' ott van az esszencia. Majd írunk oda is sok dolgot az élet nagy magvas kérdéseiről meg a művészetről, és ezekhez hasonló eszeveszettségek. Ja igen: krizbai.blogspot.com

20080710

A Hegy lábánál mászva | Crawling at the foot of the Mountain

A Mátrában vagyok, egy kövön ülök némán, reggel hat körül lehet, egy tea gőzölög a hűs hajnalban, a nap még nincs teljesen fenn, de már jótékony fénnyel árasztja el az erdős vidéket. Nézem a fákat, hallgatom ahogy a szél a füvet mozgatja. Az apró zöld szálak könnyedén táncolnak a légmozgásban. Kortyolok a forró italból. Talán ez a 3. napot itt, vagy a 4. Nehéz lenne megállapítani. A Kékes az erdészház fölé magasodik büszkén. Szarvasok halk lépteinek susogását hallom az avarban. A többiek nem ébredtek még fel. A tegnap esti üvegek a falnak döntve pihennek üresen, vagy majdnem üresen. Olyan jó itt. Na de ne szaladjunk így előre.
Regős Márton barátom szólt, hogy MOME-s arcok valami bulit rendeznek fenn a kékesnél, és az jó lesz nekünk, addig vagyunk ott amíg jól esik, nyugiban, elvágva az apránként irritálóvá váló nagytömegű embertől. Ilyen dolgok ezek. Mivel Mely elutazva volt akkortályt, és rettenetesen hiányzott, nem láttam rossz ötletnek ezt a kis gondtalanságot, ennek pedig egyenesági következménye volt, hogy hamarosan a buszon ültem, felszerelkezve sörrel és fényképezővel.
Az ez után következő események talán a legérdekesebbek, de mégse fogom őket elmesélni. Ennek nagyon egyszerű oka van: kompromittáló lenne rám nézve, és még sokakra akik ott voltak. Elég annyi, hogy rájöttem 3 dologra. Az egyik, hogy a házi almapálinka a sátán találmánya. Ha iszol belőle -amit nem ajánlok, ha érdekelnek a következmények, ellenkező esetben hajrá!- másnap reggel olyan különös, nehezen értelmezhető érzésed lesz, hogy két tégla közé fogták a fejed, és pépesre verték köztük az agyad egy ütvefúróval, pusztán passzióból. Na szóval ez az első. A második, hogy a sörre képtelenség ráunni. A durván hat emberre -a szám változott párszor- jutó 6 rekesz sör szinte teljesen elfogyott, és sose éreztem úgy, hogy az "Úgy innék egy hideg sört" érzés elmúlt volna. A harmadik dolog az, hogy nem a MOME-re megyek továbbtanulni, hanem Sopronba. Ezer válasz van a "Miért?" kérdésre, de az ezer között előkelő helyen van a Vándor Sándor u. 1. Nézzétek meg hol gyártják az Arany Fácán, Becks, Soproni triót, a válasz ott lesz.
Aztán persze pont úgy értünk haza, hogy épp csak hogy elkezdődjön a szentendrei éjszakai élet, és hát mit mondjak...a Mátrában eltelt 3 napnak méltó lezárása volt. Szerintem ez kiderül a tegnapi bejegyzésből is. Hát kb ennyi.
Részemről kitomboltam magam egy időre.

Nem is tudom...talán "Figyinek" | I don't know...maybe for "Look here!"

