20080329

Riport: Békejel Szentendrén

Ma délután hatkor kezdődik a Békejel nemzetközi rendezvénysorozat, immáron Szentendrén is, a Humendre, a Szentendrei humanista lap jóvoltából. Kinn vagyok, jelen vagyok, fotózok! Este jönnek a részletek!
Nem akartak lencsevégre kerülni.

A fesztivál évről évre megrendezésre kerül, ugyan úgy Magyarországon, mint világszerte. A célja, hogy rádöbbentsék a világ vezetőit, hogy a humanizmus, a tolerancia nem is olyan rossz dolog, sőt szükségszerű a világban. Máskülönben marad az embertelenség és egymás kihasználása.
Nekem mindezek mellett azért is szívügyem a rendezvény, mert az első bejegyzésem a tavalyi, Hősök Terén rendezett jelről szólt.
A résztvevők potom 600 forintért fáklyát vehetnek, és a kijelölt helyekre beállva hozhatják létre közösen a nemzetközivé vált békejelet. Beleborzongok a hetvenes évek szellemébe. Szinte Woodstock és „Peace!” életérzés!

Az üzenet mindenkinek szól

Ami tehát történt:

Erősen vacilláltam azon, hogy feltegyem e a cikket, mert valószínűleg beletaposok pár ember lelkébe… hogy ez sikerült e, azt majd eldöntik ők. Én azért remélem senkit nem taposok meg.

Sokan voltak

Este hat óra, Szentendre. Kisebb tömeg verődik össze a főtéren, a Hair zenéje szól, a járókelők között pedig egy részeg alkoholista kering valami nevenincs dalt énekelve. Látom, ahogy meglök egy srácot, az meg visszalök. 2008 Békejel.

Részeg volt

Tavaly ilyenkor a Hősök Terén éltem át a békejel élményét, amikor is a Honalapítók árnyékában meséltek nekünk a békéről, meg egymás elfogadásáról, a szeretetről, és hogy milyen utolsó szemét agresszor az USA. Tudom, hogy én vagyok túl cinikus, de nekem ez már akkor is ordítóan demagóg volt, pedig ekkora méretekben akkor hallottam először. De meg is mondta az egyik szónok: „Divat lett mostanában cinikusnak lenni!”

Ez a cinizmus kora

Másodjára, kisebb méretekben ugyan, de pont ugyanannyira fogtam a fejem, mert a szöveg, még ha még oly igaz is, semmit nem változott. Megmarad a keserű szájíz, igen ez szomorú, igen ezen változtatni kell, igen jobban kéne szeretnünk egymást, és egyébként az USA egy utolsó szemét agresszor. Na puff, mi van akkor? Mit tehetek én ez ellen? Majd valaki ráébred a Fehérházban a fáklyák illatától, hogy ez így nem lesz jó? Aligha.

Ők még emékeznek milyen volt régen

Megkérdeztem pár jelenlevőt, de még csak ötletük se volt hogy mi ez a fáklyás dolog, meg mi az a „Let the sunshine!”. Hiába a hetvenes évek nyom nélkül eltűnt, még ha Vietnám helyett van is nekünk egy Irakunk. Az a baj hogy ebből az egészből régen kiábrándultak az emberek.

Nem tudtak mit szólni, szóval beszóltak akinek tudtak. Nem volt jó ötlet.

Mikor nyolcvanas évek végén mindenki szinte egyszerre felébredt az LSD tripből, a szeretet dolog aktualitását vesztette, mi meg, az újkor szülöttei, a millenium gyermekei csak hírből ismerjük azokat a büszke korokat, amikor még a Road Movie szerű volt a világ. Mikor Forrest Gump nője az utcán gitározott, és akkor jöttek azok a hippik akikhez csatlakozott, és Jack Kerouac stílusában átutazták a nyugati parkot abban a vörös Caddilacban amit úgy szereztek valakinek a valakijétől. Na szóval a szabadság évei. Legalábbis Amerikában, mert itt simán csak lelőttek az elvtársak, ha egy békejelet tűztél a kabátodra. „And i Belive in God” énekli a névtelen katona.

Furcsa volt ezt Szentendrén látni, és azért örömteli

Ez jó zárómondat lehetne, de itt nem ér véget a történet. Mert bár demagógnak is látom ezt az egészet, hogy ez igazából senkit nem érdekel, és már rég megunták az emberek, hogy mindig Ghandival jönnek elő, meg Luther King, meg a többiek, mégis fájó a tény hogy mennyire aktuális az üzenet.

Gratulálok!

Mert bizony tényleg, akár merre nézel pusztítás van, egymást eszik az emberek, és ha nem marad meg a hit, hogy ezen változtatni lehet, akkor annyi. Ha kell ezekre az ezerszer elismételt mondatokra van szükség ezeregyedjére is! Inkább ezerszer hallgatom meg a Hair zenéjét, és kelek fel a földről és rázom le magamról a cinizmust, inkább hiszek ilyen „hülyeségekben”, mint a szeretet és az elfogadás, mint hogy feladjam az egyetlen értéket, ami megmaradt: hogy ember vagyok. Emberségesnek kell lennem.

Csak ez számít igazán!

Na ez egy jó kis humanista zárómondat.

Utóirat a cikket olvasó szervezőknek, akiknek sikerült elolvasniuk az ömlengésemet:
Ne vegyék magukra, ha rosszat mondtam. Ilyen szörnyű a stílusom. Túl sok Index.hu cikket olvastam. Mélyen egyet értek azzal, amit képviselnek.
Gratulálok a szervezéshez, a rendezvény összeszedettségéhez. A szentendrei békejel, bár méretében kisebb volt, mint a Pesti, értékében méltó hozzá, sőt!
Gratulálok, hogy sikerült összefogni Szentendrét egy kis jóérzésre! Mert szerintem mindenki jól érezte magát, és kapott egy szeletke megnyugvást. Egy kis reményt arra, hogy van tovább, érdemes élni, és van jó a világban, minden rossz ellenére.
Csak én vagyok ilyen lehetetlen alak.

GRATULÁLOK!

Szeretettel várom a jövő évi jelet. Akkor már talán optimistábban látom majd a dolgokat.

1 megjegyzés :

Fekete Dália írta...

Peace,Love,Freedom Hair!Marilyn Monroe.James Dean.Ohh istenem!