Hát ez ilyen tökre kispálos éjszaka volt, ajnlom Figyi figyelmébe, amolyan omlás, mikor gőzöd sincs a vörösborgőzben hogy mi van. Majd írok vicceset az elmúlt napokról, azok is kispálosak voltak, csak másként. Mert minden ugyan az másképpen, mondja Ef Zámbó Öcsike, és ezt ő komolyan gondolja, és én is gondolnám, józanul, de mióta elment, nem vagyok józan, és nem is leszek az míg át nem ölel. Na az igazán jó lesz. És akkor majd tényleg írok vicceset meg szépet is, meg olyat is ami se nem vicces, se nem szép, és mégis mindenki tökre jól érzi magát tőle, mert magában mondhatja azt, mély megnyugvással: Hál' Istennek nem velem történik mindez. Mellém ültetem a világot ölelem, míg ő nézi mivé lett.
Semmivé. Önmaga pólótlan árnyékába, amint a borgőz derengése fest az aszfaltra az olajfolt mellé. Jó kis világ óta a régi címem. De jó naptól 8 perc csöngő nincsen. Nem lehet a vége felé sem ilyen a világ. Jönnek a teljesen ilyen részeg képek, és azon mindenki nevetni fog, én meg sírni mert elvesztem azt ami angyallá tesz. A szárnyaimat? A szabadságomat? Mit is tulajdonképpen? Hát végülis semmit nem veszítek, és ezzel leszek én az abszolút vesztes. Nesze neked emberiség, bekaphatod a cinizmust.
Hú basszus de hosszú 3 nap, 3 éjszaka volt ez. Ennyi bort, sört, pálinkát meg hasonló részegítő dolgokat egymás után. Úgy hiányzol. Szeretlek.

20080706

Illegalparty

Aztán fényt látok. Parkoló autók fényét, kivetítőket, sátrakat, sikítozókat, és mindent betöltő Dumm-Dumm-Dumm-ot. Felértem hát a 3as6árh1 (Hármashatárhegy)-re. Illegalparty.

Teljes sötétben botladozunk felfelé, a távolban felragyog egy-egy mobiltelefon fénye, parázslik pár cigarettavég. Elhúz néha egy autó, a lámpája áldásos útmutatóként szolgál, amíg megyünk egyre csak fel a lejtőn. Mindenféle arccal találkozom, látásból ismertekkel, haverokkal. Megyünk egyre csak felfelé a sötétben. Aztán nagyon messziről, tompán hallani lehet a dübörgést. Dumm-Dumm-Dumm. Közeledünk, jó irányba megyek. Azokat már rég lehagytam akikkel jöttem, valahol mögöttem vannak, és körtés vodkát isznak, ami egyébként nagyon finom volt mikor én ittam belőle. Megkérdezek egy ismeretlent, erre kell mennem? Menjél csak tovább egyenesen. Jól van, megyek hát tovább. Kérsz bort? Kérdezem meg valakitől, aztán kér, és egy darabon együtt megyünk. Elvileg apránként fogy a távolság, a Dumm-Dumm-Dumm hangosabb, a rikoltások közelebbinek tűnnek, talán csak felérek végre. Aztán fényt látok. Parkoló autók fényét, kivetítőket, sátrakat, sikítozókat, és mindent betöltő Dumm-Dumm-Dumm-ot. Felértem hát a 3as6árh1 (Hármashatárhegy)-re. Illegalparty.

Belesüllyedek a tömeg jótékony arctalanságába. Indiánokat, pixeleket, vizuális szemetet vetítenek a vásznakra, a lüktető zene ütemére. Feloldódom az emberek között, egyik helyszínről a másikra verődöm valami mámoros érzéssel. Mindent hallok, mindent érzékelek magam körül, és végre úgy érzem, hogy valami átlépte az ingerküszöbömet. Sikít egy lány ahogy csiklandozzák, fűért kunyerálnak pedig mondom, hogy én olyat nem használok, alkoholról kérdeznek, angolul beszélnek, ugrálnak, „kézmozgatnak”, táncolnak lüktetnek önmagukhoz képest a tömeggel együtt. Brake és Goa ordít a hangfalakból, a többi színpadot becsukták a rendőrök. Ez az ára az illegalitásnak. De bőven kárpótol a hangulat. Arrébb sodródom a tömegben. Olyan, mint egy hatalmas organizmus érrendszere, keringünk a két szív között. Ismerős arcoknak ütközöm a tömegben, valószínűtlen ez az egész, és alig látok a borgőzben.

Aztán a fűben fekszem. Ismeretlenekkel beszélek. Nézzük a csillagokat, alattunk valahol még dübörög a goa, de kicsit olyan mintha a víz alól hallanánk. Nevetünk, heverünk, a semmiben vagyunk a minden. Aztán lemászom, vissza a szívcsakrába, az origóba, a világom szellemi középpontjáns, a nagy organizmus szívébe, ugrálok megint a villogó kivetítők között. Dumm-Dumm-Dumm, nem érzékelem a számok közötti váltást, csak a hang kavalkádot, egy lény vagyunk itt fenn a hegyen, mindenki egy végtagja az ezer karú élő szerveződésnek, ami maga a party.
Mióta vagytok együtt? Kérdezem a kövön szinte ájultan fekvő kis pártól, akik emoknak látszanak. Ördögbotjuk van, és a lánynak akkora barna szemei, amekkorákat még életemben nem láttam. Egy napja, mondják és csókolóznak, én meg arrébb szédülök. Egyre gyorsabb minden, pedig a zene üteme konstans. Fokozatosan érzem, ahogy a szerveim alkalmazkodnak ehhez a ritmushoz. A szívem, a tüdőm, ahogy egyre gyorsabban kapkodom a levegőt, a lábaim, amik az ütemre mozognak akkor is, ha ülök, a szemem…szinte nem is pislogok, a kezeim, amik ritmusosan emelkednek a levegőbe. Repülök.

Kis szünet, Hot Dogot eszem, az utolsó darabot megvettem magamnak. Rágcsálom. Ülök a földön, lassan elfogy. Észreveszem, hogy nincs rajtam póló. Mifene. Ez hogy történt? Visszaveszem a pólóm, és belesüppedek megint a zenébe.

Aztán apránként megtalál minket a hajnal, és ahogy a fekete égbolt apránként a kék színeit ölti magára, leesik, hogy legalább 10 órája tart a party. Még mindig bulizunk. Aztán elfáradok. Valami fehér teát iszom egy autónak támaszkodva és várom azokat akikkel jöttem, akik szintén mennének, de még várnak. Lányokra, barátnőkre. Várom őket, akik várják őket. Lekeveredünk a hegyről, szétválunk, találkozunk, aztán megint szétválunk, hogy aztán újra összefussunk lenn a McDonald's ban.

Valami Toast-ot eszünk, és Kaskával arra jutunk, hogy szemétre való mocsok. Ülünk a HÉV-nél, egy ilyen áram dobozon, törökülésben. Nézzük az embereket. Gyűrött arcúak, autóban ülők, még mindig bulizók, egy öreg néni Nike cipőben viszi a hajnali bevásárlást. A sötét, arctalan és jótékony organizmus kellemetlen, idegesítő és taszító individumokra bomlik. Ez a fény ára. Haza zötyögünk a HÉV-en, Szentendrén még várunk, aztán ki-ki megy a maga háza felé, és végül is ezzel ér véget a 3as6árh1-i Illegalparty.



20080704

Olvasók | Readers

...hey Jude...ná ná ná nánáná nánáná hey Jude...hey Jude...ná ná ná nánáná nánáná hey Jude...
Ők is a Krizbo.com -ot olvassák.



We were talking - about the space between us all
And the people - who hide themselves behind a wall of illusion
Never glimpse of truth - then it's far too late - when they pass away
We were talking - about the love we could all share - when we find it
To try our best to hold it there - with our love
With our love - We could save the world - if they only knew
Try to realise it's all within yourself no-one else can make you change
And to see you're really only very small, and life flows on
wit-hin and wit-hout you
We were talking - about the love that's gone so cold and the people,
Who gain the world and lose their soul - then you may find,
pea-ce of mind, is waiting there
And the time will come when you see we're all one, and life flows on within and without you

MAF? | WTF?

Váó mit is írjak. Nem, rossz a kérdés, illetve nem ez lenne az első amit helyénvaló lenne feltenni, legfeljebb a második. Tegnap így kezdtem volna ugyan a bejegyzést, a házibuli után, ami egy magasztos kis írást szült volna - de ugyebár a "mi lenne ha..." kérdés értelmetlen - de mivel nem tegnap van hanem tegnap után két nappal, elég későn, ezért ez nem lesz egy magasztos kis bejegyzés tégla padlón borozásról, így az a tök jó kis cucc amit akkor a padlón írtam a kezem ügyébe kerülő papírra örökké a fiókom fogja marad. Bocsi. Csak idézek azért belőle, hogyaszongya... vagy nem, mert öcsém kidobta rendrakáskor. Na mindegy. Szóval nem fogok írni belőle részletet, pedig szerintem egész jól sikerült ahhoz képest, hogy hajnal volt és be voltam csípve.
Na de, visszatérve az elejére, hogy mit is írjak. Olyan értelmetlen semmitmondó mondatokat fogok ide írni, hogy "A megjátszás megjátszása, mikor elhiteted magaddal, hogy őszinte vagy de az arcod elrohadt a maszk alatt és törekszel rá, hogy ez megjavuljon, de akarva akaratlan tovább rontod a helyzeted". Aztán hogy a élet úgy pereg ki...de nem tudom hogy van tovább mert a mobilomba írtam, és az most nincs a kezem ügyében, és ez már elég indok arra hogy ne másszak ki a kerti székből ami a gépem előtt van, és ne hozzam ide, hogy megosszam veletek. Eszelős sok volt ez a hét. Több mint amit szerettem volna, több adat, információ, meg nagydózisú letargia, ami tényleg egy nagyon humoros dolog, ha részegként, kívülről nézzük.
Mert azok akik almával meg nem tudom mivel dobáltak minket - amíg én ordító demagógiákat mondtam a szemüvegem mögül- például nevettek rajta. Meg a szemüvegemen is, de azon mindenki nevet, mert képtelenség megérteni, hogy ami zöld, az nem feltétlen napszemüveg. Na de mindegy ez megint olyan dolog, amihez elvileg senkinek semmi köze nincsen és mégis ide írom, mert ezért vezetek blogot. Szeretek ilyen dolgokat ide írni.

Tudjátok nagyon sokat gondolkodtam egy időben, azon, hogy úgy blogot vezetni ahogy én teszem - vagy szeretném tenni - olyan, mintha mesztelenül sétálnék az utcán. Itt fenn van minden keserűségem meg bánatom, őszintén, illetve inkább majdnem őszintén. Ezért mertült fel bennem hogy ezt nem kéne folytatni, mert ide is be-be szivárog az őszintétlenség.

Az elmúlt időszak egyetlen értelmes eredménye hogy 17 millió pontom lett Crimsonlanban, de ezen kívül valahogy nem nagyon látok eredményeket, meg értelmes lépéseket, gondolatokat. Na puff neki, ne hibáztass érte, mert Te tetted ezt velem. Illetve nem Te, hanem egy elvont fogalmi név, egy nem egészen egzakt, körülírhatatlan valami, metafizikus cucc, ilyen költői kifejezés, a szociológusok szava arra, amit vizsgálnak, de mostanra olyan elcsépelt elnevezés, amit már többször mondtak ki mint kellett volna, így nem fogom ide írni, hogy mire gondolok. Na jó de ide fogom. A társadalomról beszélek, ami a Te-k összessége, és nekem szinte mindegyik Te-ből elegem van. "Nem érdekel a mondanivalód!" ordítom mikor cseng a telefon, nem véletlenül. Aztért szinte, mert most van balatonon valaki akiből nincs elegem, akivel lenni akarok. Tényleg vele, és más pillanatnyilag nem foglalkoztat más csak ez az érzés. Hiányzol Melinda. Szeretlek, bármennyire mást akarnak velem elhitetni.
De minden fent leírttól függetlenül megihatunk egy sört ma/holnap.

Mindenkinek jó éjt, kellemes durmolást. Ja és még valami. Arról szól a szabadság, hogy olyan dolgokat mondunk/teszünk amiket úgyis meg fogunk bánni, nem? Akkor tényleg megéri szabadnak lenni? Költő kérdés volt. Ti mit gondoltok? Írjon már ide valaki, mert kezdem unni, hogy minden nap olvasnak vagy 50-en, és senki nem ír semmit. Szóval summa summárum, túl sok volt nekem ez a pár nap. Asztamindenit, tudom magam sajnálni Kispál nélkül is.
Közben olyan vihar lett, akkora égdörgés, hogy komolyan azon gondolkodom, hogy ne tegyem fel a bejegyzést. Lehet hogy a vihar Isteni jel, és mivel mondhatom hogy hívő vagyok, megrémiszt a dolog. Az érzés, hogy le kéne vennem és le is fogom, de akkor már késő lesz. Késő lesz, de nem tudom mi fog történni.